Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-28 / 179. szám
Rlefluiiaq 1988. július 28., csütörtök Hetvenöt éve született Szőllősy Klára (1913-1970) József Attila-dijas író és műfordító. " A budapesti Tudományegyetemen szerzett tanári és bölcsészdoktori diplomát, s doktori disszertációjának témáját a német irodalom koréból választotta. A felszabadulásig két regénye (M. Krisztina élni tanul, Testvérek voltak) látott napvilágot. 1945 után érdeklődése a műfordítás felé fordult. Néhány évig miniszterelnökségi tolmács volt, majd 1950 és 1953 között az Egyetemi Orosz Intézet, illetve a Lenin Intézet tanára. A budapesti Tudományegyetemen meghívott előadóként a műfordításról tartott szemináriumot. A többi között Szaltikov-Scsedrin, Lev Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov, K. Mansfield, G. Greene, Á.Maltz, Herzen, Csemi- sevszkij, Korolenko, Simone de Beauvoir, Balzac regényeit és novelláit fordította, s ő tolmácsolta először magyarul M. Bulgakovot és K. Pausztovszkijt. Lefordította Goethe híres önéletrajzát (Költészet és valóság), Thomas Mann Doktor Faustusát. Hazai széppróza fordításunk egyik legkiválóbb és legtermékenyebb képviselője volt. Szépírói ambíciói utolsó alkotói korszakában bontakoztak ki, az Olymposztól Angyalföldig című, 1969- ben megjelentetett regénye egy emigráns görög, Caruha Vangelio életéről szól, saját elbeszélése alapján. A Nap kél: 5.17 órakor, nyugszik: 20.25 órakor. A Hold kél: 20.27 órakor, nyugszik: 3.40 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZABOLCS nevű kedves olvasóinkat A Szabolcs ősmagyar név, így hívták a honfoglaló magyarok egyik vezérét, Előd fiát. Ó lett az Ottó császár elen vonuló hadak parancsnoka. Időjárás Várható időjárás ma estig: Megszűnik a kánikula. Az észak- nyugatira forduló szél megélénkül, főként a Dunántúlon erős széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 26 és 31 fok között alakul. A tolmács Tanácstalan külföldiek álldogálnak az üzlet előtt, amely még zárva van. Egy arra járó fiatalember látva őket, s nem tudván idegen nyelveket, hangosan magyarázni kezd a következőképpen. Először feltartja kilenc ujját, majd a saját orrára bök, aztán hangosan ordítja: nyit! A napnál is világosabbb: az üzlet kilenckor nyit... (h. a.)- FOGADÓNAP. Sebők János országgyűlési képviselő fogadónapot tart. Ma Gyöngyöspatán, holnap — azaz pénteken — pedig Adácson kereshetik fel őt választópolgárai. Az előbbi helyen reggel 8, míg az utóbbin 9-től várja a kérdéseket feltevő választókat.- AMATŐR MŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA. Augusztus 1 -jén — hétfőn — nyílik meg Egerben a Megyei Művelődési Központ galériájában a Heves megyei amatőr képző- és iparművészek kollektív kiállítása. A tárlatot — a tervek szerint — délután 5 órakor Angyal Mária, az Országos Köz- művelődési Központ vizuális osztályának vezetője nyitja meg. Az érdeklődők a megnyitó napjától augusztus 28-ig tekinthetik meg a műalkotásokat.- DISZKÓK ÉS KONCERTEK GYÖNGYÖSÖN. Az elkövetkező napokban gazdag könnyűzenei programokra kerül sor Gyöngyösön, az Ifjúsági Szabadidős Egyesület szervezésében. Pénteken, szombaton és vasárnap diszkó lesz az Iijúsági Parkban, emellett 30-án a Kriszta és a kalózok nevű csapat szórakoztatja a popzene kedvelőit. Augusztus első napján, hétfőn pedig a nagysikerű Bikini együttes lép fel a szabadtéri színpad deszkáin. Nem mellékes megjegyezni azt a tényt sem, hogy a pénteki és vasárnapi diszkókra — a lányok — féláron válthatják meg belépőjegyeiket.- NEB-ÜLÉS HEVESEN. Tegnap délután a Hevesi Városi Tanácson tartotta meg ülését a EGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I- es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: II- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez Hevesi Városi Népi Ellenőrzési Bizottság. Az első napirendi pont keretében beszámoló hangzott el a tarnamérai Lenin Termelőszövetkezet tevékenységéről, ezen belül a veszteségrendezési eljárás után tett intézkedések hatékonyságáról, s a vezetés ezzel kapcsolatos feladatairól. Ezt követően a helyi NEB elnökének jelentését hallgatták meg a jelenlevők: a határozatok végrehajtásáról, a vizsgálatokról, valamint a közérdekű bejelentések és panaszok intézéséről.- MEGKEZDŐDÖTT A LEKVÁRFŐZÉS. Az egri áfész tartósító üzemében kezdetét vette az idei nagyüzemi lekvárfőzés. A legkülönbözőbb féle gyümölcsökből elkészített termékek rendkívül vitamindúsak, s mivel energiaszegény sűrítményekről van szó, azokat a fogyókúrázók is élvezhetik.- KONCERT EGERBEN. Ma este lép fel az egri Ifjúsági Házban — mégpedig este 7órától — a népszerű EL Parasio jazznek együttes. A nagyteremben sorra kerülő zenei eseményen hallható lesz több saját szerzeményük; így a Palackba zárt szellem, a Belváms és a Parkőr álma című kompozíciók is. A koncertet a művelődési intézmény nagytermében tartják meg.-KERESETT A KINCSTÁRJEGY. Ismét nő a kincstár- jegyek kereslete. Kamata egy hónapja emelkedett, s azóta mintegy hárommilliárd forint értékű kincstári jegy talált gazdára. tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE : Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezőszemeje és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12- 570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ^1 ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL — MÁRA Az utca színháza „Belépti díj nincs, a kilépd díj egy tallér”-hirdette mostanában esténként az egri Érsek-udvarban Tabarin, a híres nagy kópé; Hogy végülis mennyi pénz gyűlt össze a közönség elé tett kalapban, nem tudni /hozzávetőlegesen kevés/, mint ahogyan azt sem, hányán tekintették meg az idei Agria játékok legrövidebb és talán legjobban sikerült produkcióját. Tíz alkalommal népesült be a hívó harsány szóra a szökőkút környéke, hogy a nézők megtudják, miként keverik a címben is szereplő veszedelmes levelek bajba Pipándit és Lukácsot, valamint hoznak halomnyi pénzt Tabarin zsebének. Mindenképpen remek színház volt a Szatmári György rendezte előadás. A közönségnek nem volt „kötve a keze”, szabadon mászkálhatott, cigarettázhatott, beszélgethetett volna, de nem tette, hanem figyelte a produkciót. Ez pedig nem kis érdem egy nyüzsgő belváros közepén. Á szemünk előtt született a mű, mintha csak egy vándortársulat éppen ott vert volna tanyát egy időre. Megszabadultunk hagyományos beidegződéseinktől, nem működtek színházi reflexeink: ruhatár, büfé, jegyszedő néni, függöny... A varázslat maradt, csak a szentség hullott le. Márpedig Wahorn András festő szerint a művészetet éppen ez utóbbitól,és a szabályszerűségtől kell megfosztani. A szépség birodalmában mindent szabad,annak érdekében, hogy a világot jobban megismerjük. Ehhez lehet eszköz akár egy utcai színház.... (kovács) Ásatás az ónodi várban Az ónodi várban negyedik éve folynak régészeti munkák. Az idei feladat az északi,nyugati sarokbástya kitisztítása, valamint a vár belső területén található romok feltárása. A miskolci Herman Ottó Múzeum régészének, Révész Lászlónak irányításával az alkalmi munkások mellett középiskolás építőtáborozók is részt vesznek az ásatásokban. Az építőtáborozók a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai. (MTI fotó: Kozma István) Szelíd motorosok Egerben Nem kis meglepetést okozott rekű motorjaikkal dübörögtek a Hortobágy, majd Budapest ne- az egri belvárosban az a négy végig az utcán. vezetességeivel szeretnének stuttgarti és luxemburgi fiatal, Mint elmondták, először jár- megismerkedni, akik saját kivitelezésű háromke- nak Magyarországon; Eger után (Fotó: Szántó György) A TÁRGYALÓTEREMBŐL Hat év nyolc hónapot kapott a harisnyanadrágos rabló Az áldozat tétovázása is hozzájárult ahhoz, hogy csak ebben a hónapban született jogerős ítélet egy gyöngyösi súlyos bűncselekmény ügyében. Lapunkban is beszámoltunk arról, hogy még a múlt esztendő december 7-én Gyöngyösön, a Kenyérgyár út 4. szám alatti lakásban rabló járt. A sértett, özv. B. Mihályné vallomása szerint egy erős testalkatú férfi hatolt be otthonába. Egyik harisnyanadrágját a fejére húzta, s amikor ő a mellékhelyiségből jött ki — meg kell jegyezni,az idős asszony súlyos fokban hallássérült —, az illető a földre teperte, rátérdepelt, s többször megütötte. Úgy hallgattatta el őt a támadója, hogy ujjait a szájába dugta. Ezek után lehúzta azt az arany pecsétgyűrűjét, amelyet munkahelyétől 25 évi szolgálat után kapott, s ezt a tényt MSV 25 év felirat jelzi. A tettesről sikerült lerántania az álcának szánt ruhaneműt. Mindenki azt gondolná, ily módon egyszerű dolguk lehetett a hatóságoknak. Szó sincs róla. Először a megtámadott Buda Lászlót vélte felismerni. A férfit eddig 11 alkalommal büntették meg, elsősorban vagyon elleni bűncselekmények miatt, ó mellesleg bűnöző körökben a „megtisztelő” Papacsi nevet viseli. Ám a bírósági tárgyaláson — nem tudni, mi okból — özv. B. Mihályné megváltoztatta véleményét, és Nánási Istvánt jelölte meg brutális támadójaként. A két emberben egy volt közös: H. Antalné,, akivel felváltva éltek együtt. Végül is H. Antalné vallomása, valamint az a tény, hogy a pecsétgyűrűt Papacsi, alias Buda László lakásán találták meg, egyértelművé tette, ki is az elkövető. A többszörös és különös visz- szaeső Budát a Gyöngyösi Városi Bíróság büntető tanácsa rablás bűntettében nyilvánította bűnösnek, s ezért őt hat év és nyolc hónap fegyházzal sújtotta. Mellék- büntetésül hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Egyúttal a bíróság elrendelte a vádlott szigorított őrizetét is. A fellebbezést követően a Heves Megyei Bíróság másodfokon helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így az jogerőre emelkedett. (sz.z.) Segítség a bajban Tegnapi lapszámunkban egy rövid hír jelent meg: Egerben, a Hajdúhegyi Szociális Otthon egyik épületszámya műszaki hiba miatt hirtelen életveszélyessé vált. A váratlan és szomorú esemény miatt azonnal le kellett zárni az intézmény éttermi részét, és a biztonság kedvéért el kell költöztetni az ott élő idős embereket. Ám a baj mellett szívmelengető érzés: gyorsan, példás összefogással segítettek a rászorulókon. Nem váltak otthontalanná a gondozottak, mert átmenetileg helyet kaptak az I. számú kórház szülészeti részében. Az Egri Szociális Otthon ebben az épület- szárnyban működik, s a hajdúhegyi intézmény személyzete látja el a gondozási feladatokat. A váratlanul kialakult veszélyes helyzetben nem tört ki pánik, s nyoma sem volt a bürokráciának: a megyei és városi egészségügyi szervezetek, azok vezetői páratlan segítőkészségről tettek tanúságot, nemcsak gyorsan, hanem szervezett együttműködéssel cselekedtek. A megyei kórház dolgozóinak köszönhető, hogy jó körülmények várják itt az idős gondozottakat, így a rendkívüli helyzet átmeneti „mentése” mindenki számára megnyugtató. Körülményeskedő, . akadályokkal teli világunkban íme a példa: így is lehet... (mikes) Lakásnyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár július 29-én, pénteken Budapesten rendezi meg a lakásnyere- mény-takarékbetékönyvek második sorsolását. Ezen az 1987. december 31-ig váltott és az 1988. június 30-án forgalomban volt betétkönyvek vesznek részt. A sorsolás eredményét az augusztus 2-i napilapok közük. A hivatalos nyereményjegyzék augusztus 4-én jelenik meg. A rendőrség kérése A Gyöngyösi Rendőrkapitányság csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást folytat Juhász Árpád Gyöngyös, Hattyú tér 4. szám alatti lakossal szemben. Az 52 éves férfi — az eddigi adatok szerint — tavaly és a korábbi években is különböző személyektől kisebb-nagyobb ösz- szegű pénzeket kért kölcsön, illetve kezeseket kért fel, hogy valamely pénzintézetből kölcsönöket vehessen fel. Tartozásait azonban határidőre rendszerint nem fizette és fizeti meg, és egyéb módokon is megkárosította a neki hívő embereket. A rendőrség kéri, jelentkezzenek mindazok, akik kölcsönt adtak Juhász Árpádnak, vagy kölcsönigényléséhez kezességet vállaltak, s utóbb megkárosodtak. Bemehetnek személyesen a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, címe: Gyöngyös, Róbert Károly út 21/1., illetve szólhatnak telefonon, a 37-12-551/105-ös számon. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloianniszu. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644.TeleX: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri-Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSÉFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705