Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-26 / 98. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. április 26., kedd f. A VEZÉR FIA Ki volt lakov Ozsugasvili? Változnak az idők. Különösen érvényes ez a megállapítás a mai szovjet valóságra. Ami tegnap elképzelhetetlen volt, az ma természetes. Az igazság rehabilitálása jegyében sok olyan anyag kerül az olvasók kezébe, ami korábban legfel­jebb néhány, kiváltságos helyzetben levő kutató számára volt elérhető. Nemrég a Nyegyelja című hetilapban közöltek Sors címmel egy írást Jakov Dzsugasviliről, Sztálin fiáról, az életéről, katonai tevékenységéről, fogságáról és pusztu­lásának körülményeiről. Személyes ismerőseinek visszaemlé­kezéseiből és hiteles dokumentumokból állt az anyag. Meg­szólaltak a hadifogolytáborbeli bajtársak is. A háború után Jakov Dzsugasviliről különféle men­demondák keringtek. Látni vélték Franciaországban, olasz földön, Latin-Ameriká- ban. Sok cikk jelent meg akkoriban róla. az élő Dzsu­gasviliről, pedig az igazság egészen más volt. 1943. április 14-én, a sak- senhauseni haláltáborban ma­ga döntött sorsáról. Érezve helyzete kilátástalanságát, a tábort, körülvevő drótkeríté­sen túlra, az úgynevezett ha­lálzónába futott, ahol a ná­cik felszólítás nélkül agyon­lőtték. Jakov jól ismerte ugyanis apja „híres” kijelen­tését. miszerint „nincs hadi­fogoly —' csak hazaárulók vannak”. Pedig a fiatal Dzsu- gasvili a társak szerint bá­tor. derék katona volt. a fog­ságba esésről nem tehetett, de erről később. Ki volt Jakov Dzsugasvi- li? 1907. március 19-én, Ba- dzsiban született. Anyja, Ekaterina Szvanidze, Sztálin első felesége, nyomorúságos körülmények között élt ab­ban az időben. Szó szerint éhezett. Házakhoz járt, mo­sott. főzött, takarított, hogy táplálhassa gyermekét. Fér­je ekkor a bakui börtön la­kója volt. Jakov mindössze nyolc hónapos, amikor any­ját elragadja a tífusz. Et­től kezdve nagynénje neve­li. Tbilisziben és Moszkvá­ban tanul, majd Leningrád- ban műszaki tanulmányokat folytat. Itt nősül meg az atyai tilalom ellenére. Fia engedetlenségét Sztálin soha nem bocsátotta meg. 1938-ban, a Dzserzsinszkij nevét viselő tüzérakadémia hallgatója lesz, 1941-ben fe­jezi be tanulmányait. A hát­országba akarják szolgálatra vezényelni, ő azonban a frontot választja. így kerül Belorissziába. Bátran harcol, kitüntetést kap. 1941. július 6-án, Vityebszk körzetében, a németek bekerítik ütegét. Az utolsó patronig harcol, majd összegyűjti embereit, s támadásra indul,, hogy át­törjék a németek vonalát. Am egy bombarobbanás kö­vetkeztében elveszíti eszmé­letét. A háború 25. napján így esik fogságba. A berezi- ni gyűjtőtáborba kerül, itt derül ki, hogy ki is ő volta­képpen. A németek 1941. jú­lius 18-án hallgatták ki az „értékes” foglyot. Ribbentrop, a náci külügyminiszter, sür­gős jelentést kér az esemény­ről. íme, a kihallgatás né­hány részlete: — önszántából adta meg magát vagy elfogták önt? — Elfogtak. — Hogyan történt? — Július 12-én bekerítet­ték ütegünket. Erős bomba­támadás kezdődött. Elhatá­roztam, hogy áttörünk a mieinkhez. Ekkor elvesztet­tem az eszméletemet. Ha mem így történik, lelőttem volna magam. — Szégyennek tartja a fog­ságot? — Igen, annak. — Számít-e arra, hogy a szovjet csapatok még meg­fordíthatják a háború mene­tét? — A háború még koránt­sem ért Véget. — S mi lesz, ha hamaro­san elfoglaljuk Moszkvát? — Ezt elképzelhetetlennek tartom. — Hiszen már csaknem ott vagyunk. — Söha nem foglalják el. — Mi a komisszárok szere­pe az önök hadseregében? — Ök tartják fenn a har­ci szellemet, biztosítják a politikai vezetést. — Úgy gondolja, hogy az új hatalom Oroszországban jobban szolgálja a munkások és parasztok érdekeit, mint a cári rendszer? — Nem kétséges. — Mikor beszélt utoljára az apjával? — Június 22-én. telefonon. Amikor megtudta, hogy a frontra megyek, ennyit mon­dott: „Menj és harcolj!”. Az Abwehr tisztjei csalód­tak. Mást, többet vártak, lé­lektani hadviselésbe kezdtek. Felajánlották, hogy írjon le­velet vagy üzenjen rádión keresztül családjának. Ja­kov visszautasította a lehe­tőséget. Ezután egy felhívást akartak aláíratni vele: a szovjet katonákhoz szólót, hogy adják meg magukat. Válaszul csak mosolygott. Persze, a nácik készítettek egy hamis felszólítást, Dzsu- gasvili képével. íme. a szö­veg: — 1941 júliusában J. Dzsu- gasvili főhadnagy, ütegpa­rancsnok, apjának, Joszif Sztálinnak az alábbiakat ír­ta: „Kedves apám, fogságba estem. Egészséges vagyok. Hamarosan Németországba visznek tiszti táborba. Jól bánnak velem. Jó egészséget kívánok. Mindenkit üdvöz­lök, Jasa!” Kövessétek Sztá­lin fiának példáját! ö a fog­ságot választotta. Él és jól érzi magát. Miért akartok meghalni, amikor vezéretek fia is megadta magát... ? A németek nem adták fel. Még Goebbels is megpróbál­kozott Jakov betörésével. Si­kertelenül. így aztán, 1941 decemberében, Hammelburg- ba, egy tiszti táborba szál­lították. Ez egyben azt is je­lentette, hogy teljes kudarc­cal végződött a fasiszták ál­tal kitervelt, becstelen poli­tikai játék. Hammelburg annyiban kü­lönbözött sok más tábortól, hogy nem volt benne kre­matórium, gázkamra, nem folytattak embereken gyalá­zatos orvosi kísérleteket. Természetesen itt is éheztek, fáztak a foglyok. Az elfogott szovjet tiszteket a nácikkal való együttműködésre igye­keztek rákényszeríteni. Aki nem lett áruló, azt likvidál­ták. 1941-ben 652 szovjet tiszt esett itt áldozatul. Alekszandr Üzsinszklj. egyike azon keveseknek, aki nem lett áruló, ám valami csoda folytán életben ma­radt, így emlékezett: „Ami­kor 1942 elején a táborba ke­rült Dzsugasvili, nagyon rosszul nézett ki. Arca be­esett. bőre szinte megfeke­tedett, szemében keserűség tükröződött. Rongyos kö­penyt viselt. Egyszer az egyik őr odament hozzá, belemár­totta az ecsetet a vörös fes­tékbe. s Dzsugasvili mellé­re. hátára, vállára, de még a nadrágjára is odafestett két betűt: SU. Jakov társai­hoz fordulva, így kiáltott „Hadd fesse! A Szovjetunió a hazám!” Szavai nagy ha­tást keltettek a foglyok kö­zött. hiszen bátorságot fejez­tek ki — emellett könnyen végzetessé válhattak volna számára.” Szökni próbált néhány tár­sával, de egy provokátor le­buktatta őket. Büntetésként Nürnbergbe, majd egy má­sik lágerbe, Lübeckbe került. Itteni sorsáról hitelt érdem­lően Marian Vencelevics len­gyel főhadnagy számolt be, aki közelebbről ismerte őt. Elmondása szerint, ebben a táborban is nagy volt a szi­gorúság. A szovjet tisztek nem írhattak és nem kaphat­tak levelet, nem kaphattak csomagot, mint a lengyelek, franciák, angolok. Jakov né­ha Vencelevicsnek mondta el panaszait. Megkérte, ha nem térne haza, közölje ap­jával, hogy soha nem árul­ta el öt, nem írt semmiféle felhívást a szovjet katonák­hoz. ez a fasiszta propagan­da aljas provokációja volt. Újabb szökési kísérlete is meghiúsult. Ekkor került át a saksenhauseni haláltábor­ba. ahol a drótkerítésbe 1000 voltos áramot vezettek. Ezen túl a halálzóna húzódott, ahol az őrség felszólítás nél­kül lőtt. Ebből a táborból senki nem távozott élve. Bár Jakov Dzsugasvili számára lett volna egy lehetőség — ha elcserélik Paulusszal. Sztálin válasza ismert: „Ka­tonát tábornokra nem cseré­lek”. Jakov számára ez a fe­lelet azonos volt a halálos ítélettel. Haláláról egy német kom­munista mondta el az igaz­ságot. „Dzsugasvili, érezve kilátástalan helyzetét, dep­resszióba esett, visszautasí­totta az ételt is. Ezután már maga kereste a halált, ami 1943. április 14-én, este, az' ismert módon következett be.” Testét a láger kremató­riumában égették el. 1977. október 28-án, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége Jakov Dszu- gasvilit „posthumus” a Nagy Honvédő Háború Érdemrend első fokozatával tüntette ki. Az indoklás így szólt: „ ... a hitleri fasizmus ellen folytatott harcban tanúsított férfias helytállásáért és bá­torságáért”. (Az anyagot fordította és összeállította: Lénárt Attila) Teveháton kiránduló nyugati turisták Jor­dániában, a több mint 2000 éves egykori fő­város, Nabatia közelében (Népújság-telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat) Bob Boyce ausztrál gyümölcstermelő boldo­gan mosolyogva tartja kezében 1988. már­cius 29-én, azt a mintegy 70 amerikai dol­lárt érő ötkilós aranyrögöt, amelyre kertjé­nek ásása közben bukkant Hogy mik vannak... A világ leg­kisebb asztali fuballjátéka, 9 centiméter hosszú, és 5 centiméter széles, egy Luxemburgban élő francia futballrajongó készítette Látszólag békésen sétálgat egy több mint kétméteres aligátor a floridai város egyik parkoló­házának nyitott részében elhelyezett gépkocsik között. Feltehetőleg állatkertbőí szökött... TUDOMÁNY , Az óriás tankhajók alkonya Az utóbbi évtizedek során mesterségesen felduzzasz­tott tőkés kereskedelmi flot­ták egyre nagyobb munka­nélküliséggel küszködnek, s állandóan növekszik a még korszerű, de lebontásra ítélt hajók száma is. Tu­lajdonosaiknak ugyanis ki­fizetődőbb ócskavasiként el­adni a huzamosabb ideje ál­ló hajókat, mint vállalni a tetemes karbantartási költ­ségeket. A kereskedelmi hajók be­fogadóképessége és száma különösen a 60-as évek vé­gén és a 70-es évek elején nőtt rohamosan. A Szuezi- csatorna lezárása, valamint az 1973-as közel-keleti há­borút követő olajválság soha nem látott konjunk­túrát hozott a tengeri szál­lításnak. A kőolaj kerülő úton — Afrika megkerülé­sével — történő szállítása ugyanis csak abban az eset­ben volt kifizetődő, ha ha­talmas mennyiségű „fekete aranyat” nyelt el egy-egy hajó gyomra. Megkezdődött a tankhajómonstrumok, az akár félmillió tonna olaj szállítására is alkalmas óriá­sok építése. A tőkés országok gazda­sági válsága és a Szuezi- csatorna megnyitása a 70- es évek második felében megszakította a tengeri áru- szállítás növekedésének erő­teljes ütemét. Véget ért te­hát a tengeri csoda, s mosl különösen a tankhajókra jár rá a rúd. Tulajdonosaik ta­nácstalanok, menténi pró­bálják a menthetőt. Az egyik norvég cég például úszó hotelként értékesítet­te öt hajóját, a japánok egyik hajóóriása pedig soha nem látott méretű juhszállítóként közlekedik, egyszerre 125 ezer bégető állatot fogad­va gyomrába. Mások olajtar­tályokként alkalmazzák őket, vagy „operációnak” vetik alá a hajótestet: a törzsből bizonyos hosszúságot kivág­va megrövidítik az egykori óriást. Az így megkisebbí- tett tankhajók ugyanis nem csupán szerkezetileg lesznek erősebbek és fordulékonyab- bak. hanem kisebb motorok is elegendőek meghajtásuk­ra, ami természetesen üzem­anyag-megtakarítással jár. Ráadásul kisebb, sekélyebb kikötőkbe is behajózhatnak. m MFVFS MFGYFÍ SZOLGÁLTATÓ II 3300 EG€R. DOBÓ TÉR 2 n 30/10-144 ÁLLÁS­AJÁNLATAI: Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat: Eger, Lenin út 55. Petőfibányai Fény vendéglőbe, valamint az egri Platán és a Strand étterembe gyakorlattal rendelkező szakácsot és cukrászt keres felvételre. Jelentkezni lehet az üzletvezetőknél. Továbbá felvesz a szilvásvárad) szezonális büféjébe büfévezetőt. Jelentkezni lehet a vállalat központjában. VILATI Egri Gyára: Eger, Faiskola u. 9. Felvesz szakirányú felső fokú végzettséggel rendelkező gyártástechnológust, gyártmánytervezőt, rendszerszervezőt. üzemszervezőt, számítástechnikai programozót és számító­gép üzemeltetőt, valamint lakatos szakmunkásokat. Park Szálló: Eger, Klapka u. 8. Azonnali belépéssel felvesz konyhai mosogatókat és szoba­lányokat. Jelentkezni lehet a fenti címen a munkaügyi osztályon. EGERVIN: Eger, Széchenyi u. 1—3. Tmk-üzeme kőművesek mellé férfi segédmunkásokat keres felvételre; valamint felvesz takarítónőt. Jelentkezni lehet az üzem vezetőjénél (Eger, Lumumba tér 2.). Borsod Megyei Tejipari Vállalat Egri üzeme: Eger, Sas út 60. Felvételre keres középfokú végzettséggel raktárost; strandi elárusítót (május 1-jétől — augusztus 31-ig): géplakatost; vízvezeték-szerelőt; termékleszedőt; üzemi segédmunkást; telex-, telefonkezelőt. Jelentkezni lehet a fenti címen. FIGYELEM! Irodánknál az alábbi humán szolgáltatások vehetők igénybe — korrepetálás, nyelvtanítás, zeneoktatás, úszásoktatás, szakdolgozatok gépelése ...; — beteggondozás, felügyelet idősekre, felolvasás, ebéd­hordás, bevásárlás, gyógyszerkiváltás, társalgás (idegen nyelven is), normál és diétás étkeztetés biztosítása; — gyermekfelügyelet, pótmamaszolgálat, gyermekek óvodába, iskolába és onnan hazakísérése, gyermek- üdültetés ...; — ház körüli munkák — takarítás, szénbehordás, faaprítás, költözködés segítése, kerti munka végzése ... Az igényeket egyaránt várjuk a munkát kínálóktól és a munka elvégzésére vállalkozóktól. A lakossági igénybejelentés az irodánál (Eger, Dobó tér 2.), személyesen történhet, naponta 9—13 óráig. Videós álláshirdetésünk naponta megtekinthető az iroda Dobó térre néző ablakában 9—12 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom