Népújság, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-01 / 261. szám

2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1988. november 1., kedd Ülésezett a SZOT Grósz Károly Székesfehérvárott (Folytatás az 1. oldalról) titkára —, valamint Barts Osz- kárné, az MSZMP Fejér Megyei Bizottságának első titkára, Hor­váth Ferenc ipari minisztériumi államtitkár és Sziklai Antal, a Fejér Megyei Tanács elnöke fo­gadta. Grósz Károly tájékozta­tást hallgatott meg az évi 20 mil­liárd forint termelési értéket elő­állító, 20 ezer dolgozót foglal­koztató Videoton eredményei­ről, munkájáról, gondjairól, s azokról a már megvalósított, il­letve tervezett műszaki, gazdasá­gi, szervezeti intézkedésekről, változtatásokról, amelyeknek célja a nagyvállalat világpiaci versenyképességének a megőrzé­se, illetve javítása. Mint a vezéri­gazgató elmondta, bár a Video­ton még az idén is tovább növelte mind szocialista, mind konverti­bilis kivitelét, s változatlanul az ország legnagyobb exportáló vállalatai közé tartozik, a jövőt tekintve növekvő gondokkal kell számolnia.. Az elodázhatatlan fejlesztésekre felvett hitelek ka­matai miatt ugyanis már 1989- ben nagyon tetemesen megnő­nek a vállalat pénzügyi terhei. A Videoton 1990-ig, öt év alatt mintegy 12 milliárd forintot költött, illetve költ műszaki­technológiai fejlesztésre. Ebből az összegből újította meg a fran­cia Thomson vállalattal együtt­működve színestelevízió-gyártá­sát, kezdte meg optikai tároló­eszköz-gyártási programjának a megvalósítását, az automatika- gyártás meghonosítását, s ké­szült fel a rádiótelefon-előállítás megkezdésére. Céljainak megva­lósítását szolgálta vállalatirányí­tási és szervezeti rendszerének korszerűsítése, a leány-, illetve vegyesvállalatok létrehozása, s azt segíti az újak alakítása is. A Videoton a vállalati szervezet át­alakításának felgyorsítását, rész­vénytársasággá alakulását'terve- zi. A tájékoztatót követően a fő­titkár-miniszterelnök megje­gyezte: vegyes vállalat ok alapítá­sa Magyarországon még mindig bonyolult és hosszadalmas. A számos bürokratikus procedúra gyakran kedvét szegi a külföldi vállalkozóknak. Ezen az állapo­ton — mondotta — változtatni , 1 kell, mert az adott eljárási rend már az együttműködés, a gazda­sági.fejlődés kerékkötője. Szük­ség van az ügyek intézésének korszerűsítésére, egyszerűbbé tételére. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy piacaink és jó hírnevünk megőrzése érde­kében nagyon fontos, hogy ter­mékeink minősége javuljon, ki­fogástalan legyen. A tájékoztatót követően Grósz Károly, a Videoton veze­tőinek kalauzolásával gyárláto­gatásra indult. Elsőként azt az üzemrészt kereste fel, amelyben az első holland gyártmányú CD- lemezgyártó gépsor hamarosan megkezdi a sorozatgyártást. Az első székesfehérvári lézerleme­zek még az idén az üzletekbe ke­rülnek. A CD-lemezek gyártásá­ra — külföldi tőkével — létreho­zott Glória Kft. évi 6 millió le­mezt készít majd. A gyárlátogatást követően történt meg az új színestelevízió- gyártó technológiai sor felavatá­sa, illetve üzembe helyezése. Az NR 001 Videoton Thomson fel­iratot viselő nemzeti színű szala­got Grósz Károly vágta el, majd megnyomta az automata beren­dezés indító gombját. A televíziógyártás megújítását szolgáló technológiát a francia Thomson cég egyik NSZK-beli gyárától vásárolta a Videoton. A készülékeket a Thomson és a Vi­deoton szakemberei közösen fejlesztették ki, figyelembe véve az itthoni igényeket, valamint a hazai üzemekben és a szocialista országokban előállított alkatré­szek felhasználásának lehetősé­geit. A Thomson sok segítséget adott a munkához. Egyebek kö­zött a célműszerek kifejlesztésé­hez és a szakemberek képzésé­hez. Az automatikus rendszerek segítségével a világpiacon is ver­senyképes készülékeket tud elő­állítani a Videoton. A tévékészü­lékenként korábban 23 órás sze­relési idő az új gépsoron öt órára csökken. A berendezések kor­szerűségére jellemző, hogy egy automata 20 másodperc alatt 300 parányi alkatrész beülteté­sére képes. A korszerű belső fel­építésű és szemre is tetszetős, formatervezett kávájú készülé­kekből az idén 20 ezer kerül a hazai üzletekbe. A Videoton egyébként televíziógyártásának korszerűsítésével — a régi, vala­mint a hétfőn átadott új szerelő­soron — évi félmillió televízió gyártására lesz képes. Az avatóünnepség után Grósz Károly megtekintette az új üze­met: nagy érdeklődéssel figyelte a televíziógyártás egyes mozza­natait, a világszínvonalon dolgo­zó automatákat. Ezt követően a nagyvállalat 1980-ban megnyílt korszerű oktatási és művelődési központját kereste fel. Ennek sportcsarnoka adott otthont az 50 éves fennállás alkalmából rendezett jubileumi ünnepség­nek is. Az ünnepségen mondott rö­vid beszédében Grósz Károly hangsúlyozta, hogy a fél évszá­zad nem elöregedést, hanem fia- talodást eredményezett a Video­tonnál. E vállalat, mondotta, a mai nehéz és bonyolult gazdasá­gi helyzetben is a magyar nép­gazdaság egyik büszkesége. Kü­lönösen elismerésre méltó — példa értékű — az a módszer, ahogyan a vezetői a 80-as évek­ben jelentkező gondok okát nem elsősorban a külső körülmé­nyekben, hanem saját alkalmaz­kodóképességük nem megfelelő voltában keresték. Ezt követően — á szükséges következtetések levonása után — kialakították saját kibontakozási programju­kat. E székesfehérvári példa is azt mutatja — hangoztatta Grósz Károly —, hogy a jövő érdekében jó programokra, s főképp jobb, hatékonyabb munkára van szükség. A továbbiakban arról szólt, hogy a jövő követelménye, az előrehaladás záloga csakis a nagyobb tudás, a fegyelmezett munka és nem utolsó sorban az önbizalom lehet. Hinni kell ab­ban, hogy túljutunk a nehézsége­ken. Végezetül Grósz Károly arról szólt, hogy a pártnak és a kor­mánynak van programja a ki­bontakozásra, a megújulásra, ez azonban áldozatvállalással is jár. De áldozatvállalás nélkül új még soha, sehol nem született — han­goztatta Grósz Károly, majd át­nyújtotta a Minisztertanács által alapított jubileumi oklevelet a vállalatnak. elnöksége (Folytatás az 1. oldalról) Az elnökség megvitatta a jövő évi népgazdasági tervjavaslatban foglaltak várható hatásait a dolgo­zók életszínvonalára. Megállapí­totta, hogy változatlanul jelentős eltérés van a kormányzati elképze­lések és a szakszervezetek igényei között a terv egyes, a dolgozókat közvetlenül érintő kérdéseiben. Sajnálattal látta, hogy a korábban elhangzott szakszervezeti javasla­tok ellenére a terv a bruttó hazai tennék (a GDP) stagnálásával szá­mol. A szakszervezetek vélemé­nye szerint a hazai piac szerepének erősítése lehetne a gazdasági nö­vekedés egyik forrása. A gazdaság jövedelemtermelő képességét azokon a területeken lehetne nö­velni, ahol jelentősebb import és költségvetési támogatás nélkül elégíthetők ki a belföldi igények. Mivel a szakszervezetek lehetősé­get látnak a gazdasági növekedés­re, nem tudják elfogadni a reálbé­rek általuk ismert, tervezett csök­kentését sem. Az elnökség nem ért egyet a ma tervezett árszínvonal­emelkedéssel, s különösen annak összetételével nem. A tervezett ár­változások ugyanis olyan terheket jelentenének a dolgozókra, ame­lyek a szakszervezetek álláspontja szerint — változatlan gazdasági és szociálpolitikai körülmények kö­zött — jövőre nem vállalhatók. A feltételezett és tervezett áremelke­désekkel szemben a szakszerveze­tek a maguk részéről a tervben sze­replőnél jelentősebb és a terheket jobban mérséklő szociálpolitikai kompenzálást támogatnak. Szük­ségesnek tartják az alapvető fo­gyasztási cikkek központi áreme­lésének teljes körű kompenzáció­ját. Az elnökség foglalkozott az Or­szágos Érdekegyeztető T anács fel­adatkörére, ügyrendjére készült tervezettel. Megállapította, hogy a tanács a kialakuló szocialista piac- gazdaságban az érdekegyeztetés egyik fontos fóruma lehet. Hang­súlyozta, hogy a tanács működése mellett a szakszervezetek változat­lanul érdekeltek a kormány és a SZOT vezetőinek további találko­zóiban. A szakszervezeti mozgalom az ÓÉT munkájában a kormány, a kamara és a szakszervezetek hár­mas rendszerét tartja szükséges­nek. Ebbe a rendszerbe beletar­tozhat a szövetkezeti szektor egy képviselőjének részvétele is. SZU-NSZK: Múlt és Jövő A múlt hangsúlyozása helyett á történelmi tanulságok levonása a jövő érdekében — a Rupert Scholz moszkvai előadásából kölcsönzött mondat híven kifejezi a moszkvai legfelsőbb szintű szovjet-nyugatnémet tárgyalások alaphangját. Egyebek között ennek a kölcsönös törekvés­nek az eredménye, hogy Kohl kancellár októberi, moszkvai útját mind­két fél az eredményes csúcstalálkozók között könyvelheti el, s nem csu­pán az aláírt együttműködési megállapodások számát tekintve. Moszk­vában ugyanis azt tartják a legfőbb eredménynek, hogy sikerült megte­remteni a kedvező politikai feltételeket a Szovjetunió és az NSZK viszo­nyában az utóbbi időben tapasztalt kedvező folyamatok tartóssá tételé­hez, a kapcsolatok kiszélesítéséhez. Hiba lenne persze azt feltételezni, hogy Kohl látogatása egy csapás­ra elkergette a Moszkva és Bonn közötti viszonyt beárnyékoló felhőket. Először is azért, mert a moszkvai találkozót hosszú és szívós előkészítő munka előzte meg, elég itt utalni Weizsäcker államfő tavalyi moszkvai útjára, vagy Genscher külügyminiszter tárgyalásaira. Másrészt azért, mert bizonyos dolgokat, így például az európai nukleáris fegyverek kér­dését, Nyugat-Berlin helyzetét továbbra is eltérően ítélik meg a két fővá­rosban. Bizalomra ad okot ugyanakkor, hogy mind Gorbacsov, mind Kohl kifejezte elkötelezettségét az álláspontok további közelítésére, ami önmagában véve az egyik legfontosabb záloga minden jövőbeni siker­nek. Az áttörés megkezdődött, és Gorbacsov tavasszal esedékes bonni útja után valóban új fejezet kezdődhet a Szovjetunió és az NSZK kapcso­lataiban. Moszkvában és Bonnban nyomatékosan hangsúlyozták ugyan­is, hogy a két látogatás egymással szervesen összefügg. Kiss? leegyszerű­sítve úgy lehetne megfogalmazni, hogy Moszkvában megvetették a táv­latok tekintetében meghatározó jelentőségű gazdasági együttműködés alapjait, amire a szovjet vezető bonni útja során felépíthetik az Európa szempontjából sem közömbös szovjet-nyugatnémet politikai kapcsola­tok szilárd vázát. Nyilvánvalóan ebbe a folyamatba illeszkedik a két ország kapcsola­taiban történelmi jelentőségű kapcsolatfelvétel Dmitrij Jazov és Rupert Scholz védelmi miniszterek között. Megbeszéléseik nem egyszerűen a katonai kapcsolatok felvételét jelzik, hanem azt-a tényt, hogy a Szovjetu­nió az európai leszerelés területén is meghatározó tényezőként kezeli az NSZK-t. A megkülönböztetett figyelmet, az NSZK számottevő nemzet­közi politikai és gazdasági szerepének elismerését jelezte, hogy a szovjet tömegtájékoztatás az ilyen szintű látogatások előtt a megszokottnál sok­kal érdemibb, nagyságrenddel szélesebb skálán mozgó anyagokkal segí­tett megismertetni, megértetni a szovjet-nyugatnémet viszony legfonto­sabb kérdéseit. Intetjük, elemző cikkek, riportok sokasága jelent meg, bemutatva az NSZK fő politikai erőit, gazdaságát, politikusait. Figye­lemre méltó, hogy a Voproszi Filoszofii (A filozófia kérdései) című el­méleti folyóirat legfrissebb száma éppen a látogatás alatt közölt interjút Lothar Spath baden-würtembergi tartományi miniszterelnökkel, vala­mint az időközben elhunyt Franz Josef Strauss néhai bajor miniszterel­nökkel, a Keresztényszociális Unió elnökével. A tárgyalásokon is végig érzékelhető volt, hogy mindkét fél egy fo­lyamat részének tekinti a Kohl-Gorbacsí/y.tárgyalásokat, s a kapcsola­tok — egyebek között éppen a rendkívül élénk és ígéretes kilátásokban gazdag gazdasági együttműködés révén — hosszú távra megalapozottak. Moszkvai megfigyelők számára érdekes volt megfigyelni azt a dra­maturgiai felkészültséget, amely mind a kancellár, mind a másutt szerep­lő miniszterek beszédeit jellemezte. Az ilyenkor elengedhetetlen tárgyi felkészültség mellett Kohl is, Scholz védelmi miniszter is élt azokkal az érzelmi elemekkel, amelyekkel egy megkerülhetetlen témát, a mindkét nép törtértelmi tudatában élő világháborús emlékeket kezelték. A mai NSZK vezetői nem úgy érkeztek Moszkvába, hogy megtagadják törté­nelmüket, többet tettek annál. Vállalva a történelem legsötétebb évei­nek máig ható tanulságait, kinyilvánították — a szovjet részről is meglévő készséggel összecsengően — szándékukat, hogy Moszkvával közösen alakítsanak ki egy olyan világot, amelyben sosem ismétlődhetnek meg a sok évtizeddel ezelőtti borzalmak. A történelemből okuló, a jelen követelményeihez igazodó együtt­működési készség alapján akaija mindkét ország továbbépíteni a kap­csolatokat, ezzel is hozzájárulva egy új minőségű nemzetközi kapcsolat- rendszer kialakításához és megszilárdításához. Az ezért végzett munka újabb kiemelkedő állomása lesz Mihail Gorbacsov jövő tavasszal esedé­kes NSZK-beli látogatása. Dorogi Sándor-Szántó András Becstől Becsig — tizenöt év Felgyújtottak egy autóbuszt merénylet Egy asszonynak és három gyermekének halálát okozták is­meretlen tettesek, akik vasárnap este a ciszjordániai Jerikóban felgyújtottak egy autóbuszt. A gyújtópalackokkal lángba borított busz mintegy húsz utasa közül további öt személy súlyo­san megsérült. A tíz hónapja tar­tó palesztin felkelésben ez az ed­digi legsúlyosabb merénylet iz­raeli állampolgárok ellen. Az izraeli rádió beszámolója szerint a merénylők Jerikó egyik főutcáján kövekből torlaszt emeltek, és így lassításra kény­szerítették az autóbuszt, amelyre öt gyújtópalackot dobtak. A terrorcselekmény után kijá­rási tilalmat rendeltek el a város­ban. A nagy erőkkel kivonuló iz­raeli katonaság megkezdte a.vá­ros átfésülését, a merénylők fel­kutatását. Az izraeli vezetők éles szavak­kal ítélték el a jerikói merényle­tet. — A düh és a fájdalom egye­síti a nemzetet — nyilatkozta Si­mon Peresz külügyminiszter. Ji- chak Samir kormányfő kemény megtorlást követelt. Megfigyelők egybehangzó ér­tékelése szerint a legújabb erő­szakhullám minden bizonnyal a szélsőjobboldali erők kilátásait javítja a kedden rendezendő iz­raeli parlamenti választásokon. Tizenöt évvel ezelőtt, 1973. október 30-án Bécsben kezdőd­tek meg a közép-európai had­erőcsökkentési tárgyalások. Ke­let és Nyugat képviselői a máso­dik világháború befejezése, óta először ültek össze, hogy a ha-' gyományos fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről együtt gondolkodjanak. Akkor már megvolt az atomcsend- és atom- sorompó-szei;ződés, kitiltották a tömegpusztító fegyvereket a ten­gerfenékről és a kozmikus tér­ségből, tilalom alá vonták a bio­lógiai és toxinfegyvereket is, és 1972-ben megszületett az első szovjet-amerikai megállapodás a hadászati védelmi és támadó fegyverrendszerek korlátozásá­ról. 1973 júliusában Helsinkiben lezajlott az európai biztonsági és együttműködési értekezlet kül­ügyminiszteri szintű első szaka­sza és szeptember 18-án Genf- ben megkezdődött a szakértői szintű második szakasz. A problémák érettsége és a tárgyalási készség, a politikai enyhülés katonai enyhüléssel va­ló kiegészülése, számos bizton­ságpolitikai alapfogalom és alap­érdek tisztázottsága, a felhalmo­zódott diplomáciai, jogi és elle­nőrzési tapasztalatok Bécsben is gyümölcsöző tárgyalásokat ígér­tek. Ha másfél évtized után még­is a lassú kimúlás állapotában van ez a leszerelési fórum, ennek magyarázata az okok krónikus folyamatosságában rejlik, az eredménytelenség súlyos figyel­meztető a körvonalazódó új eu­rópai leszerelési tárgyalófórum számára is. A NATO kezdettől fogva ab­ban reménykedett, hagy a Varsói Szerződés kész jelentős egyolda­lú leszerelésre a „helsinki folya­mat” megindítása érdekében. Ezért úgy járult hozzá az európai biztonsági és együttműködési ér­tekezlet összehívásához, hogy egy párhuzamos európai tanács­kozáson kikényszerítse Nyugat­európai katonai fölényének in­tézményesítését a „kölcsönös és kiegyensúlyozott” haderőcsök­kentés keretében. Már a kezdeményezőnek fel­tüntetett 1968. júniusi reykjavíki NATO-tanácskozás egyértel­művé tette, hogy astömbnek „a csökkentés után is hatékonynak kell maradnia”. Az 1970. májusi római tanácsülés közleménye „katona-földrajzi különbségek­ből és egyéb megfontolásokból” kiindulva annak a követelmény­nek adott hangot, hogy a Varsói Szerződésnek nagyobb arány­ban kell csökkentenie haderejét, mint a NATO-nak. A NATO miniszteri tanácsá­nak 1970. december 4-i brüssze­li záróközleményében ez állt: „...A kelet-nyugati tárgyalások csak akkor vezethetnek sikerre, ha a NATO hatékony elrettentő és védelmi erőt tart fenn... To­vábbra is érvényes a rugalmas visszavágáson alapuló NATO- stratégia, amely magában foglal­ja az előretolt védelmet, a szár­nyak megerősítését és a gyors mozgósítás képességét...” A NATO-országok 1972. no­vember 15-i jegyzéke változatla­nul aszimmetrikus haderőcsök­kentést helyezett kilátásba, mondván „hogy a Varsói Szerző­dés országai „ Közép-Európában erősebbek". Nyugat már az előkészítő kon­zultációk során meghiúsította, hogy Magyarország azok között a közép-európai államok között legyen, amelyekre mindjárt az első csökkentési, megállapodás kiterjed. Jóllehet, Bécsben, a kö­zép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokon semmiféle meg­egyezés nem született, s a kérdés így csupán elvi jelentőségű, a NATO mereven ragaszkodott ahhoz, hogy az olasz hadsereg és az Olaszországban állomásozó amerikai haderő érintetlen ma­radjon (vagyis hogy Olaszország kívül maradjon a csökkentési övezeten), ily módon Magyaror­szág is a tanácskozási jogú, úgy­mond „különleges státusú” résztvevők közé szorult. A két német állam, a három Benelux-ország, valamint Cseh­szlovákia és Lengyelország terü­letén áz eredeti megállapodás szerint a szárazföldi és a légi erő, továbbá az atomharcos alakula­tok egyeztetett csökkentését kel­lett volna kimunkálni. Ehelyett a NATO mindjárt kezdetben a szárazföldi erőkre korlátozta a lehetséges alkut, és a másik két területet, ahol tagadhatatlan nyugati fölény volt és maradt, ki­rekesztette a tárgyalásokból, ho­lott még a haditengerészeti erők­nek is van szerepe az adott térség katonai erőviszonyaiban. Az atlanti államcsoport e más­fél évtized alatt, de különösen a 70-es évek első felében nem tu­dott megszabadulni belső ellen­téteitől, katonapolitikai nézetel­téréseitől, ami lomhává tette, megfosztotta mind a kezdemé­nyezés, mind az operatív reagá­lás lehetőségétől. Előszeretettel terjesztett elő ezért olyan „javas­latokat”, amelyek elfogadhatat­lanságában méltán bízhatott. Szorgalmazta például a Varsói Szerződés központi, fő erőinek csökkentését, miközben a NA­TO fő erőinek északi, és különö­sen déli csoportosítása — -az amerikai támaszpontokkal együtt — érintetlen maradt vol­na. A nyugati sajtó még ma is MBFR-tárgyalásokról ír, holott a „B” betű már az első tárgyalási napon lekerült a Kongresshaus homlokzatáról. A „Mutual and Balanced Force Reduction” meghatározásában ugyanis a „kiegyensúlyozott” szó kezdettől fogva a kiegyensúlyozatlanság sajátos nyugati igényét tükrözte, azt a követelését, hogy Kelet folytassa az egyoldalú leszere­lést, amely példamutató aktusait a 60-as években Nyugat minden válasz nélkül hagyta. 1973-ban végül is „MURFA- AMCE” kezdődött, ami annyit jelent:.„Tárgyalások a közép-eu­rópai fegyveres erők és fegyver­zet kölcsönös csökkentéséről és az ezzel kapcsolatos intézkedé­sekről”. A „kapcsolatos intézke­dések” alatt a résztvevők egyfe­lől az ellenőrzést, másfelől a ka­tonai bizalomerősítő intézkedé­seket értették, mely utóbbiakról Stockholmban előbb jött létre ma már látványosan megvalósu­ló egyezmény, mintsem hogy Bécsben akár jelképes eredmény is születhetett volna. Talán nem esik messze a való­ságtól az a feltételezés, hogy a NA TO remélte: a Varsói Szerző­dés nem megy bele a haderőcsök­kentési tárgyalásokba. Amikor az ellenkezője történt, elvesztet­te minden érdeklődését a tárgya­lás iránt. A közép-európai haderő­csökkentési tárgyalásokon is el­fogadták a „konszenzus” elvét, ami azt jelenti, hogy csak olyan döntés születhet, amellyel szem­ben nincsen kifejezett ellenvetés. Az üléseket zárt ajtók mögött tartották, hivatalos jegyzőköny­vek nem készülhettek. Az osztrák fővárosban 1987 februáija óta konzultációk foly­nak az Atlanti-óceántól az Ura­iig terjedő hagyományos leszere­léssel foglalkozó tárgyalások mandátumáról. A tizenhat NA- TO-ország és hét VSZ-beli part­nere jól tudja: az új tárgyalások­nál el kell kerülni azokat a hibá­kat, amelyek a MURFAAM- CE-t kudarcba vitték. A felek másfél évtizeden keresztül alap­vető adatokról vitatkoztak, ame­lyeket sohasem ellenőriztek. Európában a katonai bizalo­merősítő intézkedések révén, a szovjet-amerikai rakétaszerző­dés végrehajtásának helyszíni nemzetközi ellenőrzése révén erősödik a két tábor katonai „át­látszósága” , információcserével formálódik a kölcsönös katonai nyíltság, lépések történnek a nem provokatív védelem és a strukturális támadóképtelenség megvalósítása irányában. Mind­ez esélyt kínál arra, hogy Bécs II. áttörje a hagyományos leszerelés „bűvös körét” „ s modellértékű megállapodást dolgozzon ki egész Európa számára. Még nincs tárgyalóasztal, de a szocia­lista országok javaslatai már ott vannak. A NATO-n a sor, hogy megszabaduljon az erőpolitikai megszállottságtól, amely anak­ronizmus a ma Európájában. Pirityi Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom