Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-30 / 76. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 30., szerda S mostanában? te Lévaiék szolgálati lakása elé, és Lévait ki akarta lakói tatni. Tudnának róla Megkérdeztem azokat, akik ott dolgoztak a tanácsházán, mit tudnak erről. Nagy Istvánná, . Palásthy Miklósné és Kádár Lászlóné külön-külön, de egybehangzóan állították, hogy nekik erről tudomásuk nincs. De még azt sem hallották senkitől, hogy ez megtörtént volna, pedig egy ilyen eseménynek híre menne a községben. Meg kell jegyeznem, nem valami szívesen nyilatkoztak, amikor közöltem velük, hogy a kijelentéseiket meg akarom írni. Mit is mondott Miklósné Palocsay Mária vb-x titkár? — Engem is megfenyegettek már. Mármint azok, akik Lévai pártját fogják. A különböző helyekre írt leveleknek is ez a módszere: a fenyegetés. — Hívatni fogunk egy újságírót Budapestről, A Hét politikai műsorától, nekik is jól jön egy kis sztori, itt meg lesz mit hallgatniuk — olvastam Hajzer Antalné 1982. december 3-án keltezett leveléből. Majd lejjebb ezt írta: — Nem kell erőszakoskodni a helyi pártszervezet tagjain, ők nem térnek le az egyenes útról.. . gyűlés után megkerestek emberek, tudtomra adták az ott elhangzottakat. Mármint a párttaggyűlés után keresték, meg a párttagok őt, Hajzernét, a ... pár- tonkívülit. Érthető? Az 1982. január 25-én írt levelében ézt olvashattam: — Végső esetben több száz aláírással és több beadványunk másolatát megküldjük a Jogi eseteknek, úgy gondoljuk, az majd az út végénél messzebbre is el fog látni. Mert ami 1979 óta folyik ezen faluban, már több a soknál. A fenti két levél két különböző pártszervhez ment. Azokat is „megfenyegette" Hajzerné a tv-vel. Még annyit: az idézet betű szerint való a levelekből. A pontatlanságokról nem én tehetek. Szeretnék még a frázisaival kapcsolatban is egy nem akármilyen példát közreadni. íme: 1982. november 10-én, reggel nyolc órakor, meghalt a világ nagy eszményképe, a Szovjet MSZMP — a levélben így áll —, a falu, sőt ország szeme könnyben, szíve mélye gyászban. Minden községben kirakták a fekete-piros zászlót, Gy.-halászon még 13-án reggel sem volt kitéve. Kezdődött is a pártemberek furkálódása Lévai Lászlóval, Tóth Jánossal, Cseres Istvánnal vagy Tarnó- czy Józsefet is beállították a sorba. Csak egy kis ballépés csúszott az ügybe, nem tért le mindenki az egyenes útról. Lám, Hazerné az, aki „őrködik”: a politikai élet tisztaságán. Ki is lehetne más? Mi lenne velünk nélküle? Hogy is mondta nekem a Lévaival való kapcsolatukat minősítve? — Én nem vagyok elfogult Lévaival szemben, mert többször megbüntetett szabálysértésért. Még mindig Kár lenne azt gondolni, hogy Gyöngyöshalászon már mindenki elfelejtette a Lévai-ügyet. Még ma is van tábora a volt tanácselnökinek, ahogy ezt Gubancsik László, a mostani tanácselnök is közölte. Csak kérdés, kik azok és hányán vannak. A most, februárban megtartott falugyűlésen az is érzékelhető volt, hogy ma már a község lakói az időszerű tennivalókra összpontosítják figyelmüket és energiájukat. Főként az utak, az utcák állapotával, a község külső képével foglalkoztak a felszólalók. Erre hívta fel a figyelmet Hajzer Antalné is, bár felpanaszolta, hogy a lánya nem kapott jó telket az építendő fodrászműhelyéhez. Nagyon nehezen viselik el, hogy naponta 30—35 vendég fordul meg az udvarban kialakított műhelyben. A falugyűlésen megfeledkeztek Lévai Lászlóról. Hadd idézzem dr. Tir Dezsőnek, a Gyöngyösi Városi Tanács elnökének a szavait is. — A mi tapasztalataink szerint is — mondotta — Gyöngyöshalászon a tanácsi testület munkáját ma a törvényesség jellemzi. A falu fejlődésére, az ott élő emberek boldogulására koncentrálnak. Véleményt kértem Kónya Lajostól, a gyöngyösi városi pártbizottság első titkárától is. Ö így fogalmazott: — A község párttagjai között az egység és a fegyelem 1967-től, az akkori vezetői torzsalkodások következtében, meglazult. Ennek nyomán a lakóhelyi politikai folyamatok kézben tartására és befolyásolására a helyi kezdeményezések érdemleges megtétele elmaradt. Ezt a rést is kihasználták a kevés erkölcsi és politikai tekintéllyel rendelkező személyek a színre lépésükhöz. Az akkori községi vezetők, a tanácselnök, a tsz-elnök, a tanács vb-titkára, az iskola- igazgató, a népfronttitkár, valamint a párttitkár sem voltak mentesek azoktól a fogyatékosságoktól, amelyek ellen minden esetben határozottan fel kellett volna lépniük. Ennek következtében bírálhatókká, elmarasz- talhatókká váltak, és ezt egyesek időben ki is használták. A község akkori Vezetői közötti, látszatra rendezett kapcsolat hosszú ideig nehezítette a tisztán látást a felmerült kérdések objektív megítélésében. Még egy megjegyzést' az előbbiek után Kónya Lajos szavaiból: — Nehezen tudom megítélni, kinek állt érdekében az irányító párt- és állami szervekben az 1970-es évek elején. hogy a Lévainál felhalmozódott fogyatékosságok ellenére sem kezdeményeztek érdemi lépéseket Lévainak más munkakörbe helyezése céljából. Látszólag egyszerű Az első, súlyos hiba tehát akkor történt, amikor 1974- ben megállapították, hogy Lévai alkalmatlan a tanácselnöki tisztségre, és mégis megtartották. A második pie- dig 1980-ban, amikor úgy döntöttek, éppien Lévai alkalmatlansága miatt, hogy nem jelölik a választásra, mégis eltértek eredeti szándékuktól. Most azt is ‘megkérdezhetjük, miért kell „ügyet csinálni” abból, ha a gyöngyöshalásziak Lévait akarják tanácselnöküknek ? Ha a lakosságnak megfe- lel... ? Akkor legyen. Látszólag ilyen egyszerű az egész. Hiszen, ahogy szoktuk mondani: A nép szava isten szava. Csak egy baj van. Lévainak szakmai és émberi vonásai olyanok, hogy nem tudja ellátni a tanácselnöki tisztséget. Mondhatnám: még ha akarja, sem. Mert, tételezzük fel. hogy a szándékai nagyon tiszteletre méltóak voltak. Ö jót akart, ő mindenkinek a kedvére akart tenni, ő mindent megígért, csak ... ! Csak hiányoztak a szakmai ismeretei, a felkészültsége, de még a legalapvetőbb „ráérzés” is, amelynek birtokában legalább ösztönösen azt csinálta volna, amit csinálnia kellett. Ezért nem vette figyelembe a rendelkezéseket, ezért gondolta úgy, ha ő a község érdekében követ el szabálytalanságokat, azért senki sem vonja majd felelősségre. Mert mindig hivatkozhat arra, hogy a lakosság jobbulásá- ért tette azt, amit tett: A szabálytalanság akkor is szabálytalanság, ha azt bárki. bármilyen ok miatt követi el. A szabálytalanságért pedig el kell viselni a felelősségre vonást. Nem könnyű kimondani bárkiről is, hogy egy feladat ellátására alkalmatlan. De ha az, akkor ezt a véleményt elodázni sem szerencsés dolog, amit ez a mostani „Lévai-ügy” is bizonyít. A tanácselnöknek magának is elsőrendű kötelessége a szabályok betartása fölött őrködni, tehát, ha ő szegi meg a szabályokat, az sokkal súlyosabban esik a latba, mintha más tenné ugyanezt. A végére a pontot Idézem még dr. Jakab Istvánt, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkárát: — A film is, az újságok is megkérdőjeleztek egy olyan fegyelmi elbocsátást, amely törvényes keretek között történt, és amit minden illetékes ügyészi és állam- igazgatási szerv felülvizsgált és jóváhagyott. Csak azért foglalkoztak és foglalkoznak vele, mert a faluban néhá- nyan nem értenek egyet ezzel a határozattal? Sajnos Lévai László olyan funkciót vállalt el annak idején, amit nem tudott ellátni. Hibáztak azok a tanácsi szervek a megyében, amelyek a 70-es évek elején semmitmondó intézkedéseket tettek. Mert az volt az elvük, hogy egy -régi elvtársat „ne tegyünk tönkre”. Ennek az utóbbi megjegyzésnek az alapján azt kérdezhetjük, milyen humanizmus az, amely csak árt az egyénnek is, a közösségnek is? A végére hagytam még egy kérdést. Egy nagyon fontos (kérdést. Ezt: törvényes volt-e az eljárás Lévaival kapcsolatban? Mert ha nem, az megbocsáthatatlan vétek. De ha igen, akkor nincs „Lévaiügy”. Akkor csak egy olyan levelezgetés és kivizsgálás folyt, amire semmi szüksége nem volt azoknak sem, akik kezdeményezték, de azoknak sem, akik lefolytatták. Nem tudom feltételezni, hogy az ügyben eljárt szerveknek érdekük lett volna valmiféle „koncepciós" hadjáratot kezdeményezni, majd a „mundér becsületét óva”, utólag igazolni a tisztességtelen döntést. Miért tették volna? Ha pedig nincs műhiba, akkor nincs mit felülvizsgálni. Akkor ki kell tenni a pontot annyi év után végre a „Lévai-ügy” végére, és mindenkinek, itt és ott. Gyöngyöshalászon, de a megyében és az országos szerveknél is, sajtóban és filmben, tv-ben és rádióban a meglevő, valós -gondjaink megoldásán kell fáradozniuk. Van mit tennünk a közösség érdekében. Erre összpontosítsuk erőinket! G. Molnár Ferenc Az iskola épülete vitákat is kiváltott a városban PAKSI PÉLDA Az erőmű iskolája „Én, a Paksi Atomerőmű Műszaki Szakközépiskola elsőéves tanulója pedagógusaim, szüleim és társaim előtt fogadom, hogy rendszeres munkával, legjobb tudásom szerint, lelkiismeretesen tanulok. Kötelességeimet pontosan, az iskola és a Paksi Atomerőmű Vállalat érdekeinek szolgálatában teljesítem. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy jó szakemberként és művelt emberként vállalatunk eredményességét, fejlődését segítsem." Ma még szokatlan esküszöveg ez, hiszen friss és újszerű maga a vállalkozás is: vál- ... lalati középiskolát fenntartani. A világháború előtti „át- kos időkben” ugyan teljességgel megszokott volt, hogy ott képezték a munkaerőt, ahol szükség volt rá, de aztán a felszabadulás után ez a szisztéma nem tudott ismét gyökeret verni. Talán, mert túl sok negatívum ta- piadt a tanoncélethez . ■ . Az új oktatási törvény adta lehetőség és agy nagy tőkeerejű csúcstechnológiát alkalmazó innovatív nagy- vállalat elhatározása kellett ahhoz, hogy a „Tanítsd áz utódodat!" jelszó jegyében ez a képzési forrna 1986-ban feltámadjon hamvaiból. Az iskola fennállása alatt példát teremtett, amit az is mutat, hogy idén már a HungarHotels és a Ganz- MÁVAG is alapításra vállalkozott, és számos cég, köztük az Ikarus, a Rába, a Bábolnai Állami Gazdaság is hasonló lépésre készül. A paksiakról Kováts Balázs kétdiplomás nukleáris mérnök, az iskola igazgatója szerint, egy év leforgása alatt 180 cikk látott napvilágot. A tömegkommunikáció és a közvélemény érdeklődését az intézmény újításai magyarázzák elsősorban. A modern vonalú, elegáns épületben működő iskola hivatalosan a Paksi Atomerőmű 5-ös számú üzeme, így az ott dolgozókra és tanulókra — erőműgépészekre, számítástechnikusokra, műszerészekre, erősáramúbe- rendezés-szerelőkre és géplakatosokra — egyaránt a vállalat szabályai vonatkoznak. Ennek üdvös oldala, hogy például a főállású pedagógusok is ipari fizetést kapnak, ami jóval magasabb az oktatásügyben megszokottnál. Cserébe viszont nincs nyári vakáció, és napközben sem lehet elhagyni fél 4-ig az iskolát, A szakmai tárgyakat az érőmű szakemberei tanítják, akiket busz szállít az órákra és vissza, ök külön díjazást nem kapnak, hiszen a munkaidejükben végzik ezt a tevékenységet. Mégis egyre többen érdeklődnek a tanítás iránt, hiszen a tudás átadásának pótolhatatlan a varázsa, ha megteremtik hozzá a megfelelő feltételeket, ha alkotó embernek, . nem pedig „tanügyi rabszolgának" tekintik a pedagógusokat. Itt a tantervek elkészítésében, a tananyag összeállításában is messzemenő szabadság érvényesül, természetesen a hozzátársuló megnövekedett felelősséggel. A képzés jellegéből fakadóan olyan tantárgyak is vannak, melyeket csak itt tanítanak az. országban. A követelmények magasak, a tanulótól folyamatosan jó teljesítményt követelnek, a lemorzsolódás mégis kicsi. Ennek magyarázata jórészt a rendkívül kemény felvételi vizsgában rejlik, melyhez még csak hasonlót sem lehet találni középiskoláinkban. A jelentkezéseket csak 4,6-os tanulmányi átlag felett fogadják el, és öt lépcsőben szűrik meg a diákokat. A szigorított orvosi vizsgán megfelelt fiúk és lányok egy intelligenciateszten esnek át, majd fogalmazás-, helyes- irásvizsga következik. Ezután egy kérdőív, (melyet párhuzamosan a szülők is kitöltenek!), majd o szóbeli után születik meg a végleges döntés. A kemény munkát az a tény is megköveteli a bejutóitoktól, hogy a végzősök-* nek mindössze 30—40 százaléka kap majd az erőműben munkát. Akik ebbe az élbolyba nem jutnak be, máshol kell elhelyezkedniük. Erre minden lehetőség megvan, hiszen az itt szerzett végbizonyítvány országos érvényű, Az iskola átlag feletti felszereltsége révén mindenkinek biztosítja ebben a versenyhelyzetben az esély- egyenlőséget. A számítás- technikai teremben kompletten felszerelt Commodore C 64-esek sorakoznak, de jövőre már hálózatba (kapcsolt IBM PC-iben folyik majd az oktatás. A nyelvi labort Tandberg gyártmányú elektronikus rendszerrel szerelték fel. A diákok angolul és oroszul tanulnak, az egyik nyelvből kötelező érettségizni. A szakmai gyakorlat szintén modern műhelyekben folyik, ahol a legújabb, komputervezérlésű szerszámgépek is megtalálhatók. A kis osztálylétszámok szintén a zökkenőmentes munkát szolgálják, akárcsak az ergonómiai szempontok alapján tervezett bútorok. Az iskola éves költségvetése 20 millió forint körül mozog. Ebből még arra is futja, hogy a 260 tanuló a különféle szempontokat mérlegelő diákszakszervezeti bizottság döntése alapján jelképes — 700 forint körüli összegű — „fizetést" is kapjon. Bár az épület még most készül, a középiskola padlásterében ebben a tanévben már működik a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen létrehozott főiskola is. A későbbiekben még bölcsődét és óvodát is terveznek ide, így bizonyára lesznek majd olyanok, akik kis túlzással, a bölcsőtől a koporsóig az erőműhöz kötődve élik le életüket. Hogy menynyire biztató ez a távlat? Egy tartósan fejlődő cég esetében nyilván vannak előnyei és az atomenergetikai ipart egyelőre aligha fenyegeti válság. Hozzátehetjük még, hogy Japánban egy egész nemzetgazdaság működik hasonló rendszerben. De azokat is meg lehet érteni, akik nem szívesen vállalnak fel ilyen kötelezettségeket, elvetve azt a néger spirituáléból ismert gondolatot, hogy „a lelkem a vállalatot illeti meg”, A paksiak próbálkozása mindenesetre sikeresnek bizonyult. Nem is kísérlet ez már, hanem — az igazgató .'Savaival — üzleti vállalkozás, a hosszú távú vállalati önfejlesztés tipikussá válható példája. Ez a bizonyos 5- ös számú üzem csak látszólag nyeli a pénzt, valójában az itt képzett kvalifikált szakemberek végül a nyereségoldalt növelik majd a vállalati könyvelésben. Koncz János Az „5-ös számú üzem” tervrajza
