Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
iák vége? , délelőtt — Magam beszéltem vele. Csupa csont ég bőr volt. Mutatta a listán a fiam nevét. — Akkor ez biztosan így történt, de nem 1943-ban. — Miért .nem 1943-ban? — Mert Tambov keleten van, messze a szovjet hátországban, ahonnan a háború kellős közepén senki se juthatott haza. Még a rá kő-* vetkező évben sem. és 1945- ben is alig. — Hát akkor hagyjuk az évszámokat. Maga meddig volt Tambovban? — Majdnem három évig. — És nem emlékszik Bognár Péterre? — Nagyon sokan voltunk, és folyton cserélődtünk, és ráadásul rossz a névmemóriám. De az. hogy nem emlékszem, még nem jelent semmit. Ha a fia eljutott a tambovi táborba, akkor már egészen biztosan nem veszhetett el. — Hogy a fiam elveszett? Honnan veszi, hogy elveszett a fiam? — Én ezt egy szóval sem mondtam, asszonyom. Épp ellenkezőleg. Mi Voronyezs- nél hatvanezer halottat vesztettünk. akik közül tízezrek tűntek el nyomtalanul. Még utána is hetekig bolyongtunk teljes összevisszaságban a frontvonal mögöt. De aki már eljutott egy táborba. például Tambovba, az rendezett körülmények közé került, összeírták az adatait, naponta névsorolvasást tartottak, élelmezést adtak, és kórházba vitték, aki megbetegedett ... Ha tehát ott volt a fia, onnan már nem veszhetett el. — De maga nem emlékszik rá? — Sajnos, nem. De hát ennek már nagyon sok éve. — A fiam Sallai Imrének volt a jóbarátja. Erre sem emlékszik? Két évig. míg a frontra nem vitték, ő is tagja volt a pártnak. így sem hallott róla? — így sem. asszonyom. — Pedig ezek elég feltűnő dolgok, akármilyen sokan voltak ott. — Az igaz. — Ha lett volna egy ilyen fogolytársa, el tudta volna felejteni? — Nem akarom magát elszomorítani, asszonyom. — De én tudni akarom. Sallai Imre barátját el tudta volna felejteni huszonhét év alatt? — Őt nem felejtettem volna el, asszonyom. — Beszéljen őszintén. Maga szerint nem volt Tambovban a fiam? — Én ezt nem állítottam, asszonyom. — Az előbb azt mondta, hogy az a fiú nem Tambov- ból jött haza. — Csak azt mondtam, hogy 1943-ban nem jöhetett. — Huszonhét éve várom haza. Az egyetlen fiam volt, azóta elvesztettem a férjemet is. Mégis arra kérem, hogy ne kíméljen, én az igazat akarom tudni. a tiszta igazat. Ha az a fiú nem Tam- bovból jött. akkor honnan üzenhetett a fiam? — Erre nehéz válaszolni asszonyom. •— Várjon csak. Valami eszembe jutott. Nincs véletlenül két Tambov a Szovjetunióban? — Két egyforma nevű város ? — Miért ne? Az egyik, ahol maga volt. és a másik, ahonnan a fiam üzent. Vagy ez lehetetlen? — Nem lehetetlen. — No ugye. Hiszen a listát is láttam, a saját szememmel láttam. és csupa csont és bőr volt az a fiú.. Ő abból a másik Tambovból jöhetett csak. mert erre más magyarázat nincs. — Erre valóban nincs más magyarázat. — És maga ezért nem találkozott vele. — Ezért nem találkoztam vele. asszonyom. VAS ISTVÁN Januári jegyzetek Most este mindig ételekről Beszélgetünk, szomjazva, étien. S kivilágított szép telekről Ábrándozunk a vaksötétben. Ülünk cigarettaparázsnál, Atlantisaink elmerültek. S szemünk előtt vígan, paráznán Lebegnek torták, kacsasültek. Rakéta villan az éjben a hóra, Halk ágyú a táj peremén. A fehéret, a zöldet szikrázva beszórja A rózsaszínű fény. * Kilenc hónapja szinte sohasem Gondolok rád. Most látom tánc közben, s kereveten Hogy villogott bokád. A szégyen porzsol engem, hogy utánad is van mit féltenem. (Kint havas éjben a rózsaszín árnyak Reszketnek, életem Remeg az ágyúk torkolattüzén és A pusztulás fölött. Az ég alján baljóslatú égés, Ott füstölög.) Tűnődöm, s nem arra vagyok kíváncsi. Mi lett veled. Feszülő idegem nem győzi kivárni. Mikor mehetek Pest felé. (Kint most narancsszínű szikra Pattog, nagy szomorú hold Száll.) Olyan nagyon szeretnék élni, mintha Bennem te volnál. Lesz-e még, hogy a hársfa virágzik S a tavasz zöld tánca a táj? — A havon és fagyon át i^ Rohadó tetemek szaga száll. Te, akit majdnem elvesztettelek, Mikor leszek megint együtt veled. Egyedül egy szobában és a kályha Túlfűtve tűzne be a félhomályba? Délután lenne, tűnődő idő, Az asztalon új, sárga terítő. Én heverek, te karosszékbe ülsz le, Szárított szőlő tompa fényű fürtje. Dió, narancs. Szivarom vígan ég. Nehéz vörösbor. Épp fordítanék, Egy régi angol sorral bíbelődve, Míg villany villan és a tea gőze Mögött aranylóbb fényre gyúl szemed Mikor leszek megint együtt veled? (1945)
