Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-12 / 270. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. november 12., szombat

MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS

7.

Egerből indult a neves professzor

A daganatok doktora

Dr. Besznyák István: Bonyolultabb jelenséggel állunk szemben, mint korábban vélték

m

Egerből az Országos Onkológiai Intézet klinikai igazgatói székéig ível az a pálya, melyet dr. Besznyák István mondhat magáénak. Gyógyító orvosként elsősorban a rákos megbetegedésekkel foglalkozik. Az orvostudomány egyik legizgalmasabb területén tevékenykedik tehát, ahol még mindig sok a kérdőjel, miközben a különféle daganatos betegségekben szenvedők száma egyre nő. Életűtjáról, munkájáról faggattuk a professzort, aki egy manapság ritka és szokatlan kijelentéssel kezdte a beszélgetést.

— Maradéktalanul elégedett ember vagyok, ezt határozottan ki merem jelenteni. Biztos családi hátteret tudok magam mögött, ami rendkívül sokat segített abban, hogy hivatásomban elmélyülhessek és előreléphessek. Enélkül ezt a megterhelő, időt és energiát rabló munkát nem lehet hosszú távon sikeresen végezni.

— Kérem elevenítse fel azokat az állomásokat, melyek a máig elvezettek!

— A gyógyítás szinte családi hagyomány, hiszen apám az egri érsek orvosa volt. Szinte az otthoni légkörrel szívtuk magunkba az elesett beteg emberekkel való törődés követelményét. Talán ez is magyarázza, hogy én is és öcsém is (aki a Heves megyei kórház főorvosa) ezt a pályát választottuk. Kisgyermekként a Líceumba, majd a cisztercitákhoz jártam, végül a Dobó István Gimnáziumban érettségiztem le. Elsőre felvettek az egyetemre, amit ’56-ban fejeztem be. Közben már dolgoztam harmadévtől az I. Számú Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetben, így diplomámmal is itt jelentkeztem. Előbb gyakornok, majd tanársegéd voltam, 1959-ben kórbonctani, ’62-ben sebészeti és ’67- ben mellkassebészeti szakvizsgát tettem. 1967-ben megkaptam a kandidátusi, ’82-ben nagydoktori kinevezésemet.

Második munkahelyem a IV. számú sebészeti klinika volt, innen jöttem át az onkológiai intézetbe, melynek sebészeti osztályát vezetem, ’84 óta pedig klinikai igazgatója, illetve főigazgató helyettese vagyok. 1979-ben megválasztottak a Magyar Onkológus Társaság főtitkárává, amit igen nagy megtiszteltetésnek tekintek.

— Kik voltak azok a ,,mesterek”, akik leginkább hatottak az Ön fejlődésére?

— Az első helyen mindenképpen apámat kell említenem. Tőle azt is megtanultam, hogy bármilyen munkát hivatásnak tekinthetünk, mely kitölti életünket, ha szeretettel, szakmai igényességgel műveljük. Második helyen Baló József, Kossuth-díjas professzorra emlékeznék, ő a kórbonctani intézetben volt a főnököm. Puritán ember volt, aki szinte bent élt a munkahelyén. A tudomány szeretetét, a tények mindenekfölötti tiszteletét sajátítottam el tőle. Kudász József professzortól, a briliánskezű sebésztől és kiemelkedő diagnosztától a műtétek mesterfogásait lestem el. Hármójuk fényképét ma is itt őrzöm dolgozószobám falán, s az, hogy tanítványuk lehettem, úgy érzem, engem is minél magasabb szintű munkára kötelez.

— Ez pedig bizonyára nem könnyű, hiszen a rák gyógyításában még igen sok a kérdőjel...

— Az az alapvető probléma, hogy nem ismeijük pontosan a legtöbb daganatos betegség kialakulásának mechanizmusát. Amíg az okokkal nem vagyunk tisztában, addig sajnos képtelenek vagyunk megtalálni a leghatékonyabb gyógyítási módokat. Ezért ma még nem tudjuk gyökerénél megtámadni a betegséget, többnyire csak dologi kezelést végzünk. Kiirthatjuk magát a daganatot, de sajnos még mindig nem tudjuk miért és hogyan keletkezett a beteg szervezetében.

— A közhiedelem szerint a rák egyenlő a kínos halállal. Szinte misztikus rettenettel beszélünk róla, és olyan csapásnak tartjuk, mely ellen nem lehet eséllyel harcolni. Hogyan látja ezt a szakember?

— Azért a kép nem ilyen sötét. Az egyes rákfajták gyógyíthatók, másoknál évekkel meg tudjuk hosszabbítani az életet. Természetesen kudarcaink is vannak. Hogy konkrét példát mondjak, a pajzsmirigyrák 98 százalékban gyógyítható ma már, míg a hasnyálmirigyrákban szenvedőknek mindössze 5 százalékát tudjuk megmenteni. Hangsúlyoznám azt az eleget nem ismételhető figyelmeztetést, hogy aki bármilyen gyanús tünetet észlel, azonnal forduljon orvoshoz, hiszen az időtényező itt rendkívül sokat számít. Kezdeti stádiumban a gyógyulás esélyei igen jók.

— Hogyan értékelné a magyar onkológia helyzetét a világszínvonalhoz képest?

— Azt hiszem, nem kell szégyenkeznünk. A magyar rákgyógyászatnak nagyon jó a reputációja a nemzetközi szakmai közvéleményben. A szükséges műszerek és berendezések kivétel nélkül rendelkezésre állnak intézetünkben. Most indult meg a munka új diagnosztikai tömbünkben, melyet a legkorszerűbb vizsgálókészülékekkel szereltünk fel. Hozzátenném még, hogy 48 órán belül bármilyen gyógyszer rendelkezésre áll, ebben a kérdésben a minisztérium nagyon rugalmas. Osztályunk légkondicionált panelműtője bárhol megállná a helyét, bár hozzá kell tennem, hogy a betegek elhelyezési feltételeiben már nem tudunk versenyezni.

— A rák körül kialakult misztikumot az is táplálja, hogy az orvosok nem közlik a beteggel az ilyen diagnózist. Holott például Amerikában ez teljesen megszokott. ..

— Ebben a kérdésben folyamatosan zajlik a vita. Az egyik párt azzal érvel, hogy a betegnek meg kell tudnia állapotát, hogy intézkedhessen családi és vagyoni ügyeiben. A másik tábor azt mondja, hogy egy ilyen lesújtó hír nagyban csökkentené a gyógyulási esélyeket, hiszen a beteg mintegy megadná magát sorsának. En magam is úgy vélem, hogy egyelőre indokoltabb a szemérmes elhallgatás, bár azt hozzá kell tennem, hogy a legközelebbi hozzátartozókat mindig tájékoztatjuk a diagnózisról. Annak, hogy viszonylag kevés gyógyult rákos beteget tart számon a közvélemény, az is oka, hogy az egyszerűbb esetekben maga a beteg nem is tudja, hogy rákos volt. Meg van győződve róla, hogy epekőre, gyomorfekélyre, vagy hasonló „szokványos” betegségre műtötték, s így nincs benne a daganatok újbóli jelentkezésétől való félelem. Sebészeti osztályunkon mi is műtünk sérvet, epekövet, így betegeink maguk sem tudják, valójában ki fekszik itt rákkal. Nem jelent tehát bélyeget, ha valaki hozzánk kerül.

— Naiv kérdés, de ha lehet, válaszoljon rá: Ön szerint mikorra várható, hogy a daganatos megbetegedések valóságos folyamatait megismerjük, és ezzel a valóban hatékony gyógyítási módokat megtaláljuk?

— Az én mestereim még abban bíztak 20-30 évvel ezelőtt, hogy 10-15 éven belül a tudomány megoldja ezt a problémát. Sajnos ez a prognózis nem bizonyult helyesnek, mert időközben kiderült, hogy jóval bonyolultabb jelenséggel állunk szemben, mint korábban vélték. Én ma úgy saccolok, hogy beleszámítva az orvoslás fejlődését, körülbelül ötven év alatt talán sikerül megfelelni erre a nagy kihívásra.

Koncz János

Filmek, mozik, nézők

A Mokép mellé felsorakoztak a versenytársak

1988 tavasza óta a filmszakma újdonsága az alternatív forgalmazók megjelenése. Az eddig filmforgalmazási monopóliumot élvező Mokép mellé felsorakoztak a versenytársak: a Budapest Film (régi nevén Fömo), és a megyei moziüzemi vállalatok közül elsőként a Helikon Film (régi nevén Zala Megyei Moziüzemi Vállalat). Várható még a Hajdú- Bihar Megyei Moziüzemi Vállalat önálló forgalmazóként való megjelenése, Hajdú Film néven.

Mindez több filmet és remélhetőleg több jó filmet eredményez majd. A verseny a nézőkért folyik, akik az utóbbi években elpártoltak a mozitól. Hogy sikerül-e őket — minket — visszacsalogatni, ehhez fél év tapasztalata még kevés. Vannak azonban biztató jelek. Bekerültek hozzánk például olyan régi világhíres slágerfilmek, mint a Híd a Kwai folyón vagy a Doktor Zsivágo. Húsz év késéssel bemutatták a dobozban őrzött remek Milos Formán-filmet, a Tűz van, ba- bám-ot! A friss szenzációk közül Woody Allen Hannah és nővérei, vagy Oliver Stone Oscar-díjas filmje, a Szakasz érdemel említést.

A Budapest Film vállalta, hogy a kiemelkedő, új szovjet filmeket a moszkvai bemutatóval egy időben vetíti Magyarországon. A nagy sajtóvisszhanggal beharangozott Ötvenhárom hideg nyara azonban néhány hét múlva eltűnt annak az egyetlen mozinak a műsoráról, ahol vetítették. Ugyanígy elvétve látható csak Abuladze remekműve, a Vezeklés. Ezek azonban már műsorpolitikai, moziüzemeltetési problémák, amelyeket a hajdani Fömonak nem sikerült megoldania. Dicséretes módon kísérleteznek mozik bérbeadásával. A nyári versenytárgyaláson hat mozijuk kelt el: ötöt — az Óbudát, a Marost, a Tétényt, a Madáchot, a Jókait — a Filmpremier Video Kisszövetkezet működteti. Többségük felújított állapotban nyitotta meg kapuit szeptemberben. A Bányász mozi jelenleg átépítés alatt van. Bérlője, a Köntrax Kisszövetkezet november elejére ígéri a nyitást. És ne feledkezzünk meg az „első fecskéről” sem, az Ipoly moziról,

amely különleges helyet foglal el a hazai palettán: nemcsak az első maszek mozi, hanem premier előtti vetítéseivel és hangulatos klubjellegével egyfajta vonzó modellt képvisel.

Mozit nyitott Pesten a Helikon Film is: nyáron a Fővárosi Operettszínházban vetítették Az érzékek birodalma című botrány szagú japán filmet. Mivel túl nagy volt iránta az érdeklődés, a főhatóság „salamoni” döntést hozott: este nem, csak éjszaka egy előadásban láthatják a filmet az érdeklődők. (A mozi a színházi évadkezdés után is folyamatosan működik.)

A filmforgalmazás új helyzete természetesen nemcsak a külföldi filmekre érvényes, hanem várhatóan kedvezően befolyásolja majd a hazai filmgyártást. A tőkével rendelkező forgalmazók ugyanis betársulhatnak egy-egy magyar film előállítási költségeibe, cserébe a forgalmazói jogért, így vásárolta meg a Mokép Sándor Pál Miss Arizona és Bacsó Péter Titánia, Titánia című filmjének forgalmazási jogát. A Budapest Film forgalmazta a Küldetés Evianba című Szántó Erika-filmet. A Helikon Film pedig a Gulyás-testvérek Törvénysértés nélkül és Vitézy László Úgy érezte, szabadon él című filmjét.

Az új forgalmazók között a kapcsolat nem zökkenőmentes. Különösen azt sérelmezik, hogy miközben a forgalmazás többpólusú lett, a moziüzemeltetés még mindig monopolhelyzetben van. A forgalmazóknak gyakorlatilag nincs beleszólásuk abba, hol és meddig vetítik a filmjeiket. így történhet meg, hogy több magyar film kerül egyszerre a mozikba vagy a frissen bemutatott filmek hetekre eltűnnek a műsorból, és csak imitt-amott láthatók egyetlen előadásban.

A nézőt végső soron nem az érdekli, ki-forgalmazza a filmet. Őt a film érdekli. No meg a körülmények: a kényelmetlen székek, a piszkos mellékhelyiségek, a jegyszedő nénik stílusa. Ha a filmkínálat mellett ezek is változnak majd, a mozi visszanyerheti régi rangját.

É. E.

Értékes azték letet Mexikóban

Az azték időkben emberáldozatok bemutatására szolgáló monolit követ vizsgálják a régészek a mexikóvárosi érseki palota kertjében. Az értékes leletet a XVI. századból származó palota helyreállításán dolgozó munkások fedezték fel.

(Telefotó — MTI külföldi képszerk.)

Mindennapi nyelvünk

Egy szócsalád szerepkörének bővülése politikai hétköznapjaink nyelv- használatában

A latin eredetű szócsalád több tagját egyre gyakrabban hallhatjuk és olvashatjuk. A plurális, pluralista, plurizmus, pluralizá- lódás szóalakok lényeges politikai fogalmakat és gyakorlatot neveznek meg, s ma már nemcsak a szűkebb értelemben vett politikai szakszókészletet bővítik, hanem a politikai köznyelv- benis nap mint nap közlő, kifejező szerepet kapnak. Ennek következtében tudatunkban is otthonosságukkal tűnnek ki. A sajtó hasábjain megjelent közlemények arról is bizonykodnak, hogy jelentéstartalmuk és használati értékük egyre bővül, gazdagodik. A politikai szóhasználat szűkített köréből is kitörnek, erről példatárunk beszédesen tanúskodik.

A szócsalád tagjai szerepkörének bővüléséről ezek a beszédhelyzetek és szövegkörnyezetek szolgálnak példatárul: „Felismertük, hogy a plurális társadalom plurális döntést, berendezkedést igényel” (M. Nemzet, 1988. szept. 20.). — „Igenis kell az ilyen-olyan plurizmus” (Vasárnapi Hírek, 1988. szept. 25.). — „El kell indulni egy valóban pluralista társadalom felé” (Népszava, 1988. szept. 24.), — „A politikai pluralizmusra vonatkozó felfogásban osztozik minden magyar reformpolitikus” (M. Nemzet, 1988. szept. 19.).

Az sem véletlen, hogy a leggyakrabban emlegetett jelzős szerkezet, a szocialista pluralizmus jelentéstartalma és használati értéke napról napra egyre gazdagabbá és változatosabbá válik: „Egyetértek a szocialista pluralizmusnak ezzel a formájával, ama népi bölcsesség indíttatására, hogy: Lássuk uramisten, mire megyünk többen ” (Élet és Irodalom, 1988. szept. 9.). — „A peresztrojka gondolatvilága is formálódik egy mostanában sokat emlegetett fogalom: a szocialista pluralizmus hatása alatt” (M. Nemzet, 1988. szept. 16.). — „A párt további gyakorlati lépésekkel szélesíti ki a szocialista pluralizmus megteremtésének folyamatát” (M. Hírlap, 1988. szept. 28.).

A leszűkített politikai szó- használat köréből kilépve legújabban egészen szokatlan szerepkörben is találkozhatunk a szócsalád egy-egy tagjával: „A vélemények pluralizmusának biztosítása fontos összetevőnek ígérkezik” (M. Nemzet, 1988. szept. 3.). — „A társadalom alapvető érdeke, hogy erős pluralista érdekképviseletek épüljenek ki” (Élet és Irodalom, 1988. szept. 23.). „Az egyik ilyen legfőbb közös nevező az esztétikai pluralizmus, az irodalmi sokszínűség” (M. Nemzet, 1988. okt. 18.). A parlament októberi ülésszakán elhangzott a szakmai pluralizmus jelzős szerkezet a Bősnagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos vitában. Ugyancsak a Parlamentben készített televíziós riportban hallhattuk a pluralizáló- dás szóalakot is. (Televízió, 1988. okt. 7.).

Nem éppen dicsérhető nyelv- használati jelenség, hogy a latin eredetű nyelvi formák magyar megfelelőkkel való helyettesítésére ritkán vállalkoznak szóban és írásban egyaránt. Olykor-olykor fel-feltűnnek ezek a magyar kifejezések: többoldalú politikai élet; sokszínűség, sokféleség, sokszempontúság a politizálásban; sokrétűség a véleménynyilvánításban, stb.

Remélhető azonban, hogy az egyre sokszínűbbé váló politikai élet „reformfrazeológiája” a Tátin eredetű szócsalád eg^egy tagjának magyar megfelelőjét, egyenértékű szópárját is megtalálva, sokszínűbbé, változatosabbá válik.

Dr. Bakos József