Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. január 21. zombat NÉPÚJSÁG — HÉTVÉGE 7. A MAFILM fóti műtermében készül A koldusopera Bicska Maxi (Kaoul Julia) és Jenny (Julia Migenes) jelenete Bényei József: Kattogó történelem Kihajolnak szétzúzott vonatablakon a fekete fatáskák és sörösüvegek. Poros lépcsőre ülnek a lehangolt, kopott gitárok. Dühöng a havi fizetés, csörgeti rézből vert medáliáit, S a brigádmozgalom most teszi fel huszonegyen a szocialista életmódot. A hatalom személyes képviselői másik irányba fordítva vállszíjukat kifényesített csizmában bandukolnak az ösz- szeokádott salakon. A vasutasok félelmükben kikukucskálnak a fölöslegessé vált lyukasztók alsó szárán, — kényelmesebb kadarkára venni a megbicskázot- tak vércsöppjeit. S mire elindul végre a vonat, leveszik róla a végállomást. Néha megállnak egy-egy borkóstolónál s eltemetik halottaikat, aztán megy-megy a vonat a felújított síneken, Diesel-mozdonyok viszik a végtelenbe a berekedt vándorokat s mellettük összehúzza magát a didergő ország, becsukja kiskapuit s az ablak lőrései mögül pislog a villogó szürke sínekre, s fölsóhajt, amikor elcsattog messze a vonat, s a kiskertben végre felpiroslanak az ízüket féltő paradicsomok. A zene fejleszti . az intelligenciát? „Mert sötétben él az egyik És a másik fényben él, És a fény, az messze látszik, Ám nem látható az éj” (Brecht) Vonul a tüntető tömeg, arcuk, ruhájuk csatakos, elnyűtt cipőjük, csizmájuk ütemre csosszan a koszos-nyirkos macskaköveken. Épp a piros lámpás ház elé érnek, amikor egy intésre leállnak. Visszakászálódnak a boltív alá, sorrá rendeződnek megint. Újra kígyóinak a lámpák, lassan gördül az operatőrökkel a felvevőállvány. Készül a felvétel a MAFILM fóti műtermének Mári- ássy-csamokában. Menahem Golan itt forgatja szuperfilmjét, Kurt Weil csodálatos zenéjével, a Bertold Brecht műve alapján íródott Koldusoperát. Menahem Golan, a rendező, a Cannon cég egyik társtulajdonosa nagy sikerű Mata Hari filmje után már forgatott Magyarországon. Itt készült tavaly a magyar partizánlány története, a Szenes Hanna. Most a Koldusopera felvételei folynak. Szeptember 26- tól minden nap tizenegy-tizenkét órát dolgoznak a műtermekben. Csak két külső felvétel volt: egy nap a Vígszínházban, egy pedig a Várban. Foton négy helyszín épült. Bertalan Tivadar formálta meg az 1830-as évek Londonjának utcahelyszíneit, a piacokat, a börtönt, az istállót, az üzleteket, köztük Peachum kereskedését, hiteles tűzhelyekkel, pultokkal, ablakmélyedésekkel. A börtön fala koszosfeketére festett, rücskös hungarocell. A Várkonyi- műteremben most készül a kikötő díszlete, a hajóorr a közeli felvételekhez, s ácsolják a darukat, a raktárépületek hatalmas falát, előttük bálák, hordók hegye ma- gaslik. A hajóhad egy része is készen áll már: egyméterestől a háromméteresig. A hajó formájú fakereteken árboc, a méretnek megfelelő, feszülő és feltekert vitorlákkal. A Máriássy-műterem az utcákkal, házakkal, sarkokkal, átjárókkal, sikátorokkal, üzletekkel, kutakkal London képét»mu- tatja. Két hónapig épült. Volt olyan nap, hogy kétszázan dolgoztak, építészek, ácsok, asztalosok, kőművesek, festők, villanyszerelők, azért, hogy minden hiteles legyen. A forradalmi jelenetben háromszáz statiszta dolgozott, tizenhat lovas, ropogtak a fegyverek, és hat méter magasból kaszkadőrök zuhantak, a csata hevében lovak buktak fel. A csendesebb forgatási napokon kevesebb a statiszta, ilyenkor negyve- nen-hatvanan vannak, árusok és utcalányok, London népe. Beszélgetnek, sétálnak, vonulnak, veszekszenek Ragályi Elemér és Szabó Gábor operatőrök kamerája előtt. A főszereplők sztárok. Bicska Maxi: Raoul Julia, Jenny: Julia Migenes (a magyar közönség a Carmenból ismerheti), Peachum: Richard Harris, Pea- chumné: Julia Walters, az utcai énekes: Roger Daultry (a Who együttes szólóénekese), s még húszán, neves közreműködők Amerikából és Angliából. A magyar táncosokat, a szereplő tizenhármat, kétszáz jelentkezőből toborozták, mert karakteres arcok, mozdulatok kellettek. A gyönyörű jelmezek jó része külföldről érkezett, de sok készült itthon is, a négy más országbeli szabász irányításával, John Bla- amfield fantasztikusan szép tervei szerint. A háromórásra tervezett film sok munkát ad a MAFILM nemzetközi gyártáscsoportjának is. Mint Ungor Mária gyártásvezető elmondta, még a szombatjuk sem szabad. A hosszú munkanapok minden percét gazdaságosan kell felhasználtok. Mind a három műteremhelyszín és az épített külső helyszín folyamatosan ad tennivalót. Az építési anyagok, a gerendák, deszkák beszerzése számukra sem köny- nyű. A magyar rendezők kevés filmet tudnak forgatni itt Foton, mert olcsóbb a külső helyszíni felvétel, mint egy hasonló hatásút felépíteni itt a műtermekben. Ennek a hetven forgatási napnak a költsége sokszorosa egy magyar filmre szánt költségnek. De ennek a filmnek az amerikai filmigényeknek is meg kell felelnie, a rendező pedig a Canne- s-i Filmfesztiválra szánja. A forgatás eredményessége a magyar félnek sem érdektelen. A MAFILM bővítheti technikai felszereléseit, s így ez a többlet a hazai filmgyártást is gazdagítja. A filmet pedig — minden reményünk meg lehet rá — jövőre vagy azután mi is megtekinthetjük. Józsa Ágnes A fuga művészetétől a géntechnikáig és a szupravezetőkig vezet a hamburgi zeneművészeti főiskola elnöke, Hermann Ra-' uhe szerint a kutató-utánpótlás elősegítésének kívánatos vonala. Szerinte a zenei nevelés nemcsak a személyiségfejlődést segíti elő, hanem a kreativitás és az intelligencia kifejlődését is, és „tehetségpotenciát” tárhat föl a kutatás számára. A zenetanításnak az iskolákra való kiteijesztéséből tehát a természettudományok is hasznot húzhatnának. Rauhe utalt, arra, hogy a muzikalitás gyakran jár együtt matematikai tehetséggel. Állítólag tudományosan is bebizonyították, hogy a zenével való foglalkozás fokozza az intelligenciát és a koncentrálóképességet. Annál sajnálatosabb „a zenetanítás nagy hiánya” az iskolákban. Túlhangsúlyozzák a nyelvi és társadalomtudományi tárgyakat. Ezekre a tárgyakra „egyszerűen túl sok tanár” van, míg a zenetanításhoz nem vettek fel elég tanerőt. Rauhe amellett szállt síkra, hogy a zenét legalább heti kétórás kötelező tárgyként tanítsák az érettségiig, a felszabaduló iskolai állásokat pedig ne hagyják veszni, hanem zenei nevelőkkel töltsék be. „Az iskola nemcsak a munkáséletre készít föl” - mondta. Mind nagyobb a jelentősége az egyre növekvő szabadidő értelmes eltöltésére való felkészítésnek. A közvélemény-kutatások során a zene „első számú szabadidei tényezőnek” bizonyult. Menahem Golan, a rendező (középen) a koldusopera börtönjelenetét állítja be (Fotó: Endrényi Egon) FARSANG Vízkereszttől hamvazószerdáig „Többet ezekről én mostan nem szólok Csak a csúf ünnepekről, az farsangokról szólok Mennyi sok bolondság ott vagyon tudjátok, Minden gonoszságra vagyon szabadságtok.” Farsang a német „fasen”, paj- kosságot űzni, mesélni szóból származik. A vígság azon időszakát jelzi, amely a húsvéti nagyböjtöt megelőzi. A farsangot az úgynevezett „epifánia” ünneptől, vagyis január 6, vízkereszttől, hamvazószerdáig számítják. Európában a legkülönbözőbb időkben kezdődik a farsang, így Velencében már István napján (dec. 26), Spanyolországban Se- bestény napján (január 20) kezdődik. Rómában csakis a hamvazószerdát megelőző tizenegy napot mondják farsangnak, illetve karneválnak. Több helyen a hamvazószerdát megelőző héten tartják, nálunk húshagyókedden éri el tetőpontját a farsangi mulatság. Eredetét kutatva szülőhazája Itália, a régi, római „Satumália” ünnepekből származott, amelyeket a keresztény egyház nem tudott a nép tudatából kigyomlálni, így kénytelen volt a régi pogány korbeli ünnepeknek keresztény színezetet adni. A magyar farsangolásról Temesvári Pelbárt húshagyóvasárnapi prédikációjában így emlékezett meg: „Ó jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség • cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszál- kodáshoz, a bujáikodáshoz. Az efféle emberek a farsangban az ördögöt választják istenüknek.” Mielőtt ' hazai szokásainkra térnénk, vessünk egy= pillantást az európai szokásokra, amelyek, ha változott formában is, de ma is élnek. Manapság is az olasz, a velencei karnevál a leghíresebb népünnep. Régen nem csupán álarcos felvonulásokat tartottak, hanem virágot, cukorból készült golyócskákkal dobálták meg a járókelőket és nagyszabású állatviadalokat, Rómában lóversenyeket rendeztek. Németországban hajós szekeret húztak az utcákon, jelezve, hogy kezdődik a hajózási időszak. Madridban, Sevillában a legújabb divatot mutatják be ilyentájt. Németországban a misztériumok mellett kifejlődött világi színdarabok, amelyeket farsangkor játszottak többnyire durva, de komikus tartalmúak voltak. Hazánkban, de Erdélyben is különösen gazdag hagyományai vannak a farsangnak, a farsangolásnak. Gyökerei nálunk is a pogány korba nyúlnak vissza, a tél és a tavasz szimbolikus harcát emlékeztetik, amely már az óév temetésével kezdődik és farsangfarkán ér tetőpontjára. A téltemetés, télkihordás különböző írásokból, szájhagyományokból számmjkrS ismerős szavak. A telet jelképező bábot elpusztítják, elégetik, eltemetik, így feltehetően a báb jelképes megölése, az ősi emberáldozatnak a csö- kevényes emléke. Hallottunk már Konc vajda és Cibere vajda, vagyis Farsang és Böjt (Bacchus és Jeiunium) vetélkedéséről, amelyet emlékül a palóc „kiszejárás” tart fönn. A Nyárád mellékének székely faluiban két báb, Csont király és Cibere vajda hivgi még az elmúlt évtizedekben is nagy küzdelmet folytattak. Végül mindkettőt a mezőn elégették. Húshagyókedden a csángó fiatalság kimegy a mezőre — és bármilyen nagy is a hó — a tavaszi munkák színhelyén táncba kezd. ősi szokás a hétfalusi csángók „borica” tánca és a moldvai csángók „matabá- lák” játéka. A tavasz elővarázso- lását, az élet folytonosságát az erdélyi „turka járás” és egyéb szokások őrizték meg. Népünk manapság is a farsang idején üli a legtöbb mennyegzőt. Ennek az oka az, hogy az új pár jövője, az ébredő természet, a napok hosszabbodása és enyhülése között mágikus kapcsolatot érez. E szokás érteti meg velünk az idősödő apátfalvi legényhez intézett kérdést, aki mindig kimaradt a farsangból: meddig húzod még a tuskót? Neves gyűjtőink Csíkban, Gyergyóban találkoztak bibliai eredetű játékokkal (Lázáijáték). Nem szabad megfeledkeznünk a nagy eszem-iszomokról. így pl. Nemessándorháza szőlősgazdái húshagyókedden fánkot ettek. íme, egy százötven esztendős fánkrecept: „A farsangi fánk zsírban sült édes, kelt tészta, élesztő, cukor, tejfel, tojás, finom liszt és vajból, mely vegyüléket a megkelés után gyengéden kisujj- nyi vastagra kinyújtva és pogá- csaszurkálóval kiszúrva, másodszori kelésnek vetnek alá. Ezután két fánk közé egy kevés gyümölcslekvárt tesznek, gyengén egymáshoz nyomják és forró zsírban, csukott lyuk fölött zsemleszínűre sütik, meleg helyen itatóspapírral borított szitára teszik, és ha az egész adag kész, vaníliás cukorral meghintve tálalják. A sikeres fánknak szalagosnak kell lennie, vagyis lássék a kerületét képező fehér szegély.” A zalai, főleg göcseji farsangvégi hagyományokban gyakran sűrűn felbukkan a torma, mint mágikus, gonoszűző, bajelhárító szer. Gyakori volt a tizennyolcadik században a torma és a retek megszenteltetése. A legtöbb helyen — így a palócoknál — ahol húsvétkor sonkát szenteltetnek, nem marad el mellőle a torma sem. Göcsejben, azt a kanalat, amellyel a tormát szedik, a mártást keverik, a ház üstökébe teszik, tavasszal pedig a verebek űzésére kiviszik a kertekbe. Palócföldön azt tartják, hogy a farsangi tonnával meg kell kenni a házat, hogy a kígyók, kártevők, gonoszok elkerüljék. Hamvazószerdán a fehérnépek feltörés ellen tormával kenik meg a lábukat. A hamvazószerda és nagyböjt első vasárnapja között van a „csonkahét”. Sümegen „semmihét” a neve. Csütörtökének hajdani erdélyi, pontosabban kolozsvári neve:„böjtcsütörtök”. (1572) A tizenhetedik században a kalendáriumokban „böjte- lőpéntek” elnevezés is szerepel. Magának a vasárnapnak a Döb- rentei Kódexben „böjtelővasár- nap” a neve. Székelyföldön a csonkahét napjaira még cifrább elnevezéseket is találhatunk: za- báló, torkos, tobzódó csütörtök. Csíkménságon hajdan bizony alaposan kirúgtak a hámból, mert a szigorú tilalom ellenére kövércsütörtökön megették a húshagyókeddről megmaradt húst, a finom eledeleket, jót ittak és utána táncra perdültek. Ahogyan emlegették: megtartották a ,, zsidó vecsernyét. ” ' A tizennyolcadik században hazánkba bevándorló németek több új szokást honosítottak meg. így Szatmárban a „sajbó- zás” honosodott meg.. Csonkavasárnap előtti napon a legények a határban kunyhót építenek, eléje lócát, széket állítanak és a legények — 15-20 sajbóval — araszos átmérőjű fakarikával — lányok jelenlétében körülállják a kunyhót és imádkoznak, énekelnek. Ezt követően, — egy váratlan fordulattal — a vigadozó lányok meggyújtják a kunyhót, ahol a legények a lángokban megtüzesítik a sájbót. — Sajbó, sajbó, kié ez a sajbó? kérdezik — majd hajigálni kezdik, miközben egy-egy szent nevét említik. A repülő tüzes fakarikák kígyót rajzolnak a levegőbe és ebben gyönyörködnek. Ez a játék mindaddig tart, amíg a kunyhó el nem hamvad. A nógrádverőcei német és magyar fiatalság a múlt században egyformán kedvelte a dombon való tűzrakást, a rőzseége- tést. A legények lángoló pálcáikat azoknak a lányoknak a kezébe adják, akik számukra a legkedvesebbek. (A sajbózás egyik változata.) Domokos Pál Pétertől tudjuk, hogy Gyergyófaluban a „dús- gazdagozók” vízkereszt napján kezdenek házról házra járni, és egész farsangon át játszanak. Utoljára húshagyókedden. Bálint Vilmos székelyföldi plébános szövegfeldolgozásában a szokások gazdag tárházát gyűjtötte össze, úgyszólván kincset érő valamennyi. Nem hiábavaló talán szólni még az „ünneprontásról”. A középkorba visszanyúló, máig élő népi hagyományoknak klasz- szikus műköltői kifejezése, mondhatnánk összegzése: „Az ünneprontók” Arany János balladája. A monda helyi hagyományokban más-más ünnepekhez fűződik. Arany balladájának közvetlen ponyvairodalmi forrása (1764) továbbá Taxonyi János történetére, ennek irodalmi ösz- szefüggéseire a kutatók rámutatnak a kultikus eredetű halottastáncra, illetőleg a temetést követő torra, lakomára, amelynek elfajulása az egyház ítéletét hozta magával. Kifogyhatatlan szinte a kincsestár, amelyből meríthetünk. Szokásaink, népi hagyományaink, templomaink, iskoláink, játszóhelyeink mind-mind a múltat idézik. Vízkereszttől hamvazószerdáig nem nagy az idő, mégis nehéz csupán számba venni is emlékezetes népszokásainkat. A bukovinai Andrásfalván is él a házszentelés mind a mai napig. Istensegíts faluban a házszentelés valamikor három, négy napig is eltartott, amely után kezdődhetett a tánc, a vigalom, a farsangi mulatság. A házszentelés alatt Csíkban az „Óh lelkünket ébresztő új csillag”, Moldvában, pedig „A királyok királyának” kezdetű epikus éneket éneklik a családok: „Óh lelkünket ébresztő új csillag, ki ez nap támadál Kinek fénye ez világot széjjel és bejárá Ez világnak setétségit eloszlatná.” Szalay István
