Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-02 / 157. szám
10. ORSZÁGRÓL ORSZÁGRA NÉPÚJSÁG, 1988. július 2., szombat Az atomsorompó 20 éve Igaz, Pakisztánból hírek érkeznek az „iszlám bomba” fabrikálásáról, igaz, Franciaország és Norvégia sokat segített az izraeli atompotenciál kiépítésében, igaz, hogy amerikai, nyugatnémet, francia és svájci vállalatok is közreműködtek az 1979. szeptemberi dél-afrikai atomrobbantás előkészítésében az Antarktiszon, mégis: a huszadik évforduló idején általános a vélemény megfigyelők körében, hogy az 1968. július 1-én aláírt atomsorompó egyezmény jól szolgálta célját. 1960 előtt három ország, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia rendelkezett atomfegyverrel. A hatvanas években Franciaország és Kína csatlakozott hozzájuk, a hetvenes években még egy — India -, s azóta egyetlen ország sem lépett a nyilvánosság elé nyílt atomfenyegetéssel. Más kérdés, hogy — hiteles nemzetközi becslések szerint — Argentína, Kanada, az NSZK, Izrael, Olaszország, Japán, Pakisztán, Dél-Afrika, Svédország és Svájc bármikor ösze- állíthatna atomfegyvert, ha ilyen politikai döntést hozna. Egy kis erőfeszítéssel Ausztrália, Ausztria, Belgium, Dánia, Hollandia, Norvégia, Spanyolország, Brazília, Dél-Korea és Tajvan is beléphetne az atomfegyver előállítására képes országok klubjába fenti becslések szerint. De ez a lista alig különbözik a tizenöt évvel ezelőttitől, és az utóbbi másfél évtizedben nem jegyezték fel az atomsorompó szerződés egyetlen komoly megsértését sem. Az egyezményt az eredeti három aláírón — az Egyesült Államokon, a Szovjetunión és Nagy- Britannián, a szerződés letéteményesein — kívül mostanáig 137 országban ratifikálták. Az egyezmény szerint vannak katonai nukleáris hatalmak és vannak nem nukleáris hatalmak. Az előbbiek az egyezmény szerint azok, amelyek 1967. január 1. előtt atomfegyver birtokába jutottak, vagyis öten. ők nem korlátozzák atomfegyvereik fejlesztését e megállapodás szerint, de kötelezettséget vállalnak, hogy semmiképp nem segítik a nem nukleáris hatalmakat atomfegyver készítésében. Az első csoportba tartozók közül Franciaország és Kina belső, a szuverenitással indokolt megfontolásokból máig sem csatlakozott a szerződéshez, de az atomsorompót támogató nemzetközi hangulat gyakorlatilag őket is akadályozza annak megsértésében. A második csoportba tartozók, vagyis a világ többi országa, a szerződés szerint vállalja, hogy nem szerez be és maga sem készít atomfegyvert, s erre alkalmas anyagot és felszerelést ugyancsak nem ad el olyan országnak, amely nem helyezi magát a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyelete alá. Ez utóbbi, vagyis a szerződés szerint „nem atomhatalmak” közül Brazília, Argentina, India, Pakisztán, Izrael, Algéria és Dél-Afrika azok a fontosabbak, amelyek még nem csatlakoztak az egyezményhez, bár Dél-Afrika idén szeptemberre ígéri ezt. Az egyezmény nem tiltja a békés célú — kutatási, vagy energiatermelő beruházásokhoz szükséges — nyersanyagok, vagy berendezések kereskedelmét, a még 1957-ben alakított ENSZ-in- tézmény, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése mellett. Az 1974-es indiai atomrobbantás után az atomsorompó egyezmény kiegészült még a londoni irányelvekkel. Az atomiparban legelőreha- ladottabb hét ország — az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kanada, Nagy-Britannia, Francia- ország, azNSZKésJapán —képviselői 1975-ben összeültek Londonban és 1977-re — akkor már 13-an voltak — kidolgozták a „nukkleáris exportőrök magatartási szabályait”. Listába vették azokat a nyersanyagokat és gyártmányokat, amelyeket csak akkor lehet exportálni, ha a végső felhasználó ismert, s szavatolja a békés felhasználást és az ellenőrzés lehetőségét. A londoni irányelvek a célországok közül valamennyi „nem atomhatalomra” vonatkoznak, függetlenül attól, aláírták-e az atomsorompó egyezményt, vagy sem. De bármilyen hasznos eszköznek bizonyult is az utóbbi húsz évben az atomsorompó szerződés, legföljebb csökkenti az atomháború kockázatát, ám nem szünteti meg. Ez nem is célja, erre más megállapodások alkalmasak, amilyen a SALT-I és -II volt, vagy a legújabb, a szovjet és amerikai közepes és rövidebb hatótávolságú atomeszközöket teljesen felszámoló egyezmény, amelynek ratifikációs okmányait májusban cserélte ki Moszkvában Gorbacsov főtitkár és Reagan elnök. Csak remélni lehet, hogy folytatódik e folyamat, melynek első lépései közé tartozik az 1968- as atomsorompó egyezmény is. Mészáros György Izrael: betegeskedő egészségügy A népjóléti célokat szolgáló izraeli költségvetés egykori büszkesége, az egészségügy — mint annyi más országban — áldozatul esett a felemás reformoknak és a kormányzat szűkmarkúságának. Az 1984 óta tartó szigorú takarékossági program az ok — mondják az illetékesek. A romló helyzet miatt az orvosok, ápolónők, kórházi dolgozók hónapok óta sztrájkokat tartanak, a vizsgálatokat, műtéteket a sürgős esetek kivételével elhalasztják. 45 ezren várnak operációra, s aki már sorra került, azzal előfordulhat, hogy a kórteremben napokig nem kap enni, ha csak a látogatóitól nem. Miként betegedhet meg az egészségügy olyan országban, ahol — a bevándorlás következtében — az ezer lakosra jutó orvosok száma legmagasabb a világon, s amelynek kutatói világszerte keresett gyógyászati módszereket dolgoznak ki, például a lézertechnika segítségével? Az ok a politikában keresendő. Az izraeli „Általános Betegpénztár” a szakszervezeti szövetség, a Hisztadrut intézménye. Évi 2 milliárd sékel (1,25 milliárd dollár) költségvetésből gazdálkodik, nyolc kórházában és 750 rendelőjében mintegy 30 ezer orvos és ápolónő dolgozik a 4,1 millió lakosú országban. Hozzá tartozik a lakosság 83 százaléka, bár magán-betegbiztosítás is létezik. Ez történelmi hagyomány, a szakszervezet még a brit kormányzat idején szervezte meg az egészségügyi ellátást, s az a függetlenség elnyerése után is túlnyomórészt a kezében maradt. Vannak állami kórházak és rendelők is; ez a hálózat a brit mandátumtól átvett intézményekből fejlődött ki. A szakszervezet és az állam szerepe összefonódik az egészségügy irányításában és pénzelésében. A szak- szervezeti betegpénztár alapjai a biztosítottak hozzájárulásaiból, a munkáltatóktól levont járulékokból és az állami költségvetésből állnak össze. A lakosság számának növekedése és a gyógyászat fejlődése, drágulása már a hetvenes években feszegetni kezdte az izraeli egészségügy kereteit. A gyors változást azonban az hozta, hogy 1977-ben a jobboldali, szabadpiac-párti LIKUD-tömb került kormányra, 1984-ig saját koalíciója élén kormányzott és azóta is vétójogu tagja a nemzeti egységkormánynak, együtt a szociáldemokrata Munkapárttal és szövetségeseivel. A LIKUD az általa elképzelt reform jegyében támadást indított azok ellen a társadalmi intézmények ellen, amelyek hagyományosan a baloldalhoz tartoznak. így az „egyenlősdi” fő fészkei, a kibu- cok, vagy az egészségügyi hálózat ellen is. Csökkentették az állami támogatást: a szakszervezeti betegpénztár költségvetésében az állami hozzájárulás aránya 28 százalékról mostanáig 2 százalékra csökkent. Az idén már 200 millió sékel (125 millió dollár) hiányzik a betegpénztár kasszájából. Ezért nem tudják emelni a személyzet fizetését, oly mértékben sem, hogy lépést tartson az inflációval. Áz orvosok keresete havi 700-1500 sékel (438-940 dollár) között mozog, ami az országos átlagfizetés körüli összeg, és értéke havonta 1-2 százalékkal csökken az infláció következtében. A hálapénz nem szokásos Izraelben. Tavaly novemberben az orvosok kollektív szerződése jelentős emelést írt elő a túlóradijakra, de a LIKUD-párti pénzügyminiszter még ezt is megfúrta, arra hivatkozva, hogy akkor lavinaszerű bérkövetelési mozgalom indul meg a közalkalmazottak körében, s ez növelné az inflációs nyomást. Az egészségügyi dolgozóknak tehát nincs lehetőségük jövedelmük növelésére, lemaradnak az infláció mögött. A jobboldal a magánbiztosítás kiterjesztését javasolja és a szak- szervezethez tartozó orvosokat vádolja, hogy önös érdekből játszanak a betegek életével. A baloldal, a Munkapárt és a szak- szervezet ugyanezt a vádat intézi a LIKUD címére, mondván: tönkre akarja tenni az olcsó, mindenkinek egyformán hozzáférhető egészségügyi rendszert. Az izraeli egészségügy betegsége a novemberi általános választások egyik fontos témájának ígérkezik. MGy. Politikusokat, jogászokat és szociológusokat foglalkoztat a kérdés: Minden út a parlamenthez vezet? Belgrad lakói június 17-én szokatlan eseménynek lehettek tanúi: a zimonyi „Zmaj” mező- gazdasági gépgyár ötezer munkása sztrájkba lépett és tüntető menetben a parlament elé vonult. Útközben néhány más vállalat dolgozói is csatlakoztak hozzájuk. így közel tízezres tömeg követelte, hogy találkozhasson a „tisztelt ház” és a szövetségi kormány képviselőivel, s magyarázatot kérjen életkörülményei romlására, keresete vásárlóerejének csökkenésére. Belgrád a második világháború óta először találta magát szemben drá^ mai munkásmegmozdulással. A menet élén haladók a nemzeti lobogó és a JKSZ zászlaja mellett Tito arcképét vitték. A parlament előtt nemcsak jövedelmük növelését sürgették, hanem a párt és állami vezetőket élesen bíráló és vádoló megállapításokat is hangoztattak: „Változást követelünk” , „Le Miku- liccsal és a kormánnyal”. A sajtó szerint a tiltakozó sztrájkok jogosak, mert a gazdasági válság sok munkáscsaládot valóban kritikus helyzetbe juttatott. Ugyanakkor az új gazdasági reformnak, a piacgazdálkodásra való áttérésnek nincs alternatívája. Számolni kell azzal, hogy a mostani gazdaságpolitika végképp a tönk szélére juttat néhány ezer harmatgyengén gazdálkodó vállalatot. A „Zmaj” dolgozói nem véletlenül választották célpontul a szövetségi parlamentet. Tavaly óta a panaszosok útja általában ide vezet. Az év első felében vagy ötven küldöttség fordult a „tisztelt házhoz” kérve gondjai-bajai orvoslását. A küldöttségek szót emelnek a törvénysértések, a községekben és a vállalatoknál előforduló igazságtalanságok ellen. Legy- gyakrabban a helyhatósági szervek működésében tapasztalt rendellenességeket, visszaéléseket, a belügyi szervek illetéktelen beavatkozását nehezményezik. A szövetségi parlament nemrég nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozta, hogy a képviselőház továbbra is nyitva áll mindazok előtt, akik segítséget kérnek tőle. A jövőben is fogad és meghallgat minden panaszost és igyekszik segíteni, mert felelősnek tekinti magát az alkotmányosság és a törvényesség védelméért. A jelenlegi törvények értelmében azonban a panaszokat ott kell megoldani, ahol a problémák felmerültek. A parlament kénytelen a beadványokat kivizsgálásra az alacsonyabb szintű szervek elé utalni, s rendezésüket figyelemmel kiséri, de nincs olyan helyzetben, hogy a döntésekre befolyással legyen. Ugyanakkor jó lenne, ha a panaszosok előre bejelentenék látogatásukat, hogy meg lehessen hívni és hallgatni a másik felet is.- Paradox helyzet - mondotta a ház panasz- és beadványügyi bizottságának elnöke - , hogy a szövetségi parlament elintézés végett kénytelen ugyanabba a városba-községbe visszaküldeni az ügyiratokat, amelynek hatósági szerveit érintik. É helyzeten az alkotmány módosítása, vagyis ez év november vége előtt már nem is lehet változtatni. Tarthatatlan , hogy az állampolgárok kénytelenek a parlamenthez apellálni, miközben a helyhatósági szervek a fülük botját sem mozdítják, sőt nem egyszer a rendőrségre bízzák a bajok „elsimítását”. Ez utóbbi semmit sem old meg, bizalmatlanságot szül, igy az is előfordul, hogy a panaszosok nemzetközi fórumokhoz fordulnak segítségért. A helyi párt, állami és társadalmi szervek nem hajlandók felelősséget vállalni. Ezen gyökeresen változtatni kell. A politikai intézményrendszer reformjának erre megoldást kell találnia. Ez a témakör az utóbbi időben mind több jugoszláv politológust, jogászt és szociológust foglalkoztat. „világos, hogy a panaszos delegációk parlamenti látogatása a rendszer működési zavarairól tanúskodik - jelentette ki Vojin Dimitrijevics, a belgrádi egyetem jogi tanszékének tanára. - Nem vitás, hogy sok kérdést a törvényes eljárás helyett az ún. hatalmi központokban oldanak meg. Ez esetenként olyan helyzetet teremt, hogy az egyszerű állampolgároknak gyakorlatilag semmi esélyük sincs jogaik meg- védelmezésére. Elemi jogaik megsértése miatt kénytelenek a „tekintélyekhez” fordulni. így aztán a parlament szerepe keveredik a bíróságokéval. Mert a parlament dolga a törvényalkotás, a törvénytelenségek elkövetőit a bíróságoknak kellene megbüntetniük. Milan Matics, a politikai tudományok doktora, a Nin című hetilapnak adott nyilatkozatában kifejtette: „A hiba a politikai intézményrendszer szerkezetében keresendő. A decentralizálás következtében gombamódra elszaporodtak a helyi hatalmasságok, akikkel szemben az egyszerű állampolgárok tehetetlenek. A helyhatósági szervek senkinek sem nyújtanak védelmet. A panaszos küldöttségek a velük szemben táplált bizalmatlanságot tükrözik. A jugoszlávok „mini állampolgárok”. Alattvalói a szövetségi államnak, a tagköztársaságoknak, az autonom tartományoknak, az opstinának (városnak-községnek) és végül az önigazgatási érdekközösségeknek. Az ország jogrendszerét infarktus veszélye fenyegeti. Egyebek között ezért van szükség a politikai intézményrendszer radikális reformjára”. Márkus Gyula Jacques Delors: a nyugat-európai piacegységesítés atyja Azzal, hogy a francia Jacques Delors megbízatását a kormányfők meghosszabbították újabb két évvel a brüsszeli főbizottság élén, esélyt adtak neki, hogy befejezhesse művét, amit hivatalba lépésekor, 1985-ben vázolt fel először: az egységes, belső határok nélküli nyugat-európai közösség megteremtését 1992-re. A vámhatárok lebontása után le kell bontani minden egyéb elválasztó tényezőt, a szabványok, az adórendszerek, a deviza és a munkajogi szabályok eltéréseit, magasabb szintre emelve az eddig elért integrációt — hirdette meg akkor. A nagyszabású programnak, amelyen mostanában munkálkodik az EGK, szellemi szülőatyja ez a 63 éves francia szocialista párti gazdaságpolitikus, aki a brüsszeli központ 13. emeletén, a közösség afféle „elnök-vezérigazgatójaként” már negyedik éve irányítja a főbiztosok és a hozzájuk tartozó hatalmas, 12 ezer fős apparátus munkáját. Az „eurokraták” hadát, akik mozgásban tartják a nyugat-európai gazdasági és immár politikai egyesülési folyamatot. Delors olyan politikus, akit nehéz besorolni. Mitterrand első szocialista párti kormányának gazdasági minisztere volt, majd ő szorgalmazta az irányváltást 1984-ben, a megszorító gazdasági politikát. A szocialista párthoz 1974-ben csatlakozott. Fiatal korában, mint banktisztviselő és a keresztény szakszervezet (CFTC) gazdasági elemzője, szürke hivatalnokként kezdte. A Pompidou-kormány tervhivatalába került azután, a szociális ügyek osztályára, s így indult államigazgatási pályája, amelyen miniszterségig emelkedett, de már a szocialista párt soraiban. Ám a jobboldali liberális kormányokban ő túlságosan szociális érzelműnek bizonyult, a szocialistáknál pedig mindig túlságosan liberálisnak és katolikusnak. „Állandóan kilógok a sorból” — ismerte el egyszer. Elveihez azonban, amelyek a szociálisan szabályozott szigorú piac- gazdaság elvei, mindig hű maradt. A brüsszeli főbizottság élén kemény kézzel látott munkához, hogy kivezesse a mezőgazdasági és költségvetési gondokkal küszködő közösséget a kicsinyes napi vitákból. Távlati célt adott az EGK-nak a piacegységesítési programmal. „Nincs sok időnk. Nyugat-Európa hamarosan őslények temetője lesz, ahol japánok és amerikaiak tanulmányozhatnak majd egy letűnt életmódot” — hangoztatja gyakran, amikor érvel mellette. Delors az egyetlen főbizottsági elnök, aki négy évnél tovább maradhatott hivatalában; nyilvánvaló a szándék a kormányok részéről, hogy végig kezében tarthassa az 1992-ig szóló programot. Viszont azt, ami feltehet- né a koronát erre a gazdasági egységesülésre, a központi nyugat-európai jegybank javaslatát a britek ellenállása miatt végül elvetették most Hannoverben. Delors pedig azt tartja: közös nyugat-európai pénz, és az ezt kibocsátó közös nyugat-európai jegybank nélkül az egységes belső piac aligha lesz szabályozható, és ez teremti csak meg annak feltételeit, hogy Nyugat-Európa lépést tartson Japánnal és az Egyesült Államokkal. Most újabb két évet kapott ahhoz, hogy erről meggyőzze a tizenkettek kormányfőit. Magyar Péter ' A TSZKER egri Területi Központja" felvesz — felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szakembert áruforgalmi ügyintéző munkakörbe, továbbá — áruforgalmazási osztályára középiskolai végzettséggel rendelkező bonyolítót. Jelentkezéseket írásban kérjük. Cím: TSZKER TERÜLETI KÖZPONT EGER, Lenin út 9. y r Az Eszakmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat gyöngyösi üzemigazgatósága értesíti a r\ hogy a Gyöngyös-OVIT állomás és Karácsond község között létesített új 20 KV-os távvezetéket feszültség alá helyezte. Emiatt a vezeték és a tartószerkezeteinek érintése, megközelitése életveszélyes. Autósok figyelem, a Heves Megyei Autójavító Vállalat FULL szerviz Eger, Faiskola u. 5. minden páros hét szombatján 7-14 óráig ügyeletet tart. Szombati napokon gépi autómosás Várjuk kedves ügyfeleinket. \
