Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-10 / 110. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. május 10., kedd Könyvnapi újdonság Készül a Csokonai Kiadó első könyve Az idén januárban alakult első vidéki könyvkiadó vállalat a debreceni Csokonai Kiadó már javában dolgozik ez évi programjának megvalósításán. Első kiadványa a nagy érdeklődéssel várt Tanulmányok Erdély történetéről című tanulmánykötet lesz, amely több lényeges ponton egészíti ki az Akadémiai Kiadónál megjelent háromkötetes Erdély története című monográfiát. A könyvnapra megjelenő tanulmánykötetet Rácz István professzor szerkesztette, a könyv művészi kivitelezéséről Molnár László Misztót- falusi-díjas tipográfus gondoskodott. A könyv megjelenését az Alföldi Nyomda bravúros munkája tette lehetővé. Újdonság még, hogy elkészült a Csokonai Kiadó emblémája, Szilágyi Imre grafikusművész alkotása. Az emblémának egy 40^40 ernes színes változata már az idei könyvhéten ott lesz a többi könyvkiadó emblémája között Budapesten, a Vörösmarty téren tartandó orszá(Fotó: Nagy Gábor) gos megnyitó ünnepségen. Mint képünkön látható, az. embléma Izsó Miklós világhírű Csokonai-szobrának stilizált változata. A latin-amerikai és karibi írók Brasilia városban minap véget ért tanácskozásán az UNESCO „Pablo Picasso- érmével” tüntették ki Jorge Amadót, a legnevesebb brazil regényírót. Amado ez alkalomból nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy új regényén dolgozik. A címe: „A szent tovatűnése". Párizsban írja, mert odahaza pillanatnyi nyugta sincs: cseng a telefon, rajongók, megrendelők, újságírók, érdeklődők keresik. Amint elkészül, máris hazamegy Salvador de Ba- hiába. Készülő írása is a bahiai életről szól, mint első, 1931-ben megjelent műve, a „Karnevál országa”, és azóta oly sok. Arról, amit ő „kulturális szinkretizmusnak” nevez, a különféle hagyományok és szokások találkozásáról, egymásra hatásáról, ötvöződéséről abban a hatalmas olvasztótégelyben, ami Brazília, ahol a fajok és kultúrák keveredése megy végbe, folyamatosan. ír ebben a műben is egyik állandó témájáról: a faji előítéletről. Regénye a vér és a faj keveredéséről, a férfiuralom és a mindenféle egyéb fanatizmus elleni harcról is szól — mondja. Nagy szerepet kap benne a „candomble”, a Brazíliába behurcolt négerek máig is élő misztikus, animista, poli- teista vallása. Amado tagadja, hogy a candomble csak a négerek vallása volna. „Az egész brazil nép hitvallása ez, különösen a szegényeké, a meszticeké, a négereké” — állítja. A can- domblét egy vallásnak tartja a sok közül. Mégis úgy véli, az különbözteti meg a többitől, hogy közelebb áll a természethez. A candomble például nem ismeri a bűn fogalmát. S minthogy nincs bűn, pokol sincs. Isteneik emberközelben élnek. Együtt dalolnak és táncolnak a néppel. A bahiáiak tizennégy istenük egyikével tüntették ki az írót. Vagyis Jorge Amadót közvetlenül egyik istenüktől, Obától származtatják. ö nagy megtiszteltetésnek tartja, s szívvel-lélekkel vállalja ezt, pedig nem vallásos, materialista világnézetűnek tartja magát. Pedro Araujo szavaival vallja: „materializmusom nem korlátoz, hiszek a csodákban, hiszen a nép csodákra képes." Elmondja, hogy az Orixa- istenek milyen nagy szerepet játszottak a néger nép harcában a rabszolgasors ellen. „Ma, a rabszolgatartó rendszer megszüntetésének 100. évfordulóján újra el kell mondani: a rabszolgatartás eltörlése a négerek harcának eredménye, ök annak idején Afrikából velük jött Orixa-isteneikből merítettek erőt a fennmaradásért és kulturális értékeik megőrzéséért vívott harcukban.” Amado műveiben mindig is nagy hangsúlyt kapott a művek levegőjét kialakító népi mitológia, az egzotikum, amint a buja erotika is. Általában a folklór: a kikötői matrózkocsmák kemény, kegyetlen valósága és a néger vallási szertartások sejtelmes, misztikus légköre. Amado tizenegyszer ült börtönben a katonai diktatúrák alatt. Kétszer száműzték hosszabb időre. De sohasem vonta kétségbe, hogy Brazília azért halad, fejlődik — mondta most el. Természetesen nagyon örül a visszaszerzett polgári szabadságjogoknak, a demokráciának, hiszen ez megkönnyíti a nép társadalmi felemelkedéséért folytatott harcát. „Brazíliában van valami, ami erősebb minden önkénynél, otrombaságnál, butaságnál, korrupciónál és abszurdumnál: a brazil nép maga. Ezt a népet senki sem tudja legyűrni, ez a nép győzni fog. Az a nép, amely ma még iszonyatos körülmények között él, elnyo- mottan, éhségtől, nyomortól megalázottan, betegségben, írástudatlanságban, csecsemő- halandósággal. Mégis képes olyan karneválra, amelyet az egész világ megcsodál. Magam is ennek a népnek a terméke vagyok. A néppel együtt tanultam mindazt, amit tudok, tettem, írtam. A brazil nép az én egyetemem” — hangoztatta nyilatkozatában Jorge Amado, a latin-amerikai realista társadalmi regény megteremtője és nagy alakja. S. E. Ámokfutók Nem győzöm dicsérni annak az ángliusnak az eszét, akiben először fogant meg az erőszakos filmek betiltásának a gondolata. Olvastak róla. nem? Az ámokfutó fegyveres vérengzése után levették az angol mozik műsoráról az agresszivitásban tobzódó filmeket. Merthogy — a döntés szerint — az efféle élmények hatására követnek el az emberek ilyen borzalmas tetteket. Bölcs idea! Bölcs határozat! De még bölcsebb lenne, ha a döntéshozók nem állnának meá itt. Egy-két filmet betiltani? Mi az? Tele az élet ámokfutó tanfolyamokkal. Nem hiszik? Nyissák ki a televíziót! Mit látnak? Például azt. hogy két ország évek óta háborúzik, és valami eszelős gyermetegség- gel mutogatnak egymásra; a másik kezdte! a másik kezdte! Mi a megoldás? Be kell őket tiltani! Vagy ott van az államférfi. Szelíd arca mögött egy diktátor vicsorog, aki a saját népét is tönkreteszi, csakhogy hatalmon maradhasson. Be kell tiltani! Aztán ott van a terrorizmus, állami és magánszektoraival. amint éppen ártatlanok vérében tocsog az igazság nevében; ott vannak a környezetszennyezők, akik ellopják előlünk az utolsó korty tiszta levegőt és vizet, meg a lélekszennyezők, akik ép elménket veszik célba. Javaslom, mielőtt baltát ragadnánk, hogy széthasítsuk a tévét vagy a szomszédunkat, mindannyiójukat be kell tiltani. De vannak, egyszerű, százszor megcsócsált hazai esetek is. a Rambónál is vadi- tóbbak. Meséli például bölcs', idős kollégám, aki egyébként olyan nyugodt és kiegyensúlyozott, hogy egy vödörben nitroglicerint hordhatna a fején, szóval meséli, hogy négy darab, Skoda személy- gépkocsiba való gyertyát szeretett volna venni. Szocialista kocsihoz, szocialista gyertya. szocialista boltban nem volt. Többnapos kitartó és hiábavaló kutatómunka után gondolt egyet, és bevitte a kocsit a szervizbe, cseréljenek gyertyát felárral. Nem cseréltek. Ott sem volt gyertya. Szegény kollégám számára ez volt az utolsó Béres-csepp a pohárban, és már éppen előkapta a bugylibicskáját. hogy ámokot fut, amikor egy szerelő megsajnálta, é$ — egy százasért — odasúgta neki. hogy nézze meg azt a gyertyát a maszek kereskedőknél. Megnézte. Volt. Hát kérdem én. és joggal, nem kellene itthon is egy-két dolgot betiltani, mielőtt futkosni kezdünk? És nem csak a gazdasági életben! Említhetném — mert éppen ez jut eszembe — a tanár urat, aki huszonöt éve tanítja matematikára általános iskolás diákjait, és arról híres, illetve hírhedt, hogy az általa kitűnővel elbocsátott tanulók egytől egyig bukdácsolnak a középiskolában a tébolyult szülök dühöngő átkozódásaitól kísérve. Mi a konklúzió? A tanár urat is be kell tiltani. ; És aki őt a főiskolára _ en- gedte. azt is, és így tovább, s mindenkit, aki lehetővé tét- ; te, hogy a háború és hiány- ' gazdaság, diktátor és a tanár úr, meg még tízezer el- . viselhetetlen tényező ámok- . futóvá változtassa az emberiséget. Be kell tiltani mindent és mindenkit, még az újságírót is. aki efféle gondolatokkal riogatja a kedves olvasót. És amikor már mindenki a tilalmi listán lesz, ki kell tenni a Földre V táblát, amelyen majd ez áll: „Az élet ámokfutás miatt betiltva!' Dühöngési lehetőség a legközelebbi naprendszerben!” Nógrádi Gábor Tabutéma? Kevesen tudják, hogy az. ENSZ 1987-et a hajléktalanok évének hirdette meg. A rövidke hír talán megjelent az újságokban, de senki sem reagált rá. nem volt kíváncsi arra, hogy ez a problémakör aktuális-e honi terepen. Oláh Margit szerkesztő- riporter azonban felfigyelt erre a speciális gondra, s addig vizsgálódott, amíg összegyűlt az a sok szempontból érdekes, elgondolkodtató anyag, amit a hétfői Hogy tetszik lenni?-ben. a nyugdíjasok műsorában tett közzé. Elismerés a szokatlan vállalkozásért. Annál is inkább, mert rádöbbentette a hallgatókat arra, hogy nálunk is legalább harmincezer ember — zömük idős korú — vált otthontalanná. s húzódik^ meg ott, ahol az annyira óhajtott tetőt a csillagos ég szolgáltatja. Riasztó adalék, hiszen — hogy csak egy példára hivatkozzunk — Helsinkiben „csak” harmadnyian szenvednek ettől a szinte elviselhetetlen megpróbáltatástól. A program gazdája — ez sem akármilyen érdem — természetesen nem elégedett meg a gyorstérképpel. hanem arra is törekedett, hogy gyors intézkedéseket, közös cselekvést szorgalmazzon. Hadat üzent ennek a szerinte utolsó tabutémának, s arra ösztönzött bennünket, hogy ne járjunk csukott szemmel, hanem olyannak lássuk világunkat, amilyen. Akkor is, ha jó néhány illúzióval le kell számolnunk. Erre kötelez minket a humánum íratlan, de valamennyiünk által tökéletesen érzékelt törvénye, önbecsülésünk, szociális igazságérzetünk. Méghozzá minél hamarabb. Marx üzenete Ugyanezen a napon, este, meditáció hangzott el a fiatal Marx publicisztikájáról, amelynek apropóját születésének 170. évfordulója adta. Határozottan élveztem az ötletbőséget, a szellemességet. a megközelítés frissességét, eredetiségét. Elmaradt az ilyenkor szokásos, meglehetősen unalmas tiszteletkor, szerencsére hiányoztak a hajbókoló mon- datzuhatagok, helyettük nagyon is konkrét, a jelennek szóló észrevételek, intelmek sorjáztak, többek között a politikai nyilvánosság nélkülözhetetlen voltáról, s arról, hogy mi történik akkor, ha a mindenkori vezetés lakkozott valóságra esküszik, a bizonyító erejű tények helyett. Ilyesféle tartalmas megemlékezésekre van szükség, olyanokra, amelyek elődeink értékes örökségének napjainkban is kamatoztatható magvát körvonalazzák, tudatosítják. Okulásunkra ... Egy művész hitvallása Akkor ismertem meg a ma már Kossuth-díjas Me- locco Miklóst, amikor még nem szegődött társává a teljes siker. Egerben — a városi tanács tárlatrendezésre aligha alkalmas aulájában — bújtak meg már akkor is remek alkotásai, azok a szobrok. amelyek eredeti tehetségről, csak rá jellemző formanyelvről árulkodtak. Rögvest szimpatizáltam ezzel a nyílt, kéretlenül is őszinte személyiséggel, akinek műveivel később a Petőfi Irodalmi Múzeumban találkoztam. Legutóbb az éter hullámain „jöttünk össze”, hiszen pénteken, késő este. a Mérlegben, igen kifejező önportrét rajzolt, érzékeltetve sajátos körülményeit, rendkívül megnyerő ars poeticáját. Mindjárt túllépett a csak szűk kört foglalkoztató szakmai motívumokon, készséggel kalauzolt minket alkotó- műhelyében. Arany Jánosra hivatkozott, az anyagi nyugalom meghatározó szerepét hangsúlyozta. Joggal ostorozta a hivatalos megrendelők sablonos, közhelyes kívánalmait, a kritika lagymatagságát, az igen gyanús, csak azért is hozsánnadöm- pinget. az értő útmutatás nehezen elviselhető hiányát. Észrevételei nem feleslegesek, hiszen kulturális életünk meglevő hibáira, tévedéseire emlékeztetnek mindnyájunkat. Azokra, amelyeket fel kell számolnunk. Lehetőleg rövid távon . . . Pécsi István TARNALELESZIEK SIKERE Aranydiplomás fúvószenekar A közelmúltban rendezték meg Tarnaleleszen a helyi Szűk Mátyás Úttörő Fúvós- zenekar minősítő hangversenyét. Az 1976-ban alakult együttes nemcsak lakóhelyén népszerű, hiszen már külföldön is szereztek maguknak híveket és barátokat. Kapcsolatban állnak például egy holland csoporttal, akiket ez év nyarán fogadnak. Meghívást kaptak Belgiumba is. A legutóbbi nagy sikerű koncertjüket megtekintette Balázs Árpád érdemes művész, Erkel-díjas zeneszerző, Auth Henrik érdemes művész és Tóth Ottó vezető karmester. A szakmai zsűri színvonalas produkciójáért arany minősítést adományozott a RáKóczi Péter vezette zenekarnak. A kábítószeresek segítésére A kábítószer-ellenes „Maradj köztünk" alapítvány társadalmi kuratóriuma nyilvános, jeligés pályázatot hirdet az alapítványra eddig beérkezett, csaknem hárommillió forint megfelelő felhasználására. A kuratórium azoknak a szervezeteknek a pályázatát várja, amelyek hajlékot, s a munka- terápiás foglalkoztatásra alkalmas lehetőségeket tudnak biztosítani a gyógyulni kívánóknak. A kuratórium június 30-ig dönt arról, hogy mely pályázatokat támogatja az alapítvány tőkéjéből. A döntésről a Magyar Ifjúság júliusi, első számában tájékoztatják a közvéleményt. A jelentkezők a „Maradj köztünk” felirattal ellátott pálya- műveket, valamint a pályázó szervezet nevét és címét tartalmazó borítékot legkésőbb május 31-ig küldjék el a Magyar Ifjúság szerkesztőségének elméié: 1066 Budapest, Dessewffy utca 34. A vallási misztika nagy realistája
