Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-02 / 183. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS I Egy jellegzetes orosz faház Irina Szemjonova: „Nagyon hasznos ez a találkozó” Arc a nyári egyetemről Az orosz faépítészet kincsei Az idén a népek és nemzetek építészeti örökségével foglalkozott az egri nyári egyetem műemlékvédelmi tagozata. A téma annál is érdekesebb, mert a kisebbségek helyzete világszerte a figyelem középpontjába került. Hogyan lehet megmenteni egy kisebb népcsoport vagy közösség hagyatékát, kié is az a kincs, amely az utódokra maradt? Fából készült templom Arhangelszk mellől Az egyik résztvevő, Irina SzemjonovaMoszk\ábó\ érkezett. Egy építészeti és restauráci- ós műhely vezetője, amelyben a fából készült alkotásokkal foglalkoznak. Az orosz föderáció területén tervezik meg a faépítészet emlékének bemutatását. — Tevékenységi körünk széles — hangsúlyozza beszélgetőtársunk —, mert különböző jellegű múzeumokat rendezünk be. így dolgoztunk skanzeneken, templomokon, de Tolsztoj emlékhelyén is. Szembe kell néznünk munkánk során elméleti és gyakorlati kérdésekkel egyaránt, így történeti kutatásokat is végzünk. — Az elmúlt időben sok változás történt a szovjet politikában. Az önök munkájára ez milyen hatással volt? — Régebben az volt az irányelv, hogy tájegységenként egy helyre hordjuk össze a műemlékeket: szabadtéri múzeumokat kialakítva. Az ötvenes, hatvanas években kialakult koncepció mögött az rejlett, hogy sok volt a kihalóban lévő falu. Most megkísérlik újjáélesztésüket, s ezzel párhuzamosan mindent, ami szép, igyekszünk az eredeti helyen megmenteni. Csupán azt visszük el, amelyet képtelenség lelőhelyén fönntartani. Ez azzal is összefügg, hogy megpróbálják fejleszteni a falusi turizmust, s ehhez látványosságok szükségesek. — Ezek szerint az ön által vezetett műhely sem régi? — Még a hagyományos elvek szerint alapították 1972-ben. Jó magam „sorkatonaként” kezdtem pályafutásomat, s 17 év után vettem át az intézmény vezetését. Már sok önálló munkám volt: épületegyütteseket, bemutatóhelyeket terveztem. Több expedícióban is részt vettem, így például Szibériában is kutattunk. — Miért jött az egri nyári egyetemre, s mit kapott eddig ettől a rendezvénytől? — Nagyon hasznosnak tartom e találkozót: máskülönben nehezen ismerkedhetnék meg külföldi kollégákkal. Számomra eddig egy finn szakember előadása volt a legizgalmasabb, mert hasonló problémákkal kell szembenéznie, mint nekünk. Egyébként is: a faművészetről kevés a szakirodalom, ilyen alkalommal viszont hallhatok új információkat. Szemptemberben Karéliában rendezünk egy faépítészeti konferenciát, az ICOMOS szervezésében, legalább nem ismeretségek nélkül kezdek a szervezéshez. — Nemcsak hallgatóként, de előadóként is érkezett. Mennyire lehet egy ilyen fórumon belemerülni elméleti kérdésekbe a forró nyár közepén? — Sajátos helyzetben voltam, mert e témakörről nagyon keveset tud még a szakmai közvélemény is. Ezért igen csínján bántam a problémák ecsetelésével, inkább ismertetésnek szántam előadásmat. Ennek következtében nagyrészt példákat soroltam, felvételeket mutattam munkánkról. _ Gabor László Veszélyben a televíziós sorozatok SZTRÁJK HOLLYWOODBAN <5 Esetleg külföldön kezdik forgatni az őszi televíziós idény filmjeit a hollywoodi producerek, mert 22 hetes tárgyalássorozat után sem sikerült megegyezniük a sztrájkoló forgatókönyvírókkal. A vitában még az amerikai kormány megbízottja is megkísérelte a közvetítést, de eredménytelenül: a tárgyalások a hét végén ismét megszakadtak. A több ezer forgatókönyvíró és filmíró nélkül sem a televíziósipar, sem a filmgyártás nem tudott megkezdeni számos olyan forgatást, amelyet a rendes körülmények között szeptember közepén esedékes televíziós idényre kell elkészíteni. A televíziós sorozatok okozzák a legnagyobb gondot, mivel ezekből tucatnyit kellett volna már befejezni a nyáron. A forgatókönyvírók sztrájkja kihat az amerikai filmfőváros egész életére: igen sok színész, statiszta, filmgyári kisegítő van munka nélkül, s a forgatások nélkül még a vendéglőkben, éttermekben is kevesebb a vendég, az üzletek forgalma visszaesett. A munkabeszüntetést az váltotta ki, hogy a forgatókönyvírók magasabb részesedést akarnak a filmek bel- és külföldi jövedelméből. A sztrájk a keleti partvidéken is érezteti hatását, főként New Yorkban, ahol szintén számos televíziós filmet készítenek. A sztrájkoló írók helyett a producerek most külföldi írókat akarnak alkalmazni, s mivel a sztrájkot több, a filmiparhoz kapcsolódó szakszervezet is támogatja, a forgatásokat is külföldön kívánják elkezdeni, így Nagy-Britanniában és Ausztráliában. DREJGRANICABERG A házigazda, Kovács István budapesti tervstatisztikus, hosz- szas töprengés után úgy határozott, hogy nyugatnémet vendégeit a hármashatár-hegyi étteremben vacsoráztatja meg. — Drejgranicaberg — magyarázta nekik élénk taglejtések közbeiktatásával, mert a nyelvet nem beszélte egész tökéletesen. — Gute szórakozás! Sőne látványosság! Az ajánlatra, amelyet nem értett, Krammer úr megfontoltan bólintott, a felesége szintén, Lotte nevű tizenkét éves leánykájuk pedig tapsolni kezdett örömében, és boldogan ismételgette: — Gute szórakozás, sőne látványosság! Felkészültek, elindultak. Elöl, krémszínű Trabantjában Kovács és neje, hogy mutassák az utat. Mögöttük Ford Taunus- ban a nyugatnémet família. Meglehetősen sötét volt már, így esett meg, hogy miután a kis konvoj szerencsésen átjutott a Margit-hídon, a bécsi út valamelyik mellékutcájából egy ugyancsak krémszínű Trabant furako- dott közéjük. Krammerék nem vették észre a változást, ezt a kocsit követték buzgón és német precizitással. Tündért szerencse! Ez a Trabant is a Hármashatár-hegynek tartott.' Egy darabig. Mert a csúcsra vivő szerpentinnél az idegen Trabant nem kanyarodott jobbra, hanem továbbment. Keskeny, göröngyös erdei úton. Kovácsék már majdnem a végcélnál voltak, amikor észrevették, hogy a Taunus elkallódott. Megálltak, vártak kicsit, aztán megfordultak, legurultak a hegy lábához, de hiába fürkészték a környéket, Krammerék — sehol. Krammer úr ugyanis ekkor már fel volt pofozva. Pár száz méterrel odébb, egy kies tisztáson. Ez a sajnálatos eset pedig a következőképpen történt. Az ismeretlen Trabant, amelyben egy középkorú férfi és egy fiatal nő ült, az erdei útra térve lassított, oldalra húzódott. Felkínálva az előzést a Taunusnak. Amely nem élt ezzel a lehetőséggel, minthogy nem ismerte az úticélt. Erre a Trabant megállt. Néhány méterrel mögötte behúzta a féket Krammer úr is. Minthogy a kiskocsi utasai nem szálltak ki, a nyugatnémet család is maradt a helyén. Akkor a Trabant megindult, rákapcsolt, bolondul rohanni kezdett a hepehupás úton. Dé hát a Ford Taunus-nak nem okozott gondot, hogy szorosan a nyomában maradjon. A Trabant lassított. Lassított Krammer is. A Trabant végül befúrta magát egy mellékösvényre. Benyo- makodott utána a nagy kocsi is. A Trabant megállt egy kies tisztáson, leoltotta a lámpáit. Le- stopolt a Taunus is, de ő ellenkezőleg, felgyújtotta minden fényforrását, mert már kicsit gyanús volt neki a dolog. Nappali világossággal árasztotta el a kiskocsiban csókolódzó párt. Erre kiugrott a férfi, és átko- zódva sietett a Taunus felé. Krammer úr egészen elhűlt az ismeretlen trabantos láttán. Az viszont kérdezett tőle valami cifrát, amit Krammer szerencsére nem értett meg, csak nyújtogatta a fejét kifelé. Lotte viszont a kérdő hangsúlyból arra következtetett, hogy az idegen az ő úticéljuk felől érdeklődik, hát súgott az apjának? — Gute szórakozás, sőne látványosság! A derék atya megsimogatta okos kislánya fejét, és rámosoly- gott a magyar férfire. — Nojá! Gute szórakozás! Sőne látványosság! Akkor kapta a pofont. A másik visSzasietett a kocsijához, és bekormányozta a bokrok közé. Feleslegesen. Mert Krammer úrnak úgyszólván már semmi kedve sem volt ahhoz, hogy továbbra is kövesse. Bonyolult manőverezéssel nagy nehezen megfordult, kikecmergett az erdőből, visszacammogott az elágazáshoz, ahol Kovácsék fellélegezve intették le. Kézzel-lábbal kértek magyarázatot a történtekre, de Krammer úr csak szomorúan legyintett, és csaknem teljes magyar szókincsállományát mozgósítva, csak ennyit mondott: — Drejgranicaberg, köszönöm szépen, nem kérek. (kürti) NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 2., kedd Nem véletlenül riadozunk a közelítő öregségtől, hiszen a hatodik, a hetedik ikszen tűi nemcsak a betegségek közelítenek könyörtelenül, hanem emlékezetünk is megkopik, s félnünk kell a szklerózis rémétől is. Tanúi lehetünk fokozatos leépülésünknek, azoknak a hétköznapi tragédiáknak, amelyeknek szenvedő alanyaivá válunk. Robert Anderson hétfőn este sugárzott kishangjátéka az Én Herbert vagyok egy kissé jövőnkkel szembesített bennünket. Két idős ember Martha és Herbert beszélget a madárcsiviteléstől hangulatos kertben. Műltjukat idéznék, de memóriájuk zsibbadt, keverik a neveket, a sztorikat, az élményeket, s végül már azon is meditálnak, hogy közülük ki kicsoda. A kérdések és válaszok mindösz- sze tizenhat percig záporoztak, szomorkás mosolyt kényszerítve ránk. Ilyenek leszünk? Majd kiderül. Addig azonban nem árt ironikusan szemlélni holnapjainkat, amelyek nem feltétlenül örvendeztetnek meg minket rózsaszínre -festett egekkel. Ez is katarzis. Jobbá, igazabbá, megértőbbé edző. Legfeljebb a derű marad el. Mit tegyünk, ez az élet. Pontosabban fogalmazva: ilyen is lehet . . . Egy politikus portréja Pozsgay Imrét nem kell bemutatni senkinek, hiszen az utóbbi hetekben, hónapokban, esztendőkben milliók rokonszenvét váltotta ki egyértelműen szimpatikus karaktere, az a nyfltság, az az elvi határozottság, az a folyvást friss vitakészség, amely személyiségét jellemzi. Épp ezért érdemes volt szerdán este megismételni azt az „éjszakai szóváltást”, amelyet a Radnóti Színpadon 1987. december 18-án élvezhettek az érdeklődők. Szakavatott partnere az a Mester Ákos volt, aki sohasem ódzkodott az úgynevezett kényes témáktól, aki mert kockáztatni akkor is, ha ennek nem kis ára volt. Közreműködése révén a méltán népszerű politikus portréja az eddiginél is árnyaltabban rajzolódott ki előttünk. Érthető, hiszen kendőzés nélkül vallott konfliktusairól, arról a programról, amelyet régóta hirdetett. Szólt kötődéseiről. Hangsúlyozta: Marx nem akadálya szellemi megújulásunknak. Kiemelte: sok múlik a humán tényezőn, vagyis előrehaladásnk sikerének egyik garanciája az, hogy az együttműködésre kész személyiséghez forduljunk, elutasítva az időhúzást, a halogatást, a dogmák szorítását, nem feledkezve meg arról sem, hogy kritikailag folyvást túl kell haladni önmagunkat. Még egyszer felsorolta gyakran használt kifejezéseit, az érdeket, az esélyt, a változtatást, a vitát, a köz- megegyezést, rámutatva, hogy ezek határozott képviselete valamennyiünk kötelessége. Kellenek az efféle programok, hiszen közelebb hozzák hozzánk azokat, akik mindnyájunkért munkálkodnak. Méghozzá nem arctalanul, hanem kontrollálható nézeteik, meglátásaik köntösében . . . Beszédes fotók A kilencvenesztendős Liebmann Béla szegedi fotográfusként munkálkodott. Amikor megkereste őt Kiss Magdolna, hogy emlékeiről faggassa, akaratlanul is nyomaté- kolta, hogy a vidéki lét nem akadályozta képességeinek kibontakozását, hiszen — hogy csak néhány példát említsünk — lencsevégre kapta Rákosi Mátyást, Szakosíts Árpádot, Károlyi Mihályt, Farkas Mihályt, Bartók Bélát, Kálmán Imrét, Kodály Zoltánt, Lehár Ferencet és „mizantróp" Csortos Gyulát is. Őket emlegetve elkalauzolta a hallgatókat korukba, működésük, tevékenységük színtereire. Nem maradt adós a jellemző erejű történetekkel, azokkal az epizódokkal sem, amelyek feltétlenül gazdagították múltszemléletünket, valóságlátásunkat. Elismerés érte. Ellentmondások Ezekkel is ütköztünk. Csütörtök reggel a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének igazgatója bírálta — és bizonyítékokat felsorakoztatva — azokat az áremeléseket, amelyeket szerinte indokolatlanul foganatosított a kormány, nem is gondolva arra, hogy elképzeléseit egyeztesse az érdekvédelmi szervezettel. Bányász Rezső, a búcsúzó szóvivő egészen másként nyilatkozott. őt vétózta — szintén a tévében — a SZOT főtitkára. Könnyű eldönteni, kinek van igaza. Emellett az sem kérdőjelezhető meg, hogy a többletterheket egyértelműen mi viseljük. Csökkent — az intézkedés tévedés volt a javából — a Rádió és Televízióújság terjedelme, illetve oldalszáma. Azt is mondhatnánk, hogy ez a nagy példányszámú lap szimpla műsorfüzetté degradálódott. A döntést nem véletlenül ostorozták a szombati 168 órában. Egyetértek a háborgókkal, mert az ilyen „tervszerű” visszalépések aligha szolgálják kibontakozásunk nemes ügyét. S még egy: az ár maradt kilenc forint. Azaz ugyanannyit fizetünk a kisebb értékért, mint a rangosabbért. Az illetékeseknél remélhetőleg leesik a tantusz, s korrigálják ezt a irritáló gazdasági bakit. Minél hamarabb . . . Pécsi István A Zsok együttes Budapesten A 120 tagú moldáviai Zsok népi együttes július 27-én és 28- án mutatta be műsorát a Budai Parkszínpadon. Ezt követően a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán lépnek fel. Részlet a műsorból (MTI-fotó — Friedmann Endre) Szomorkás mosoly
