Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-22 / 121. szám
■X NÉPÚJSÁG, 1988. május 22., vasárnap zott, kemény játékkal fektette kétvállra ellenfelét, Miskolczi, valamint Krisztik küzdelmes mérkőzést vívott a győzelemért. Permay a tőle megszokott stílusban teniszezve nyert, míg első OB I-es meccsén Molnár Bettina a jövőre nézve biztatóan szerepelt. TENISZ Szezonzárás a feljutóhelyen Azz Eger SE OB I-es női teniszcsapata a tavaszi idény utolsó mérkőzését Boglárlel- lén játszotta. Mint azt Takács László edző elmondta a jól sikerült ráhangolásnak és formaidőzítésnek köszönhetően a vártnál nagyobb, 7—2 arányú győzelmet arattak. Ez azért is fontos, mert az erőviszonyok ismeretében a veretlen BSE mellett a második, az OB I. felső ágát jelentő helyért az ESE és a Boglárlelle vív párharcot. Ezzel a győzelmükkel az egri lányok a feljutó helyen zárták a bajnokság tavaszi fordulóját. Folytatás szeptemberben. A mérkőzés jegyzőkönyve, egyesben: Medvés—Molnár 2—0 (6—2, 6—4), Miskolczi— Kollányi 2—0 (6—3. 6—4). Krisztik—Pechlof 2—0 (6—1, 7—6). Varga—Paszér 2—0 (6—1, 6—2), Permay—MéA tavaszi szezonban Varga Aliz mindvégig biztos pontja volt a csapatnak (Fotó: Szántó György) száros 2—0 (6—3, 6—4), Molnár—dr. Magyarosi 0—2 (3— 6, 5—7). Párosban: Medvés— Varga—Kollányi—Paszér 2—0 (6—1, 6—0), Miskolczi —Krisztik—Molnár—Gál 2—0 (6—2, 6—0), Permay— Lőrinc—Mészáros—dr. Magyarosi 0—2 (0—6. 6—7). Medvés és Varga határoLABDARÚGÓ NB. II. Merre billen a mérleg nyelve? Az egri labdarúgók az elmúlt tizenkét mérkőzés során mindössze hatszor találtak a hálóba. Cseppet sem hízelgő statisztika. Csupán egy találkozón sikerült két gólt is szerezniük, négy ösz- szecsapás 0—0-ás döntetlent hozott, s háromszor hiába lőttek gólt, ez kevés volt a győzelemhez. Nem meglepő tehát, hogy az együttes az utóbbi fordulók során „kibérelte” a 13. helyet. Innen elmozdulás csak úgy képzelhető el, ha a bajnokságból hátralévő hat mérkőzés során lehetőleg minél több pontot szereznek. Igaz, akkor is elindulnak a tabellán, ha ismét csak döntetlenek és vereségek követik egymást, csak abban az esetben lefelé... Emlékeztetőül: húsz csapat szerepel a bajnokságban. A mai, Metripond elleni 90 perc újabb alkalom a pontgyűjtésre. Bár, most egy Olyan helyzet állt elő, hogy még ha nyer is a csapat, nem tud feljebb kapaszkodni a „létrán”, mivel az előtte álló Kecskemét háAutósport: Autócross I—II. osztályú OB-futam, Eger, Töviskes-völgy, 9.30. Röplabda: Nemzetközi női torna, Eger, városi sportcsarnok. BVSC—Eger SE, 10, Orbita, Zaporozsja—Budapest válogatott, 12. rom ponttal vezet. De ettől függetlenül nem mindegy, hogy merre billen majd a mérleg nyelve, ősszel a hódmezővásárhelyiek emlékezetessé tették a mérkőzést, ugyanis 4—0-ra megverték az ESE-t. Zsidai József, a piros-kékek vezető edzője nem tagadja, a fiúk szeretnének visszavágni. Ám a Metripond idegenbeli győzelmei óvatosságra intenek. A játékosok közül többen sérüléssel bajlódnak. Bodo- lai vállizombántalmai miatt csak csütörtökön állt újra edzésbe, Tatár csak két napja látogathatja a foglalkozásokat, Simon pedig rossz közérzetére panaszkodik. A tervezett kezdőcsapat: Bodolai — Vojtekovszki, Csendes, Méhesi, Jávorsz- ky — Lengyel, Juhász, Smu- czer, Simon (Lehnert) — Tatár (Lente). A mai 17 órakor a városi stadionban kezdődő bajnoki játékvezetője Hazafi. Az előmérkőzésen 15.30- tól a Nagyfádéi MEGA- MORV elnevezésű csapat lép pályára, ellenfele az ESE II. ifjúsági együttese lesz. Tenisz: GYSE—Paks OB I- es, férficsb.-mérkőzés, Gyöngyös, Battyhány téri pálya. 11. VÍZILABDA: Egri Vízmű —Ybl Főiskola OB I A-as mérkőzés, Eger, Sportuszoda, 11. ffeinplup ORIENTEERING ________19 8 8________ A z ausztrálok is Heves megye ez évi sport- rendezvényei közül a legjelentősebb a szilvásváradi tájfutó Világkupa-futam lesz a IV. IBUSZ-kupa keretében. A két esztendővel ezelőtti sikeres lebonyolítás után a hevesi szakemberek ismét bizalmat kaptak a nemzetközi szövetségtől, ugyanis mindössze 8 futamra kerül sor egy éven belül. A januári, hongkongi és ausztráliai versenyeket most, májusban a skót és finn követi, majd augusztusban egy héten belül a cseh, a magyar és az osztrák futamra kerül sor. A legkedvezőbb helyen lévő szilvásváradi versenyre 25 ország 2000 sportolójának nevezését várják a rendezők, melyek között a napokban az ausztrál válogatotté is megérkezett már. Az előkészületek két esztendővel a verseny előtt megkezdődtek. mivel a jó minőségű térkép elkészítéséhez ennyi idő szükséges. A Bükk kapujának gyöngyszeme újabb világversenynek ad otthont, melyhez nem csekély anyagi támogatás is szükséges a megye reprezentáns vállalataitól. szövetkezeteitől. Az IBUSZ- kupa sponzorainak száma idén jelentősen nőtt, a fővédnökök hathatós segítségével számos gazdálkodó egység igyekszik hozzájárulni a sikerhez. A pályák kialakítása is elkezdődött májusban, amelyek a szakemberek véleménye szerint tartogatnak annyi nehézséget, mint az előző Világkupa-futam. (honfi) Jelentősebb sportesemények Az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát pályázatot hirdet a nyigdíjazás miatt megüresedő KERESKEDELMI IGAZGATÓI munkakör betöltésére. A kinevezés meghatározott időre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. A munkakör október 1-gyel tölthető be. A vállalat "K” kategóriába sorolt, és önálló export-import joggal rendelkezik. Munkaköri feladat: A Kombinát hosszú és rövidtávú bel- és külkereskedelmi tevékenységének kialakítása és végrehajtása. Az értékesítő, szállítási és anyaggazdálkodó szervezetek, marketing és reklám tevékenység irányítása és ellenőrzése. A munkakör betöltésének feltétele: - Közgazdaságtudományi Egyetemi végzettség - egy idegen nyelvből (angol, vagy német) felsőfokú vizsga - legalább 5 éves szakmai és megfelelő vezetői gyakorlat - erkölcsi-politikai feddhetetlenség A pályázat tartalmazza: a jelentkező részletes önéletrajzát (szakmai és vezetői tevékenység megjelölésével) okiratainak hiteles másolatát. A pályázat beérkezési határideje: 1988. junius 30. Cim: Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát Szé- mélyzeti és Oktatási Osztály, Eger, Széchenyi út 3. Pf.: 27. telefon: 36 12-411/148. l______________________________________________________________________________________j AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Ágyneműgamiturák 340,- Ft-os reklámáron! Strandpapucsok csak 40-50-60,- Ft-ért május 23-tól, amíg a készlet tart! A közelgő gyermeknap alkalmából JÁTÉKVÁSÁRT tartunk! Ezen kivül a gyermekek részére minden nap más-más áruféleséget kínálunk május 28-ig 30%engedménnyel! / , \ A pétervásári Gárdonyi Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet savanyítóüzeme szezonvégi kiárúsítást tart savanyúkáposztából 6 Ft/kg-os reklámáron, amíg a készlet tart Közületeket és magánszemélyeket is kiszolgálunk kis és nagy tételben. Érdeklődni lehet a következő címen: ERDŐKÖVESD, Hunyadi u. 134. T.: Pétervására 68/29. mellék V J ( mozi ) Egri Vörös Csillag: (Telefon: 11-888) du. fél 4 órakor Indiana Jones és a végzet temploma Színes, amerikai kalandfilm du. fél 6 és este 8 órakor Kíméletlen Színes francia film. Főszereplő: Alain Delon este 10 órakor Kíméletlen 22-én de. 10 órakor Kacor király Video mozi: du. 4 órakor Bruce Lee a legenda du. 6 és este 8 órakor Bruce Lee és én este 10 órakor Téli gyilkosságok Egri Bródy mozi: (Telefon: 11-773) Ben Húr /-//. Egri Kertmozi: este 8.30 órakor Nő a volánnál Prizma: 22-én du. fél 4 és fél 7 órakor Távol Afrikától I-II. Gyöngyösi Puskin du. fél 4 órakor Három férfi egy mózeskosár Színes, szinkronizált francia vígjáték du. 3/4 6 és este 8 órakor A bolygó neve: halál Színes, szinkronizált amerikai sci-fi Gyöngyösi Szabadság: du. fél 4 és fél 6 órakor King Kong este fél 8 órakor Egészséges erotika Video mozi: Bruce Lee és én Hatvani Vörös Csillag: A pokol katonái Színes, szinkronizált amerikai film Hatvani Kossuth: du. 4, 6 és este 8 órakor A kobra ( rádió ) KOSSUTH 8.33: Énekszóval, muzsikával 9.00: Alma és fája 10.05: Öt kontinens hét napja 10.20: Örökzöld dallamok 11.00: Gondolat-jel 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül 12.45: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása 12.55: Népdalkörök pódiuma 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek 15.04: Tények és tanúk 16.05: Régi híres előadóművészek lemezeiből 17.00: Ötmilliárd rokon műsor 17.30: Komolyzenei lemezlovas 18.30: Esti Magazin 19.00: Remekírók - Lope de Vega drámája 20.33: Kórusok, hangszerszólók 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! 22.15: Népszerű szimfonikus zene 22.45: Verseit elmondja: Tandori Dezső 23.00: Új lemezeinkből 23.44: Kuhnau: Dávid és Góliát harca PETŐFI 8.05: A kék tündér hídja. Vihar Béla mesejátéka /1975/ 8.49: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusának új felvételeiből 9.05: Ze- nésjáték-sikerek - a hazai színpadokon 9.50: „Odakünn a vártán”. Az Akár hi-fi, akár nem című műsor különkiadása 11.10: Vasárnapi koktél 12.00: Országos Cigányzenekari Fesztivál 13.05: Mikrofonpróba 14.00: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat meselemeze. Pi- nokkió 15.05: Táskarádió 16.00: Országos Cigányzenekari Fesztivál 17.07: Poptarisznya 21.05: Társalgó 22.30: Pop-rock műhely 23.10: Könnyűzenei gálaest BARTÓK 8.13: Diszkotéka 9.13: Kamaramuzsika - magyar előadók tolmá ( MAI MŰSOROK ) csolásában 10.05: Új Zenei Újság 10.50: Eszperantó híradó 11.00: A Berlini Filharmonikus Zenekar Ri- charc Strauss-hangversenye 12.24: Bellini operáiból 12.55: Kis magyar néprajz 13.05: Öt kontinens hét napja 13.20: Zenekari muzsika 14.05: Rockújság V. évfolyam 9. szám 15.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót kb. 16.00: Fejezetek a rádiórendezés történetéből kb.17.41: Rézfú- vósegyüttesek felvételeiből 18.00: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából 18.30: Nemzetiségi műsor /szerbhorvát nyelvű/ 19.05: Nemzetiségi műsor /német nyelvű/ 19.35: Wagner születésének 175. évfordulóján. Lohengrin. Három- felvonásos opera Közben: 20.42: „...jövőben nézőn...” Jobbágy Károly versei 20.48: Az operaközvetítés folyttatása Közben: 22.14: A kert. Vidor Miklós versei 22.21: Az operaközvetítés folytatása MISKOLC 9.00: Jó reggel, jó szórakozást, jó pihenést! Zenés információs szolgáltató műsor 9.30: Az öt karika jegyében. Szerkesztő: Csonka László 10.25: Műsor-összefoglaló 10.30: Szlovák nyelvű műsor (Hírek, in formációk - Májusi csokor. Riportösszeállitás - Zenés percek) Szerkesztő: Hubai Miklós 10.55-11.00: Információk és a délutáni program ismertetése 19.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás 19.35: Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. 19.57-20.00: Műsorismertetés. ( televízió ) 1. műsor 8.10: Tévétorna gyerekeknek 8.15: Kerékpársuli X1V/2. rész 8.35: Feles Elek. Rátonyi Róbert műsora. X/6. rész 8.45: Kerékpársuli. XIV/ 2. rész: Kerékpározás és közlekedés 8.50: Szupemagyi. Angol filmsorozat. XIII/7. rész: Szupemagyi és a tengerparti kirándulás 9.15: Egyensúly a természetben. IV/2. rész: Az élő környezet 9.45: Képújság 9.50: Egészségünkért. Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója. 9.55: Mitiők 10.40: Országos Cigányzenekari Fesztivál. Közvetítés Szolnokról, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központból - III/3. rész. 11.40: Hírek 14.05: Képújság 14.10: Egy nap a csúcson. Csehszlovák kisfilm a Tátra-Lomnici lanov ka állomás munkájáról. 14.30: Ja mes Last Band showműsora 15.00: Atűzésajégföldje. NSZK ismeretterjesztő rövidfilm. Új-Zélandról. 15.45: Közönségszolgálat 15.50: Reklám 16.00: Országos Cigányzenekari Fesztivál. Eredményhirdetés és gálaműsor. Közvetítés Szolnokról, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központból. 17.00: Híradó. Tudósítás az MSZMP Országos Pártértekezletéről 17.15: Delta. Tudományos híradó. 17.40: Nézzük együtt -Kalmár Györggyel 18.10: Reklám 18.20: Családi torna. 18.25: Meséről mesére. 18.55: Reklám 19.00: Összefoglaló az MSZMP Országos Pártértekezletéről kb. 20.10: Találka Párizs mellett. Jean Anouilh színművének tévéváltozata kb. 21.45: Telesport. Benne: Ritmikus Sportgimnasztika Európa bajnokság, csapatdöntő. Közvetítés Helsinkiből, felvételről, kb. 23.05: Hírek 2-műsor MTV PLUSZ 8.30: ”A délelőtt” Menthy Mariannái és Feyér Zoltánnal Közben: Híradó 8.40: (németül) 8.50: (angolul) 9.00: (magyarul) 9.30: Pumuk- li kalandjjai. Magyar-NSZK kopro- dukciős rövidjátékfilm. V. rész: A babonás takarítónő 10.00: Játsz- szunk sportot! Vetélkedő 11.00: Iskolások útja. Francia film (1959 -FF.) 12.20: Játsszunk sportot! A vetélkedő folytatása 12.55: ”A délután” Kondor Katalinnal és Horvát Jánossal. A tartalomból: riportok, idegenforgalmi információk, sport, telefonos játék, zene, meteorológia. Közben: Híradó 13.00: (magyarul) 13.15: (oroszul) 15.30: Pumukli kalandjai. Magyar-NSZK koproduk- ciós rövidjátékfilm VI. rész: Pumukli nyaral 16.00: POP PLUSZ ROCK 17.00: Birodalom R. T. Kanadai tévéfilmsorozat. VI/6. rész: Az utolsó valcer 18.00: A Moszkvai Cirkusz Párizsban. Francia film. 19.05: rimtikus Sportgimnasztika Európa Bajnokság. Szerenkénti döntők. Közvetítés Helsinkiből, felvételről 20.10: Málta, az álomsziget. NSZK rövidfilm 21.00: ”BOX HUMANA” Fejezetek a profi ökölvívás történetéből. Szegő andrás műsora 21.45- Fantastico'86 kb. 22.55: Ez csodálatos! Olasz film Csehszlovák Televízió 1. műsor 8.25: Hírek 8.30: Gyermekműsor 10.40: Egy normális család, tévéfilmsorozat - 2. rész 11.35: Külföldi tudósítóink jelentik. 12.05: Déli hangverseny 12.55: Hírek 13.00: Autósok, motorosok magazinja (ism.) 13.40: Popzenei magazin (ism.) 14.20: A 41. kerékpáros békeverseny, 12. útszakasz. 16.15: Környezetvédelmi magazin. 16.55: Tutajok hatan. 18.15: Nótaszó 18.20: Esti mese 18.30: Énekszóval, muzsikával 19.10: Kulturális szemle 19.20: Időjárás 19.30: Tévéhíradó 20.00: Vasárnapi vers 20.10: Aranykor 21.15: J. F. Fischer: Hid Klaranak 22.15: Sporthiradó 22.35: Vendégünk: J. Svorcovanemzeti művész 23.05: Sakk-matt 23.15: Hírek