Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-11 / 269. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. november 11., péntek Miről olvashatunk a Kritika novemberi számában? A szerkesztői összefoglaló után új vonásokkal, új szempontok feltüntetésével folytatódik az Értékrend-Kultúra-Ideológia című vita. „Szerte a világban tart a hosszú menetelés a diktatúra és a demokrácia között — ez a demokratára” — állapítja meg tanulmányában Ágh Attila, és elemzéseiben abból indul ki, hogy mit tudunk mi hasznosítani a demokrácia külhoni tapasztalataiból. A két nagy kérdés amire a választ keresi: lesz-e egyre több demokratikus ország a világon? — képes-e a szocializmus tanulni a történelmi tapasztalatokból? Jánosi Ferenc hozzászólásában a gazdasági reform esélyeivel és a KGST működésének problémáival foglalkozik, s megfogalmazza azt a felimerést, hogy a „szocialista országok reformjai mindaddig kudarcra vannak ítélve, amíg egyedül, nemzeti határokon belül, a többiektől függetlenül akarjuk kiküszöbölni az ismert hibákat, hiányosságokat.” Szükség van tehát egy Demokratikus Közös Piac létrehozására — vonja le fejtegetéseiből a következtetést. Az utóbbi hónapokban olvasók ezrei ismerkedtek meg B. Pasztemak híres, sokat vitatott regényével, a Doktor Zsivágó- val. Zappe László „Kicsoda Zsi- vágo doktor? címmel a Pravdában lezajlott érdekes vitát ismerteti. A regény jobb megértését szolgálják Boris Paszternák levelei a doktor Zsivágóról (Schiller Erzsébet fordítása), valamint Lev Voszkreszenszkijírása Pasztemak és az orosz vallásfilozófusok címmel (Kiss Ilona fordítása). Napjaink talán legnépszerűbb olvasmánya az önéletrajz. Szávai Nándor Magyar emlékírók című monográfiájának ismertetése kapcsán Király István irodalom- elméleti tanulmányában elemzi az önéletrajzot, mint műfajt, az irodalmi önéletrajz sajátosságai, az egyéniség, a személyiség önkeresését, a formai elemek szerepét, a válsághelyzetet mint önéletrajzírói szituációt és végül a befogadói esztétika problémáit. Simonyi Imre, Polner Zoltán, Lőrinczy István, Cseh Károly, Magyar Barna, Gennadij Alekszejev versei — Gombár Endre: Gondos nem disszidál — Páskándi Géza történelmi játéka — Koronás kegyetlenek (kisregény) — Csorba Piroska: Botrány Lelketlenben (egyfelvonásos) — Kaposy Miklós: Párhuzamos interjúk — Remenyik Zsigmond naplójegyzetei — Emlékeim Tamási Áronról — Beszélgetés a kormány egészségmegőrző programjáról — Mérlegen az 1987—88-as tanév Az újságárusoknál a Hevesi Szemle ez évi 5. száma Hevesi Szemle Megyénk országos terjesztésű közművelődési folyóiratának ez évi 5. száma az egészségmegőrzés témakörének közérdeklődésre számottartó részletkérdéseit taglalja. A társadalmi program lehetőségeire és eredményeire utal Kiss Sándor bevezetője. Balázs Sándor, a népi kollégiumok hasonló jellegű törekvéseire emlékezik. Dr. Kökény Mihály szociális és egészségügyi miniszterhelyettest a felelős szerkesztő interjúvolta meg, mérlegkészítésre kérve őt. Homa János megyénk illetékeseit szólaltatta meg hasonló szándéktól vezérelve. A Pedagógiai műhely című rovatban dr. Kovács János összegzi az 1987—88-as tanév tapasztalatait, méghozzá a középfokú oktatás vonatkozásában. Dr. Nagy Andor, a nemzetközi oktatótelevíziós szemináriumok krónikáját és jelenét taglalja. A hagyományokhoz híven változatos az irodalmi anyag is. Simonyi Imre, Polner Zoltán, Lőrinczy István, Cseh Károly, Magy ári Barna, Gennadij A lekszejev versekkel jelentkezik. Indul Gombár Endre: Gondos nem disszidál-ja, ez a nívósnak ígérkező kisregény. Páskándi Géza történelmi játéka A kiéheztetés, Eger múltjából idéz kifejező erejű epizódokat. Folytatódik Pécsi István sci-fi töltésű történelmi kisregénye a Koronás kegyetlenek. Befejeződik Csorba Piroska Botrány Lelketlenbenje. Kaposy Miklós újabb magvas humoros írással jelentkezik. Zárulnak Remenyik Zsigmond naplójegyzetei. Lisztóczky László Tamási Áron hozzá intézett, aktuális gondolatokban bővelkedő leveléhez fűz kommentárokat. Sárhegyi István az Erdélyből átküzmhviöfm ftiyóifíti XVI.évfolyam 1988, október 5 A tartalomból m *:■ v: í Ay. f&tkíMí *54** Pir&ikl: HAH* . MttWíiyíis ZtífrfXMt 8***<?íjf*ti* * Ke*«*4**y Hfc-Wf** ** «Air települt Magyari Barnát, a tehetséges fiatal költőt mutatja be. Szecskó Károly Mód A ladár portréját idézi. A nemrég elhunyt Neményi Lili újabb színháztörténeti kuriózumokkal szolgál. Dr. Farkas András — többek között — a Gárdonyi Géza Színház bemutatóit értékeli. A fotókat Gál Gábor, Koncz János, Pesti Erzsébet és Szántó György készítették. Simonyi Imre: Üzenet ha egy nap elmegyek majd tőletek nem köszönök el senkitől még a lányoktól sem s nem viszek magammal egyebet csupán a botot amellyel végigvertetek rajtam — meg egy tarisznya megaláztatást (ha útközben elfog a régi jó étvágy az otthoni ízek iránt hát torkig jóllakhassak belőletek) s üzenetet is csupán annyit hagyok hogy mondjátok: ugyan mi történt volna ha bárcsak egyetlenegyszer is kiülünk a lócára s egymás dohányából füstölünk egyforma füstkarikákat Heves megyei ifjúsági közösségek figyelmébe A hagyományokhoz híven a rendező szervek ez évben is pályázatot, vetélkedősorozatot hirdetnek a megyében működő ifjúsági közösségek részére. A pályázaton részt vehet bármely klub, szakkör, közművelődési egyesület, amatőr művészeti csoport, baráti kör, olvasókör, szabadidős társaság, KlSZ-alapszerve- zet vagy diákkör. A vetélkedősorozat címe: 80 nap a Föld körül. A Vemétől kölcsönzött cím jelzi azt a szándékot, hogy egy földkörüli, képzeletbeli utazásra invitálják a szervezők az ifjúsági közösségeket. A vetélkedő hat fordulóból áll, melynek során Magyarországról indulva az öt földrészre látogatnak el a résztvevők. Havonta egy feladatcsomagot kap minden csoport, amelyben kötelező és választott feladványok egyaránt szerepelnek majd. A képzeletbeli utazás kiindulópontja szűkebb hazánk, saját lakóhelyünk. A rendezők kérik, hogy elsőként a játszani kívánó csoportok mutassák be lakóhelyük érdekességeit, szépségeit, az ott élő emberek szokásait a hozzájuk vendégségbe érkező ifjúsági csoportnak egynapos program keretében. A tervezetet, amelyben szabadidős rendezvények is szerepelhetnek, a Megyei Művelődési Központ címére (Eger, Knézich Károly u. 8.) kell megküldeni pontos névvel és címmel ellátva, 1988. november 24-ig. A borítékra rá kell írni: 80 nap a Föld körül. Megyei Tanács V.B. Ifjúsági és Sportosztály Megyei Tanács V.B. Művelődési Osztály KISZ Heves Megyei Bizottsága Megyei Művelődési Központ Kiállítás, vendégségben Miízcmw — épület nélkül Ha történetét kutatjuk, 180 éve van műszaki múzeumunk. Ha épületét, kiállításait keressük, ma sincs. Annakidején, 1808-ban, amikor a Nemzeti Múzeum megalakult, a Széchenyi-féle gyűjteményben voltak műszaki emlékek is. A múzeum technológiai osztálya gyűjtötte, rendszerezte, később átadta az ipariskolának, a Műszaki Egyetemnek ezeket a tárgyakat — amelyek nagy része aztán elkallódott. A kormány már 1883-ban kezdeményezte önálló műszaki múzeum alapítását azzal a kikötéssel, hogy az intézmény egyúttal műszaki vizsgálatokat is folytasson. A múzeum és a vizsgáló intézet megalakult, de lassan elsorvadt a múzeumi gyűjtő-, rendszerezőmunka, a kiállítói szándék, és 1922-ben az intézmény nevéből is törölték a múzeum szót. így lett belőle Technikai Vizsgáló Intézet. 1936-ban a mérnök- és építészegylet, valamint a Magyar Államvasutak hozott létre egy technikai-műszaki múzeumot, amelyet a kormány átvett és Kassára telepített. A felszabadulás után megint csak nem volt Magyarországnak műszaki gyűjteménye. Ekkor alapított néhány gyár, tröszt ki- sebb-nagyobb, feliben-harma- dában még ma is létező szakmúzeumot. Az országban jelenleg 47 egységből álló ipari múzeumi hálózat működik, trösztök, gyárak szakmai történetét bemutatva. Egyebek közt bányászati, vegyipari, vízügyi, építészeti, textilipari, olajipari múzeumok ezek — Sopronban, Pécsett, Várpalotán, Esztergomban, Zalaegerszegen, Pápán, Vácott, Gödöllőn, Kétegyházán — és még jó néhány városban. 1973 az Országos Műszaki Múzeum legújabbkori alapításának dátuma. A szépséghibája csak annyi, hogy az intézmény kiállítóhelyiség nélkül, mindösz- sze raktárépülettel működik mindmáig. A főváros XI. kerületében lévő raktárak így műszaki történetünk tizenegyezer tárgyi emlékét rejtik a látogatók elől. Egyébként a kerület fejlesztési tervében régebben szerepelt egy kiállítócsarnok építése, a legújabb variációban viszont erről már nincs szó. A jelenlegi pénz- szűkés világban a raktárakban halmozódó tárgyak nem is igen számíthatnak bemutatásra, „feltámadásra”. Ezért is „vendégszerepel” most a Néprajzi Múzeumban az Országos Műszaki Múzeum nagyszabású kiállítása, a Magyar alkotók a műszaki haladásért címmel. A rendezők bemutatják a legkiválóbb magyar tudományos és műszaki alkotók munkásságát, s azt, hogy miként járultak hozzá tudósaink, mérnökeink, feltalálóink az emberiség haladásához. A kezdeteket a 10—12. századból a magyarországi vasolvasztóhelyek ásatási leletei, például a Vasvár — Kökényesdülőn talált kemencék illusztrálják. Feltárul Thurzó János technikus és bányavállalkozó 15—16. századi, színes- és nemesfémbányászattal kapcsolatos munkássága. Láthatjuk a Kocs községben feltalált kocsit, Hess András, Miko- vinyi Sámuel térképeit, Hell József gőzgépét, Segner János András turbináját. Aztán az egyetemek, főiskolák, technikai iskolák megalakításának korából a világhírű tudós, feltaláló tanárok — Kempelen Farkas, Jedlik Ányos, Bolyai János — munkássága következik. Majd megjelennek a reformkor nagy tudósai, Vásárhelyi Pál, a vízszabályozás úttörője, Irinyi János, a gyufa feltalálója. A múlt század közepétől kezdődik a nagy felfedezések kora. Ekkor tevékenykedett Eötvös Loránd az inga, Puskás Tivadar a telefonhírmondó, Schwarz Dávid a kormányozható léghajó, Bánki Donát és Csonka János a karburátor, Zipernowszky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó a traszformátor, Asbóth Oszkár a helikopter, Bródy Imre a krip- tonlámpa feltalálója. Aztán már csak találomra választhatjuk ki a technika korának legnagyobb magyar alkotóit, köztük Kandó Kálmánt, a vasút- villamosítás úttörőjét, a Nobel- dijas Hevesy György kémikust, Kálmán Tódor aerodinamikust, Szilárd Leó fizikust, vagy Neumann János matematikust. A legújabb kort a Vega-űrszonda magyar szellemi közreműködőinek munkássága képviseli. Bizonyára a ritka kiállítási lehetőség az oka, hogy a kiállítás rendezői mindent meg akartak mutatni, így aztán zsúfolódnak a tárgyak, a szövegek, a fotók, a dokumentumok. Az utolsó terem a Műszaki Múzeum megalakulásának történetét vonultatja fel, a szakmúzeumi hálózat, a gyűjtőkör és a központi technikai adatbank bemutatásával. K.M. G yertyaszagú és krizantém illatú még mindig a temető. Csonkig égett gyertyák, kialudt viaszmécsesek és megfagyott drága virágkoszorúk emlékeztetnek még a halottak napjára, amikor felkerekedett az egész ország és zarándokolt minden mozdulni bíró, jóérzésű ember. Tömött autóbuszok, vonatok és kocsik tízezrei vitték az emlékezés virágait, a hála, a szeretet imbolygó fényeit a feldíszített temetőkbe a legszomorúbb, de legemberibb emlékünnepen. — Halottak napján temettük! Fenyőillatot hoz a fagyos novemberi szél, gyantaszagot árasztanak a dércsípte koszorúk, a számban érzem könnycseppem sós ízét, szívemet megmarkolja a keserűség és a bánat. Törpének érzem magam a kőkemény sírhantok mellett, tehetetlen lénynek, aki ujját sem mozdíthatja a végzet ellen, és a szívet csavaró fájdalom, és az időhozta beletörődés hozhat talán majd némi vigasztalást. — Élt 48 évet. A temetőből a jól ismert házba megyünk, ahol együtt a család minden tagja, és ahol most a gyász és a fájdalom az úr. Nem sírnak már, mert egy idő után a könnyebítő könnyek is kiapadnak, de a lélek könnyek nélkül is zokog. Némán ülünk egy ideig, majd egy-egy elejtett szó, később a koszorúba fűződő emlékező mondatok visznek vissza valameny- nyiünket az élet valóságaihoz. — A szíve vitte el. — Megölték! — villan a legény szeme, aki az imént a temetőben még egy hangot sem ejtett azon kívül, hogy közölte velem a temetés idejét. A feleség nem tiltakozik, nem is bizonyít, ő most csak a történeteket mondja el, mint egy hihetetlen mesét, ehhez illő hanghordozással, miként mint óvónő azt a gyerekek körében számtalanszor meg is teszi: — Amikor hazajött, nem láttam rajta különöset. Jancsikát kérdezte, meg Pirit, hogy eluta- zott-e a nagymamájához? És mire a tányérokkal az asztalhoz értem, már holtan feküdt a földön . . . Ilyenkor a hosszú hallgatások a legszömyűbbek, mert a sebek felszaggatása tetézi a bánatot hordozó szavakat. — Megölték! — keményedik szoborrá a nagyobbik fiú és a csendes bánat helyett erő, és haAz ötödik parancs rag ül ki az arcára. — Hogy érted? — Apa, meg a helyettese esztendők óta harcban álltak. Az üzemben mosolyogva jártak az emberek között, nem bántották, nem ócsárolták egymást, de a színfalak mögött dúlt a háború. Időbe telik, amíg Katinka magához tér annyira, hogy feltudja fogni a fia szavait, talán hitvesi kötelezettségének is érzi, hogy, — mint a család közeli barátját — élethűen tájékoztasson. — Ismerte jól Pétert! Igazgatóként szép eredményeket ért el, az emberek hallgattak rá, szerették, becsülték. Legutóbb titkosan is rászavaztak. Munkatársai elől sosem aratta le a babért, kitüntetésre javasolta őket, büszke volt rájuk. És mégis! Három éve né- hányan kikezdték. Vizsgálat, vizsgálatot ért, amelyekből győztesen, tisztán került ki, de az igazságtételnek igazán örülni mégsem tudott. — Akkor miért bántottak? — kiáltott fel valamelyik éjjel álmában. Amikor megsimogattam a verejtékező homlokát semmire sem emlékezett. — Jól bevacsoráztam! — mosolygott, és a másik oldalára fordult Katinka nyeli a könnyeit, és mintha kötelessége lenne, folytatja a történteket: — A névtelen levelekről, a feljelentésekről, a rágalmakról meg ne feledkezz mama! És a fenyegető telefonokról sem, amelyekről kiderítette a hatóság, hogy a helyettesétől származnak ... Az asszonyka rábólint, parancsnak veszi a fia szavát és elmondja évszámra a szörnyűségeket, a véget nem érő vádaskodásokat, a felbérelt dologtalan lumpenek hamistanúzásait, akiket később ezért elmarasztalt a bíróság. A felettes szervek évszámra nem vállalkoztak a békebíró szerepére, így aztán végül is a bíróság döntött. Előttem a felmentő ítélet, és az élethű elbeszélés nyomán szinte hallom a tapsot, amelyet az igazgató kapott, amikor felolvasták a műhelycsarnokban a végzést. — Későn jött az ítélet! Katinka tenyerébe fogja a kezét és zokog, a két kisebb gyerek az anyját öleli, de a nagyfiú Kevi Péter dacosan kemény, mint a gránit, szívében dúl a háború. — Apának szép temetést rendeztek! Párnán vitték a sok kitüntetést, mindent elborított a virág, és az áradó „szeretet”, sokan fennhangon sírtak, az emberek csoportokba verődve ismerték el az ő igazságát, valaki még azt is említette, hogy a harca nem volt hiábavaló. Ezt hangsúlyozták a szónokok is! Katinka és Péter a nagyobbik fiú a kapuig kísérnek. Megállunk, és a szomorú novemberi délutánon, amikor már a bújócs- kázó Nap fénye is elhomályosul, a temetőre téved a tekintetünk, ahol Kevi Péter pihen. — Megölték az apámat! — vonaglik végig újra és újra a fájdalom a fiatal, sima arcon. És nem akadt senki, aki még idejében segített volna rajta . . . — Megszegték az ötödik parancsot! — néz rám Katinka madonna arccal, és bibliai áhítattal magához öleli a fiát. Morcos, nagy felhők jönnek, magasodnak, tornyosodnak és elered az eső. Varjak szállnak el a falu fölött, gyászol és károg valamennyi, kitudja hová röpülnek, hol lesz az éjszakai szállásuk . . . Szalay István <
