Népújság, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-15 / 247. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. október 15., szombat MŰVÉSZET — KÖZMŰVELŐDÉS 7. Szatmári György közérzete A főiskolát 1980-ban végezte Kerényi Imre növendékeként. Majd két évadot Debrecenben töltött a Csokonai Színházban. Ezután öt budapesti esztendő következett a Radnóti Miklós Színpadon. Az egykori közös munka kellemes emlékének, no meg Gáli László igazgató-főrendező invitálásának köszönhetően került az egri társulathoz 1987-ben. Az itt töltött első évad számára is próbára tevő színészi feladatokat hozott, sikereket is. A nyáron az Agria Játékokon előadóművészként a Dobos cukrászda pódiumán, és az előjáték rendezőjeként is bemutatkozott. Találkozásunkkor Szatmári György színész, tele energiával. Mint mondja, most elégedett a kondíciójával. — Versenysúlyomnál vagyok — dicsekszik. — Sikerült jó néhány kilót leadnom. Korán kelek, s a reggelt többnyire az uszodában kezdem. — Hallottam, hogy a nyáron úszásoktatást is vállalt gyerekeknek? — A sport, a mozgás sohasem állt tőlem távol. Sőt, egy időben mikor ügy nézett ki, hogy nem lesz szerződésem, még az is megfordult a fejemben, hogy ebből is szívesen megélnék. — Szerencsére azonban erre nem került sor. Nem panaszkodhat, az elmúlt évadban komoly feladatokat kapott. Melyik teljesítményével volt elégedett? — A Két hétfő emlékében Kenneth szerepét — ügy éreztem — sikerült megoldanom. Izgatott ennek a fiatalembernek a bonyolultsága, hogyan változik át a ránehezedő környezettől, a tehetetlenségi nyomatékoktól alkoholistává. Egy mindennapi képlékeny ember, akire erőteljesen hatnak a körülmények, ugyanakkor megvan a maga belső világa. — Úgy érezte közel áll az egyéniségéhez? — Jó kérdés — neveti el ma- gát.Ezzel kapcsolatban el kell mondanom: -egy ismerősömet megkérdezte az egyik néző, egyébként orvos az illető, hogy nem vagyok-e alkoholista. Úgy látszik meggyőzőnek talált a szerepben. Hát ennél nagyobb elismerést nem kaphatok! Az igazság az, hogy mi sem áll tőlem távolabb. Csupán csak tudtam azonosulni a figurával. — Ez az alakítása elnyerte a szakma és közönség elismerését is, bár a Charley nénjében is nagy sikert aratott. A válasz hamiskás mosoly. Könnyedén cigarettára gyújt, majd folytatja: — A Charley nén- jét nem tudom minősíteni. Az ember úgy elvan benne, lubickol, fürdik. Igazán nem is feladatnak tekintettem, játéknak, szórakozásnak. — Gondolom, az is gyakran előfordul, hogy olyan szerepet kap, amely ’’nem fekszik.”Akkor visz- szaadja? — Színész ebben az országban nemigen van abban a helyzetben, hogy ezt megtehesse. Akkor bizony kmlódok, s valahogy megcsinálom... — Tehát eddig még nem fordult elő ilyesmi? — De hogyne, egyszer. A Radnótitól végül is azért jöttem el,' mert visszaadtam egy szerepet. — Olyan nehéz volt, vagy olyan könnyű? — Nem éreztem igazán fontosnak, hogy eljátsszam. Végül is a gyakorlat bebizonyította, hogy igazam volt, mert ezt követően a társulat egyik tagja játszotta el, aki nem is szakmabeli. — A Radnóti Színpadon ném számítottak komolyan a munkájára? Ez már az igazgatóváltás után történt? — Igen eltalálta. Bár Bálint András szavakban biztatott, de úgy tűnt, nem férek bele abba a koncepcióba. Ezt megelőzően Keres Emil volt az igazgató, neki szakmailag és emberileg is sokat köszönhetek. — A vidék tehát ideálisabb? — Szeretek Egerben lenni, szívesen maradok, hiszen itt mindenfélét kell és lehet is játszani. — Elégedett a társulat légkörével? —Egyelőre még igen. A fiatalok elfogadnak, s úgy hiszem az idősebbek is. Egyébként mindig azt tartottam, hogy a munkahelyen nincs szükség szeretetre. Inkább csak tiszteljük egymás munkáját, s fogadjuk el olyannak amilyen. — Ha csak egy pillanatra is, volt alkalmam tapasztalni, hogy rendezőként szigorú, mondhatni fegyelmezett. A játékban olykor szertelen, felszabadult. És a színfalak mögött? — Nekem minden színpadra lépés drukk, nyolc éve. Ma is ügy vagyok, míg ki nem lépek a nézők elé, s míg az első két szó el nem hangzik a számból ez addig tart. Tolnay Klárival beszélgettünk erről egyszer. Ő mondta, hogy e miatt harminc évig nem mert pódiumra lépni önálló műsorral.-Ehhez képest ön elég hamar belevágott. Bókái Máriával közös műsorában musicalt és operettet énekelt. —Sokat járok az Operettszínházba. Az az érzésem, hogy ott szakmai fölénnyel éneklik, játsz- szák ezt a műfajt, afféle „Mi ezen rég túl vagyunk” szemlélettel. Pedig a nagy elődök, táncoskomikusok ezt alázattal tették. Nekem, lételemem a tánc, játék, operett! — Ez azért érdekes, mert különösen a fiatalok úgy tartják, e műfajban sok a giccs, a szirup. — Jaj, de jó, hogy ez szóba került! Rejtőnek van egy klasszikus mondása: „ Nincs szebb mint egy giccs, ha klasszikussá válik”. Ez a világ legigazabb mondata szerintem! — Rejtőn nevelkedett? Ez jó pont! — Minden könyvét olvastam. Aki ezeket nem érti, nem érti a pesti humort. De érdemes figyelni a régiek filmjeit, például Csorto- sét. Mindig tudunk rajta nevetni, aktuálisak, pedig néha egy szobában forgatták őket. — És a mai filmek? —Jó rendezők, jó operatőrök vannak, csak a megfelelő forgató- könyvek hiányoznak. Némely mai alkotás borzalmas. Nem szórakoztató, a mondanivaló erőltetett. — Tehát nem szereti a ködös dolgokat. Ilyen realista az életben is? — Amik irreálisak az életemben, azok a mesék és a sci-fik, ’72 óta minden megjelent művet ismerek. Tagja vagyok a Galaktika baráti körnek is. Viszonylag korán ismerté vált az arca két televíziós gyermekműsorból. Az egyik volt a Hipp-hopp, a másik az Utazz velünk Magyarországon. — Ezek korán meghozták a népszerűséget. S hogyan tűri a kritikát? Tavaly, ha jól emlékszem, volt egy Villon-estje, amellyel megbukott? — Nem érdekel a kritika. Nem szeretem az elhamarkodott véleményeket. Még nem volt kész a műsor, de be kellett mutatnunk. Az akkori felkészültségben a maximumot adtuk. — Milyen lenne a jó bírálat? — Az utóbbi időben alig olvastam jó értékelést. Általában az újságírók bemutatják a darabot, elmondják miről szól, kinek játsz- szák. Ez még nem kritika. Olyat még ném is olvastam, hogy ez a színész nem tud beszélni, az nem tud bejönni, amaz képtelen megmozdulni, vagy trehány. Ezeket miért nem írják meg? Borzasztóan kéne. * Bizonyítani akarás, lendület. Elégedetlenség az anyagiak miatt, no meg azért, hogy a színművész is váljon alkotótárssá a színházi gépezetben. A munkanélküliség lehetősége, a vidéki város bizalma. Hát ilyesmik befolyásolják Szatmári György közérzetét 1988-ban. Jámbor Ildikó „Pódium” a könyvek között Még egy esztendeje sincs, hogy sajátos hiánypótlásra a Garabonciás Könyvkiadó, Művészetszervező, Forgalmazó Kisszövetkezet megnyitotta Egerben első — s máig egyetlen — galériáját. Az „érsekudvari” üzlet — amelyet a budapesti szervezet elképzelései szerint legközelebb miskolci is követ — gyors megkedvelését többi között az ifjúság körében eddig gyakran sokáig vagy éppenséggel hiába keresett kötelező olvasmányok hozzáférhetősége segítette. S bizonyára hozzájárult népszerűségéhez lelkes vezetőinek, a pedagógus házaspárnak, Balázs Lászlónak és feleségének egyéb irodalmi buzgalma is. Nevezetesen az az öt előadásból álló sorozat, amelynek az idei februártól öt hónapon át lehettek részesei az érdeklődők. Az irodalombarát, művészetkedvelő közönség az árusítással foglalkozó galéria gyors, ügyes „átrendezésével” jutott hónapról hónapra olyan maradandó élményekhez, mint például a Rat- kó yőzse/költővel, dr. Czine Mihály irodalomtörténésszel vagy éppenséggel Sütő András művei- vel\aló találkozás. Egri és debreceni művészek — élükön a megyénk székhelyén jól ismert Sziki Károllyal — tolmácsolták magukkal ragadóan a válogatott alkotásokat pódium nélkül is, a nemegyszer szűknek bizonyult eladótér közönségének. Az önzetlen vállalkozásra mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a művészek lemondtak az őket illető bevételről, tiszteletdíjaikat felajánlották az Erdélyből áttelepült magyarok támogatására. Az üzlet pedig a fenntartó kisszövetkezet által biztosított, s eszmei áron kikiáltott Sütő-könyvek „árverésével” egybegyűlt pénzösszeget adta hasonló célra. Minden bizonnyal további érdeklődésre — a kialakult törzsközönség újabb megelégedésére — számíthat a galériarendezvények folytatása. Mint Balázs Lászlóné elmondotta: még októberben szeretnék indítani következő sorozatukat. Öt bérletes és három bérlet nélküli előadásról van szó. Ezek alkalmával a határainkon túli európai, illetve amerikai magyar lírából válogatnak egy-egy csokorra valót a fellépő művészek, Dinnyés Józseffel és barátaival, valamint a Heves megyéből elszármazott Utassy József költővel találkozhatnak a záróra után kopogtató „fogyasztók”, akik — a program színesítéseként — persze zenét is élvezhetnek, Kovács Lóránt hegedű-, továbbá Szabó Márta gordonka- művész muzsikáját hallgathatják. S lesz sanzonest, vendégül látják a boltíves „boltban” Csen- gey Dénes írót is. (-ni) Pályázat Az ifjúsági szolgáltatások támogatására A KISZ Központi Bizottsága a rendelkezésére álló anyagi eszközökből pályázatot hirdet ifjúsági szolgáltatások bevezetésére. Ennek célja olyan eszközök, módszerek és formák kidolgozása, megvalósítása, amelyek segítséget nyújtanak az ifjúsági szövetséghez fordulók számára a mindennapi életükben felmerülő kérdések megválaszolására. Az ötlet gazdái fórumok, kiadványok, szolgáltató irodák, már működő intézmények ilyen irányú profiljának bővítése érdekében kívánnak közreműködni. A témakörök is változatosak, érintik az elhelyezkedés, továbbtanulás, átképzés, lakás, szociális kérdések, mentális problémák, a szabadidő eltöltése körét. A pályázaton bármely városi KISZ- bizottság részt vehet, amely a fentebb felsorolt célokat szakemberek megnyerésével el tudja érni, illetve rendelkezik elképzelésekkel, gyakorlati tapasztalatokkal. Az ötleteket, kidolgozott anyagokat ez év november elsejéig kell elküldeni a KISZ KB gazdaság- és szociálpolitikai osztályára (1133 Budapest, Xlll.ker. Kun Béla rakpart 37-38.). Szabadtéri szoborkiállítás Kaposváron A „keresztek" című alkotás (MTI-fotó: Kálmándy Ferenc) Szabadtéri szoborkiállítás nyílt Kaposvár belvárosában a megyei tanács előtti parkban. Bors István Munkácsy-díjas szobrász- művész húsz különböző méretű és különböző anyagból készült szobra készteti megállásra a járókelőket. A jövő évtől rendszeresen lesznek itt kiállítások és a megyei tanács egy-egy alkotás megvásárlásával mecénásként is segíti a kiállító művészeket. A bizalmas élőbeszéd nyelvhasználati formái írásos közleményeinkben A mai sajtó nyelvhasználatában, elsősorban a riportokban, interjúkban egyre gyakrabban jelentkeznek a hétköznapi beszéd, a kevésbé igényes társalgási nyelv pallérozatlannak tetsző nyersebb kifejezési formái. A bizalmas stílusszínezet mellett olyan szó- és szóláshasználati módok is kulcsszerepet kapnak, amelyek a nyelvhasználati ízlésváltás nem éppen kívánatos jelenségeiről is tanúskodnak. A televízió, a rádió adásaiban is elhangzanak a sajátos stílustörésről is árulkodó, s a hétköznapi élet fényeire, történéseire utaló közhelyes nyelvi fordulatok, kiszólások. Ezeket sajátságos hangsúllyal közhelyszólamként illesztik bele mondanivalójukba, s erre külön is felhívják a hallgatók figyelmét: „A kapus felkínálja nekik a kaput, s ahogy mondani szokták, azt meg is eszik ” (Televízió, Sportadás: 1988. szept. 6.). Hasonló előkészítéssel jelentkeznek a beszédnyelv argóízű szavai és szólásai a sajtó hasábjain olvasható közleményekben is: „A kétrészes film, a Titánia, ám mindjárt az elején, — ahogy mondani szokták — leül”. (M. Nemzet, 1988. aug. 18.). Azt sem tartjuk véletlennek, hogy a bizalmas jelzővel minősített szólásformák is egyre gyakrabban jelentkeznek a sajtó nyelvében, mint ahogyan erről példatárunk is bizonykodik: „Áz emberek joggal és okkal türelmetlenek, s nem csoda, hogy rágják a fülünket’.’ (Népújság, 1988. júl. 23.) — „Az emberek csipkésre rágják az üzemvezető fülét, hogy haggya őket túlórázni” (Népszabadság, 1988. júl 26.). — „Addig rágtam a fülét, amíg elárulta, hogy megtanították egy kulcsmondatra” (Népszabadság, 1988. aug. 27.). A sajtónyelvi fordulatok, szólásformák között több olyan szabadszájú, kiszólásszerű nyelvi fordulat olvasható, amely a köznapi értelemben vett kajánság és a pallérozatlan nyelvhasználati ízlésficam típuspéldáját szolgáltatja: „Hogy mit tesz egy nagyvonalú bíró, aki ráadásul tudja, mitói döglik a légy” (Népújság, 1988. aug. 20.). „A türelem lóvét terem. Teszek én az ilyen türelemre” (Népújság, 1988. aug. 20.). Szinte gépies nyelvi, nyelv- használati sablonoknak kell tekintenünk azokat az állandó szó- kapcsolatokat, amelyek gyakori használata miatt az ízesebb és tartalmasabb szólásformák egyre inkább kiszorulnak a nyelvhasználatból. Legújabban ezek a példák szolgálnak erre bizonyságul: „A hűtőpultok mondják be az' unalmasé’ (Népújság, 1988. aug. 8.). — „Lehet, hogy csak egy bizgentyű mondta be az unalmast” (M. Nemzet, 1988. febr. 16.). Azaz: elromlik, felmondja a szolgálatot. A bizalmas színezetű és argóízű spongyát rá! felszólító jellegű szókapcsolat is gyakran jelentkezik lapjaink közléseiben: „Az itt és most megnyilatkozók spongyát rá! magatartásából nem lehet szebb kilátásokra következtetni” (Népszava, 1988. júl. 26.) A magyar megfelelők: a felejtsük el, ne törődjünk vele, ne említsük többé háttérbe szorításának akkor sem örülünk, ha az idézett szólásformának megvan a maga sajátos stiláris használati értéke. S végül arról is szólnunk kell, hogy mai verseink szövegében is fel-felbukkannak a hétköznapi beszéd szinte útszélinek tetsző szólásformái, mint pl. ez a szólásszerű nyelvi megnyilatkozás: Te, zsebből kikapart piszok. Versbeli szerepvállalásáról ez a versrészlet árulkodik: „Tegnapomból annyi maradtam/, mint zsebből kikapart piszok ’’(Sziveri János: Visszaönzés). Dr. Bakos József Mindennapi nyelvünk „Tiszteljük egymás munkáját” /Fotó: Koncz János/
