Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-30 / 207. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 30., kedd Mítosz — látomások Kátai Mihály tűzzománcai a Csók Galériában 1038 EMLÉKEZŐ 1988 Kátai Mihály tűzzománcai Székesfehérvár és Szekszárd után most a Csók Galériában láthatók. A felsorakozott művek Emlékező 1038-1988címmel ellátva mutatják be azt a szemléletet, amely arra ösztönözte az egri származású festőt, id. Kátai Mihály fiát, hogy a Szent Istvánra emlékezés időszakában fogalmazzon egy olyan képsort, amelyben megjelenik mindaz, amit ő a magyarságról tud és hisz. És hogy semmi kétségünk ne támadjon szándékai felől, egy ismertetőnek szánt szövegben — szabadversnek kell felfognunk határozott ritmusa és gondolati építkezése miatt — elmondja, hogy az európai beilleszkedés művét első királyunk alkotta meg, ezért kell őt ünnepelnünk. Bemutatja őt abban a szinte középkorinak tűnő statikai rendben, ahol az arc ikonszerű némasága és fensége szinte delejezi a nézőt. Ez a komor vagy lagalábbis komoly tekintet nem elsősorban a hit hősét, a keresztény világ honi megalkotóját hirdeti nekünk, bár a képek minden szegletében, hangsúlyos helyen ott vannak az ábrázolatokban a jelvények: az országalma a kettős kereszttel, az arany szín minden mennyiségben, a méltósággá és földöntúlivá öltöztető palást. Nem hiányoznak a Nagyasz- szonyra, a Mater Magnára vonatkozó utalások sem, hiszen István egyik legvonzóbb érzelmiszellemi öröksége, hogy a koronát arzént Szűz oltalmába ajánlotta az országgal együtt, amikor a kereszténység által felvett új jog még nem szorította vissza azt a régit, amiért nem egy lázadás, nyugtalanság tört ki az akkori magyarságban. Az egyes megjelenítések olykor kettős címet viselnek. Páldául az A korona felajánlása felirat alatt zárójelben Jászalföld is olvasható. Láthatók a bikák. Az Országegyesítő mellett az utalás: István Erdélyben. Ünnepi tiszteletadásnak tűnik A templomépítő, A felajánlás, az A korona felajánlása, az Égi Anyának. És hogy az átmenetet Kátai gazdagon illusztrált gondolatsora felé tisztító lejtéssel kövessük, felhívjuk a figyelmet az István Koppánnyal, a Dália vadászata, az Úranyó Déliosszal és Déliával, a Csillagfényes Úrara, a Két út címet viselő alkotásra. S ha ezekhez a látomásos képekhez, a sajátos mitológiai ve- tületet, azt a bizonyos ázsiai, eltűnt eget visszahívó alakokhoz visszafordulunk, hä már István alakját körbejártuk a művész által elfogadott és elhelyezett európai lelki állásban, rájövünk, hogy a tárlaton is olvasható szöveg valóban foglalata egy szemléletnek, amely kettős arccal, két útra tekintéssel dolgozza fel a történelmi dátumot és az évfordulót. Azt úja Kátai Mihály többek közöt: ”A múlt múltat ébreszt/ Tündér Ilona kertjeire em- lékezőt/ Ilona-Heléna-Délia aranyhaja/ íjának nyilának zizegő zenéje/ selyemsár haja gyöngy koszorúja/ Diana-Délia- Ilona... A Nap leánya a Nap fiának örök társnője Délia...” Innen nézve már világos minden! A legtöbb képen ott a Nap és a Hold ábrája, a legvilágosabb mitológiai rendben, érzékeltetve azt is, hogy a lélekben ezt a történelmi folytonosságot onnan kell szemlélni, a nagy legelőkön, pusztákon elhulló életek oldaláról, ahol a természet mindig ugyanúgy újul és ugyanúgy újít. És ez a mi földünk is, ez a haza is, ’’ahol István államot alapított új Európa képére” ...emlékezik. Kátai vallja évtizedek óta, hogy ő a tűzzománccal ezer évek keleti kultúrájába kíván belevilágítani, eszközeivel, formai, gondolati fordulataival rá akar minket ébreszteni arra, hogy van ez az európai jelen valóság, amibe a nemzetek és az itteni életforma közössége minket belekényszeri- tett. S ha már megmaradtunk, és ha ezt a Szent István által létrehozott életműnek köszönhetjük, vigyázó szemünkkel leselkedjünk arrébb is, mert a nemzet azonossága, a magyaráság igazi tudata szerint azokat az emlékeket is őrizni kell, kötelesség, amiknek jele a pogányok piros csákója, a bika szarvának két ága és az a sámán-mozdulat is, ahogyan a szellemeket hívják az arra rendelt látomásokbéli atyafiságok. És mi elfogódottak vagyunk a kiállításon. Hiszen a tegnap történelmét is ezer csonkítással ismerjük, mit tudhatunk úgy igazán- ból hasznosítani mind abból, aminek a hírét hozta csak haza annak idején Julianus?! Farkas András Ahol két nyelven tanítanak Gimnázium Balatonalmádiban Megtörtént a műszaki átadása Balatonalmádiban annak a gimnáziumnak, amelyben két nyelven — magyar és angol nyelven — tanítanak az idén szeptembertől. Az oktatási intézményhez még pedagógus lakás is épült és jövőre a kollégiumot is átadják. Felvételeink — balról jobbra — a pedagógus lakásokat, az iskola épületét és a húsz munkahelyes nyelvi labort mutatják be olvasóinknak. (Fotó: Arany Gábor MTI) Politikusok a stúdióban Kitűnő ötlet, a miniszterelnökünk által korábban ’’hiánycikként” emlegetett nyíltság és őszinteség megnyilvánulásának egyértelmű jele az, hogy vezető politikusaink elfogadják a meghívást, s megjelennek a Rádió stúdiójában, hogy kendőzés nélkül válaszoljanak nemcsak a riporteri, hanem a hallgatói kérdésekre is. Nem is olyan régen Be- recz Jánossal, szombaton reggel pedig Németh Miklóssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárával beszélgetett az a Szilágyi János, akinek leleményességét, talpraesettségét, szakmai magabiztosságát azt hiszem felesleges hangsúlyozni, mivel számos alkalommal bizonyította már ilyesféle erényeit. A vitathatatlanul pozitív hatás elérésében természetesen oroszlánrésze volt annak a partnernek, aki megkönnyítette, hogy élethű portrét formájának róla. Ezzel a megnyerő alapállással magyarázható, hogy megismerhettük pályájának jelentősebb fordulóit, hogy beavatott minket személyes gondjaiba, utalva — többek között — arra, hogy elég sűrűn gyötri a lumbágó. Nem titkolta azt sem, hogy idegenkedik azoktól, akik hajbókolva óhajtanak egyéni előnyöket szerezni maguk számára, azoktól, akik kizárólag az érvényesülésre koncentrálnak, s nem arra, hogy posztjukon, őrhelyükön elsősorban mások érdekeit kell képviselniük, szolgálniuk. A vendég attól sem tartózkodott, hogy a legfrisebb eseményekre reagáljon. Ezért szólt a pécsi bányászok munkabeszüntetésének összetevőiről, készséggel elemezve a kialakult helyzet előidéző mozzanatait. Vállalta azt is, hogy mindenféle konzultáció nélkül kommentálja a gyo- maendrődi nyomdász munkamegtagadást, holott erről semmilyen vagy meglehetősen kevés információval rendelkezett. Ezzel akaratlanul is beavatott bennünket a döntés, illetve állásfoglalás-születés kétségkívül izgalmas műhelytitkaiba. Ráadásul megmutatta: merre, milyen irányban kell fejlődnie a még egyáltalán nem tökéletes tájékoztatási rendszernek. Hadd nyomatékoljuk: nélkülözhetetlenek az efféle programok, mert nemcsak a bizalmat erősítik — erre ma égető szükség van -, hanem a társadalmi méretű demokratizmus annyiszor hangoztatott terebélyesítésének nagyszerű módszereit is. Várjuk hát a folytatást. Lehetőleg sűrűbben, mint eddig. Hadd legyenek hozzánk még közelebb állók azok, akik valamennyiünkért munkálkodnak. Bármilyen pozícióban... Törődjünk magunkkal! Pontosabban fogalmazva egészségünkkel. Tudjuk: kormányunk felvette a harcot az erőnlétünket károsító szenvedélyek ellen. Nem is eredménytelenül, hiszen tisztes szándékait alulról fakadó kezdeményezések sora támogatja. Elég csak az ilyen célkitűzéseket valló klubokra, egyesületekre utalni. Érthető, hogy a tömegkommunikáció képviselői sem restelkednek, hiszen tisztában vannak azzal, hogy felhőtlenebb holnapjainkért szorgoskodnak. Megnyugtató, hogy nem tu- dorkodva, nem tanári pedantériától vezérelve, hanem a meggyőzés indirekt eszköztárát alkalmazva. Ezt tették például augusztus 21-én este, amikora testkultúra és a magatartás esztétikumának kapcsolatát villantották fel. Nem bölcselkedtek, nem okoskodtak, hanem érveltek. Olyan példákat szervíroztak nekünk, amelyek mindnyájunkat elgondolkodtattak, arra figyelmeztetve, hogy ne csak szellemi gyarapodásunkra koncentráljunk, hanem sportoljunk, kocogjunk, fussunk, mert így nemcsak edzettebbé, hosszabb életűvé leszünk, hanem megjelenésünk is nagyobb rokonszenvet kelt, mintha rá se hederítünk vészes súlygyarapodásunkra, gyors tempóban felszökő kilóinkra. Szerdahelyi István sorozata nem képes csodákra, mégis — s ezt kár lenne tagadni — sokkol minket, s arra int, hogy mérlegeljük ezeket az önzetlenül, segítőkészen kínált, feltétlenül hasznos tanácsokat. Társaival együtt azt javasolják: tegyük minél hamarabb. Bár így lenne... Pécsi István Holnap este: A Lili bárónő Hatvanban Az ötödik hatvani zenés színházi nyár második estjén — múlt csütörtökön — méltán aratott ismét nagy sikert az Almási István vezette hódmezővásárhelyi Promenade Dixieland együttes. Jól szerkesztett műsoruk átfogta az egész dzsessztörténelmet, századunk első éveitől napjainkig, a fiatal, jól felkészült muzsikusok pedig a művek vérbeli tolmácsolóinak bizonyultak. Mi több: jó néhány saját hangszerelésű dzsésszátirattal gazdagították is a műfaj irodalmát. Holnap, szerdán este fél 9-kor a békécscsabai Jókai Színház lesz a szabadtéri színpad vendége: Huszka Jenő világszerte népszerű nagyoperettjét, a Lili bárónőt mutatja be a legjobb szerep- osztásban. Az előadást kedvezőtlen idő esetén a Damjanich Szakmunkásképző Intézet nagytermében hangversenyszerűen adják elő a művészek. Csehohalmi Reggel óta ülésezett a tanács. Egyetlen napirendi ponttal küszködtek a tanácstagok. De sehogyan sem jutottak dűlőre. — Töijük a fejünket! — buzdította a jelenlévőket a fiatal becsvágyó vb-titkár. — Szégyenszemre mi legyünk az egyetlen település az országban, amelyik semmit sem tud felmutatni? — Megette a fene — legyintett az elnök. — Későn ébredtünk. A többi falu már minden népszokást felújított, kisajátított. Igri- cen már mióta balázsolnak?! A Gergely-járást azóta csinálják a vonyarcszékkutiak?! Vagy Bag- lyaskesztölcön a vízkereszti játékokat?! A busóról már nem is beszélek, vele Dunát lehet re- keszteni. — Ez a zord igazság — bólintott az állatorvos. — Kátakilityin pünkösdölnek, Patócson szal- mamutykót égetnek, Gőzfüzesen ördögmaszkások tilolják a strumflit, Egresházán dudaszóval búcsúztatják az őszt, szájharmonikával a telet. A patikus széttárta a két karját. — Nekünk semmi sem maradt — szögezte le. — Még Pankalige- ten is, pedig az feleakkora sincs, mint mi, népviseletbe tönkölik a rönköt. Vagy rönkölik a tönköt, már nem is tudom. A lényeg az, hogy nekünk semmi sem maradt. A százesztendős Mihály bácsi, aki a tanácskozás kezdetétől csendeskésen füstölt a sarokban a „Nikotin a nép ellensége!” feliratú piakát alatt, most kivette a pipát a szájából. — Ilyet már azért ne mondjon a gyógyszerész kartárs! Ezeréves falu a miénk, akad itt hagyomány dögivei. Amiből népszokást lehet csinálni. Teszem azt, milyen nagy története van annak a semmi kis dombnak a faluvégen, a fi- aztató mögött! Mintha angyal szállt le volna! Felcsillanó tekintetek, szaporább lélegzetvétel. A vb-titkár felugrott a helyéről, odaszaladt Mihály bácsihoz, gyengéden megrázta a vállát. — Mondja már, Misi apó! Milyen története? — Karon ülő poronty voltam még — kezdte az öreg -, amikor nagyanyám mesélte, ő is a nagyanyjától hallotta, hogy az ánti időben azon a dombon vár állott. Fából kicsiny vár, de vár! Abban lakott Csekő vitéz. Amikor a török oda be akart menni, Csekő vitéz egy karóval jól hókon ütötte. Úgy bizony. Döbbent csend. Aztán általános üdvrivalgás. — Meg van mentve a falu becsülete! — rikkantott nagyot az elnök. — Csekőhalmán vár állott! Csekő vitéz hókon ütött egy törököt! Lottón se nyerhettünk volna többet! Megrendezzük a Csekőhalmi napokat! Fő szám — a várjáték! Korhű jelmezben, korhű fegyverekkel! Meg mindennel! Lehívjuk a TV-Húadót, a Rádiót, az országos lapokat, ahogy dukál. Három napig fog tartani legalább! — Kerek egy hétig! — ütött az ásztalra a. lódoktor. — Lesz lovasbemutató! Gulyaterelés. Birkanyíróverseny. Pásztorkutyavetélkedő. A kultúrház vezetője folytatta: — Szabadegyetemi előadássorozat. Diával. A török igáról. Szavalóverseny a mai török irodalom gyöngyszemeiből. Szabadtéri színpad a libalegelőn! Rendelünk egy oratóriumot, beatzenészekkel! Sakkszimultánt is tarthatunk. Az Operából és a Vidám Színpadról a legnépszerűbb művészeket hívjuk meg. Néhány külföldi sztárt is! A lelkesedés magával ragadta az egész testületet, csak úgy záporoztak az életrevaló javaslatok, a vb-titkár alig győzte jegyezni. Éppen abban határoztak, hogy a főtéren felállítják Csekő vitéz lovasszobrát, amint a nyeregből áthajol a favár palánkján, kezében karó, a cölöpvár küszöbén támolygó török, amikor az örök ellenzék, Hepciás Kis Lajos kért szót. — Ez mind szép és dicső — jelentette ki -, de ménkű sok pénz, meg munka kell hozzá. Az alvégen pedig még mindig nincs bekötve a villany, a Fő utcán megroggyant a járda, az iskolában tatarozni muszáj. Nekünk meg egy bukszánk van csak! Vasvillaszemekkel döfték keresztül mindenfelől az ünnep- rontót, az elnök fejcsóválva utasította rendre. — Még ilyenkor sem nyugodhatok Lajos? Nem érted, hogy nem forgácsolhatjuk szét az erőnket?! Mi itt most-történelmet csinálunk. Kürti András
