Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-18 / 15. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. január 18., szerda Beszélgetés a pedagógus-szakszervezet főtitkárával Józan konszenzus — érdemi érdekvédelem Az idei tanév első fél évében számos jelzés utalt arra, hogy a pedagógusok teherbírása, tűrőképessége a kritikus szinthez ért. A több mint negyven éve nyomasztó bérrendszer — ami az egész értelmiséget hátrányos helyzetbe taszította — főként azért párosult növekvő elégedetlenséggel, mert a társadalom egyre több és több terhet hárított az iskolára, egyre nagyobb felelősséget ruházott a pedagógusra, anélkül, hogy ezzel arányosan nőtt volna a nemzeti jövedelemből az oktatásügynek juttatott hányad. Márpedig ha végre felismerjük, hogy a teljesítőképességet — szakmai és morális vonatkozásban egyaránt és egymástól elválaszthatatlanul — az iskola kell, hogy megalapozza, akkor nem spórolhatunk tovább az oktatásügyön. Biztató lépésnek tekinthető az Országgyűlés decemberi határozata a pedagógusok béremeléséről. Folyamatos figyelem keltést — Megnyugtatta-e a hússzázalékos fizetésemelés híre a pedagógustársadalmat? — kérdeztük Sárái Lajostól, a pedagógusok szakszervezetének megbízott főtitkárától. — Tekintve, hogy a napokban ülésezett szakszervezetünk központi vezetősége, nemcsak a magam, hanem a testület álláspontja alapján válaszolhatok: mi negyvenszázalékos emelést tartottunk volna indokoltnak és jogosnak, amit elvben az illetékes állami szervek is elfogadtak. Nekünk viszont azt kellett tudomásul vennünk a józan konszenzus alapján, hogy a költségvetésből most nem jutott több, mint egy- milliárd hétszázezer a pedagógusok bérének emelésére. Változatlanul folyamatos feladatunknak tartjuk azonban a figyelemkeltést a közoktatás súlyos gondjaira, hangsúlyozva a döntéshozókra háruló felelősséget. — Ön a központi vezetőség üléséről ment át az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalba, hogy végleges döntéssel térjen vissza: a túlóradíj-emelés — amelyre ötszázötven millió forintot különítettek el a teljes összegből — februártól válik esedékessé, a húsz- százalékos béremelés pedig szeptembertől. Miért? — Nem a jelenlegi pedagógus összbér húsz százalékát kaptuk meg, erre az évre, hanem egy összeget. Azt kellett hát mérlegelni, hogyan járnak legjobban a pedagógusok? Ha szeptember előtt osztjuk szét, kevesebb százalékjut egy hónapra, ha később akkor, ugyan több mint húsz százalék, de annak a következő évre áthúzódó hatásait nem tudta volna garantálni a pénzügyi kormányzat. Nyilvánvaló, hogy 1990-ben már januártól, tehát egész évben terheli a költségvetést az idén még csak négy hónapon keresztül jelentkező megemelt bértömeg. — Jól gondolom, hogy a túlóradíj emelését azért nem halogatják, mert az elégedetlenség forrása az utóbbi hónapokban főként a túlórakényszer volt? Adó és túlóradíj — Nem egyszerűen túlórakényszerről van szó, ez eddig is volt, s még alacsonyabb bérért is vállalták a pedagógusok. Szerencsétlenül találkozott azonban tavalyjanuártól a személyi jövedelemadó életbe lépése és az a rendelkezés, amely valamelyest javította ugyan a túlóra honorálását, de tartalmazza azt is, hogy a kötelező heti óraszáma 50 százalékáig kötelezhető túlmunkára a pedagógus. — Úgy tudom, hogy ez értelemszerűen azt jelenti, maximum 50 százalék túlórát vállalhat a pedagógus, s a rendelkezés értelmében éppen a pedagógus túlterhelését kívánta visszafogni. Másrészt adózni ettől függetlenül is kellene. — Kétségtelen, de a pedagógus úgy érzi, hogy akkor kötelezték túlmunkára, amikor ez gyakorlatilag nem a keresetét, hanem az adóját növeli, és még ellenkezik is a munka törvény- könyvében megfogalmazott rendelkezéssel: túlmunkára rendkívüli esetben kötelezhető a dolgozó. — De mi a „rendkívüli eset” ebben a vonatkozásban egy iskolában? — Nem tudok válaszolni rá, mert sehol nincs meghatározva. Ez is egy előttünk álló feladat: tisztázni kell, különben levegőben lóg az érdekérvényesítő törekvésünk. Ez persze részletkérdés. Ahhoz, hogy szakszervezetünk hatásosabban és hatékonyabban dolgozhasson, az előkészületben lévő szakszervezeti és sztrájktörvény hoz majd jogi garanciákat. Szeretnénk elérni, hogy a törvény lehetővé tegye: a vétójog ne csak munkahelyi szinten érvényesülhessen, élhessünk vele, mint ágazati szakszervezet is alkalmanként a tárcával egyezkedve. Ugyanez a helyzet a sztrájk vonatkozásában. Á munkahely a többség titkos szavazatával dönthet a munkabeszüntetés mellett, de mint ágazati szak- szervezetnek a kormányzattal szemben nincs jogunk sztrájkot kezdeményezni. Nincs tisztázva az sem, ki hirdetheti meg és hol. A pedagógusok és a sztrájk — Foglalkoztatja a pedagógusokat a sztrájk gondolata? — A szakszervezeti jogok garanciája foglalkoztat elsősorban, hogy új alapokra helyezhessük együttműködésünket az állami, politikai, tömegszervezeti partnereinkkel. Csak végső esetben fordulunk a munkabeszüntetés fegyveréhez, mért nem konfrontációra törekszünk, hanem érdemi érdekvédelemre. S ebben mindenkit szövetségesünknek tekintünk, aki segít az oktatás társadalmi szerepének fontosságát elismertetni. — De a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének demonstrációjától például elhatárolták magukat. Egyáltalán, kapcsolatban állnak egymással? — A PDSZ nem bejegyzett szervezet, nincs vezető testületé, nincs hát kivel kapcsolatot tartanunk. Mindazonáltal vannak közös érdekek, amelyek együttműködésre ösztönöznek, s az előrehaladást segítő korrekt vitáknak is lehetne haszna. De nem értek egyet a valóságtól elszakadó követelősdivel, azzal együtt, hogy elismerem: a pedagógusok szakszervezete adós a munkájának kellő nyilvánosságával. Tény ugyanis, hogy erőfeszítéseinkről nem tud eleget a százhatvanezres tagságunk. Ezen feltétlenül változtatni fogunk, sokkal jobban kihasználjuk például a Pedagógusok Lapja kínálta lehetőségeket. A január 20-i számban közöljük is a központi vezetőség ülésén elfogadott állásfoglalásokat. Reméljük, a májusi kongresszust megelőző választások során felgyorsul a megújulási folyamat, az érdekvédelem helyi képviselői akár viták árán is érvényt szereznek a pedagógusok jogainak, s a béremelés munkahelyi levezénylésében is aktívan részt vesznek majd. Élet és Irodalom Ki lesz a lapgazda? Az Élet és Irodalom című irodalmi és politikai hetilap nem szűnik meg, csak átalakul. Az elmúlt napokban eltelj edt hírek szerint változás várható az Élet és Irodalom című lap élén, s ezzel összefüggésben szerkesztéspolitikájában. A Magyar írók Szövetsége állítólag elégedetlen a népszerű hetilappal, jóllehet a lapgazda, illetve új keletű kifejezéssel a lapalapító nem az író- szövetség, hanem a Művelődési Minisztérium, így túl sok beleszólása jelenleg nincs a dolgok menetébe. Különböző informális csatornákon olyan hírek keltek szárnyra, hogy magasabb fórumok már odaígérték a lapot az írószövetségnek, amely már tárgyal a kiszemelt új főszerkesztővel. Knopp András művelődési minisztériumi államtitkár a híreszteléssel kapcsolatban kijelentette: a minisztériumhoz ez ügyben hivatalos kérés eddig nem érkezett. A pletykákról hallott, ám egy állami szerv ilyen információkra nem alapozhatja munkáját — mondta. Szólt arról, hogy az írószövetség vezetői az elmúlt év őszén valóban szóba hozták: szándékukban áll egy új lap indítása, ám az ÉS átvételét a minisztérium nem tartaná szerencsésnek. Az ügy ezzel akkor lezárult — mondta az államtitkár —, bár—tette hozzá — az sem elképzelhetetlen, hogy , felsőbb döntés nyomán nem a minisztérium lesz a lapgazda. A híresztelést Koczkás Sándor, az írószövetség főtitkára nem cáfolta, de hangsúlyozta: egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy az ügy részleteiről nyilatkozhasson. A kérelmet egy irodalmi lap indítására — az új lapstruktúra kialakításával összhangban — Pozsgay Imre államminiszternek küldték meg. A Magyar írók Szövetsége nem feltétlenül az ÉS átvételére gondol, de természetesen az is szóba jöhet — fogalmazott a főtitkár, ám mint mondandójából kiderült: az írószövetség az ÉS-t részesítené előnyben. Pozsgay Imréhez a napokban érkezett meg az írószövetség szándéklevele. Az államminiszter az MTI-t úgy tájékoztatta: a jövőben elképzelhetetlen, hogy a Magyar írók Szövetségének ne legyen lapja. Tarthatatlan állapot ugyanis, hogy ezt a lehetőséget évtizedeken át megvonták a szövetségtől. Döntés még nincs, ám az államminiszter szerint kézenfekvő, hogy az ÉS-t az írószövetség „vigye tovább”. Törés Nálunk fura szokások járják. Ha egy funkcionárius — különböző okok miatt — visszalép vagy távozik posztjáról, akkor rögvest megindul a mendemonda, s hamar kész a verdikt: tekintsük bukott embernek. Aki január 9-én, hétfőn este meghallgatta Csák Élemér zenés amerikai útinaplójának második részét, meggyőződhetett arról, hogy ez a kóros jelenség másutt aligha buijánzik. A kitűnő zsurnaliszta ellátogatott — többek között — egy Illinois állambeli farmerhez, aki családjával együtt tizenegyezer sertés gondozását oldja meg, aki valaha az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere volt. A rendkívül szimpatikus karakter természetesnek tarnélkül tóttá ezt a pályamódosítást, hiszen mint mondotta: állami vezetőként is szakított időt birtoka művelésére, illetve gyarapítására. Magyarázattal is szolgált: az elődöktől ráhagyományozott szakmaszeretet segítette őt hozzá ahhoz, hogy nem éppen látványos, de feltétlenül kamatozó hétköznapi tevékenységében is tartalmat találjon. Törés nélkül váltott abban a közegben, ahol ezt mindenki kézenfekvőnek minősítette, mert valószínűleg azt vallják, hogy létünk lényege, legfontosabb mozzanata az értékteremtés. Bármilyen rangban. Mi tagadás tanulhatnánk tőle, illetve tőlük. Ki a konzervatív? Csütörtökön a Kossuth adón a ben ostoroznunk kell azokat, frappáns című Mindennapi dogmáink keltette fel érdeklődésemet. Szabó Máté politológussal beszélgetett Rádai Eszter. A programból kiderült — ezt különben korábban is tudtuk — hogy a konzervativizmus voltaképpen történeti katagória, s volt egy olyan időszak, amikor aligha érdemelt kizárólag negatív címkézést. Gyorsan hangsúlyozom azonban, hogy jelenünkakik csak az elsajátított ismeretekre esküsznek, akik riadoznak az új eszméktől, gondolatoktól, akik gátat óhajtanak emelni a fantázia korlátszakító szárnyalásának. Ettől függetlenül nem volt felesleges ez a meditáció, hiszen arra intett minket, hogy a dolgokat históriai összefüggésben is lássuk, vizsgáljuk. Már csak a pontosítás miatt is. Boszorkányüldözes Manapság — mellesleg ez sem véletlen — majd mindenki frissen szabott reformöltözékben tetszeleg, s azt hangoztatja, hogy ő már akkor a haladás magvait vetette, amikor a többieknek ilyesmi eszébe sem jutott. Hát igen, azon a jelképes damaszkuszi úton — a Biblia tudományában otthonosan mozgók tisztában vannak azzal, hogy itt változott Saulus Pál apostollá — igen sokan tolonganak. Például azok is, akiknek korszerű köpönyege mögött hamisítatlan sztálini szív dobog. Erre döbbentem rá, amikor felháborítottak, igazságérzetembe talpaltak a vasárnapi Mit üzen a rádió? információi. A riport felvillantotta annak a feudálisízű boszorkányüldözésnek a részleteit, amelynek kárvallottja, meghurcolt áldozata a budapesti Rózsavölgyi Zeneműbolt vezető igazgatója volt. A bűne? Semmi más, mint az, hogy ellent mert mondani főnökének, aki egyáltalán nem idegenkedett a retorziótól. Jött a megfellebbezett fegyelmi, a rendőrségi feljelentés, illetve letartóztatás, az elbocsátás. A szövevényes ügy még nem zárult le, mert a cég be akarja mutatni a csak azért is megmutatom ki vagyok tánc utolsó lépéseit is. A műsor szakavatott jogásza azonban néhány perc alatt megvilágította: Jusztíciát arcul csapták, csupán azért, mert nem kívánt hajbókolva eltűnni azon a bizonyos kiskapun. Illene végre megjegyezni minden érintettnek: ezentúl nem is teszi. Sehol sem. Matematika óh! A hétfői Jó reggelt! lapszemléje utalt arra, hogy az áremelés hatására a Merkúrnál jó néhá- nyan visszavonták gépkocsiigénylésüket. Precíz adalékot nem közöltek csupán annyit, hogy a várakozók száma kétszerese az esélyeseknek. Ugye világos, hogy csak tovább kellett volna haladni az ösz- szehasonlításban, illetve a matematikában, s akkor nyilvánvalóvá válik, hogy hányán is rukkoltak ki azzal a nemmel. Talán túl kényelmesek vagyunk? Azt hiszem: igen. Pécsi István „Jól beszéli a grafika nyelvét” Selmeczi István alkotásai a hatvani kávéházi galériában A Gyöngyösi Műhely egyik illusztris képviselőjének nyílt kiállítása a hatvani művelődési központ Kávéházi Galériájában, melyet Piroska Csaba művésztanár nyitott meg. Selmeczi István alkalmazott grafikus papírra vetett tusrajzai, jó stílusérzékről tanúskodnak. Az alkotásoknál legtöbbször visszavisszatérő a szülőföld — Mátraalja — adta ihlet, de szívesen foglalkozik a világ problémáival. Kondor Béla, Gácsi Mihály hatása fellelhetők a szürrealista szimbolikus elemeket hordozó alkotásokon. A tárlat anyagából készültek reprodukcióink. (Fotó: Szabó Sándor — MTI)
