Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-27 / 205. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS

NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 27, szombat

Készül a rádió szilveszteri kabaréműsora

Már hagyomány, hogy a rádióban az óévet a Rádiókabaré Színház társulatának szórakoztató műsora búcsúztatja. Az ez évi műsor már javában készül. Képünkön Feleki Kamill munka közben

(Fotó: Hámor Szabolcs — MTI)

Szomorúan szép arcok

Akár Erdély üzenete is lehetne

Mi lehet az oka?

Jók a képek, érdekesen vonzó a kiállítás, de a helye szinte alkalmatlan erre a célra. A legutóbbi tulajdonosok nagylelkűen a múzeumra hagyományozták a múlt építési törekvéseit hordozó épületet. De a hajdanvolt palota azonban nem alkalmas arra, hogy falai között képzőművészeti tárlatot rendezzenek.

Ezt a megállapítást el kell mondani ismételten. A Gyöngyösi Galéria jobb körülmények után sóhajt — joggal és okkal.

Most Balázs Imre munkáit zárják körül a letűnt korok levegőjét sugárzó falak. A megvilágítás ... ? Ezt talán hagyjuk. Ott- jártunkkor egy csillár égői nem adtak fényt. Utóvégre a látvány . . . ! De ezt is hagyjuk. Lássuk a kiállított anyagot.

Markánsan, félreérthetetlenül és magyarázgatásra nem szoru- lóan mutatják fel alkotójuk lelkivilágát, életérzését és élettapasztalatait. Ezekben a meghatározó vonás a fájdalom, a szomorúság, a kilátástalanság, a tehetetlenség, az elhagyatottság, már szinte a belenyugvásig elmélyedő reménytelenség, reményvesztett- ség.

Erdély üzenetének foghatók fel a képek. Azok is, amelyeken a festő markáns arcvonásokat rajzol fel. Minden portré alapvonása ugyanaz: a szomorúság. Nem az egyénnek, hanem annak a népnek a szomorúsága, amelyből az egyes ember vétetett. Azt várhatnánk, hogy ebben az ele- settségben ott parázslik Dózsa lázadó lelke is, hogy szétfeszítse a lelket-testet nyomontó abroncsokat. De nem. Ez a szomorúság lehúz, megbénít, valami Jób- féle nyomorúságot sejtet.

A technikai megoldás is ezt a fő vonulatot erősíti és hangsúlyozza. A kontúrok, a fő alakzatok rajzos, hangsúlyozott vonásokban mutatkoznak meg, de mellettük és mögöttük ott található a paszteles foltok derengése, amelyek inkább sejtetik, semmint megmutatnák a részleteket.

Nem ígérnek könnyű perceket ezek a képek. Sőt! A nézőben elindíthatnak egyfajta önvizsgálatot, amelynek során egyetlen kérdésre kell feleletet adnia, találnia: Te mit tettél értük? Mit teszel azért, hogy ennek a véredből való vérrokonoknak az arcára visszalopd a derű, a mosoly világosságát, fényét?

Súlyos kérdések ezek. A választ rájuk Balázs Imre képei is sürgetik. A maguk jellegzetes művészi eszközeivel.

(gmf)

' •• 1 •• 1 ' Gyógyüdülő

a tanévben

Szeptember 4-ével megkezdődik az általános iskolások gyógy- üdültetése Vaj tán és Kőszegen. A Szabadság-hegyi Gyermekgyógyintézet szervezésében, a SZOT támogatásával immár hetedik esztendeje folyik az iskolai oktatással egybekötött, a tanévvel párhuzamos gyógyítómunka. A mozgássérülteket a 140 helyes vajtai gyermekotthonban, kilenc turnusban, a légúti megbetegedésben szenvedőket és a túlsúlyos gyerekeket a 150 helyes kőszegi intézményben, hat, illetve három — egyenként 28 napos — turnusban fogadják.

A gyógyintézményekben az oktatásról főfoglalkozású tantestület gondoskodik. Mivel az általános iskola második osztályától vesznek fel gyerekeket az iskola- szanatóriumba, előfordul, hogy az alsó tagozatosok összevont formában tanulnak, a felsősök viszont a normál iskolai rendszerben folytatják tanulmányaikat.

A legnépszerűbb a fogyókúrás tábor. A Szabadság-hegyi Gyermekgyógyintézet e táborprogram összeállításába bevonta az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet és a Budai Gyermekkórház szakembereit is.

A térítési díj — mindhárom turnusban — napi 50 forint, ami szinte jelképes összegnek nevezhető.

Miután pályázatot írtak ki, elárulhatom hogy a gyöngyösi 3. Számú Általános Iskola, a Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet, valamint a XII. Számú Napköziotthonos Óvoda vezetői tisztségének betöltésére mindhárom esetben egy-egy személy jelentkezett.

Mielőtt bárki megerőltetné a fantáziáját, közreadom: senki más, mint az eddigi igazgató, illetve megbízott vezető.

Meglepetés? Aligha. Ami azonban nekem meglepetést okozott, semmi más, mint az, hogy nem akadt más férfi vagy nő széles e határban, aki úgy érezte volna, hogy neki is meg kellene kísérelni a „lehetetlent”, és beadni a pályázatot. Lesz, ami lesz alapon. Vagy elfogadják, vagy nem. És ha nem, akkor mit veszíthet?

Ennél a pontnál kezd velem incselkedni a kisördög. Csakugyan, ha nem nyeri el az igazgatói tisztet, mi lesz vele? El kell tűnnie? Mehet más iskolába, mert soha senki sem fogja neki megbocsátani, hogy „ki akarta túrni” az eddigi vezetőt a helyéből? Vagy talán arra gondolhatnak a társai, hogy íme, bebizonyosodott, alkalmatlan arra, hogy másokat vezessen, irányítson. Magyarán: megbukott. Megbukott hozzáértésből, szakmai felkészültségből, emberi tartásból, politikai szilárdságból, erkölcsi feddhetetlenségből, viselkedési biztonságból és ki tudja, még miből. Márpedig egy ilyen „Káin-bélyeget” ki akar a homlokára?

Mert mi ilyenek vagyunk. Bocsánat: ilyenek lettünk. Még több bocsánat: ilyenekké hagytuk magunkat lenni. Ez utóbbi kifejezés kissé kacifántos, de hűen kifejezi a lényeget. Az elmúlt évek, évtizedek során rárakódtak gondolkodásunkra, erkölcsi felfogásunkra olyan tapasztalatok, hogy aki „hosszú életű akar lenni” a munkahelyén, a beosztásában, az jobb, ha behúzza a nyakát, és csak azt teszi, amit

Bemutatóterem segíti az új tanévtől az oktatási intézményeknek a választást és megrendelést a Tanért iskolai bútor és taneszköz kínálatából. A hazai tanszergyártás kezdetének 150. és a Tanért fennállásának 20. évfordulóján a vállalat képviselői már a Szentkirály utcai bemutatóteremben tájékoztatták az újságírókat a Tanért új szolgáltatásáról és a legfrissebb oktatási eszközökről, berendezésekről.

Bodonyi Zsuzsanna, a vállalat kereskedelmi igazgatója elmondta, a Tanért régi igényt elégít ki a most megnyílt bemutató- teremmel. Ezentúl egy helyen tekinthetők és vásárolhatók meg a vállalat termékei, 4000 féle taneszköz és 300féle iskolai bútor. Az új iskolák berendezéséhez, valamint a régebbi felszerelések kiegészítéséhez a helyszínen

várnak tőle. Annál semmivel sem többet, de semmivel sem kevesebbet. Ez alól magam sem vagyok kivétel. Igaz, néhányszor megkaptam, hogy én mindenbe beleütöm az orrom, egy izgága alak vagyok, akinek nagy a szája. Igazam van ugyan, de minek kell piszkálódni, amikor úgyis tele vagyunk nyűggel, bajjal, gonddal, megoldatlan kérdésekkel?

Jobb a békesség. Legalább mi kíméljük egymást, ha már az élet nem akar kímélni bennünket.

Szép kis ideológia, annyi szent. Ráadásul még van is benne valami, a praktikusság szempontjából feltétlenül sok megszívlelendő bölcsesség.

Azt is megtanultuk, hogy akit az isten vezetőnek teremtett, azt maga az isten sem menti meg attól, hogy nyugdíjazásáig vezető ne maradjon. Legfeljebb tönkretesz néhány vállalatot, üzemet, intézményt, de áldásos működését váltott helyeken akkor is folytatja, hiszen „olyan rendes ember egyébként”. Pont. Itt a vége, fuss el véle!

Ezek a lelki meszesedések kialakítottak egy nagyon kényelmes életformát. Mindenki jól érezhette magát, mert nem kellett vitatkoznia, nem voltak konfliktushelyzetek, nem kényszerült senki érveket keresni a saját igaza bizonyítására. Ha valami baj volt, annak okát mindig másutt lehetett és kellett keresni, csak a helybeli felelősökben nem.

Közben éltünk, éldegéltünk, gyarapodtunk is, és szelíd büszkeséggel emlegethettük fel sikereinket a gazdálkodásban, a külföldi piacokon való üzletekben, mégha hozzá is tettük, hogy azért az a fránya diszkrimináció csak „betart” nekünk. Meg a tőkés adósságállományunk, meg a korszerű technika hiánya, meg a nem egészen kifogástalan minőség, ami jellemzi a kezünk alól kikerült munkadarabokat, árucikkeket . . . !

Szóval: valamit tenni kellene talán. De mit és kinek kellene

szakemberek nyújtanak szakmai tájékoztatást és tanácsadást. Itt látható a legújabb középiskolai bútorcsalád, a TANTEKA is, amellyel idén három új középiskolát rendeztek be, valamint az ERGO elnevezésű iskolai tanulószék, amely nemcsak formájában és anyagában korszerű, de tőkés importot is pótló termék. A hagyományos óvodai, általános és középiskolai demonstrációs eszközök mellett, számos, a legmodernebb technikákat hordozó berendezést, — számítógépes és videós oktatási rendszereket — kínálnak az iskoláknak. Ilyen a VIDOR nevű zártláncú videostúdió, amelyen hat párhuzamos műsor futtatható egyidejűleg 36 iskolai terem számára. Ugyancsak újdonság a számítógéppel összekötött interaktív videorendszer, valamint az egyéni

tennie valamit? Ebben sehogy sem tudtunk megegyezni. Óvni kellett magunkat attól, hogy „vezetőellenes hangulatot” keltsünk, tehát a tennivalók nem cí- meződhettek meg azoknak, akik az országos pecsétet az íróasztaluk fiókjában őrizték. Egyszerűbb volt emlegetni a munkást, aki nem dolgozik eleget, aki a minőséggel sem törődik, aki mindig csak azt panaszolja, hogy neki teljesen mindegy, akár esik, akár fúj, a fizetési borítékján ez úgy sem látszik meg. Akkor pedig minek töije magát?

Most veszem észre, hová jutottam el a három nevelési intézmény pályázata nyomán. Hát ilyen messzire vezetnek a szálak? Hát ennyire meglátszik abban a bizonyos cseppben a tenger?

Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy személyeskedem, ünnepélyesen kijelentem, a hivatkozott intézmények vezetői ellen semmilyen vonatkozásban, semmiféle kifogásom nincs. Az ellen sincs észrevételem, hogy ők beadták a pályázatukat. Miért ne tették volna?

De könyörgöm, hagyjuk már ezeket a formális „demokráciás- dikát”. Miféle választási lehetőség az, amely egy személyre vonatkozik csupán? Mintha ezt a fajta megoldást már lett volna lehetőségünk gyakorolni . . .

És . . . mi lett az eredménye?

Azt mondják, ha egyszer nincs más pályázó? Lehet, hogy ez így igaz. Elképzelhető, hogy annyi tíz és tíz pedagógus között nem akadna még egy vagy kettő, aki úgy érzi, hogy ő is tudna igazgatni, vezetni? Mi tartja őket vissza tehát attól, hogy ezt a véleményüket a hivatalos jelentkezés révén is kinyilvánítsák?

Itt van a lényeg. Tessék csak végiggondolni. Ugyan mi lehet az oka? Milyen fékrendszerek működnek bennünk és miért? Főként: meddig még?

nyelvoktatáshoz hasznosítható számítógépes berendezés. A bemutatóterem helyiségeiben egyébként nemcsak oktatási, hanem színháztechnikai — fény- és hangtechnikai — eszközök és berendezések is találhatók, hiszen a vállalat profiljába tartozik immár 10 éve a különböző színházak műszaki ellátása is.

A sajtótájékoztatón elmondták: a vállalat — az iskolák visz- szafogottabb beruházási lehetőségeinek ismeretében — szeptember 1-jétől november 15-ig vásárlási akciót hirdet. Ez idő alatt minden 20 ezer forintos vásárlás esetén nyereményjegyet kapnak az intézmények, s az

1989. január 17-i sorsolást követően 50, 25, ill. 20 ezer forintos vásárlási utalványokat, 12 darab 10 ezer forintos utalványt osztanak ki a nyertes iskolák között.

G. Molnár Ferenc

Bemutatótermet nyitott a Tanért

(11/2.)

E

gészen megkönnyebbült, amikor rájött, hogy az a nő, akit Kenderes és Joós neki ígért, csak képzeletben létezik. Vagyis hogy egyelőre még ott se. Neki kell kitalálnia. Joós és Kenderes csupán hamis tanúként, a nemlétező nő létezésének bizonyításában lesznek segítségére.

Egyetlen kérdés várt csak tisztázásra? milyen is legyen ez a nő? — Szőke — szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon Percnyi, de aztán elakadt. Kenderes és Joós újabb és újabb részleteket követeltek.

— Lehet egy kicsit könnyűvérű? — kérdezte Kenderes.

— Ne nagyon — ijedt meg Percnyi —, csak nem kezdek ki egy közönséges kurvával?

— Dolgozik, tanul? — fagga- tózott tovább Kenderes.

— Dolgozzon — mondta Joós —, a diáklányok komolytalanok.

— Egy dolgozó nő! Akár feleségül is veheted, ha jó szakmája

van — ízetlenkedett Kenderes a maga kellemetlen, bizalmas modorában.

— Legyen manikűrösnő, az elég jól hangzik — próbált segíteni Joós. — Percnyi megadóan tárta szét a karját, jelezve, hogy neki aztán édesmindegy. Már csak a név volt hátra.

— Manci — vinnyogott a visz- szafojtott nevetéstől fuldokolva Kenderes —, legyen Manci.

— Nem, nem — tiltakozott Percnyi —, az túl közönséges. Én Máriára gondoltam.

— Nem rossz — lelkendezett Kenderes —, Mari, Mariska . . . Hívhatnád akár egyszerűen Ris- kának is — nem bírták tovább, a térdüket csapkodták, úgy röhögtek, és bele egyenesen Perényi pofájába.

A hír Kenderes és Joós jóvoltából gyorsan elterjedt, és nem várt változásokat okozott Perényi helyzetében. Többen a vállalat nődolgozói közül, akik eddig emberszámba se vették Perényit,

most egymással versengve mind abban mesterkedtek, hogy elcsábítsák a szőke nő mellől, de hiába. Lassacskán Perényi is kezdte emberszámba venni magát. Már-már egyenjogúként viselkedett Joóssal és Kenderessel, azok nem kis bosszúságára.

— Én is megyek — jelentette

ki öntudatosan, amikor egyszer végre sikerült elkapnia őket házibulira való készülődés közben.

Se szerük, se számuk nem volt akkoriban ezeknek a magnóstáncos félhomályos otthoni mulatságoknak, amelyeket a közszáj házibuliként emlegetett városszerte. Nemcsak rokonok,

kollégák, haverok, de még az alkalmi, futó ismerősök, sőt, teljesen idegen emberek is eljárogat- tak egymáshoz. A barátkozás- nak, a kicsapongásnak ez a furcsa, a családiasságot félvilágivá züllesztő légköre olyan hirtelen hatotta át a várost, szinte egyik napról a másikra, mint a régi időkben a pestis. A kapósabb aranyinak, akiknek sikerült bekerülniük a körforgás központjába, szinte egyik estéjüket, éjszakájukat se töltötték otthon az unalmas négy fal között, kézről kézre jártak, mint valami agyon- fogdosott, elkoszolódott idol, amely ahelyett, hogy gyógyítaná, egyre csak terjeszti a betegséget. Kenderesnek és Joósnak — ki tudja, milyen fondorlatok árán — sikerült bejutniuk a kiválasztottak sokak által irigyelt kasztjába. A házibulik aranyszabálya azonban rájuk is vonatkozott, ők is csak nőtársaságban léphették át a küszöböt. A kivételezettek köre, mert kivételezettek azért itt

is akadtak, egészen szűk volt, és teljesen ismeretlen szempontok szerint szerveződött. Kizárólag nekik volt joguk egyedül megjelenni bárhol és bármikor, belépni bárhova. Perényi ilyen előjogokról nem is ábrándozott.

— És kivel jössz, ha szabad érdeklődnöm? — kellemetlenkedett visszautasítóan Kenderes. Joóssal együtt úgy gondolták, elég, ha Perényit a munkahelyén pártfogolják, életük egyéb, kel- lemetesebb színhelyeire nem cipelik magukkal. Még rossz fényt vetne ránk, zárkózott el a gondolattól is Kenderes.

— Kivel, kivel ... — méltatlankodott Perényi —, hát azzal a szőkével.

Kendereséknek meglepetésükben torkukra forrt a röhögés. Egymásra néztek, aztán lassan és bizonytalanul fölemelték a kezüket. Olyanformán, mint az a garázda, akit saját fegyverével késztet megadásra az öntudatára ébredt áldozat. i'Vévei