Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-04 / 158. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. július 4., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Nem volt rivális Egy jelenet az egyáltalán nem Boldogító igen ... -bői mima iieiia icig^uiauiud a televíziós időszámítás, mert egymást követik a nézhető, „fogyasztható” filmek, amelyek ráadásul még valamiféle gondolati töltést is hordoznak. Az elmúlt héten is találkozhattunk néhány ilyen alkotással. Pénteken a Bújócska, szombaton pedig az Utasok kelthette fel méltán az érdeklődést. Az előbbi alapötlete ízig- vérig mai, mivel a számítógép lehetőségeit „rajzolja" tovább merész fantáziával. "Hasonló, valóságos történeteket már írt meg a világsajtó. Csupán egyetlen lépés kellett ahhoz, hogy az író, Barrie Wexlel, megálmodja az önálló életre kelt programot, amelynek már érzelmei s egyéni jellemvonásai vannak. Mi sem természetesebb, hogy egy középiskolás zseni alkotja meg ezt a különös „lényt", amely orránál fogva vezeti a szakembereket. A legérdekesebb motívum a szellemes játékon túl: a parittyás Dávid a legbonyolultabb technikai feltételek mellett is legyőzheti Góliátot. Az ész diadalmaskodhat a komputerizált világban is. Ráadásul az ügyesen kiválasztott diákszereplők: Bob Martin és Ingrid Veninger. hihetővé tették a fordulatokat. A szinkron is jól szolgálta a film erényeit, teljessé téve az élményt. színt vitt Petress István egyénisége. Hasonló hatást keltett a csütörtöki Boldogító igen . .. vagy nem?, a szombati Utasok. sőt az utóbbit megelőző Szeszélyes évszakok is, bár az utóbbi vállalkozás egykét blokkja a hamisítatlan derű perceivel ajándékozott meg bennünket. Gyorsan hozzáteszem, nem a már-már elviselhetetlen kánikula formált nyűgössé, túlontúl kritikussá minket, hanem az, hogy kimondatlanul is a Kreml kongresszusi termére koncentráltunk, ahol — s ezt minden túlzás nélkül állítom — világhistóriai jelentőségű események zajlottak, s a szónoki pulpitusra állt az a Mihail Gorbacsov, aki nem is olyan régen, történelemfordító folyamatokat rajtoltatott, aki társaival együtt ismét győzelemre vitte — kemény, nyílt, korrekt, de heves küzdelemben, szimpatikus, megnyerő vitakultúrától áthatva — a peresztrojka és a glasznoszty ügyét. Neki drukkoltunk, logikáját élveztük, nyíltságának adóztunk — megfogal- mazatlanul is — elismeréssel. csodálva közben a jövő szimfóniájának ránk is ható tételeit. Ezzel a tempóval, ezzel az élet diktálta dramaturgiával aligha lehet versengeni. Sem a stúdiókban, sem azokon kívül... Pécsi István Már lényegesen nagyobb feszültséget keltett az Utasok című francia alkotás, amelynek sztorija régi elemekre épült, de friss szemlélettel tette feszültté a rendező, Serge Leroy. Itt a szereplők kiválasztását kell első helyen említeni: a színészek tették valóban feszültté a cselekményt. Jean-Louis Trintignant és a kisfiát alakító gyerek mélyen átélte á fojtogató szituációt, kettejük beszélgetéseiből, alakuló kapcsolatukból bontakozik ki a valódi történet, amely több egyszerű macska-egér játéknál. Maga az üldözés nem kötné le a figyelmet, unalmas volna örökös ismétlődése. Itt azonban a résztvevők avatják valóban izgalmas küzdelemmé a „csatát” : a felnőtt és a kicsi egymásra utaltsága szeretetté, valódi kötődéssé változik. Ezekből a művekből az derülhet ki, hogy nem a pénzen múlik minden: a külföldi televíziósok gyakorta drága díszletek, jelmezek nélkül is képesek értékes alkotásokkal kirukkolni. Ebben is az lehet az alapelv, hogy a szellemesség adja meg a képernyőn látottak valódi izgalmát. Ha abból kevés van, hiába a legnagyobb befektetés és erőfeszítés. Gábor László Kerámiák egy „tortaszeletből” Beszélgetés Gernot Tromnau professzorral Tromnau professzor: — Rendkívül értékes leletanyagot mentettünk ki Egy jellegzetes vallási téma: Adám, Éva és a kígyó Szeptember 15-ig látogatható Egerben, a Dobó István Vármúzeum egyik igen érdekes időszakos kiállítása, melyet a duisburgi múzeum anyagából állítottak össze. A rajnai népi kerámiákból ad szinte hiánytalan áttekintést ez a tárlat, melynek megnyitójára Gernot Tromnau professzor, az NSZK-beli intézmény igazgatója is a megyeszékhelyünkre érkezett, öt faggattuk a közös vállalkozás létrejöttéről, a kiállítási anyag jellegzetességeiről. — Professzor úr, a kalauzoló füzetecske azt ígéri, hogy a látogatók a rajnai fazekasság történeti fejlődéséről teljes keresztmetszetet kapnak. Aprólékos kutatómunka eredménye ez a ritka gyűjtemény, vagy valamely régészszerencse áll a háttérben? — Ez is, az is. Múzeumunk néprajzi csoportja régóta módszeresen foglalkozik a használati és díszedények gyűjtésével, ám teljessé akkor vált az anyag, amikor néhány éve metró épült Duisburgban. Ennek egyik állomását a főtéren alakították ki. Ez a terület mindig is a város centruma volt, állandó piac működött itt évszázadokon keresztül. Így, amikor az állomás helyét kivájták a földből, mint egy hatalams tortaszeletben, úgy helyezkedtek el egymás fölött a különböző korokban lerakódon rétegek, a IX. századtól napjainkig. — Mekkora volt ez a „torta”? — Négy méter magas ... Valóban rendkívül értékes leletanyagot mentettünk ki innen. A díszesebb edényekre mindig is jobban vigyáztak az emberek, ám az egyszerűbb, puritánabb eszközökkel jóval kevesebbet törődtek. Így ezekből alig volt a birtokunkban valami, pedig egykor a fazekasok termékeinek 95 százalékát alkották. Most ilyeneket is találtunk: fáklyatartókat, ágymelegítőket, játékokat, konyhai főzőedényeket. A Rajna- vidéket, mint kerámiai központot persze kétségkívül jobban reprezentálják a díszül szolgáló tálak, tányérok, korsók. Ezek messze- földre eljutottak és elvitték az itt élő fazekasok hírét is. — Mik a jellemző díszítő- motívumok? — Világi és egyházi témákat egyaránt „tálra” vittek a mesterek. A mindennapi élet jellemző vagy fontos jeleneteit például előszeretettel örökítették meg. Míves tál készült mennyegzők alkalmából, ahol a szerelmespárokat díszesen öltözött lovagnak és úri hölgynek ábrázolják (gyakran megszépítve ezzel a valóságot), és felirat közli a házasságot kötők nevét, a frigy dátumát. Ezek a tálak a lakás fontos díszei voltak, nemzedékről nemzedékre öröklődtek. A paraszti élet pillanatait ugyancsak gyakran ábrázolták, a gazdát vagy munka közben örökítették meg, fák, virágok, madarak között, vagy büszkén lovagolva, a derék hátas ugyanis a jólét szimbóluma volt. Számos esetben találkQZunk uralkodók képmásával is, és gyakran fordultak vallásos, bibliai témákhoz, melyek közül a legnépszerűbb a szent család, Ádám és Éva az almafa alatt, Dávid és Góliát küzdelme, illetve Ka- leb szőlőfürtje. Ez utóbbi teljesen érthető, hiszen a Rajna mente régóta jelentős bortermelő vidék. — Akárcsak Eger és környéke. De gondolom, mégsem ez volt a kapcsolatfelvétel legfőbb indoka ... — Ó, nem, ennek hosszabb előtörténete van. A Bartók- centenáriumot annak idején városunkban és múzeumunkban is megünnepeltük. Természetesen a zenei és protokolláris események mellett (melyeken Köpeczi Béla kulturális miniszter is részt vett) kiállítást is rendeztünk. Ekkor vettük fel a kapcsolatot a magyar muzeológusokkal, akiktől rendkívül értékes személyi és néprajzi anyagot kaptunk, hiszen Bartók nemcsak zeneszerző volt, hanem etnográfus is. Viszonzásképpen tavaly, a budapesti Néprajzi Múzeumban bemutattuk kerámiagyűjteményünket, melyet előtte Leningrádban, Vilni- uszban és Helsinkiben állítottunk ki. A budapesti tárlatot a vidéki múzeumok munkatársai is megnézték, és többen is jelezték, hogy szívesen bemutatnák. Végül Tatán a Német—Magyar Múzeumban került közönség elé ősszel, és most, nyáron Eger kapta meg, mert dr. Bodó Sándor igazgató ajánlotta fel a legmegfelelőbb termeket, és ide köztudottan igen sokan ellátogatnak. Egerből Angliába, majd Franciaországba visszük kerámiáinkat. Azután végre majd a duisburgiak is láthatják ... — Várnak-e viszonzást Heves megyétől, ‘folytatott-e erről tárgyalásokat? — Igen, terveink között szerepel, hogy Duisburgban és Siegenben magyar hímzéseket és népviseleteket mutatunk be a Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményéből, valószínűleg a jövő nyáron ... Koncz János Alkonyaikor megcsendül a lélekharang. Egy eldugott utcában áll a zöldre festett harangláb. Körötte ecetfák, tűzfalak. A harangszó végigfut a városnegyeden, a szűk utcákon, s az öreg Józsefváros egy pillanatra önmagára emlékezik. Teheti, hisz aligha van városrész, ahol az idő rétegei ilyen nyíltan és kitártan mutatkoznának egymás mellett, egymás visszfényében. Mint egy átmetszett hegy bányájában a földtörténeti korszakok, egymásra torlódtak az idő rétegei: gyűrődések közt világít egy őstengeri csigaház, előgördül egy megkövesedett rovar, páfránylevél lenyomata látszik a palalemezen, fák megkövesedett évgyűrűi és halak csontváza — más és más idők torlódtak egymásra a Józsefváros öreg utcáin. Együtt él múlt, félmúlt és a jelen. Sajátos a hangulata ennek a látszólagos — vagy talán nem is látszólagos — összevisszaságnak. Mint álom az álo.mban: állnak a rogyadozó falak, gangok, sehová sem vezető padláslépcsők, és macskaköves udvarok a betonházak közt, a tekervé- nyes, elvarázsolt utcák két oldalán. Kopott házak, némelyik aládúcolva, utcára kiugró emeletek: egykori lábasházakra emlékeztetők. A falakon felfut a borostyán. A tenyérnyi udvarok külön világa: összetöppedt fák— némelyik akkora csak, mint egy gyerek. Orgonabokrok. Szárítókötelek légi ívei — piros, sárga ruhadarabokkal a kormos háttér előtt. Porolóállványok, autógumik és téglakupacok, egy-egy szundikáló macskával. Rég elfeledett vendégfogadók nyomai: a festékréteg alól kilátszik egy pingált tányér töredéke, egy szőlőfürtöt tartó kéz. Odafönt cégértartó vasrúd, üresen — az ember találgathatja, mi lógott rajta egykor: veres rák-e vagy ökörfej, aranyhordó, rézkulcs vagy kék bárány, a fogadók elnevezésének korszerű divatja szerint. Az utcák mélyén, szinte elrejtőzve a nagyvárosi forgalom elől, működik még néhány régi műhely: toll- seprős és gyertyaöntő, faesztergályos és suszter (nőmén est omen: Csámpainak hívják a jámbort). Itt-ott apró játszótér, a régi és új házak szabálytalan illeszkedései közt: hintával és pingpongasztallal, pádon kuporgó öregemberrel, akinek kutyája tetszés szerint pacsit ad, miközben nyakát csavargatva veti gyanakvó szemét az idegenre. A ráncos gazda furcsa történeteket sugdos, ha megnyerted bizalmát: kikapós cigány lányokról, nyalka betörőkről és vendéglőkről, ahol — még kimondani is szörnyű — kutyahússal traktálják a gyanútlan vendéget. Fönn, a párkányokon elkoszlott galambok burukkolnak, és élik négy évszakon át szerelmüket. Némelyik 'üres telken titokzatos csövek, kémények merednek elő a föld alól. Éincelépcsők vezetnek alá a föld gyomrába. Minden fa- és bokorcsoportnak megvan a maga feketerigó- párja, minden utcának, háztömbnek megvan a maga bolondja: öreg, szakállas csavargó, vagy rikácsoló vénasszony, aki utánad hajítja seprűjét, és szitkokat szór rád, pedig sosem láttad még. Az alkonyi kéményeken rozsdás szélkakas csikordul. A téren bőrruhás, kék-zöld- lila hajú motoros suhan- cok járnak körbe-körbe. Az ablakok mögött egy-egy falióra bondul. A függönyökre írva tört mozdulatok. Félhomályos kocsmákra találsz egy-egy romos házban. Fönn megkésett madarak árnyéka húz át a tűzfalon, miközben a sokarcú városnegyed sötétbe merül, az alkonyi harangszó emlékével és emléktelen lakóival. SZEPESI ATTILA: Harangszó Izgalmak a képernyőn A főműsorban vetített szórakoztató műsorok nem éppen dicséretes színvonala mit sem változott. Épp ezért sokakkal, főként a praktizáló és volt pedagógusokkal együtt örülhettünk annak, hogy kedden este végre búcsúzott a Mindenki tanköteles című csehszlovák sorozat, amelynek vita nélkül ítélhetjük oda a sikertelen- ségi nagydíjat, hozzátéve azt, hogy a kétségtelen csőd alapvető oka az alkotói szemlélet sablonossága, bántó felszínessége, az a megközelítésmód, amely annyi magyar produkció fogantatásánál tettenérhető! Ráadásul ott munkál a külhonból vásárolt művek születésénél is. Az azonos tőről fakadást legfeljebb az irigylendő rutin leplezi. Emiatt viseltük el a keddi Krimileckéket. Az egyes sztorik gazdái ugyanis nem szűkölködtek ötletekben, szellem pezsdí tő, gondolati szárnyalásra serkentő szerkesztési variációkban. Az igazi szenzáció, ez az USA-ból importált szössze- net, azért sugárzott félreérthetetlen, tömény unalmat, mert az újságírósors valósága feleselt a közhelyízű motívumok seregével, a csak azért is lekerekített „konfliktusok” egymásutánjával. A szerdai primadonnaportré csak azért nem émelyített. mert a szavatoltan hagyományos programba új
