Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-09 / 58. szám

nieivűiaa 1988. március 9., szerda Kétszázhuszonöt éve született William Cobbet (1763—1835) ha­ladó angol újságíró, kispolgári radikális politikus és író. Sze­gény, földműves családból szár­mazott, de tehetsége révén ta­nulni tudott. Tizenkilenc éves korában Londonba ment. ahol egy ideig ügyvédi irodában dol­gozott. majd katonának állt. Elő­ször a katonák érdekében emel­te fel a szavát, s amikor ezért üldözni kezdték, 1792-ben kiván­dorolt Amerikába. Később visz- szatért hazájába és sikeres új­ságíró lett: találó, tömör stílu­sával, s határozott egyéniségé­vel hamarosan az angliai köz­élet jelentős figurája, a Politi­cal Register című lapjával a fej­lődő angol radikális mozgalom vezetője (1832-ben képviselővé is választották.) Korábban bátor írásai miatt többször elítélték és bebörtönözték. Noha nem értet­te meg a munkásosztály forra­dalmi szerepét. Marx és Engels mégis ,,a néptömegek ösztönös védelmezőjének” nevezte öt. Ra­dikális. antifeudális publiciszti­kai munkásságából kiemelkedik országjáró útjának mindmáig olvasott naplója. Működése az angol munkások politikai har­cainak első időszakára esik. s bár nem volt. alkotó elme, hí­ven tolmácsolta az angol mun­kásosztály kívánságait, s kife­jezésre juttatta az elnyomójuk ellen érzett gyűlöletüket. A Nap kél: 6.10 órakor, nyugszik: 17.40 órakor. A Hold kél —,— órakor, nyugszik: 8.01 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon FRANCISKA nevű kedves olvasóinkat! A latin Franciscus. azaz a Fe­renc női megfelelője. így jelen­tése a francia nép nevére utal. dkj[ldőjárás Várható időjárás ma estig: Délen, délkeleten többször erő­sen felhős idő lesz. gyenge eső. futó hózápor vaiószínü. Másutt változóan felhős lesz az ég, szá­mottevő csapadék nem várható, legfeljebb egy-egy futó hózápor lehet. A gyakran erős, időnként viharos északnyugati szél észak­keletire fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul. Bűn az élet... — Melyik a legveszélyesebb betörötípus? — kérdezi Dobos alezredest Moldova György író legújabb ri­portkötetében. amelyet folytatásokban közöl a Magyar Nemzet. — A bűn és az utazás mindig összefüggött — mond­ja később Dobos őrnagy..., aki úgy tűnik az író leg­főbb segítője volt rendőrségünk műhelytitkainak fel­tárásában. Az 54. részlet rosszat sejtet, lehet a kész­séges rendőrtisztet a könyv végére teljesen lefokozzák? (pe.) — CSÖKKENŐ FORGA­LOM. Az év eleji áremelke­dések miatt az idén a tava­lyinál kisebb forgalomra számít a ruházati kereske­delem. A szakemberek úgy vélik, hogy az emberek el­sősorban a ruházkodáson igyekeznek spórolni, ezért a tavalyinál 4 százalékkal ke­vesebb mennyiségű termék eladásával számolnak. Ügy kalkulálnak, hogy mind töb­ben otthon szeretnék majd megvarrni a divatos holmi­kat, ezért több méterárura lesz szükség. — RENDHAGYÓ KIÁLLÍ­TÁS. Mischitz Veronika, hat­éves düsseldorfi kislány ál­lítja ki rajzait március 10. és 20. között az Egri Ifjú­sági Házban. Az ifjú mű­vészt és alkotásait a Mozgó Világ decemberi számában már bemutatta. Az egri tár­latot P. Szűcs Júlia, a fo­lyóirat főszerkesztője nyit­ja meg csütörtökön délután fél 5-kor. — KÖLTÖVENDÉG A FŐ­ISKOLÁN. Ma este az egri Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskolán Nagy Gáspár költő, a Bethlen-alapítvány titkára találkozik a közönséggel. A program 19 órakor kezdő­dik. — TÁNCISKOLA EGER­BEN. Társastánctanfolyamot indít kezdőknek Egerben a Megyei Művelődési Központ. A foglalkozásokat szakkép­zett táncpedagógus vezetésé­vel. szombati napokon, dél­után 3-tól 6 óráig tartják. Az első foglalkozásra március 12-én kerül sor, bővebb in­formációt az intézmény mun­katársai adnak. — MEGJELENT A CÉLOK. A KISZ KB Egyetemi és Fő­iskolai Tanácsa kezdemé­nyezésére — a Magyar If­júság mellékleteként — az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalat gondozásában or­szágos terjesztésű felsőokta­tási sajtóorgánum jött létre. A Célok című közéleti lap — mély évente tíz alkalom­mal jelenik meg — elsősor­ban a felsőoktatási közvéle­mény számára kíván fóru­mot biztosítani, s az oktató­kat, hallgatókat egyaránt érintő és érdeklő kérdések­kel foglalkozik. — HORGÁSZOK ZÁR­SZÁMADÁSA. Zárszámadó közgyűlésre várja több mint 500 fős tagságát az Ezüst Ponty Horgász Egyesület már­cius 13-án délelőtt fél 9 órá­ra. A helyszín a Poroszlói Móricz Zsigmond Művelődé, si Otthon lesz. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: ll-ooo. gyermekorvosi ügyelet: este 19 órától holnap reggel 7.43 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. köjál-készenlét egek­ben : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-1.33-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet- rögzítőn lehet bejelentést tenni. MÁRA Harlekin-bemutató Üjabb bemutatóval örven­dezteti meg ifjú nézőit az egri Harlekin Bábszínház, a Gárdonyi Géza Színház ta­gozata. Március 11-én, pén­teken állítják közönség elé először a Meseerdő című da­rabjukat, a bemutató elő­adás pedig 13-án, vasárnap délelőtt 10 órakor követke­zik. Elsősorban a kicsik szó­rakoztatására gondoltak, hi­szen először Novotny Vilmos Tüske játszani akar, majd Garai József—Ambrus Fe­rencnél A három kismalac című művét láthatják az ér­deklődők. Közreműködnek: Balog Ági, Golen Mária, Ha- vassy György, Kiss Árpád, Stuth Zsuzsa és Tóth Erzsé­bet. A zeneszerző ez alka­lommal is Kátai László, a tervező Lovassy László, sze- nikus Lén árt András és a rendező Demeter Zsuzsa. Az előadások az egri Há- mán Kató Üttörőházban te­kinthetők meg. A nemzetközi nőnap al­kalmából tegnap megyeszer- te ünnepségeken, bensősé­ges rendezvényeken köszön­tötték a szebbik nem kép­viselőit. Ez alkalommal több helyen elismeréseket, kitün­tetéseket adtak át a leg­eredményesebben dolgozó lányoknak, asszonyoknak. A Heves Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézetben Kiváló Munkáért kitünte­tést vehetett át Bíró Sán- dor né, Kozma Józsefné, Pap Lászióné, dr. Papp Ro­zália, és Veréb Tibomé. Miniszteri dicséretben ré­szesült Blayer Ferencné. dr. Beke Imréné. Kovács Józsefné, Nagy Frigyesné, valamint Velkné Rácz And­rea. A Heves Megyei Rendőr­főkapitányságon a szakmai vezetés és a pártbizottság nevében Tarnóczi Sándor rendőr őrnagy, a pártbizott­ság titkára mondott ünnepi beszédet, majd Domoszlai László rendőr ezredes, a me­gyei rendőr-főkapitányság vezetője nyújtott át kitün­tetéseket. A Belügyminisztérium ál­lományában végzett ered­ményes munkája elismerésé­ül a Magyar Népköztársa­ság belügyminisztere a Haza Szolgálatáért Érdem­érem ezüst fokozatával tün­tette ki Jacsó Péterné törzsőrmestert. Kiváló Mun­káért kitüntető jelvénnyel pedig Pécs Antaliié kineve­zett polgári alkalmazottat, ök ketten a Belügyminisz­térium központi ünnepségén vehették át az elismerése­ket. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem ezüst fokozatát kapta még Magyar Károly- né, rendőr százados. Kiváló Munkáért kitüntető jelvény­nyel ismerték el továbbá Csincsik Pálné, Kis Imréné. Mészáros Józsefné és Se­bők Árpádné polgári al­kalmazottak munkáját. A főkapitányság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette ezen kívül Ki­rály Józsefné rendőr alhad­nagyot, valamint Czeglédi Tibomé, Kelemen Jánosné, Mata Miklósné, Molnár Ká- rolyné, Sánta Pálné, Si­mon Istvánné, Szabó An- talné, Szabó Benedekné, Tarnóczi Gyözöné, Vasas Istvánné polgári alkalma­zottakat. TIZENNEGYEDIK ALKALOMMAL „Agria” városismertető verseny Évek óta hagyomány, hogy tavasz derekán Eger­ben megrendezik az „Atg- Irua" városismertető ver­senyt. Idén májusban tizen­negyedszer kerül sor erre a rangos eseményre, amelyre a helybélieket és más vá­rosok, falvak lakóit is vár­ják. A rendezvény célja, hogy minél többen megismerjék Heves megye székhelyének történelmi, irodalmi neve­zetességeit, műemlékeit — azokat is, amelyek nincse­nek annyira központban, és igazából nem tartoznak a főbb látványosságok közé. A „városi túrán” elindul­hatnak természetjáró szak­osztályok, Országos Diák- járó Körök tagjai, KISZ­szervezetek, vállalati dolgo­zók. közép- és általános is­kolai tanutlók is. A felkészüléshez Wellner István Eger című, a Pano­ráma sorozatban megjelent könyvét ajánlják a szer­vezők, Jelentkezni március 31-ig lehet a következő cí­men: Lovász József, 3301 Eger, pf. 184. MA DÉLUTÁN NÉGY ÓRAKOR Kiállításmegnyitó az Egervinnél A Megyei Művelődési Központ, a Hevesi Szemle Galériája és az Egervin szervezésében ma délután 4 órakor nyílik Egerben — a vállalat székházának elő­csarnokában — Bolza Ma­rietta kiállítása. Az alkotó, aki már több rangos tár­laton is szerepelt, ezúttal festményeivel és akvarell- jeivel mutatkozik be. Köszöntőt mond dr. Far­kas András galériavezető, majd a művész beszél mun­kásságáról, műveiről. Kerékpárút Kápolna és Kál között Köztudott, hogy a balese­ti hírek között nem egy ar­ról számolt be: kerékpáros az áldozat. Hogy ezeket a halálos, vagy sérüléses ese­teket elkerüljék, megelőz­zék, a káli nagyközségi ta­nács például úgy döntött: kerékpárutat építenek a te­lepülés három része között. Az elmúlt év végére elké­szült a töibb mint két ki­lométer hosszú betonozott „csík” a közút mellett. Az építési költségeket a közös tanács, illetve a Miskolci Közúti Igazgatóság fedezte. Együtt keresik a lehetőségét annak is, hogy folytassák az építést, miután mind a biztonságos közlekedés, mind a lakosság igényli ezt. 3S Vételi Eladási árf. 16« egys. Ft-ban Angol font 8 342,50 8 858,54 Ausztrál doUár 3 390,03 3 599,73 Belga frank 131,78 139,94 Dán korona 721,28 765,90 Finn márka 1 142.53 1 213,21 Francia frank 813,81 864,15 Görög drachma a) 33,70 35,78 Holland forint 2 453,89 2 605,67 fr font 7 347,31 7 801,79 Japán yen (1000) 361,45 383,81 Jugo. dinár (1000) 29,23 31,03 Kanadai dollár 3 710,30 3 939,80 Kuvaiti dinár 16 848,23 17 890,39 Norvég korona 731,44 776,68 NSZK márka 2 753,99 2 924.33 Olasz líra (1000) 37,37 39,69 Osztrák schilling 392,17 416,43 Portugál escudo 33,61 35,69 Spanyol peseta 41,07 43,61 Svájci frank 3 327,45 3 533,27 Svéd korona 776,96 825,02 USA dollár 1 650,11 4 937,75 ECU (Közös P.) 5 699,36 6 051,90 a) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1000-es. Hidegtálak nőnapra a csebokszári ABC-ben — DZSESSZKONCERT. Kon­tinentspiel címmel Binder Károly dzsesszkoncertjét ren­dezik meg csütörtökön a Gyöngyösi Mátra Művelődé­si Központban. A zongorista este 7 órától szórakoztatja a közönséget. A Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat és a Csebokszá- ri-lakótelep nagy ABC-áruháza között hosszú évek óta jó a munkakapcsolat. Ennek köszönhető, hogy rendszeresen ren­deznek itt árusítással egybekötött termékbemutatókat. Tegnap a nőnapi hidegtál- és édességbemutató keretében a Strand étterem termékei kerültek a hűtőpultokba, hogy az ünnepi asztal választékát gyarapítsák (Fotó: Koncz Jánosj Lapunk napirendjén Füzesabony Fórumsorozatunkban leg­közelebb Füzesabony Városi Jogú Nagyközségről és kör­zetéről lesz "szó. E hét vé­géig várjuk olvasóink kér­déseit, észrevételeit. A fel­vetéseket továbbítjuk a tele­pülés vezetőinek. Válaszai­kat lapunk március 22-i számában közöljük. Levelei­ket kérjük, a következő cím­re postázzák: 3300 Eger, Be­loiannisz u. 3., Népújság szerkesztősége. Hívhatnak bennünket telefonon a 13-fi44-es számon is. flle/iui/aq na Tudomány és művészet Egykori dobós diákok cse­rélték ki tapasztalataikat a mostaniakkal tegnap az eg­ri Dobó István Gimnázium­ban rendezett Népújság-he­tünkön. Ezenkívül az érdek­lődők meghallgathatták egy fizikus előadását, találkoz­hattak Zsiborás Gáborral, az FTC futballkapusával (róla mai számunk sportoldalon olvasható írás) és beszélget hettek a Napoleon Boulvard zenekar tagjaival. Ma tovább folytatódik az eseménysorozat. Mint a hét minden napján, úgy ma is megtekinthetők az iskolá­ban nyílt kiállítások. A könyvtár adott helyet a XVI—XVIII. századi vég­vári fegyverekből készült gyűjteménynek, az első eme­leten pedig a külföldi diá­kokkal folytatott levelezés anyagából látható ízelítő. Délután találkoznak az ol­vasók Zsoldos Péter íróval, aki számos tudományos-fan­tasztikus könyvsiker szerző­je. Tóth Béla, a Mokép pro­pagandaosztályának vezető­je az idei év mozi- és videó- filmjeiről beszélget az ér­deklődőkkel. (A szakember­rel lapunk 4. oldalán készült interjú.) A nap zárásaként állandó vendégünk, dr. Far­kas Márton szülész-nőgyó­gyász főorvos tart diavetí­téssel egybekötött tájékozta­tót a korszerű fogamzásgát­lásról. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapéllátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Vyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ’ dr — HU ISSN 0133—0705 Elismerések a nőnap alkalmából

Next

/
Oldalképek
Tartalom