Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-10 / 190. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 10., szerda GAZDASÁG - TÁRSADALOM 3. A KSH Heves Megyei Igazgatóságának jelentése 1988.1. fél évről Megyénkben az első fél év gazdasági folyamataiban az éves nép- gazdasági terv előirányzatával megegyező, illetve attól eltérő jelenségek, tendenciák egyaránt megfigyelhetők. Gazdasági jelzőtábla 1988. 1. fél él . . az előző év Megnevezés , fé| évének %-ában Szocialista ipar A termelés volumene 93,3 A foglalkoztatottak száma 97,3 Az egy foglalkoztatottra jutó termelés 95,9 A fizikai foglalkozásúak nettó átlagbére 105,4 Kivitelező építőipar Az építőipari termelés volumene 96,7 A foglalkoztatottak száma 97,6 Az egy építőipari fizikai foglalkozásúra jutó építőipari termelés 97,2 A fizikai foglalkozásúak nettó átlagbére 106,4 Kiskereskedelem Eladási forgalom (fogyasztói folyó áron) 109,9 Ezen belül: bolti élelmiszerek és élvezeti cikkek 109,7 vendéglátás 105,6 ruházati cikkek 104,3 vegyes iparcikkek 112,2 A lakosság központi forrásból származó pénzbevételei 111,7 Románia 1988 nyarán Szabálytalan útinapló A szocialista ipar 1988. első félévi termelése 6,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az átlagosnál jobban csökkent a bányászat és a villamosenergia-ipar termelésének volumene. Csak az építőanyag- és az egyéb ipar termelése nőtt. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés 4,1%-kal mérséklődött. A megyei székhelyű iparvállalatok és szövetkezetek — összehasonlítható áron — belföldre 14%-kal kevesebbet, exportra 20%-kai többet értékesítettek, mint az előző év azonos időszakában. A külkereskedelmi célú átadásukon belül a rubelelszámolású némileg csökkent, a nem rubelelszámolású 34%-kal nőtt. A szocialista iparban foglalkoztatottak átlagos létszáma 1300 fővel (2,7%-kal) csökkent, jobban, mint egy évvel korábban. Az átlagosnál gyorsabban fogyott a foglalkoztatottak száma a bányászatban, a gép-, az építőanyag- és a könnyűiparban, ugyanakkor a villamosenergia- és az egyéb iparban folytatódott a növekedése. A fizikai foglalkozásúak nettó havi átlagbére 5735 forint volt, 5,4%-kal több, mint az előző év első fél évében. A megyei építőipari vállalatok és szövetkezetek építőipari termelésének volumene 3,3%-kal kisebb az 1987. első félévinél. Az egy évvel korábbitól eltérően a szövetkezeti kivitelezők építőipari termelése is mérséklődött. A félév során 123 lakást adtak át a megrendelőknek, 59-cel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A június végén kivitelezés alatt álló lakások száma 608 volt, szintén 59-cel kevesebb, mint az előző év azonos időpontjában. Az egy építőipari fizikai foglalkoztatásúra jutó építőipari termelés értéke 2,8%-kal elmaradt az 1987. első félévitől. A kivitelező építőiparban foglalkoztatottak száma 165 fővel (2,4%-kal) csökkent, mérsékeltebben, mint az előző év azonos időszakában. A szövetkezeti kivitelezőknél az átlagosnál jobban fogyott a létszám. A fizikai foglalkozásúak nettó havi átlagbére 5767 forint volt, 6,4%-kal több, mint 1987. első fél évben. A mezőgazdaságilag művelt terület valamelyest tovább csökkent, de a gyep kivételével minden művelési ág területe nőtt, legjobban a szőlőültetvényeké. A kedvező időjárás következtében május végén a vetetlen szántóterület 12%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A mezőgazda- sági munkák végzésére és a növények fejlődésére eddig az időjárás kedvező volt, a terméskilátások biztatóak. Az állatállomány változása csak részben kedvező. Június végén a szarvas- marhák és a juhok száma több, a sertéseké és a tyúkféléké kevesebb volt, mint tavaly ilyenkor. A gazdaságok a központi árualapba vágóállatokból és állati eredetű termékekből mintegy 9%- kal kevesebbet értékesítettek, mint 1987 első fél évben. A csökkenés a vágóállat és a tojás értékesítésénél különösen számottevő. A foglalkoztatottak száma az állami gazdaságokban 180 fővel (8,2%-kal), a mező- gazdasági termelőszövetkezetek közös gazdaságaiban 1200 fővel (6,5%-kal) fogyott. A kiskereskedelem eladási forgalma fogyasztói folyó áron 9,9%-kai nőtt, összehasonlítható áron azonban 6,2%-kal csökkent. Az eladott áruk mennyisége minden árufőcsoportban kevesebb volt, mint 1987 első fél évében. Legnagyobb mértékben a vendéglátás esett vissza, legkevésbé a vegyes iparcikkeké. Élelmiszerekből és élvezeti cikkekből a kínálat összességében kiegyensúlyozott, a kereslet — az olcsóbb termékek kivételével — mérsékelt volt. Több élelmiszeri- pari termékből (pl. sertéshús, marhahús, vágott baromfi) a kereslet mérséklődése miatt az egy évvel korábbinál lényegesen kevesebbet értékesített a kereskedelem. A ruházati cikkek többségénél a rendelkezésre álló árualap megfelelt a jelentősen mérséklődő keresletnek. A tartós fogyasztási cikkek közül nem volt elegendő villamos mélyhűtőből, automata mosógépből, kemping- és versenykerékpárból. Javult viszont a kínálat hagyományos mosógépből, centrifugából, porszívóból, színes televízióból, motorkerékpárból. Az építőanyagok kereslete továbbra is élénk volt, az igényeket egyes építőanyagokból (pl. égetett tégla, tetőfedő anyag, fa- és fűrészáru) nem sikerült kielégíteni. Szilárd tüzelőanyagokból mennyiségben elegendő állt rendelkezésre, a választékhiány azonban továbbra is jellemző volt. A lakosság központi forrásból származó pénzbevételei lényegesen jobban nőttek, mint 1987 első fél évében. Leggyorsabban a társadalombiztosítási kifizetések emelkedtek, jórészt az áremelések miatti jövedelemkiegészítések következtében. 3. Autónk gyorsan hagyja maga mögött Iasit, a megyeszékhelyet. Nemsokára néhány kisebb települést érintünk. Egyik kisvárosban piaci sokadalmat látok: szinte félve lépek a szegényes portékát — zöldséget, ruhaneműt, bazárárut — kínáló kofák közé. Legjobban a lángossütők, lacikonyhák hiányoznak, mifelénk túlságosan hozzászoktunk az ilyen helyen ezekhez. Errefelé viszont nagy kincs az élelem: például a hús, az olaj, a liszt, a puliszkaliszt, a cukor jegyre kapható, ha éppen van a boltban. Az adagok szűkösek, s törheti a fejét a háziasszony, miből főz. Ráadásul mindennap kell táplálni a családot, mivel nagyrészt ismeretlen a nálunk természetes szolgáltatás: az üzemi, az iskolai étkeztetés. A legtöbb gyárban a termelés három műszakos, s ha végez vagy munkába indul: az asszonynak helyt kell állni otthon a főzéssel, a nem is kis létszámú család gyomrát megtöltve az államilag kiporciózott adagból. Városon kincset ér a falusi rokon, de szerencsére sokaknak van is, különben nehezen lehetne megélni. Első úticélunkhoz érünk, Cu- cuténba, egy 1200 lakosú településre, amely elsősorban régészeti feltárásokról híres: egy nagyki- teijedésű ötezer éves kultúrát e faluról neveztek el. Még három falu tartozik ide, ezek közül az egyik ezer, a másik 700, a harmadik 500 lakosú. A legkisebb közülük pusztulásra ítélve. A néptanács Cucutenben van: elnöke, s a települések párttitkára Mihai Tun. Szikár, cserzett arcú paraszt- ember, aki első látásra is szókimondónak, egyenes jelleműnek tűnik. Mint elmondja, a falvak egy termelőszövetkezetbe tömörültek. Ennek a terveivel is ő számol el. Ez az erős központosítás — mint kiderül — az utóbbi évek fejleménye. Eleinte nem tetszett a tsz vezetőinek, hogy beleszól a munkájukba a néptanács, de már kezdenek beleszokni. Egyébként kicsi a különbség a falvak között, csupán annyi, hogy a legkisebben nincs kultúrotthon. A tsz-tagok fejenként háromHogyan szokták mondani? Isten látja a telkemet, soha nem irigyeltem senkitől semmit. Úgy voltam vele, mindig tudtam, mi az, amit elérhetek és mi az, amit nem. Ha valakinek több jutott a földi javakból, mint amennyi nekem, egyszerűen tudomásul vettem. Erre a belenyugvásra pedig eddigi életem néhány évtizede alatt elég sokszor nyílt módon. Nálunk ez már csak így van: az ember kénytelen bizonygatni, hogy semmiféle rossz szándék nem vezeti, ha valamiről a véleményét megkísérli megfogalmazni. Mert nálunk ez már csak így van: nem szoktunk hozzá, hogy véleményt mondjunk, hogy véleményt fogadjunk, mert azt mindjárt okvetetlenkedésnek érezzük. Aki pedig okvetetlen- kedik, az egy lehetetlen fráter, az isten mentsen tőle. Maradjunk csak meg a jó bevált szokásnál: én nem mondok semmi kényelmetlen dolgot, de nekem se mondjon senki semmilyen kényelmetlen dolgot. Hogy ezzel a nemtörődömséggel nem sokra megyünk? Ezt hagyjuk most. Ilyen hosszas magyarázgatás- ból kitetszhet, hogy valami szokatlan megállapítással akarok kirukkolni. Hát . . . nem tagadom, így igaz. Miről is van szó? Egy előteijesztésről. A városi hektárnyi földért felelnek. Megműveléséért terményjárandóságot kapnak, csupán az esztendő végén, a zárszámadáskor jutnak pénzhez. Az elmúlt esztendőben 56 lej járt egy munkaegység után, s ezekből megközelítőleg kétszázat teljesített egy tag. A 2300 hektár termőföldet a két kezükön kívül 16 traktorral és nyolc kombájnnal művelik meg. Sok fejtörést okoz, hogy kevés a benzin. Fogatokat használnak a szállításhoz: a tsz 40 szekérrel rendelkezik. A faluban élők a terményjáradék egytizedét a helyi sütödének és kenyérboltnak adják át, vagy pedig maguk dagasztják a kenyeret. A háromezer lakóra együttvéve tizenegy személygépkocsi jut, de azokat sem igen használják, mert nincs üzemanyag. Érdeklődésemre elmondja, hogy ne higgyem, hogy nehezebb itt az élet, mint városon. Több az élelem az éléstárban: ott a liszt, a kukorica, a hús, jegyre csak az olajat és a cukrot szerzik be. A pénzhez nem szoktak hozzá a parasztok, így nem hiányzik nekik a havi fizetés. Úgy mondja, hogy ez az egy, pusztulásra ítélt falu majd „szépen kihal”. Nagyrészt öregek lakják, ahogy túlnyomó többségben az idősek népesítik be ezeket a településeket. Építési engedélyt már nem adnak oda, a házak ma is düledeznek. A köz- pontosításnak a haszna az, hogy nő a művelhető terület. Errefelé nem túl sok a gyermek, ahogy mondja: „a vénasszonyok már nem szülnek.” A fiatalok meg elmentek városra, mert jobb életre vágytak. Három-négy éve azonban már nincs üres munkahely a városokban: itt kell, hogy maradjanak az ifjabbak is. Számukra már másfajta élet kell, nem elégednek meg az eddigi körülményekkel. Egyelőre egy tízlakásos tömbház épült a központban, fokozatosan teremtik meg a modem létfeltételeket. Ezután elvesznek abba a nevezetes múzeumba, amely egy ötezer évvel ezelőtti uralkodó temetkezési helye. A körkörös épület belsejében ott az óriási, tanács végrehajtó bizottsága ennek az alapján dönthetett az úgynevezett helyi támogatás odaítéléséről. Magyarán: mennyi tízezer forintot ad úgy, hogy azt soha nem kell megadni, és mennyi tízezret ad úgy, hogy kedvező feltételek mellett kell visszafizetni. Azok vehetik igénybe ezt a segítséget, akik önerejükből akarják lakásgondjukat megoldani. Mellesleg: ez egy nagyon jó üzlet a tanácsnak. Ilyen módon egy lakásügyet letudhat száz-, százhúszezer forint árán. Hol lehetne ennyiért lakást adni a város bármelyik polgárának? Díjazandó kitaláció. Ráadásul, aki kapja, az is jól jár. Még hálás is lehet a tanácsnak. Az is. Aki kap. Mert nem mindenki kap. Lássuk a példát! Kondor Béla és a felesége egy fillért sem kaphat. Ugyanis az egy személyre jutó jövedelmük meghaladja a havi 4000 forintot. Hogy hol kapnak ilyen szép fizetést? Nem is hinnék. Ezért megmondom. Mind a ketten a húsipari vállalat dolgozói. Lám, ilyen az élet. Kaphat viszont dr. Várday Kálmán és a felesége, mert az ő átlaguk 2162 forint. Úgy ám! Amikor a szövegben idáig jutottam, megdörzsöltem a szemem. Micsoda? Mennyi az átlaguk? Atyaúristen! Hol dolgoznak ezek a szerencsétlenek? Úgyan, kövekkel körülrakott sír. A táblákon sok Ceausescu-idézet: az egyik szerint „Ebből a kiállításból meg lehet tanulni, hogyan élt a mi népünk. ” A kisajátított múlt zarándokhelye ez: nemcsak a hivatalosan vallott két-háromezer, de egyenesen ötezer esztendős folytonosságról mesélnek a vitrinek. Azt az államilag táplált téveszmét bizonygatják, hogy itt semmi nem szakadt meg: a röghöz kötött nép megőrizte karakterét, jellegzetességeit. A racionalizmussal átitatott történetírás egy újonnan kialakított nemzettudatot táplál: látványos ebben a múzeumban, hogy a tudósok nagy- ívűen konstruált elemzései felváltva szerepelnek a tablókon az ország első emberének megnyilatkozásaival. Bizonyítva, hogy itt nem egyszerűen egy elméleti problémáról, de egy napi politikai kérdésről van szó. Mikor magunk mögött hagyjuk mindezt, akkor a néptanács elnöke bosszús mosollyal meséli, hogy nemrégiben a környéket rózsával ültette be, de a felsőbb- ség kiszedette vele, merthogy a tövek francia származásúak voltak. „Vesse be inkább lóherével — kapta az ukázt — mert az tősgyökeres román, és tüntesse el ezeket a virágokat: „Ahol sok a tudomány, ott sok a bolondság is” — gondolom, míg elsétálunk onnét a lóherével borított réten. Kérésemre a halálra szánt falu felé kanyarodunk. Úttalan utakon haladunk arra, eső idején vagy télen járhatatlan a kátyús földút. A házak a mondottak szerint nagyon rozogák, bontásra érettek, villanynak vagy víznek nyoma sincs. De miből is telne bármire is a parasztnak: saját erejéből képtelen segíteni magán. Nincs pénze, magánerőből képtelen házat építeni, vagy renoválni a régit. Az utóbbi néhány évben csak állami lakások épülnek, s azok a betontömbök eljutnak a falvakba is. Azokat viszont képtelenség szétszórni, minden falvacskába külön-külön elhelyezni. Amit más országban, így nálunk is a paraszt a saját jószántából tett meg; épített, csatornázott, vizet vezetett be, az itt elképzelhetetlen. Nincs saját erő hozkérem. Hol dolgozhatnának? A félj orvos, a felesége pedig pedagógus. Micsoda jövedelem üti a markukat havonta . . . ! Nem csoda, ha lakást akarnak építeni. Méghozzá nem is máshol, mint Mátrafüreden. Utóvégre ott igazán potyán adják a telek négyzetméterét. Nem igaz? Különben is abból a havi éppen- hogy kétezer forintos átlagból ne futna egy szép, mátrafüredi házra? Azonkívül még ki tudja, mi mindenre? Gondoljuk csak meg, egy ilyen mátrafüredi ház alig kerülhet bele néhány rongyos milli- ócskába. Azt pedig a kisujjukból kirázzák a havi kétezerből. Nem? A példák pedig világosak: a szegény jövedelmű orvosnak telik házépítésre, utóvégre a tanácstól 120 000 forintot várhat, ha a végrehajtó bizottság is így látja jónak. A gazdag hentesnek pedig éghet a bőr az arcán, hogy ő még a markát nyújtotta a tanácsnak, utóvégre havonta több mint négyezer forint jut náluk egy személyre a családban. Hogy van ez? Én már nem tudom. Vagy én látok rosszul, vagy a papírt babo- názták meg, és összevissza firkálhatta valaki. Tulajdonképpen mit akarok? Semmit. Elmondtam, hogyan zá. Míg végighajtunk a falun, az arcok üresen merednek felénk: csodálják az autót, amely ritka vendég errefelé. A mozdulatokban a kiszolgáltatott létezés lassúsága, csak föntről, a hatalom csúcsairól lehet várni a megoldást. A szóhasználat egyébként is általában az, hogy ezt vagy azt „ Ceausescu elvtárs adta ", s ez valahol fedi is a valóságot: az elvonás akkora, hogy az egyénnek már nincs lehetősége semmire. Különösen itt, faluhelyen. A „területrendezés” sokszor emlegetett fogalma mögött egy olyan szerkezetű gazdaság áll, amelyből logikusan következik ez az elgondolás. Az extenzív iparosítás szakasza lezárult, a városok már nem tudják felszippantani a fiatal falusiak tömegeit. Az intenzív szakaszra nemigen akarnak átállni, belső tartalékot így ez a meglehetősen fantaszta elképzelés rejteget. Szótlanul emésztgetem magamban ezt a felismerést, míg Hírlan városába érünk, ahol az ottani néptanács elnöke fogad. A tizenkétezer lakosú település — ahogy mondja — a pártfőtitkár „értelmes vezetése alatt” virágzott fel. Türelmesen hallgatom a fiatalember hosszas fejtegetéseit: néhány hónappal ezelőtt még munkás volt, onnan emelték erre a posztra. Ezután egy közeli állami gazdaságba visz utunk. A Maxut tulajdonképpen kutatóintézet. Az itteni látogatás romániai utam legszebb élménye. Ugyanis itt a gazda egy Rominger nevezetű mérnök, aki édenkertet teremtett, a 215 hektáros meggy-, cseresznye- és almaültetvényből. A lugasos rendszerű sorok eleje rózsával van beültetve, míg a szem ellát. Önellátóak: csirkét, disznót hizlalnak. Az emberek keresete átlagfölötti. A központban a klasszicista kúriából fönséges kastélyt varázsoltak. A főnök valódi szakember, ráadásul menedzsertípusú vezető. Az álomi tájon végtelennek tetsző délutánt töltök: ez az ország e lehetőséget is magában rejti. Kár, hogy törékeny a varázslat, s a hangulat hamar elszáll. (Folytatjuk) Gábor László támadtak bennem furcsa gondolatok az előteijesztést olvasván. A megoldás? Megfogadom, soha többé nem nézem meg, hogy kik kapnak helyi támogatást a lakásügyük rendezésében. Erre mondta valamikor az egyház: boldogok az együgyűek. Megígérem, nekem még egy ügyem sem lesz ezután. Bosszankodjék, aki akar. Emlegesse az a társadalmi igazságot, aki ráér erre. Robbanjon fel előttem az írógép, ha mégegyszer ilyen szamárságok lekopogtatására adnám a fejem. Ugye, így gondolják? Nagyon haragszanak rám? Belátom, igazuk van, mert elkövettem azt a tapintatlanságot, hogy esetleg megzavartam ebédutáni csendes szundikálásukat. Belátom, engem nem azért fizetnek, hogy kellemetlen perceket okozzak az olvasóimnak. Hiszen annyiszor mondjuk mostanában: békés egymás mellett élés, tolerancia meg minden. Erre én? Jaj, majdnem elfelejtettem. Újabban hallani vélek olyan szót is, hogy nyíltság. Vagy csak hal- lucinálnék? Segítsenek nekem a megfelelő választ megtalálnom. Fáradozásukat előre is köszönöm! G. Molnár Ferenc Többszörösen érthetetlen