Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-26 / 204. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 26., péntek

■"-----—-----------II-----—----------lÍL—E-------—I--.-----' - I----------I------....................■^■^„»...‘..-..ÍmÍ. £?*.n'L*..t, i te ^ ~ " ’ t '*' ú ■*' * •' it "W< T

A Kritika szeptemberi számáról

„Mit kíván a romániai magyarság?” címmel közli a lap a székelye udvarhelyi kongresszuson 1946 nyarán elfogadott nemzetiségi törvényjavaslatot, amely napjainkban különösen elgondolkodtató és időszerű olvasmány. Néhány fejezet tárgya — pl. a nyelvhasználatra és a közművelődésre vonatkozó rendelkezések, a nemzetiségi jog védelme, a nemzeti kultúrára és oktatásügyre vonatkozó rész — valamint a kongresszus határozatai arra engednek következtetni, hogy a romániai magyarság már több, mint negyven évvel ezelőtt alapjában helyesen ítélte meg a kialakult helyzetet, és máig érvényesen megfogalmazta nemzetiségi létének fontosabb feltételeit.

Azokból a közleményekből, amelyek a szeptemberi szám jellegét meghatározzák, az eddigi információknál többet tud meg az olvasó az erdélyi magyarság közelmúltjáról és jelenéből, sokoldalúan tájékozódhat a helyzetről, annak jogi és történelmi vonatkozásairól.

„A nemzetiségi jog problémái” című tanulmányban Demeter János abból indul ki, hogy „a második világháború után térségünkben meghonosodott rendszerek nem vezettek a nemzetiségi viszonyok alapvetően új, megnyugtató rendezéséhez, és nem feleltek meg a demokratikus nemzetiségi mozgalmak várakozásainak”. Megállapítja, hogy a felszabadulás után a „középkelet európai népi demokratikus kormányok a nemzetiségi kérdést illetően kezdetben különböző elképzelésekkel és programokkal startoltak, „majd áttekintést ad az egyes országok nemzetiségi politikájának elveiről és gyakorlatáról, részletesen kifejtve a politika jogi vonatkozásait.

„Nagyváradi utcasarkok” címmel Robotos Imre arra vállalkozik, hogy nem csupán a váradi utcanevek változásait ismerteti, hanem ezzel összefüggésben felvázolja a gazdag kulturális múlttal rendelkező város izgalmas és tanulságos történelmét is. — Dávid Gyula erdélyi irodalomtörténészszel Beke György készített interjút a romániai magyar könyvkiadásról. A beszélgetés néhány témája: a hetvenes évek romániai magyar könyvkultúrája, a románról magyarra, valamint a magyarról románra fordított művek sorsa, a kiadói munka műhelyproblémái, mi az oka, hogy a nyolcvanas években kevesebb a magyar könyv, mint 10 évvel ezelőtt, változások a romániai magyar könyvkiadásban.

A nemzetiségi kérdés, a nacionalizmus, az internacionalizmus, a soknemzetiségű Szovjetunió gyakorlata a tárgya annak a beszélgetésnek is, amelyet Csingiz Ajtma- tovval folytatott Feliksz Medve- gyev. (fordította Tripolszky László) Az eszmélés ára címmel.

Irodalomtörténeti érdekesség Kenéz Ferenc sorozata „Életének társa voltam” címmel, amelyben több neves erdélyi magyar íróra emlékezik felesége, illetve lánya. Az emberi-művészi arcképek Nagy Istvánt, Horváth Istvánt, Bartalis Jánost, Szabédi Lászlót, Lám Bélát idézik.

Megoldódik Ópusztaszer gondja?

A Feszty- körkép sorsa

A millennium évében Budapest országos farsangnak lett színhelye és központja. A városligeti kiállítás több száz pavilonja, sátrai, bódéi között zsibongott az élet. Az Ősbudavár, a mutatványos bódék, mulatók, varieték kínálták a szórakozást.

1896. pünkösd vasárnapján nyitották meg a mai Szépművészeti Múzeum helyén azt a körcsarnokot, amelyben az ezredévi ünnepségek szenzációs látnivalói közül is az egyik legérdekesebb, a Magyarok bej övelete körkép pompázott.

Feszty Árpád, aki nagyméretű történeti és bibliai tárgyú festményeivel, s az Operaház kilenc faliképével már korábban feltűnést keltett, 1890-ben elhatározta, hogy a szokásos művészeti arányokat túlszárnyaló művet alkot: egy körképet. Előbb a vízözönt akarta megfesteni, de apósa, Jókai Mórazt ajánlotta, a közeledő millenniumra inkább a magyar történelemből válasszon témát, fesse meg a honfoglalást.

Hatszáz tanulmány, vázlat került ki Feszty ecsetje alól. Amikor az első egy a tízhez arányú vázlatokat felvetítették a Brüsz- szelből rendelt 120 méter körméretű, 15 méter széles vászonra, Fesztyné, Laborfalvi Róza gyermeke, Jókai nevelt lánya elájult. S rosszat sejtve jegyezte meg: ez a kép muszáj, hogy pusztulását okozza annak, akinek kezében lesz a kolosszális munka gyeplője.

Ekkor kért segítséget Feszty művészbarátaitól, Mednyánszky Lászlótól, Spányi Bélától, Új- váry Ignáctól — akik a tájképek festését vállalták. Pállya Celesz- tin a sátoijeleneteket, Vágó Pál Fesztyvel a lovakat festette meg, a felhős égboltot Olgyai Ferenc; s Ziegler Károly, Barsy Adolf Mi- halik Dániel is közreműködött a nagyméretű mű elkészítésében.

Feszty maga vállalkozott a körkép számtalan alakjának megformálására. Modelljeit szülőföldjének magyar parasztjai közül választotta, de megörökített képviselőket, közéleti férfiakat is az ősmagyarok képében. A középpontban Árpád és kísérete, körötte foglyok, odébb asszonyok és férfiak bivalyszekérrel, az alapítók. Egy pogány áldozat képe, az égtől reményt váró közösség . . .

Eredetileg két évre tervezték a panorámafestést. Az időközben megalakult részvénytársaság is eddig finanszírozta a vállalkozást. A munka elhúzódott, s a harmadik év költségeit Feszty saám, de nem volt a hatalmas méreteknek megfelelő terem. Csak három év múlva sikerült hozzájutniuk Kiskundorozsmán az olajipar elhagyott barakktáborának épületeihez. Itt a kép megmaradt részeit új vászonra ragasztották, az állagóvást elvégezték. A végső restaurálást csak a körkép felállítása után lehet elvégezni.

De a felállításnak is akadályai voltak. Először is kellett egy épület, egy körcsarnok. Az épület megtervezésére előbb pályázatot írtak ki, de költséges, túlméretezett volta miatt 79 terv közül egyet sem fogadtak el. Majd 1979-ben megbízták Novák Istvánt, a Csongrád Megyei Tanács Tervező Irodájának mérnökét a körcsarnok megtervezésével. Novák kúp alakú épületet tervezett. A 36 méter magas épület kivitelezését 100 millió forintos anyagi fedezet hiánya hátráltatja. Ezért most a Csongrád Meg

’ei Tanács úgy döntött, hogy az pusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark továbbfejlesztéséhez szükséges pénzügyi fedezet megteremtéséhez kötvényt bocsát ki, 40 millió forint értékben.

Fejtörést okoz a kép felfüggesztése is. Az a mód, ahogy eredetileg a Városligetben felakasztották a körképet, nem alkalmazható, mert könnyen deformálódhat, behasadozhat a vászon. Ezért a Műanyagipari Kutatóintézet egyik mérnökével a restaurálást vezető Kisterenyei egy különös sej trendszerű tartólapot tervezett.

Amikor a mellékkörülmények rendeződnek, amikor már az új körcsarnokban a végleges helyén felfüggesztve áll a Magyarok bejövetele, akkor kezdődhet a végső restaurálás, de ez már a közönség előtt. Most azt jósolják, az ezredforduló körül.. .

K. M.

A Feszty- körképet már 1980-ban kezelésbe vették a restaurátorok

ját zsebből fizette. A feleség jóslata beteljesedett: Feszty teljes vagyona ráment. Tízezer forint adósságot emésztett fel a mű, s a festő egészsége is megromlott.

A Magyarok bejövetelének sikere más művészeket is hasonló erőpróbára biztatott. Vágó Pál a lengyel Jan Stykávalfestette meg Petőfi a szebeni ütközetben című körképét, Eisenhut Ferenc néhány társával a Hódoló díszfelvonulást. S volt még egy gyengén sikerült vállalkozása a millenniumi időknek: a Pokol című kör-, kép. Ennek irodalmi érdekessége, hogy titkárul az akkor szegény sorban élő újságírót, Gárdonyi Gézát bízták meg, aki magyarázófüzetet írt a díszletfestő Molnár Árpád-féle körképhez.

Pesten, majd a millenniumi év után Londonban óriási sikert aratott a Magyarok bejövetele. Amikor 1912-ben hazahozták, a Városligetben, az akkori vurstliban jelölte ki helyét a főváros egy üvegtetős körcsarnokban.

Budapest ostromakor hat bombatalálat érte a körképet, csak részleteiben, erősen megrongálva maradt ránk. Évekig összecsavarva, különböző helyeken őrizték.

(A csarnok épületének faanyagát az első, Pestet és Budát összekötő Kossuth-híd építéséhez használták fel.)

A családi részvénytársaság 1964-ben a Magyar Nemzeti Galériának ajándékozta a körkép maradványait. Majd amikor megszületett az Opusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark ötlete, elhatározták, itt állítják fel a Magyarok bejövetelét. Ez az 1970-es években történt. Akkor élénk sajtóvita kísérte az elképzelést.

Akkor — mint utólag kiderült könnyű ígéret volt — hat évre tervezték a kép restaurálását, felállítását.

Csakhogy a restaurálás is, a bemutatás is gondokkal jár. 1975-ben a szegedi múzeumban Kisterenyei Ervin vezetésével megkezdődött a munka. Igen

Dr. Tóth Ferenc:

A közéleti tevékenység motivációi

Napjainkat, a jövőt egyaránt meghatározó fontos állásfoglalás született a Magyar Szocialista Munkáspárt Országos értekezletén, amelyet ez év májusában tartottak meg.

E dokumentumban — többek között — hangsúlyozottan szerepel a szocialista demokrácia ki- fejlesztése, a társadalmi nyilvánosság, a közéleti aktivitás növelése.

A feladat végrehajtása érdekében a régiónkban is többet kell tenni. Ehhez azonban pontosan ismerni kell a jelent, helyzetünk reális értékelésére van szükség.

Ezt tette meg Dr. Tóth Ferenc az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága Pártépítési Tanszékének vezetője, a most megjelent, „A közéleti tevékenység motivációi, azok szerepe a politikai magatartás és aktivitás fejlesztésében” című tanulmányában, amelyet a Heves Megyei Propagandista 18. évfolyamának 80. számában adott közre.

Hézagpótló feladat megoldását vállalta magára a szerző tanulmányának megírásával, s mindannyiunkat foglalkoztató kérdésre segít választ találni munkájával.

Széles körben szerzett gyakorlati tapasztalatokra alapozott tudományos megközelítéssel vizs- gálja-elemzi az állampolgárok közéleti tevékenységét, politikai aktivitását. Nincs szándékunkban részletesen ismertetni a tanulmányt, néhány részére azonban szeretnénk felhívni a figyelmet, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél több „érdekelt” elolvassa és hasznosítsa megállapításait.

A szerző tartalmas bevezetőjében jól mutatja be, hogy a szocialista építés új feltételei azt igénylik, hogy minél nagyobb számban közvetlenül is vegyenek részt a közéletben, a párt politikájának alakításában, a végrehajtás megszervezésében és az ellenőrzésében.

Azt kívánja vizsgálni, hogy a köz javára végzett tevékenységeknek melyek az indítékai, a köznapi tudatban milyen értéke van a közéleti tevékenységnek, s milyen tényezők hatására maradnak egyesek közömbösek a politika iránt.

Munkájának első fejezetében az egy nyelven beszélés érdekében ismerteti a közélettel összefüggő elméleti kérdéseket. A közélet, a közéleti tevékenység, a közéletiség, a közélet-magánélet, közéleti ember, politikai magatartás és aktivitás, politikai magatartásformák-típusok fogalmainak értelmezésében tükröződik a szerző hazai irodalomban való jó tájékozottsága. Nem

elégszik meg a fogalmak puszta bemutatásával, a kritikus elemzésükkel, hanem az általa — és általunk is — szükséges kiegészítéseket elvégezte.

Tanulmányának második fejezete a közéleti tevékenység empirikus vizsgálatát mutatja be, amelyet városunk öt nagyüzemében — a reprezentativitás követelményének megfelelően — 617 munkás bevonásával végzett el, s a kapott adatokat számítógéppel dolgozta fel.

E fejezetben ismét utal a bevezetőben már említett célkitűzésére, arra, hogy „ . . . a munka során szerzett ismeretek, tapasztalatok összegzése jó alapot adhat a szemlélet — és közgondolkodás fejlesztéséhez.” Imponáló, ahogyan a szerző összegezi az eredményeket, és keresi az ösz- szefüggéseket. A 36 táblázatba sűrített összefüggések közül különösen azok izgalmasak, tanulságosak amelyek a közösségért végzett tevékenység értékelését adják, a család, a munkahely, a vezetők, a közéletre való motivációját mutatják be. Ugyanez elmondható arra is, amikor arra keresi a választ, hogy a közéleti, a politikailag aktív ember milyen tulajdonságokkal, milyen értékekkel rendelkezzen. A mai helyzetet erősíti meg felmérésének az a megállapítása is, hogy a lakosság többsége nem szeret társadalmi, közéleti tevékenységet végezni.

Nagy értékét adják a tanulmánynak a harmadik fejezetben megfogalmazott következtetések, amelyeket a szerzőtől megszokott pontos fogalomhasználat, a közérthetőség jellemez. A teljesség igénye nélkül néhány megállapítását kiemelünk: a közéleti tevékenység, politikai magatartás és aktivitás kérdésével kapcsolatos egyéni megítélések, értékrendek .széles skálán mozognak; a közéletivé válás útján a munkahely fontos szerepet tölt be; az aktív közéleti tevékenység kellő szintű szakmai és politikai műveltséget igényel; a politika számára fontos megtalálni annak módját, hogy a közömbösséget a társadalom, a munkahely, a lakókörnyezet ügyei iránti érdeklődés, cselekvő aktivitás váltsa fel.

A tanulmányban bemutatott eredmények önmagukban is számos tanulságot tartalmaznak, de ezen túlmenően ötletadóak lehetnek egyes helyi vizsgálatok elvégzéséhez is.

Örülnénk, ha a szerző alapvető szándéka valóra válna, munkájának közreadása segítené a közéleti, politikai aktivitás növekedését.

Dr. Balázs Sándor

hető volt. Az önmagát föladó, az önérzetét vesztett férfival pokol nemcsak a házasság, az ideig- óráig tartó együttlét is. Perényi belátta, igazuk van, mégis gyűlölte miatta őket.

Nem értette, mit találnak ebben a két öntelt, üresfejű hólyagban, Kenderesben és Joósban, hogy annyira bolondulnak utánuk. Na igen, ő is szolgálta őket, de ugyanakkor, talán éppen ezért, meg volt róluk a véleménye.

Kenderes és Joós kiröhögték ugyan Perényit, de a szolgálatait nemcsak hogy elfogadták, bizonyos idő után egyenesen igényelték.

— A szolgát fizetni szokás — állt elő az indítványával Joós. A kettejük közül ő volt kényesebb a becsületére.

— Nem bánom — vonta meg a vállát Kenderes —, fizessünk, de azt előrebocsátom, hogy nekem egy vasam sincs. Perényire meg különösen.

— Nem pénzről van szó nyugtatta meg Joós.

— Hanem?

— Szerezzünk neki valami nőt! — Alig várták, hogy ráleljenek Perényire, azonnal kezelésbe vették.

— Ide figyelj — kezdte meg Percnyi leckéztetését Kenderes, aki készségesen tette magáévá az ötletet —, szereztünk neked egy nőt! — Perényi elsápadt, lázas borzongást érzett a véknya tájékán, de azért mosolygott. Tudta, hogy ostobaság, mégis hitt Kendereséknek. Egy nő, egy igazi, eleven nő! Rajongása azonban a kételkedés ingoványos talajára épült. Mi az, hogy neki adják, az övé lesz? Egészen más tapasztalata volt a nőket illetően. Nem, a mai nő már nem akarattalan bábu, kényes-fényes árucikk, nagyon is tisztában van az értékeivel, maga ajándékozza oda magát, és ugyancsak meggondolja, hogy kinek.

(Folytatjuk)

(11/1.)

A kisebbségi érzéssel kezdő- dik minden. Az emberek általában szeretnék úgy leélni az életüket, hogy ne kelljen találkozniuk ezzel az érzéssel, de talán nem túlzás azt mondani, mégse menekülhet meg tőle teljesen senki. A kérdés csupán az, sikerül-e, és milyen gyorsan, milyen eredményesen túltenni magunkat rajta. Ha igen, akár új Mátyás király vagy Napóleon válhat belőlünk.

Perényi egyáltalán nem volt büszke nevének történelmi csengésére. Talán túlontúl is bosszantotta szépapja kelekótya nagyra- vágyása. Ä családi szóbeszéd szerint ő volt e névválasztás kezdeményezője. Tiltakozásul a legszívesebben Pekker lett volna újra.

Perényi apró termetű volt, ráadásul görbe, és a vállát állandóan ferdén tartotta, mintha valami gyógyíthatatlan gerincbántalom kínozná. Úgy érezte, a daliás név

szinte gúnyolódik rajta, kajánul egyenesen felhívja megjelenésbeli fogyatékosságaira a figyelmet. A kisebbségi érzés betegesen elhatalmasodott rajta, egészen a falhoz szorította, osonóvá, oldalazóvá tette a járását. Már kivételes alkalmakkor se merte kihúzni magát, nem mert a szemébe nézni senkinek, ha mégis kezet kellett nyújtania, félve, vi- szolyogva tette azt is. Olyan volt a kézfogása, mintha egy hideg, pállott felmosórongyba nyúlt volna az ember.

Ő maga is tudta, milyen elviselhetetlenül viselkedik, és nagyon szeretett volna megváltozni. Azt gondolta, ha sikerül a fenegyerekek hírében álló kollégák, Kenderes és Joós közelébe férkőznie, végül csak ragad rá valami azok lehengerlő, mindent bekebelező, magabiztos modorából. Talán túlzottan is kereste a barátságukat. Maradék büszkeségét föladva önkéntes csicskás- nak szegődött hozzájuk, leste minden kívánságukat, ugrott az

első szemvillanásra, hozta a bort, futott a cigarettáért, s bár eddig nem dohányzott, most rágyújtott ő is, a megalázó köhögési rohamokat kínos vihogással leplezte, a borba is belekortyolt, hiába állt keresztbe már az első pohártól a szeme. Csak a nőkkel nem tudott zöld ágra vergődni sehogy. Próbálta ugyan megjátszani magát, de mindig lelepleződött. A nők már távolról észrevették rajta a lappangó kisebbségi érzés, a rejtőző szorongás jeleit, és elkerülték, mint a leprást. Rá se néztek, szót se váltottak vele, titkos, belső radarkészülékük mégis mindent elárult. A viszolygásuk ért-