Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-18 / 117. szám
4. MŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. május 18., szerda RÁKÓCZI TÉR Szolnoki vendégjáték Egerben A szolnoki Szigligeti Színház 16 éven felülieknek készült új bemutatója, a Rákóczi tér című musical gyorsan országos hírnevet szerzett. Döme Zsolt és Schwajda György darabját pénteken este az egriek is láthatták, hiszen az alföldi társulat a Gárdonyi Géza Színházban vendégszerepeit. A csípős megjegyzésekkel tűzdelt, publicisztikus mű előadásán készültek Koncz János felvételei. Koppány Attila kiállítása Gyöngyösön A Győrben élő Koppány Attila most mutatkozott be a gyöngyösi közönségnek a Diósy Antal-teremben megrendezett kiállításával. Ahogy szokás mondani, a bőség zavarával küzd'hetett az érdeklődő. Kép, kép mellett. raöS a legtávolabbi sarokban is. Ez pedig azt jelezte. hogy Koppány Attila termékeny festő. Témaválasztása azonban eléggé egysíkú, ezt lehetett megállapítani a bemutatott festményei alapján. Táj és táj, folyó- és vízpart tucatszám, ugyanilyen gyakorisággal a másik fő téma. a házak. a dombok, a fák. Ha olajjal adja vissza élményeit, akkor azök eléggé kemény vonásokkal rendelkeznek, a kontúrok élesek, és ilyenkor a barna és a barnásvörös uralkodik el. A részletekkel nem igen bíbelődik, inkább a foltokat rakja fel a táblára. Ha akvarell, akkor oldottabb, pasztelosabb, halványabb színek futnak elő ecsetje alól. Jellemző erre a Rába-part télen című képe, amelyen a hó hideg fehérjét zöldes, áttetsző színnel oldja fel. Erre szinte rímel a Kábaparti részlet című képe. Ide tartozik az Esztergomi táj címet viselő alkotása is. Ha utcarészletet fest meg vagy házat a tájban, akkor a színvilága emlékeztet a flamand festők megoldásaira. Egy kicsit borongós. de romantikus felfogás sugárzik műveiből. Koppány Attila bemutatkozása Gyöngyösön jól sikerült. Képei érdeklődést keltettek és vitát is provokáltak. ha ezek nem is voltak „vérre menőek”. Hasznos időtöltésre adott lehetőséget a tárlata. (gmf) Holnap nyílik Nagy Ernő tárlata Az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában — a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán — holnap délután 4 órakor nyílik Nagy Ernő egri festőművész tárlata. Először az OI kamarakórusa ad műsort, majd dr. Farkas András galéria- vezető mutatja be az alkotót. Ezt követően Mihályfi Imre tévérendezővel készít nyilvános riportot Pécsi István. a folyóirat felelős szerkesztője. A vendég később vetítendő műveiből is ízelítőt ad. A rendezvényre a hagyományokhoz híven várják a Népújság és a Hevesi Szemle közéleti klubjának tagjait is. A FILHARMÓNIA HANGVERSENYSOROZATÁBAN Beethoven-est Május 11-én a Gárdonyi Géza Színházban tartották meg Ránki Dezső zenekari zongoraestjét. A Miskolci Szimfonikus Zenekar működött közre, Kovács László vezényelt. Manapság a sajtó, újság is, rádió is, tévé is igyekszik minél hamarabb, minél rö- videbb híradással, olykor tömörebb, lényegre törőbb ünnepélyességgel túllenni agy- egy művészi eseményen. S így történik meg: a lényegről esik a legkevesebb szó, mert hozzászoktattak ahhoz, hogy csak sietősen vegyük észre a mélyebben megfigyelendőket is, arra meg már a legkevésbé szánják el magukat — olykor még a szakemberek is! —, hogy újrafelfedezzék, kínálják a szélesebb közönségnek azt, ami nemcsak a közhiedelem, hanem a valódi tartalom okán is örökzöld. így, ilyen elfogódottsággal vagyunk most gazdagabbak a Beethoven-est után. Azt tudjuk, mondjuk, hogy a zenetörténet egyik csúcsa, a szimfóniák és a zongora mestere, de így, ennek a jól előadott III. Leonóra-nyi- tánynak, az Esz-dúr (no. 5. op. 73.) és a G-dúr zongora- versenynek, (no. 4. op. 58.) az élőben végighallgatásnak szűk két órája után, a katarzis élményén és bizonyos fokú megkönnyebbülésen túl kapkodunk a felébredő, a zene hatása alatt keletkezett gondolataink után is. Mert az az érzésünk, hogy nemcsak visszhang fakadt fel belőlünk, de megértettünk valamit abból az alkotói kényszerből is, amit a zeneszerző érez, amikor elszánja magát a mű, a művek megírására. Az utókor találgat, szándékokat tételez fel, utalásokat a kor eszméire, a kor nagyjaira, azokra, akik és amelyek — itt eseményekre gondolunk! — indíthatták is a képzeletet, a munka kényszerét. A nyitány még inkább csak arra szolgált ezúttal, hogy az utcáról bejövő közönséget bevezese abba a régióba, ahol a teremtett harmóniák megkedveltetik a „tudni-nem-érdemes dolgok világát”. Van ebben a befe- létájolódásban az is, hogy a mai ember nehezen küzdi le pszichés zavarait, de olyan is, hogy a dallamok, ritmusok felébresztik benne azokat a régiókat, tartományokat, amelyek alázatból, emberi méltóságtudatból, a jobbik énünk kifényesített darabjaiból állnak össze. S mire eljutunk az Esz-dúr forradalmi lendületéig, amit legalábbis határozott lelke- sültség fűt, a hallgatóság sorai között ülve érezzük annak a nagy egységnek a hatását, amit a IX. szimfóniában oly finoman és elragadtatottan érint meg Beethoven. Hogy katonás-e ez a versenymű, vagy sem, talán nem is fontos, de az, ahogyan a zongorán túl, a zenekar rásegítésében is élvezettel elmerülve, végig lehet élni ezt az érzelem-, gondolat- és szenvedélysort, az hozzátartozik az ember csodálatosságához. S mintha csak az érem másik oldalát, a magányos halandót, ezt a kétségekkel vívódó földi lakót oktatná az egyedüllét megrendítő szépségeire Beethoven a G-dúr- ban, élénk tárja azt a párbeszédet, amit a lélek, rendszerint az önmagával vitatkozás nehéz óráiban, tud megrendezni és pontosan megfogalmazni. Ebben most nincs mód elmerülni, de a zongoraművész, az idősebb generáció számára még mindig a kedvesen-mosolygó fiatal virtuóz, azzal a köny- nyedséggel, röptetéssel, az. egyik hangulatból a másikba átívelő, csaknem táncos lendülettel, a csillogásnak és derűnek azzal 'a sok mindent feledtető lelkesültségével vonta be, amely a súlyosan örvénylő vallomásokat is fénylővé tette. Átélni a zenét — egyesek szerint — csakis otthon lehet, becsukva az ajtót, ablakot, amikor esetleges reakcióink miatt nem kell szégyenkeznünk. Ezzel szemben öröm nézni, ahogyan a koncert közönségének a tagjai, az átélt lelki megpróbáltatás, gyönyörködés és „oktatás” után, másképp rendezett vonásokkal a szemük körül, hagyják el a pódium előtti teret. A Miskolci Szimfonikus Zenekart, s velük együtt Kovács Lászlót a tavaly nyári líceumbeli szereplésükkor szerettük meg igazán. S ha kitűnő játékukat most nem az a forró hatás kísérte, mint akkor, s ha most inkább Ránki Dezső érzelemgazdag játékát élveztük, ez azért van, mert a zenekar kitűnő fúvósait, még az üstdobot is, félig elnyelte a színpad feletti zsinórpadlás „égi űrje”: jobb lett volna, ha a zongora miatt hátrálni kényszerülő zenekar fölé azokat a bizonyos hangterelő lemezeket most is felfüggesztették volna. A zenetörténeti eligazítást Pándi Marianna mondta el. Farkas András A z álom és az ébrenlét mesgyéjén kellemes, lágy éneket hallok. Ismerős dallamok. — Ballag már a vén diák ... A félálom még tart egy ideig, aztán magam is dúdolni kezdem a régi, sok más dallal már helyettesített örökzöld diákbúcsúztatót. — Isten veletek cimborák ... Lakótelepünkön sok tanár lakik, ablakaikban egymás után gyúlladnak ki a szerenádokat fogadó gyertyafények, de a holdas éjszakában észrevehetően és kíváncsian másutt is félrehúzzák a függönyöket. — Megint öregebbek lettünk egy évvel. Milyen önző is az ember! önmagunkkal mérünk, számolunk. gondolkodunk, pedig a homokórán másoknak is éppen úgy futnak a szemek. Kellemes, orgonaillatos kora éjszaka van. A gitár hangjával együtt az illatok is betévednek a nyitott ablakon, és segítenek ébren álmodni. — Régen volt, milyen szép volt... A lépcsőházakban felgyulladnak a villanyok, és az osztály felmegy a lépcsőn. A tanár úr ajtót nyit mind a harminchatuknak. Egy másik osztály érkezik máshonnan. Halkan sorakoznak, lányok, fiúk vegyesen, csinosak, a szó szoros értelmében aranyosak a holdfényben. A halk beszéd zsongássá tornyosul, felér az első emeletig. — Itt aztán kiteszünk magunkért! öt szerettük a legjobban, ö csupán feladta a verset, már az órán úgy megszerettette, hogy muszáj volt megtanulni... Egy-egy lány elpityeredik. A hegedülni készülő fiú is uuizson a szemei. mm ma beleszállt volna egy parányi bogár. Az osztályfőnöknőnek szól a szerenád a vénülő éjszakában az ifjú szívekből. Gyerekemberek búcsúznak attól, akit úgy szerettek, aki — hol szép, szelíd szóval, hol kemény parancsoló hanBallagó diákok gon — velük együtt töltött életéből négy esztendőt. A lányok szoprán és altjai közé mutáló basszusok dör- rennek. és bizony a hegedűsnek köszönhető, hogy nem csúszik félre a dallam. — Tovább, tovább .. . A félrehúzott függöny mellett gyertyával a kezében áll a tanárnő, az osztályfőnök, és fojtogató könnyeit nyelve maga is dúdolni próbál. majd a gyertyalángot elcsapja egy hirtelen jött fuvallat. A sötétben feltör belőle a zokogás, könnyei végigfutnak az arcán. Sorra nézi mindegyiküket! Icát, Anitát, Tibit. Andreát. Tónit. Négy éve még milyen gyerekek voltak, és most a röppenő időben máris elköszönni jöttek. Csukott szemmel, hallgatom a ballagó diákokat, és arra gondolok, hogy néhány nap múlva már érettségiznek. a kihúzott tételt zavarukban a tenyerükben gombóccá gyűrik, és remegő szóval diktálják be a számát. Valami lázas meleg ömlik be az ablakon, botladozó emlékeim keverednek a percek valóságával. A tanárnő értük jön. ö vezeti fel a lakásába az osztályt. Felhődarab alá bújik a Hold, gyöngyvirágillattal telik meg a levegő. Egyszerre eltűnik a szomorúság, csi- vitelnek, mindenki mondani akar valamit, örömtől és boldogságtól fénylenek az arcok. Szeretik egymást! És a fiatal lelkek viasztáblájára most örökre bevésődik ez a csodálatosan szép májusi éjszaka. Ez már nem a felszín. a színek, a hangok és a hangulatok pillanatnyi áhítata. Sokkal több! Ezt mi tudjuk legjobban, akik már régóta a függöny mögött a sötétben állunk és emlékezünk. — Viszontlátásra hát.., Ébren virrasztók. A múló májusi éjszakában már sűrűbben járnak a felhők, túl rajtuk még apró csillagok pislognak, a Hold is eltévedt valahol. Hajnalodik. A sugarak megtörik a sötétséget, mert erre nekik hatalmuk és küldetésük van . . Szalay István ■m RU
