Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-25 / 124. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. május 25., szerda 3 Segítő szándékunk szalmalángjai Az önkéntes társadalmi segítőkészség szép példái születnek napjainkban. A hazánkba érkező és nálunk ideiglenesen letelepülni szándékozó magyarok megsegítésére nem csak a hivatalos szervek tettek lépéseket, megmozdult a társadalom is. Magánszemélyek és közösségek, egyházi szervek, vállalatok és intézmények keresik fel az ideérkezettek ügyeivel foglalkozókat. Nem csupán munkahelyeket kínálnak számukra, ami egyébként a munkaerőgondokkal küzdő ajánlattevőknek is érdeke, hanem felajánlanak szállást vállalati és egyéni tulajdonú épületekben, bútort, ruhaneműt, pénzadományokat küldenek. Nemes buzgalom ez. A nehéz helyzetbe kerültek felkarolásának szándékán túl ott munkál benne a haláron inneni és túli magyarság összetartozásának mély érzelmi indíttatása. Ez az érzelem segít megnyitni nem csak a szíveket, de a jelképes és valóságos erszényeket is. Nem jogszabályban előírt, hanem íratlan erkölcsi kötelességét teljesíti a társadalom, az egyén és a közösség, amikor ily módon cselekszik. A példa, amely önmagában is megérdemli a méltatást, elgondolkodásra késztet társadalmi segítőkészségünk természetéről, indítékairól, létének és gyakori hiányának nem mindig nyilvánvaló okairól. Mert a példa nem egyedülálló. Amikor erőteljesebb az érzelmi megrázkódtatás — ha például árvíz vagy földrengés pusztít —, rendszerint megmozdul az emberek lelkiismerete, tömeges a segíteni akarás. De nem csak ilyenkor. Akkor is, ha a televízió, a rádió hírt ad baleset vagy életveszélyes betegség miatt különleges gyógyszerre, vérre, külföldi kezelésre szoruló emberről, netán gyermekről. Ilyenkor kitárulnak a szívek, szüntelenül csengenek a telefonok, érkeznek a felajánlások és a felajánlkozások, buzog a segíteni akarás. De ha mélyebben belegondolunk, óhatatlanul felmerül a kérdés: miért nem működik máskor is ez az önkéntes készség, hogy segítségére legyünk azoknak, akik ilyen vagy amolyan okból rászorulnak? Olykor, amikor ez a rászorultság nem kap országos nyilvánosságot, hanem csak saját környezetünkben kellene észrevenni? Például a közelünkben lakó magatehetetlen öregeket, az elértéktelenedett, aprócska nyugdíjból tengődőket. Könnyű és divatos lenne arra hivatkozni, hogy évek és évtizedek során át leszoktattak bennünket az effajta öntevékenységről. Nem azért, mintha nem lenne ebben a hivatkozásban jókora adag igazság. Hiszen az ilyen segítő szándék sokáig megbélyegző felhanggal emlegetett „jótékonykodásnak” minősült, olyasféle megítélésben részesült, mint a hajdani méltóságos asszonyok „nyomorenyhítő akciói”. Ha valahol, akkor ezen a téren az. állami paternalizmusban való gondolkodás érvényesült. Ha szükség van rá. majd ad segélyt a tanács, ott vannak a szociális otthonok, a gyermekvédő intézetek és más hasonló intézmények. Az ő dolguk, hogy megoldják ezeket a feladatokat. Az elesettek problémájáról pedig egyébként sem illett kendőzetlenül beszélni. Mindez igaz, és mégsem elegendő ahhoz, hogy megleljük a magyarázatát: miért kopott meg annyira az öntevékeny segítőkészség? Közrejátszanak ebben ugyanis az említettek mellett régebbre nyúló és újabb keletű okok is. A társadalom demokratikus szellemiségének, közösségi érzületeinek a távolabbi múltban gyökerező satnyasága csakúgy, mint a szervezési buzgóság, a közösségtől elválasztott egyéni gyarapodás mindenek fölé helyezése. S egyáltalán, közönyünkért nem háríthatjuk a felelősséget kizárólag a társadalomra, szembe kell néznünk önmagunkkal is. Az. elvben mindenről gondoskodó állam zsebei kiürültek. de a felelősen gondolkodók ettől függetlenül is felismerték. hogy bizonyos teendőket meg kell osztani az állam és társadalom között. Nemcsak azért, mert az állam nem képes eleget tenni mindannak, amit valamikor magára vállalt, hanem a társadalom demokratikus önnevelésének célja is. Mindez persze nem azt jelenti, hogy egyet lehetne érteni azokkal, akik akkor is fizetőképes keresletet ismernek, amikor szociálpolitikára van szükség, szociális vívmányok forognak kockán. Kétségtelen tehát, hogy a társadalomnak — az egyéneknek, a kisebb és nagyobb közösségeknek — mindebből jóval többet kell magukra vállalniuk. A saját elhatározáson alapuló öntevékeny demokratikus szerződés lehetőségei társadalmunkban a korábbiakhoz képest máris számottevően kiszélesedtek, és a jövőben még szélesebbre tárulnak. Ez, és csakis ez teremtheti meg az alapját, a feltételeit a társadalmi segítőkészség — a korai munkásmozgalom szép szavával az „önsegély” — kibontakozásának. Annak, hogy a rászorulók a szürke hétköznapokban is megkapják a kellő támogatást a körülöttük élőktől — tőlünk. S akik ebben a tevékenységben részt vesznek, nemcsak másokon segítenek, hanem ön- magukon is. Mert demokratábbak, szocialistábbak, em- berebbek lesznek általa. K. T. Aratási előkészületek Hatvanban Javában folynak az aratási előkészületek a Hatvani Lenin Termelőszövetkezetben. A megszokottnál korábbi betakarításra lehet számolni, hiszen a „masinák" — várhatóan — július első részében indulhatnak majd meg. Úgy tűnik, hogy az elmúlt évek átlagánál mintegy 20—30 százalékkal lesz több a termés, s különösen érvényes ez a búzára, ösz- szességében mintegy 4200 hektáron kell majd elvégezni a szükséges munkákat. A gépszemlét június 21-re tervezik. A kombájnpark képes megoldani a feladatokat, jóllehet az idén nem sikerült beszerezni azt a két nagy teljesítményű kombájnt, amely tőkés import lett volna. Amint azt Pete János termelési elnökhelyettes elmondta, gond más is akad: ezek elsősorban tárolási jellegűek, hiszen a termést — amely most nagyobb meny- nyiségű — valahogyan el kell helyezni. E célra ideiglenes raktárakat is kialakítanak. Amennyiben a tevékenységek elvégzéséhez a hatvaniaknak szüksége lenne segítségre, úgy ismét számíthatnak a szlovákiai Fü- leki Állami Gazdaság, továbbá a Horti Kossuth, illetőleg a Túrái Magyar—Kubai Barátság Termelőszövetkezet kollektívájának támogatására is. MIKOR KAP MÉLTÓ RANGOT? „Szegett szárnyakkal nem lehet repülni” A tervezői munka becsülete Az ember, még ha ismeri is a város minden kövét, ahol él, jártában-keltében újra meg újra rácsodálkozik egy szép lakóházra, modern középületre vagy műemlék jellegű építményre. Még a laikus is gondol arra: ki álmodta meg a szép formát, az ornamentikát, egy-egy városrész harmóniáját. Mert az építészet, a tervezés: művészet. De vajon van-e megfelelő rangja, milyen ma a tervezői munka megbecsülése szerte e hazában, elfoglalja-e méltó helyét szőkébb pátriánkban? Bozsó Ferenc: A tervezői alkotótevékenység erősen korlátozott A Heves Megyei Tanácsi Tervező Vállalat két építész- mérnökével beszélgettünk e témáról. Gondolataink kicserélése során, óhatatlanul szóba kerültek a vállalati érdekek, eredmények is. — Az már önmagában sajátos helyzetet teremt, hogy a megyében egyetlen fővállalkozó tervező a mi vállalatunk — mondja Bozsó Ferenc műszaki igazgatóhelyettes. — Ez az „építtetői környezet" nem előnyös számunkra. Szomszédos megyénkben, Borsodban, például a tanácsi tervező vállalaton kívül ÉVM-cég is működik, amelynek egyfajta árfelhajtó szerepe van. Itt, Heves megyében a kis tervezőalakzatok és -szervezetek léte árcsökkentő hatású. Probléma az is, hogy maga a tervezői díj egy épület kivitelezési költségének csupán 2—3 százaléka. így. ha a Hevesterv évi 20 millió forint bevétellel dolgozik, emögött 600 millió forintos teljes beruházási költség áll. — De hát egy vállalatnak az a célja, hogy jövedelmezően gazdálkodjon; s gondolom, így van ez a Hevestervnél is... — Az a gyakorlat, hogy a megrendelő rövid időt szab meg a terv elkészítésére. Ha több idő állna a tervező vagy egy munkacsoport rendelkezésére, ez költségmegtakarítást is eredményezne, mert a tervezői díj többszörösen megtérülne a kivitelezés folyamán. A legtöbb európai országban a tervezésre szánt idő eléri a kivitelezésre fordíthatók — Hogyan születik meg egy-egy terv? — Több szakember együttműködése szükséges hozzá — veszi át a szót Kiss Csaba osztályvezető építészmérnök. — Ha az esetek nagy részében az építész egyedül alkot, munkáját a vállalati tervtanács véleményezi. Szerencsésebb az a helyzet, ha spontán alakul meg egy csoport, s műhelymunka során hozzák létre az újat. A Heves Megyei Tanácsi Tervező Vállalat építészmérnökeinek munkáját a megyeszékhelyen is számos szép épület fémjelzi. A kis Dobó tér rekonstrukciójában is részt vállaltak, s a Dobó utca több mint tíz szép lakóháza is az ő fantáziájukat dicséri. Kiss Csabát arról faggatom: érdekli-e a tervezőmérnököt alkotásának további sorsa, maga a kivitelezés? — Nemcsak hogy érdekli, de kötelezettségei is vannak a teljes kivitelezés során — válaszolja. — Úgynevezett tervezői művezetést végzünk, szak- tanácsadói minőségben. A beruházói és tervezői érdekeket is képviseljük. Hiszen menetközben előfordulhat, hogy a tervben korrekcióra van szükség. Majd sutóI ejtünk szót: mennyire „álmodhat" az építész, kedvére szabadjára engedheti-e a fantáziáját? Mindketten kiábrándítanak. Kiss Csaba: — Manapság szó sincs „ál- modásról”. Bár a tervezés alkotómunka, a kivitelező nem mindig tudja megvalósítani az építész elképzeléseit. Köztudott, hogy Magyarországon szegényes az építőanyag-ipari ellátás. Kötött a tervező keze. Csak olyan anyagokat használhat, amelyek forgalomban vannak. és megfelelően minősítettek. Azt is nehéz „megjósolni”, ha majd elkezdik magát az építést, beszerez- hetők-e. Bozsó Ferenc: — Alapvető probléma sajnos, hogy a tervezés önmagában az a tevékenység a beruházás folyamatában, amelyet általában semmibe néznek. Csak egy példa: a hatvani Grassalkovich-kas- tély rekonstrukciójáról olvashattunk sok szépet a sajtóban ; a tervezőről azon: ban nem szól a fáma. Az alkotótevékenység — más művészetnél — időben nem mérhető. Ezzel szemben a mai gyakorlat az, hogy se a beruházó, se a kivitelező nem hagy elég időt a tervdokumentáció oly mélységű elkészítésére, hogy egyrészt olcsóbb legyen a megvalósítás, másrészt az építés során ne kelljen módosítani. — Az építési igény országszerte csökkent, a beruházások visszaszorulása miatt. Itt. a megyében, kapnak-e elegendő megbízást a Hevesterv építészmérnökei? — Egerben sok olyan létesítmény épült, amelyek megyén kívüli tervezés alapján valósultak meg. Méghozzá úgy, hogy erre reális indok Kiss Csaba: Munkánk erkölcsi meg- becsülését is hiányoljuk nem volt — szögezi Is Bo- zsó Ferenc. — Meggyőződésem. sokszor a mi mérnökeink jobban is eleget tudtak volna tenni a megbízásnak. Lehet, hogy tényleg igaz: senki sem lehet próféta saját hazájában? Például szó volt arról, hogy Egerben, a gyógyszálló terveit mi készítjük, aztán számomra ismeretlen okok miatt mégsem kaptuk meg. — Hogyan látja Kiss Csaba ma egy építészmérnök helyzetét? — Magyarországon, véleményem szerint, „túlszabályozott” ez az alkotói tevékenység. Számos hatóság korlátozza a fantázia kiélését. kezdve az ÉVM-től, a tűzrendészeten át, a köz- egészségügyig. Egy szobrász, egy festő szabadon dolgozhat, alkothat, de mi, levágott szárnyakkal, nem tudunk repülni. Nem beszélve arról, hogy nálunk az átlagos tervezői fizetés nem éri el a tízezer forintot. Ezért a tervezők szinte kivétel nélkül arra kényszerülnek, hogy főmunkaidő után is „pazarolják” energiájukat. Nem kell különösebben bizonygatni: egy esti, éjszakai hatórás munka után. nem épp frissen, jó kedvvel megy be az ember a munkahelyre. S ez már a szocialista fömunka- idő eredményességét veszélyezteti. — Erkölcsi elismerések, kitüntetések ... ? — Csak akkor kapunk, ha magunknak adunk, vállalati szinten — válaszolja Bozsó Ferenc. — Az építők napján a tervezőknek még csak a nevét sem említik. E munkának, úgy tűnik, nincs becsülete. Kiss Csaba megtoldja: — Országosan is, mintha leértékelődött volna az építésztervezői tevékenység. Azt tapasztalom, hogy csökkent az alkotói kedv, a mérnökök mintha fásultak lennének. Ebben szerepe van a társadalmi értékrend felborulásának is. E borúlátó szavak figyelemre méltók. Tény, hogy <r területen sem könnyű a helyzet. A feltételrendszer sűrűn változik, ám mindez nem akadályozhatja meg azt, hogy napjainkban az alkotó tervezői munka visszakapja méltó rangját. Mikes Márta Egerben, a Kossuth utca 5. szám alatti épület a Hevesterv mérnökeinek alkotómunkáját fémjelzi (Fotó: Perl Márton) Miről ír a Béke és Szocializmus legújabb száma? „Félre a sémákkal, közelebb az élethez” című cikkében Harilaosz Florakisz, a Görög Kommunista Párt főtitkára felteszi a kérdést: a kommunisták megtesznek-e mindent céljaik eléréséért? Az elemző cikk következtetése: többet kell tenni, bátrabban kell keresni az alkotó szellemű megoldásokat. A kommunista pártok közötti együttműködés fejlesztését sürgeti Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt főtitkára „Találkozni lehet, találkozni kell” című cikkében, s leszögezi, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítése nem árthat a széles an- tiimperialista szövetség eszméjének. Folytatódik az az interjú, amelyet Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára adott a folyóiratnak. Ezúttal a portugál belpolitikai életre vonatkozó kérdésekre válaszol. A jelenlegi közép-amerikai helyzetről ad részletes tájékoztatást a folyóirat olvasóinak Rigoberto Pedilla Rush, a Hondurasi Kommunista Párt főtitkára. Egy nyugatnémet kommunista vezető írásából megtudhatjuk, hogyan fogadta a nyugatnémet közvélemény a szovjet—amerikai rakétaszerződés megkötését. Tudósítást olvashatunk arról, mi történik egy csehszlovákiai szovjet rakétatámaszponton. James Leonard, az Egyesült Államok Fegyverzetellenőrzési és Leszerelési Hivatalának egykori igazgató- helyettese azt fejti ki cikkében, hogy a washingtoni szerződés megkötése után milyen lépéseket kellene és lehetne tenni a biztonságosabb világ felé. „Az ideológia teremtő erő" címmel jelent meg Berecz Jánosnak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának a KB titkárának cikke ideológiai életünkről. „Most olyan helyzetben vagyunk — írja —, amikor ideológiánk fejlesztése egész haladásunk gyorsításának is fontos feltétele.” A kommunisták és az ifjúság témakörben közölt cikkek sorában ezúttal interjút olvashatunk arról, hogyan vélekednek a kommunistákról a dán fiatalok. Mi az időszerű, és mi elavult a múlt hagyományaiból? Mit jelent a nemzetközi kommunista mozgalom egysége a Kominterntől napjainkig? Ezek a kulcskérdései annak a párbeszédnek, amelyet a kommunista mozgalom két veteránja folytatott, s amelyet a folyóirat ismertet.
