Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. június 11., szombat 7 palócföld kutatója A Látogatóban dr. Bakó Ferencnél Kezemben tartok egy kiadványt, az egri Dobó István Vármúzeum XXIII. évkönyvét. Hazai szakemberek több mint harminc tanulmányát tartalmazza. Különössége mégsem ebben van. A tavaly szerkesztett vaskos könyv bevezető írása a hetvenesztendős Bakó Ferencet köszönti, az egri vármúzeum egykori igazgatóját, a néprajztudóst, a tudományszervezőt, a fáradhatatlan 'közművelőt. A pályatárs, Balassa Iván tollából származó érdemeket és küzdelmeket precízen számbavevö életrajzot nehéz lenne akár felülmúlni, akár kiegészíteni is. Mire vállalkozhat az újságíró? Csupán abban reménykedhet, hogy egy látogatás kapcsán megpróbálja egy. kicsit közelebb hozni az olvasókhoz az évtizedek óta a palóc vidék értékeinek megmentésén munkálkodó tudóst. Szökőkútavatás Aquincumban Az Építőipari Tudományos Egyesület Épületgépész Ipartörténeti Munkabizottságának kezdeményezésére régészek, muzeológusok, tervezők, vízügyi és villanyszerelő szakemberek Aquincumban felépítették és a múlt hónapban felavatták egy másfél ezer éves ókori szökőkút pontos másolatát (MTI-fotó — Kieb Attila) Új szólásformáink nyomában ••• Szerény. ízléssel berendezett, lakótelepi lakásban fogad. Első látásra hiányolom a falakról, polcokról a népi kerámiákat, tányérokat, eszközöket. Minthogy ez effajta rekvizitumok eddigi tapasztalataim szerint, a folklór szerelmeseinél tömegével vannak. — Akad azért néhány, kedves darab — mutat pár kan- csóra. bokályra. Ezeket mind ajándékba kaptam. Az is igaz viszont — én mindig szigorúan vettem azt a rendelkezést —, hogy hivatásos szakembernek inkább a köz- gyűjteményt kell gyarapítania. S aztán a könyvek is igen sok helyet elfoglalnak. A dolgozószoba ideális környezet az elmélyült munka, a rendszerezés, összegezés, az írás számára. Találkozónknak egyébként még egy aktualitása van. A napokban került sor Bakó Ferenc nagydoktori értekezésének vitájára Budapesten, a tudományos minősítőbizottság előtt. Témája: a palócföldi lakodalom szokás- rendszerének etnikai jellege és történeti változásai. — Talán nem tartja udvariatlanságnak: pályájának miért ilyen késői szakaszában vállalkozott e magas tudományos cím megszerzésére? — A palóc terület rendszeres, átfogó igényű feldolgozását még 1968-ban kezdtük el munkatársaimmal, a múzeumban. Rengeteg anyag gyűlt össze. Hogy ebből könyv, s mi több. doktori értekezés szülessen, ahhoz kellett az a szabadidő, amihez csak most tíz esztendeje. nyugMíjba vonulásom után jutottam hozzá. — Ez a szerteágazó érdeklődés, a gyűjtőmunka a palóc területen, számos más könyvének is forrása volt. Hogy csak a legismertebbeket említsük: az egri borospincékről, a bükki barlang- lakásokról, a Mátra vidéki parasztházakról, -portákról írott könyvét, tanulmányait sokan ismerik, forgatják. Egyetemi katedra helyett ön a gyakorlati szervezőKísértetek, vámpírok, ördögök, négyszemű leányok népesítik be a vásznakat. A .felhőkarcolók között egymással beszélgető alakok lebegnek, a vonat előtt tétova öngyilkos jelölt, a tenger hullámai felett repülő bálna és kísértethajó. De itt van Almerina kutyája, az óriáshangya, a menekülő 'fember és Fellini vonata is. Megannyi fantasztikus történet, megannyi fantasztikus szereplője. Olykor a képmezőben hosszadalma- san kacskaringózó írott sorok. a történet jobb megértéséért. Máskor a kép van felosztva több részre, képregényszerű, fordulatosán festett mesével. Megfogalmazásban természetesen a szürrealizmus kellékei játszanak szerepet. De ott van a festő néhány korai rájza, stílusgyakorlamunkál választotta. Mi tartotta meg ezen a vidéken? — Bár Nagyváradon születtem. 1920 óta itt élek, Egerben. tehát a városban nőttem fel, édesapám kézműves, iparosember volt. A népi kultúra jelentőségéről, szépségéről nem tőlük, hanem a falukutató könyvekből értesültem. Reformátusként, a ciszterek Szent Bernét Gimnáziumába jártam, ahol történelemtanárom, Pataki Vidor, már megismertetett a múltkutatás, régészet szépségeivel, ö tevékeny részt vállalt az egri vár feltárásában, s mi, a diákjai is, segédkeztünk. Akkoriban még a környező településeken a föld felszínén is találtunk kőbaltát, az ősember kezdetleges eszközeit. A népélet iránti vonzódást mégis Budapesten, egyetemi tanáraimtól kaptam: Győrffy Istvántól, Viski Károlytól. A nyaranta szervezett néprajzi gyűjtőtáborok végképp eldöntötték a sorsomat. Sokat adott az Ortutay Gyulával, Erdei Ferenccel korán kialakult kapcsolatom is. Meghatározó élmény volt a találkozásom Dudás Feró bácsival, aki az azóta híressé lett Vankóné Dudás Juli apja volt. Ö az a régi típusú parasztember volt. aki a gazdálkodásban- is mindenhez értett. S még sorolhatnám .kutatóútjaimat: örhalmon, Ipolyvarbón, s annak is ötven éve már, hogy Galga- mácjián először gyűjtöttem. Aztán néhány év kitérő után, a Néprajzi Múzeumban, majd Sárospatakon dolgoztam, 1952-ben visszatértem Egerbe. A múzeum vezetésével bíztak meg. Nemcsak a gyermekkori emlékek tartottak meg itt. Mindig vonzónak találtam, hogy ott élhetek, egy tradíciókban gazdag gyűjtőterület központjában. Márpedig Heves megye a felföldi palóckultúra egyik centrumának tekinthető, ahol rengeteg értéket találtam. — Figyelmét, erejét azonban jó ideig lekötötte a ta. Az egyik legszebb a Klee festői eszközeitől ihletett bájos kettős gyermekportré: Valentina és Antonella arcképe. Buzzati festészetében egyszerre van jelen a paradoxon és a megdöbbentés, az ironikus játék és az elidegenedés. Azok a jellegzetességek, amelyek az író Buzzati sajátjai. A világ előbb ismerte meg és ismerte el az írót, mint a festőt. Népszerűségét nálunk is regényei, elbeszélései, színművei alapozták meg. Buzzati azt vallotta: „festő vagyok, aki hobbiból — sajnos meglehetősen hosz- szú időn át — író- és hírlapíróként dolgozott. A festészet számomra nem hobbi, az írás a hobbim. De az írás és a festés számomra ugyan(Fotó: Szántó György) múzeumszervezői feladat ... — Szinte a semmiből kellett az intézmény szervezeti kereteit megteremteni. A székhelyünk a Buttler-ház- ban volt, hozzá tartozott még az érseki képtár és múzeum. Az egri várból csak a kazamaták tartoztak hozzánk. Amikor odakerültem, abban az esztendőben ünnepeltük a várostrom 400. évfordulóját. Szinte özönlöttek a látogatók, rengeteg volt a protokolláris teendőm is, pedig a raktárak nem voltak rendben, hiányzott az adattár, a fotótár. Mindezeket pótolni és kialakítani kellett. A voltaképpeni tudományos munkát csak az ötvenes évek végén tudtuk elkezdeni. Rövidesen megnyitottuk a képtárat, s az első állandó néprajzi, népművészeti kiállítást. — Az ön nevéhez fűződik a Heves Megyei Múzeumi Szervezet létrejötte, amelynek értékei a máig közkedvelt tájházak. Ezek kialakítása, felfedezése, berendezése nyilván szép emlékeket is idéz ... — Talán szerencsém volt. A gyűjtőutak során az egészen egyszerű emberek is bizalmukba fogadtak. Nem volt számomra nagyobb elismerés — ez még fiatal koromban esett meg —. mint amikor egy-egy családnál leültettek a közös tálból fogyasztott vacsorához. Még az ötvenes évek elején történt, hogy Bélapátfalván megláttam az egyik házban egy díszesen faragott, terpesztett lábú asztalt, egy odavaló juhász munkáját. Abban tartották a kenyeret, hiteles, szép tárgy volt. de nem adták el. Húsz esztendő múltán, amikor berendeztük a mikófalvi tájházat, emlékeztem erre a bútorra. Üjra felkerestem azt a házat, már csak a gazda felesége élt, aki végül is megvált a kedves bútordarabtól, mert tudta, jó helyre kerül. Sok ilyen élményem van, kezdetben gyalog jártam a az a dolog. Akár írok, akar festek, egyetlen cél van előttem: történeteket mesélni." A festő Buzzati igazán jól illusztrálja az író Buzza- tit. Első sikeres kísérleteit az 1969-ben megjelent saját maga által illusztrált Képes poéma című kötetével aratta, majd a Morei-völgyi csodákkal múlta felül. 1958 vidéket, több napig is időzve egy-egy helyen. — Sokan irigyelhetik érte, hogy Kanadában is kutathatott népi emlékek után ... — 1978-ban megkértek, hogy a kanadai Coburgba kísérjek el egy magyar nép- művészeti kiállítást. Természetesen az összeállítása, rendezése is az én feladatom volt. Ez egyheti kiküldetést jelentett. Hirtelen támadt egy ötletem, vajon le' hetne-e néprajzi anyagot, visszaemlékezéseket gyűjteni az ott élő magyarok között is. A Kanadai Nemzeti Múzeum nemzetiségi kultúrákat támogató központja ezerdolláros ösztöndíjat adott. Beosztással ez elég volt egy hónapra. Egy esztendő múltán visszatértem a vándorkiállításért, s megtoldottam egy hasonló úttal. — Amiből, ha jól tudom, egy rövidesen a Gondolat Kiadónál megjelenő könyv született, Kanadai magyarok címmel. Melyik művére a legbüszkébb? — Örülök annak, ha részese lehetek átfogóbb kézikönyvek megalkotásának. Ilyen volt a Heves megye műemlékei három kötetben, és a még nyomdában levő Palóc nagymonográfia. Jelenleg az új magyarság néprajza harmadik kötetének a lektorálásával foglalkozom, amely a mesterségek témáját összegzi. — Számtalan más megbízatása volt. A műemlékvédelmi nyári egyetem létrehozásában, a magyar—finn kulturális vegyes bizottságban, az ICOMOS-ban tevékeny részt vállalt. Ez már mind a múlté? — Igyekszem most már csak a tudományos' feladatokra koncentrálni. Sokat és, meghatározott napirend szerint dolgozom. A legújabb témám az Eger-völgyi vallonok sorsa, szellemi hagyatéka. Írott és nyomtatott forrásokból tudom, hogy a XI —XVI. század közötti időben éltek itt vallon telepesek. A régi pincék vizsgálatából, a családnevek összevetéséből sok minden kiderülhet. * Nem firtatom tovább, e megújuló munkakedv, a család stabil légköre okozza-e, vagy valami más, hogy nem csak szellemi erejét, egészségi állapotát is ilyen szilárdan megőrizte. Egy titkot azonban elárul. Utódjával és a fiatal kollégákkal jó a kapcsolata, úgy fogalmaz, hogy szinte mintaszerű, ahogy a vármúzeum munkatársai segítenek kutatásaiban. Megkérdezik, számítanak rá ők is. Talán ebből is fakad a környezetét jellemző, belső derű. Jámbor Ildikó óta kiállító művész. Kiállításai hazájában, Olaszországban már életében is meghozták számára a festői elismertetést, 1972-,ben bekövetkezett halála után egyre inkább méltányolják, mint az európai fantasztikus festészet kimagasló egyéniségét. K. M. Mai nyelvhasználatunk sajátos jelensége, hogy egyre több még nem közösségi érvényű és nyersebb hangulatú szólásforma kevésbé kötött s lazább alakváltozatokban jelentkezik szóban és írásban egyaránt. Általában a humor és a közönségesség határán egyensúlyozva, két-, sőt többértelmű célzásokkal megterhelve nagyon is szókimondóan és nyersen utalnak emberi környezetünk, magatartásunk és viselkedésünk egy-egy jelenségére. Meghökkentő nyelvi fordulataival s mondanivalójának köznapiságá- val a legtöbb szólásmód és szóláshasonlat főleg tréfás, humoros és gunyoros beszédhelyzetekben és szövegösz- szefüggésekben jelentkezik a bizalmas társalgási nyelvben, az ifjúság nyelvhasználatában, s innen indul el a közszólássá válás útján a köznyelvbe, sőt az irodalmi nyelvbe. Az eddig megtett út is minősíti vállalt szerepüket. Egyre ismertebbé válnak ezek a szólásformák: Nem az én asztalom, olajra lép, sínre kerül, elhúzza a csíkot, vedd le a lemezt, állítsd magad takarékra, gőze sincs róla, kár a gőzért, kár a benzinért, gáz van stb. A bizalmas és fesztelen társalgási élőszóbeli nyelvi formálás kedvelt és ,,élet- szagú’’ szólásai ma már felfeltűnnek a sajtó nyelvhasználatában is: „Mennyivel erőszakosabban vitatkozott a cserearányról az, akinek gőze sincs róla” (Magyar Nemzet, 1987. okt. 1.). — „Lehet, csak egy bizgentyű mondta be az unalmast” (M. Nemzet, 1988. febr. 16.). — „Ami idegenben történik, lerázza magáról, mint a kutya a vizet” (Élet és Irodalom, 1988. ápr. 1.). — „A mama nem érti, mit eszik a gyerek azon a semmilyen szabású, csupazseb szoknyán” (Népújság. 1988. máj. 5.). — „Ogv tetszik, még a vízcsapból is a kábítószerezésről szóló hírek folynak” (M. Nemzet, 1988. máj. 7.). Az argóból, a zsargonból, a tolvajnyelvből is egyre több szólás, szólásszerű állandó szókapcsolat kerül ,be mai nyelvhasználatunkba, s válik közkeletűvé. Ezt a folyamatot meg fogja gyorsítani Moldova Györgynek a rendőrökről írt riportkönyve is. Bűn az élet... című munkája nemcsak jó valóságfeltáró alkotás, hanem nyelvi formálásában is példamutató, s annak a világnak szóláskészletéhez is forrásértékű adatokat ad át olvasóinak. A megrajzolt környezetnek szinte kézzelfogható történésfolyamatait is érzékelhetjük a rendőrök és a bűnözők szóláshasználatában is. Ezek a szólásszerű nyelvi alakulatok olykor meghökkentik az olvasót, s a jóízlés tűrőhatárait is próbára tevő szókimondásaival fejcsóválásra ingerelnek, de nem tagadhatjuk meg tőlük a nyelvi leleményekben, a humoros nyelvi fordulatokban is érzékelhető színességet, változatosságot. Ezekre a szólásformákra gondolunk elsősorban: „Ne menjünk bele még mélyebben, mert csak belekeveredünk, mint a majom a házi cérnába, sínen vagyunk, mint szegény József Attila, olyan ügyetlen, hogy a szeggel üti a kalapácsot, alkoholkúrára fogom őket küldeni, még akkor is, ha a török macskán szánt, anyagi lehetőségeinket tekintve, a bányászbéka feneke alatt vagyunk ötven kilométerrel stb. A humorba oltott, de áttételesen inkább gúnyolódó és cinikus szólásformák is a kelleténél gyakrabban jelentkeznek, főleg az ifjúsági nyelvhasználatban. A diszkóban nemcsak csámpáznak, rütyőznek, hanem lötyögnek is. A szólásforma is utal erre: Lötyögnek, minf a töltött káposzta a fazékban. Izléskultúránk és egészséges nyelvérzékünk segítsége is szükséges ahhoz, hogy a tiszteletlenség és a célzatos durvaság ne adjon alapot és alkalmat arra, hogy szólásaink világa elszürküljön, és a nyelvi ízléstelenség lerakodóhelye legyen. Sajnos, ilyen típusú szólásformák is terjedőben vannak. Dr. Bakos József Mindennapi nyelvünk Dino Buzzati festményei
