Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-25 / 124. szám
A BÜKK KULTÚRÁJÁRÓL Dleflujfaq 1988. május 25., szerda Száztíz éve született Helfgott Armin (1878—1949) kommunista vegyészmérnök, a munkásmozgalom hűséges harcosa. Üjpesti kereskedöcsaládból származott, s így iskoláit jó anyagi körülmények között végezhette. Róla valóban elmondható, hogy a munkásmozgalomba nem osztályhelyzete. hanem a történelmi fejlődés felismerése, s annak tudatos vállalása révén került. A Galilei Kör antimilitarista mozgalmában egyébként már mint az Egyesült Izzó ismert nevű főmérnöke vett részt. Egyik kezdeményezője volt a műszaki értelmiség szocialista szervezetbe tömörítésének. A korai baloldali mérnökmozgalom kiváló képviselőjeként antimilitarista magatartásáért 1917 júniusában az Egyesült Izzó katonai parancsnoka letartóztatta, mert — összefogva a munkások bizalmijával — szót emelt a vállalat dolgozói érdekében. 1918 végétől mái aktív tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának; a Tanács- köztársaság alatt az újpesti direktórium városi intézőbizottságában termelési biztosként tevékenykedett. A Magyar Tanács- köztársaság megdöntése után letartóztatták. majd négy és fél évi börtönbüntetésre ítélték, de fogolycserével 1921 végén a Szovjetunióba került. Vegyészmérnökként Leningrádban. az izzólámpatröszt igazgatójaként dolgozott, s felkészültsége és kitűnő emberi tulajdonságai miatt mindenki nagyra becsülte. 1942- ben a sztálini törvénysértések áldozataként halt meg. A Nap kél: 4.56 órakor, nyugszik: 20.26 órakor. A Hold kél: 14.00 órakor, nyugszik: 2.11 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ORBÁN nevű kedves olvasóinkat! A név az ..urbánus”, azaz „városi” jelentésű latin szóból ered. <£! ^ [időjárás Várható időjárás az országban ma estig: többször változik a felhőzet, egyelőre kevesebb, majd több napsütés várható. Szórványosan alakul ki zápor, esetleg zivatar. Az északi szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, 20 és 25 fok között várható. Csodakristály Hallom a hírt, hogy a gyártó cég egy tonna sárvári termálkristályt ajánlott fel a magyar olimpiai keret számára. Nos, a televízió ismert reklámja alapján abban már egészen biztos vagyok, hogy a fiúk és lányok a szöuli versenyeken nagyszerűen csúsznak majd le a korláton, sőt abban is, hogy akár egy százméteres ugrással érik el az induló autóbuszt. Csak az a baj, hogy a játékokon ezekben a számokban nem hirdetnek bajnokot ... (sárhegyi) — A BÉKETANÁCS KITÜNTETETTJEI. ünnepséget tartottak tegnap Budapesten, az Országos Béketanácsnál. Ennek keretében ismerték el azok tevékenységét, akik kiemelkedőt nyújtottak a békemozgalomban. Megyénkből ketten kapták meg az Országos Béketanács kitüntető jelvényét: Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára és Pál Albert, a pétervásári népfrontbizottság titkára. — HYCOM AT-AKCIÓ. A Heves Megyei Autójavító Vállalat (ismertebb nevén FULL-szerviz) KISZ-esei ma, délután 2 órától, este 8 óráig, ismét Hycomat-akciót szerveznek. Ennek keretében a hozzájuk forduló mozgás- sérültek gépkocsijainak javítását ingyenesen végzik el. — OLVASÓKORI ESTÉK. A hatvani városi könyvtárban ma este, 6 órakor, folytatódik az „Olvasóköri esték" elnevezésű programsorozat. A résztvevők ezúttal Németi Gábor Képek Hatvan régmúltjából című előadását hallgathatják majd meg. — VÉRADÓK TALÁLKOZÓJA. Az egerfarmosi és a szihalmi vöröskeresztes alapszervezet a napokban vendégül látta többszörös véradóit. Egerfarmoson négyen. Szihalmon pedig tizenhármán vehették át a Kiváló Véradó kitüntetés különböző fokozatait. Mindkét településen megjutalmazták a szervezésben élenjáró aktívákat is. — KÖZJEGYZŐI FOGADÓNAPOK HATVANBAN. A Heves Megyei Bíróság tudatja a jogkereső állampolgárokkal, hogy a hatvani állami közjegyző (Hatvan, Kossuth tér 7., fsz. 2.) mindennap, délelőtt 9-től 11, pénteken pedig 8—12 óráig tart félfogadást. Ertesítésadás ugyanebben az időpontban. — ÁSVÁNYOKRÓL ÉS KÖVÜLETEKRŐL. Az Egri Ifjúsági Házban ma. délután 5 órai kezdettel. Ásványok és kövületek címmel, Tóth Szabolcs geológus tart előadást. Ehhez kapcsolódóan, az első emeleti tanácsteremben egy ásványkiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. gyermekorvosi ügyelet: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE— Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Újdonság: a félliteres csomagolás Néprajzi tájkonferencia Szilvásváradon Frissítő gyümölcslevek - Hatvanból Üj termékkel jelentkezik a Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyára. A paradicsomitalt, az almaiét és a narancsnektárt várhatóan e hónap végén kezdik el gyártani, s ha elképzelésük sikerül, júniusban már az üzletekben is kapható lesz e háromféle üdítőital. Azon kívül, hogy bővítették a kínálatukat, a csomagolás módjában is alkalrhaz- kodtak a vevők igényeihez. A hagyományos egy- és negyedliteres dobozok mellett, Magyarországon elsőként Hatvanból kerülnek majd ki a félliteres csomagok. Az első ütemben 1300 tonna ital készül az osztrák gyártmányú gépsoron, az év végéig pedig mintegy 6000 tonnányit tervez a vállalat. A választékot még menet közben is bővítik, egyebek között a sárga- és őszibarack koktéllal. Szilvásváradon csütörtökön néprajzi tájkonferenciát rendeznek a Bükk vidékének népi kultúrájáról. Az eseményt a TIT Heves Megyei és Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Szervezete, a HNF Heves és Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei BizottA honfoglalás ezeréves évfordulóján, 1896-ban ültette azt a két gyönyörű fát boldogult Endrész Lőrinc MÁV - főkertész, amelyek dacolva az idővel; a környezeti ártalmakkal, mindmáig dúsan zöldellnek Hatvanban, a Rákóczi úti általános iskola udvarán. A nagyobb, a húsz méter magas, 110 cm átmérőjű és 343 cm körfogatú, a kocsányos tölgyek családjába tartozik, quercus robur néven jegyzik a botanikusok, míg a vele egyidős, gyengébb növekedésű sárgalevelű tölgy a quercus Concordia, felényi vastagságú, 12 méter magasra nőtt, s átmérője, körfogata fele a kocsányos tölgyének. Miért vetettük mindezt papírra? Merthogy a helyi városszépítő egyesület, amely sága, valamint megyénk múzeumi szervezete hívta életre. A szilvásváradi községi tanács nagytermében először Koncz Lajos, a községi tanács elnöke mond köszöntőt, majd hat előadás hangzik el, melyekben szó esik az erdőháti lakodalomról, a figyel a település megfogyatkozott természeti kincseire is, a madarak és fák napján emléktáblával jelölte meg mindkét díszfát. Idős Ring Lajos kertész azt is elmond- dotta velük kapcsolatban, hogy a quercus robur a kocsányos tölgyek ritka, későn fakadó változata, amely a leveleit két-három héttel később fakasztja, mint a tőalak. Emiatt nem szenved a késői fagyoktól, a rovarkároktól. tehát jobban növekszik. Ami a quercus concor- diát leginkább jellemzi: levelei a kihajtáskor sárgák, majd sárgászöld színre váltanak. A hatvani városszépítő egyesület gesztusát örömmel, s abban a reményben regisztráljuk, hogy a fákra került emléktáblák megóvásukat is elősegítik. A „MILLENNIUMI” TÖLGYFÁK Emléktáblát kaptak Rajztanárok kiállítása Tegnap délután 5 órakor nyitották meg Egerben, a Megyei Művelődési Központban a Heves Megyei Rajztanári Stúdió csoportos kiállítását. Tíz alkotónak közel félszáz munkáját állították ki, többségében festményeket, linómetszeteket, s néhány kerámiát. A vállalkozás azért is figyelemre méltó, mert végre sikerült fórumot teremteni a munkájuk mellett a művészettel is el- mélyülten foglalkozó pedagógusoknak. A tárlat elé Danyi Lászióné, a Pedagógus Szakszervezet Heves megyei titkára mondott bevezető és értékelő szavakat. A kiállítást június 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők. járdafelújítás Markazon Mintegy 1600 méter járda felújítását végzi el Markazon az Egri Közúti Építő Vállalat. A Bolla László brigád tagjai friss aszfaltréteget terítenek az elkopott, feltöredezett régire (Fotó: Koncz János) FÉLTÉKENYSÉGI JELENET A PINCEBEJÁRAT ELŐTT Megfojtotta a kedvesét Gyöngyösön az Élmunkás út 2. számú ház egyik lakója ugyancsak meglepődött április 15-én este. Tizenegy felé járt az idő, s a tárolónak használt pincébe akart menni. Annak ajtaja előtt egy fekvő testre lett figyelmes. Rövid úton kiderült, egy fiatal lány holtteste az. Megfojtották. Nem kellett túlságosan sokáig tájékozódniuk a rendőröknek, hamarosan világossá vált, hogy a bűntettel az elsők között a 21 esztendős Dócs Gyula gyanúsítható. Az áldozat, a 16 éves H. Gyöngyi ugyanis neki volt immár egy éve a kedvese. Ahogy meghallgatáskor a fiatalember elmondta, még 1987 márciusában ismerkedtek meg. Tudni kell, hogy a fiú nyíregyházi, a munkahelye — a MÁV Kitérőgyártó Üzem — viszont a mátraaljí városban volt. Az ifjú hölgy édesanyja állítólag nem nézte jó szemmel a barátságukat, emiatt egy alkalommal meg is szöktette Dócs a szerelmesét. Nyíregyházán húzták meg magukat a szülőknél, miközben a rendőrség körözést adott ki a lány után. Végül visszatértek Gyöngyösre. Az anyuka se gondolhatta teljesen komolyan a tiltást, hiszen megengedte, hogy a Gyula náluk aludjon, egy szobában a gyerekekkel, köztük persze Gyöngyivel... Ezzel együtt csaknem mindennaposak voltak a veszekedések. — Este nyolc óra lehetett, amikor ahhoz az épülethez értünk. Arról beszélgettünk, mi lesz velünk. Nagyon féltettem Gyöngyit. Csak ment a szöveg, s hirtelen remegés fogott el... S akkor elkezdtem szorítani a nyakát... — vallotta a fiú. Tette után még a városból is eltűnt, Nyíregyházára utazott. Ott fogták el. Angyal szerepébe korábban se bújhatott volna, hiszen rövid élete alatt bejárta Magyarországot, váltogatta a munkahelyeit. Meg is büntették már egyszer — lopásért. Most emberölés az alapos gyanú, és Dócs előzetes letartóztatásban várja az eljárás folytatását. (sz. z.) környék népművészetéről, a tájegység pásztorairól, a népi erdőbirtoklás formáiról, a helybeli kiskertekről és a Bükk északi részének vízimalmairól. Délután a vendégek a település múzeumaival és egyéb nevezetességeivel ismerkednek meg. A hét végi ünnepi események alkalmával Forgalomkorlátozás és elterelés Egerbeo A hét végén, május 28-án és 29-én több ünnepi eseményt is tartanak Egerben. Lesz ballagás, gyermeknapi rendezvénysorozat, de a legnagyobb várakozás a Szent Jobb érkezését előzi meg. Több tízezres közönség jön majd el megyeszékhelyünkre. A városi tanács műszaki osztálya épp ezért értesíti a lakosságot, hogy 28-án 10 és délután 2, 29-én pedig 11 és délután 1 óra között a következő forgalomkorlátozás lép érvénybe: az autóbuszok az említett időszakokban a Lenin útnak a Szabadság tér és a vasútállomás csomópont közötti szakaszát nem érintik. Az észak—déli irányú helyi járatok ebben az időben a Vörösmarty — Ko- háry — Árpád utcán közlekednek, míg az 5-ös járat a Beloiannisz — Telekessy — Kossuth Lajos utcán lényegében változatlanul halad. Azt is fontos tudni, hogy a Lenin út mindkét oldalán 28-án reggel 8 órától, 29-én este 8 óráig párhuzamos felállású fizető parkolókat alakítanak ki. A várható nagy idegenforgalomra való tekintettel kérik a megyeszékhely és Eger környékének lakosságát, hogy a hét utolsó két napján járműveikkel lehetőleg kerüljék el a Bazilika, a Lenin út és a belváros térségét, oda csak rendkívül indokolt esetben hajtsanak be. A városba kocsival érkezők a Nagy János, a Rózsa Károly, a Somogyi, a Bacsó Béla és a Grónay utcai parkírozókat vehetik igénybe. A különjáratú autóbuszok a strand környékén, a Szépasszony- völgyben és az Ady Endre utcában lévő parkolókban várakozhatnak. Terelőutakat jelöltek ki a helyi és a helyközi autóbusz- járatok számára. Mint mái szó volt róla, a 11-es, 12-es és 14-es buszok a Lenin úl — Koháry — Vörösmarty — Somogyi Béla — Beloiannisz utca vonalán mennek, az ideiglenesen szünetelő megállóhelyek: a vasútállomás és a stadionbejáró, a színház és az ÉMÁSZ. A le zárás idejére ideiglenes megállóhely lesz a Koháry utcán és a dohánygyár mellett. A 10-es busz útvonala a Lenin útig változatlan, azután a Lenin út — Koháry — Vörösmarty utcák következnek. Az előbb említettek mellett ez esetben ideiglenesen szünetelő megállóhely a törvényház. Az 5-ös számú helyi járat a Beloiannisz utcán áthaladva a Somogyi Béla utcáról a Trinitárius utcára, majd . a Telekessy utcára kanyarodik be, utána megy a Lenin útra. A helyközi járatok közül a kere- csendi busznak az útvonala: Beloiannisz — Somogyi — Koháry utca — Lenin út. Attól kezdve változatlan, ideiglenesen szünetel a vasútállomási bejáró megállóhelye, ehelyett a Széna téren állnak meg a járművek NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSO LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Myomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNÉ dr — HU ISSN 0133—0705