Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-30 / 234. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 30., péntek A magyar film és a világ Sikerekben szűkebb esztendőket él a magyar filmművészet, ha a viszonyítás a Mephisto látványos berobbanása évtizedünk kezdetén. Cannes és Nyugat- Berlin, Moszkva és Karlovy Vary nem terem számunkra babérokat mostanában, ám megesik, hogy olyan játékfilm, amely itthon alig találkozott a közönség, a kritika helyeslésével, konokul gyűjt be dijakat különféle nemzetközi szemléken, ha nem is a leghíresebbeken (Gárdos Péter: Szamárköhögés; Tarr Béla: Kárhozat). Azért nem tragikus ez a helyzet, mert időközben a magyar film állandó sajátosságává lett, hogy nemcsak „népben-nemzet- ben”, hanem Európában és világban is gondolkodik. Csaknem két évtizede, Gábor Pál kitűnő filmjében, a Horizontban a kallódd főszereplő, Karesz fölszáll a Keleti pályaudvaron a Dortmund felé induló expresszvonat- ra. Az egyik fülkében tekintélyes úr a 1-Europeo című olasz lapot olvassa. Karesz rábámul, mint valami csodára, s nem sokkal később, még Budapesten, elhagyja a szerelvényt; inkább itthon marad. Nos, azóta — képletesen szólva — a l’Europeo vagy akár a Le Monde, vagy a Novij Mir, Európa, s a világ jelen van szinte valamennyi filmünkben, nem hat különös mozzanatként. Szabó István „trilógiájának” harmadik darabja — a Mephisto, s a Reál ezredes után —, a Hanussen egy következetesen végiggondolt közép-kelet európai szemlélet megnyilvánulása. Szó sincs itt a hetven esztendeje összeomlott Osztrák—Magyar Monarchia „visszasírásáról”, terméketlen nosztalgiázásról, de arról igen, hogy a térség szláv, germán, újlatin népeit igenis egymásra utalja a közös történelem, a hagyomány. S ha ez tudatosul, sok gyötrelemtől szabadulhatunk meg együttes erővel; olyasmitől — lásd: nacionalizmus —, ami nincs tekintettel politikai határokra, társadalmi rendszerbeli különbségekre. Ezért mozognak otthonosan magyar rendező kamerája előtt osztrák, lengyel, cseh színészek, egyazon hanghordozással és gesztusrendszerrel; még svéd szereplő is fölbukkan. Marcello Mastroianni hamisítatlan pesti férfit alakít Sándor Pálnál, a Miss Arizonaban (bár az egyik szülő idegen származását bevallja a film), nem kisebb nyugati sztár, mint Elánná Schygulla oldalán, aki pedig magánemberként, családi körülményei folytán is tanúsíthatja korunk szerencsés folyamatát, az emberek „összekeveredését”, az európai és világtudat erősödését. Nem függetlenül a magyar külpolitika mind magabiztosabb, önállóbb megnyilvánulásaitól, a szocialista társadalomépítés jogosult hazai sajátosságainak hangsúlyozásától, a magyar film ma már nemzetközileg is „politizál”. Bacsó Péter — hasonlóan a szovjet Vezeklés, Abuladze grúz rendező vállalkozásához — a mi rendszerünk másutt is föllelhető fonákságait ábrázolja a Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája című szatírájában. Egyszersmind egy zsarnoki uralom gépezetének mechanizmusát, amely — sajnos — számos vonatkozásban azonos a föld legkülönfélébb térségein, társadalmi rendszertől függetlenül. Ám épp itt van ennek az ábrázolásmódnak a buktatója is: ami túl tág érvényű, az a konkrét hitelességtől is messze esik. így bomlik a szatíra paródiaelemekre. „Világban gondolkodik” András Ferenc szép filmje, A vadon is (a forgatókönyv Dobai Péter regénye nyomán készült, és Dobai Szabó Istvánnak is munkatársa). Látszólag múlt időben, hiszen 1859-ben játszódik a cselekmény, emigráns honvédtisztek sikertelen magyarországi akcióját elevenítve föl. Ám ennek során mai tanulságok rajzolódnak elénk. Tragikus figurák a főszereplők: elszakadtak itthonról, de saját emigráns központúktól s az európai politika centrumától is. Egyikük épp Kubából érkezik: az ottani forradalmi eseményekben vett részt, és most „sok hasznú” fegyverével, amely egyszerre kard, puska, távcső, a magyar függetlenségért száll síkra. Áz első lövések egyike persze hogy őt teríti le. A Somogybán zajló történet a „külső” és a „belső” — a kapcsolatainkban, például férfi és nő viszonyában tenyésző — vadon megszelídítésére, emberivé alakítására szólít föl bennünket. Ennyivel tartozunk önmagunknak s a világnak. A lehetőségekhez képest még mindig elvadultak, civilizálatlanok vagyunk . . . De nem kell a szemünket okvetlenül Párizsra vagy Moszkvára vetnünk; néha itthon teremnek olyan értékek, amelyek az átalakítás, a reformteremtés lázas buzgalmában figyelmen kívül maradnak, sőt, még esetleg pusztítják is őket. Zombori Katalin a Szentesen alakult, országossá terebélyesedő, mégis laza szövésű „mozgalomról”, a VEGA Békeklub fiataljairól készített videodokumentumot, Törődés címmel. Ugyanolyanok ezek a fiúk és lányok, mint a hasonló korú tizen- és huszonévesek az ország bármely vidékén. Csak éppen fölismerték, hogy a világbéke az egyéni „kis békékből” épül föl, és ezért törődni kell egymással. Ezt a tanulságot vonják le még azokból a „törődésekből”, hányattatásokból is, melyeket az értetlenség, vagy ostobaság miatt kell elszenvedniük. Tanulnak, dolgoznak, olvasnak, beszélgetnek, karatéznak, rockjátékot írnak s adnak elő — felnőtt rangon, tartalmasán élnek századvégünk széthullani hajlamos világában. A provinciális szűklátókörűség meghaladásának jelentős filmes mozzanata, hogy legújabban épp vidéki forgalmazók vállalkoznak országos fegyvertényekre. Zombori Katalin videó- filmjének terjesztésére ugyanaz a két vállalat — a Helikon Film s a Hajdú Film — szövetkezett, mint a tavaly alkotóereje teljében elhunyt Gábor Pál olasz földön készített, utolsó munkájának, A menyasszony gyönyörű volt című játékfilmnek a forgalmazására, íme, Szicília és Budapest közelebb jutott egymáshoz — Zalaegerszeg és Debrecen közvetítésével. Világunk összeszűkülésének gyakorta emlegetett igazsága ezeken a példákon is szemléletesen bizonyítható. K. Zs. Tanévkezdés a pedagógiai intézetben Több új továbbképzési formával, szolgáltatással segíti a megyénkben dolgozó óvoda-pedagógusok, tanítók, tanárok munkáját a Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézete az idei tanévben. Újszerű előadás-sorozatot indítottak például, amelyre rendszeresen minden hónap második keddjén délelőttönként kerül sor, s az érdeklődő szakemberek a legújabb pedagógiai kutatásokról, módszerekről tájékozódhatnak ezeken az alkalmakon. Október 11-én dr. Sutler Tamás beszél a Globális világproblémák az oktatásban címmel. Az intézet Metodika néven új módszertani ajánlásokat tesz közzé, amelyben helyet kapnak a megyei tapasztalatok is. A közeljövőben e kiadványban jelenik meg a Javaslat a hetes óraterv alkalmazásához biológia, földrajz és környezetismeret tantárgyakban című dolgozat általános iskolai nevelők részére. A honvédelmi nevelési kabinet felvilágosítással, információval, tanácsadással segíti a katonai pálya iránt érdeklődőket, s kérésre videofilmeket is vetítenek, vagy kölcsönöznek. A munkaközösség az oktatási igazgatóság épületében áll az érdeklődők rendelkezésére. Postacím: 3301 Eger Pf. 104. Telefon: 06-36/ 12-377. Újabb videofelvételekkel gyarapodott az intézet Média-tára. E napokban kerül sor a pálya- választási munkaközösségek tanévnyitó foglalkozásaira a megye városaiban: Hevesen október 3-án az úttörőházban délután kettőtől, Füzesabonyban október 5-én a művelődési házban ugyancsak két órai kezdettel. Gyöngyösön október 6-án délután kettőtől a Berze gimnáziumban. Idősek klubja Hatvanban a Münnich Ferenc lakótelep szomszédságában Idősek klubját adták át. A helyi tanács kezdeményezésére elkészült létesítmény társadalmi munkával és összefogással valósult meg. A létrejöttét a város és vonzáskörzetébe tartozó gazdálkodó szervek anyagi hozzájárulással, szakipari munkával támogatták. A városi „honatyák” a jól felszerelt társalgóban étkeztetés mellett gondozónők és orvosi felügyelet alatt kulturált, szervezett időtöltést biztosítanak s rászorult idős nyugdíjasoknak. (Fotó: Szabó Sándor) Hatvani Galéria-naptár Duray Tibor, Batári László festményei — Keresztelő János — Randevú Németh Magdával — Tárlatnyitás, Délsziget-program Petőfibányán A Hatvani Galéria termeiben október 9-ig még azt a színes, műfajokban gazdag kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők, amelyen Komárom megye ötven festője, szobrásza, grafikusa, fotósa mutatkozik be. Néhány nappal később, pontosan október 15-én, szombaton este fél 6 órakor viszont már két újabb tárlatot nyit meg a galéria falai között dr. Pogány Ö. Gábor, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója. Az egyiken a tragikus körülmények közt nemrég elhunyt, a galéria országos kiállításait részvételével rendszeresen megtisztelő alkotó, a Munkácsy- dijas Duray Tibor emlékét idézik festményeivel, plasztikáival. Hasonlóképpen régi kapcsolat fűzi az intézményhez Batári László festőművészt, aki több csoportos kiállításon való szereplése után ezúttal önálló tárlattal mutatkozik be a műpártoló közönségnek. A kettős kiállítás november derekáig tart nyitva. A galériában folytatódik a „Biblia és a művészetek” című — zenével, diaképekkel gazdagított előadás-sorozat is október elejétől. A második évfolyam első estjére — Keresztelő János — október 7-én, pénteken fél 6 órakor kerül sor, az emeleti kiállító teremben, előadója pedig változatlanul dr. Reisinger János, az akadémia tudományos munkatársa lesz. Október 15-én, szombaton este 6 órai kezdettel újabb Dél- sziget-rendezvénynek nyújt otthont az intézmény. Nyomtatásban nemrég látott napvilágot irodalmunk európai rangú mesterének — Németh László leányához, Magdához címzett 159 levele. E tengerentúlra küldött személyes vallomások haszonnal nyújtanak bepillantást az alkotó életküzdelmeibe, gondolatvilágába. Nos, ezúttal — a Délsziget vendégeként — megismerkedhetnek a hatvaniak a levelek jelenleg itthon tartózkodó címzettjével, Németh Magdával, valamint a kötetet sajtó alá rendező és kiadó Monostori Imrével, az Új Forrás című Komárom megyei folyóirat főszerkesztőjével is. Az estet zeneművekkel Hargitai Géza és Papp Attila fagott- zongora kettősének közreműködése színesíti. Lesz a galériának egy kihelyezett kiállítása is Petőfibányán, a művelődési házzal ’’Húsz festő, húsz alkotás” címmel. Megnyitására október 3-án, hétfőn délután 3 órakor kerül sor. Ezt követően mutatkozik be — ugyancsak a petőfibányai művelődési hajlékban a Hatvanban megjelenő Délsziget című folyóirat, amelynek munkájáról Moldvay Győző szerkesztő-kiadó beszélget a vendégekkel, akik ízelítőt is kapnak a lapban megjelent írásokból. Újhelyi János: ' 11/2. A fiú lucskosan ébredt. A színes tévé már ment, az anya a re- kamién pihent. — Rosszat álmodtál? — Miért? — Merthogy kiáltoztál álmodban. — Nem álmodtam semmit. — Istenem, olyan gyengeség fogott el. — Mi a baj? — Fáj a lábam. Megmasszíroznád? A jobb térdemet. — Hát persze. Feküdj le. A Mama elnyújtózott a reka- mién. — Nem fáj? — Most nagyon jó! — A fiú ujjai alatt ropogtak az ízületek, feszültek az inak, pedig óvatosan csinálta a masszázst. A Mama kis idő után megnyugodott. — Ha nem haragszol, én most lefeküdnék. — És a tévé? — Az most nem érdekel. Holnap haza kell mennem. Az első tévét is közösen vették. A Mama kezdetben idegenkedett tőle, aztán az évtizedek múlásával megbarátkozott vele. Csak a fia színes tévéjével nem tudott megbarátkozni. — Jobb az enyém — hajtogatta. A Mama másnap nem tudott lábra állni. A fiú pólyáért és fájdalomcsillapítókért rohant a közeli gyógyszertárba. Eredmény semmi. Délben kihívta a körzeti orvost. Újabb gyógyszereket, s egyheti pihenést rendelt el a szigorú arcú doktor. A Mama hősiesen tűrte a fájdalmakat. Azt mondta, hogy már nem fáj any- nyira, miután beszedte a méregerős fájdalomcsillapítókat. Az aznapi utazásról szó sem lehetett. Az éjszakát félálomban töltötte mind a fiú, mind a Mama. Reggel hétkor ébredt a fiú. A Mama már a konyhában ült. — Akkor mehetünk? Mikor is indul a vonat? — Kibírod? — Haza szeretnék menni! — Veled megyek. — Hívhatod a taxit, míg ideér, készen leszek. De te is iparkodj. Egy kocsit azért vehetnél, mindenkinek van már a családban. Csak neked nem. — Majd legközelebb — válaszolta a fiú. A Mama félóra alatt tapogatózott le a panelház második emeletéről a földszintre. Szigorúan megkérte a fiát, hogy ne segítsen. A Nyugati pályaudvaron a Mama a fia kaijái között felkászálódott a vonatra. A vonaton a fájdalmak még jobban előtörtek. Debrecenhez közeledtek, amikor a Mama megszólalt: — Nem hiszem, hogy le tudok szállni. — Megpróbáljuk. Otthon vagyunk! Még náhány perc és otthon vagyunk. Na! Ha nehezen is, sikerült a leszállás. De a Mama már nem tudott járni. Mentőt kell hívni! A vonat elment, egymásba kapaszkodva álltak, a Mama már lépni sem tudott. Egy poggyászszállító targonca közeledett feléjük. A Mama felélénkült: — Mi lenne, ha leinteném. — A targoncás megállt mellettük. — Vigyen ki a taxiig, megfizetnénk — kérte a Mama. A Mamát a férfi kivitte a taximegállóig. A taxis az otthoni parasztházig vitte őket, aztán „gólya viszi a fiát” módon a Mama végre a szokásos helyére került, a kétszemélyes rekamiéra a nagyszobában. A Mama megpihent. Két perc múlva ott volt a szomszédasz- szony, egy lábosban levest hozott. Mikor meglátta a Mamát, elsírta magát. — Atyaisten! Hát veled mi történt? — Most már jól vagyok. Itthon vagyok. Hamarosan talpra állok, ne félj. A fiára nézett: Nem kell visszamenned, biztos? Nehogy bajod legyen miattam. — Pár napig maradhatok. Megyek orvosért. A Mama talpra állása fél évig tartott. A debreceni kórházban kiderült, hogy téves injekciót kapott a térdébe az utolsó napon a szanatóriumban. Innen eredt a gyulladás. Aztán eljött a tavasz . . . A Mama újrajárni kezdett, dolgozott a kertjében. Elvetette a korai borsót, majd a pa- szulyt, az uborkát . . .
