Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-01 / 51. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. március 1., kedd EGY RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS KAPCSÁN Eger építészeti arca Egy lehetséges változata a Megyei Könyvtár Farkasdy Zoltán, tanszékvezető egyetemi bővítésének tanár (Fotó: Perl Márton) Rendhagyó kiállítással kezdték az esztendőt a Megyei Könyvtárban. Négy építész- hallgató diplomamunkáját mutatják he. Az esemény aktualitását az adja, hogy közülük hárman az egri bibliotéka tervét készítették el. A három elképzelés, a Kálmán Kingáé, Rozsnyai Nóráé és a Tóth Iváné szimpatikus, ám eltérő megoldást kínál az intézmény funkciójának megfelelő — és ez köztudott —, egyre sürgetőbb felújításához. Mivel szokatlan az efféle ' tárlat, a megnyitó is igazi esemény volt. Alkalmat adott az alkotóknak és a helyi építészeknek az eszmecserére. Farkasdy Zoltán, a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Kara középülettervező tanszékének vezetője is ezért látogatott Egerbe. Jó alkalom adódott, hogy megkérdezzük az oktatás és a gyakorlat kapcsolatáról, Eger építészeti fejlődéséről. — Tanár úr, mennyire szokványos, hogy ilyen konkrét diplomafeladatot adnak végzős hallgatóiknak? — Mindenféleképpen az a szándékunk — s ez jó évtizede így van tanszékünkön is —, hogy élő, aktuális problémára készíttessünk terveket. Ez alkalmanként konfliktushelyzeteket is teremt. Amikor elmennek a mi leendő kollégáink a kijelölt helyszínre, s felderítik a terepet, fölveszik a kapcsolatot az ott dolgozókkal, az ő elképzelésük léptékében, célkitűzésében nem mindig találkozik a már eleve kialakult. hivatalos állásponttal. S ez vllen néha bizony tiltakoznak! Ez most sem volt másképp. Hozzáfűzném, hogy mi egy, a valóságot modellező tervezési gyakorlat kiadásával nem azt szeretnénk, hogy a hallgatók a hatósági gyakorlattól befolyásolt nézeteket rajzolják fel. Sőt! Ha ezt tennék, mi lebeszélnénk róla őket. Azt kérjük, hogy saját fejük szerint, a korrektoraik segítségével, a tanultak szellemében próbáljanak a településbe illeszkedően, a helyszínen megismert életkörülményekhez igazodva feleletet adni. — Nem is fordult elő az elmúlt időszakban, hogy egy diplomatervet megvalósítottak? — Nagyon szigorú leszek. Még nem esett meg Magyar- országon, hogy akár egy több évtizedes gyakorlattal rendelkező szakember díjnyertes tervpályázata úgy valósult volna meg, ahogy meghirdették. Ennek persze, mélyebb gyökerei is vannak: 02 ország általános építészeti kulturáltsága nem egyezik a korszerű elképzeléseket leginkább képviselő fiatalok igényeivel... Természetesen ennek a korosztálynak van hozzá a leginkább joga, hogy kritikusabban szemlélje a már elfogadottat. — Ugyanakkor ez azt is jelentheti, hogy az így nevelt, bátorított tanítványok, kikerülve az egyetemről, az első önálló terv engedélyeztetésénél éles konfliktushelyzetbe kerülhetnek... — Ebben megegyezik a véleményünk. Ez némiképp kapcsolatban van e területet jelenleg jellemző, zűrzavaros állapotokkal. Egerben azonban — azt hiszem — mégsem aktuális erről beszélni. Több mint tízszer jártam már itt, legutóbb két éve, s az a benyomásom, hogy az eltelt időben ez a település megtartotta sajátos bensőségességét. A menetrendet tanulmányozva, azt szoktuk mondani, hogy „kiesik a fővonalból”. Ezt jó értelemben hangsúlyozom. Nem akar mindenki „átgázolni” rajta. Ebben talán hasonlít Szigligethez, amely azért tudott intenzívebben, szebben fejlődni a többi, Balaton környéki helységhez képest, mert nem átutazóhely, hanem oda meg kell érkezni. Ezt érzem itt is nagy előnynek. Ettől csodálatos légkörű ez a hely. — Mi a véleménye a megyeszékhelyünkön lezajlott változásokról? — Ügy látszik, hogy a belváros területén szerencsésen átvészelték a felújítás nehézségeit. Élettelivé vált, „feldúsult" a gyalogosrészekkei, akár a piaccsarnok vagy a főutca környékét nézzük. Ezek mind jelentős, pozitív értékek. A szakemberek kiaknázták azokat a lehetőségeket, amelyek a szép kis terekben, utcákban eleve adottak voltak. A vár környékének alapos rendezése is azt bizonyítja: a rekonstrukció jó úton halad. Ám van, ami zavaró! Ha budapesti példával megvilágítanám, az itteni „Rózsadomb”. — Minden bizonnyal az almagyar-dombi lakóházakra gondol... — Ezeknél az építkezéseknél nem is szakmai, sokkal inkább társadalmi problémát látok. Az átgondoltság hiányát, a kivagyiságot. Pedig egészen fantasztikus. nagy dolog lehetne. De mégsem az. Pontosan azok az elemek hiányoznak az épületegyüttesről, amelyek a valódi igényesség ismérvei, hogy szerényen, hosszú életre szólóan jöttek volna létre. Itt, a belvárosban, a történeti épületek részletei bizonyítják azok formagazdagságát, tartósságát. A díszítéseket, íveket is az egykori mesterek úgy alakították ki, hogy szerkezetként sem mennek tönkre. Az Almagyar-domb Valóban jelen társadalmunk hű tükörképe. Mutatja a sietséget. kapkodást is, ami tetteinket jellemzi. Hova rohantak úgy, hogy nem volt idő megfontolni, hogy például a lámpaoszlopok egy sorban álljanak? Mindezt nem az építészek hibájául rovom fel. összegezve, ezt a városrészt nem építették előre átgondoltan. Arról nem is szólva, hogy jóformán alig van infrastruktúra. — Két esztendeje, mikor itt jártam, a tetemvári rész rendezéséről konzultáltunk. A térség teljes rekonstrukcióját terveztük, üzletekkel, szolgáltatásokkal együtt. Az időközben elhunyt kolléganőnk, Dér Béláné szervezésével indult ez. A mi végzős hallgatóink közül többen készítettek diplomamunkákat e területre. A Nemzetközi Építészszövetség négyévente megrendezett kongresszusán nagy nemzetközi sikerük volt. — Reméljük, az egri könyvtár most bemutatott terveinek hazai közönségsikere lesz .., Jámbor Ildikó JAN BRZÓZKA: Kulcscsörgés ébresztette a házigazdát az ebéd utáni szunyókálásból. de továbbra is fekve maradt, mivel azt gondolta, bizonyára a felesége jött haza a piacról. Kis idő múlva azonban valósággal kővé meredt, amikor egy fekete álarcot viselő férfi lépett a szobába. Igaz, ő is meglehetősen csodálkozó szemeket meresztett. — Maga itthon van? — Ledőltem egy kicsit ebéd után. Kihez van szerencsém? — Engedje meg, hogy bemutatkozzam ... — udvariasan meghajolt, aztán hirtelen éles hangra váltott. — Még mit nem? Csak semmi bizalmaskodás! Elvégre én betörni jöttem ide! — Betörni? Nem értem ... — Hát nem látod, te fajankó? Elég a szóból, kezeket tarkóra! — Miért rögtön tarkóra, nem lehetne inkább ... — Pofa be! Várj csak, mindjárt móresre tanítalak ... Az ördögbe is. hol a pisztolyom? ... Megvan! 1 — Ismerem ezt a típust, a fiamnak is ilyen van. — Kuss! Azt hitted, igazi pisztollyal mászkálok? Hátra a mancsokkal! Biztos, ami biztos, összekötöm a kezedet. A házigazda kénytelenkelletlen engedett az erőszaknak. mi mást tehetett volna. A betörő kutatni kezdett a lakásban. — Hová dugtad? — keresgélt tanácstalanul összevissza. — Semmit sem dugtam el. — Hogyhogy semmit? Hol tartja az asszony az ékszereit? — 'Nincs neki. — Eladtátok mi. gazfickók? Akkor ide a lóvét! — Nem értem... — A Pénzt, te ökör! De főleg a valutát! Hová dugtad? — Őszintén bevallom, nem sok maradt belőle, és azt a pár fillért is magával vitte a feleségem a piacra. — Te jó ég, megőrülök magától! Mindegy, elviszek mindent. ami mozgatható. Nini. itt egy magnó... — Nem működik ... — Hát persze ... — Tényleg nem működik. Próbálja ki! — Ember, ne hozzon ki a sodromból! Hol tartja a szőrmét, a bundákat? — A szekrényben. hol máshol. De már mind régi, molyrágta... A betörő magába roskadt. Lerogyott a házigazda mellé a kanapéra. Reszketett a keze, és szaggatottan vette a levegőt — Sehogyan sem tudok zöldágra vergődni magával. — Iszik egy kortyot? — kérdezte együttérzően a házigazda. — Köszönöm, nem. Rögtön elmúlik. Egy kicsit felidegesítettem magam. — Ne vegye annyira a lelkére! Nem mindig sikerülnek a dolgok ... — Uram, nekem még soha nem volt szerencsém. Pedig már mit meg nem próbáltam! — Régóta űzi a hivatását? — Ez az első próbálkozásom. — Akkor maga valóban peches ember — mondta részvevőén a házigazda. — Peches? Ezt inkább átkozott balszerencsének nevezném! Ilyen szerencsétlen vagyok születésem óta. — Nagyon szeretnék magán segíteni, de higgye el... — Nincs szükségem kö- nyörületre! — Pedig a nyolcadikon lakik egy felfuvalkodott pojáca ... Reggel elutazott, a salát szememmel láttam. — Én is láttam. Azt hittem. hogy maga volt. — Ugyan, én a hetediken lakom. — Látja, milyen mamlasz vagyok? — Megesik az ilyesmi, egyszerű tévedés az egész. — Köszönöm, hálásan köszönöm. Alkalom adtán viszonozni fogom. — A betörő megszorította a házigazda kezét, és szökdécselve fölrohaht a nyolcadikra. A házigazda örült, hogy ismét segített egy embertársán. és megnyugodva újból álomba merült. Jó cselekedetekkel igyekszik ugyanis megőrizni erkölcsi tartását — és az iménti tette immár sorban az ötödik volt. (Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán) Megkésett elégtétel A fiatalok zöme nem ismeri Csathó Kálmán nevét és sokrétű munkásságát. Hadd tegyem hozzá gyorsan, hogy ebben nem ők a ludasok, hanem a 40-es évek végének és az ötvenesek elejének vaskalapos, rigorózus, merev, magvas értékeket könyörtelenül elutasító irod, lompolitikája. Az egyértelműen tehétsé- ges szerzőt mindenekelőtt — akkoriban ez nagy véteknek számított — polgári szemlélete miatt hibáztatták, meg Is született az „ítélet": száműzték — illetve ezt szerették volna — a hazai literatúra berkeiből. Azóta szerencsére sok víz folyt le a Dunán, azaz korrigáltuk ezeket a vaskos bakikat, rehabilitáltuk a méltatlanul „leszázalékolt" életműveket, köztük az övét is. Kellett ez a kései elégtétel. Annál is inkább, mert gazdagodtunk általa. Erről győződhettünk meg szombaton este, amikor egyik színművének, a Fűszer és csemegének frappáns adaptációját élvezhettük. A bemutató rádöbbentett bennünket arra, hogy miről mondtunk le. Nem vitatjuk, hogy ez a színpad világában tökéletesen eligazodó személyiség ezer szállal kötődött egy letűnt korhoz, ahhoz az időszakhoz, amelyhez nekünk már semmi közünk. Az sem kétséges, hogy óvakodott a mélységeket kutatni, vagyis többnyire megelégedett a felszíni jelenségek ábrázolásával. Erre rendeltette indíttatása. ám az is tény, hogy kivételes adottságai nemegyszer túlszárnyalták ezt a szintet. Ráadásul elsajátította a mesterség valamennyi fortélyát, irigylendő rutinja folyvást átsegítette a pillanatnyi buktatókon. Ezeket a nem mindennapi kincseket csodálhattuk meg legutóbb. Sablonosán rajtolt, ám mesterien bonyolította a cselekményt. Emellett olyan figurákat teremtett, amelyekkel más kosztümben, jelenünkben is találkozhatunk. Felvonult előttünk a szorgos, a hivatásáért ' rajongó, öreg kereskedő. Szembesültünk gyermekeivel, a hasonló alap. állású Vilmával, az urizáló, a pazarló, a nem éppen jel- lemes Aladárral, aki már- már eltékozolja a nehezen szerzett családi vagyont. Szimpatikussá vált számunkra Mácsai Márton, az ügybuzgó segéd, aki végül is megmenti a kátyúba jutott famíliát. Mi tagadás: a kifejlet happy and-be torkollt. Valljuk be: nem bántuk, mert néha illúziókra is szükségünk van. Nem is ritkán. S ne feledkezzünk meg még egy tanulságról. Most az a gyakorlat — tisztelet a kevés kivételnek —. hogy kellő felkészültség híján formálódnak az íróasztal-foganta- tású produkciók. Akik erre esküsznek, azt hirdetik: az egész attrakcióhoz nem kell más, mint egy írógép és számos kéziratpapír. Ök mindenesetre okulhatnának egykori elődjük példájából. Javukra válna . . . Vámos Miklós csevegése Egyértelműen tetszik Vámos Miklós rendszeres könyvszemléje. Nevezhetjük ezt kedvcsináló csevegésnek, stílusa ugyanis efféle képzeteket kelt. Valójában ennél jóval többről van szó. Ajánlásai rövidek, tömörek. szellemesek, nélkülözik a tudorkodást, az önmutogatást, a komolykodást, a szakzsargont. Mindig a legfontosabbat ragadja meg és emeli ki. Tegnap angliai honfitársunk, Mikes György Papucsban cint ű kötetét méltatta, utalva a humorista sajátos egyéniségére, irályának markáns vonásaira. Szomorkásán, némi iróniával azt is megemlítette, hogy többnyire megfeledkezünk azokról, akik megérdemelnék a babérokat. Nemcsak elhunytuk után, hanem akkor is, amikor még köztünk vannak, amikor örülnének az indokolt főhajtásnak. Ügy vélem, ennyi is tudatosíthatja, hogy ez a vállalkozás aligha lesz tiszavirágsorsú. hiszen olyan misszió, amely mással nem pótolható. Ráadásul olykor mementó is. Méghozzá mindannyiunk számára. Pécsi István TÍZET DÍJAZTAK Alkotó ifjúság pályázat az oktatásban A Művelődési Minisztérium felhívása alapján, a Heves Megyei Tanács művelődési osztálya és pedagógiai intézete az elmúlt esztendőben is meghirdette az Alkotó ifjúság pályázatot az oktatásban dolgozóknak és tanulóknak. A beküldött munkákat értékelték. Huszonhat pályázat érkezett be, s ebből tízet találtak díjazásra érdemesnek. Több kollektíva, így például egy 21 hallgatóból álló főiskolai csoport is nevezett. A számítástechnika területén három kiemelkedő művet értékeltek. Első helyet szerzett Ivanics József, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanára. Számító gépes programok a matematika- és fizikaoktatás segítésére című dolgozatával. Ugyancsak első díjas lett dr. Forgó Sándor főiskolai adjunktus, valamint Zsabka Edit és Zay Andrea pályázata, a Ho Si Minih Tanárképző Főiskoláról. Környezetvédelmi hangosított diasorozatuk az audiovizuális szemléltetés terén jelent előrelépést. A hobbi kategóriában Braun Lászlónak, a hatvani Bajza József Gimnázium tanulójának Juhász Gyula- portréja bizonyult legjobbnak. A betörő
