Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-10 / 59. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 10., csütörtök OTTHON - ISKOLA s. BURGONYACSiK - ECETES, SÓS OLDAT Néhány jó tanács, háziasszonyoknak Közeledik a húsvéti ünnep. többször terítünk szép. alkalmi asztalt. Az ital is jobban esik a formás, ragyogóan tiszta pohárból. A tompa fényűben megtörik a bor színe, más árnyalatú lesz a gyümölcslé. Ezért fokozottan ügyeljünk a tisztán tartására. Az üvegholmikat minden használat után meleg vízben, puha szivaccsal mossuk meg. A vízbe mindig tegyünk tisztítószert. Ma már igen sokféle közül válogathatunk. de legalább kézkímélő hatásút vegyünk. Ha a pohárban bormaradék állt hosszabb ideig, s csík képződött az üvegen, ne súroljuk szemcsés tisztítószerrel, hanem tegyünk bele nyers, hámozott vagy keskeny csíkokra vágott burgonyát. öntsünk rá kis szódavizet, s néhány órahosszat hagyjuk állni benne. Ezután a burgonyaszelettel dörzsöljük át jól a poharat, langyos vízzel mossuk meg, öblítsük ki, és töröljük szárazra. Ha a vizeskancsón vagy egyéb üvegedényen vízkőlerakódás képződik, éjszakára öntsünk bele tömény ece- tes-sós oldatot, ezzel mossuk át alaposan reggel, majd kiöblítve szárítsuk meg. A jénai főzőedényeken gyakran képződik barnásfekete lerakódás. Ezt sok háziasszony VíM-mel igyekszik eltávolítani. Ez nagy hiba. mivel a szemcsés por alaposan összekarcolja a7- üveget, ami a legközelebbi használat után még csúnyább lesz. Ilyen esetben a patikában kapható boraxszal szórjuk be az edényt, és nedves szivaccsal jól dörzsöljük át. Szükség esetén megismételhetjük ezt az eljárást. A porcelánok tisztítása, mosogatása is figyelmet érdemel. A nagyon vékony, finom, aranyozott porcelánt ne forró, csak kézmeleg vízben mosogassuk. Tegyünk ötliterenként egy kávéskanál szalmiákszeszt a mosogatóvízbe. és azután tiszta vízzel többször öblítsük le. Az öblítővíz fokozatosan hidegebb legyen, mint a mosogatóvíz. végül egészen hideg. Az olyan tányérokat, tálakat. amelyek szósszal vagy zsíros maradékokkal erősebben vannak bepiszkítva, először puha. sima papírral le- dörzsöljük, hogy ne kerüljenek túlságosan zsírosán a mosogatóvizbe. A tányérokat ne rakjuk egymásra, hanem egymás mellé. A füleket. fogókat puha kis kefékkel tisztítsuk meg, s úgy távolítsuk el a beülepedett piszkot, port. Barna foltokat — például teáscsészékből — úgy távolíthatunk el legjobban, ha nagyon finomra őrölt sót hintünk puha, nedves rongyra és azzal dörzsöljük a foltos részt. Ha a teás- és feketekávés csészék belseje hosszabb használat után matt színt kapott, öntsünk bele egy kevés tömény alkoholt, reszeljünk bele hámozott nyers burgonyát, s egy-két órai állás után ezzel dörzsöljük át jól a belsejét. Végül langyos vízzel öblítsük ki többször és puha. száraz ruhával szárítsuk le. dörzsöljük fényesre. Orvosunk válaszol Idős édesanyám evés közben gyakran félrenyel, és ilyenkor hosszan és erősen köhög, amit néha hányás kísér. Tény, hogy nagyon mohón eszik, mégis megkérdezem, hogy rossz szokás ez, vagy szervi elváltozás okozza? — kérdezi L. Istvánné Gyöngyösről. A félrenyelés neve: aspiráció; de a népnyelv úgy is jelöli, hogy cigányútra ment a falat. Lényege: nyeléskor nem csak a nyelőcsőbe, hanem a légutakba kerül a táplálék, a folyadék. Egészséges egyén reflex-beidegződése úgy működik, hogy a légutakba idegen anyag külső behatás nélkül általában nem juthat be. A gége fel- emelkedése következtében kialakuló redők, a lehajló gégefedő és a záró hangrés ugyanis elzárják a légutakat, a légzés és a nyelés agyi reflexes szabályozása miatt pedig az egyik folyamat gátolja a másikat. A félrenyelés általában akkor jön létre, ha ezt a jól működő reflexes tevékenységet valami megzavarja. Ilyenek lehetnek például a nyúltagyvelő betegségei, eszméletlen állapotok (ezt részegség is okozhatja), amelyek a reflextevékenységet megbénítják, továbbá a nyelőcső vagy a garat daganatos megbetegedései, de kiválthatja egy hirtelen ijedtség is. Éretlen újszülötteknél az agyi szabályozás tökéletlensége következtében fordulhat elő. A tartós légcsőelzáródás következménye a ful- ladásos halál; de kedvezőtlen körülmények esetén létrejöhet a fulladás teljes elzáródás nélkül is, reflexes úton. Emiatt a félrenyelés mindig súlyos állapotnak tekintendő. Az elsősegélynyújtó feladata ilyenkor az akadály gyors eltávolítása, amely egyes esetekben kézzel is elvégezhető. A súlyosabbaknál csak a gyors orvosi beavatkozás mentheti meg a balesetet szenvedettet. Előfordul, hogy étkezés közben — különösen a nagyon gyors, mohó nyelés, illetve az evéssel egyidejű ivás esetén — valamilyen kisebb ételdarabka vagy néhány csepp ital kerül a légcsőbe és ezzel heves köhögést indít meg. Kedvező esetben ez a köhögés megtisztítja a légutakat. Ennek megelőzésére ajánlatos csak akkor inni, amikor étel már nincs az ember szájában. Napjainkban gyakran esik szó az úgynevezett Alzheimer-betegségről, ami idősebb embereknél egyáltalán nem ritka, és viszonylag gyors elbutulással a szellemi képességek rapid leépülésével jár. Mi ennek a kórnak a lényege, s mit tudnak tenni ellene az orvosok? — kérdezte H. Emil egri olvasónk. Erről a viszonylag régen ismert betegségről a közelmúltban állapították meg, hogy bizonyos idegösszeköttetések pusztulása okozta. Az agy homloki lebenye és egy másik agyközpont között olyan idegnyúlványok pusztulnak. amelyek az egyik idegcsoportról a másikra az ingert az ace tilkolin nevű ingeranyag közvetítésével továbbítják. Svéd kutatóknak sikerült — igaz egyelőre csak patkánykísérletekben — egy olyan idegnyúlvány- növekedést serkentő anyagot a patkány agyából kivonni, amely képes az elpusztult idegnyúlványok újranövé- sét elősegíteni. Ha a kísérleti patkányok idegnyúlványait átvágták, majd agy- kamrájukba ezt a növekedést serkentő faktort fecskendezték be, akkor az addig abnormálisán viselkedő állatok magatartása ismét normalizálódott. Szövettani vizsgálatok azt bizonyították, hogy az injekciók hatására az összeköttetések ismét helyreálltak. Ha a tapasztalatokat emberen is igazolják, remény lehet arra, hogy számos idős korú személy gyors szellemi leépülését sikerül megállítani, megszüntetni. / / Hogy estére szépek legyünk... Téli szórakozások idején általános női gond. hogyan történjék az arc sminkelése, hogy minél előnyösebb megjelenést biztosítson. A szépítkezés művészetének főbb szempontjai: eltakarni az arcon levő zavaró hibákat; kiemelni a szem és a száj szépségét, érvényre juttatni a nő legnagyobb vonzerejét, az egyéniségét, az arc dekorálásához jó Ízléssel kiválasztani a szereket, hogy a kozmetikai összhang érdekes és kellemes legyen. Ezek után nézzük meg, mit tehetünk ennek érdekében? Először ajánlatos a bőrünket rendbehozni, mert a smink hibátlan, szép bőrön örvényesül a legjobban. Ezért az ünnepi alkalmat megelőző napokban pihenjünk többet, tegyünk fel vi- taminos arcpakolásokat (tejszín, tojássárgája, almaié), érdemes egy-két nap hústalan diétát tartani. Az elő- kozmetikához tartozik a pattanásos bőr kezelése, a szőrtelenítés (MELT szőr- telenítő), a tartós szempilla- festés. Fürödjünk meg kellemes hőfokú vízben. Fürdés közben tegyünk fel alkalmi, a ráncokat néhány órára elsimító pakolást (egy tojás- fehérjét pár csepp citromlével habbá verünk, és 10 percre felkenjük.) Készen is kapható bőrszépítő hatású arcpakoló: Fabulon arcfrissítő zselé. A fáradt bőrt felélénkíti, kisimítja, frissíti. Fürdés után pár percre pihenjünk le, lábainkat helyezzük kissé magasabbra, igyekezzünk teljesen kikapcsolódni. Ezután az arc alkalmi színezését jól megvilágított tükör előtt, lehetőleg ülve végezzük, hogy legyen elég türelmünk a sminkeléshez. Először a folyékony alapozót vigyük fel a bőrre. Apró pettyekben osszuk szét az arcon, nyakon, ha kivágott ruhát viselünk, akkor a vállon, és gondosan dolgozzuk el. Ha az arc alaki hibáját akarjuk korrigálni, egy sötétebb és egy világosabb árnyalatú alapozókrémre van szükség. A világos szín kiemeli, a sötétebb szín tompítja az arcrészeket. Ha például túl hosszúkás az arcunk, a homlokot és az állrészt sötétebb, az arc többi részét pedig világosabb alapozóval .kenjük be. Ügyeljünk a kontúrok tökéletes eldolgozására. Ugyanígy lehet az arc többi alaki hibáit is optikusán javítani A fiatalabbak élénk, merészebb színeket használhatnak az arc sminkeléséhez Jól érvényesülő szín az arany és ezüst. A hajiban is jól mutatnak a díszek, a virágok, az arcon a csillámok. Az idősebb korosztályba tartozó hölgyeknek sem kell lemondani a sminkelésről, de egy bizonyos koron túl a diszkrét, „láthatatlan smink” biztosítja a legelőnyösebb megjelenést. A természetesnek ható arcpír, a pasztell színű szájrúzs, a rózsaszínű körömlakk, mértéktartó színű és mennyiségű szemhéjpúder. Egy mondatban: a kevesebb — több. Végül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a nő leghatásosabb természetes szépítőszere: a kedves mosoly! Kismamaruhák, tavaszra A gyereket váró asszonynak a kisbaba születéséig csinosnak kell lennie. Minden alkalomhoz megfelelően öltözhet. Ruhát azonban nem érdemes sokat vennie vagy csináltatnia, egyrészt, mert viszonylag rövid Időről van szó, másrészt mert az alakja ezalatt la változik. A fő szempont a tetszetöség mellett a célszerűség és a kényelem. Aki szereti a pantallót, viselhet szabályozható kismamanadrágot. Kí- vülkötős bő tunikákkal változatos ruhatárat állíthat össze. A szoknyát kedvelőknek praktikus a kötényruha. Alá régi pulóvereket és blúzokat is felvehet a kismama. Az elegáns alkalmakra viselhető ruhának olyan bőségünek kell lennie, hogy a legutolsó hónapokra is hordani lehessen. A legnagyobb gondot ilyenkor a kabát jelenti, de ha beszerzünk egy divatos, bő formát, azt szülés után változatlanul viselhetjük. 1. Kötényruha rövid és hosszú változatban. Készíthető dzsörzéből vagy jól mosható szövetből. 2. pantallós együttes. A pantalló a hasnál bővíthető, amit eltakar a hosszú tunika, amely más színnel kombinált, ejtett vállú. mily kar- öltős. 3. Tweedszövet kulikabát, ragián szabással. az elején erősen bővítve. 4. Kétrészes dzsör- zé. kombinált ruha. Az idegen színű felsőrész japán szabású, bőségét az elején lévő berakások adják. A szoknya áthajtós. csak derékon rögzített, így könnyen bővíthető. Másfél csípő- bőségre kell készíteni. A tunika pantallóval is viselhető. Hosszú tunika, csíkos anyagból, japán szabású ujjal, kis állógallérral. Mell alatt a csíkozás hosszanti és bőven ráncolt. 6. Két-kéi levasalt pié díszíti az alkalmi jellegű, mély karöltös ruhát. A szoknya hajtással bővül, t Kötényruha ék alakú kivágással, mély karöltö- vel dúsan ránbolva. Szép lehet bársonyból, lu- rex- vagy selyemblúzzal. 8. Alkalmi jellegű tunika, selyemből, zsorzsettből vagy dzsörzéből. Válla és a zsebe gyöngyözésssl díszített 9. Angolos fazonú alkalmi ruha, fehér gallérral, kézelővel és selyemmegkötővel. Bőségét a mély, lev^salatlan hólok adják. Villányi Zsuzsa