Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-21 / 226. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 21., szerda FIATALOKRÓL — FIATALOKNAK 5. Védőháló nélkül (VI.) Reflexió a Védőháló nélkül című cikkre Vannak olyan intézmények és szervezetek, me­lyek munkája igényli, sőt megköveteli a nyíltságot, a társadalmi érdeklődést, mert — mint oly sokszor elhangzik — feladatát csak társadalmi segítséggel tudja hatékonyan ellátni. Ezt az érdeklődést és segí­tőkészséget felkeltheti az írott és az audiovizuális sajtó is. Ezért vártuk örömmel, hogy a Heves Megyei Nép­újság egy munkatársa, Kovács Attila meglátogatja Lőrinciben az egyik táborozó csoportunkat, azt a negyven fiatalt, akik ebben az „életmódtáborban” kaptak praktikus tanácsot felnőtt korukra, s megír­ja törekvéseinket, problémáinkat. Noha a látogatás, három napra sikeredett, továbbá az intézetünk át­meneti otthonában is eltöltött egy délutánt, ennek ellenére a „Védőháló nélkül” címen 1988. augusz­tus 3-án megjelent cikk alkalmas arra, hogy az ol­vasók, a közvélemény hamis, manipulált képet kapjon a témakörről. Ha gyermekvédelemről van szó, valószínűleg nem erőltetett József Attilát idéz­ni: „ ... Az igazat mondd, ne csak a valódit.” A cikk címe kategorikus kije­lentést tartalmaz, nincs idézőjel­ben, nem kérdőjelezett. Ezek után azt várná az olvasó, hogy — mint már minden középiskolás megta­nulta — a kifejtés feleljen meg a címnek. Nem ezt kapja, hanem pontatlan esettanulmány-vázlato­kat, erősen vitatható morális kö­vetkeztetésekkel. A cikk röviden és kategorikusan megfogalmazott konklúzióit könnyebb megfogal­mazni, mint alaptalanságát ugyan­ilyen rövidséggel cáfolni. A téma kifejtése sokkal nagyobb teijedel- mű volna, mint ami e válaszban ki­fejthető, ezért csak röviden reflek­tálok a cikkben megjelent „esetta­nulmányokra”, illetve megállapí­tásokra. 1. ) Nagy Ferót azért hívta meg a táborvezetőség, mert közismert fiataljaink előtt, mert tekintélye van, mert sok vihart kavart és vita­tott dalszövegei mégis sokszor sorstársaik helyzetéről szólnak. Az ő szájából elhangzó progresz- szív befolyásolás sorsuk megfelelő irányítására hatékonyabb lehet, mint a nap mint nap „szövegelő” pedagógusé. A táborozó fiatalok­nak tetszett, nagy hatással volt rá­juk. De ha valóban elhangzott tőle az a sommás megállapítás, hogy „ a ti nemzedéketek elve­szett”, ezzel vitázni kell, mert ez így nem igaz. Nem igaz azért, mert felhalmozódott társadalmi bajok és ellentmondások közepette is a mai fiatalok milliói tudják céljai­kat megvalósítani, tanulnak szak­mát, készülnek hivatásukra, s a stafétabotot átvéve, küszködve a felnőtté válás megannyi emberi és gazdasági problémáival, tisztessé­ges állampolgárokká válnak. Nem célszerű a társadalom perifériájára szorult fiatalokban, „a társadalmi árvákban”, nihilista, céltalanságot •tükröző tudatot erősíteni, mert ez rombolásra késztet, tudati alapja lehet a társadalomellenes maga­tartásnak. Csupán aláírások gyűj­tésével, szervezkedéssel, tiltako­zással nem lehet társadalmi beil­leszkedésüket biztosítani. Inkább a társadalmi alkalmazkodóképes­ségüket, perspektívákban való gondolkodásukat, akaratukat kel­lene erősíteni, mert ebben van a legnagyobb hiány, mert a pozitív mintákat biztosító szülői modellt nélkülözték vagy nélkülözik. 2. ) A cikkben szereplő „A”-t, akit a gyermekvárosban állítólag fajtalanságra késztettek társai 11 éves korában, így jellemezte akko­ri iskolája: „ . . . magatartásával már kezdettől fogva probléma volt, az iskolai munka alól kivonta magát, csak előre kitűzött jutalo­mért volt hajlandó dolgozni. Ma­gatartása agresszív volt, beszéd­módja és stílusa agresszív. Soha nem tűnt el arcáról a grimasz, még ha nevelőivel beszélt, akkor sem. Napköziben, étkezésekben sem is­mert mértéket, nemcsak sokat, ha- neih nagyon gusztustalanul evett. Sorozatosan részt vett iskolai lopá­sokban, pénzt és nagyobb értéke­ket tulajdonított el.” A gyámhatóság akkori megálla­pítása szerint odahaza .........a g yermekek kabátját széthasogat­ta, otthon a frissen tapétázott szo­ba sarkába vizelt, székletét fehér­neműivel együtt a fűtőtest mögé rejtette el . . .” De ezt a gyerme­ket szülei rendszeresen gyötörték és verték vasalózsinórral. Jelenleg ez az „A” kitűnően végzi a tiszthelyettesi iskolát, gyűj­ti a közelmúlt történeti dokumen­tumait, és „Marxot olvas”, mint a cikk is írja! Fölvetődött e cikk író­jában, hogy „védőháló nélkül” ez hogyan volt elérhető? 3. ) „B” súlyosan értelmi fogya­tékos, imbecillis. Valóban felcsalta néhány társa a padlásra, (az egyik felnőttkorú katona, volt állami gondozott, aki szabadságát töltöt­te a GYIVI átmeneti otthonában, mert nincs hová mennie, így a vé­dőhálót még most is a GYIVI je­lenti neki). Nem erőszakolták meg, nem esett teherbe, hanem a kamaszfiúk „szemtelenkedtek” vele. Ez az esemény néhány percig tartott, több nevelő és gyermekfel­ügyelő volt szolgálatban, de nem voltak bezárkózva a nevelői szo­bában. Sajnálatos, hogy ezt az ese­ményt nem tudták megakadályoz­ni. Nem felmentés, de tény, hogy 50—60 gyermek volt akkor is az átmeneti otthonban, s ezt csak az tudja megérteni, aki ismeri az itte­ni feladatokat és körülményeket. De miért ne adná a cikk a gyerek szájába tendenciózusan... a nevelő néni be volt zárkózva a szo­bájába”. Az ilyen minden konk­rétságot nélkülöző megállapítást az átlagostól lényegesen nehezebb és hálátlanabb feladatot ellátó, tisztességesen dolgozó kollégák nevében kell visszautasítanom. 4. ) A cikkben szereplő „C” nem ült gyilkossági kísérletért, mert so­ha ilyet nem csinált. Gyermekko­rúként sorozatos lopásokat, betö­réseket követett el. Ezért került — nem börtönbe —, hanem fiúnevelő intézetbe. Hogy melyik nevelőintézetbe? Könnyen azonosítható, hiszen Dunántúlon csak egy fiúnevelő in­tézet van. Nem zsebpénz nélkül érkezett szabadságra, hanem 700 Ft zsebpénze volt, s a táborban mindent biztosítottunk részére, nem volt tehát rászorulva, hogy ci­garettát lopjon. A lopás tényével erkölcstelen cinkosságot vállalni azonban — ahogyan azt a cikk író­ja tette —, még akkor sem volna szabad, ha tényleg nem lett volna zsebpénze. „C”-t nem verték véresre gumi­bottal dunántúli felügyelői, kór­házban azonban tényleg volt. Két­szer. Először 1987. február 6. és 10. között. Idézet a megyei kórház zárójelentéséből. „Egy nap óta tartó magas lázas állapot, torokfá­jás miatt utalták osztályunkra. Kli­nikai jelek alapján influensanak tartottuk betegségét.” Másodszor 1987. július 20—30 között. „ . . . Hetek óta köhög (dohá­nyos) köpete ürül. Három napja kezdődött betegsége lázzal, hideg­rázással, hasmenéssel . . . Diag­nózis: Pneumonia l.d.” Elbocsá­táskor íme a kórházi javaslat: „a továbbiakban dohányzási tilalom, napi 3x 1 Paxirasol tabletta szedése javasolt. . ”, majd rendszeres tü­dőgondozói ellenőrzést írtak elő. A lopott cigaretta nem csupán erkölcsi fejlődését veszélyezteti te­hát, hanem az egészségét is. Fölve­tődik a kérdés tisztelt Kovács Atti­la: nem a védőhálót rongálta? 5. ) D. 17 éves, súlyosan antiszo­ciális magatartása miatt leányne­velő intézetbe került. Értelmi fo­gyatékos. IQ: 55. Testén sok a te­toválás, cigarettecsikk égési hegje. Nem támogatjuk, hogy tánconső legyen. Miért? Mert nincs hozzá tehetsége. Inkább a dolgos életre, tisztességes életvitelre szeretnénk nála irányultságot kialakítani. Ko­rábbi meggondolatlanságai bőrén viselt jegyeinek műtéti eltávolítá­sához azonban nemcsak enge­délyt, hanem pénzt is kap. Röviden szólnék intézetünk működési feltételeiről is. Hálás va­f ok a cikkhez hozzászóló B. nek, aki csupán egyszer volt a GYIVI átmeneti otthonában, mégis észrevette, hogy milyen al­kalmatlan épületben működik a „menhely” 43 évvel a felszabadu­lás után, amikor alkotmányunk deklarálja, hogy „ . . . legfőbb ér­ték az ember . . .”. Államunk is megszavazta és elfogadta az ENSZ-ben 1959-ben a „A Gyer­meki Jogok Nyilatkozatát”, amely többek között előírja: „ . . . a gyermeknek minden körülmé­nyek között elsőként kell véde­lemben részesülnie.” Bár az elmúlt évtizedek alatt a döntésre jogosult illetékesek jártak volna olyan nyi­tott szemmel és féltő gonddal inté­zetünkben, mint B. É.! Kik dolgoznak a „védőháló”- hoz tartozó intézetünkben? Több­ségükben becsületes, nagyobb munkatempót, nagyobb szakmai felkészültséget „menet közben” szerző, áldozatokat vállaló peda­gógusok és egyéb szakemberek. Természetesen az ide kerülők egy része ezt a terhelést nem búja, a szakértelmet megszerezni nem tudja, s volt olyan is, akit nem csa­pott meg a „GYIVI füstje”, legfel­jebb az általa eregetett sűrű ciga­rettafüst. Volt olyan is, aki csak tanulta a marxizmust-leninizmust, alkal­mazni már kevésbé tudta. Sokszor jöttek „szocialista összeköttetés­sel” olyanok is, akik kevésbé meg­erőltető munkakörben, munkahe­lyen sem feleltek meg korábban szakmailag vagy morálisan, s ők legtöbbször a sértődöttek. Ezek eltávozásával vagy eltávolításával csak erősödött a „védőháló”. S bi­zony előfordult az is, hogy becste­len emberek kerültek egyik-másik g yermekvédelmi intézményhez. vekkel ezelőtt volt olyan is,hogy súlyos bűncselekményt követtek el a kiszolgáltatott gyermekek el­len. A súlyos eseményre mi derí­tettünk fényt, s a feljelentést meg­tettük a hatóságokhoz. Volt, akit a bíróság komoly börtönbüntetéssel sújtott. Másokat egyéb módon szankcionáltak. Az viszont már sajnálatos, hogy az elkövetőknek akadtak védelmezői, sőt rágalma­zó névtelen feljelentés miatt hosz- szú ideig bennünket vizsgáltak! A többség azonban megfeszítve dolgozik. Nevelik a „társadalmi árvákat”, szervezik életüket, kép­viselik érdekeiket, örökbe adják a gyermekeket, nevelőszülőket ke­resnek, járják a többszörösen hát­rányos helyzetű családokat, segí­teni próbálnak a megtévedt fiata­loknak. Aktívan bekapcsolódva az egyre sűrűsödő szociálpolitikai problémák megoldásába, segíte­nek felderíteni a veszélyeztetett gyermekeket és fiatalokat. Az utó­gondozás útján segítséget nyújta­nak az intézményekből kikerülő vagy nagykorúvá vált fiataloknak a társadalmi beilleszkedéshez stb., stb., stb! S kik a gondozottjaink? Több­ségük olyan gyermek és fiatal, akiknek szülei, környezete nem biztosítja minimálisan sem a testi, szellemi nevelési feltételeket, akik egyrészt születésüktől vagy kis­gyermek koruktól nélkülözik a szülői szeretetet, a családi otthon biztonságát. Más részüket a ható­ságoknak kellett életük valame­lyik szakaszában az alkalmatlan szülőktől megszabadítani. Ók azok a gyermekek, akiket sokszor a közvélemény akarva akaratlanul is stigmalizál, mert az állami gondozottakat gyakran azonosítják a fiatalkorú bűnelkö­vetőkkel. Ennek eredménye az, hogy kirekesztődnek, izolálódnak. Ha a társadalom nehezen fogadja be őket, könnyen ők is szembefor­dulnak azzal. S a társadalom — sokszor lelkiismeretének meg­nyugtatása érdekében —, csak „vasárnapi szülők” módján kezeli életüket. Az elmarasztaló általánosítás nagyon sérelmes részükre, pedig nem mindig szándékos a róluk al­kotott negatív vélemény kialakítá­sa. A Népújság 1988. március 15-i számában pl. a bűnügyi tudósítás címe ez volt: „Rendőrkézen a rob- bantgató betörő”. Alcím: „Az óvodákat kedvelte a volt állami gondozott”. A tudósításban ilyen felvetés: „Lehetséges, hogy az óvodák iránti különös vonzalom azzal függ össze, hogy állami gon­dozott volt". A tudósítás azt már nem írta meg, hogy éppen ezért vették álla­mi gondozásba 15 évesen, mert családjában, környezetében, kö­zösségében bűnelkövetővé vált. A szerkesztőség nem közölte az álla­mi gondozottak védelmében úott tiltakozásomat, sőt válaszlevelük­ben kioktattak feledve, - hogy a gyermekek intézeti gyámja, törvé­nyes képviselője vagyok —, hogy nincs jogom ezer gyermek nevé­ben szólni! A cikk írója sérelmez­te, hogy akkor azt írtam többek között: „Nem mindenki hegedűs, aki hegedűvel járkál”. Most ezt megismétlem. Az állami gondozottak túlnyo­mó többsége nem jobb, nem rosz- szabb, mint korosztályuk tagjai. Természetesen kerülnek gondo­zásba olyan fiatalok is, akik anti­szociális magatartásúak, asszociá- lisok, pszichopaták, bűnelköve­tők stb., tehát nehezen kezelhetők. Átnevelésükre bizony sem idő, sem az intézményrendszer, sem a személyi feltételek nem elégsége­sek, nem kellően biztosítottak. Problémáinkról csupán egy csi­petnyit írtam. Ennél hatványozot­tan több van, s nem nehéz prog­nosztizálni, hogy sokkal több lesz. A gyermekvédelmi problémák a társadalmi fejlődés megoldatlan ellentmondásaiból fakadnak, s megszüntetésük vagy csökkenté­sük is csak a társadalom segítségé­vel lehetséges. Véleményem szerint ebben a sajtó úgy tud közreműködni, hogy elősegíti „a társadalmi jelenségek közötti összefüggések megértését, és mozgósít a társadalmi cselek­vésre”, ahogy ezt a sajtóról szóló törvény többek között megfogal­mazza. A mi munkánkban természete­sen van sok sajnálatos fogyatékos­ság, javítani való. De az 1950-es évekre jellemző stílust, mely néha a cikkben tapasztalható, amely nem konkrét, csak sejtet, csak szubjektiven befolyásol, nem fo­gadhatjuk el. Az olyan megfogal­mazásra gondolok, amely az au­gusztus 10-i számban volt olvasha­tó: „persze beszélik, hogy állítólag van gumibotja, s olykor használja is”, s azután dőlt betűvel folytatja: „de én ezt nem láttam, így bizonyí­tottan nem mondhatom”! Azért leírja! S végül nem felesleges még né­hány szót elmondani a GYIVI dol­gozóinak közérzetéről. Meggyőződésem, hogy intéze­tünkben dolgozó 191 munkatár­sunk túlnyomó többsége igen tisz­tességes, elhivatott, s nem utolsó­sorban felkészült szakember. Munkájukat legtöbbször nem tud­ják heti 42 órában elvégezni, s többletmunkájukat alig, vagy egyáltalán senki nem fizeti meg. Ugyanakkor nem tudnak másod­állást vállalni, kiegészítő jövede­lemforrást keresni. Illetményük inkább átlag alatti, leterhelésük át­lag fölötti. A társadalom reflektor- fényében dolgoznak, velük szem­ben a társadalmi elvárás igen nagy, s miután gyakran a „gyertyát két végéről égetik”, igen nagy a fiziká­lis, pszichés és egzisztenciális el­használódásuk mértéke. A mi dolgozóink nincsenek el- kapatva dicséretekkel, elismeré­sekkel, pedagógusaink nem kap­nak virágcsokrokat pedagógus­napkor a szülőktől. Fenyegetést annál többet. A napi támadások, indokoltan vagy indokolatlanul, általában azonban a felnagyított hibát jelző elmarasztalások, be­épülnek az életükbe. Gyakori náluk a feszültséget tükröző stresszállapot. Sokszor a gyermekvédelmi körülményeket nem ismerő dilettánsok megnyi­latkozásai, intézkedései fékezik munkakedvüket. (Lám, lám Me- zey György, nem csak a futballhoz ért mindenki!!) A legnehezebb pedagógiai munkát végzők, a gyermekvédők tevékenységének társadalmi érték­ítélete alacsony. Az olyannyira várt és kellő irányban befolyásolt társadalmi segítségnyújtás még várat magára, a „védőhálót” nem elegen szövik, annál többen ron­gálják. Mi javítani akatjuk, csak legyen erőnk végrehajtani, megvalósíta­ni. Igazi segítségre van azonban szükségünk. Ne kelljen az ilyen új­ságcikkek után a költőt idéznünk: „Szívére veszi terhűnk, gondunk, vállára venni nem bolond”. Fodor Lajos a Heves Megyei Gyermek- és If­júságvédő Intézet igazgatója Hosszú éveken át úgy írtunk a gyermekvédelemről, hogy meg­kerestük a vezetőit, s előadásuk­ban közreadtuk azokat a fontos elveket, amelyek alapjait kell, hogy jelentsék a munkájuknak. A fenti sorokhoz hasonlóan csokor­ba gyűjtöttek jót és rosszat. Kovács Attila azokkal a fiatalokkal ismer­kedett meg egy tábor kötetlen ke­retei között, akik szenvedői a gya­korlatnak, mely a szép elméletek­ből kialakul. Mi is egyetértünk Jó­zsef Attilával: „Az igazat mondd, ne csak a valódit”. Munkatársunk azt mutatta be, hogy milyen útra- valót tud adni a gyermek- és ifjú­ságvédelem. Jellemző és valóságos életképeket vonultatott fel, alakja­it nem nevezte meg, mert azok nem is egy-egy konkrét személy­nek felelnek meg, hanem típusok. Sajnáljuk, hogy ilyen tortúrá­nak tettük kr a gyerekeket: az állí­tólagos dolgaiknak alaposan utá­nanéztek. A leírtak ellen elvi kifo­gásaink is vannak. Miért nem lehet egy táncosnő „dolgos és tisztessé­ges”, miért csak mondjuk egy ci­pőfelsőrész-készítő lehet az? A GYIVI igazgatója hogyan szögez­heti le ilyen egyértelműséggel, hogy nincs hozzá tehetsége? Való­színűleg elkerülte figyelmét egy másik hozzászólás, amelyben Ko­lompár Jenő, egy nagykorúvá vált intézeti nevelt panaszolja el, hogy őt is olyan pályára irányították, amelyhez nem volt kedve . . . Elismerően szól B. É. hozzászó­lásáról, de elfelejti, hogy nemcsak a körülményeket, de a bánásmódot is szóvá tette. Cinikusnak érezzük a J. P.-né hozzászólására tett uta­lást, aki a GYIVI-ben uralkodó hangnemről, és módszerekről írt levelében. Kíváncsiak vagyunk ar­ra is, hogy szerinte kivel lehetett azt, ahogy úja: „szocialista össze­köttetéssel” elintézni, hogy valaki odakerülhessen. Szerintünk a munkaadóval: az igazgatóval. Na­gyon sokan távoznak a GYIVI-ből különböző indokokkal. Bántóan leegyszerűsítőnek érezzük a ma­gyarázatot erre a folyamatra. Ta­pasztalatunk szerint nemcsak olyanok mondanak búcsút az in­tézménynek, akikért nem kár. A nevelőkről és a gondozottak­ról út átalánosságokkal egyetér­tünk. Valóban nem könnyű egyik oldalról a feladat, másikról az élet. * Ami a márciusi bűnügyi tudósí­tást, pontosabban az azzal kapcso­latos levélváltást illeti: az intézet igazgatójától senki sem tagadta meg, hogy szóljon, mint intézeti gyám gondozottai nevében. Arra azonban még neki sincs jogosult­sága, hogy teljesen önkényes értel­mezéssel, az összefüggések kedve szerinti alakítgatásával hivatkoz­zon azoknak a véleményére, akik minden bizonnyal egyáltalán nem osztanák meglátásait. Azonos véleményt vallunk a sajtó szerepét illetően, de azért nem tartjuk annyira természetes­nek a „sok sajnálatos fogyatékos­ságot, javítani valót”, mint levélí­rónk. Sajtótörténeti tévedésére is szeretnénk figyelmeztetni, amikor az ötvenes évek „sejtető” cikkei­hez hasonlítja írásainkat. Akkori­ban nagyon is nevén nevezték, ki­pellengérezték a cikkek szereplőit. Ráadásul nem célzás, de igenis te­litalálat volt a? idézett passzus, hi­szen munkatársunkat egy konkrét személy fenyegette meg, aki az el­ső cikkből magára ismert. Egy je­lenségről számolt be Kovács Atti­la, amelynek kivizsgálása nem az ő feladata, azért nem adta közre a nevet! Elnézést, hogy a „gyermekvé­delmi körülményeket nem ismerő dilettánsként” állást foglaltunk, de kötelességünknek éreztük, s mel­lesleg ez a munkánk. Az idézett Mezey György is rájött utóbb a nyilvánosság fontosságára. Egyet­értünk abban, hogy a „védőhálót nem elegen szövik, annál többen rongálják”, de engedtessék meg nekünk, hogy mi a szívünkre ve­gyük a terhet, a vállán az hordja, akinek ez a hivatása. * A vitát ezzel nem kívánjuk le­zárni. Már csak azért sem, mert a Csepelyi Károly elnöktől nyert ér­tesülésünk szerint a Heves Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a la­punkban megjelent írások, levelek és más bejelentések alapján a kö­zeljövőben átfogó vizsgálatot indít a Heves Megyei Gyermek- és Ifjú­ságvédőintézetben. Ennek megál­lapításaira térünk vissza legköze­lebb. (a szerkesztőség) 15 éves a Márka-kupak akció 1988. szeptember 12-én Egerben megtartott sorsolásán a következő nyeremények kerültek kisorsolás- fa: 809646 sz. Diktafon (Hungária Biztosító ajándéka) 809451 sz. MK 29 magnetofon (Hungária Biztosító ajándéka) 808236 sz. MK 29 magnetofon (Luxus Áruház ajándéka) 809627 sz. 1 db festmény (Zichy Galéria ajándéka) 810191 sz. Kozmetikai díszdoboz (Caola ajándéka) 808815 sz. Kozmetikai díszdoboz (Délker ajándéka) 808176 sz. Kozmetikai díszdoboz (Delta ajándéka) 809243 sz. Kozmetikai díszdoboz (Délker ajándéka) 810211 sz. Kozmetikai díszdoboz (Parabola Ipari Szövetkezet ajándéka) 808385 sz. Kozmetikai díszdoboz (Parabola Ipari Szövetkezet ajándéka) 808570 sz. Kiskönyvtár (Caola ajándéka) 810075 sz. Kiskönyvtár (Delta ajándéka) 808318 sz. Kiskönyvtár (Könyvértékesítö Vállalat ajándéka) 809565 sz. Kiskönyvtár (Országos Egészségnevelési Intézet ajándéka) 809220 sz. Kiskönyvtár (Sportfogadási . és Lottóigazgatóság ajándéka) 810041 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 808078 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 808474 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 809441 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 809658 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 810050 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 808460 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 810123 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 808597 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 809153 sz. Ajándékkosár (kb. 350 Ft értékben) 810268 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 809341 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 809069 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 808463 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 810034 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 810001 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 808481 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 809430 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 810009 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 810243 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 809549 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 810126 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 810301 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 808955 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 809521 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 810183 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) 808919 sz. Ajándékcsomag (kb. 300 Ft értékben) Borgazdasági vállalatok és pince- gazdaságok, valamint Budapesti Édesipari Vállalat, BRG Mechani­kai Vállalat, Caola, Herbária, Dél­ker, Állami Biztosító, Könyvért, Cooptourist, Luxus Áruház, Delta, Malév, Idegenforgalmi Propagan­da és Kiadó Vállalat ajándéka. A nyeremények átvehetők 1988. de­cember 31-ig — az ajándékkosarak kivételével — Budapest VI., Hegedű út 9. szám alatt. Nyitva: hétfőn és pénteken 13—17 óráig, szerdán 10— 18 óráig. (Kb. 300—400 Ft értékben az Egervin Borgazdasági Kombinát ajándékkosara a vállalati központ- ban — Eger, Széchenyi u. 1—3. ke­reskedelmifőosztály — átvehető.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom