Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-09 / 109. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. május 9., hétfő VISSZHANG Ismét a Ki mit tud?-ról Szlovencsák Attila, Ferencz Ottóné, Hegedűs Sándorné a feszültségváltók fémrozettáját készítik (Fotó: Szabó Sándor) ti Üzen a szerkesztő p. /..• A beküldött szerződés negyedik pontja így hangzik: ,,A haszonbérleti föld után az adójogszabályokban meghatározott adót a haszonbérlő köteles megfizetni az adóhatóságnak”. Ez teljesen egyértelmű rendelkezés, itt nincs különbségtétel adó és adó között, ezt a terhet minden megszorítás nélkül, ön vállalta. így „még magával sem lehet vitája”, csak akkor, ha nem tölti ki a csekket és nem adja postára az összeget. „NEM TUDOM MIT CSINÁLJAK•' JELIGÉRE: Ennek az elhanyagolt ügynek az elintézése egyedül nemigen fog menni. A tanácsnak igaza van: ha most kerül kisajátításra az ingatlan, akkor kénytelen elővenni az ingatlannyilvántartás adatait, és aszerint tárgyalni az ott felsorolt tulajdonosokkal a kisajátítás és főként a kártalanítás tárgyában. Hogy ott hogyan viselkednek majd azok a rész- tulajdonosok, akik jószerivel már azt sem tudják, hogy szüleik hová és hogyan is álltak annak idején a megváltási egyezkedésben ? Bizonyítani is sok mindent nehéz, mert aki miatt ilyen tapintatosan, az akkori egyetértésben oldották meg a családi problémát, azaz az ön édesanyja, már nem él, nem tud rendet teremteni a papíron is sok ágra szakadó ügyben. Közben pedig azt is valószínűsítenie kell majd, hogy hosszú idő, évtizedek óta, jelentős ráfordítása is akadt; ami most már azért sem látszik, mert elköltése óta. főleg az épület lakatlansága miatt, minden megy tönkre. Ha az egykori papírjai még megvannak, ha azokból bizonyítani tud egyet- mást. használja fel, tegyék rendbe — az ügyvédi szakértelem itt megrövidítheti az eljárás hosszát — a sok mulasztással teleaggatott ügyet, mert a kisajátítási és kártalanítási eljárásban a hatóság csak úgy és csak azokat kártalanítja, akik és ahogyan a nyilvántartásban szerepelnek. T. P.; „Ez a pár sor: ló a bürokratizmus alá. Vannak még hibák, legyünk rá büszkék. mert mi követjük el... számos tényt tudnék közölni burjánzó bürokratizmusunkra. szeretném elkerülni az időhúzást, talán egyesek személyes sérelemnek nyilvánítanák.” Idézhetnénk még panaszát, amely — ha jól olvastuk hosszú és újságokból kiolvasott szólamokkal megtűzdelt levelét — azt rója fel nekünk, hogy beszámolónkban híven rögzítettük a bürokratizmusról mondottakat és az erdélyi magyarság sorsáról elhangzott kijelentéseket, Rákoppint — nagyon távolról és nagyon homályosan azok orrára is, akik a küldöttválasztásról így vagy úgy nyilatkoztak. Mi magunk nemigen tudtuk kihámozni, milyen irányban igyekszik ön terelni tanácsaival a mi munkánkat; levelével azért foglalkoztunk, hogy ne maradjon válasz nélkül az sem, amit rejtvényként kaptunk. Mert, miközben szól erről-amarról, csak közbeszúrja, minden bevezetés és folytatás nélkül: „Szerintem ma a legidőszerűbb ez a mondás: ma neked, holnap nekem”. K. G.: Levelének, azaz versének címét, alcímét és első sorát érdemesnek tartjuk okulásul bemutatni: „Népemnek magyarázom, hogy az emberiség számára mi a megváltás” — alcím: „Enélkül nincs hasznos eredményes munka”. Az a bizonyos első sor: „Anyád a végtelen űr és Apád a meg- semmisíthetetlen idő”. Aztán folytatódik, pont és vessző nélkül. Lehetőségem volt elolvasni Kovács Attila tudósítását a Ki mit tud?-ról (április 13.), valamint Szőke Sándor hozzászólását s az újságíró válaszát. Meg kell mondanom — jóllehet, sokat enyhített korábbi felháborodásomon — e válasza sem hatott rám meggyőzően. Ellenkezőleg ... Világért sem szeretném kioktatni — ehhez nincs jogom, bár okom volna —, de nem volt szerencsés az „ironizálása” a megyei Ki mit tud? körül tapasztalt „komolytalanságok” felett. Nem elég a szerkesztőség védelme mögött tréfával (?!) elintézni kulturális visszásságokat olyan időkben, amikor éppen azon keseregnek értelmes emberek, hogy a kultúra leértékelődik. áruvá degradálódik, hogy iskolai ének-zene oktatásunk a csőd szélén áll, s még kulturális kormányzatunk is anyagi összeomlásról panaszkodik. Ebben a válságos helyzetben egy magára adó újságírónak kötelessége a leghatározottabban és egyértelműen levonni az elkeserítő következtetéseket és azt közzétenni. Nem a továbbjutottak, vagy nem jutottak érdekében szólok — értsük meg egymást — ez a zsűri dolga. száradjon az ő telkükön, hanem, hogy élcelődik azon. hogy a Ki mit tud? végkicsengése: „Debreceni kuplerájban szól a rock and roll” — ahelyett, hogy a saját, az olvasók-nézők: a közízlés nevében kikérné az Lapunk április 13-i számának első oldalán közöltünk egy tudósítást Stanislaw Kolosának, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága tagjának, a Piotrokow Trybunalski Vajdaság első titkárának Heves megyei látogatásáról. Május 2-án a Pf. 23. című oldalon jelent meg dr. Bocsa Iván kompolti olvasónk IeNagy örömünkre kisdobos őrsiünk ellátogathatott a Népújság szerkesztőségébe. Kíváncsian vártuk a találkozást az újságíró nénikkel és bácsikkal, valamint munkájukkal, Mindannyian játszottunk már számítógéppel, de arról, hogy azt újságszerkesztésre is használják Egerben, még nem tudtunk. A gép csak úgy ontotta magáiból a híreket, mi elsőként olvadhattuk el az aznapi baleseteket. megismerhettük a másnapi időjárás-előrejelzést. Egy másik berendezésen játékos programokat láttunk, Az Egri Rendőrkapitányság nyugdíjas-bizottsága az elmúlt hét végén, szombaton délelőtt találkozót rendezett nyugdíjasainak. Az összejövetelt a megye- székhelyen, a helyőrségi művelődési otthonban tartották. A megjelenteket Bar- tos Sándor r, őrnagy, a bizottság elnöke köszöntötte. Ezt követően dr. Lantos Báilyen kultúrbotrányokat! ön nem állt helyzete magaslatán, ha csak az olcsó élcelődésig futotta a bátorságából. Könnyen tréfálkozik Kovács Attila — de azoknak, akik komolyan vették a felkészülést, a magyar népművészetet, azoknak csöppet sem tréfadolog, hogy miként veszik semmibe igyekezetüket. Persze, mindig vannak vesztesek és jobbak, de nem mindegy, hogy a veszteseknek milyen tapintattal adják tudtukra ezt a tényt: vajon ön ezen is csak viccelődik? S az ifjúságnevelés?... A szépre, jóra való nevelés? ... Ez nem újságírói feladat? önnek tudnia kell — ha már a közvélemény tájékoztatására adta a fejét —, hogy napjainkban nincs mostohábban kezelt műfaj a hazai kulturális életben, mint nemzetünk népművészete. Sokan — köztük Szőke Sándor, aki egymaga négy citerazenekart. népdalkört vállalt fel s ez magában véve tiszteletre méltó — küzdenek azért, hogy ismét megtanuljunk legalább any- nyi népdalt énekelni, mint amikor Kodály és Bartók — 80 évvel ezelőtt! — meghirdette az „Éneklő Magyarország” programot. Alig valószínű, hogy a két zenei óriás a „debreceni kuplerájra” gondolt. S ön ezen ironizál, pedig hangosan fel kellett volna jajdulnia, hiszen íróember, értelmiségi, elkötelezett. Élcelődik? — milyen jogon?! Nem az lett volna-e vele, amelyben azt írja, hogy Piotrokow Trybunalski nem vajdaság, hanem járás. Megjegyezni kívánjuk, hogy levélírónk tévedett, s kollégáink adatai voltak helytállóak, ugyanis a közelmúltban a közigazgatási átszervezés folytán jött létre a már említett Piotrokow Trybv- nalski Vajdaság. majd egy újabbnak képernyőjén egy szövegre figyeltünk fel, amely minket üdvözölt. A kedves szavak egy mágneses lemezre, onnan egy nyomtató készülékre kerültek át. Végül megláthattuk a Népújság következő száma 7. oldalának összeállítását is. Köszönetét szeretnénk mondani ezért a felejthetetlen délutánért a Népújság munkatársainak. Az egri 2-es számú gyakorló általános iskola Méhecske őrse lint r. őrnagy, a kapitányság vezetője tájékoztatta a korábban szolgálatot teljesítetteket mindarról a munkáról és annak eredményeiről, amelyet az elmúlt esztendőben végeztek a rend mai őrei. A szakmai értékelés után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program, majd ebéden látták vendégül az idős embereket. legsürgősebb kötelessége, hogy — akár a helyszínen — felemelje szavát s tiltakozzék a fiatalok jó szándékú iparkadása semmibe vétele miatt? Kitől várjuk el. ha nem Önöktől, újságíróktól. hogy megvédjék kultú ránk tisztaságát, a Ki mit tud? vetélkedő tisztességét, igazi értékeit, s ha mindezt kár éri. hadakozzék érte tollával? Szeretném tisztelni önt. kedves Kovács Attila, de kérem. segítsen ebben az igyekezetemben: legyen olyan korrekt, hogy ezt a levelet is megjelenteti, s egyúttal bocsánatot kér mindazoktól, akik — önnel szemben — nem „csak” humorforrásnak tekintették a Ki mit tud? megyei döntőjét, hanem komolyan vették azt. Pribojszky Mátyás citeraművész, Budapest « Igyekezetem szerint, próbáltam komolyan venni a Ki mit tud? megyei döntőjét. s úgy érzem, fel is jaj- dultam. Aki még haragszik rám. attól bocsánatot kérek! (K. A.) (Az ügyet a magunk részéről ezzel befejezettnek tekintjük. A szerk.) Nem éltünk vissza a „hatalommal” A Népújság április 21-i számában tudósítás jelent meg az MSZMP Gyöngyös Városi Bizottsága üléséről. Az újságíró szabadsága, hogy a felszólalások mondanivalójából mit tart fontosnak közölni. A nevemhez kapcsolt idézetek között szerepel egy gondolat, amely így hangzik: „Kifogásolta, hogy csak a kollektív felelősséget emeli ki a szervezet, de a személyi felelősségről máf nem szól.” Ez a mondat nem tőlem származik, ráadásul egy sajtóhiba is becsúszott, tervezet helyett szervezel került a mondatba. A személyi felelősség kérdését még csak érintőlegesen sem említettem felszólalásomban. Azt kell gondolnom, hogy vagy az újságírótól származik a téves idézet, vagy máshol hangzott el, s a tördelés során került rossz helyre. Akárhogy is van, hiba, hogy így történt. A sajtótörvény óta á tömegkommunikáció bizonyos korlátái megszűntek. A sajtó „nagyhatalom” a szó nemes értelmében. A Népújságon is múlik, hogy él vagy visszaél ezzel. Koncz László Gyöngyös ★ A helyszíni tudósítást az újságíró az elhangzottak alapján saját jegyzeteiből készítette. Az igaz, — ez utóbb kiderült —, hogy a felszólaló írásos anyagát megkapta munkatársunk, de azt vázlatossága miatt nem tudta használni. Az objektív tájékoztatást tartottuk és tartjuk szem előtt, és a „hatalommal” nem kívántunk visszaélni. Nem is éltünk vele vissza! (A szerk.) A Markazi Mátravölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet ipari melléküzem- ága 15 éve gyárt 70—420 kilowattos feszültségszabályozókat a Ganz Villamos- sági Művek és a Budapesti Híradástechnikai Gyár telefonközpontjainak berendeLapunk korábbi számában az első oldalon közöltünk cikket Városépítészetünk lehetőségei címmel. Az anyagban sajnálatos elírás történt. A Heves Városi Tanács V. B. városgazdálkodási osztályának telexen leadott információja szerint tehát: A május 3-i újságban olvas, tam a Majálissirató című írást. Én magam ugyan nem voltam a Szépasszony-völgyben, csak az utcákat járva tapasztaltam szomorúan a zászlók leromlottságát. Különösen a nemzetiszínü sok helyen fakultam szakadozottan lógott a tartókban. Úgy gondolom inkább ki se tették zéseihez. Az elmúlt évben az ott dolgozók 22 millió forint árbevételt állítottak elő, hétmillió fórint tiszta nyereséggel. A markaziak készülékei eljutnak Csehszlovákiába. Kanadába és Kubába is. „Az idén nem bővülnek tovább a lakótelepeink. A VII. ötéves tervünkben szerepelt ez évi kezdéssel a Hunyadi úton 53 darab lakás építése. A fejlesztési lehetőségeink szűkülése miatt azonban ennek csak későbbi megvalósítása lehetséges." volna, minthogy ilyen szegényes és szégyenletes dekorációt ,,va_ rázsoltak” a májusi ünnepekre. Szomorú, hogy akár az ingatlankezelő vállalat, vagy akár magánszemély nem vizsgálta felül ezen szimbólumok állagát. Varga Mihályné Esier Bemutatkozik Heves megyében a szombathelyi ioborfo t Sabaria Cipőgyár I 1988. MÁJUS 9-TŐL 14-IG t- a Varázs Cipőboltban, EGER, Széchenyi u. 4.- a Gyermekcipőboltban, t GYÖNGYÖS, Mátyás király u. 4. — a Topogó Cipőboltban, GYÖNGYÖS, Köztársasági tér 11. — a Cipőboltban, HATVAN, Kossuth tér 23. JfL A cipőgyár közkedvelt babi száras- és textilcipői, valamint gyermekszandálok és -papucsok széles választékával -# várjuk Kedves Vásárlóinkat! Vajdaság és nem Járás Egy délután a szerkesztőségben... Nyugdíjas-találkozó a rendőrségen HEVESEN Nem bővülnek tovább a lakótelepek Fakult, szakadozott zászlók