Heves Megyei Népújság, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-16 / 13. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. január 16., hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM Befejeződtek az előkészületek A szavak, a tettek, a vágyak és a követelmények megméretése következik 1989. január 21.: megyei pártértekezlet Egerben Mint a Népújság 1988. november 12-i számában részletesen beszá­moltunk róla: a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bi­zottsága — a megye párttagságának többségével egyetértve — úgy döntött, hogy pártértekezleten teszi mérlegre a XIII. kongresszus óta végzett politikai, gazdasági és ideológiai munka megyei ered­ményeit, valamint fogyatékosságait, és meghatározza a legfonto­sabb tennivalókat. Egyben megvitatta a pártértekezletnek a XIV. kongresszusig szóló politikai programtervezetét, s megválasztotta a pártértekezleten funkcionáló bizottságokat — a harmincegy tagú jelölést előkészítő bizottság tagjainak nevét és funkcióit lapunk említett számában szintén nyilvánosságra hoztuk —, majd abban foglalt állást, hogy a pártértekezletre Egerben kerüljön sor. A jelenünket és jövőnket egyaránt befolyásoló, fontos po­litikai eseményig már csak né­hány nap van hátra. Tekintsünk tehát előre, annál is inkább, mert a szavak, a tettek, a vágyak és a követelmények megméretése következik 1989. január 21-én. Valamennyien látjuk, érez­zük, tapasztaljuk az országban, hogy a Magyar Szocialista Mun­káspárt 1988. májusi országos értekezlete meghatározó jelen­tőségű politikai folyamatokat in­dított el. Döntött a szocializmus építését, a párt tevékenységét, a politikai intézményrendszer, a társadalmi és gazdasági életünk megújulását szolgáló célokról és feladatokról. Ezekkel a megye párttagsága, dolgozóinak több­sége egyetért. Az országos párt­értekezlet nyomán fokozatosan formálódtak és felerősödtek azok az igények, hogy megyei szinten is mérjük fel politikai helyzetünket, tevékenységünk eredményeit és gyengeségeit, ezek ismeretében fogalmazzuk meg a XIV. kongresszusig szóló feladatainkat. Legtöbbször, a legtöbb helyen a következő kérdéssel találkoz­hatunk napjainkban megyénk­ben. Ez pedig így hangzik: mire számíthatunk, mi a célja ennek a pártértekezletnek. Ahányan kérdeznek, tulajdonképpen any- nyiféle lehet a válasz is. Az őszin­te feleletet mégis úgy lehet rövi­den summázni, hogy a pártérte­kezlet új alapon erősítse meg a pártegységet, a párt iránti bizal­mat, irányt mutasson, programot adjon megyénk párttagságának a következetes, nyílt és eredményes politizáláshoz, a párt vezető sze­repének új módon történő érvé­nyesítéséhez. Mondhatjuk ezt annál is in­kább kommunista meggyőző­déssel és felelősséggel, mert a megyei pártbizottsághoz érke­zett több mint kétszáz írásos egyéni és kollektív véleményből is ezek a gondolatok csendültek ki legtöbbször, leggyakrabban. És azzal a szándékkal, őszinte hitvallással, hogy megyénk párt­tagságának döntő többsége a to­vábbiakban is részt kíván venni a politika alakításában, a párt iránti bizalom megerősítésében, a gazdasági munka szervezetteb­bé, hatékonyabbá tételében, a politikai, a társadalmi megújulás személyi feltételeinek javításá­ban, politikai intézményrend­szerünk korszerűsítésében. Olvasóink az elmúlt hetekben, hónapokban — a nyitottabb, nyíltabb politikát bizonyítva — a korábbinál jóval gyakrabban ol­vashattak tudósításokat, interjú­kat, riportokat arról a törekvés­ről, amelynek a legfontosabb célját röviden úgy lehetne meg­fogalmazni: a párt felelőssége je­lenünkért és jövőnkért, program­ja egy szebb, nyugodtabb életért. S teszi, s tesszük ezt mi, kommu­nisták egy olyan időszakban, amikor nehezebb körülmények között élünk; megnőttek kiadá­saink, és ahogyan szerte az or­szágban, úgy megyénkben is egyre többe kerül a nyugodt, ki­egyensúlyozott élet, s megnőtt a felelősségünk a fiatal és az idő­sebb korosztály életkörülménye­ivel kapcsolatosan. Amikor a közhangulatot negatívan befo­lyásolja az állampolgári fegye­lem, az erkölcsi magatartás lazu­lása, a közrend, a közbiztonság romlása. És még azt is be kell val­lanunk: ma a szükségesnél keve­sebb az olyan vezető vagy veze­tett, aki felkészült és kész a meg­győző politikai érvelésre, a pár­beszédre, a vitára, az említett gondok politikai „párbajaira”. Miben bízunk, miért vagyunk mégis optimisták jövőnkkel, szo­cialista társadalmunkkal szem­ben, ha ennyi gond, baj nehezíti munkánkat? A kérdésre őszinte választ adni csak látszólag nehéz. Induljunk ki csak szűkebb ha­zánkból, Heves megyéből. Gaz­daságunk az egyre nehezebbé, az egyre szigorúbbá váló feltételek között is — a meglévő feszültsé­gek ellenére — összességében eredményesen működik, és jog­gal büszkélkedhetünk a kulturá­lis, az oktatási, az egészségügyi, a szociális, valamint a kereskedel­mi intézményeinkkel is. Azzal együtt, hogy valamennyien jól tudjuk: lenne mit bővíteni, lenne mit felújítani, szükség lenne újat alkotni valamennyi említett ága­zat területén. Nem titkoljuk azt sem, ahogy az országban, úgy megyénkben is megcsappant a párt iránti biza­lom, a párttagság türelmetlensé­ge fokozódott. Ne firtassuk most az okokat, megteszi ezt majd a pártértekezlet. Annál is inkább, mert bármennyire is nehezebbé váltak életkörülményeink, bár­mennyire is nőtt az úgynevezett „ingadozók” száma, de a döntő többség változatlanul hisz a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt po­litikájában, programjában, tör­ténelmi küldetésében, óvja, félti az elért sikereket, eredményeket. Ez pedig mindenképpen jó ala­pot biztosít ahhoz, hogy emberi, eszmei gyengeségeinket, fogya­tékosságainkat mérlegelve és a tanulságokat levonva ismételten bebizonyítsuk: van jövőnk, van miért lelkesednünk és tudunk újítani, változtatni gyengesége­inken. Mindennapi munkánkat szervezettebbé és hatékonyabbá tudjuk tenni. Égyik sem lesz könnyű, de egyik sem lehetetlen. Ha a sza­vak helyett tettekkel bizonyí­tunk, ha a vágyainkat a követel­ményekkel együtt mérlegeljük. Biztos, garantált recept egyiknek sincs a mindennapi munkánál, a lehetőségek és a követelmények megvalósításánál. De fogalmazhatunk még konkrétabban is. A siker, az elő­relépés elképzelhetetlen az eddi­ginél lényegesen új típusú gazda­ságpolitikai munkáktól, amely alatt egyaránt érthető, hogy az eddiginél lényegesen gyakrab­ban és többször kell véleményt cserélnünk azokkal a kommu­nistákkal és pártonkívüliekkel egyaránt, akiktől a munkapadok mellett, az alkotóműhelyekben várunk többet, akiktől több, szebb és értelmesebb gondolato­kat igényelünk, akik még életük teljében dolgoznak, alkotnak, vagy akik már csak bölcs és ki­próbált tapasztalataikkal tudnak segíteni, bátorítani az újra, az ér­tékesebbre valamennyiünket. Nyílt titok: a megyei pártérte­kezlet iránt felfokozott érdeklő­déssel találkozhatunk megyénk valamennyi városában, falvaiban egyaránt. Nem kicsi tehát a küldöttek felelőssége, akik nemcsak új gondolatokat, ötleteket, javasla­tokat adhatnak majd január 21- én elért eredményeink megőrzé­séhez, gondjaink, problémáink könnyítéséhez, hanem a szava­kat, a tetteket, a vágyakat is egy­szerre teszik majd mérlegre a kö­vetelményekkel. Valamennyiünk érdekében! Nagygombosi kérdés volt... Lenni vagy nem lenni? A nagygombosi lakatosüze­met, amelyben tizenöt esztende­je dolgozik együtt harminc szak­munkás, valamikor azon céllal létesítették, hogy a Gödöllői Ag­rártudományi Égyetem létével, tevékenységével kapcsolatos be­ruházásokat szolgálja. Nos, amíg akadt ilyen tennivaló, nem is okozott gondot a vezetésnek. Ám ahogyan mind jobban előre­haladt, illetve megvalósult a kü­lönböző létesítmények zöme, úgy csökkent a lakatosüzem iránti igény. Majd ennek nyomán fölvetődött a hamleti kérdés: lenni vagy nem lenni? Szalatnai László, a kis üzem vezetője most mégis bizakodó. — Megvan rá az okom! — mondja, hátratolva fején a kis va­dászkalapot. — Csillagunk emel­kedőben, mivel először is a GA­TE tangazdasága részére komoly megrendelésünk van: a lőrinci erőműnél agrokémiai bázis épül, s ennek a technológiai szerelése már tavaly lekötötte majdnem az egész kapacitásunkat, s kitart még ebben az esztendőben. Értéke húszmillió forint, vagyis ha jól számolok, ehhez mindössze öt­milliónak megfelelő termelési ér­téket kell ragasztanunk, hogy az éves tervünk kilegyen... És van kereslet a munkánk iránt, amit fő­leg a jó, összeszokott szakiparos gárdának tulajdonítok. Ami a részleteket illeti? Nos, az agroké­miai bázison ez évre jószerint a keverőüzem összeszerelése ma­radt, amit egyelőre hátráltat, hogy a mixergépek nem érkeztek meg. Ám fordítunk a soron szükség szerint, s előtérbe kerülnek a tar­talék üzletfelek! Amint korábban a budapesti szellőzőművek vagy a szegedi gabonaforgalmi vállalat rendeléseinek tettünk eleget, most helyükbe lépett Kartal, ahol egy magtisztító üzem lakatosipari munkáiba kapcsolódunk, míg a horti Mezőgépnek a Cuchn-le- mezkonténerekhez kell alkatré­szeket gyártanunk, együttesen mintegy ötmillió forintért... A nagygombosi lakatosüzem azonban más változást is megélt az idei esztendővel! Önelszámo­ló egységként dolgozik, ami je­lentősen megnövelte mind Sza­latnai László, mind az itt mun­kálkodók felelősségét. Vagy úgy is mondhatni, hogy jobban érzik az egymásrautaltságot, az egy­másért is való szorgoskodás szükségét. Továbbá vezető és ve­zetettek messzemenően hívei az itt meghonosodott teljesítmény­bérezésnek. — Embereink érzik ennek az ösztönző hatását, s noha a 100- 120 ezer forint bruttó kereset nem kiugró, csak rajtuk áll, hogy erre az idén, szervezettebb, ter­melékenyebb munkával rátegye­nek — jegyzi meg később az üzemvezető. Majd hozzáteszi, hogy időközben a brigádelszá­molást is bevezették, s most ala­kul, véglegesül az 1989-es terv, amelynek kimunkálása közepet­te figyelmüket főként arra fordít­ják, hogy a vállalható feladatok, beruházások igazodjanak a nem éppen kedvező alkatrész-ellátott­sághoz, valamint a különböző nyersanyagforrások „hozamá­hoz”- (moldvay) Autóálmaính a valóság Nem várható gyors javulás az autóellátásban, hacsak azt a né­hány tízezer személyautót nem számítjuk, amennyit devizához jutó honfitársaink az új vámren- deleten felbuzdulva, az idén minden bizonnyal behoznak. Ebben az évben sem valószínű, hogy frontáttörés következne be a hazai gépkocsiellátásban. ígé­retes tárgyalás számtalan van, rossz nyelvek szerint, ha egy Ja­pánba látogató delegáció ad ma­gára, feltétlenül tárgyal hazai ösz- szeszerelő-üzemről... De, mint látható, az eredmény egyelőre a nullával egyenlő. Információink szerint a kormány a közeljövő­ben ismét megvitatja a hazai au­tóipari fejlesztési elképzeléseket. Tekintve, hogy maga az össze­szerelés nem a csúcstechnológi­ák csúcsa — színvonalas lakatos- munkához áll közelebb —, nem lenne helyes abból kiindulni, hogy a hazai iparfejlesztés éppen egy összeszerelő-üzem létesíté­sén áll vagy bukik. Különösen igaz ez, ha megismerkedünk né­hány, erre vonatkozó ajánlattal. Dacia, te drága A legfrissebb elképzelés a Di- gép és a Dacia közötti kooperá­ció lenne, ami már önmagában is kétségessé teszi az elgondolás komolyságát. Egy olyan ország­gal, illetve annak egy vállalatával kooperálna a dolgozóinak a jelek szerint „minden áron” munkaal­kalmat kereső diósgyőri gyár, amely sokszor a magyar főható­ságok telexeire, leveleire sem vá­laszol, amelyről nem tudni, mi­kor terjeszti ki diplomáciai lépé­seit gazdasági intézkedésekre is, amely híres-hírhedt arról, hogy nem megbízható partner. De ha nem így lenne is, a román partner olyan áron kínálja az összeszerel­hető gépkocsielemeket, hogy vé­gül a diósgyőri Dacia jóval drá­gább lenne, minta készen impor­tált. Csak azért tenni bele ma­gyar munkát, hogy a ráfizetést növeljük — ez nem tűnik túl ész­szerűnek. Suzuki? Igen, egy másik Nem rózsásabb a helyzet a ja­pán Suzukival évek óta vajúdó együttműködés tervével sem. Az összeszerelő-üzem 21 milliárd jenbe, azaz 162 millió dollárba kerülne, amibe a Suzuki cég mindössze 15,5 millió dollár tő­kerészesedéssel szállna be, a to­vábbi japán bankhitelt pedig az összeszerelő vegyesvállalatnak vissza kellene fizetnie. Szó sincs tehát jelentős nagy­ságú működő tőke behozatalá­nak lehetőségéről, évi 50 ezer autó összeszerelése pedig a világ más tájain sem szokott nyeresé­get hozni. A legújabb hírek sze­rint a Suzuki már nem vállalná e lefutóban lévő modell nyugat­európai exportját (a 800 köb­centiméteres Suzuki Altóról van szó), így legfeljebb a Suzuki Swift összeszerelésén gondolkozha­tunk. Ez viszont 450 ezer forint­nál aligha lehetne olcsóbb, pedig csak 1000 köbcentiméteres. Igaz, ha a termelés felét exportál­ják, egy-két évig a maradék még ennyiért is elkelne a belföldi pia­con. Gazdaságossá azzal válna a Suzuki-együttműködés, ha némi japán tőkével és japán technoló­giával egy-két részegységet és számos alkatrészt itthon állíta­nánk elő, méghozzá olyan soro­zatnagyságban, hogy az elkép­zelt összeszerelő-üzem igényein túlmenően a Suzuki — vagy akár más cég — saját szükségletre vá­sároljon belőlük. Erre vonatkozó konkrét együttműködési javaslat azonban még nincs. De miért nem elég, ha piacké­pes alkatrészeket, részegysége­ket gyártunk, s azok ellenében importálhatnánk kész autókat? Sokak szerint ez lenne a legész- szerűbb fejlesztési módszer, s ha majd olyan sokféle részegységet gyártunk itthon, hogy megéri a kész autók összeszereléséhez hi­ányzó többi részegység importja, akkor kellene csak, mintegy utolsó lépésként esetleg egy ösz- szeszerelő-üzemet is építeni. Addig is minden alkatrészt ke­ményvalutáért kellene behozni, s ha lenne rá devizánk, már rég nem lenne gond a hazai autóellá­tás. A szomszédos Ausztria kitű­nően el van látva gépkocsikkal, pedig „csak a fontosabb részegy­ségeket gyártja, igaz, maga a Ge­neral Motors-szal épített sebes­ségváltó- és motorgyár mintegy 9,7 milliárd schillingje kereken 45 milliárd forintba került. (A beruházásba a GM 2 milliárd schillinggel szállt be.) Nálunk viszont egyelőre az a 9 milliárd forint sem akar előke­rülni, ami a Szovjetunióval kör­vonalazódó Zaporozsec-koope- rációhoz kellene. Ipari becslések szerint ennyibe kerülne egy se­bességváltógyár létesítése, s to­vábbi 3-4 milliárd forintért hoz­hatnánk létre azokat az üzeme­ket, amelyek termékeivel évi 50 ezer új típusú Zaporozsecet — Tavriját — ellentételezhetnénk. Ezek az összegek azonban se­hogy sem látszanak előkerülni. Szándéklevél már van így talán nem árt némi fenn­tartással fogadni a részleteiben teljesen kidolgozatlan dél-koreai együttműködési tervet sem. Er­ről annyit lehet tudni, hogy a Magyar Hitelbank szándékleve­let írt alá a Daewoo cégggel. Első lépésben valamilyen alkatrésze­ket gyártanánk, s azokért cseré­be érkezne már az idén 5 ezer Le Mans típusú autó. A hasonló Opel 5-600 ezer forintba kerül­ne nálunk, nehezen hihető, hogy ez az 1500 köbcentis kocsi lénye­gesen olcsóbb lenne. Még nem tudni, milyen alkatrészeket ad­nánk el, sőt a megvalósíthatósági tanulmányt is csak ezután készíti el a dél-koreai partner. A szán­déklevél szerint 1993-tól évi 25 ezerre futna fel a kész autók im­portja, majd a második ütem kö­vetkezne, az összeszerelő ve­gyesvállalat felépítése. Addig azonban még hosszúra nőhet a jelenleg 360 ezres várólista a Merkúrnál.... Nincsenek konkrét, aláírásra váró tervek a Skodával sem, a többi autógyárral pedig ugyan­csak az elképzelések felvázolásá­nál tartunk. Az bizonyos, hogy jelentős saját beruházás nélkül az autóiparban sem lehet fejleszte­ni. Most azonban nem olyan idő­ket élünk, hogy központi pénze­ket lehetne erre előirányozni. Ezt különben az autóiparban egyszer már megtettük — miénk a világ egyik legnagyobb autó- buszgyára. Szabó Gábor „Landesy” liba törzstenyészet Kőkán... A Pest megyei Kókán „FÉDER" néven a fran­cia „Landesy" libák törzstenyésztésére kft. alakult. Ez a fajta a mája miatt keresett a te­nyésztők körében. A 3000 darabos törzsállo­mány segíti a tenyésztők tojás- és naposliba- ellátását is. (Szabó Sándor felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom