Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-16 / 90. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. április 16., szombat MEGYEI PANORAMA 5. Tóth Illés: — Most is üresen áll 15-20 épület Simon András: — Hajdúböszörményből költöztünk ide Bajzáth Dezső: — Azt ígérték, hogy lesz vezetékes ivóvíz Hegedűs Rafael: — Csendre vá gyünk „Az utcánkban autó is csak évente jár...” A bevándorlók faluja Egerfarmoson gazdáért kiáltanak a házak Kevés az űj ház. Rendkívül kevés. Már több mellékutcát is végigszlalomoztunk a gépkocsival, kerülgetve a szinte lépésenként elénk bukkanó gödröket, de űj épületet még egyet sem láttunk. Viszont nem egy olyan akad, amelyiknek faláról négyzetméternyi területeken mállik a vakolat, s kikandikál a vályogfal. Ezeknek udvarain a legritkább esetben látni az élet nyomait. Üresen állnak, új gazdáért kiáltanak. Ezt bizonyítják az ablakokba rakott táblácskák: Ez a ház eladó. * Talán fél órája rójuk a köröket, de még nem láttunk fiatal arcot. A falu központjában lévő orvosi rendelő előtt egy idősebb asszonyt szólítok meg: miről beszélnek itt mostanság Egerfarmoson. — Az itt a nagy baj, hogy bezárták a diszkót... Egy pillanatra elámulok. Nincs még egy település a világon, ahol a hatvan körüliek így a szívükön viselnék a fiatalság sorsát. Aztán kiderül, hogy honnan ez a féltés. — Dobó Róbertné vagyok — folytatja a nénike —, a fiam a diszkós. Alighogy befejezi a mondatot, megérkezik Dudás Sándor, a klubkönyvtár vezetője. — A hír bizony igaz — jegyzi meg Dudás Sándor. — De nem tehettünk mást. Ugyanis úgy viselkedtek ezek a fiatalok, hogy azt nehéz lenne minősíteni. Nem kíméltek semmit. Nemegyszer betörték az ablakokat, legutóbb pedig az idegen fiúk bezúzták a váróterem, sőt egy vasúti kocsi ablakait is. Egyébként ezekre a programokra kevés, legfeljebb 10-15 helyi járt, mivel nincs itt sok fiatal. A tömeget a mezőtárkányiak, a mezősze- mereiek és a szihalmiak biztosították. — Ezt követően a hatezer kötetes könyvtárszobába vonulunk. — Sajnos az állomány gyarapítására nincs módunk, hiszen e célra januártól csak 8 ezer forintot biztosítanak, holott régebben 11 ezer állt rendelkezésünkre. Előadások szervezésére sincs pénz. Ráadásul a színházi estek fellépti dijait nekem kellene kigazdálkodnom. Viszont az érdektelenség miatt ez rendkívül nehéz. Bekukkantunk a színházterembe is, nem egy község megirigyelhetné ezt a helyiséget. — Régebben hetente kétszer moziztunk itt, januártól már csak egyszer lehet. Nincs érdeklődés. Az előírás szerint legalább 20 néző előtt kellene vetíteni, de előfordul, hogy ennyien sem gyűlnek össze. Ilyenkor benyúlok a saját zsebembe és kifizetem a nem létezők helyett a jegyek árát. De senkit nem akarok hazakülde- ni. Az utcán találomra megszólítok embereket, s kiderül, hogy a diszkón kívül más nehézségekkel is küszködnek az itteniek. Különösen sok embert foglalkoztat, hogy nem vezették be az egészséges ivóvizet, ráadásul a falu közepén lévő artézi kút is felmondta még októberben a szolgálatot, de azóta sem javították meg. Emiatt ugyancsak megszaporodtak a közeli öregek napközije, az iskola és a művelődési ház gondjai. Sokan emelték fel a hangjukat amiatt is, hogy a Tüzép helyi kirendeltsége — amelyet szerződésben üzemeltetett egy vállalkozó — megszűnt, s emiatt az idősebbek amúgy is csekélyke nyugdiját még a tüzelőanyag szállítási dija is terheli. * Eljutunk Simon András portájára is. ő az egyike azoknak, akik máshonnan települtek be. Büszkén mutat körbe a hatalmas portán a 40 év körüli férfi. — Két éve költöztünk ide Hajdúböszörményből, 160 ezer forintért vettük a házat. Böszörményben egy ugyanilyenért legalább 4-500 ezer forintot kellett volna fizetni. Egyszer Böszörményben Kis Márton újságolta, hogy Farmosra költözött a családjával, javasolta, hogy próbáljunk mi is itt szemcsét. Bár 16 évig Böszörményben dolgoztam, úgy döntöttünk az asszonnyal, hogy itt folytatjuk az életünket. Felpakoltuk a cók-mó- kunkat, fogtuk a négy gyereket és eljöttünk. A mezőszemerei közös gazdaságban találtak munkát. A férfi a tehenészetben, az asz- szony a darálóban. Az istállóban három tehén áll — büszkélkedik Simon András. — Egy három hónapos borjút pedig most adtam el hétezerért. Summa summá- rum, az asszonnyal megkeressük havonta azt a 13 ezret. Jól érezhetnénk itt magunkat, de a két nagyobbik gyerek, a 17 éves fiú és a 15 éves lány, készül vissza Böszörménybe. Úgy tervezzük, hogy anyagilag helyrerázzuk magunkat, és hazamegyünk. — Nem jó itt? — A gyerekeknek hiányzik a diszkó, a szórakozási lehetőség. A rokonaink is mind a Hajdúságban élnek, oda kötnek az érzelmi szálak mindnyájunkat. Szíves szóval invitál beljebb. A takarosán berendezett Utcakép két szoba pitvaros parasztház hátsó részét lakják. Még ott a búbos kemence. Használják. Kifelé jövet rácsodálkozom a tornácon lévő falrajzra. A debreceni nagytemplom kontúrjait vélem rajta felfedezni. — Az asszony pingálta — világosít fel beszélgetőtársam majd visszatér az előző témához: — Itt bevándorlóknak neveznek minket. Igaz, nincs a szavukban rossz íz. Nagyon önzetlenek a farmosi emberek. Odaadóak. Talán még jobban mint a szülőföldemen. * „Bevándorlók” akadnak itt jócskán, közülük az elsők még a hatvanas években érkeztek. Már akkortájt is szép számmal akadt itt üres ház, s hogy ne árválkodjanak, a hajdani tanácselnöknek, Tóth Illésnek támadt egy ötlete. Az időtájt szüntették meg a böszörményi tanyavilágot, hát egy hirdetést adott fel az újságban, hogy itt olcsón lakáshoz juthatnak. Jöttek is szép számmal. Ha nem így cselekedtem volna, már elnéptelenedett volna a község — emlékezik vissza Tóth Illés. — A lakosság negyven százaléka Böszörmény környékéről érkezett. Egyébként most is üresen áll 15-20 épület. Elköltöztek, meghaltak tulajdonosaik. Aztán mintegy félszáz az özvegy, a magára maradt ember. Javasoltam is, hogy az árván maradt otthonokba Romániából áttelepülteket kellene befogadni. A mezőszemerei téesz- ben, netán Füzesabonyban vagy Mezőkövesden még munkát is találhatnának. Talán így nem kellene attól félni, hogy előbb vagy utóbb felszámolják az általános iskola itt lévő alsó tagozatát, mivel kevés a gyerek. Mert ha itt az iskola megszűnik, az a falu halálát jelenti. * Hatalmas fóliasátor áll Bajzáth Dezső udvarán. A nyugdíjas korú férfi és felesége most is palántaneveléssel foglalkozik. — Tavaly ilyen nagyra nőtt a paprika — mutat egy arasznyit a férj: — Igaz, az uborkára specializáljuk magunkat. Több ezer forintot is árulunk a termelvényekből, jól jön ez a kis pénz. A legalább 30 Celsius-fo- kos sátorból a lakásba hív bennünket. Befelé menet elárulja, hogy ő a Hazafias ‘Népfront helyi elnöke. — Nem érzem szerencsésnek, hogy nincs a községnek önálló tanácsa — vallja némi keserűséggel. — Emiatt érzékelhető, hogy gazdátlan a falu. Amikor nyolc évvel ezelőtt zajlottak a választások, vezetőink akkor megígérték, hogy lesz vezetékes ivóvíz, meg minden. Aztán nem lett belőle semmi. Úgyhogy csak egy választási fortély volt mindez. Úgy tűnik, most már nem is lehet lépni ez ügyben, amiatt sem, mert akinek van egy kis pénze, fúrat magának kutat. Legalább hetvenen így tettek. Én is. Ötezerötszázért készítették el nekem, 38 méter mélyről jön a víz. Namármost, ha valaki pénzt ölt a kút fúrásába, az aligha járul hozzá 15 ezerrel a vezetékes ivóvízhez. Beszélgetés közben toppan be egyik ismerősük, Adorján János. Arra kér bennünket, nézzük meg, milyen állapotban van az Eger patak kőhíd- ja. — Ez a félméteres lyuk már tíz éve itt áll — mutatja a rést. —Régen ezen a hídon vezetett az út Poroszlóra. Most már ez is használhatatlan. Az a baj, hogy a falu végén befejeződik az országút és ezért úgy szokták mondani, hogy innen még a koldus is visszafordul. * A temető mellett vezet el utunk. így megnézzük Kandó Kálmán édesapjának, Kandó Ferencnek a sírját, akit hajdani kisbirtokosként tartanak számon a helyiek. Egyébként fia, a villanymozdony feltalálója is ebben a községben látta meg a napvilágot. Ahol csak megfordultunk, kisebb csodaként emlegetik: ketten is házat építenek. Ilyenre tíz éve nem volt példa. Az egyikkel, Hegedűs Rafaellel össze is hoz a jó szerencsénk. A Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárának művezetője és segítőtársai a gerendákat fűrészelik az építkezéshez. — A költségvetés szerint egymillió 240 ezer forintba kerül majd ez a 3 szobás 128 négyzetméteres lakás — újságolja a fiatalemberi — Két gyermekünkkel jelenleg az apóséknál lakunk, a feleségemmel egy munkahelyen dolgozunk, jól érezzük magunkat a faluban, hiszen nem vagyunk messze Füzesabonytól, 20 perc alatt beérünk a busszal. — Annyi üres ház van itt, miért nem azt vettek? — A felújítás sem lenne könnyebb, az is sokba kerülA lyukas híd Falukép... Hétköznap... Dudás Sándor: — Kevés jut kultúrára „Mozi” (Fotó: Perl Márton) ne. S kerdem en: van-e értelme renoválni egy 60-80 éves vályogfalú épületet? — De miért éppen itt telepedtek le? — Csendre vágyunk. Itt nincs lárma, zúgás. Ebben az utcában autó is csak évente jár. Haza indulunk. A községen áthaladva szinte akaratlanul is számolgatom újjaimon, hogy hány ablakban látható az Ez a ház eladó. A két kezem kevés mindehhez. Vajon gazdára talál-e ezek közül valamelyik ? Homa János
