Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-07 / 108. szám

I 4. NÉPÚJSÁG, 1988. május 7., szombat EZ MÁR NEM VITÁS Jobb tájékozottság - több nyereség „Ezt most ne írjuk bele a jelentésbe, mert mosta­nában minden negatívumra nagyon érzékeny a fő­nök!” Még fél évtizeddel ezelőtt is megszokott mon­dat volt ez különböző szervezetekben: vállalatoknál, testületeknél. így készültek a lényeiben ugyan valós, de az összképet tekintve a valóságot szebben, kelle­mesebben ábrázoló — tehát mért ne mondhatnánk ki: a lényeget tekintve hamis — jelentések. S ezek a tá­jékoztatók is hozzájárultak ahhoz, hogy gazdaságunk különböző szintjein hibás döntések szülessenek, amely döntések nyomán országunk a válsághoz közeli álla­potba került. Nem csoda, ha ebben a helyzetben elő­térbe került az információ szerepének vizsgála­ta, s ennek során új vállalati és nemzeti informá­ciópolitikáról, információgazdálkodásról, információ­szolgáltatásról beszélnek a szakemberek. Gyorsabban dönthetnek Látni és látszani! A köz­lekedési alapelvhez először Ágoston Mihály, az Orszá­gos Műszaki Információs Központ és Könyvtár főigaz­gatója hasonlította a korsze­rű vállalati — talán nem túlzás azt mondani: országos — követelményt. Bővebben kifejtve ez azt jelenti, hogy a boldoguláshoz nem elég a másokról megszerzett is­meret, azért is verítékesen meg kell dolgozni, hogy mi- rólunk is reális képet kap­janak mások. Azaz, tájéko­zódni és tájékoztatni egy­aránt, csaknem azonos súly- lyal kell. Akár az egyik, akár a má­sik követelmény teljesítése­kor: hatalmas nehézségek­kel találjuk magunkat szem­közt. Részben azért, mert már az anyanyelven hozzá­férhető gazdasági informá­ció, szakirodalom is átte­kinthetetlenné növekedett. Részben pedig azért, mert a szakinformáció felértéke­lődésével — s ez az előző tényezővel is összefügg — fokozódott az igény a tel­jes körű és gyors tájéko­zódás iránt. Kidomboro­dott az információ árujel­lege, létrejött a számitógépes rendszerekre alapozott in­formációs ipar. Sokak sze­rint a cégek piaci megmér- kőzésének erőforrásai eb­ből az iparból származnak, a győzelem vagy a vereség, a lemaradás, felzárkózás, elő­retörés kérdése itt dől el. Verseny indult abban, ki tud hatékonyabban tájéko­zódni és tájékoztatni. E ver­senyzők reménye szerint a győztes jutalma végül is: a profit, esetleg az extraprofit. Az összefüggések igen közvetlenek és világosak. A jobban informáltak gyorsab­ban igazodnak a piachoz, hatékonyabban szerveznek, rugalmasabban használják ki kapacitásukat. Ezáltal a náluk nagyobb szervezetek­kel szemben is föl tudják venni a versenyt. Erre ala­pozva állítja a szakirodalom, hogy a kis- és középvállala­tok tudnak igazán frissen al­kalmazkodni, ennélfogva ilyen szervezetekben van ér­telme leginkább a gyors in- formálódásnak. Kevesebbet tévednek Ami a gyakorlati tapaszta­latot illeti: az alátámaszta­ni látszik az elméleti fölte­vést. Nézzük csak meg egy- egy sikeres kisszövetkezet központját. Szinte állandó működésben a telex, a tele­fon; CB-rádión élő kapcso­lat a „terepen” mozgó mun­katársakkal, s az újságból, baráti beszélgetésekből nyert hírekre is friss, aznapi a reagálás. Nagyvállalati köz­pontokban ennél jóval ünne­pélyesebb a hangulat, s meg­fontoltabb a döntéshozatal. Akár a kisebb, akár a na­gyobb szervezeteket nézzük: egy fölismerés mind inkább tért hódít. Nevezetesen: az információ erőforrás! Éssze­rűbbé, hatásosabbá teszi a cselekvést, javítja a vállalati — szélesebb értelemben a társadalmi — közérzetet. Ráadásul — egy szakértői eszmefuttatás szerint — az „információvagyon” szét­osztása nem csökkenti az in­formáció értékét. Ha elfo­gadjuk ezt az állítást, akkor levonható a következtetés: a helyes információs gyakor­lat kiapadhatlan erőforrás. A szépen hangzó bölcses­ségek mellett azonban fi­gyelmet kell fordítani a tényleges gyakorlati lehető­ségekre is. Mindjárt az el­ső, behatárolt lehetőségre: az ember befogadóképességére. Ez ugyanis — eltérően az információáradattól — nem növekszik. Nagy jelentősége van tehát az információ- szerzés gyakorlatában a sze­lekciónak. Jó „minőségű” információk kellenek, s ezek körébe csak azok sorolhatók, amelyek gondolkodási folya­matot indítanak el, befolyá­solják a cselekvést. Óriási erénye az ilyenfajta infor­mációknak, ha idejekorán jutnak az érintettek birto­kába. Szívesebben támogatják Sok vállalatvezető igénye, hogy minél rövidebben, mi­nél világosabban kapja meg az irányításhoz, napi dönté­sekhez kellő ismereteket, az­az minél feldolgozottabb in­formációt kapjon. Vállalaton kívülről a jogszabályváltozá­sok — s ebből nálunk gar­madával van —, a szakmai hírek, a piaci tájékoztatások és a vállalat környezetében ható közéleti módosulások érdeklik a vezetőt, „házon belülről” pedig a termelési, erőforrás — felhasználási adatok, a dolgozóktól érkező visszajelzések fontosak. Nem egyszer külön stáb dolgozik azon, hogy ezek minél tö­mörebben, kezelhetőbben kerüljenek a főnök asztalá­ra. Már ma is nélkülözhe­tetlen, hogy ehhez a számí­tógépes módszereket is igénybe vegyék a honi vál­lalatok. A technikai módszerek mellett érdemes szót ejteni arról, hogy az utóbbi egy évben jelentősen, s előnyö­sen módosult a hazai hiva­talos látásmód az informá­cióval kapcsolatban. Immár politikai rangra emelkedett a régi felismerés, miszerint az információ erőforrás. Az ósdi érthetetlen tabu: az or­szág adósságállománya nyil­vánosságra került, mind töb­bet tudni a személyi dönté­sek hátteréről is. Mindez erősíti a vezetés normális működéséhez szükséges tár­sadalmi! kontrollt. S ezzel még- nem beszél­tünk a legfontosabb dolog­ról: az emberek szívesebben támogatják azt a vezetőt, aki beavatottabbá teszi őket is. Vagyis, aki világosan megmondja nekik, hogy mit akar, és miért fontos az el­érendő cél. M. P. Egy lóerővel Kirakodóvásár Hatvanban Egy vájárban szinte minden kapható, ami a falusi portákon szükséges. Kereskedők, kisiparosuk kí­nálják színes portékájukat, s majd mindenki visz haza valami ,,vásárfiát". Kosarasok, kikosarazva ... Tessék választani! (Fotó: Szabó Sándor) HA KÖZBELÉP A SZAKÉRTŐ Jobb az egyezség Nem tartozik a legkedve­sebb eljárások közé a kisa­játítás. Képzeljék el annak a helyzetét, akinek a házát vagy a kertjét „veszi el” a tanács, mert az érintett te­rületre valamilyen városfej­lesztési okból szükség van. El lehet-e várni ilyenkor a tulajdonostól, hogy valami­féle magasabb, közösségi szempontok alapján öröm­mel bólintson a határozatra? De a szükség az nagy úr. Még akkor is. ha átmeneti fájdalmat okoz néhány sze­mélynek. Ügy lehet enyhíte­ni. ha a hatóság reálisan mé­ri fel a kisajátítandó ingat­lan értékét, tehát megfelelő mértékben kártalanítja a szenvedő alanyt. Ha a gyöngyösi eseteket vesszük sorba, azt állapíthat­juk meg, hogy az utóbbi négyévben összesen majdnem kétszáz esetben végeztek ki­sajátítást. A kifizetett kárta­lanítási összeg megközelítet­te a 125 millió forintot, Sok ez a pénz vagy kevés? Miután más a véleménye a tulajdonosnak és más an­nak, aki fizetni kényszerül, a választ nem egybehangzó­an adják meg az érintettek. Ami abból is kitűnik, hogy a bíróság közbelépését 26 esetben kérték a volt tulaj­donosok. Feltűnő az is, hogy a legkritikusabb év 1984 volt. amikor az összes bíró­sági kereseteknek kilencven százalékát erre az egy évre lehet kijetölni. Azt követő­en évenkét csak egy-egy per kezdődött el kisajátítási ügy­ben a törvény hivatalos há­zában. Mi történt abban a bizo­nyos egyetlen évben, amely annyira kitűnik a rákövet­kező esztendők sorából? Ha az eredeti birtokos ilyen sokszor volt kénytelen érdekvédelmét kérni a bí­róságtól, akkor a korábbi el­járási szakaszba csúszhatott be valami hiba. Ennek a le­hetősége fennállt már az el­járás során is. A valamiko­ri rendelkezések nem sokat törődtek a tényleges árak­kal, Hogy a ..piacon” mit lehetett kapni egy-egy négy­szögölnyi területért, egy-egy épületért, az túlzottan nem érdekelte a rendelkezés ho­zóit. A hatóság kénytelen volt az úgynevezett irányár­ral számolni, amit valahol, valakik, valamilyen elvek alapján szigorúan megálla­pítottak. Tudták jól a szak- igazgatási emberek, hogy a felkínált összeg csak közelí­ti a tényleges értéket. de nem téhettek semmit. Kény- telenek voltak ,,aláígérni’’ a vételárat. Mit tehetett a tulajdonos? Ment a bírósághoz. Nem furcsa? Mindenki tudta, hogy az eljárás mesz- sze van a valóságtól. Azt is tudta mindenki, hogy a bí­róság törődni fog a kisajá­títandó ingatlan valós érté­kének a megállapításával. Mégis ... ! Ment az idő. az emberek idegei egyre feszültek, az ügyvédek és a bíróság újabb és újabb aktákat kaptak, és vettek kézbe. Jó néhány em­bernek jó néhány napjába tellett az. amit a kezdet kez­detén egy fél óta alatt el le­hetett volna intézni.' De... magyar módra jár­tunk el: valaki, valamit ki­talált. és fittyet hányt a rea­litásra. Tehette, mert intéz­kedési. döntési joggal „áldot­ta meg” az a pecsét, amit reá bíztak. Szerencsére ez a kissé fur­csa, majdnem komikus hely- zet nem tartott sokáig. Va­lakinek mégis csak szemet szúrt, hogy a tanács jóvoltá­ból — bocsánat: a felsőbb rendelet jóvoltából — milyen sokan látogatják a bíróságot, és a bíróság milyen jelen­tős összegeket ítél meg a kártalanítás tényleges érté­keként. Végre megszületett az újabb döntés: megszün­tették az irányárat. Azt mondták, egyezzenek meg azok. akik érdekeltek az ügyben. Jó-jó. de minden alku két­esélyes. Más az érdeke an­nak. aki kér és más annak, aki kínál. Mit kellene csi­nálni, hogy a valóság ne es­sen olyan távol a két szélső­séges ponttól? Ott vannak a szakértők. Azok már csak igazán meg tudják állapítani, hogy az ingatlannak mi a valóságos értéke. Tehát a legjobb az lenne, ha még az „alkudo­zás előtt” kikérnék a szak­értői véleményt. Így is tör­tént. De... ! A szakértő is csak ember, mondhatjuk mély bölcselke­déssel. Tehát? Akadtak olyan szakértői megnyilatkozások, amelyek egy kissé eltértek a tényleges áraktól. Egy kis­sé? ... Mit lehet ilyenkor tenni? Jöjjön a bíróság. Ott aztán majd kiderül... és kiderült. Furcsa módon két személy neve került szóba ezekben az esetekben, ha a szakértők közreműködését tették szó­vá. Ebből viszont azt a kö­vetkeztetést lehetett levonni, 'hogy... ! A két személyt törölték a szakértői névsorból. Érthető okokból. De az eljárás helyességét, mármint az előzetes egyez­ség megkísérlését az élet iga­zolta. Ma már az a gyakor­lat, hogy még mielőtt a hi­vatalhoz fordulnának a ki­sajátítás tényének rögzítésé, ért, az érdekeltek megálla­podnak a kártalanításban. Ezután már csak a pecsétet kell rányomni a hivatalos iratra. Hogy mennyivel egyszerűbb ez, és mennyivel embersége­sebb. azt mondani Gém kell. Ugye, még e „kényes kérdé­seket” is lehet civilizált mó­don elintézni? Lehet. Miért ne lehetne? Még csak a spa nyolviaszt sem kell hozzá fel­találni. Csak egy kicsit gon dolkodni kell, és nem a „pe­csét őrzőjének" magassága bál kell letekinteni a földre, az ott élő emberekre. Mi ez, ha nem a demok. rácia maga? Tanulság azonban még mindig akad. Például aa. hogy a fejlesztési tervek el­készítésekor és jóváhagyj sakor azt is fel kell mérni, hogy hány új telekre, lakás­ra lesz szükség a terv végre­hajtásához. Hogy ezeket „tar­talékolni” lehessen az adott időre. Ezzel nemcsak az el­járást gyorsítják meg, nem csak a. hatóság könnyíti meg a saját munkáját, hanem is­mételten az állampolgárok érdekeit is szolgálja- Mert. ugye. azt szoktuk fennen hir­detni, hogy a közfunkció, a ..tanácsi tisztség mindenek­előtt szolgálat. A célja nem más. mint az egyes emberek érdekeinek a képviselete, az egyes közösségek céljainak könnyítése. Csak akkor hatalom, ha dönteni kell. Belátom, ez a tételes ki­jelentés nagyon magától ér­tetődőnek tetszik, de gyaní­tom, hogy ima még nem min­denki előtt az a valóságban is. Ha viszont végigszemlé­zünk egy ilyen fontos eljá­rást. mint amilyen a kisajá­títás, akkor csak a végső tanulságig juthatunk el: aki­nek joga és kötelessége a döntés, annak mindig és min­denekelőtt az emberséget kell figyelembe vennie. Mert minden „ügy” mö­gött az ember található. A hivatalos akta tehát nem papír tulajdonképpen, hanem maga az érdekelt sze­mély, aki bízik a hatóság­ban és hisz az igazságban. Nem szabad csalatkoznia. G. Molnár Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom