Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-31 / 77. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1988. március 31., csütörtök EGERBEN JÁRJ Schirilla a dolgok mértékéről Nyurga, bozontos hajú, megnyerő modorú sportember Schirilla György. Legalábbis ezt a benyomást Keltette annak a kötetlen beszélgetésnek a során, amelyet Egerben, a Tanép-szállóban folytatott le, a sajnálatos módon gyér számú érdeklődővel. Pedig egy percig sem unalmas mondan­dója valamennyiünket székünkhöz szögezett. Olyan fájóan aktuális problémákat feszegetett, mint mozgásszegény életmódunk és helytelen táplálkozásunk. Elhangzott több okos, megszívlelendő tanács is az ed digi életvitelükön változtatni szándékozóknak. A több mint kétórás dis­kurzus után készséggel állt az újságíró rendelkezésére. — Hogyan akadt rá a he­lyes útra, amelyet követnie kellett? — Azt, hogy helyes-e, vagy helytelen, az idő dön­ti el- A hangsúly úgv érzem azon van, hogy én hiszek benne. Hogyan is kezdődött? Tízéves lehettem, és ideg- gyulládással nyomtam az ágyat a Mexikói ú^i kórház­ban. Az akkoriban igen el­terjedt Heine^Medin kór ellen kezeltek, mivel a tü­netek erre utaltak. Mozdu­latlanságra kárhoztatva a combom egyre sorvadt és a végén már szinte olyan vékony volt, mint a csuk­lóm. A leginkább azokat a srácokat irigyeltem akik­nek kutyabajuk sem volt, szabadon futkározhattak, kergethették a labdát. Ott a kórházi ágyon fogadtam meg, hogy ha netán vala­milyen csoda folvtán felgyó­gyulnék. mindent megteszek ami rajtam múlik azért, hogy megőrizzem az egész­ségemet. — Azért ettől még mesz- sze volt a Budapest—Moszk­va táv végigfutása . . . — Kamaszként elkezdtem atletizálni és nem is ment rosszul. Húszéves koromra már Í4:15-öt tudtam ötez­ren, amivel vertem az egész akkori magyar élmeaőnyt. Engem mégsem igazán a minél gyorsabb futás érde­kelt. Sokkal jobban meg­mozgatták a képzeletemet a rendkívüli szívósságot igény­lő teljesí tméjnyek, Idő­képp az ember számára iszonyúnak tűnő távolsá­gok legyűrése izgatott. — Melyik ,.produkcióját" tartja a legtöbbre? — A legértékesebb szá­momra a Budapest—Bécs közötti 267 kilométer végig­futása, amelyet 24 óra le­forgása alatt teljesítettem és egy ideig szerepeltem is ez­zel a Guiness-féle rekor­dok könyvében is. Eddig összesen 160 ezer kilométert hagytam magam mögött, más szóval négyszer meg­kerültem volna az Egyenlítő mentén a Földet. Úszásban csak négyezer kilométernél tartok, de ezt hideg, 0—5 fo­kos vizekben tempóztam végig. — Sok embert érdekel ez az utóbbi téma. Miként le­het felkészülni ezekre a je­ges úszásokra? — Ma is, 49 éves korom­ban, minden áldott nap le­úszom a Dunán a Római­fürdőtől az Árpád hídig és ezenkívül öt kilométert ko­cogok. Azért nem többet, mert negyven év fölött a hosszútávfutás kifejezetten káros, mivel erősen koptat­ja az ízületeket. Ezzel az edzéssel a szervezetem a mai napig jó erőállapotban van. Felkészültségem elle­nére, amikor elkezdtem a téli dunai úszásokat, az or­vosok azt jósolták, hogy néhány év múlva mankóval fogok közlekedni. Sajnos, azóta többüket kikísérték a temetőbe. Természetesen számomra sem veszélytelen a téli folyami úszás, főleg az alattomos jég miatt. Ta­valy például majdnem ott­hagytam a fogam Kunszent- mártonnál a Sebes-Körösön. Az egyébként keskeny, de gyors sodrású folyó köze­pén egy ék alakú jégelzá­ródósba kerültem. Hiába próbáltam kikapaszkoni, * a jég pereme minduntalan le­tört súlyom alatt. A bá­(Fotó: Szántó # György) mészkodók eleinte azt hit­ték, ez is hozzátartozik az attrakcióhoz, nem is sejtet­ték, hogy milyen közel a pohárka 'bort, elszív egy- tragédia. A fiaim rohantak el a faluba egy vastag, hosz- szú kötélért, hogy azzal ki­mentsenek. Az utolsó pilla­natban érkezett a segítség. Ekkor már úgy háromnegyed órája tartózkodhattam a jéghideg vízben és vészesen süllyedt a testhőmérsékle­tem. — Köztudott, hogy koráb­ban taxizott. Jeleniga mivel keresi a kenyerét? — A Sportpropaganda Vál­lalat kereskedelmi üzletkö­tője vagyok. Beismerem azonban, hogy életemet nagy szenvedélyem, a táplálkozás- tudományi kutatások töltik ki. A Táplálkozástudományi Intézet orvosával, Rigó dok­torral, időnként a nyakunk­ba vesszük az országot és előadásokat tartunk. A pé­csi orvostudományi egyete­men például akkora volt az érdeklődés, hogy este 7-től hajnali háromig egyfolytá­ban diskuráltunk a hallga­tókkal. — Több publikációja is megjelent már eddig a leg­különfélébb sajtótermékek­ben, sőt könyvet is írt a vegetáriánus táplálkozásról, laehirdetése nem pusztába kiáltott szó csupán? — Először is egy fontos kérdést szeretnék tisztázni. A közhiedelemmel ellentét­ben nem vagyok az egész­ség bajnoka, hús-vér em­bernek tartom magam, aki alkalmanként megiszik egy pohárka. bort, elszív egy­két-cigarettát. Viszont — ami korunkra nem jellemző — mértékletes vagyok, mindig a szemem előtt lebeg egy ősi római bölcsesség: Mo­dus estin rebus, vagyis a dolgok mé|rtélke önmaguk­ban vagyon. Nem ártana manapság sem megszívlelni ezt az intelmet, hiszen táp­lálkozásunk oroszlánrészét az egészségre káros húster­mékek teszik ki. Ez hosszú idő távlatában és mozgás- szegény életmóddal társulva végzetes lehet, mivel a hú­sokban levő toxikus anya­gok képtelenek lebomlani, felhalmozódnak a szerve­zetben és csökkentik annak teljesítőképességét. Hasz­nossága miatt csak ajánlani tudom a minél több sárga­répa, káposzta, vöröshagy­ma. fokhagyma, torma, élesztő, méz és paradicsomlé fogyasztását. Mi vegetáriá­nusok — szemben a bicsér- distákkal — tudomásul vesszük, hogy az emberi szervezet nem létezhet álla­ti eredetű fehérjék nélkül, mert különben fokozatosan leépül. Tojást, tejet, sajtot, túrót stb., mi is veszünk ma­gunkhoz, ám a húsoktól tar­tózkodunk, mint az ördög a tömjénfüsttől. Itt tettünk pontot beszél­getésünk végére. Sietett az állomásra, indult a vona­ta. Ereztem, hogy egy test­ben, lélekben kiegyensúlyo­zott emlbertől veszek bú­csút. Minek is tagadjam, megfordult a fejemben: va­jon mikor lesz ez tipikus, említésre sem érdemes és nem egyedi jelenség? ... Buttinger László ÉRDEKLŐDÉS HIÁNYÁBAN Elmarad alOO órás foci Egerben elmarad az április 6—10. kötöttre tervezett 100 órás kispályás labdarúgás, a. KISZ Eger Városi Bizottsá­ga, mint a rendezvény meghirdetője, megértését kéri mind­azoknak — a vártnál sajnos lényegesen kevesebb — a sportbarátokmak, akik előzetesen jelezték részvételi szándé­kukat. i A 100 órás úszás sikerét látva joggal néztek a rendezők bizakodva a legnépszerűbb (?) sportág, a labdarúgás ha­sonló rendezvénye elé. Az időpont, a jól megszervezett propaganda csak ösztökélhette a megyeszékhely mozgásra vágyó fiatalabb — idősebb — focit kedvelő lakosait, l&égis miért a távolmaradás? Nemcsak ennek a tömegsporteseménynek a kapcsán me­rül fel e kérdés manapság, hiszen országosan meghirdetett akciók szervezői is küszködnék az érdektelenség rende­zői lelkesedést megnyirbáló gondjaival. A. sportot „csinálok" egyre fogyatkozó anyagi eszközeit igyekez(né)nek jól elhe­lyezni, ezért mindinkább megfontolják mire költik a pénzt Az egri KISZ-esek időben felmérték rendezvényük várfcató siker(telenség)ét, s ha a gyakorlattól eltérő módon is, dé „lefújták" a résztvevők számához mérten költséges akciót. — honfi — Csak röviden... Kétnapos továbbképző! sen vettek részt megyénk kézilabda játékvezetői a tardosi sporttáborban. A megjelent húsz játékvezetőt Miklós Sándor, a megyei kézilabda szatkszövetség elnö-, ke köszöntötte, majd hangsú­lyozta a továbbképzés je­lentőségét, s tájékoztatást adott megyénk kézilabda­életéről is. Soltész Iván, az MKSZ játékvezető-bizottsá­gának titkára és Bodó Atti­la, a megyei szövetség jb.- elnöke hasznos előadásokkal segítették a játékvezetők fel­készülését a bajnoki rajt előtt, akik elméleti és fizi­kai felmérésben is részt vet­tek. ★ A közelmúltban véget ért a Gyöngyös és körzete sakk- csapatbajnokság, amelyet nagy fölénnyel a Vak Boty- tyán Szakközépiskola gárdá­ja nyert. A bajnokság vég­eredménye: 1. Vak Bottyán Szakközépiskola 28,5, 2. Vo­lán 20, 3. Építő- és Szakipa­ri Szövetkezet 19, 4. Márkáz 17,5, 5. Városi tanács 16, 6. Berze Nagy János Gimná­zium 12, 7. Szakszervezetek székháza 12, 8. Mikroelekt­ronikai Vállalat 10,5. 9. Er­dészeti Szakmunkásképző Intézet 5,5 pont. ★ Megkezdte a bajnoki sze­replését az Eger SE ifjúsá­gi és serdülő labdarúgócsa­pata is. Az utánpótlás rajt­ja lényegesen jobbra sike­redett, mint a felnőtteké. Eredmények. Ifjúságiak: Kecskemét—Eger 0—1, Eger —Kazincbarcika 3—2. Serdü­lők: Kecskemét—Eger 0—0, Eger—Kazincbarcika 4—0. A Népújság tippjei a 11. já­tékhétre : l. Bp. . Honvéd—Ú. Dózsa i x 2. Pécsi MSC—Tatabánya x 3. Debrecen—Siófok 2 4. Kaposvár—Békéscsaba 2 x 5. Barletta—Udinese I Labdarúgó NB I. Tegnap, a labdarúgó NB I. 19. fordulójában, a követ­kező eredmények születtek: Tatabánya—Bp. Honvéd 1— 0, Békéscsaba—Haladás 1— 1. Vác—Vasas 0—0, Ú. Dó­zsa—Debrecen 2—1, Siófok —MTK VM 1—3, ZTE—Rá­kóczi FC 3—0, FTC—Rába ETO 5—2, Videoton—Pécs 0 —0. 6. Brescia—Bari x t 7. Genoa—Cremonese x 8. Lazio—Lecce i x 9. Modena—Atalanta x 10. Padova—Arezzo l x It. Piacenza—Parma i 12. Sambenedettese— Catanzaro x 2 13. Taranto—Bologna • x Pótmérközések: 14. Vasas—Ferencváros 1 15. Haladás—Váci Izzó 1 x BS. Rába ETO—Videoton i x A bajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 19 11 4 4 29-16 26 2. Tatabánya 19 8 8 3 42-22 24 3. Ü. Dózsa 19 9 6 4 36-21 24 4. Rába ETO 19 10 4 5 30-24 24 5. Haladás 19 79 3 28-20 23 6. Pécs 19 8 6 5 22-17 22 7. MTK VM 19 9 3 7 37-35 21 8. FTC 19 5 8 6 28-26 18 9. Vasas 19 5 8 6 23-25 18 10. ZTE 19 6 6 7 21-23 18 11. Vác 19 5 7 7 21-21 17 12. Siófok 19 6 4 9 25-31 16 13. Békéscsaba 19 4 8 7 16-30 16 14. Videoton 19 3 9 7 19-23 15 15. DMVSC 19 4 6 9 21-34 14 16. Rákóczi FC 19 2 4 13 14-44 8 KÖRZETI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK - GÓLHULLÁS HERÉDEN - KARÁCSOND - ÉRTÉKES ADÁCSI GYŐZELEM Éllovas- „páholás“ Istenmezején Az. egri körzeti labdarúgó­bajnokság I. osztályának leg­utóbbi fordulójában az éllo­vas Egercsehi veresége je­lentette a legnagyobb szen­zációt a hátsó régiókban ta­nyázó Istenmezeje otthoná­ban. Az Egerbakta Egerszó- látról is „elcsente” a kétpon-' tot, viszont a dobogóra „éhes” Andornaktálya erejéből csak egy pontra futotta Mátrade- recskén. Az alsóházi Demjén —Verpelét rangadón az utób­biak örülhettek a győzelem­nek. Eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Istenmezeje— Egercsehi 3—1 (0—6), Heves­aranyos—Felsőtárkány 1—1 (2—6), Makiár—Balaton 3— 1 (7—4), Egerszólát—Eger­bakta 0—1 (1—6), Mátrade- recske—Andornaktálya 3— 3 (0—2), Kisnána—Novaj 1— 1 (1—2), Demjén—Verpelét 1 -2 (1-3). A bajnokság állásai 1. Egercsehi 2. Novaj 3. Egerbakta 4. Andornakt. 5. H.-aranyos 6. Egerszólát 7. Makiár 8. Kisnána 9. Balaton 10. F.-tárkány 11. Istenmezeje 12. M.-derecske 13. Verpelét 14. Demjén 15 13 — 2 64-20 26 15 11 2 2 43-17 24 15 8 3 4 39-23 19 15 7 5 3 29-21 19 15 7 3 5 36-27 17 15 7 3 5 31-25 17 15 7 3 5 33-30 17 15 5 4 6 28-17 14 15 6 1 8 32-27 13 15 3 6 6 12-26 12 15 4 2 9 25-42 10 15 2 4 9 15-39 8 15 3 2 10 12-57 8 15 1 4 10 20-48 6 A Gyöngyös körzeti baj­nokságban a Karácsond Ecsé- den sem tudott kilábalni a hullámvölgyből. Az élbolyt üldöző két csapat, az Atkár és az Adács találkozóján az utóbbiak hagyták el győzte­sen a pályát. A herédiek pa­pírforma-sikert értek el Ró- zsaszentmártonban, győzel­mük mértéke ellenben egy csöppet sem szokványos. Eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Ecséd—Kará­csond 3—0 (—). Atkár— Adács Q—2 (0—1), Heréd— Rózsaszentmárton 7—0 (15— 0), Csány—Visonta 5—0 (2— 4), Boldog—Visznek 1—1 (2 —2). Domoszló—Gyöngy ös­HULLÁMVOLGYBEN A pata 3—0 (2—2), Abasár— Gyöngyöstarján 2—1 (2—1). A bajnokság állása: 1. Boldog 2. Domoszló 3. Karácsond 4. Heréd 5. Adács 6. Atkár 7. Abasár 8. Ecséd 9. Visznek 10. Gy.-pata 11. Szűcsi 12. Csány 13. Gy.-tarján 14. Rózsasztm. 15. Visonta 17 12 5 — 44-14 29 17 10 5 2 37-10 25 17 9 6 2 40-15 24 16 9 3 4 40-17 21 17 9 3 5 27-18 21 16 8 4 4 41-17 20 17 8 4 5 27-21 20 17 7 4 6 28-25 18 17 6 3 8 47-28 15 17 5 3 9 23-38 13 16 4 5 7 27-45 13 16 3 5 8 31-51 11 17 2 5 10 26-42 9 17 3 2 12 24-58 8 16 1 1 14 10-67 3 A versenybizottság a Nagy- füged csapatát kizárta a baj­nokságból. ősszel elért ered­ményeit megsemmisítette, ezért tabellánkon sem szere­pel. A vele kisorsolt csapa­tok ennek következtében sza­badnaposak. ÁLLÁSAJÁNLATAI: HEVES MEGYEI TÁVKÖZLÉSI ÜZEM: Eger, Fellner J. u. 1. Felvételt hirdet számviteli főiskolai végzetséggel rendelkező női munkaerő részére elemző-közgazdász munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a fenti címen. — » EGER—MATRA VIDÉKI BORGAZDASÁGI KOMBINAT: Eger, Széchenyi u. 3. Szakirányú felső- vagy középfokú végzettséggel rendelkező munkaerőt alkalmaz a Hatvani üdítőital Palackozó Üzemébe, művezetői munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet: Hatvan, Köztársaság u. 34. TARTÖSfTÖIPARI KOMBINAT HATVANI KONZERVGYÁRA: Hatvan, Szocialista brigádok tere. Felvételre keres elektroműszerész szakmunkásokat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet fenti címen, a Munkaügyi Osztályon, MÄTRA VOLÁN: Hatvan, Bercsényi u. Felvesz felső- vagy középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező operátort. KAEV 4. SZ. GYÁRA: Karácsond! út 15. Alkalmaz gépészmérnököket vagy gyakorlattal rendelkező technológusokat gyártástervezői munkakörbe; elektromérnököt; gyors- és gépírót. Továbbá felvesz központifűtés- és vízvezeték-szerelő, vízműkezelő; valamint tmk-géplakatos szakmunkásokat. GAGARIN HŐERŐMŰ: Visonta Felvételt hirdet szakirányú végzettségű munkaerők részére számítástechnikai programozó; technológus; árszakértő; meős és közgazdász munkakörök betöltésére. COOPSPED HEVES MEGYEI SZÖVETKEZETI SZÁLLÍTÁSI KÖZÖS VÄLLALAT: Eger, Vécsey-völgy u. Ö7, Felvételt hirdet gépjárművezetői munkakör betöltésére, D-, E-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők eiőnyfien. Jelentkezni lehet a fenti címen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom