Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-08 / 136. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. június 8., szerda S. MEGYEI DIÁKGÁLA A legjobbak seregszemléje A Paradicsomlc(t) című zenés darabot az Egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola színpada adta elő Egy új típusú művészeti seregszemle utolsó felvonására került sor hétfő délután Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A megyei diáktanács az idén úgy szervezte meg az iskolák amatőr együtteseinek és szólistáinak bemutatkozását, hogy azok nemcsak önmagukat, de az alma matert is képviselték. Szerkesztett műsorok szerepeltek a háromnapos megmérettetésen: Gyöngyösön és Egerben számot tudtak adni az intézmények arról, hogy hol is tartanak az órán kívüli nevelésben. Talán fölösleges is hangsúlyozni ennek fontosságát: mióta szervezett oktatás létezik a világon, azóta a művészeteket is felhasználják a pedagógusok. Tudják azt, hogy tartást, összegző tudást ad, ha valaki vállalja a pó- diumi, színpadi szereplést. A hétfői ünnepi alkalmat Sós Tamás, a KISZ Heves Megyei Bizottságának első titkára nyitotta meg, köszöntve a meghívottakat, a fiatalokat és tanáraikat. Egyben átadta azokat az elismeréseket, amelyek a KISZ Heves Megyei Bizottsága mellett működő Diáktanács ítélt oda. A Diákközösségek Segítéséért kitüntetésben részesült Sánta Lászlóné, a Bajza József Gimnázium tanára, Gál Erzsébet, a Széchenyi István Közgazdasági és Vasútforgalmi Szakközép- iskola tanára, Csányi Jánosáé, a 213-as Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára, Néző Sándor, Pecsenye Pál, Balázs Sándor, a Dobó István Gimnázium tanárai, Molnár György, az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola tanára, Bó- ta Sándor, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára, Fodor Endre, Svóbné Lénárt Ágnes, Ferenc Béláné és dr. Giller Lászlóné, a Hevesi Középfokú Oktatási Intézmény tanárai, Elek Elemér, a megyei tanács művelődési osztályának főelőadója, Ger- ják István, az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola tanára, Holló Erzsébet, a Berze Nagy János Gimnázium tanára, Horváth László, a Vak Bottyán János Ipari Szakközépiskola tanára, Kómán Árpád, a Nemecz József Mezőgazdasági Szakközép- iskola tanára, Farkas Istvánná, a Gép- és Műszeripari Szakközépiskola tanára, Flaskay Miklós, a. Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára, dr. Tóth Gézáné, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola tanára. A KISZ Központi Bizottsága a pedagógusnap alkalmából Kiváló Nevelő munkáért kitüntetést adományozott Lövei Gyulának, a Hevesi .Középfokú Oktatási Intézmény igazgatójának és Törő Elemérnek, a Széchenyi István Közgazda- sági és Vasútforgalmi Szak- középiskola igazgatójának. Ők az elismerést június 4-én, a központi ünnepségen vehették át. Ezután kezdődött a színpompás diákgála, amely nagy sikert aratott a közönség körében. A gárdonyis Gulyás ÉVa Gluck-művet játszott fúvolán (Fotó: Koncz János) „Az újító szemléletet belénk nevelték” Újítani, újítani, újítani. Felkarolni a jó ötleteket, megbecsülni az alkotó értelmiséget, takarékoskodni a meglévő energiákkal, mozgósítani, átszervezni a hatékonyabb termelés érdekében. Nem újkeletű kívánalmak ezek, de soha nem volt akkora szükség a tényleges megvalósításukra, mint napjainkban. A hasznosítható újításokat, s az ezeket megálmodó szakembereket épp ezért érdemes „jegyezni”, és ösztönző módon elismerni. A megyeszékhelyen ezek közé a tehetséges emberek közé sorolható Ripszky István, az Egri Dohánygyár kereskedelmi osztályvezetője is. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemén végzett 1976-ban, s még ugyanebben az évben helyezkedett el a vállalatnál rendszer- szervezőként. A kezdetekre így emlékezik: — Annak idején több fiatal diplomással rajtoltunk együtt, s a vezetés már akkor tudatta velünk, hogy hosszú távon is számít ránk. Az első évben szinte kivétel nélkül mindnyájan megismerkedtünk a termelés valamennyi fázisával. Alap- követelmény volt, hogy mindenütt nyitott szemmel járjunk, s az észrevételeinkről, javító szándékú ötleteinkről rövid feljegyzést készítsünk. Minden apró javaslatnak értéke volt, így lassanként beépült a szemléletünkbe az újítás' iránti igény. Nem győzöm hangsúlyozni a rugalmas, menedzser típusú vezetés jelentőségét. A bizalom mellett ugyanis mindenkit ösztönöztek a továbbtanulásra, arra, hogy folyamatosan képezze magát. S végül az sem elhanyagolható tény, hogy harmincegynéhány évesen az egykori fiatal kezdők ma mindannyian vezető beosztásban dolgoznak. — Milyen jellegű újításokat tett az elmúlt időben az asztalra? — Elsősorban azokon a területeken kerestem új megoldásokat, amelyek az anyagtakarékossággal, az elfekvő készletek hasznosításával kapcsolatosak. Az elmúlt évben egy újfajta technológia-korszerűsítési elképzelés mintegy ötmillió forint hasznot hozott a vállalatnak, devizában. S mivel az újításért kapott összeg még adómentes volt, úgy éreztem, megérte a fáratságot, hogy számomra is megtérült a befektetett munka. Egy ilyen újítás hátterében ugyanis nem kis erőfeszítés van. Rengeteg szakirodalmat kell áttanulmányozni, mire ösz- szeáll a gyakorlatban is hasznosítható anyag. — Az adózás tehát az újítóknak sem kedvez ... — Az az igazság, hogy az ember nagyon elgondolkodik, érdemes-e a szabadidejét a többletmunkára fordítani, mivel őszintén szólva nem nagyon éri meg a jelenlegi feltételek mellett. Másrészről viszont, azt hiszem, se én, se a kollégáim nem tudják azt megtenni, hogy elmenjenek olyan dolgok mellett, amelyek igenis megváltoztathatók, jobb eredményeket hozhatnak. Mint mondtam már, ezt a szemléletet belénk nevelték itt, tehát a jó ötleteket a jövőben is minden bizonnyal papírra vetjük. Jelenleg is foglalkozom ilyen jellegű feladattal. — Család, gyerekek? — 1982-ben nősültem meg, feleségem pedagógus. Az ő javaslatára szereztem meg levelező tagozaton a műszaki tanári diplomát. Úgy terveztük, hogy mind a ketten tanítani fogunk, de aztán másképp alakult. Van egy hatéves kislányunk és egy négyéves fiunk. Ha tehetjük, a szabadban töltjük az időnket. Szeretjük a természetet. A másik szabadidős elfoglaltság: a nyelv- tanulás. Németből szeretnék egy középfokú nyelvvizsgát. — Megvalósulatlan vágyak? — Nagyon fontosnak érzem, hogy naprakész ismeretekkel rendelkezzem, hogy megfelelően tájékozott legyek. Ehhez azonban rengeteg szakirodalmat, folyóiratot kellene átnézni, de idő híján ez nem mindig sikerül. (barta) Diók újságírók közül a. legjobbaknak Szaktábor Párádon A megyei úttörőelnökség és lapunk Rózsa Ferenc KISZ- alapszervezete, kora tavasz- szal pályázatot írt ki az újságírás iránt érdeklődő általános iskolásoknak. A nem könnyű feladatot — az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiről szóló tudósítást, a Petőfivel való találkozás elképzelt leírását — sokan oldották meg jól. Közülük is a zsűri által legjobbnak tartott húsz cikk szerzője részesül elismerésben. Nekik az a lehetőségük is meglesz, hogy június 28- tói július 4-ig, a népművészetekkel foglalkozó pajtásokkal együtt, szaktáborban vehetnek részt Párádon, a Fáy András Általános Iskolában. Itt megismerkedhetnek a lapkészítéssel, a különböző műfajok jellegzetességeivel, és természetesen saját tollúkat is kipróbálhatják: riportokat, interjúkat, kis színeseket készítenek, valamint — egy saját újságot. Akik pedig a táborba, jó munkájuk révén, meghívót kapnak: Dányi Péter, Lóvási Judit, Kovács Beatrix, Ma- karész Rita, Máté Csilla és Toman Márta Hatvanból, Csirke. Judit és Kocsis Andrea Petőfibányáról. Bordás Enikő és Fazekas Boglárka Lőrinciből, Takács Bálint Selypről, Farkas Mójiika és Valiskó Mónika Párádról, Hatvani Hajnalka Kápolnáról, Stanczel Adél Egercsehi- ből, Weiner Mercedes Péter- vásáráról, valamint Ecsédy Melinda, Kovács Kira, Schwarzkopf Mónika és Tö- rőcsik Tímea. Egerből. Lóval kerékpár ellen „Vasárnap az egészségért” .elnevezéssel június 19-én, vasárnap (eső esetén egy héttel később) nagyszabású szabadidő-sportnapot rendeznek a Kerepesi úti ügetőpályán. A hangsúlyt a tömegsportversenyekre helyezik. Rendeznek futó-, s kerékpárosviadalokat, sőt, a kerekesszékesek részére is kiírtak erőpróbát. Az élsportolók bemutatókat tartanak, amelyek közül egyre hadd hívjuk fel külön is a figyelmet. Ezerméteres távon a legjobb hazai kerékpárosok élvonalbeli ügetösökkel mérik össze tudásukat, vagyis eldől: a kerékpár vagy a ló gyorsabb-e? Egyébként az eseményt támogató vállalatok minden szám helyezettjeinek értékes díjakat ajánlottak fel, s 17.30 órakor sorsolják a fődíjat — a belépők sorszámai alapján —, egy Orion videomagnót. (A jegyek ára 60 forint, hat éven aluliaknak ingyenes.) Fiatal pedagógusokat várnak Életmódtábor Felsőtárkányban Rendhagyó kezdeményezésbe fogott a megyei Köjál, a KISZ Heves Megyei Bizottsága mellett működő értelmiségi fiatalok tanácsa, amikor elhatározta, hogy az életmód megváltoztatását egy tábor keretében népszerűsíti. Nem is akárkikre gondoltak. hanem fiatal pedagógusokra. azért, hogy az ott megszerzett ismereteket továbbadhassák tanítványaiknak. A táborra június 20-tól 25-ig kerül sor, a KISZ Há- mán Kató Politikai Képzési Központjában, Felsőtárkányban. Nemcsak az egészséges élethez adnak tanácsokat, hasznosítható ismereteket, hanem a program kiegészül számítástechnikai alapképzéssel is. Az egy hét alatt számtalan ismeretterjesztő előadást hallgathatnak a résztvevők, lesz filmvetítés, egészségügyi vetélkedő, ankét az AIDS-ről, a káros szenvedélyekről. A foglalkozásokon megismerkedhetnek a korszerű táplálkozás élettani hatásaival, s gyakorlati útmutatást kapnak a mozgás és sport alkalmazásáról, az életmód megváltoztatása érdekében. Jelentkezéseket még elfogadnak a KISZ Heves Megyei Bizottságán. Gyereksarok Legutóbbi feladványunk helyes megfejtése a Garay János idézetéből: „Hol volt, hol nem, bizonnyal már meg nem mondhatom ...” Könyvutalványban részesül: Bódi Barbara, Recsk, Koczka Krisztina, Gyöngyöspata, Bányai Brigitta, Eger. A következő talányunk a számlogikára épít. Az ábrán látható- vízszintes sorokban a számok logikai sorrendben követik egymást. E logika alapján milyen szám kerül a harmadik sorba a kérdőjel helyére? A megfejtés mellé- fűzzetek rövid magyarázatot is! A beküldési határidő: június 17. A borítékra írjátok rá: Gyereksarok. 38 i % 19 42 1 2 7 28 ■ 1 9 ■ ÁLLÁSSZOLGÁLTATÓ IRODA AJÁNLATAI: 3300 EGER DOBÓ TÉR i «36/10-144 AFOR HEVES ÉS NOGRAD MEGYEI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA: Füzesabony, Szihalmi u. Felvételt hirdet műszaki csoportvezetői munkakör betöltésére Füzesabonyban. Feltétel: Felső- vagy középfokú műszaki végzettség és 10 ev feletti gyakorlat. Érdeklődni lehet munkanapokon személyesen, vagy a 06-39- 41-450-es telefonon az üzemigazgatónál. MATRAVIDÉKI ÉPlTÖ ÉS SZAKIPARI SZÖVETKEZET: Gyöngyös, Batthyány tér 21, Felvételre keres lakatost és mechanikai műszerész szakmunkásokat, valamint épületasztalos férfi betanított munkásokat. HEVES MEGYEI ÄLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT: Gyöngyös, Szurdokpart I. Felvesz felsőfokú végzettséggel rendelkező élelmiszeripari üzemmérnököt, rendészeti csoportvezetőt. Középfokú végzettséggel alkalmaz bérellenőrt és könyvelőt. Továbbá felvesz autóvillamossági szerelő, vízvezeték-szerelő és húsipari szakmunkásokat, valamint kocsikísérőket.- MATRAALJI SZÉNBÁNYÁK THOREZ BÁNYAÜZEM: Visonta. j Felvételt hirdet lakatos, gépi forgácsoló, autószerelő és hegesztő szakmunkások részére. MAGYAR HITELBANK RT. GYÖNGYÖSI IGAZGATÓSÁGA: Gyöngyös, Rákóczi u. 4. Felvesz közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező hitelügyintézőt és számviteli munkakör betöltésére munkatársakat. Alkalmaz továbbá érettségizett gyors- és gépírót. VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT: Hatvan, Vörös Hadsereg u. 16. Gyakorlattal rendelkező építészmérnököt keres felvételre termelési osztályvezetői munkakör betöltésére. SZOLNOKI MEZŐGÉP HORTI GYÁREGYSÉGE: Hort, Kossuth u. 129. Felvételre keres szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező munkatársakat művezető, meós és technológusi munkakörök betöltésére. Továbbá felvesz forgácsoló és hegesztő szakmunkásokat.