Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-23 / 122. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1988. május 23., hétfő ■ ■ Uzen a szerkesztő DR. B. M.: Hosszúra sikerült, többszöri nekirugaszkodásra elkezdett. abbahagyottan befejezett leveléből csak néhány mondatot idézünk: „ ... lakásszanálási históriánk kapcsán kerültem testközelbe a mai magyar valósággal, mely mondhatom, igazán nem szívderítő ... s mindez olyan időszakban, amikor az állampolgár és a tanácsok közötti, egyenrangú partnerkapcsolat, párbeszéd abszolút követelmény legalábbis ezt szeretnénk . . . " „Az IKV újabb húzása az ügyben az volt, hogy anélkül, hogy mi jeleztük volna a régi lakásunkból elköltözésünket, tehát. hogy leadjuk azt. a tudtunk és beleegyezésünk nélkül törték fel régi lakásunkat. úgy, hogy még bútorunk volt benne, aminek megrongálódását, illetve az azért felelős embert azóta sem tudtak kinyomozni — ez is bonyolult...” „ . . . sokat és hosszan töprengtem a mi példátlan esetünkön, bár lehet, hogy nem is példátlan, és pontosan ez a gondolat munkál bennem legerősebben, s végül is azért küldöm el mindezt Önöknek, mert valószínűleg eléggé általánosan elterjedt ez a fajta pac- kázási mód ...” Többször végigolvastuk lehangoló adatokkal, megjegyzésekkel teli írását. Nem tisztünk és célunk pálcát törni bárki felett. Azt sem állítjuk, hogy a városrendezési tervek végrehajtása a legegyszerűbb idegmunka az asztal két oldalán ülőknek. A vita csaknem minden esetben a levegőben lóg. Mi, állampolgárok, érzékenyek vagyunk apró kis jogainkra, viszonylatainkra. A hivatal embere — rendszerint — rutinból csinálja a napi munkáját, végzi jól- rosszul ismert feladatát. Ami többek között nemcsak munkavégzés, hanem magatartás is. És itt. az utolsó szónál van a hangsúly igazi nyo- matéka. Hogyan is viselke dünk ügyfélként és hivatalos személyként? A „hivatalos személy” ingerültté válik, ha az „ügyfél”, az állampolgár. rögtön nem érti meg azt a nyelvet, amit ő beszél, mert valahol megtanult — tisztelet a kivételnek! — hatalmi' nyelven beszélni. Például úgy is, hogy feltörik a lakást! Van joga hozzá? Bizonyos körülmények között — igen. De hol, kinél, mikor adottak azok a bizonyos körülmények? Az ügyet lehet jól, az emberi hang és viselkedés tapintatos módján is elintézni; lehet nyersen is, de szem előtt tartva, hogy a szabályt ne sértsük meg. Ha az ügyintézésből az emberi méltóság tisztelete nem derül ki, az azt is jelenti, hogy az ügyintézőt nem készítették fel a hatósági magatartásra, arra, hogy az asztal másik oldalán az ül, akinek a nevében a meghatalmazásánál fogva ő intézheti azt a bizonyos problémát. Mert akkor egyik ügyintéző nem tenne megjegyzéseket a társa füléhez hajolva, mégis úgy, hogy az ügyfél azt jól hallhassa. Ilyenkor „felmegy a pumpa”! Fel bizony! Már voltunk tanúi jeleneteknek, ahol nem lehetett eldönteni, ki kezdte, ki folytatta, csak folyt! És ez csak azért, mert a modor, az ügyintéző tartása leszállt a szintről, ahol lenn;e kellett volna. Szemlélet dolga is ez. Kirándulás Csehszlovákiában Az Adácsi Általános Iskola nyolcadikosai a tanév végi hagyományos kirándulásukat a szülői munkaközösség javaslatára Csehszlovákiába szervezték. Néhány tanár, anyuka, apuka kíséretében különbusszal háromnapos útra indultak, amelyből kettőt töltöttek a Tátrában. Lanovkával a hóval borított hegy csúcsára is feljutottak. Ezt követően a Csorba-tó festői környezetében gyönyörködtek, útközben Rozsnyón, Dob- sinán, Poprádon és Tátra- Lomnicon ismerkedtek a szomszéd nép szokásaival, kultúrájával. Megtekintet ték a 85 holdas ősparkban fekvő Betléri kastélymúzeumot, valamint Kraszna Horka várát is. Medve János Adács Munkásőrök— társadalmi munkában A hatvani Zalka Máté munkásőregység új elhelyezési körzet kialakításához kezdett. A városi pártbizottság mellett épülő létesítmény tereprendezését — társadalmi munkában — végzik pihenő- és szabadnapjaikon az egység munkásőrei. (Fotó: Szabó Sándor) Láthatatlan jövedelemadó avagy hogyan kerül a kókuszdió a lézer lemezjátszóra? — Mi az, mar megint összetörted az autót? — Nem, most csak egy kókuszdiót Láthatalan jövedelemadó. Vigyázat, nem tévesztendő össze a láthatalan jövedelem utáni adóval. Ráadásul ez nem is új találmány. Évről évre növekszik — láthatatlanul. Hogy még nem hallottak róla? Nem hiszik? Íme: a csúcstechnika egyik vívmánya lézer lemezjátszó már Egerben is kapható tavaly óta. Akkor az egyik típus 35 ezer forintba került, hogy más városban ugyanez csak húszezerbe? Ezt ki láthatta? A vásárló nem, mert bizonyosan taxiba vágja magát és ott veszi meg, így még az útiköltséggel is sokkal olcsóbb. De nem láthatja az üzletvezető sem, mert akkor nyilván (?) nem árulnák ennyivel drágábban. A különbözet, mint láthatalan jövedelemadó szépen kimasírozott a vásárló kezéből, az árcédula pedig a januári áremelés után negyvenezer forintot mutat a vevőknek. (Más kérdés, hogy a vásárlói reklamációk miatt a Belkereskedelmi Minisztérium tavaly elrendelte tízezer forint visszafizetését azoknak, akik a készüléket 35 ezerért kapták meg. (Lásd: Hi-Fi Magazin 1988. 2-i számában.) Aki ezek után megnyugszik, hogy az élet csak ilyen kirívó esetekben vámolja a pénzüket „luxuscikkekre” költő embereket, nagyon téved. Ez csak a jéghegy, azaz a láthatatlan jöA hivatalos okmányok szerint száz évvel ezelőtt alakult meg a hatvani vasúti kertészet, amely 40 esztendeje a budapesti épületfenntartó főnökséghez tartozik. Tizenegy üvegházban, két szegfűtermesztő épületben, továbbá a szabadföldön 32-en dolgoznak, közöttük 26 nő. A virágosí- tás mellett, mint azt Füleki Józsefné, a kertészet vezetője elmondta, e hónap közepétől járják az egyes vonalak állomásait, szolgálati helyeit, dísznövényeket, palántákat ültetnek ki. Ezekből a növényekből értékesítenek is, az elmúlt évben például 200 ezer forint bevételre tettek szert. Az orvedelemadó csúcsa, mert bizony lesújt azokra is, akik az egri Csebokszári-lakóte- lepen továbbra is ragaszkodnak eddigi egészségesebb táplálkozási szokásaikhoz. Szívesen vásárolnának köny- nyen emészthető felvágottakat, baromfikészítményeket, sajtokat — csak ritkán találnak rá a pultokon. Emellett barnuló szélű parizer- végek néznek a vevőkkel szembe, sokszor több napon keresztül ugyanazok. És most jön a láthatatlan adó! A vásárló, aki ragaszkodik a megszokott választékhoz autóba ül vagy buszra száll, beutazik a városközpontba, hogy az ottani, valamivel bővebb választékból hódolhasson „káros szenvedészágban egyedül ők rendelkeznek faiskolával, ebből az idén egymillió 200 ezer forintra számítanak. Érdemes megemlíteni a Hámán Kató Ifjúsági, a Zrínyi Ilona, illetve a Dózsa brigádokat, melyeknek asszonyai, lányai élenjárnak a munkában. Szándékuk nemes, hiszen olyan környezetet alakítanak ki a vasútállomásokon, ahol a várakozó utasok kellemesen érzik magukat. Sajnos, az örömbe sokszor üröm is vegyül, hiszen nem mindenki becsüli meg áldozatos tevékenységüket, kitépik, pusztulni hagyják a szép virágokat. Szűcs Ferenc Hatvan lyének". így a húszforintos felvágott az utazások után már 40 forintba kerül. De baj nincs, minden más helyben kapható. Van például kókuszdió is, kilója 59-ért. Pesten már legalább két hónapja 19 forint. Miért? Elkeseredésre nincs ok, egyszer mindenre fény derül. Még a láthatatlanra is. Akkor nem lesznek kirívó árkülönbségek, a bevásárlás pedig nem kerül többe, mint amit vásároltunk. Én addig várok. És nézegetem a kókuszdiómat 59 forintért. Szépen mutat a lemezjátszó tetején. Lézer, negyvenezerért. Pontosabban csak 39 300. Micsoda különbség! Varga György Eger GYÖNGYÖSI GYŐZTESEK Hazánk mezőgazdaságadiákszemmel A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1970 ősze óta minden évben, immár tizennyolcadik alkalommal hirdette meg a Hazánk mezőgazdasága — diákszemmel című pályázatát. A verseny képzőművészeti anyagából tárlatot rendeztek a Vajda- hunyad várban. A kiállított kerámiák és kisplasztikák között találhatjuk a gyöngyösi 6-os Számú Általános Iskola tanulóinak — Chlu- metzky Éva, Kajtor Lajos, Nagy György, Chlumetzky Gábor, Kácsor Péter — munkáit is. A szakközépiskoláknak, gimnáziumoknak kiírt feladatok közül a Vidékünk mezőgazdaságának hires szakembere című témában az első díjat Bódi Katalin és Varga Melinda szerezte meg. akik a gyöngyösi Nemecz József Mező- gazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet hallgatói. Százéves a vasúti kertészet Kulturált ételbár— szerény árakkal Olvastam egy cikket a Gyöngyösi Hírek áprilisi számában, amely arra késztetett, hogy írjak a Népújságnak. Az írásban elhangzik egy kérdés, miszerint miért nincs kulturált ételbár Gyöngyösön. A válaszom: igenis van, igaz nemrégen, körülbelül egy hónappal ezelőtt nyílt meg a Mátra fővárosában, a Mézesmackó ételbár. Kulturáltságával, ételeinek összeállításával eltér a többi büfétől, szórakozóhelytől. Azt hiszem, itt minden korosztály megtalálja a saját ízlésének megfelelő étket. Jól érezheti magát bárki a halk zene mellett, cigarettafüst és alkohol nélkül. Ennek az üzletnek van még egy vonzereje, ami bizony nem csekély; a szerény árak. Nem sok város büszkélkedhet hasonló profilú vendéglátó helyiséggel. Az ételbár az iparossoron található, amely a város egyik legszebb helyén fekszik, az Orczy-ház mellett, az új Mátrai úti lakótelepen. Kovács József főiskolai hallgató Gyöngyös Borverseny az MMK-ban A hagyományokhoz híven, a Megyei Művelődési Központ kertbarát köre az idén is megrendezte házi borversenyét. Az elnökséget az Egervin Borgazdasági Kombinát részéről Pelle Béla képviselte. A versenyre 12 fajta fehér- és 4 vörösborral neveztek. Az előző kategóriában az első helyen Kovács László, a másodikon Tóth József, míg a harmadikon Papp Lajos végzett. A vörösborok közül a pálmát Tóth József itala vitte el. A közönség díját pedig fehérboráért Vincze József kapta. A MÁTRA VOLÁN EGRI ÜZEMEGYSÉGE FELVÉTELT HIRDET AUTÓBUSZVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE, valamint D-KATEGÓRIÁS TANFOLYAMOT INDÍT, melynek feltétele:- betöltött 21 életév, — 2 éves tehergépjármű-vezetői gyakorlat, — PAV ll-es vizsgálat, (1978. április 1-jei előtti hivatásos jogosítványszerzés esetén nem kell), — eü. ll-es alkalmasság, — erkölcsi feddhetetlenség. JELENTKEZNI LEHET: EGER, Lenin út 194. Egri üzemegységi épület II. em. 33. szoba. Telefon: 10-122/78-as mellék. Továbbá bérbe ad Lada 1200-as, és vegyes üzemeltetésű Barkas gépkocsikat, közületek és magánszemélyek részére. ÉRDEKLŐDNI LEHET: EGER, Lenin út 61. sz. Telefon: 13-122/18. VÁRJUK TAXIRENDELÉSEIKET 11-111 -ES TELEFONSZÁMON.