Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-29 / 101. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1988. április 29., péntek RAJT A TENISZ OB l-BEN Az alsóágon, de nem alapfokon Takar* László edző magyaráz a csapul standard játékosainak. (Balról jobbra; Permay, Varga, Miskolczi, Medve*. Krisztik) (Fotó: Szánta György) Az Eger SE női csapata második idényét kezdi az OB I alsóágán. Mint azt Takar* László edző elmondta, jövőre úi szisztémát vezetnek be a csapatbajnokságban. Ennek értelmében nyolc együttes küzd majd az első osztályban. a többiek vagy a leendő OB I. B-ben. vagy OB 11-ben szerepelnek majd Szezon végén az első ágból nem esik ki senki, az ESE csoportjából két együttes zárkózik majd a legjobbak közé. Egyértelmű tehát a cél. az egriek az első két hely valamelyikét szeretnék meo- szerezni. Reális lehetőségük a második hely kivíva sara van. hisz szinte biztos, hogv a tavaly lejjebb csúszott BSE kibéreli magának a listavezető posztot. A fővárosi együttesen túl a Boglárlellével, a Szombathellyel. a ZTE-vel. valamint a Nyíregyházával kell odavisszavágó alapon megmérkőzniük a felsőágba ya- ló kerülésért. Mint azt a szakvezetőtől megtudtuk, viszonylag jól zárták a téli alapozást, heti két alkalommal igénybe vehették a körcsarnokot. s ezentúl a kereskedelmi szak- középiskolában. valamint a 8-as iskolában kondicionáló edzéseket tartottak. Volt viszont egy hónap, amikor már nem használhatták a tornatermeket, és a salakos pálya még nem volt alkalmas a játékra, ekkor a semminél jobb a műanyag jelszóval a Hotel Eger játékterén gyakoroltak. A formába hozás utolso szakaszában érezhetően javult a lányok labdabiztossága, ütőereje. Nagyban segítette a munkát, hogy a felkészülés utolsó hetében a munkahelyek elengedték a csapat tagjait, így napi két tréninget iktathattak a programba. Az országos ranglista alapján összeállították a csapatot, amelyben tizenketten kaptak helyet. Mint köztudott, egy mérkőzésen hat egyéni és három páros mérkőzést vívnak az együttesek. Visszatérve az összeállításra, az ESE első számú játékosa Medvés Gabriella lett. Ö még nem szerzett ugyan nevet a hazai teniszvilágban — mivel két hónapja él mindössze Magyarországon —. ám a Romániában elért eredményei alapján a szövetség méltányolta az egriek kérését, hogy a csapat legjobb teniszezőnője az első helyen játszhasson. Takács László edző továbbá Miskolczi Ágnesre, Krisztik Anikóra, Varga Alicére. Permay Editre, Fábián Be- atrixra, Lőrincz Ágnesre, Szepessy Zsuzsára, Takács Juditra. Újvári Juditra, Molnár Bettinára és Dombo- róczki Tímeára számíthat a bajnoki találkozók során. Az első mérkőzését az ESE mindjárt a legerősebb ellenféllel. a BSÉ-vel játssza a fővárosban. A vasárnapi összecsapás kétség-kívüli esélyese a tanácsi gárda. Ezt követően május 7-én a Zalaegerszeget, majd másnap a Szombathely együttesét fogadják az egriek a népkerti salakos pályán. A tavaszi fordulóban még egy mérkőzést játszanak hazai környezetben, méghozzá május iS-én, a Nyíregyháza ellen. A Gyöngyösi SE férfi csapata is megkezdi május 1- jén csatározásait az OB I. alsóágában. Szekrényes Zsolt, a csapat egyik kiválósága arról tájékoztatott bennünket. hogy felkészülés során egri és salgótarjáni teniszezőkkel mérték össze erejüket. Több apró gond js nehezítette a munkát, például az is, hogy a versenyzők egyike, másika nem Gyöngyösön lakik. Ennek ellenére bizakodó és elszánt az együttes hangulata. A kitűzött célt, a bentma- radást, nagyon nehéz lesz elérni, mivel a riválisok átigazolásai túlontúl jól sikerültek. A bajnokságban kilenc csapat indul, ebből kettő a feljutó és három a kieső, a mérkőzéseken olyan játékosokat láthatnak a szurkolók Gyöngyösön, mint például a nyíregyházi Sárréti György és Pázmándi József, akik a vidékbajnokság többszörös egyéni győztesei, valamint a BP. Építőknél játszó Varga Géza, a közelmúlt magyar bajnoka a jelenlegi szövetségi kapitány. A GYSE teniszezői első OB 1-e.s mérkőzésüket vasárnap 13 órakor Gyöngyösön, a Batthyány téri pályán a Nyíregyháza ellen vívják. Ezt követően legközelebb május 14-én a Szegedet, majd május 21-én a Bp. Építőket, másnap pedig a Paksot látják vendégül. Gabi mosolyog, és bombaerőseket nyit Húszéves Két hónapja érkezett Nagyváradról. Egyedül. Szemmel láthatóan jól érzi magát, erre vall, hogy bájos arcán mindig mosoly ül. Persze ki tudja, hegy legbelül mi játszódik le benne. Hisz otthagyott mindent és most egy számára tij világba próbál beilleszkedni. Mint mondja, ez utóbbi könnyen megy, sok istápolója akad. S nemcsak a játékostársak. A körülményeire sem panaszkodik, az egyesület sportmunkatársi státusba vette, lakásgondja is hamarosan megoldódik. Amikor a teniszre terelődik a szó. megtudom, hogy nyolcévesen fogott kezébe először ütőt. Erős oldala a fonák, és nyitásai erejére sem lehet panasz. Igen jól adogat, az első szerva 75—80 százalékban pontosan vágódik a nyitószektorba. Az ifjúsági bajnokságban kétszer volt második, a‘ román ranglistán a tizenegyedik helyen jegyezték. Az ESE első számú játékosaként lép vasárnap pályára. Ismeretlenül, de remélhetően nem sokáig... A látottak és a szakemberek véleménye azt sugallja, hogy ezt a nevet. Medvés Gabriella, nem árt már most megjegyezni. (b. f.j Országos utánpótlás-nevelési konferencia „Vagyonőr” és szoknyaszűke A napokban abban a szerencsében volt részem, hogy ott lehettem az országos utánpótlás-nevelési konferencián, amelyet a Budapest Sportcsarnok kiállítótermében rendeztek meg. Nagy horderejű problémakör állt több órán keresztül az érdeklődés kereszttüzében, hiszen nem kismértékben a sportot versenyszerűen űzők tömegeinek nagyságától, a kiválasztás és a tervszerű, színvonalas foglalkoztatás mikéntjétől függ az ország versenysportjának holnapja. Az utánpótlás-nevelés terén végzett munka korszerűsítése, nemzetközi színvonalra emelése immár nem odázható tovább, csakis ez lehet az eredmények megőrzésének a záloga. Tibor Tamás az AISH elnökhelyettese vitaindítójában elmondta, hogy jelenleg ugyan semmi okunk nincs szégyenkezni utánpótlásunk nemzetközi eredményessége miatt, az azonban aggasztó, hogy a bázis, amelyből meríteni lehet, rendkívül szűk, magyarul kevesen sportolnak versenyszerűen a 6—18 évesek korosztályából. Ezen mindenféleképpen változtatni kell, ha meg akarjuk őrizni korábban elért pozícióinkat. Ehhez a kormány a rendkívül szűkös időben is biztosítja az anyagiakat, hiszen mintegy 35 millió forintot bocsát az AISH rendelkezésére hogy a szakemberek megtehessék a halaszthatatlan korszerűsítéseket az utánpótlás-nevelés frontján. A korreferátumok egytől-egyig azt bizonyították. hogy ezen a téren már napjainkban sem jellemző a mozdulatlanság, sok minden mutat az előrelépés irányába. örvendetes, hogy az eszmecsere nem folyt parttalan mederben, mivel a konferenciának „vagyonőre" is volt Lochmayer György, az AISH versenysport-főosztályának vezetője személyében. Végig aggályos gondossággal ügyelt mindannyiunk oly könnyen elfolyó kincsére, az időre, s az esetleges reni- tenskedőket szigorúan figyelmeztette az időhatárok betartására. Aki megpróbált visszaélni a hallgatóság türelmével, attól egész egyszerűen megvonta a szót. Ez is egyfajta előrelépés. Az viszont már kevésbé az, hogy a sok öltönyös, nyakkendős férfiú között csak imitt-amott villant fel egy-egy szoknya. tűnt fel egy-egy gondozott hajkorona. Megyénk delegációja javított valamit a nemek közötti aránytalanságon, mivel a tíz főből ketten a gyengébb nem közül kerültek ki. Ügy tűnik, az emancipáció a sportvezetés szférájában is inkább csak szép eszmény, mintsem valóság ... (b uttinger) CSÁNYI BARNA-EMLÉKVERSENY Negyedikek a kardozók Hírfüzér A röplabda MNK-ban az Eger SE NB I-es női csapata a legjobb nyolc közé jutasert a Szombathelyi Tanárképző együttesével játszik május 18-án. a dunántúli városban. •> A Leninvárosban megrendezett Olefin-kupa III. osztályú tenisz- versenyen. az Eger SE fiatal, tehetséges versenyzője. Molnár Bettina, a felnőttek mezőnyében az első helyen végzett. Gyöngyösön, a Spoi t úti pályán. ma. pénteken, délután .‘1 órától, labdarúgó tehetségkutató akciót szerveznek. Eire az 1974. augusztus 1. és 1975. július 31-e között született, általános iskolás fiúkat várják. + A gyöngyösi grundbirkózó bajnokságra szombaton. 9 órától kerül sor. a 7-es számú általános iskola tornatermében. A sportág iránt érdeklődő fiatalok, a 4.. 5.. ü. osztályos tanulók, akik még nem töltötték be 12. életévüket, tizenkét súlycsoportban küzdenek majd egymással. A rendezők a nevezéseket a verseny kezdetéig fogadják el. + Gyöngyös város és körzetének egyéni sakk verseny én Horvath László (Építők) szerezte meg a győzelmet, a második Imre Géza (Marka/), a harmadik Varga Ferenc (MEV) lett. Az érmesek között fél-fél pont döntött. Megyeszékhelyünkön rendezték meg a Magyari István röplabda- emlékversenyt. amelyen úttörő fiúcsapatok vetélkedtek egymással. A vándorkupát a Borsodi Bányász röplabdáspalántai nyerték. az egerszóláti úttörők DSK- csapata a dobogo harmadik fokára állhatott fel. A Tarnalele- szi DSK a negyedik helyen végzett. Bulgáriában nemzetközi női cselgóncsversenyen szerpeltek az Eger SE versenyzői. Bóta Mónika és Király Anita súlycsoportjában a második helyen végzett. + Nemrégiben tartották meg Gyöngyösön a Népszava-futast, amelyen rajthoz, állt a két kiváló gyöngyösi hosszútávfutó. Fehér Enikő és Póczos Gyula is. A számukra szokatlanul rövid. 3 és 6 kilométeres távon, mindketten a legjobbnak bizonyultak. A napokban Egerben zajlón le a másodízben megrendezett Csányi Barna vivő emlékverseny, amelyen nyolc-nyolc kard- és női tőrcsapat versengett. A verseny nívód íját külföldi — jugoszláv, csehszlovák és lengyel — fegyver forgatók is emelték. A színvonalas vetélkedésben íz Eger SE úttörő- serdüló leánv tőrcsapata (Vígh K.. Vigh T.. Lubai. Rozsnvai) — kissé elmaradva a várakozástól a G. helyen végzett, A kardozók ugyanebben a korcsoportban a 4. helyet szerezték meg az Oravetz. Kuderna. Bölcsházi, Nagyjánosi összeállítású csapattal. EZ NEM ZSUGA . .. Királyok, bubik, dámák — ennek jegyében zajlik szombaton. délelőtt 10 órától, a Megyei Művelődési Központ bridzsklubjának versenye. Az egriek — akik országosan is előkelő helyet foglalnak el — ezúttal a monoria- kat fogadják. Annak a klubnak a tagjait, amely egyike a hazai 380-nak. Az Eger szállóban rendezendő eseményen a magyarországi kétezer „művelő" közül e két klub résztvevői vetélkednek Az egri (orozok egyik erősségének bizonyult a 15 esztendős Vígh Katalin a négyes csoportba jutásért Az elmúlt esztendőben a csapat — amelynek most tagjai; dr. Böszörményi Mátyás. András Imre, Barta Gyula és Láng András —az országos bajnokságban a 4. helyezést érte el. Az érdeklődőket egyébként hétfőnként szívesen fogadják az MMK- ban. S még egy bridzshír: jelenleg a nemzetközi porondon a legjobbak a lengye lek... Agytorna az újabb sikerért MEGYEI KÉZILABDA-BAJNOKSÁG Hengereltek a hevesi lányok A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában, a korábban a bajnokcsapatot is megszorító novajiak ellen, imponáló fölénnyel győztek a hevesi lányok. Vona Krisztina, úgy tűnik, komolyan meg akarja őrizni gólkirálynői címét, annak ellenére, hogy ebben az évben többen is trónfosztó reményekkel rajtoL- tak. A férfiaknál a Finommechanikát verő Gyöngyösi SE és a Füzesabony eddigi teljesítménye százszázalékos. Eredmények. Nők: NOVAJ— HEVES 12—24 (7—8), ld.: Dem- kó 7. ill. Vona 9. Árvámé 7. Az első félidő közepéig a hazaiak voltak fölényben, de a 17. percben már átvette a vezetést a Heves. A szünet előtt még egyenlíthettek volna a vendéglátók, de a megítélt büntetőt nem sikerült belőni. A második félidő közepéig, lépésről lépésre elhúztak a hevesiek, az utolsó percekben tíz gólt lőttek, a novajiak egy találata ellenében. A fizikailag és idegileg jobban felkészített együttes a találkozó végén lépte le a hazai környezetben játszó ellenfelét. A hevesiek közül mindenki dicséretet érdemel, de gólerősségével külön kitűnt Vona Krisztina és Árvái Istvánné. gyöngyösi főiskola—Füzesabony 17—21 (6—10). Ld.: Juhász 9. ill. Bocsi 7. Katona 6. A feljövőben levő főiskolások ellen csak nehezen nyertek az abo- nyiak. Ha a gyöngyösiek nagyobb arányban értékesítik büntetőiket, akkor az eredmény még szorosabb lehetett volna. Az egri Dobó István Köny- nyűbúvárklub rendezésében előreláthatóan színvonalas sportesemény színhelye lesz megyeszékhelyünk uszodája a hét végén. Ezt megelőzően két évig szüneteltek a Dobó-kupa könnyűbúvár uszonyos úszóverseny küzdelmei. Az idén azonban úgy határoztak a viadal szervezői, hogy az MHSZ megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére felújítják HKVSC—Egri TK 17—15 (S—7) | Lel.: Palócz 7. Wynnik 6. ill. I Pittner 11. Az egriek léptek fel ! támadólag, meg is szerezték a vezetést, de néhány perc múlva már fordítottak a vendéglátók, akik a lefújás előtt egy négyes sorozattal bebiztosították győzelmüket. Férfiak ZALKA SE—HKVSC 16—9 (8—6). Ld.: Bottyán 4. ill. Molnár 4. Jó védekezés, széteső támadójáték és az átlövők gyenge formája jellemezte a mérkö- I zést. j FINOMMECHANIKA—GYÖNGYÖSI SE 15—24 (6—11). Ld.: í Román 6. A vendégek a kezdeti, j tapogatózó játék után elkezdtek erőteljesen rohamozni, aminek | meg is lett az eredménye. Len- - dületes. időnként látványos játékukkal C gólt lőttek „zsinórban”. ami végül is eldöntötte a találkozó sorsát. A gyöngyösiek ilyen arányban is megérdemelten nyertek a sportszerűen küzdő. ám sokat hibázó Finommechanika ellen. GYÖNGYÖSSOLYMOS—EGRI TK 21—22 (10—14). Ld.: Hetik 7. ill. Molnár 11, Salamon 7. A szinte használhatatlanul rossz talajú pályához a hazaiak jobban alkalmazkodtak, s ezáltal szorossá tudták tenni a mérkőzést. A mezőny legjobbja Molnár Ferenc volt. GYÖNGYÖSI FŐISKOLA —FÜZESABONY 13—23 (10—12). Ld.: Lipták 6. a nemes vetélkedést. Ma (14 órától), szombaton (9 órától) és vasárnap (8 órától) három korcsoportban — serdülök, ifjúságiak, felnőttek — zajlanak a küzdelmek. Mintegy 12 sportegyesület — többek között a Dunaújváros, Kecskemét, Tatabánya, Debrecen, Gyöngyös és az egriek — sportolói versengenek, mérik össze felkészültségüket. Kézilabda NB I. B. Győzni itthon Ma délután 4 órakor, a városi körcsarnokban ismét hazai közönség elé lép az Eger SE NB I. B-s női kézilabdacsapata. Az ellenfél az a Csepeli Áfor együttese lesz. amely az V. fordulóban a Tatabányától 14—7- re kapott ki saját otthonában. A budapesti együttes eddig 4 pontot gyűjtött. Az egriek félkészülése továbbra is zarvartalan volt. nincs sérült játékosuk. Nádassyné is aki már a Lehel ellen is remekelt, egvre kevésbé érzi súlyosnak tűnt sérülését. A csapat sikerében jelentős szerepet játszhat Pollákné is. aki javuló formát mutatott a legutóbbi találkozón. Mai sportműsor Kézilabda: Eger SE—Csepeli Áfor, NB I. B-s női mérkőzés. Eger, körcsarnok. 16 óra. Megyei bajnoki fér- fimérkőzések: ETK—Gyöngyösi Főiskola 16, Füzesabony—Egri Finommechanika. 17.30. Könnyűbúvársport: Dobókupa könnyűbúvár és uszonyos úszóverseny. Eger. sportuszoda. 14. Úszás: Diákolimpia, gyöngyösi általános iskolások részvételével. Gyöngyös, városi uszoda, 14.30. Megújuló Dobó-kupa