Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-27 / 257. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. október 27., csütörtök CSALÁD — OTTHON — ISKOLA 5. Receptsarok ínyenceknek SALÁTA Á LA NIZZA Hozzávalók: 20 dkg ementáli vagy trappista sajt, 3 kemény to­jás, 2 nagyobb sampion gomba, 1 fejes saláta, 10-15 db kapormag, 6-8 gyöngyhagyma, 4-5 csík paprika (piros almapaprika a legjobb), 1 pár kolbász vagy virs­li, 3 evőkanál száraz Sherry, olaj, citromlé, só, bors. A salátát megmossuk, levelére szedjük, a tojást felszeleteljük, a sajtot kockákra vágjuk, a meg­mosott gombát felszeleteljük, a kolbászt megfőzzük és ujjnyi vastagra felkarikázzuk, a kapor­magot, a gyöngyhagymát és a paprikát üveg- vagy porcelántál­ban, melyet a salátalevéllel „ki­bélelünk” összekeverjük. Hűtő­szekrényben tároljuk. Az olajat, a citromlét, a Sherryt sóval és borssal jól eldolgozzuk és csak tálaláskor adjuk a salátához, kü­lönben a salátalevelek összees­nek. ÖRMÉNY SAJTOS TÁSKA Hozzávalók: 30 dkg reszelt sajt, 20 dkg liszt, 2 tojás, 2 dkg élesz­tő, 3 evőkanál tej, 1 kockacukor, 1 csomag petrezselyem, só, bors, olaj. Az élesztőt langyos* tejjel meg­futtatjuk, a kockacukrot, a lisz­tet, a tojásokat és esetleg egy kis vizet tésztává gyúrjuk. Vékonyra kinyújtjuk. A sajtot és a petre­zselymet finomra vágjuk, össze­keverjük és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A tésztát 12-15 cm nagyságú négyszögekre vágjuk és mindegyik közepébe egy ka­nál sajttöltést teszünk. A tészta négy sarkát összehajtjuk úgy, hogy levegő ne kerüljön a „ba­tyuba”, különben sütéskor ki­pukkad. Forró olajban mindkét oldalát ropogósra sütjük. Sütőben, tepsibe téve is süthet­jük, ez esetben a tetejét kenjük meg tojássárgájával. TÚRÓKEHELY CSOKOLÁDÉVAL ÉS MANDULÁVAL Hozzávalók: 50 dkg túró, 10 dkg porcukor, 2 tojássárgája, 4 dkg kakaó, 2 dkg vamliacukor, 3 evőkanál rum, 10 dkg darabolt mandula, tejszínhab. A tojássárgáját porcukorral ha­bosra keverjük, a vamliacukrot és a kakaót hozzáadjuk, majd a túrót a rummal összekeverjük, és az egészet jó habosra verjük. A mandulát felaprítjuk, a felét a tú­rókrémbe tesszük, a kehelybe töltjük, tejszínhabbal díszítjük, a tetejére mandulát szórunk. 2-3 órára a hűtőszekrénybe tesszük. HAGYMALEVES SAJTTAL Á LA TOULOUSE- LAUTREC Hozzávalók: 1,5 kg hagyma, 1/4 liter tejszín, 5 dkg húsos füstölt szalonna, 5 dkg vaj, 30 dkg sajt (ementáli vagy edami), 1/10 li­ter. konyak, 1 leveskocka, só, bors, egy csomag petrezselyem. A hagymát és a felvágott szalon­nát a vajban üvegesre pároljuk. 1,5 liter forrásban levő vízben feloldjuk a leveskockát, a hagy­mára öntjük és forraljuk. A sajtot felvágjuk és a lassan fővő levesbe keverjük. Ha felolvadt, a tejszínt, a konyakot és a finomra vágott petrezselymet hozzáadjuk. A le­vesnek szirupos sűrűségűnek kell lennie. Előmelegített tálkák­ban, forrón tálaljuk. Állítólag Toulouse—Lautrec ezt táncosnő barátnője, Jeanne Avril kedvéért „találta fel”, aki imádta a sajtot és a hagymát. Fűtési idényben — a gáz használatáról Ne csöngessünk, hanem kopogtassunk Ahogy hűvösebbre fordult az idő, lakások ezreibe kapcsolták be is­mét a fél éve üzemen kívül lévő készülékeket, gázkonvektorokat. Az előrelátóbbak egyetlen évben sem várják meg a fűtési idény kezde­tét a hibák bejelentésével, kijavításával, hanem azt jóval előbb meg­rendelik a TIGÁZ-nál. Régi tapasztalat, hogy nem akkor kell sza­ladgálni a szerelő után, amikor valamit használni szeretnénk, ha­nem akkor, amikor a legkisebb hibát észrevesszük. Ezzel megkí­méljük magunkat a nagyobb kiadásoktól, a sok bosszúságtól, s ami a legfontosabb, az esetleges veszélyektől. S mivel jó tanácsból soha nem elég, megkértük a szakembert, mondja el mit kell tudnunk a gáz használatáról fűtési idényben. — A lakásokban a rendszeres ellenőrzések következtében igen ritkán fordul elő gázömlés. Mégis mit kell tennünk akkor; ha orrun­kat megcsapja a kellemetlen szag? — A vállalat ügyeletét kell fel­hívni, s az ott szolgálatot teljesítő azonnal a helyszínre küldi az URH-kocsit — kaptuk a felvilá­gosítást Katona Zoltántól a TI- GAZ miskolci üzemigazgatójá­tól. Amíg a segítség megérkezik tilos gyufát gyújtani, villanyt kapcsolni, vagy bármilyen villa­mos berendezést használni. Gyorsan szellőztessünk, zárjuk el a gázmérő főcsapját, ezért a kezelő csapkulcsot tartsuk min­dig kéznél. Ha egy lakásból gáz­szagot érzünk kiszivárogni ne csengessünk be, hanem kopog­tassunk. A konyhai tűzhelyek haszná­latával kapcsolatban is érdemes megszívlelni a szakemberek vé­leményét. Soha ne fűtsünk a sü­tővel, illetve a gáztűzhely többi égőjével sem. A kis légtérben ugyanis felgyülemlik az égéster­mék és előbb rosszullétet, majd halált idézhet elő a szabálytala­nul használt tűzhely. Ha hosz- szabb időre elutazunk, elhagyjuk otthonunkat jól tesszük, ha biz­tonsági okok miatt elzárjuk a gázcsapot, ami a vezetéken van. — A jó kémény feltétele a gáz­zal való fűtésnek, tartják a szak­emberek, de erről sokan nem akarnak tudomást venni. — Nemcsak az utóbbi évek­ben, hanem a gáztüzelés kezdete óta a szerelők figyelme a készülé­kek, a vezetékek ellenőrzése, biztonságának vizsgálata mellett kiterjed az égéstermékek elveze­tésére is. Ismert, hogy a mellék- termékek maró hatással vannak a kémény belsejére. Ennek pedig a habarcsból készült belső vako­lat áll ellen a legkevésbé. Igaz, hogy mindmáig ez a legolcsóbb. A fémből készült béléscsövek sokkal biztonságosabbak, élet­tartamuk sokszorosa a másik­nak. A kémények tisztíttatása, ja­vítása ugyanolyan fontos, mint a konvektorok rendben tartása, a szerelvények hibátlan állapotá­nak megőrzése. Mindannyiunk biztonságát tartjuk szem előtt, amikor azt kérjük ügyfeleinktől, hogy a ciklusonként elvégzett el­lenőrzéseken kívül is bármikor hívják ki a szerelőket, ha szüksé­gét látják. Egerben a 13-833-as, Gyöngyösön Hatvanban és Mát- raderecskén pedig a helyi gáz- szolgáltató üzemek telefonszá­mát hívják panasz esetén. (szüle) Orvosunk válaszol leményére és javaslataira. A ter­vezet elkészült, s azt széles körű vitára bocsátják az egészségügyi dolgozók körében. Köztudott, hogy a felsőoktatás és a tudo­mány mellett az egészségügy a népgazdaság kiemelt és megkü­lönböztetett területének számít. Az egészségünk a legdrágább kincsünk, s a legnagyobb érték! Ezt meg kell őriznünk továbbra is. Ha tehát jelentős anyagi elvo­násra kerülne sor, akár helyileg, akár központilag, az egészség­ügy minden bizonnyal válságba kerülne. Sajnos enélkül is ta­pasztalhatók bizonyos válságtü­netek, amelyek azonban nem visszafordíthatatlanok. Az ál­lamtitkár beszélt arról az elkép­zelésről is, hogy az egészségügyi dolgozók bérezését talán célsze­rű lenne teljesítményarányosan rendezni. Dehát, hogyan tudjuk ezt mérni? Bizony, nagyon ne­héz, hiszen a végeredményhez, vagyis a beteg gyógyításához ve­zető úton többen is járnak, más és más teljesítménnyel, módsze­rekkel, más és más színvonalon. Továbbra is cél az államilag ga­rantált, minden magyar állam­polgár számára hozzáférhető in­gyenes ellátás. Keresni kell azon­ban olyan szervezeti formákat, amelyeket nem az állam kasszá­jából finanszíroznának. Például önálló társulások, magánorvosi, fogorvosi rendelők működteté­se. Ezek azonban nem mehetnek a szakmai színvonal rovására. A társadalombiztosítás átszer­vezése és továbbfejlesztése is na­pirenden lévő kérdés, ezzel kap­csolatban több javaslatot is ki kell dolgozni a szakembereknek. Én úgy gondolom, hogy a gon­dok és feszültségek ellenére a szociális és az egészségügyet érintő kérdések megoldása he­lyes úton és jó ütemben halad. A végrehajtásban nem szabad megfeledkezni az egészségügyi dolgozókról, azok társadalmi megbecsüléséről, anyagi helyze­tük javításáról, hiszen ők őrköd­nek a legdrágább kincsünk — az papc7cpaiink fplptt Kicsik tornája A sajtóban és a televízióban egyre többet hallunk egészségpo­litikánk aktuális kérdéseiről, s a társadalmi megújulás mellett az egészségügy területén is reform- intézkedéseket terveznek. Tud­na-e mondani ezzel kapcsolat­ban konkrétumokat? kérdezte T. Lászlóné egri olvasónk. Nemrégen Gyöngyösön az or­vos-gyógyszerész napok kereté­ben tartott előadást dr. Medve László, egészségügyi államtit­kár. Levélírónk kérdésére az ott elhangzottak alapján igyekszem választ adni. Mivel az egészség- ügyi ellátás a lakosság egészére vonatkozik, s annak politikai közhangulatát is befolyásoló „szolgáltatási forma”, ezért nem választható el a társadalmat és a népgazdaságot érintő kérdések­től. Ebből az is következik, hogy ezen a területen is változtatások­ra van szükség. Az útkeresésben azonban döntő az egészségügyi dolgozók véleménye és javaslata, hiszen a reformot elsősorban ne­kik kell végrehajtani. Természe­tesen a szakemberek továbbra is építenek a lakosság, a betegek vé­A kisgyermekkorban elkez­dett torna fokozza a szervezet te­herbírását és a különböző beteg­ségekkel szembeni ellenállóké­pességet, erősíti a csont- és izom­szöveteket, javítja a harmonikus mozgást. A gyakorlatok 4—8 éves gyerekeknek ajánlottak, a nagyobbak duplájára emelhetik a gyakorlatok számát. 1. / Alapállásból guggolj le, tá­maszkodj meg kezeddel a pad­lón, majd lábaddal ellökve ma­gad, vess bukfenfcet! A gyakorla­tokat ötször ismételd meg! 2. / Két sámli (vagy magasabb zsámoly) között, amelyekre egy erős botot fektettél keresztbe, fe­küdj hanyatt! Mindkét kézzel a botba kapaszkodva, húzódzkodj föl, majd ereszkedj vissza! Ki­nyújtott karral lélegezz be, karod behajlítva fújd ki a levegőt! Öt­szöri ismétlés. 3. / Állj egy alacsony asztalka elé, és támaszkodj a peremére. Jobb lábad behajlítva guggolj le, a balt nyújtsd előre, majd lábcse­re következzék. Fölállva lélegezz be, leguggolva lélegezz ki. Mind­két lábbal ötször ismételd meg a gyakorlatot. 4. / Feküdj hasra, tenyeredre támaszkodva, kinyújtott karral húzd fel a törzsedet, majd eresz­kedj vissza, és legalább ötször vé­gezd el ezt a műveletet! 5. / Feküdj hanyatt, tenyered­del a fejed mellett-támaszkodj a talajra! Lábad legyen minél kö­zelebb a csípődhöz. A törzsedet fölemelve, csinálj hidat! Ötszöri ismétlés. 6. / Egy ugrókötelet magad előtt tartva állj alapállás­ba! Mindkét lábaddal egyszerre ugord át a kötelet! Tízszer ismé­teld meg az ugrást. ' / * s% Hódít a nadrág — Tulipán, sátor, homokóra forma — A váltak kisebbek Őszi—téli divat l9&9-ben Az OKISZ Labor, valamint a Ruházati Szövetkezetek a Duna In­tercontinental Szállóban rendezett divatbemutatóján az 1988— 1989-es őszi—téli modelljeiket vonultatták fel. A tervezők az öltö­zékek sziluettjeként gyakran alkalmazták a tulipán, trapéz, sátor és homokóra formát. A vállak kisebbek, a nyakkivágás hangsúlyos, a szoknya rövid. Ismét hódít a nadrág. Divatos színek: püspöklila, élénkpiros, krómoxidzöld és ezek keveréke. (Fotó: Baric Imre MTI) Kiskerttulajdonosoknak Várhatóan október utolsó napjaiban hűvösebb lesz az idő­járás és legfeljebb 10 fokig me­legszik fel az idő, a hajnali hő­mérséklet plusz 1—7 között ala­kul. Annak ellenére, hogy a kö­zönséges muskátlik — az erősen mirigyszőrös fajták — általában elviselik a mínusz egy-két fokos lehűlést, most már nem lehet várni a „beteleltetésükkel”. A növényeket gondosan tisztítsuk meg a beteg, elsárgult levelektől és világos, fagymentes, 10 fok körüli helyiségbe helyezzük el. A verandák, lépcsőházak stb. erre a célra- megfelelnek. Ezúttal ne szedjük ki a töveket az eredeti edényekből és havonta egyszer gondoskodjunk öntözésükről. Természetesen más módon is át- teleltethetők a közönséges mus­kátlik, ekkor a cserepekből ki kell venni, és laza kötegbe kötve, fejjel lefelé lógatva, pincében és hűvösebb kamrában is eltartha­tok. Fontos feladat továbbá a fagy­érzékeny évelő növények be­takarása, célszerű hozzálátni a fenyőfélék, örökzöld díszcser­jék, bokrok, fagytól, hótól váló megvédésére. Elérkezett a gyümölcsfák, szőlő, díszfák és egyéb cserjék ültetésének az időszaka is. A sza­porítóanyagok beszerzésénél ügyelnünk kell, hogy csak egész­séges gyökérzetű, sérüléstől és' károsítótói mentes oltványokat vegyenek meg, és mindig állami­lag ellenőrzött faiskolai leraka- tokban vásároljanak. Gondosan történjen a cseme­ték szállítása is, nagyon fontos a gyökérzet védelme: célszerű a csemetéket műanyag zsákba he­lyezni és óvni kell a vesszőket a kiszáradástól és szeles, hideg időtől. Ültetéskor a gyökérzetet kí­méletesen metszék meg, csak az elhalt, sérült gyökérrészeket tá­volítsák el. A metszést pépezés kövesse, amelybe kevés Diazi- non vagy Galition szert is tegye­nek, a talajban élő kártevők el­pusztítására. Déliéi Adrienne Újítás, alakítás A kiadások sorában a ruház­kodás az egyik terület, ahol taka­rékoskodni tudunk. Többnyire oly módon, hogy megpróbáljuk a régebbi holmikat felújítani, fel­frissíteni, átalakítani. Ehhez adunk három ötletet: 1./ A sima, egyszerű, de jó minősége miatt strapabíró pulóvert új ruhába „öltöztetjük”: maradék fonalak változatos színskálájából készít­sünk sok kis bojtot. Ezeket varr­juk fel végig a pulcsi ujján, nyak­tól a kézelőig, de alul egy képzelt zseb vonalára is ölthetünk né­hány bojtocskát. Vidám, érdekes hatást kelt. 2./ Az egyszínű, örökzöld ingblúzt újítsuk fel úgy, hogy elütő színű és mintájú kel­méből — ez lehet az alapszínnel harmonizáló kockás, pöttyös, csíkos, virágos anyag — új gal­lért, kézelőt és széles övét var­runk rá. 3./ Maradék hasított bőrből vagy régi bőrszoknyából (akár két különböző színből kombinálva) szabjuk ki az ujjat­lan, mély kivágású mellényt. A többi részét pedig — ujja, nyak­szegély és derékrész — vastagabb fonálból két sima, két fordított kötésminíával megkötve, kom­bináljuk össze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom