Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-25 / 281. szám

MÁRA 1988. november 25., péntek A Nap kél: 7.03 órakor — nyugszik: 15.59 órakor. A Hold kél: 16.59 órakor — nyugszik: 9.25 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KATALIN nevű kedves olvasóinkat KATALIN nevünk a legutóbbi 10 év statisztikája szerint Zsuzsanna és Éva után a harmadik helyet foglalja el. Ősi alakja a görög „Aeikatharine” volt, mely­ben az „aei”: „örökké”-t, a „katharos”: „tisztát” jelent. Előfordult a név már az ó-egyiptomiaknál is, valószínűleg innen származott át a görög szigetvilágba. A szó első tagja Európa-szerte lekopott, csak az orosz „Jekateriná”-ban maradt fenn, a többi nyelvekben Katharina, Kathleen, Katja, Kitty formákat vett fel. A történelemben Medici Katalin francia királynő, két orosz cárnő, Mátyás király felesége és Bethlen Gábor Brandenburgi Katalin néven ismert neje őrzi a név emlékét, ősi rigmus is fűződik a naphoz: "Ha Katalin locsogós, A karácsony kopogós”. [éfe^ldőjárás Előrejelzés az ország területére ma estig: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet és ma főként nyugaton és északon várható hószállingózás, kisebb havazás. A gyenge, változó irányú szél napközben északnyu­gati irányú lesz, megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet általában mínusz 13 és mínusz 18 fok, a derültebb helye­ken mínusz 20 és mínusz 22 fok, a- ÖTVEN ÉVES REPÜ- LÓKLUB. Jubileumi készülő­dés jegyében kerül sor ma dél­után 5 órakor az egri Megyei Művelődési Központban a re­pülőbarátok klubjának összejö­vetelére. Az évzáró találkozón beszélik meg a tagok a jövő esz­tendei programjukat, amelyet a társaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából állíta­nak össze.- JÉGPÁLYA EGERBEN. A Sportlétesítmények Igazgató­sága egy 1000 négyzetméter jég­felületű korcsolyapályát nyit meg ma délután 3 órától az egri északi sportpályán. A mozogni vágyók a hétköznapokon 15-től 19 óráig, szombat-vasárnap pedig 9-12 és 15-19 óra között vehetik igénybe a szolgáltatásokat, amelyek so­rába tartozik a melegedő helyiség használata és a forró tea is.- HUMÁN SZOLGÁLTA­TÁS. Csütörtökön délután ülést tartott az egri Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola Iskolatanácsa. Ezen szó esett az új humán szolgáltató tagozat működésének kezdeti tapaszta­latairól. Mint elhangzott, a nagy érdeklődésre való tekintettel de­cember 7-én, 14-én és 15-én EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 órá­ig. Napközi rendelés hétfőtől pénte­kig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patak­parti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztá­lyának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossá­ga részére sürgősségi ügyelet 12 órá­tól 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tarto­zó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HE­legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2 és mínusz 7 fok között várható, de egy-egy tartósan ködös helyen mínusz 10 fok is lehet. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Folytatódik a hideg, téli idő. Többfelé várható pára, köd. A szél általában mérsékelt, változó irá­nyú lesz. Néhány órás napsütés várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában mínusz 10 és mínusz 15 fok, az időszak végén mínusz 10 fok körül várható, a leg­magasabb nappali hőmérséklet mínusz 5 és 0 fok között lesz. nyílt napot rendeznek, amelyre a nyolcadik osztályos tanulókat és szüleiket várják.- AKTÍVAÉRTEKEZLET. Ma délután 2 órától rendezi meg Egerben, a helyőrségi klubban aktíva értekezletét az MHSZ városi vezetősége. Egye­bek között megválasztják az új városi vezetőséget és annak tit­kárát is.- REFORM - MA. Frenkl Róbert professzor lesz a vendége a Reform — ma soro­zatnak a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium dísztermében ma este 6 órától. Az élsportról, a doppingszerekről, a bundaügy­ről és a népbetegségekről is szó lesz a rendezvényen.- TIT-ELŐADÁS ÚJ IDŐ­PONTBAN. „Az egri irodalmi hagyományok a reneszánsztól a felvilágosodásig” című szabad- egyetemi sorozat újabb rendez­vényét a programfüzettől elté­rően nem november 30-án, ha­nem 28-án, azaz hétfőn délután 5 órakor tarják meg az egri Ifjú­sági Házban. Baróthy Szabó Dávid, Gvadányi József és Orczy Lőrinc munkásságát dr. Lőkös István, a KLTE tanára is­merteti, a TIT Eger Városi Szer­vezetének sorozatában. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabony­ban, a Rákóczi üt 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Kukázó mackók Újfajta veszély leselkedik a turistákra a Magas- Tátrában. Egyre többet lehet hallani arról, hogy a medvék emberre tá­madtak, az arra járókról letépték a hátizsákot, előszeretettel guberálnak a hulladéktárolókban, és nem egyszer betörnek az élelmiszerraktárakba is... Ez is valami? Hír? Majd amikor síelni is fognak...! (do nos) ^[orvosi ügyelet TEGNAPRÓL. — Negyvennégy éve szabadult fel Hatvan Ünnepség a párt- székházban Immár 44 esztendeje, hogy a szovjet csapatok sok véráldozat­tal járó harc eredményeként ki­verték Hatvanból a fasiszta né­met hadsereg erőit, s megindul­hatott a felszabadult élet a Zagy­va-parti településen. Az évfor­dulóra a város vezető párt- és ta­nácsi testületéi együttes ünnepi üléssel emlékeznek. A pártszék­házban ma, pénteken délután 3 órakor rendezendő eseményen Hermész Mátyás, az MSZMP Városi Bizottságának titkára mond beszédet, majd Angeli Jó­zsef tanácselnök átadja a kitün­tető diplomákat és érmeket Hat­van új díszpolgárainak. Középpontban: az élelmiszer­gazdaság A Heves Megyei Műszaki- Közgazdasági Hetek program- sorozatának keretében tegnap délután Egerben, a Technika Házában került sor arra a kerek- asztal-beszélgetésre, amelynek során a résztvevők a világ, illető­leg hazánk élelmiszergazdaságá­nak helyzetét vitatták meg. A meghívott vendég dr. Csáki Csa­ba, a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem rektora volt. Az itt elhangzottakra egy ké­sőbbi lapszámunkban visszaté­rünk. Új vezető a KSH megyei igazgatóságán Tegnap délelőtt rövid ünnep­séget rendeztek Egerben a Köz­ponti Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságán, ahol nyugdíjazás miatt vezetőváltásra került sor. Az eseményen megjelent töb­bek között Végvári Jenő, a KSH elnökhelyettese, Schmidt Rezső, a megyei tanács elnöke és Blahó Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezető helyettese. Kö­szöntötték a nyugdíjba vonuló dr. Miklós Endrét, aki több mint 36 éven át volt e hivatal alkalma­zottja és 27 éven keresztül veze­tője. Ugyanekkor hivatalosan is beiktatták új munkakörébe dr. Kovács Sándornál, aki átvette a KHS Heves Megyei Igazgatósá­gának vezetését. A véradók napja alkalmából Vöröskeresztesek köszöntése Gyöngyösön A társadalom megbecsülése jeléül november 27-ét a véradók napjává nyilvánították hazánk­ban. Ebből az alkalomból ren­dezték meg tegnap délután Gyöngyösön azt a vöröskeresz­tes ünnepséget, amelyen kö­szöntötték a véradómozgalom szervezőit és aktíváit. A szerve­zet több mint száz jelenlévő tag­ját dr. Thuróczy János dnök, vá­rosi főorvos üdvözölte, majd megemlékezett arról a nemes se­gítő készségről, amely az önkén­tes véradókat jellemzi. Az ünnepség további részében Majoros Jánosné, a Vöröske­reszt városi vezetőségi titkára ki­tüntetéseket nyújtott át. Első­ként húsz olyan sokszoros donor vehette át a Két kéz között vér­cse/)/; kitüntető jelvényt, akik va­lamilyen oknál fogva már nem nyújthatják oda a karjukat a gyűjtőedények fölé. A Magyar Vöröskereszt Országos Vezető­sége által adományozott Kiváló véradószervező kitüntetést kapta meg Patócs Jánosné, a gyöngyösi Agromechanika Szövetkezet alapszervezeti titkára, önkéntes ápolónő, valamint Belkovics Andrásáé, a visontai Thorez bá­nyaüzem munkahelyi vezetőségi titkára, megyei vk-vezetőségi tag. A szintén országos kitünte­tést, a Véradás szervezéséért em­lékplakettet vehette át dr.Gara György körzeti orvos, a detki vk- alapszervezet elnöke. A Vörös- kereszt megyei vezetőségének elismerő oklevelét öten érdemel­ték ki mozgalmi munkájukért. A véradók napja tiszteletére hasonló ünnepségre kerül sor november 30-án Gyöngyösön, a Mikroelektronikai Vállalatnál, ahol a vöröskeresztes szervezet vezetői a gyári kulturális köz­pontban köszöntik a mozgalmi munka kiválóit. Csütörtökön tótágast állt az egri Kéri, a tizedik középiskola, ahol lapunk megrendezi a Nép­újság-hetet. Hubicsák Ferenc, másodikos tanuló vette át két napra a hatalmat. Szerkesztősé­günk vele is zökkenőmentesen működik együtt, amit az is tanú­sít, hogy sok érdekes program kí­nálkozik. Délelőtt Demcsák La­jos, az MSZMP KB munkatársa külpolitikai kérdésekről tartott a tanároknak és a diákoknak tájé­koztatót: a kérdések elsősorban a román-magyar kapcsolatokra vonatkoztak. De közben vetél­kedők, filmvetítések zajlottak, sőt, még játékos spiritiszta sze­ánsz is rémisztgette az arra vá­gyókat. Délután a „Ricsés” Nagy Feró látogatott az iskolába, s fő­zőversenyt rendeztünk. A gö­döllői Pipytér színpad az ötvenes évek tankönyveiből tallózott műsorában. Ma következik a nagy érdek­lődéssel várt rangadó a diákok és az újságírók csapata között. Több játékos verseny lesz, sor kerül a téglajegysorsolásra, a be­vételből — mint köztudomású — a kerisek Kiskörén létesítenek sportcentrumot. Találkoznak azoknak az iskoláknak a képvi­selői is, amelyekben eddig Nép­újság-heteket rendeztünk. Végül diszkópárbaj zátja a pénteki sort. Szombaton viszont a környék számára szeretnénk örömet sze­rezni: sportversenyek, film- és bábelőadások szórakoztatják a családokat 9 órától. Orgonaest, tárlatnyitás E hét végén kettős művészeti eseményre készül a Hatvani Ga­léria. Az intézmény pénteken, azaz ma fél 6 órakor a kelleme­sen fűtött belvárosi rk. templom­ban rendezi meg egyik világjáró orgonaművészünk, Bíró Lajos estjét, amelyen Faragó Laura Liszt-díjas énekművésznő is közreműködik. Programjukon klasszikus szerzők művei szere­pelnek. Holnap, szombaton dél­előtt fél 12 órakor viszont már a képzőművészet „veszi át a szót” a galéria termeiben, éspedig a Magyar Tájak című Vili. Orszá­gos Festészeti Biennálé megnyi­tása alkalmából. A kiállításon, amelyen csaknem 80 művész szerepel hazánk különböző tájai­ról, Szokodi Ferenc, a Heves Me­gyei Tanács elnökhelyettese mond ünnepi beszédet, majd sor kerül a különböző szervek, intéz­mények által alapított dijak ki­osztására. Az ünnepi tárlatnyitá­son a Galéria Trió — Botos Zsu­zsa, Faragó Klára, Hargitai Géza — működik közre. Szombati* számunkban olvashatják Pálmaággal a hűtőrácson Az egri Bódi András majd 750 ezer kilométert tett már meg kamionjával: megfor­dult Ungvártól Becsig, Csehszlovákiától Törökor­szágig, Nyugattól Keletig számos helyen. Tapasztalt pilótaként ült hat éve jármű­vére. Fordulatos, kalandok­ban jócskán bővelkedő munkájáról beszélget vele Szilvás István a holnapi lap 4. oldalán. Színes iskola a lakótelepen Az lett belőle, aminek szánták? Az egri Neumann János Közgazdasági Szak- középiskolát és Gimnáziu­mot eredetileg általános mű­velődési központnak tervez­ték. Mégis iskola lett — ám magán viseli a közművelő­dés számos jegyét is. Erről a felemás helyzetről szól Jám­bor Ildikó riportja szombati számunk 5. oldalán. Látogatás az alma materben Tizedik alkalommal ke- | rülsor lapunk sikeres vállal­kozására, a középiskolás Népújság-hétre. Hat napon át változatos programok várták a diákokat, szüleiket és a környéken élőket Eger­ben, a Kertben. Szombati számunk 6-7. oldalán mun­katársaink, Gábor László, Kovács Attila és Szántó György az intézmény sok­színű életébe adnak bepil­lantást. A lottó nyerőszámai: 4 35 50 80 84 Amikor az egri Epreskert úti óvodában Nagy Lajosnét, közis­mertebb nevén Piriké dadust ke­resem, valaki elkiáltja magát: „Szupemagyi! Hol vagy?” Még időm sincs meghökkenni ezen a sajátos elnevezésen, amikor elém perdül a viselője: kötényes, szemüveges, mosolygós. Kér­dezgetni sem nagyon kell, mond­ja magától, ami kikívánkozik be­lőle.-Imádom, amit csinálok már majdnem harminc éve...- kezdi a közepén. — A munkámat min­dig megbecsülték. Soha nem volt rám panasz, hogy piszkosan, rendetlenül hagytam volna vala­mit. — Megbecsülik: 1981-ben Miniszteri Dicséretet kapott, két évvel ezelőtt az Oktatásügy Kivá­ló Dolgozója lett. Hogyan telik egy napja? — Ha délelőttös vagyok, reg­gel fél 6-ra jövök dolgozni. Hét óráig, amíg az óvó néni megérke­zik, mi vigyázunk a gyerekekre. — Nem esik meg a szíve raj­tuk, amiért ilyen, korán behozzák őket? — Hát... Időnként elég álmo­sak. Van úgy, hogy a kiscsopor­tosokat le is fektetem — hadd aludjanak még egy kicsit. De leg­többször mesélek nekik valamit. Később is elég változatos a dol­gom. Ha testnevelés lesz, akkor előkészítem az eszközöket, ha más — esetleg lisztgyurmát csi­nálok. Aztán jön az udvarsöprés, nyáron és ősszel homokásás, mindennap. Ebéd után az avart gyűjtjük össze, vagy a mellékhe­lyiségeket tisztítjuk — mikor hogy. De valamit még hozzáte­szek. Én 29 év alatt egyetlenegy napot sem voltam táppénzen. — Mennyi a fizetése? — Ötezerhétszáz forint. Brut- tósítva. Én meg vagyok vele elé­gedve. Bár, ha felmérem, hogy januárban ennyivel megyek nyugdíjba, nem tudom, hogy fo­gunk kijönni belőle. A fétjem- mel és a 86 éves anyósommal la­kom együtt, úgy kell beosztani a pénzt, hogy elég legyen. Itt egy kicsit megszakadt a be­szélgetés. Bajba kerültem, nem tudtam hirtelen, mit tegyek. Piri néni elpityeredett. Sírás hangon mondja: fáj, hogy el kell mennie az óvodából... — Önnek majd három évtize­des rálátása van a szakmára. A gyerekekre is. Mi változott ez idő alatt? — Sokkal több lett a munka. A rohanás. Nem tudom megérte ni például, hogy az óvónőknek miért kell annyi rengeteg papír­munkát végezni. A gyerekek pe­dig zaklatottabbak. Már reggel sem valami nyugodtan jönnek be az oviba. Idegesek, izgágák — és egymással szemben is rettentő türelmetlenek. A játékot nem kérik, hanem elragadják a másik kezéből. A szülők pedig? Ara­nyosak... nem mondom. De van olyan kiscsoportos, akivel gye­sen volt az anyukája, a bugyiját mégsem tudja magának felhúzni. Hát ennyi történt röviden — har­minc év alatt. Doros Judit NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz, 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705 Nepujsag-het Tótágas

Next

/
Oldalképek
Tartalom