Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-15 / 194. szám
KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 15., hétfő Örömteli búcsú Nem sokkal többet nyújtott a/ Ivanova bírónő magánügye sem Átérzem, megértem a televíziós gondokat. Tisztában vagyok az anyagi nehézségekkel, nem vitatom, hogy a kevés forint megzabolázza a cselekvés lehetőségeit, erőteljesen korlátozva a vásárlási elképzeléseket, óhajokat. Nyilvánvaló, hogy e kényszerű megkötések némi színvonal- eséssel járnak, hiszen külhonból csak azokat az alkotásokat vehetik meg, amelyekre a szerény fedezetből futja. A megalkuvás azonban nem jelentheti az eszté tikai követelmények teljes feladását, azt a helytelen gyakorlatot, amellyel az utóbbi időben egyre gyakrabban kell szembesülnünk. Az elmúlt napok sajnos bővelkedtek efféle példákban. Aligha minősíthettük ugyanis briliáns műnek a lengyel Anatol úr kalapját, a szovjet Ivanova bírónő megánügyét, az NSZK-s Aki egyszer hazudikat. Mindhárom produkció közös vonása volt a jellegtelenség, és ügyetlen ki- agyaltság, a kínkeservesen bonyolított cselekmény, a sablonos konfliktusok egymásutánja, a valamire való katarzis egyértelmű hiánya. Úgy érzem, a pazarlásnak illene megálljt parancsolni. Nemrég olvastam, hogy az oly sok kritikus által méltán ostorozott Szomszédokra—eddig harmincnégy blokk futott le belőle — az éves tévéjáték-költségvetés majd egyhatodát, azaz negyven- milliót fordítanak. Ez bizony átgondolatlanság, túlzás a javából. Akkor is, ha ez a vállalkozás ma már nem olyan kétségbeejtően elviselhetetlen, mint a rajt utáni periódusban volt. Persze az is lehet, hogy viszonyítunk, mert ehhez képest is létezik lentebb. Elég csak a keddi örömteli búcsúra utalni. Ekkor ugyanis szerencsére megváltunk az angol cégjelzésű Eltűnt ott- honról-tól, amely másfél hónapig gyötörte idegeinket. Háromszáz percen át vergődtek álfigurák, az izzadtságszagú karakterek, s a közhelyízű „lényegre” a záróegységben derült fény. Jerry, a félj bevallotta elhagyott feleségének, hogy mindig mások által kínált, rendelt mintákat követett: jeleskedett az egyetemen, megnősült, két gyerekkel gyarapította a családot. Tette ezt mindaddig, amíg rá nem döbbent, hogy ő függetlenségre, csendre, nyugalomra, magányra vágyott, s ezért menekült el a korábban meghittnek vélt fészekből. A képlet persze nem egészen tiszta, mert közben — mintegy önigazolásul — megpróbált félrelépni, ám kísérlete sajnálatos kudarcot szült. Felesleges folytatni. Ez nem mélylélektan, hanem tupírozott Semmi. Méghozzá tömény unalommal fűszerezve. Nem vagyunk gazdagok, de ennyire szegények se. Különösképp, ha okosan sáfárkodunk meglévő talentumainkkal. Ugye vannak ilyenek...? Pécsi István Dr. Agy visszatér Nem tudom, ki hogy van vele: nem jó ómen számomra dr. Agy visszatérése. Még emlékszem 20 évvel ezelőtti pályafutására: akkor teljesen meggyőzött. Szinte odaszegezett magyarázatával a képernyő elé, mert a rajzfilmes eszközök mindent tisztáztak. A jópofa figura világossá tette az áru- és pénzviszonyok fontosságát, az új gazdasági mechanizmus értékét. A stilizált tudós szép baritonon zengő szavait még a gyermekek is meg kellett, hogy értsék. Aztán mégis minden másként alakult. Hiába ment le ez a sorozat két évtizeddel ezelőtt, sokaknak nem tetszhetett. Ezért fordulhatott elő, hogy néhány évvel az ígéretes kezdés után már egészen más fejlemények történtek, mint amit dr. Agy megjósolt. Nem tudom, hogy ezek után miért vettük elő újra ezt az alakot, hiszen ezek szerint fejtegetései mégsem lehettek olyan átütő erejűek. Bár azóta mértéktartóbb lett a cím, egyszerűen Párbeszéd ennek a programnak a neve, míg annak idején Magyarázom a me- chanizmust-nak tiszteltük. S mellékerült barátunknak egy közvéleményt képviselő figura, aki már arcot kapott. Régebben csak egy micisapkás telefon- kagyló közölte az észrevételeit. Most azonban némileg változott a helyzet, kétoldalúbbá vált a játszma. Csak azt nem tudom, hogy e mindnyájunkat képviselő barátunk most miért nem kérte számon a régebbi sorozatot dr. Agytól. Hiszen, ha nem nézünk szembe azelőtti tévedéseivel, mi lesz a mostani eszmefuttatásainak sorsa? Mindenesetre a Párbeszéd már annyiban az új szellemet tükrözi, hogy nem költséges rajzfilmnek tünteti fel a képernyőn, hanem egyszerű, mozgatható bábfiguráknak. Bár érdekes lenne megnézni azt is, mi van a paraván mögött... Egy dolog nem változott, dr. Agy épp olyan magabiztos, mint két évtizeddel ezelőtt: alapigazságokat közöl, egyértelmű kinyilatkoztatásokat. Szó sem esik arról, hogy ez vagy az a természetesnek tűnő igazság miért nem érvényesült eddig, mi akadályozta meg a valóra váltását. így aztán felemásra sikerül ez a műsor, inkább szól a mai gyerekeknek, mint annak idején hasonló karriert futott be a Magyarázom a mechanizmust is. Ütó- daink szembesíthetik majd dr. Agyat azzal,. amit most közöl. Most számukra egybeolvad ez a bábfilm a Hupikék törpikékkel, mert Törpapa hasonló hangon és hasonló bölcsességgel szól a világ jelenségeiről. Gábor László' Megszervezik a vérnyomásszűrést Befejeződött az egészségügyi szakdolgozók kongresszusa Az egészségügyi szakdolgozók első kongresszusa szombaton befejeződött Győrött. A kétnapos tanácskozást a Győr-Sopron Megyei Tanács Kórháza és a Magyar Néphadsereg VI. számú kórháza rendezte, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, továbbá az Egészség- ügyi Dolgozók Szakszervezete és a Magyar Kórház Szövetség támogatásával. A kongresszus több mint 900 résztvevője az egészségmegőrzés témakörét vitatta meg. A tanácskozás munkájában részt vevő dr. Kökény Mihály szociális és egészségügyi miniszterhelyettes az egészségmegőrzési program idei tennivalóiról az MTI munkatársának elmondta, hogy az egészségügyi kormányzat legsürgetőbb feladatának a vérnyomásszűrés megszervezését és a dohányzás elleni küzdelem társadalmi méretű kiszélesítését tekinti. Az előbbi fontosságát nemzetközi statisztikákkal támasztotta alá, amelyek arra utalnak, hogy egy-egy ország felnőtt lakosságának legalább 15 százaléka szenved magas vérnyomásban, hazánkban azonban ennél jóval kevesebben állnak orvosi ellenőrzés alatt. A vérnyomásmérő helyek számának növelésével és egyéb intézkedésekkel az egészségügynek fel kell kutatnia a magas vérnyomásúakat, így elkerülhetők a hipertóniából következő komolyabb megbetegedések. A dohányzás elleni küzdelembe bevonják az oktatási intézményeket — mondotta a miniszterhelyettes. Elmondta továbbá, hogy az Országos Egészségvédelmi Tanács kimunkálta a dohányzás korlátozásával kapcsolatos jogszabályi javaslatot a nem dohányzók érdekében, hiszen a dohányzás bizonyos körülmények között munkahelyeken, közintézményekben közügynek minősül. Üzemi „pi Szombathelyen a Hélios Világítástechnikai és Kerámia Vállalat 54 tehetséges, rajzkészséggel rendelkező fiatalnak adott munkalehetőséget. A Herendi Porcelángyár vasi üzemében évente több ezer formát festenek, égetnek, ezeket belföldön és külföldön értékesítik. (MTI Fotó: Czika László) Julianus emlékezete Kosa Csaba: Testvérkereső A Híres Könyvek sorozat harmadik kötete, a Testvérkereső, ez a mű azok közül való, amelyek hitelesen és átélhető módon idézik fel a magyarság súlyos sorsproblémáit. Kosa Csaba könyvében hét és fél évszázad távolából üzen a dominikánus Julianus barát, figyelmeztetve a ma élő magyarságot, hogy emberi és nemzeti szent kötelessége testvéreinek, a velük egy nyelvet beszélő, az államhatárokon kívül élő, jogaikat érvényesíteni nem képes magyar nemzetiség segítése. A kötet utószavában Pálfy G. István joggal idézi fel a népi sorból elszármazott dominikánus követendő érzelmi-gondolati attitűdjét: „Julianus gondolkodó emberként ismerte fel a maga feladatát. A krónikákból tudta, hogy a Kárpát-medencébe érkezett magyarságból kisebb-nagyobb néprészek szakadtak ki a vándorlás során, s hitte, hogy ezek megtalálhatók, s ha kell, talán a fenyegetett ország természetes szövetségeseivé és támaszaivá tehetők. De élt benne a fordított gondolat is, az, hogy a magyarság nagy tömegének kötelessége segíteni a szétszórtságban kallódó kisebbségeket. A hittérítő és államszervező szándékon tűI tehát ott munkált a legemberibb emberi indulat is. Julianus cselekedetében így fonódott egybe a politikai és erkölcsi megfontolás.” Julianus küldetésének jelentősége — Kosa Csaba könyvében — a szépirodalom eszközeivel a mai ember számára is átélhetővé válik, hiszen a kötetet olvasván kitűnik, hogy a középkori ember gondolkodás- és érzelemvilága rendkívül gazdag volt. A történetben szereplő szerzetesek küldetéstudata, veszélyvállalása korunk mértékével aligha mérhető . . . Julianus és társainak útja nem mehet feledésbe: a testvérkeresők, a testvérkereső példázata hozzá kell, hogy járuljon a nemzeti összetartozás-tudatunkhoz. A bátor szerzetesek útja nem holmi „magánvállalkozás” volt, hanem az akkori hatalom ösztökélésével, támogatásával indított testvérkereső expedíció. A szerző több alkalommal is kifejtette: nem történészként nyúlt a témához, hanem Íróként óhajtotta a mának felvillantani a középkor magyarságának testvérkeresését. A téma megközelítésének komolysága, az írói felelősség, a szerző nyelvezetének tisztasága, íze-zama- ta a maradandó alkotások közé emeli a művet. 1235 augusztusában tengerre szállván a vándorok, a testvérkeresők, Julianus így emlékezik: „Legfeljebb azon különböztünk össze, mely táj érdemesebb ragaszkodásunkra, vonzódásunkra. Albertus az Alföld mellett kardoskodott: a két folyó közéről emelte ki sorsa. Benediktus Erdélybe kívánkozott unos-untalan, nagy hegyek zúgó tengerébe. Gerhardus a Csallóköz csavargó vizeit látogatta volna, míg jómagam — mentes szintén nem lévén a szülőföld vonzásától — a Dunántúl egymásra buckázó dombjaira léptem legszívesebben. Kosa Csaba műveit ismerő-szerető olvasó ezúttal sem csalódik a szerző legújabb kötetében, mivel az egyik legnemesebb ügyet felvállalva, a múltat felidézve gondolkodásra, cselekvésre serkent. Sándor Dénes SÍRNIVALÓAN SZÉP „gyöngyszemet” kaptam tanár barátomtól. A Rákóczi-féle szabadságharc ecsetélését így fejezte be a felvételiző: „Zászlajuk és pénzük felirata ez volt: Pro liberó!” Ha már nem tanítunk latint, akkor magyarul tanítsuk meg: A szabadságért! Ám ha jól megfontolom, lassan már a liberós gyerekek készülnek a felvételire . . . CSŐ Pl (egyébkén 125 kiló s átmenetileg) leszázalékolt fizikai dolgozó. Rühelli, hogy kitolták az orvosok a mellékvágányra, de nem volt pardon. Emiatt panaszkodik, hosszasan. Aztán hirtelen elhallgat. Követem tekintetét. A park szemközti padján vele azonossúlycsoportba tartozó nő ül s kezd cseppfolyóssá válni a 35 fokos melegben. Nem merek véleményt nyilvánítani, de megkérdezem: mit néz rajta. Ismeri? Másról van szó, tudom meg válaszából: — Az a szép benne, hogy olyan sok . . . Megnyugszom. Gyógyul már a gyerek. MARGÓ A VALÓSÁG (június) írja a fociról, hogy a magyar labdarúgás akkor vált korszerűtlenné, amikor idehaza a termelési gondjaink jelentkeztek. Az üzemek tájékán már szanálnak. Még egy kis türelem, sporttársak! HARMINC FOK FÖLÖTT, kánikulában is menni-jönni kell. Járműveken szorosan és testközelben. Az érzékenyebbje előbbre vagy hátrább furakodik az autóbuszban. Ott sincs több hely. De vándorolnak, mert minden tömegközlekedési járműnek megyan a maga ügyeletes mos- datlanja. FOKOZATOK. Szünidőben megszaporodnak a házfalakon az írásbeli gyakorlatok. Megnyugvással látonv, hogy gyermekeink nem esnek ki az írás-olvasás nagy nehezen elsajátított tudományából. E rövid jelzésekből tudom meg, hogy a harmadik emeleti „Bea hülye”; egy rajzzal illusztrált közlemény szerint „Itt nyukszik Pisti”. Aztán gondos és anyagköltséges, szórópisztolyos feliratok közlik az éppen menő hazai és külföldi együttesek térhódítását. Meglepő és értékítéletet kifejező, hogy egyetlen NB I-es labdarúgócsapatoi sem hajráznak. Tegnap a „Bea hülyé”-ben az ly-t áthúzva láttam „j”-re javítva. Sejtem e grafomániás gyerekek kilétét, ezért Gabira kérdezek rá, akitől megtudom; Bea azért kapta meg e fokozatot, mert az „ly” számára enyhe kifejezés. A másik fél meghallgatását is kötelességemnek éreztem. Semmi az egész, ők a hülyék — közölte Bea. Tegnap a buszon fagylaltot ettek s valahogy Gabi alá került az övé . . . Különben is meleg volts ő utálja a pisztáciát. . . A KÁNIKULA egyelőre még tart. Benkő Károly Hangversenyek és életérzés Megnyugodni vagy lázadni? Az Országos Filharmónia nyári hangversenysorozatában, egy hete az egri bazilikában Kovács Endre orgonáit, trombitán közreműködött Inhoff Ede. A művész két Purcell-számot, a Buxtéhude-tól származó az E-dúr prelúdium és fúgát, három Bach- remeket, a BWV jelzetű Korálelő- játékot, a BWV jelű 545-ös C-dúr és 552. jelű Esz-dúr prelúdium és fúgát, majd egy kedélyes Hándel- szvitet, míg Liszttől az Evocation a la Chapelle Sixtine-t és a Bach- hangzatokra épült Weinen, Klagen címet viselő variációkat kötötte egybe műsorként. Az angol szerző és FIándel profán zenéjét úgy szerkesztette a három Bach-mű köré, hogy azok elválasszák hangulatilag is a csaknem egyórás zenélést Liszt két zenei elmélkedésétől. Kovács Endre nyilván a romantikus mester hangulatait, szenvedélyes belső té- pelődéseit tartotta hangsúlyozan- dónak és a korábban előadottakat mintha csak kontrasztanyagnak használta volna, hogy annál jobban kitessék: a modern ember, a maga kételyeivel, olykori kétségbeeséseivel nagy küzdelmek résztvevője, akár szándékai ellenére is. Miért emelnénk ki Liszt modern életérzését, azt a sok-sok viharzó elemet ebből a hangversenyből? Mert ez rendített meg minket. Mondhatná valaki, Purcell sorsa, egyéni élete sokkal több tragikus változattal keseríthette meg a XVII. századi barokk muzsikus életét, hiszen 1659 nyarán született és már 1695. november 21-én maghalt. Alig húszévesen megnősül, 1680-ban, két évre rá elveszíti apját, rá három évre kitör a forradalom II. Jakab ellen. Mindeközben írja darabjait, orgonista a Westminsterben, lobogva fordul az opera felé; halála előtt egy évvel még papírra teszi a Te Deumot, a Jubilate-t, s végrendelkezve búcsúzik a világtól. A belső bizonytalanság, mint téma fel se merül megszólaló műveiben. Életre hívja a műveket a kor kötelező társadalmi igénye szerint. Az öröm, a szórakozás szomszédságában született zenei attrakcióit árasztja magából, amikről talán maga sem sejti, hogy betetőzi velük az addigiakat; jóformán azóta is maga marad a brit szigeteken, ahol az angol muzsika ma már egyet jelent az ő nevével. Händel nem kevésbé hányatott életű valaki. Ő is írja az angoloknak a fényes, az ünnepi zenéket, a tűzijátékokhoz, a vízi felvonulásokhoz, az Alleluját a templom számára, miközben hitelezők, intrikák, színházi csődök rémei ellen hadakozik. Bach sem az a csak muzsikának élő valaki, hiszen népes családja, a mindennapi élet nemegyszer lehúzná, mégis a fenség kifejezője minden kottamaradványán. Ezek mellett és a zenéjükben történő elrévedés után is, vagy talán éppen ezért, megindító volt az Evocation és a Weinen Klagen — így, egymás után eljátszva. Liszt római évei alatt gyötrő válságok sorozatán esett át. Meghalt Blandirie lánya, az alkotói géniusz új utakat keresett, a pápaság kiritikus éveket látott maga előtt, a pápai államban a társadalom szélsőséges elemei, innen-onnan arisztokraták, de csa- tornamélyi elemek is tömörültek, mert a romlás, a krízis, a halálos veszedelem összegyűjti a maga szereplőit. Ebben a lelkiállapotban járja végig a Sixtinát, pásztázza végig az irdatlan freskófelületeket, az utolsó ítéleti jelenetet s jut eszébe: minő egyszerűséggel és áhítattal forgatta meg magában Mozart a hitet, hogyan el tudott mélyedni az Ave Verum harmóniájával abban, amit megsejtésnek is, képzeletnek is, bizonyosságnak is, hitnek is nevezhetünk, ha kellő bizalmunk van az egek erőiben és önmagunkban. A Weinen Klagen talán még egy- fokkal mélyebbremegy ezekben az infernális kétségekben, tapogató- dzásokban. Mintha eljutna az igazság keresésé közben a mindent fenyegető ökölrázásig is. De mert Bach intelme és muzsikája fogja, lenyűgözi értelmét és indulatait, az alkotás végén hitet nyilvánít. Liszt, a modern ember kiárasztja magából mindazt, amit olykor mi is szeretnénk másokra bízni. Lázadni kell tehát? Ez a műsor, ennek ilyetén dra- matikai felfogása és a megfelelő hatás keltése mindenképpen a két művész, Kovács Endre és Inhoff Ede érdeme. Farkas András Egy hét. . . KÉr£~r6 —
