Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-01 / 261. szám
2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1988. november 1., kedd Ülésezett a SZOT Grósz Károly Székesfehérvárott (Folytatás az 1. oldalról) titkára —, valamint Barts Osz- kárné, az MSZMP Fejér Megyei Bizottságának első titkára, Horváth Ferenc ipari minisztériumi államtitkár és Sziklai Antal, a Fejér Megyei Tanács elnöke fogadta. Grósz Károly tájékoztatást hallgatott meg az évi 20 milliárd forint termelési értéket előállító, 20 ezer dolgozót foglalkoztató Videoton eredményeiről, munkájáról, gondjairól, s azokról a már megvalósított, illetve tervezett műszaki, gazdasági, szervezeti intézkedésekről, változtatásokról, amelyeknek célja a nagyvállalat világpiaci versenyképességének a megőrzése, illetve javítása. Mint a vezérigazgató elmondta, bár a Videoton még az idén is tovább növelte mind szocialista, mind konvertibilis kivitelét, s változatlanul az ország legnagyobb exportáló vállalatai közé tartozik, a jövőt tekintve növekvő gondokkal kell számolnia.. Az elodázhatatlan fejlesztésekre felvett hitelek kamatai miatt ugyanis már 1989- ben nagyon tetemesen megnőnek a vállalat pénzügyi terhei. A Videoton 1990-ig, öt év alatt mintegy 12 milliárd forintot költött, illetve költ műszakitechnológiai fejlesztésre. Ebből az összegből újította meg a francia Thomson vállalattal együttműködve színestelevízió-gyártását, kezdte meg optikai tárolóeszköz-gyártási programjának a megvalósítását, az automatika- gyártás meghonosítását, s készült fel a rádiótelefon-előállítás megkezdésére. Céljainak megvalósítását szolgálta vállalatirányítási és szervezeti rendszerének korszerűsítése, a leány-, illetve vegyesvállalatok létrehozása, s azt segíti az újak alakítása is. A Videoton a vállalati szervezet átalakításának felgyorsítását, részvénytársasággá alakulását'terve- zi. A tájékoztatót követően a főtitkár-miniszterelnök megjegyezte: vegyes vállalat ok alapítása Magyarországon még mindig bonyolult és hosszadalmas. A számos bürokratikus procedúra gyakran kedvét szegi a külföldi vállalkozóknak. Ezen az állapoton — mondotta — változtatni , 1 kell, mert az adott eljárási rend már az együttműködés, a gazdasági.fejlődés kerékkötője. Szükség van az ügyek intézésének korszerűsítésére, egyszerűbbé tételére. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy piacaink és jó hírnevünk megőrzése érdekében nagyon fontos, hogy termékeink minősége javuljon, kifogástalan legyen. A tájékoztatót követően Grósz Károly, a Videoton vezetőinek kalauzolásával gyárlátogatásra indult. Elsőként azt az üzemrészt kereste fel, amelyben az első holland gyártmányú CD- lemezgyártó gépsor hamarosan megkezdi a sorozatgyártást. Az első székesfehérvári lézerlemezek még az idén az üzletekbe kerülnek. A CD-lemezek gyártására — külföldi tőkével — létrehozott Glória Kft. évi 6 millió lemezt készít majd. A gyárlátogatást követően történt meg az új színestelevízió- gyártó technológiai sor felavatása, illetve üzembe helyezése. Az NR 001 Videoton Thomson feliratot viselő nemzeti színű szalagot Grósz Károly vágta el, majd megnyomta az automata berendezés indító gombját. A televíziógyártás megújítását szolgáló technológiát a francia Thomson cég egyik NSZK-beli gyárától vásárolta a Videoton. A készülékeket a Thomson és a Videoton szakemberei közösen fejlesztették ki, figyelembe véve az itthoni igényeket, valamint a hazai üzemekben és a szocialista országokban előállított alkatrészek felhasználásának lehetőségeit. A Thomson sok segítséget adott a munkához. Egyebek között a célműszerek kifejlesztéséhez és a szakemberek képzéséhez. Az automatikus rendszerek segítségével a világpiacon is versenyképes készülékeket tud előállítani a Videoton. A tévékészülékenként korábban 23 órás szerelési idő az új gépsoron öt órára csökken. A berendezések korszerűségére jellemző, hogy egy automata 20 másodperc alatt 300 parányi alkatrész beültetésére képes. A korszerű belső felépítésű és szemre is tetszetős, formatervezett kávájú készülékekből az idén 20 ezer kerül a hazai üzletekbe. A Videoton egyébként televíziógyártásának korszerűsítésével — a régi, valamint a hétfőn átadott új szerelősoron — évi félmillió televízió gyártására lesz képes. Az avatóünnepség után Grósz Károly megtekintette az új üzemet: nagy érdeklődéssel figyelte a televíziógyártás egyes mozzanatait, a világszínvonalon dolgozó automatákat. Ezt követően a nagyvállalat 1980-ban megnyílt korszerű oktatási és művelődési központját kereste fel. Ennek sportcsarnoka adott otthont az 50 éves fennállás alkalmából rendezett jubileumi ünnepségnek is. Az ünnepségen mondott rövid beszédében Grósz Károly hangsúlyozta, hogy a fél évszázad nem elöregedést, hanem fia- talodást eredményezett a Videotonnál. E vállalat, mondotta, a mai nehéz és bonyolult gazdasági helyzetben is a magyar népgazdaság egyik büszkesége. Különösen elismerésre méltó — példa értékű — az a módszer, ahogyan a vezetői a 80-as években jelentkező gondok okát nem elsősorban a külső körülményekben, hanem saját alkalmazkodóképességük nem megfelelő voltában keresték. Ezt követően — á szükséges következtetések levonása után — kialakították saját kibontakozási programjukat. E székesfehérvári példa is azt mutatja — hangoztatta Grósz Károly —, hogy a jövő érdekében jó programokra, s főképp jobb, hatékonyabb munkára van szükség. A továbbiakban arról szólt, hogy a jövő követelménye, az előrehaladás záloga csakis a nagyobb tudás, a fegyelmezett munka és nem utolsó sorban az önbizalom lehet. Hinni kell abban, hogy túljutunk a nehézségeken. Végezetül Grósz Károly arról szólt, hogy a pártnak és a kormánynak van programja a kibontakozásra, a megújulásra, ez azonban áldozatvállalással is jár. De áldozatvállalás nélkül új még soha, sehol nem született — hangoztatta Grósz Károly, majd átnyújtotta a Minisztertanács által alapított jubileumi oklevelet a vállalatnak. elnöksége (Folytatás az 1. oldalról) Az elnökség megvitatta a jövő évi népgazdasági tervjavaslatban foglaltak várható hatásait a dolgozók életszínvonalára. Megállapította, hogy változatlanul jelentős eltérés van a kormányzati elképzelések és a szakszervezetek igényei között a terv egyes, a dolgozókat közvetlenül érintő kérdéseiben. Sajnálattal látta, hogy a korábban elhangzott szakszervezeti javaslatok ellenére a terv a bruttó hazai tennék (a GDP) stagnálásával számol. A szakszervezetek véleménye szerint a hazai piac szerepének erősítése lehetne a gazdasági növekedés egyik forrása. A gazdaság jövedelemtermelő képességét azokon a területeken lehetne növelni, ahol jelentősebb import és költségvetési támogatás nélkül elégíthetők ki a belföldi igények. Mivel a szakszervezetek lehetőséget látnak a gazdasági növekedésre, nem tudják elfogadni a reálbérek általuk ismert, tervezett csökkentését sem. Az elnökség nem ért egyet a ma tervezett árszínvonalemelkedéssel, s különösen annak összetételével nem. A tervezett árváltozások ugyanis olyan terheket jelentenének a dolgozókra, amelyek a szakszervezetek álláspontja szerint — változatlan gazdasági és szociálpolitikai körülmények között — jövőre nem vállalhatók. A feltételezett és tervezett áremelkedésekkel szemben a szakszervezetek a maguk részéről a tervben szereplőnél jelentősebb és a terheket jobban mérséklő szociálpolitikai kompenzálást támogatnak. Szükségesnek tartják az alapvető fogyasztási cikkek központi áremelésének teljes körű kompenzációját. Az elnökség foglalkozott az Országos Érdekegyeztető T anács feladatkörére, ügyrendjére készült tervezettel. Megállapította, hogy a tanács a kialakuló szocialista piac- gazdaságban az érdekegyeztetés egyik fontos fóruma lehet. Hangsúlyozta, hogy a tanács működése mellett a szakszervezetek változatlanul érdekeltek a kormány és a SZOT vezetőinek további találkozóiban. A szakszervezeti mozgalom az ÓÉT munkájában a kormány, a kamara és a szakszervezetek hármas rendszerét tartja szükségesnek. Ebbe a rendszerbe beletartozhat a szövetkezeti szektor egy képviselőjének részvétele is. SZU-NSZK: Múlt és Jövő A múlt hangsúlyozása helyett á történelmi tanulságok levonása a jövő érdekében — a Rupert Scholz moszkvai előadásából kölcsönzött mondat híven kifejezi a moszkvai legfelsőbb szintű szovjet-nyugatnémet tárgyalások alaphangját. Egyebek között ennek a kölcsönös törekvésnek az eredménye, hogy Kohl kancellár októberi, moszkvai útját mindkét fél az eredményes csúcstalálkozók között könyvelheti el, s nem csupán az aláírt együttműködési megállapodások számát tekintve. Moszkvában ugyanis azt tartják a legfőbb eredménynek, hogy sikerült megteremteni a kedvező politikai feltételeket a Szovjetunió és az NSZK viszonyában az utóbbi időben tapasztalt kedvező folyamatok tartóssá tételéhez, a kapcsolatok kiszélesítéséhez. Hiba lenne persze azt feltételezni, hogy Kohl látogatása egy csapásra elkergette a Moszkva és Bonn közötti viszonyt beárnyékoló felhőket. Először is azért, mert a moszkvai találkozót hosszú és szívós előkészítő munka előzte meg, elég itt utalni Weizsäcker államfő tavalyi moszkvai útjára, vagy Genscher külügyminiszter tárgyalásaira. Másrészt azért, mert bizonyos dolgokat, így például az európai nukleáris fegyverek kérdését, Nyugat-Berlin helyzetét továbbra is eltérően ítélik meg a két fővárosban. Bizalomra ad okot ugyanakkor, hogy mind Gorbacsov, mind Kohl kifejezte elkötelezettségét az álláspontok további közelítésére, ami önmagában véve az egyik legfontosabb záloga minden jövőbeni sikernek. Az áttörés megkezdődött, és Gorbacsov tavasszal esedékes bonni útja után valóban új fejezet kezdődhet a Szovjetunió és az NSZK kapcsolataiban. Moszkvában és Bonnban nyomatékosan hangsúlyozták ugyanis, hogy a két látogatás egymással szervesen összefügg. Kiss? leegyszerűsítve úgy lehetne megfogalmazni, hogy Moszkvában megvetették a távlatok tekintetében meghatározó jelentőségű gazdasági együttműködés alapjait, amire a szovjet vezető bonni útja során felépíthetik az Európa szempontjából sem közömbös szovjet-nyugatnémet politikai kapcsolatok szilárd vázát. Nyilvánvalóan ebbe a folyamatba illeszkedik a két ország kapcsolataiban történelmi jelentőségű kapcsolatfelvétel Dmitrij Jazov és Rupert Scholz védelmi miniszterek között. Megbeszéléseik nem egyszerűen a katonai kapcsolatok felvételét jelzik, hanem azt-a tényt, hogy a Szovjetunió az európai leszerelés területén is meghatározó tényezőként kezeli az NSZK-t. A megkülönböztetett figyelmet, az NSZK számottevő nemzetközi politikai és gazdasági szerepének elismerését jelezte, hogy a szovjet tömegtájékoztatás az ilyen szintű látogatások előtt a megszokottnál sokkal érdemibb, nagyságrenddel szélesebb skálán mozgó anyagokkal segített megismertetni, megértetni a szovjet-nyugatnémet viszony legfontosabb kérdéseit. Intetjük, elemző cikkek, riportok sokasága jelent meg, bemutatva az NSZK fő politikai erőit, gazdaságát, politikusait. Figyelemre méltó, hogy a Voproszi Filoszofii (A filozófia kérdései) című elméleti folyóirat legfrissebb száma éppen a látogatás alatt közölt interjút Lothar Spath baden-würtembergi tartományi miniszterelnökkel, valamint az időközben elhunyt Franz Josef Strauss néhai bajor miniszterelnökkel, a Keresztényszociális Unió elnökével. A tárgyalásokon is végig érzékelhető volt, hogy mindkét fél egy folyamat részének tekinti a Kohl-Gorbacsí/y.tárgyalásokat, s a kapcsolatok — egyebek között éppen a rendkívül élénk és ígéretes kilátásokban gazdag gazdasági együttműködés révén — hosszú távra megalapozottak. Moszkvai megfigyelők számára érdekes volt megfigyelni azt a dramaturgiai felkészültséget, amely mind a kancellár, mind a másutt szereplő miniszterek beszédeit jellemezte. Az ilyenkor elengedhetetlen tárgyi felkészültség mellett Kohl is, Scholz védelmi miniszter is élt azokkal az érzelmi elemekkel, amelyekkel egy megkerülhetetlen témát, a mindkét nép törtértelmi tudatában élő világháborús emlékeket kezelték. A mai NSZK vezetői nem úgy érkeztek Moszkvába, hogy megtagadják történelmüket, többet tettek annál. Vállalva a történelem legsötétebb éveinek máig ható tanulságait, kinyilvánították — a szovjet részről is meglévő készséggel összecsengően — szándékukat, hogy Moszkvával közösen alakítsanak ki egy olyan világot, amelyben sosem ismétlődhetnek meg a sok évtizeddel ezelőtti borzalmak. A történelemből okuló, a jelen követelményeihez igazodó együttműködési készség alapján akaija mindkét ország továbbépíteni a kapcsolatokat, ezzel is hozzájárulva egy új minőségű nemzetközi kapcsolat- rendszer kialakításához és megszilárdításához. Az ezért végzett munka újabb kiemelkedő állomása lesz Mihail Gorbacsov jövő tavasszal esedékes NSZK-beli látogatása. Dorogi Sándor-Szántó András Becstől Becsig — tizenöt év Felgyújtottak egy autóbuszt merénylet Egy asszonynak és három gyermekének halálát okozták ismeretlen tettesek, akik vasárnap este a ciszjordániai Jerikóban felgyújtottak egy autóbuszt. A gyújtópalackokkal lángba borított busz mintegy húsz utasa közül további öt személy súlyosan megsérült. A tíz hónapja tartó palesztin felkelésben ez az eddigi legsúlyosabb merénylet izraeli állampolgárok ellen. Az izraeli rádió beszámolója szerint a merénylők Jerikó egyik főutcáján kövekből torlaszt emeltek, és így lassításra kényszerítették az autóbuszt, amelyre öt gyújtópalackot dobtak. A terrorcselekmény után kijárási tilalmat rendeltek el a városban. A nagy erőkkel kivonuló izraeli katonaság megkezdte a.város átfésülését, a merénylők felkutatását. Az izraeli vezetők éles szavakkal ítélték el a jerikói merényletet. — A düh és a fájdalom egyesíti a nemzetet — nyilatkozta Simon Peresz külügyminiszter. Ji- chak Samir kormányfő kemény megtorlást követelt. Megfigyelők egybehangzó értékelése szerint a legújabb erőszakhullám minden bizonnyal a szélsőjobboldali erők kilátásait javítja a kedden rendezendő izraeli parlamenti választásokon. Tizenöt évvel ezelőtt, 1973. október 30-án Bécsben kezdődtek meg a közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások. Kelet és Nyugat képviselői a második világháború befejezése, óta először ültek össze, hogy a ha-' gyományos fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről együtt gondolkodjanak. Akkor már megvolt az atomcsend- és atom- sorompó-szei;ződés, kitiltották a tömegpusztító fegyvereket a tengerfenékről és a kozmikus térségből, tilalom alá vonták a biológiai és toxinfegyvereket is, és 1972-ben megszületett az első szovjet-amerikai megállapodás a hadászati védelmi és támadó fegyverrendszerek korlátozásáról. 1973 júliusában Helsinkiben lezajlott az európai biztonsági és együttműködési értekezlet külügyminiszteri szintű első szakasza és szeptember 18-án Genf- ben megkezdődött a szakértői szintű második szakasz. A problémák érettsége és a tárgyalási készség, a politikai enyhülés katonai enyhüléssel való kiegészülése, számos biztonságpolitikai alapfogalom és alapérdek tisztázottsága, a felhalmozódott diplomáciai, jogi és ellenőrzési tapasztalatok Bécsben is gyümölcsöző tárgyalásokat ígértek. Ha másfél évtized után mégis a lassú kimúlás állapotában van ez a leszerelési fórum, ennek magyarázata az okok krónikus folyamatosságában rejlik, az eredménytelenség súlyos figyelmeztető a körvonalazódó új európai leszerelési tárgyalófórum számára is. A NATO kezdettől fogva abban reménykedett, hagy a Varsói Szerződés kész jelentős egyoldalú leszerelésre a „helsinki folyamat” megindítása érdekében. Ezért úgy járult hozzá az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívásához, hogy egy párhuzamos európai tanácskozáson kikényszerítse Nyugateurópai katonai fölényének intézményesítését a „kölcsönös és kiegyensúlyozott” haderőcsökkentés keretében. Már a kezdeményezőnek feltüntetett 1968. júniusi reykjavíki NATO-tanácskozás egyértelművé tette, hogy astömbnek „a csökkentés után is hatékonynak kell maradnia”. Az 1970. májusi római tanácsülés közleménye „katona-földrajzi különbségekből és egyéb megfontolásokból” kiindulva annak a követelménynek adott hangot, hogy a Varsói Szerződésnek nagyobb arányban kell csökkentenie haderejét, mint a NATO-nak. A NATO miniszteri tanácsának 1970. december 4-i brüsszeli záróközleményében ez állt: „...A kelet-nyugati tárgyalások csak akkor vezethetnek sikerre, ha a NATO hatékony elrettentő és védelmi erőt tart fenn... Továbbra is érvényes a rugalmas visszavágáson alapuló NATO- stratégia, amely magában foglalja az előretolt védelmet, a szárnyak megerősítését és a gyors mozgósítás képességét...” A NATO-országok 1972. november 15-i jegyzéke változatlanul aszimmetrikus haderőcsökkentést helyezett kilátásba, mondván „hogy a Varsói Szerződés országai „ Közép-Európában erősebbek". Nyugat már az előkészítő konzultációk során meghiúsította, hogy Magyarország azok között a közép-európai államok között legyen, amelyekre mindjárt az első csökkentési, megállapodás kiterjed. Jóllehet, Bécsben, a közép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokon semmiféle megegyezés nem született, s a kérdés így csupán elvi jelentőségű, a NATO mereven ragaszkodott ahhoz, hogy az olasz hadsereg és az Olaszországban állomásozó amerikai haderő érintetlen maradjon (vagyis hogy Olaszország kívül maradjon a csökkentési övezeten), ily módon Magyarország is a tanácskozási jogú, úgymond „különleges státusú” résztvevők közé szorult. A két német állam, a három Benelux-ország, valamint Csehszlovákia és Lengyelország területén áz eredeti megállapodás szerint a szárazföldi és a légi erő, továbbá az atomharcos alakulatok egyeztetett csökkentését kellett volna kimunkálni. Ehelyett a NATO mindjárt kezdetben a szárazföldi erőkre korlátozta a lehetséges alkut, és a másik két területet, ahol tagadhatatlan nyugati fölény volt és maradt, kirekesztette a tárgyalásokból, holott még a haditengerészeti erőknek is van szerepe az adott térség katonai erőviszonyaiban. Az atlanti államcsoport e másfél évtized alatt, de különösen a 70-es évek első felében nem tudott megszabadulni belső ellentéteitől, katonapolitikai nézeteltéréseitől, ami lomhává tette, megfosztotta mind a kezdeményezés, mind az operatív reagálás lehetőségétől. Előszeretettel terjesztett elő ezért olyan „javaslatokat”, amelyek elfogadhatatlanságában méltán bízhatott. Szorgalmazta például a Varsói Szerződés központi, fő erőinek csökkentését, miközben a NATO fő erőinek északi, és különösen déli csoportosítása — -az amerikai támaszpontokkal együtt — érintetlen maradt volna. A nyugati sajtó még ma is MBFR-tárgyalásokról ír, holott a „B” betű már az első tárgyalási napon lekerült a Kongresshaus homlokzatáról. A „Mutual and Balanced Force Reduction” meghatározásában ugyanis a „kiegyensúlyozott” szó kezdettől fogva a kiegyensúlyozatlanság sajátos nyugati igényét tükrözte, azt a követelését, hogy Kelet folytassa az egyoldalú leszerelést, amely példamutató aktusait a 60-as években Nyugat minden válasz nélkül hagyta. 1973-ban végül is „MURFA- AMCE” kezdődött, ami annyit jelent:.„Tárgyalások a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről”. A „kapcsolatos intézkedések” alatt a résztvevők egyfelől az ellenőrzést, másfelől a katonai bizalomerősítő intézkedéseket értették, mely utóbbiakról Stockholmban előbb jött létre ma már látványosan megvalósuló egyezmény, mintsem hogy Bécsben akár jelképes eredmény is születhetett volna. Talán nem esik messze a valóságtól az a feltételezés, hogy a NA TO remélte: a Varsói Szerződés nem megy bele a haderőcsökkentési tárgyalásokba. Amikor az ellenkezője történt, elvesztette minden érdeklődését a tárgyalás iránt. A közép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokon is elfogadták a „konszenzus” elvét, ami azt jelenti, hogy csak olyan döntés születhet, amellyel szemben nincsen kifejezett ellenvetés. Az üléseket zárt ajtók mögött tartották, hivatalos jegyzőkönyvek nem készülhettek. Az osztrák fővárosban 1987 februáija óta konzultációk folynak az Atlanti-óceántól az Uraiig terjedő hagyományos leszereléssel foglalkozó tárgyalások mandátumáról. A tizenhat NA- TO-ország és hét VSZ-beli partnere jól tudja: az új tárgyalásoknál el kell kerülni azokat a hibákat, amelyek a MURFAAM- CE-t kudarcba vitték. A felek másfél évtizeden keresztül alapvető adatokról vitatkoztak, amelyeket sohasem ellenőriztek. Európában a katonai bizalomerősítő intézkedések révén, a szovjet-amerikai rakétaszerződés végrehajtásának helyszíni nemzetközi ellenőrzése révén erősödik a két tábor katonai „átlátszósága” , információcserével formálódik a kölcsönös katonai nyíltság, lépések történnek a nem provokatív védelem és a strukturális támadóképtelenség megvalósítása irányában. Mindez esélyt kínál arra, hogy Bécs II. áttörje a hagyományos leszerelés „bűvös körét” „ s modellértékű megállapodást dolgozzon ki egész Európa számára. Még nincs tárgyalóasztal, de a szocialista országok javaslatai már ott vannak. A NATO-n a sor, hogy megszabaduljon az erőpolitikai megszállottságtól, amely anakronizmus a ma Európájában. Pirityi Sándor