Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-08 / 292. szám
2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1988. december 8., csütörtök Mihail Gorbacsov beszéde az ENSZ-ben Hl Külpolitikai kommentárunk )— Kuba: kiigazítás „NE A HASONLÓSÁGOT kéijék számon, hiszen különbözőek vagyunk!” Ez a megfogalmazás gyakorta elhangzik mostanában Kubában. Erről beszél a legfelsőbb vezető, és ezt ismétlik a beosztott illetékesek is, akiket pedig Mihail Gorbacsov közelgő havannai útja előtt szívósan faggatnak a külföldi újságírók. A különbségek emlegetése valójában nem újkeletű, de a különös hangsúlyt azóta kapta, hogy a Szovjetunióban és Kubában majdnem egy időben megkezdődött a belpolitikai élet változása. Míg azonban a szovjet peresztrojkától évek óta hangos a világ, a kubai kiigazítás — a rectificación — előtt még azok is kissé értetlenül állnak, akik az átlagosnál némilegjob- ban ismerik a karib-tengeri szigetországot. Nincs abban ma már semmi szokatlan, hogy a szoros szövetségben álló szocialista országok belpolitikájukat illetően a sajátos vonásokat helyezik előtérbe. A szovjet és a kubai irányvonal összevetése — és nem csupán a mostani látogatás miatt — azért izgalmas, mert lényegében hasonló gondokat próbál egymástól teljesen eltérő módon megoldani. S ha ehhez még hozzátesszük azt is, hogy a Szovjetunió és Kuba kapcsolata a Kubának nyújtott szovjet segítség nagyságrendje miatt különlegesnek mondható, akkor igazán érthető a nagy figyelem. FIDEL CASTRO KUBAI ÁLLAMFŐ december elején Mexikóban járt az új elnök beiktatásán. Itteni sajtókonferenciáján ismételte meg még egyszer a „rectificación” havannai értelmezését. A szigetország vezetői által sürgetett program egyik legfőbb célja — szavai szerint — az, hogy felszámolják azokat a kísérleteket, amelyek a kapitalizmus eszközeivel kívánják a szocializmust építeni. Tény, hogy Kubában eredendő rossznak tartják a piacgazdálkodást, s még esetleges lehetőségként sem kerül szóba errefelé a politikai intézmények megváltoztatása. A közelmúltban az ellenzéki színezetű mozgolódás láttán a kubai vezetés ugyancsak egyértelműen fogalmazott: senki se gondolja azt, hogy a karibi nap alatt „mindenféle pártocskáknak” helyük lehet. Havannában úgy látják: a rendszer alapvetően jó, csak kisebb-nagyobb működési zavarait kell kiigazítani a forradalmi lelkesedés, az önfeláldozás, a forradalmi erkölcs megszilárdításának segítségével. AZ 1985-BEN MEGHIRDETETT RECTIFICACIÓN még nem hozta meg a várt gazdasági eredményeket. Türelmetlenség lenne azonban a gyors javulást számon kérni, hisz a más utakon indult peresztrojka is csak a kezdetek kezdetén tart. Gőzön István Trockij unokája hazalátogat Kormányfőnek kijáró fogadtatásban részesült Arafat Stockholmban Eredményesek és építő szelleműek voltak azok a tárgyalások, amelyeket Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke folytatott kedden Stockholmban — közölte a svéd külügyminisztérium. Arafat Sten Andersson svéd külügyminiszterrel és Ingvar Carlsson miniszterelnökkel találkozott, és megbeszéléseket folytatott öt amerikai zsidó személyiséggel, akik tagjai a Tel-Avivban működő nemzetközi békekutató központnak. Ezeket a tárgyalásait maga Arafat a vártnál is sikeresebbnek minősítette. A palesztin vezető kormányfőnek kijáró fogadtatásban részesült a svéd fővárosban. A fogadtatást és a prominens zsidó személyiségekkel folytatott tárgyalásait nemtetszéssel fogadta az izraeli és az amerikai kormányzat. A tel-avivi kormány „megdöbbenését” fejezte ki, jóllehet a svéd vezetők hangsúlyozták, hogy Arafat e látogatása a közel-keleti rendezésre irányuló svéd törekvések keretébe illeszkedik. Az amerikai külügyminisztérium — Charles Redman szóvivő révén — elhatárolta magát az Arafat és a zsidó személyiségek között lezajlott stockholmi találkozótól. Morris Abram, a legnagyobb amerikai zsidó szervezetek elnöki konferenciájának vezetője azt állította keddi nyilatkozatában, hogy ez a találkozó „nem használt sem az Egyesült Államoknak, sem Izraelnek, sem a béke ügyének”. Közben a svájci hatóságok már megkezdték az előkészületeket az ENSZ-közgyűlés jövő héten Genfben tartandó rendkívüli ülésének biztonságos megrendezésére; csaknem kétezer katonát és rendőrt kívánnak mozgósítani. Ezen a fórumon Jasszer Arafat mond majd beszédet, s azért kell az ülést Genfben tartani, mert az Egyesült Államok megtagadta a vízumot a PFSZ vezetőjétől. Redman szóvivő jelezte, hogy Washington képviseltetni fogja magát a genfi ülésen. (Folytatás az 1. oldalról) Ez a tisztességes ideológiai küzdelem, de tíz ilyen küzdelemnek nem szabad átteijednie az államok közötti kapcsolatokra, különben ugyanis egyetlen világméretű problémát sem tudunk megoldani.” A szovjet vezető sürgette a politikai párbeszéd lendületének megnövelését. Nagyra értékelte az ilyen párbeszéd eddigi eredményeit. ’’Nézzék meg, milyen nagy mértékben változott meg kapcsolatunk az Egyesült Államokkal — mondotta. — Lassacskán megalapoztuk egymás megértését, létrejöttek a bizalom elemei, amelyek nélkül a politikában nagyon nehéz lenne előrehaladni. Még több ilyen elem mutatkozik Európában. A helsinki folyamat roppant jelentőségű. Véleményem szerint teljes mértékben továbbra is érvényes, s minden vonatkozásban meg kell őriznünk, el kell mélyítenünk azt, — filozófiai, politikai és gyakorlati téren egyaránt, — figyelembe véve persze az új körülményeket. Á világ realitásai ma megmutatják: a nemzetközi előrehaladás normális és építőjellegű menetét biztosító párbeszédre van szükség valamennyi ország, a világ valamennyi körzete állandó és aktív részvételével, az olyan hatalmas országok bekapcsolásával, mint India, Kína, Japán, Brazília és mások, — legyenek akár nagy, akár közepes, akár kis országok. Támogatom a politikai párbeszéd dinamizálását, azt, hogy a párbeszéd tartalmas legyen, azt, hogy erősítsük a nemzetközi légkör megjavításához szükséges feltételeket. így könnyebbé válik számos probléma gyakorlati megoldása is. Ez nehéz feladat, de arra van szükség, hogy pontosan ezen az úton haladjunk.” A szovjet államfő kifejtette véleményét arról is, hogyan kell megközelíteni a leszerelési tár- •gyalásokat. Rámutatott: a világban egyre inkább utat tör magának az a felismerés, hogy békés időszakra van szükség. Ma ez válik az uralkodó irányzattá, s ennek eredményeként lehetségessé váltak a nemzetközi helyzet megjavítását, a leszerelést elősegítő első reális lépések is. „Mi következik ebből a gyakorlatban? Természetes és ésszerű lenne, ha nerfi mondanánk le a már elért pozitív eredményekről, ha továbblendítenénk mindazt a pozitívumot, amit az elmúlt években közös erőfeszítéssel értünk el. Gondolok itt a nukleáris fegyverek problémájáról, a hagyományos fegyverzetről, a vegyi fegyverekről folytatott tárgyalások folyamatára, a regionális konfliktusok felszámolásához vezető politikai megoldások keresésére. Mindenekelőtt pedig a politikai párbeszédre, amely egyre intenzívebb, egyre nyíltabb, egyre lényegre törőbb, nem a konfrontációra irányul, nem vádaskodást szolgál, hanem az alkotó elképzelések megosztását. Politikai párbeszéd nélkül nem lehetséges a tárgyalások folyamata.,, A szovjet vezető ezzel összefüggésben is szólt az ENSZ új szerepéről. Mint mondotta, ezt az új szerepet a konkrét történelmi helyzet igényli. „ Véleményünk szerint feltétlenül szükséges, hogy az egyes államok átgondolják viszonyukat az ENSZ-hez, ehhez az egyedülálló jelentőségű eszközhöz, amely nélkül ma már nem lehet elképzelni a világpolitikát. Új lehetőségek nyílnak meg ezáltal előttünk, minden olyan területen, amely természetszerűleg az ENSZ illetékességébe tartozik: katonaj-politikai, gazdasági, tudományos-műszaki, ökológiai és humanitárius téren egyaránt. Együttes erőfeszítésekre van szükség, számításba kell venni az országok valamennyi csoportjának érdekeit. Erre csak olyan szervezet képes, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete,, - hangoztatta Gorbacsov. Ezzel összefüggésben-szólt a fejlődő világ helyzetéről. Megállapította, a gyarmati korszakban elszenvedett hatalmas veszteségek, áldozatok révén ez a fejlődő világ jelentős mértékben elősegítette a nemzetközi közösség nem csekély részének felvirágzását. Elérkezett az ideje annak, hogy elégtételt kapjon a világ anyagi fejlődéséhez nyújtott hatalmas történelmi, ugyanakkor tragikus hozzájárulásáért. Ami a világűr meghódítását illeti, Mihail Gorbacsov véleménye szerint egyre világosabban rajzolódnak ki a jövő kozmikus iparának körvonalai. A Szovjetunió álláspontja ismert: a világűrben végzett tevékenységből ki kell zárni azt, hogy fegyverek kerüljenek oda. Ehhez ugyancsak jogi bázis szükséges. Ennek alapja már létezik - az 1967-es szerződés és más megállapodások —, húzta alá a szovjet vezető. Csaknem hatvanévnyi távoliét után engedélyt kapott a hazalátogatásra az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetőjének, a meggyilkolt Lev Trockijnak az unokája — ezt maga a Mexikóban élő unoka, Esteban Volkov- Bronstein közölte újságírókkal. Hazalátogatásának az ad aktualitást, hogy Moszkvában élő féltestvére gyógyíthatatlan beteg. Volkov-Bronstein elmondta, hogy már birtokában van a beutazási engedély. Nagyapja — eredeti nevén Lev Davidovics Bronstein — egyike volt az 1917-es forradalom vezetőinek. Trockijt 1929-ben száműzték a Szovjetunióból, majd 1940 augusztusában Mexikóban meggyilkolták. Unokája, Volkov-Bronstein ekkor 14 esztendős volt. Európa élvonalában IV/3. Emberek, robotok, futószalagok... Modena régi város Észak-Olaszországban. Műemlékei, hangulatos belvárosi árkádjai, árukínálattól gazdag üzletei révén egyik közkedvelt helye a külföldi turistáknak. A település azonban nem csupán ezekről, na meg a környező kertekben termelt zöldségéről, valamint húsáról nevezetes, hanem az iparát reprezentáló gépgyártásról is. Próbapadon a kész Fiat-traktor (A szerző felvételei) A belvárostól alig negyedórányira, a központi pályaudvarral szemben már messziről látni a Fiat Traktorgyárat, a hatalmas olasz transznacionális cég egyik jelentős leányvállalatát. A kerítés mögött messzire elnyúló, modern alumíniumbontású szerelő- csarnokok és a közöttük levő téren szállításra váró traktorok jelzik a telepet. Fiatal, fekete hajú férfi közvetlen egyszerűséggel üzemlátogatásra invitálja azt a 80 szakembert, akik Kelet-Magyarország- ról, a Szolnoki Gabona- és Ipari Növények Termelési Rendszerének partnergazdaságaiból jöttek tapasztalatcserére. — Húsz évvel ezelőtt épült itt az alapgyár — mondja dr. Scalet- ti, a nemzetközi osztály vezetője, miközben elindulunk a csarnok felé. — Azóta fokozatosan bővült a telep és területileg ma már meghaladja a 172 ezer négyzet- métert. Amikor belépünk az üzembe, nyomban szembeötlik, hogy kiváló minőségű acélöntvényeket használnak fel a szereléshez. Nyomban megtudjuk, hogy ezeket rendszeresen a Fiat központjából, Torinóból szállítják ide. Azután emberi segédlettel automaták, robotok munkájával alakítják, formázzák, és a fizikai erőt megkönnyítő futószalagokon kerül a munkadarab egyik műveletről a másikra. Csúcs- technológiát alkalmaznak, gombnyomásra negyvenféle műveletet folytatnak, ennyi utasítást továbbítanak ugyanis a vezérlő- központból a robotoknak, az automatáknak. Szigorú sorrendben, nagy pontossággal halad a gyártás az alapanyagtól a végtermékig. Kétezer ember dolgozik itt, amelyből négyszáz az alkalmazott, a munkások tevékenységének teljes kiszolgálója. Az itt levők nagy része szívesen jár ide, nemcsak azért, mert igazából szakmájának hódolhat, hanem azért is, mert életelemévé válik a folyamatok pontos ismerete és gyakorlata. Egyben biztos megélhetést talál ebben a gyárban. Szívesen foglalkoztatnak fiatalokat, erről bárki meggyőződhet. Bennük látják a jövőt, és korán megtanulják a főmunkaidő becsületét! Noha három műszakban dolgoznak a Fiat Traktorgyárban, de a nyolc órán túl nem vállalnak más munkát az itteniek, hanem pihennek, szórakoznak, művelődnek, kikapcsolódnak, a családnak élnek. Mert ez itt az alapelvi Az éjszakai műszakban nem foglalkoznak traktorgyártással, csupán a fő darabokat készítik elő a bentlevők azoknak, akik reggel és délután folytatják a sort. Modenában hét-nyolc traktortípust készítenek, különböző teljesítményűeket. Évente 30 ezret. A legnagyobb közöttük a 180 lóerős. Ezeket a korszerű erőgépeket a magyar mezőgazdaságban is jól ismerik már, és sikerrel alkalmazzák az üzemek az utóbbi években. Ami talán különösen meghökkentő látványt nyújt az érdeklődőknek, az a záróművelet, amikor a futószalagokról lekerült traktorokat úgynevezett nyúzópróbának vetik alá. Egy külön csarnokba, nem messze a szerelőktől, már felszerelt gumikerekeken jutnak át a gépek. Ez az úgynevezett diagnosztikai terem, ahol pontos műszerek segítségével külön-külön vizsgálják a motor, a futómű, a sebességváltó, a fékberendezés, az elektromos részek működését. Tulajdonképpen mesterségesen olyan körülményeket teremtenek, mintha munka közben a szántóföldeken, vagy a közutakon haladnának a gépek. A műszerek pedig tárgyilagosak, kiszűrik a legkisebb hibákat is, nem tévednek! Ez ugyanis a garancia alapja, amelyet a próbák sikere alapján öt évre levéllel biztosítanak a vásárlóknak. Azt vallják a gyárban, hogy a hibákat a próbapadokon kell feltárni, nem pedig később, amikor már megvásárolták azokat. A beszélgetés a szerelőcsarnok után a gyár központi épületében folytatódik. Dr. Scaletti sokféle felvetésre ad választ. — Erőgépeink 27 százaléka itthon, Itáliában talál gazdára a farmereknél — sorolja -, 41 százaléka Európa különböző országaiban és 32 százaléka más kontinenseken, így a tengerentúlon: az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Japánban is. Arra törekszünk, hogy a megrendelők igényeit teljes egészében kielégítsük. így például az adottságoknak, a terepviszonyoknak megfelelő légkondicionált, komputerekkel ellátott gépeket gyártunk. Évente 380 milliárd lírát költünk kutatásra-fejlesztésre, amely az összforgalmúnk 10 százalékát teszi ki. Ez kulcskérdés nálunk, hiszen óriási a verseny Európa és más földré szék gyárai között a modernizációra. Mi szívesen áldozunk az újabbért, mert holnap, holnapután megtérül ez a folyamatos befektetés. Búcsúzáskor kinn az udvaron megtekintjük a szállításra váró, legújabb traktorokat. Ezeket egy héten belül Japánba viszik. — Bízunk benne, hogy a magyar mezőgazdasági technika az elkövetkező években még több Fiat-traktorral bővül — emlegeti dr. Scaletti. — A magyaroktól ugyanis eddigi gépeinkről jó véleményt kaptunk... (Folytatjuk) Mentusz Károly Futószalagon szerelik az erőgépek motorjait