Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-25 / 255. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. október 25., kedd GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Nyitottabb, mint eddig Kínában — Heves megyéből Egy hivatásos pártmunkás portréja „Engem mindig megfogott a csapatszellem .. Mottó: „A léc magassága változott...” rut* j triune*,, u ivius^uki cs Természettudományi Egyesületek Szövetsége elnökének vezetésével szakmai delegáció viszonozta a közelmúltban a kínai testvérszervezet, a CA ST képviselőinek korábban hazánkban tett látogatását. A küldöttség tagja volt dr. Kovács Jenő, a Mátra — Nyugat-bükki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság vezérigazgatója, a MTESZ országos alel- nöke, megyei elnöke is, akivel a nem mindennapi utazásról, a több, mint kéthetes távol-keleti tartózkodás élményeiről nemrégiben beszélgettünk. — Feledhetetlen marad számomra is a kint töltött idő — sommázta már beszámolója elején — mert talán minden eddigi külföldi utamnál többet adott. Olyan világban nyílt alkalmam most égy kicsit jobban is szétnézni, amely teljességgel újat jelentett nekem. Az egyetemes kultúra egyik ősi bölcsőjével, történelemmel és legendákkal, nem utolsósorban pedig a legalább ilyen érdekes, izgalmas mai valósággal találtuk magunkat szemben egyszerre. Tárgyalóasztalnál és saját otthonában válthattam szót a kínai emberrel. Feltehetően a delegációnk vezetőjének régebbi kormányfői kapcsolatai, s a neki mindmáig kijáró megkülönböztetett tisztelet alapján oda is eljuthattam társaimmal, ahol nem csupán szakmai ismereteimet bővíthettem. Vendéglátóinknak a törekvéseinkkel, reformunkkal kapcsolatos szimpátiájából is fakadd kedvessége, figyelmessége végigkísérte kinti tartózkodásunkat. Fogadott minket Szun Csien miniszterelnök-helyettes, megjelent körünkben a CAST előző elnöke, Csou Pei-juan is — a nagy tudósnak, Einsteinnek tanítványa —, aki még mindig a műszaki, természettudományi élet elismert szaktekintélye. Házigazdáink fáradhatatlanok voltak a kalauzolásban. „Karcsi”, Chen Guoyan — a Magyarországon diplomázott külügyminisztériumi osztályvezető — valósággal testvérként gondoskodott arról, hogy jól érezzük magunkat még a búcsú után, a visszaérkezéskor is. A Kínai Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, ZhuAnkang, munkatársainak népes társaságában köszöntött bennünket hazatértünk alkalmával a Ferihegyi repülőtéren. A Kínai Műszaki Tudományos Szövetség, a CAST— mint a továbbiakból kiderült — 140 ' egyesület kereken négymillió tagját tömöríti. Tevékenységéhez tartozik az ország szakmai, műszaki színvonala emelésének bizonyos irányítása is, a rendszeres tanácsadás a népgazdasági ágaknak, s többi között a belső képzés. Meglehetősen elismert szervezet, amire jellemző, hogy az elnöke egyben a Nagy Népi Gyűlés — az ottani parlament — elnökségének is tagja. A feladat súlyának, valamint a CAST tartományi, helyi tagolódásának megfelelően a miénknél lényegesen nagyobb a függetlenített munkatársak aránya. S az apparátusok vezetői közül számosán az alsóbb szinteken is betöltenek egy sor más fontos társadalmi, politikai tisztséget. Az öttcfgú magyar csoport látogatásának első részében Pe- kingben és „ közelében ” időzött. Szakmai megbeszéléseket folytatott, alaposabban is tanulmányozta a testvérszervezet munkáját. A program meglehetősen változatos volt. Küldöttségünk megtekintett erdészeti bemutatót, erdőkkel foglalkozó és gazdasági szakemberekkel találkozott. Üzemlátogatásokon vett részt, felkereste a Tudománytechnikai Múzeumot, ahol hatezer év fejlődéséről kapott átfogó képet. S egyidejűleg bebarangolta a főváros még több részét. Megcsodálta Peking ősi emlékeit, monumentális létesítményeit, a hajdani császárok egykori palotáit, s kirándult a Nagy Falhoz. Aztán útbaejtette Xiant, a valamikori fővárost is, látta a híres „Cseréphadsereget”, pontosabban: ennek mintegy harmadát. Mivel a többit még csak most ássák elő a mélyből, a feltárás talán évekig elhúzódik. Kantonban, a CAST tartományi munkájáról folytatott eszmecsere során — érdekesség ez valamennyiünknek — mindjárt a Heves megyével való együttműködés lehetősége is felvetődött. Tekintve, hogy a kantoni tartományhoz tartozik a kínaiak különleges övezeteinek egyike, Shenzhen is — nyilvánvalóan ennek meglátogatása sem maradhatott ki a programból. A talán Heves megyényi terület jól példázza az átlagosnál is erőteljesebb fejlődést. Jellemző erre, hogy a tőkéikkel hazatelepülök építkezéseinek, a vállalkozók üzemtelepítéseinek hatására az 1980. előtti 70 ezer körüli lakosság napjainkban már a félmilliós számot is meghaladja. Az állami támogatás, a kedvezmények sokszínű, élénk gazdaságot teremtettek. Világszínvonalú itt az elektronika, de például a kerékpárgyártás is olyan, hogy a 10 sebességű versenybiciklikből évi egymillió készül: Nyolcvan százalékban exportra, elsősorban az USA megrendelésére. — Bizony, lenne fantázia a kooperációban, vagy akár vegyes vállalat létrehozásában is, ami egyébként a területi együttműködés kérdésénél szóba került — említette dr. Kovács Jenő. Majd a témánál időzve megjegyezte még: — Amikor kínai barátaink elégedetten mutogatták különleges gazdasági övezetüket, félreérthetetlenül érződött szavaikból, hogy nem ellenségei az ilyenféle gyarapodásnak. Örülnek a külföldi tőke egészséges mozgásának, kamatozásának is. Honfitársaiknak tartják az országba visszatérőket, betelepedőket, módosságuk, s másokat is gazdagító igyekezetük ellen nincs semmi kifogásuk. Ugyanis elsősorban az elosztás szocializmusának a hívei, akik különben az érdekeltségek megteremtésében máris igen messze jutottak. — Mi az, ami még megragadta? — kérdeztem. — Először jártam Kínában, így nincs személyes összehasonlítási alapom a változások érzékeléséhez — magyarázta. — Ám hallomásaim, olvasmányaim alapján is jól lemérhetem a haladást. Az ország nyitottabb, mint volt. A régebbinél feltétlenül jobban él a nép. Az üzletekben — ha inkább még csak mennyiségben is — nőtt a kínálat, az emberek kibújtak egyenruháikból, szebben, divatosabban öltözködnek. Többet adnak az építkezésre, jobb körülmények között laknak. A közlekedésben ugyan még ma is a bicikli dominál — jobbára a nő tapossa a pedált, s a férfi inkább csak utazik — de mind nagyobb a tömegszállító járművek szerepe. Roppant tetszett a nagy történelemtisztelet, a nemzeti hagyományok őrzése, ápolása, s felhasználása akár a legmodernebb építkezésekben is. Elismerésre méltó az emberek összetartása, fegyelme. Dicséretes, ahogyan a földet művelik, a fát szeretik. Ki-ki kötelességének érzi, hogy csemetét ültessen, neveljen, fontosnak tartják ma is az erdővédő sávokat. A kisebb-na- gyobb kollektíváknak, családoknak adott mezőgazdasági területeken a fák között is folytatnak növénytermesztést. Mint erdészt, külön is meglepett a rendkívül nagy fatömeget adó nemesnyár, amely — legalábbis a kantoni részen — a miénket talán kétszer felülmúlja. Jó felismerésre, kitűnő érzékre vall — sok más mellett — vizeik ügyes hasznosítása is. A világon sokfelé keresett csigát, rákot, kagylót, vagy éppenséggel a combjáért kedvelt békát: tenyésztik is a kis- és nagyüzemekben. Ez utóbbiak kapcsán — beszélgetésünk végén — persze a híres kínai konyhát sem tudtuk elkerülni. — Úgy találtam, hogy a miénknél is sokkal fűszeresebben főznek, sütnek — idézte az erdő- gazdaság vezérigazgatója — s távol-keleti barátaink étkezésének előterében állnak a saláták, zöldségfélék. Forgatható tálcán tá- nyérkákban kínálják sokféle módon, s ha egy-egy elfogy, újabbakat hoznak. Aztán a sültek — főleg szárnyasok — jönnek. Majd a leves és a különféle tengeri különlegességek — a pókot, polipot itt kóstoltam meg először —, amiket édesített húsok követnek, s végül ismét leves, tea zár. A lakmározás végefelé hozzák a félig kelt, félig sült sajátos kínai kalácsot, amit az étkezők ugyanúgy fogyasztanak, mint például a szintén ekkortájt asztalra kerülő gyümölcsöt, főleg körtét. Az említett ételsorral egyébként a delegációban találkoztam. Nem biztos, hogy az ilyen lakoma az általános. Egyes fogásai azonban valószínűleg szélesebb körben is ismertek. S aligha csak mi elénk kerültek már így, együtt. Ugyanekkor Kínában, persze az európai konyha is megtalálható, a világért sem csak pálcikával lehet enni. Gyóni Gyula Ha az ember igényes önmagával szemben, akkor mindig magasabbra és magasabbra teszi a mércét. A többi már az összpontosítás és a nekifutás kérdése. Meg azé, hogy milyen csapatban fut. — Engem mindig megfogott a csapatszellem . . . Akár egy életút sommázása is lehetne ez a mondat. Ám, miután Pálfy István még fiatal ember, csupán az eddigi élete sodrására céloz vele. S talán egy kicsit Mátészalkára is, ahol meghatározó volt az indíttatás: a mindig is humán érdeklődésű ifjú egyik percről a másikra bekerült egy munkáskollektívába. — Érettségi és sikertelen felvételi vizsga után villanyszerelő szakmát tanultam a kisipari szövetkezet egyik tizennégy fős brigádjában. Mondanom sem kell, rámfért a pátyolgatás. Tudták, hogy nem lesz könnyű dolgom a fizikai munkával, de látták bennem az akaratot, így kemény szóval ugyan, ám segítőén fogadtak maguk közé, viccesen mondván: Te vagy itt az intelligencia, fiam . . . Ott éreztem az igazi közösséget, köztük tanultam meg emberséggel beszélni, tisztességgel szólni másokkal . . . Később, a főiskolás éveim minden nyarát velük töltöttem, s a faluvillamosítás közben hosszú, nagy beszélgetéseink, vitáink voltak mindenről, ami foglalkoztatott bennünket. Azt hiszem — talán tudtomon kívül is —, akkor ivódott belém az ész, a logikával, az érvekkel való politizálás igénye . . < — ... S gondolom, a tanulás, a fáradhatatlan önképzés is, hiszen csak az tud oktatni, nevelni, aki maga is állandóan lépést tart a korral, a jövőt fürkészi. — Valóban, elvem lett ez. Vágyam pedig, hogy ha tanár leszek, szakmunkásképzős fiatalokat oktathassak. Az elvemhez hű maradtam, a vágyam is teljesült: 14 évig matematika—fizika—műszaki szakos tanárként az egri szakmunkásképzőben dolgoztam, majd nevelési igazgatóhelyettes voltam. Vallom, ez volt a másik olyan csapat, ahol éreztem: szakma ez és egyben művészet. Nevelni, formálni a mindenre fogékony fiatalokat, akiket helyenként és időnként mostohán kezelnek, alaptalanul „lenéznek”, pedig java részüknek a maguk területén aranyat ér a kezük, hozzáállásuk. S bátran vállalják a köszönetét, amiért embert faragtunk belőlük, segítettünk eligazodni az életben. Mondanom sem kell, nehéz volt elválnom tőlük, de a pártmunka — amelyet főiskolás korom óta végeztem — máshová szólított. — Vagyis: várta egy újabb csapat, az egri pedagógusok pártbizottságának titkári posztján . . . — Nyolc esztendeje kerültem oda, s az egyik első élményem az volt, amikor a városi pártbizottság (Fotó: Perl Márton) ülésén olyan tanítványaimat láttam viszont, mint az ELKÓ-s Lu- bai Attilát, az ELKISZ-es Pápay Pétert, vagy a mozgalmi munkában többek között a KISZ-es Sós Tamást, Szabó Lászlót, s később — amikor már a pártbizottság munkatársa voltam — még számosán bukkantak fel itt-ott a megye- székhelyen, illetve a volt egri járás községeiben elismert párttagokként, vezetőkként. — Ez mindjárt sugallja: ilyen stabil,,alapokkal" és emberi kapcsolatokkal nem lehetett nehéz elvégezni a feladatokat. — A segítség soha nem maradt el, s az újabb tanulás, tapasztalat sem: számomra mindig meghatározó volt például az idősebb korosztály, mert tőlük első kézből kaptam a mozgalmi tevékenység csínját-bínját. De, csak egy feltétellel: Add tovább, fiam! Várták tőlem a folyamatosságot akkor is, amikor javasoltak, amikor biztattak az eddigi munkám alapján a városi pártbizottság titkári funkciójára. Mindezek tudatában, bizony-bizony mélyen elgondolkodtam, s rájöttem, egyet tehetek: megfelelni ennek a. követelménynek, rászolgálni a bizalomra. És továbbra is felvilágosítani, nevelni a közös ügy folyamatossága érdekében. — Ez felfogható a pártmunkás hitvallásának is, nem? — Alapjában véve: igen. Hiszen, hit kérdése szolgálni ma is azt a pártot, amelybe huszonéves fejjel — s egészen más társadalmi körülmények között — beléptem. A mostani nehezebb időszakban is csak akkor tudom szolgálni a párt ügyét, ha ismerem s vállalom. Képviselni pedig csak úgy lehet, ha ismerve szolgálom. Mindennapjainkban fontos a változásokat, a stílus- és módszerbeli kérdéseket felvető és felvilágosító párt perspektívájának vázolása, az összetartozás igényének fokozása, a helyi kezdeményezések gyarapítása, a tagság munkájának, valamint a párt tömegkapcsolatainak új alapokra való helyezése. A munkánkban — s én most elsősorban a területemre, az agitációs és propagandatevékenységre gondolok — elvárják az őszinteséget, a bizalmat, a hiteles szót, amely a jó szándék, a meggyőzés és a tenniakarás alappillére, s az emberi tisztánlátás igényének kielégítését szolgálja. Nemcsak az egyéni, hanem a csapatmunkában is egyaránt . . . Vissza-visszakanyarodunk a pártmunka tágabb megfogalmazásától a hétköznapok teendőire. Az asztali naptár sűrű bejegyzései percnyi pontos időbeosztást igényelnek. A pártbizottság nemrég megválasztott titkárának ez a hét is — mint mindegyik — az előző pénteken kezdődik a feladatmeghatározó értekezlettel: hétfőtől a következő péntekig pedig a taggyűlések, megbeszélések, területi egyeztetések, esti 'egyetemi előadások, különféle vizsgálatok és beszámolók töltik ki az időt . . . — Mit szól ehhez a ,,szőkébb csapat”, a család? — Őszinte leszek: az egy^s munkaterületek elvállalásakor, hiszen mindegyik több és több időt, energiát igényel, nem mindig volt taps . . .! De hát, mivel e2 is egy p csapat, megértik, hogy kevesebb- szer adódik meg a régi családi rend: együtt megyünk, együtt fövünk, fogjuk a gyerekek kezét. Igaz, ők is nagyobbak, önállóbbak lettek, dolgoznak, tanulnak, sportolnak, időnként rászednek a sré- lésre, a lányom kicsal a makláfi reptérre, ahol a légtérnek hódtól. Büszke vagyok rájuk, márcsak azért is, mert gyakran elgondolkodtatnak a saját akaraterejükkel, példamutatásukkal, szenvedélyükkel, heves fiatalságukkal az élet rendjéről. — Éspedig? — Hát, hogy a léc magassága megint változott. . .! Szilvási István Üvegcsiszolók Mátrai üvegmívesek . . . A Parádsasvári Üveggyár 270 éves múltra tekint vissza az üveggyártás terén. Ma is döntő többségben a hagyományos recep- túrák «lapján, kézi munkával készülnek a formás, kecses hétközi és ünnepi üveg- és őlomkristály la- kásknlturai eszközök. Ez adja a parádsasvári termékek értékét, különlegességét. Ma már a gyártási technológia egyes elemeit korszerű gépek is segítik, az energiahordozó is a kornak megfelelő. Az export egyre növekvő, mely az idén több mint 3 millió dollárt tesz ki. Exportra kerülő mintakollekció (Szabó Sándor felvétele — MTI)
