Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-17 / 14. szám
2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. január 17., kedd A legújabb licenc: Memphis International (Folytatás az l■ oldalról) megkezdte az európai igényekhez történő felzárkózást. Mint az igazgató hangsúlyozta: a fejlett dohányiparral rendelkező ausztriai kapcsolat nemcsak a licenc- termékek megjelenését szolgálta, hanem nagyban hozzájárult olyan közkedvelt hazai gyártmányféleségek kidolgozásában, mint például a Helikon. Ez a tegnapi termékbemutató azért is számít történelminek, mert az első olyan licenctermé- ket mutathatták be a nagyközönségnek, amely kifejlesztése, forgalomba hozása nem igényelt előzetes engedélyeket. Január elsejétől ugyanis egy-egy licenc elkészültét követően csak utólagos bejelentési kötelezettség lépett életbe. Ez nagyban segíti úgy az Austria Tabakkal, mint a Philip Morrisszal a kapcsolatok további elmélyítését. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a Austria Tabak licence közül a legnépszerűbb a Milde Sorte cigaretta. Majd még mielőtt bárki is megkérdezte volna, hogy miért van szükség ezekre a termékekre, elmondta, hogy különösen az utóbbi időktől nyitott országként számon tartott Magyarországon az itthoniakon kívül a külföldiek is szívesen vásárolják az Egerben előállított, különböző cigarettaféleségeket. Beppo Mauhart, az osztrák dohányipar elnöke, az Austria Tabak vezérigazgatója nem kis megelégedettséggel tekintett visz- sza az egriekkel fennálló, közel két évtizedes kapcsolatukra. Bemutatva vállalatát, szólt arról, hogy a kétszáz éves cég részvénytársaság keretein belül működik. A részvények százszázalékig állami tulajdonban vannak, ami viszont nem jelent állami vezetést, gazdálkodásuk a lehető legnyitottabb keretek között zajlik. Ennek is köszönhető az egriekkel fennálló, közel húszéves kapcsolatuk. Éves forgalmuk húszmilliárd schilling, ami jelzi: tekintélyes gazdálkodó egységről van szó. Termékeiket több mint 30 országban ismerik. A most bemutatott Memphis International ismerősen csenghet a magyar fogyasztók előtt, mivelhogy Memphis néven már a világháborút megelőző időszakban is forgalmaztak hazánkban cigarettát. Ez viszont egészen más, a mai igényeket kielégítő, leginkább az amerikai fajtákra jellemző, legjobban a Marlboró- hoz hasonlítható termék. A másfél éve létező cigarettát az elsők között mutatták be Magyarországon, ami viszont az Austria Tabak üzletpolitikájának csak egy lépését jelenti. A vezérigazgató elmondása szerint nagyon bíznak az 1995-ben esedékes világkiállítás közös megrendezésében, amelyre az egriekkel együtt egy teljesen új cigarettafajtával jelennének meg a piacon. Heteken belül felvesszük a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával, s még az első fél évben Izraellel is A humanizmus jegyében A magyar miniszterelnök szorgalmazta, hogy az úgynevezett COCOM-bizottság folytasson az eddiginél rugalmasabb gyakorlatot (Folytatás az 1. oldalról) létkérdés, hogy a világ nagyhatalmai párbeszédet folytassanak és együttműködjenek egymással. Mi, magyarok a saját utunkat járjuk. A világ összes olyan országával együtt kívánunk működni, amely elfogad bennünket partnerként. Kapcsolataink alapja nem az ideológia: együttműködésünket nemzeti érdekeink, a humanizmus, Európa és a világ érdekei alapján fejlesztjük. Grósz Károly elmondta: a Szovjetunióban azt tapasztalta, hogy a szovjet emberek számos kérdésben hasonlóan gondolkodnak, mint az amerikaiak. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan az elmúlt években nagyot lépett előre a szovjet-amerikai viszony javításában. Grósz Károly kifejezte meggyőződését, hogy a Szovjetuniónak szilárd szándéka tovább haladni az enyhülés útján. Az amerikai vendégek számos kérdést intéztek az MSZMP főtitkárához. Érdeklődtek például arról, hogy mennyire sikeres a kormány inflációellenes politikája. Nagy érdeklődést tanúsítottak a politikai reform, az új alkotmány kidolgozása iránt. Thomas Coleman republikánus törvényhozó ezzel kapcsolatban utalt arra: a küldöttség találkozott több olyan magyar személyiséggel — alternatív szervezetek képviselőivel —, akik intellektuális befolyást kívánnak gyakorolni a politikai reformra, az új alkotmány kimunkálására. Grósz Károly válaszában elmondta, hogy nyitott társadalmat akarunk. Úgy gondoljuk, hogy azok, akik szellemi hatást akarnak kifejteni a reformokra, nagy többségükben jó szándékkal cselekednek. A probléma abból ered, hogy egyidejűleg jelentkeznek megvalósíthatatlan álmok és reális elképzelések. Nincs azonban a magyar nemzet sorsának jobbítását szolgáló olyan javaslat, amit ne fogadnánk örömmel. A küldöttség egy másik tagja, a független republikánus Bili Frenzel kijelentette: a jövőben mindent megtesznek azért, hogy az amerikai kormányzat a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét — a jelenlegi egyéves gyakorlattól eltérően — hosz- szabb időre terjessze ki Magyar- ország vonatkozásában. A képviselő — e hajlandóság alátámasztásaként — üdvözölte a magyar kivándorlási gyakorlat várható módosulását. Az Egyesült Államok ugyanis az emberi jogok kérdésével kapcsolja össze a kereskedelmi kedvezmény megadását. Az amerikai képviselőházi küldöttség ezután Stadinger Istvánnal, az Országgyűlés elnökével találkozott, aki méltatta a magyar-amerikai parlamentközi együttműködés fejlődését, és tájékoztatást adott arról, miképpen alakul át a magyar parlament szerepe a demokrácia fejlesztésének folyamatában. E folyamat végigvitelére egyébként nagyon kevés időnk van — jegyezte meg. Stadinger István utalt arra, hogy minden demokratikus társadalomban kiemelkedő szerepe van a parlamentnek. Nálunk hosszú ideig csak legitimációs szerepe volt. Most élénk, a társadalmi élet kérdései iránt érzékeny, sok témát megvitató parlament van kialakulóban. Olyan kérdéseket tűz napirendre, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A következő időszakban a legfontosabb az új alkotmány kidolgozása. Ennek alapelveit március elején tárgyalja meg a törvényhozás. Stadinger István egyebek közt megfogalmazta azt az igényt, hogy az Egyesült Államok kormánya terjessze ki Magyarországra — elsőként a szocialista országok közül — a tengerentúli magánberuházási társaságoknak nyújtott garanciát. Ez ösztönözné a tengerentúli társaságok beruházásait a magyar gazdaságba. Tom Lantos e kéréshez kapcsolódva jelezte: újra megkísérli e garancia kiterjesztésének elfogadtatását. Pozsgay Imrével ugyancsak az Országházban találkoztak az amerikai törvényhozók. Az államminiszter tájékoztatást adott az időszerű társadalompolitikai kérdésekről, a demokrácia csomagtervről. Egyebek között sürgető feladatként jelölte meg az új tájékoztatási törvény megalkotását, s hangoztatta reményét, hogy annak érvénybe lépésével már nem lesz szükség Magyarországon az úgynevezett második nyilvánosságra. A belátható időn belül kidolgozandó új ki- vándorlási törvény a szabad helyváltoztatás jogának, a szak- szervezeti törvény pedig a független szakszervezet-alapítási jognak a garanciáját adja majd. Pozsgay Imre emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi magyar vezetés örökölte a gazdasági nehézségek okait az előző vezetéstől. A társadalom számára most a reform inflációt, munkanélküliséget, reálbércsökkenést jelent. Ezért éles határvonalat kell húzni: meg kell állapítani, hogy ki volt a felelős, és nyílt párbeszédet kell folytatni a társadalommal. A megoldás most nem a gazdaság, hanem a politika kezében van — mondta. Az egyik vendég arról kérdezte, miben segíthetnek az amerikai képviselők. Pozsgay Imre elsősorban bizalmat kért, kijelentve: a jelenlegi magyar irányzat nem múló jelenség. Várkonyi Péter külügyminiszter munkaebédet adott a Tom Lantos vezette amerikai képviselőházi delegáció tiszteletére. Az ebéden részt vett Maijai József, nyugalmazott miniszterelnökhelyettes és az Országgyűlés több tagja. A találkozón az amerikai törvényhozók tájékoztatást kaptak Magyarország nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatainak alakulásáról, a világ- politika fontosabb kérdéseiben elfoglalt álláspontjáról, valamint a magyar-amerikai kapcsolatok továbbfejlesztésére vonatkozó magyar elképzelésekről. Délután Németh Miklós miniszterelnökkel találkoztak az amerikai vendégek. Elsősorban gazdasági témákról esett szó, de a kormányfő hangsúlyozta: Magyarországon együtt kell haladnia, egymást kell erősítenie a gazdasági és a politikai reform- folyamatnak, a nemes versengés feltételei megteremtésének. Ézt egy-másfél év alatt meg kell valósítani. A vezetés azonban már most arra törekszik, hogy koalíciósjelleget adjon a kormányzásnak. Németh Miklós tájékoztatást adott arról, hogy a kormány — a társasági törvény szelleméből következően — tavasszal törvénytervezetet kíván az Ország- gyűlés elé terjeszteni a külföldi beruházások védelméről. A jogi garanciák egyértelművé és világossá tétele érdekében egyetlen törvényben kívánják szabályozni a külföldi vállalkozók jogait és kötelességeit. Emellett gyorsított ütemben folyik az értékpapírpiac és a tőzsde kialakítására irányuló munka. Külön operatív bizottság hivatott arra, hogy gyorsítsa olyan vegyesvállalatok létrehozását, amelyekben a külföldi tőke részaránya meghaladja az ötven százalékot. (Ötvenszázalékos részarány alatt semmilyen engedélyezésre nincs szükség.) A magyar miniszterelnök szorgalmazta, hogy az úgynevezett COCOM-bizottság folytasson az eddiginél rugalmasabb gyakorlatot. Ha törvényi biztosítékot kívánnak arra, hogy Magyarország nem fogja továbbadni a megszerzett technológiát, akkor készek vagyunk megadni ezt a garanciát — mondta Németh Miklós. A nyitottság politikáját alátámasztandó, közölte azt is, hogy heteken belül felvesz- szük a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával, s még ez év első felében helyreállítjuk a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Kérdésre válaszolva a miniszterelnök kifejezte meggyőződését, hogy Mihail Gorbacsov nagyon sokat vár a magyarországi átalakítási kísérlettől. Ha a magyar reform megtorpanna — amit nem hisz —, akkor az nagy károkat okozna Gorbacsovnak; ha viszont a szovjetek torpannának meg, annak nem volna hatása a magyar reformra, az tovább folytatódna — jelentette ki Németh Miklós. Az amerikai képviselőházi küldöttség — a tervek szerint — kedden utazik el Magyarországról. Sasszemek Magyarországra figyelnek Magyarország megint a világsajtó címoldalaira ugrott. A nyugati lapok, amelyek korábban ugyan dicsérték az Országgyűlés egyre hangosabb szókimondását, de fanyalogva minősítetták bizonytalannak és lassúnak a demokrácia felé tett lépéseket, most egyszeriben arról cikkeznek, hogy a magyar Parlament visszanyeri méltóságát, képes a megújulásra, hiszen az egyesülési és a gyülekezési törvény elfogadásával „elindították az országot a demokrácia útján”. Ami történt, azt a japán lapok Kelet-Európá- ban egyedülállónak tekintik. A nyugatnémet Frankfurter Rundschau szerint „a kommunista Kelet-Európábán jogpolitikai szűzföldre léptek’ a magyarok. A Corriere della Sera történelmi fordulatról ír, a brit The Daily Telegraph szerint „Magyar- ország utat nyit a politikai pártok előtt”. Az AP amerikai hírügynökség pedig sajátos angolszász tömörséggel adja tudtuk „a magyarok már tüntethetnek is és beléphetnek pártokba...”. Az Országgyűlés ülésszakáról hasonló szellemben tudósító lapok sorában szinte mindegyik tekintélyes nyugati újság ott van. S bár szocialista sajtótermék ezek között csak elvétve akad, az nem kétséges, hogy — a The Guardian szóhasználatával élve — mindenütt sasszemekkel figyelik, mi történik manapság Magyarországon. A brit lap egy budapesti szovjet forrásra hivatkozva fogalmazott így: a Kreml támogatja és sasszemekkel figyeli a magyar kísérletet. A tudósításokból azonban egyértelműen kiderül, hogy nemcsak a Nyugat figyeli feszülten, ahogy „Magyar- ország egy erőteljes mozdulattal félrelökte a korhadt sztálini intézményrendszert” (Corriera della Sera), de górcső alatt elemzik az Országgyűlés döntéseit Lengyelországban, Jugoszláviában és Romániában is. Több országot nem említenek név szerint, de abban egyöntetű a világsajtó véleménye, hogy a magyar Parlament döntése feltétlenül „kigyűrűzik ” majd a szocialista világra, még a Szovjetunióra is. Igaz — jegyzi meg rosszmájúan a The Guardian -, Mihail Gorbacsovnak ez idő szerint van elég dolga, semhogy a politikai pluralizmusért is aggódjék. Érthető, hogy a nyugati tömegtájékoztatás — mert nemcsak a lapok, de a rádiók és a televíziók is egy-két napig Magyarországgal voltak elfoglalva — az egypártrendszer-többpártrendszer kérdését taglalták és szenzációként kezelték, hogy Budapesten a Tisztelt Ház „elsöprő többséggel legalizálta az ellenzéket”. Érzékelhető elképedéssel nyugtázták ugyanis, hogy amire valójában nem számítottak, az bekövetkezett és a Frankfurter Rundschau szavaival az egyesülési és a gyülekezési törvény „még a nyugati törvényekkel összevetve is nagyvonalú”. Látnivalóan sokan nem számítottak rá, hogy a magyar vezetés az Országgyűlés — s így ma már a televízó, rádió jóvoltából -, az ország-világ színe előtt vállalt kötelezettséget arra, hogy augusztus elsejéig előteijeszti a párttörvényt, így a többpártrendszer egy szocialista országban immár majdnem ténykérdés. Az is szenzáció volt, hogy az MSZMP immár partnerként üdvözölte a meglévő és még ezután törvényesítendő politikai egyesüléseket. A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Berecz Jánosnak, az MSZMP KB titkárának beszéde adta meg a „zöld fényt”, ami valószínűleg döntő jelentőségű volt a törvények nagyarányú elfogadásában. Arról némileg eltérnek a vélemények, hogy mi lesz ezután: a The Guardian azt írta, hogy „a magyar Parlament a sötétbe ugrott” a törvények megszavazásával. Ezzel szemben a római La Republica így ír: „Ami Budapesten történt, az nem ugrás a sötétbe, hanem egy fokozatos, kézben tartott reformfolyamat első lépése”. Nyugati hírelemzők már ahhoz is hozzáláttak, hogy egy majdani „szabad választások” kimenetelét taglalják. A Reuter nyugati diplomatát idéz, aki szerint bizonyosra vehető, hogy az MSZMP nem „a hátsó ülést” akarja elfoglalni, mert nincs olyan kormányzó párt, amelyik önként mondana le a hatalomról. Nemcsak a nyugati hírközlés nevezi páratlannak, ami Budapesten történt. Az Új Kína hírügynökség is figyelemre méltónak tartja, hogy amióta az MSZMP 1948-ban hatalomra jutott, a magyar törvényhozás első ízben tett lépést „a hivatalos politikai ellenzék engedélyezése irányában”. A jugoszláv sajtó kételyeit az jelzi leginkább, hogy bár szinte mindegyik lap „Többpártrendszer Magyarországon” címmel adta közre tudósítását, némelyik egy kérdőjelet is tett a cím után. A TASZSZ a szocialista demokrácia kiszélesítése és a politikai pluralizmus felé tett fontos lépésnek minősítette a törvényeket, és ismerteti is azokat. ”Magyarországon a hangulat ma furcsa keveréke a visszafogott derűlátásnak, óvatosságnak, és az attól való félelemnek, hogy a történelmi lehetőség kimarad”— írta a magyar származású George Schöpflin, a London School of Economics tanára a The Times hasábjain. Nemcsak ő mutatott rá a politikai demokrácia és a nehéz helyzetben lévő magyar gazdaság fejlődési lehetőségeinek összefüggéseire. „Magyarországnak van esélye — csekély, de a lényeg az, hogy van” — írta Schöpflin. Fodor György Ronald Reagan majdan az amerikai tankönyvek dicső lapjain Egy „műkedvelő”politikus váratlan sikere Liberális demokratából vált konzervatív republikánussá Ronald Reagan, az egykori rádióriporter, demokrata párti szakszervezeti funkcionárius, hollywoodi filmszínész, majd kaliforniai kormányzó, alkalmasint a század sikeres elnökei között szerepel majd az amerikai tankönyvekben — bár ezt sok híve sem remélte. A szegény sorból származó vidéki fiatalember jó fellépését először a General Electric konszern kamatoztatta: Reagan az óriáscég jól fizetett szónokaként lelkesítette jobb munkára a dolgozókat. Sikere, vonzó egyénisége láttán befolyásos — és vagyonos — kaliforniai üzletemberek adták össze a pénzt, amelynek segítségével Reagan a 60-as években elnyerhette Kalifornia állam kormányzói tisztét. Sikerén felbuzdulva utóbb kétszer próbálkozott az elnökjelöltség megszerzésével, de csak harmadszorra, 1980-ban járt sikerrel. 69 éves volt akkor — az ország történetében a legidősebb megválasztott elnök. A liberális demokratából konzervatív republikánussá vált Reagan fölényesen győzött demokrata párti ellenfele, Jimmy Carter felett: egyrészt a kétszámjegyű infláció és a magas munka- nélküliség, másrészt a sorozatos külpolitikai kudarcok miatt a széles amerikai középosztály többségében ismét a konzervatívok felé fordult, akik Carter előtt is 8 éven át kormányoztak. Ronald Reagan az amerikai katonai erőben jelölte meg külpolitikája alapját, és békeidőben példátlan összeget, 2400 milliárd dollárt költött fegyverkezésre. A program növelte az ország nemzetközi tekintélyét, tárgyalási lehetőségeit, ugyanakkor az egyik fő oka annak, hogy az államadósság Reagan alatt csaknem megháromszorozódott — ma 2800 milliárd dollár-, és hosz- szú távon fékezi az ország gazdasági fejlődését, csökkenti az élet- színvonalat. A fegyverkezéssel párhuzamosan a szélsőséges szovjetelle- nességet hirdető elnök második ciklusában fokozatosan közeledni kezdett a Szovjetunióhoz, amely Mihail Gorbacsov vezetése alatt rugalmas tárgyalópartnernek bizonyult. Megszületett a rakétaegyezmény, haladtak és további sikereket ígérnek más fegyverzetkorlátozási tárgyalások, kibontakozik az együttműködés számos területen. Reagan alatt az Egyesült Államok növekvő figyelmet szentelt a Washington által a korábbi ’’szovjet tömb” helyett önálló, nemzeti államokként kezelt kisebb szocialista országoknak, köztük hazánknak, s kétoldalú politikai, gazdasági és egyéb kapcsolataink szélesebbek, szívélyesebbek lettek, mint a háború óta bármikor: járt hazánkban George Bush alelnök, tavaly tett sikeres látogatást az USA-ban Grósz Károly főtitkár-kormányfő. A reagani politika — ebben bírálói is egyetértenek — Mihail Gorbacsov törekvéseivel párosulva lényegében véget vetett a hidegháborús időszaknak: a Szovjetunió afganisztáni kivonulása, a délnyugat-afrikai helyzet közös megoldása, a Kambodzsában érlelődő rendezés jelzik a rendkívüli változásokat. Az elnök belpolitikai szempontból sokkal vitathatóbb örökséget hagy hátra. Gazdaság- politikájában maximálisan a szabad vállalkozást képviselte, jelentősen csökkentve az adókat. E politika fellendítette a gazdaságot, felére csökkentette az inflációt és a munkanélküliséget. Az említett óriási költségvetési deficit azonban, párosulva a kereskedelmi mérleghiánnyal, hosz- szabb-rövidebb távon súlyos problémákkal fenyeget. Az adó- kedvezmények gazdagabbá tették a gazdagokat, a szociális kiadások 45 milliárd dolláros csökkentése viszont szegényebbé a szegényeket: a világ egyik leggazdagabb országában a lakosság 14 százaléka él a hivatalos szegénységi küszöb alatt — többen, miként a 60-as években, s az életszínvonal korábban megszokott növekedése helyett a stagnálás vagy a csökkenés mind szélesebb rétegeknek, elsősorban a fiataloknak okoz megélhetési, otthonteremtési gondokat. Ronald Reagan elnöksége kiemelkedő erényének tartják, hogy a volt szülész kiválóan tudta kamatoztatni képességeit politikája „eladásában”: az idős korában is megnyerő, szívélyes, őszinte férfit ellenfelei is becsülték. A társadalom pedig emberi egyszerűségéért, őszinteségéért viszonylag szerény képességei ellenére becsülte — neki elnézve tévedéseit, kudarcait is. Heltai András