Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-11 / 60. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 60. szám ARA: 1988. március 11., péntek 1.80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Gyöngyösre ügyelve... Közös erővel, egymást segítve jobban megy. Ma fokozottan érvényes ez a régi bölcsesség. Mert olyan korban élünk és olyan gondokkal küszködünk, amelyek felelősségteljes megoldása csak erőfeszítések árán valósítható meg. Ezért is nagy jelentőségű az a ma Gyöngyösön, a , Gödöllői Agrártudományi Egyetem Társadalomtudományi Kara Üzemmérnöki Intézetében kezdődő kétnapos nemzetközi konferencia, melynek központi témája az agrárgazdaság fejlődési pályájának korszerűsítése. Az első hazai vállalatgazdasági tudományos napok házigazdája tehát a mátraalji város, amely újabb elismerését jelenti Heves megyének. Nem kevésbé a Gödöllői Agrártudományi Egyetemnek, mint oktatási és tudományos műhelynek, valamint a * gyöngyösi üzemmérnöki intézet kollektívájának. Már maga a közzétett meghívó j is figyelemfelkeltő, hiszen a rendezők: az Agrártudo- j mányi Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia, a ; MÉM Agrárgazdasági és Szövetkezetelméleti Bízott- í sága, a Mezőgazdasági Ügy- ; vitelszervezési és Számítás- ? technikai Közös Vállalat, i valamint a Magyar Élelme- í zésipari Tudományos Egye- \ sülét — nagyszerű prog- S rammal rukkoltak elő. A í résztvevők, a meghívottak p a hazai agrárfelsőoktatás | és néhány szocialista or- I szág élenjáró tanárai, mun- j katársai, továbbá a válla- | lat- és az agrárgazdaságta- I ni, valamint munkaszerve- j zéstani tudományos intéz- | mények vezetői a központi I témához csatlakozva foly- I tatnak széles körű vitát az | újabb eredményekről. A ] kétnapos programsorozat í homlokterében a vállala- j tok állnak a tudomány I szakavatottjainak szem- i szögéből. Arra keresnek j választ, hogy a kormány j stabilizációs munkaprog- ] romjából adódóan a mai j helyzetben, az adottságok I és lehetőségek alapján, a | felhalmozott tapasztalatok | birtokában, a piac jelenle- I gi és várható igényeit te- j kintve miként lehet az in- i tenzív pályára állítani az i élelmiszer-gazdaságot. A vezérlő elv minden j' területen a minőség javítása, a jó színvonalú élelmiszer-ellátás, a külgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához való további j tudatos hozzájárulás. Ez pedig megköveteli az ága- j zat minden dolgozójától, hogy szakmailag jól felkészülten ismerje konkrét . feladatait. És itt találkozik fokozott erővel a tudó- I mány, illetve a gyakorlat egymással. A vállalatok a jövedelemtermelő képessé gük fokozására igénylik a kutatók, az oktatók segít- ' ségét. Elsődlegesen a ráfordítások csökkentésére, a ) biológiai alapok szélesíté- ■ sére, az anyag- és energia- ' takarékos, környezetkímélő * technikák, technológiák el- ; terjesztésére. Ezúton is köszöntjük a ; gyöngyösi vállalatgazdasági i tudományos napok rendezvényeit. Mentusz Károly Egy nagyközség változó arculata Füzesabony az előrejelzés útján Füzesabony 1984. január elsején kapta meg a városi jogú nagyközségi rangot, mely a várossá válás „előszobája”. A köz- és vasutak csomópontjában, az Alföld és a hegyek találkozásánál fekvő település korábban is központi szerepet töltött be, mint járási székhely. A modernebb arculat megteremtése azonban újabb fejlesztéseket igényel. Hogyan szándékozik leendő, új szerepkörének megfelelni Füzesabony? A kérdés megválaszolásában, az eddigi eredmények ismertetésében és a tervek felvázolásában dr. Bocsi József, a Városi Jogú Nagyközségi Tanács elnöke volt segítségünkre. Hosszú ideig elsősorban a mezőgazdaságból éltek itt az emberek, jelentősebb ipar- telepítés csak a 60-as. 70- es évek fordulóján történt. Azóta viszont észrevehetően nagyobb a vonzerő, és nő a lélekszám, amit az új lakások szaporodása is mutat. A vasúttól északra fekvő, úgynevezett „telepi” területen kijelölt harminchat telek három naP alatt gazdára talált, de a déli részen lévő. négyszögölenként 1500 forintba kerülő ötvenhat házhely is gyorsan elfogyott, s a tanács ismét törheti a fejét újabbak kijelölésén. Számos mezőgazdasági és ipari üzem ad itt munka- lehetőséget, ezért sokan igyekszenek beköltözni a környékről is. A lélekszám növekedésével fokozódnak az egészségüggyel, a kereskedelemmel, a szolgáltatásokkal és a kultúrával kapcsolatos mennyiségi és minőségi igények. A VI. ötéves terv végén két orvosi rendelő épült, tavaly óta pedig központi ügyelet, mely segélykérő telefonok segítségével a szomszédos falvakból is hívható. 1987-től gyermekorvos is dolgozik, az idén a telepi részen is szeretnék beindítani ezt a rendelést. Ugyancsak ebben az évben kezdik építeni azt a hat munkahelyes ,,mini-esztékát”, ahol 1990-től az alapellátást szolgáló szakrendelések folynak maid. Régi terv valósult meg tavaly, a telepen, amikor átadták az új bölcsődét. Az óvodai ellátást már korábban teljeskörűvé tették és folyamatosan növelték az általános iskolák befogadóképességét is. A 2-es számúban jelenleg 24 tanterem és tornaterem található, az 1- es számú tizenhat tantermessé bővítésének tervei is elkészültek. Ide szintén szeretnének tornacsarnokot építeni, méghozzá olyan méretben, hogy a tömeg- és a versenysportot is jól szolgálja majd. Ennek alapozását jövőre kezdik el. A központban fokozatosan valóságos kultúrcentrum jött létre. Egymás mellett található a középiskola, a művelődési otthon, a mozi és a tavaly átadott modern könyvtár. Hiányzik viszont egy jól felszerelt. kényelmes öltözőkkel ellátott színpad. A filmszínházban meg tudnák ezt valósítani, de jelenleg nin?s meg az öthatmillió forintos keret. Fejlesztették viszont a zeneiskolát, ahol majd mintegy háromszáz Hátai ismerkedik a hangszerekkel. A szükségesnél kevesebb sajnos a pedagógus és ez azzal is összefügg, hogy szinte alig épül állami lakás a településen. A kereskedelmi és szolgáltató hálózat folyamatosan bővül. A Füzesabony és Vidéke Afész új üzleteket épített a környező falvakban: Sarudon és DOrmán- don is. a nagyközségben új ABC épül a központban lévő bolt tehermentesítésére. A telepen is átadnak majd egy többprofilú egységet. Jogos igény elégült ki a Széchenyi utcai húsbolt üzembe helyezésével, ahol az állami gazdaság kínálja a húsfélék és -készítmények széles skáláját. Nagy előrelépés, hogy terven felül, pótkeretből megoldották a telefonhálózat modernizálását. Ma már a 39-es körzetszám tárcsázásával egyszerűbben és gyorsabban elérhető az itteni előfizető. Jövőre két község is ugyanígy hívható lesz a crossbar-központnak köszönhetően. Egyre fokozódik a gazdálkodó szervek, a közintézmények és a lakosság igénye a földgázra. Mos készítik a több ütemben megvalósítható beruházás terveit. Az első szakasz kiépítése körülbelül 100 millió forintba kerülne. ennek jelentős részét magukra' vállalnák az említett szervezetek. Ha sikerül a pénzügyi hátteret megteremteni, 1990-ben H km-es hálózat szolgálhatja a nagyfogyasztókat és a vezeték mentén fekvő házak tulajdonosait. A vállalkozásból 20 millió a tanács részesedése. Ezt hitelből szándékoznak fedezni, melynek elnyerésére jó esély van. hiszen eddig egyetlen fillér tartozás sem terheli a számlát. A következő" ütemek már kevesebbe kerülnének, hiszen most kell leágazó állomást építeni és Kálból lefektetni a fővezetéket, ezek pedig jelentősen megdrágítják a vállalkozást. Manapság, amikor csökkenő keretekből kell terveinket lehetőség szerint megvalósítani, nincs könnyű dolguk a füzesabonyiaknak sem. Ök azonban vállalják az előrelépést, bíznak elképzeléseik valóraválásá- ban. és a megyei tanács további támogatásában. Ennek bizonyítéka, hogy 1987 decemberében útnak indították a városi rang elnyerésére a pályázatot. A kérelemről várhatóan fél év táján dönt maid — remél* jük kedvezően — az Elnöki Tanács. A nagyközség központja »gyre városiasabb képet mutat (Fotó: Koncz János) Kádár János a TOT székházába látogatott Képünkön: Váncsa Jenő, Szabó István és Kádár János (Népújság-telefotó — MTI — KS — Kovács Attila felvétele) Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön Budapesten a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának központjába látogatott. Kíséretében volt Németh Miklós, a Központi Bizottság (Folytatás a 2. oldalon) Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: A Minisztertanács megtárgyalta a társadalombiztosítás korszerűsítéséről, valamint a nyugdíjrendszer módosításának elveiről szóló előterjesztéseket. A korszerűsítés célja olyan finanszírozási-, gazdálkodási rendszer kialakítása, amely a társadalombiztosítás és a nyugellátás értékének megőrzésével hosszú távon garantálja a szociális biztonságot. A kormány úgy döntött, hogy egy későbbi időpontban társadalmi vitára bocsátja a nyugdíjrendszer módosításáruik elveit. A kormány a tervgazdasági bizottság elnökének előterjesztése alapján megvitatta a gazdasági mechanizmus korszerűsítésével kapcsolatos elképzeléseket és elfogadta a további munka- programját. A kormány irányelveket fogadott el az árak növekedésének mérsékléséről. A Minisztertanács módosította a szabálysértésekről szóló rendeletet, értékelte az állami ifjúsági és sporthivatal eddigi tevékenységét és kijelölte további feladatait. (Folytatás a 2. oldalon) Nicaraguái küldöttség érkezett hazánkba Magas szintű nicaraguai küldöttség érkezett hazánkba csütörtökön Bayando Arcen Castano, a Sandinista Nemzeti Felszabadítás: Front Országos Vezetősége Végrehajtó Bizottsága koor- dinátor-ihelyet testnek vezetésével. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren dr. Csehák Judit, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, szociális és egészségügyi miniszter, a Magyar—Nicaraguai Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-Tudományos Együttműködési Vegyes Bizottság magyar tagozatának elnöke fogadta. Jelen volt Lizandro Chavez Alfaro, a Nicaraguai Köztársaság budapesti nagykövete. Lázár György, az MSZMP főtitkár-heLyettese csütörtökön fogadta Bayardo Arcen Castanót, aki az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány meghívására tesz rövid munkalátooatást hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű megbasaéléisen áttekintették a magyar—nicaraguai kapcsolatok alakulását és a nemzetközi élet időszerű kérdéseit. Megállapították, hogy a két ország jól fejlődő együttműködésében meghatározó jelentősége van az MSZMP és a Sandinista Nemzeti Felszabadítást Front között a kölcsönös tisztelet és szolidaritás alapján kialakult jó viszonynak, megértésnek. Kifejezték, hogy az MSZMP és a Sandinista Nemzeti Felszabadítás! Front a jövőben is támogatja a két ország, a két nép sikeresen fejlődő kapcsolatainak szorosabbá tételét az élet minden területén. Az MSZMP főtitkár-helyettese pártunk és népünk támogatásáról biztosította a közép-amerikai válság békés rendezésére irányuló erőfeszítéseket. Méltatta a (Folytatás a 2. oldalon) Befejezte látogatását a svéd Szociáldemokrata Munkáspárt delegációja Az MSZMP Közjponti Bizottságának meghívására, John Olle Perssonnak, a Végrehajtó Bizottság póttagjának vezetésével március 6—10 között látogatást tett hazánkban a svéd Szociáldemokrata Munkáspárt küldöttsége. Lázár György, az MSZMP főtitkár-helyettese fogadta a delegációt. A svéd szociáldemokraták képviselőivel megbeszélést folytatott Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az Ország- gyűlés külügyi bizottságának elnöke. Találkozott a küldöttséggel Iványi Pál, a Fővárosi Tanács elnöke, Kótai Géza, a KB külügyi osztályának vezetője, Pet- rovszki István, a KB pártós tömegszervezetek osztályának vezetője és Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a Központi Bizottság tagjai. A svéd politikusok ellátogattak Heves megyébe. ahol Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára adott tájékoztatást a megye helyzetével és fejlődésével összefüggő időszerű kérdésekről.