Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-26 / 73. szám

TEGNAPRÓL —MÁRA Rleiuiiíaq 1988. március 26., szombat Kilencvenöt éve született Palmi- ro Togliatti (1893—1964) mozgal­mi nevén éveken át Ercoll olasz jogász és publicista, a nemzet­közi és az olasz kommunista mozgalom ismert vezéralakja. Torinóban, egyetemi évei alatt kapcsolódott be a szocialista if­júsági mozgalomba, s 1914-ben lépett be az Olasz Szocialista Pártba. 1919-től szerkesztette az Avanti! torinói kiadását. A. Gramscival együtt részt vett t L’Ordine Nuovo szerkesztésé­ben. a lap körül tömörült for­radalmi csoport vezetésében. Az Olasz Kommunista Párt alapitó tagja közé tartozik: kezdettől tagja volt a párt központi bi­zottságának, 1923-tól már a vég­rehajtó bizottságnak is. Gramsci letartóztatása után ő lett az il­legális OKP vezetője., 1927-től haláláig annak főtitkára. Nagy szerepet játszott a nemzetközi kommunista mozgalomban is; 1924-ben tagja lett a Kommunis­ta Internacionálé végrehajtó bi­zottságának, majd négy évvel később a végrehajtó bizottság elnökségének. Aktívan részt vett az egységfront és az antifasisz­ta népfront elvi kérdéseinek ki­dolgozásában. 1940-től a Szovjet­unióban dolgozott, s 1944 márci­usában tért haza. A Nap kél: 5.35 órakor, nyugszik: 18.05 órakor. A Hold kél: 10.42 órakor, nyugszik: 2.56 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EMANUEL nevű kedves olvasóinkat! ősi héber edetü név és jelenté­se: „isten velünk”. Várható időjárás ma estig: fel hőátvonulások lesznek záporok­kal. Megélénkül, majd megerő­södik a délnyugati, később az északnyugatira forduló szél. Sokfelé kell viharos szélre szá­mítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Az átlag Érdekes, biztosítóreklám fut a televízióban. így kez­dődik: „Vegyünk egy átlagembert. Negyvenéves, van egy lakása és egy autója.” A képen egy nagy két­szintes húz látható a villanegyedben, hatalmas kerttel. Az embernek ettől kellemes érzése támad. Milyen szerencse, hogy nem olvad bele a nagy szürke és sze­mélytelen átlagba ... (Havas) — PÁLYAVÁLASZTÁS. A Heves Megyei -Hadkiegészíté­si és Területvédelmi Pa­rancsnokság ,pályairányítási szolgálata, ma és április 2- án, 10-től 12 óráig felvilágo­sítást ad a katonai pálya iránt érdeklődőknek. Az MSZMP oktatási igazgatósá­gának 103-as szobájában De­li László nyugállományú al­ezredes válaszol a felvető­dött kérdésekre. — FOGADÓNAP. Kócza Im­re országgyűlési képviselő hétfőn újra a választópolgá­rok rendelkezésére áll. Fo­gadónapját ezúttal Nova- jon tartja a községi taná­cson. 13-tól 15 óráig. ORVOSI mim EGERBEN: egri és Eger kör­nyéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyer­mek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Be­járat a patakparti porta felől. Telefon: ll-OOO. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár. Felsőtárkány, Andomaktálya, Bátor. Ostoros. Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos. Nagytá- lya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyer­mekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órá­tól 20 óráig a Technika Házá­ban. köjál-készenlét egek­ben: szombat reggel 8 órától, hétfő reggel .8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenetT rögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖSÖN: központi or­vosi ügyelet szombaton 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont köz­ségei: Gyöngyöspata, Gyöngyös- tarján, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HE­LYE: Puskin utcai gyermekren­delő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ün­nepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VAMOSGYÖRKON: orvoli rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. El­látandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyön­gyöshalász, Atkár. VISONTAN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szom­baton reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta. Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tar­tozó körzet egészségügyi ellá­tását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyele­ti- szolgálata biztosítja. Dom oszló, Kisnána és Vécs (új egészségház, Telefon: 3). községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: körzeti orvo­si ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától, másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan. Ren­delőintézet, Kossuth tér 18. Te­lefon 81-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton 6.30-tól 14-ig, vasárnap és munkaszüneti napon 8.30-tóli n óiráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Tele­fon : U-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET szombaton 08 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti na­pon 08 órától 10 óráig. HELYE Rendelőintézet, Hatvan, Kossuti tér 1*. Telefon: 11-199. HEVES város és vonzáskör­zete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársa- .ság tér 2—4. sz. alatt a fog­orvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szomba­ton. reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzes­abonyban : szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 órá­ig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. Állatorvosi ügyelet: szombaton. 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetke­zet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák .F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan Városi Tanács V. B. Vágóhídja. Tele­fon: 11-901. Hevesi ügyelet: Heves, Főút 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dor­mánd, tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kos­suth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tárnáméra! ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tárná­méra, Boconádi út 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terü­letileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKORHAZI ügyelet • pénteken,. 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. HÉTFŐN ESTE Újra jelentkezik a kábeltévé Az Egri Városi Televízió hétfőn este 18 órától ismét jelentkezik kísérleti adással. A műsorban beszámolót lát­hatnak — többek között — a legutóbbi városi tanács­ülésről, ahol döntöttek a teho eltörléséről is, emellett összeállítást tekinthetnek meg a településen élő fiata­lok mindennapjairól. A programban ezen túlmenő­en helyet kapnak különféle érdekességek és aktualitások Külföldi újságírók Egerben Az új idegenforgalmi sze­zon nyitásának előkészüle­tei során, a Budapesti Ta­vaszi Fesztivál külföldi tu­dósítóinak népes csoportja érkezett a képen látható kü- lönvonattal tegnap Egerbe. Az újságírókat a városházán dr. Bakos Antal tanácselnök-he­lyettes köszöntötte, az „Év­gyűrűk” c. megyei film ve­títése után pedig tájékoz­tatta a település múltjáról, jelenéről. Ezt követően Mis- kolczi László, a megyei ta­nács osztályvezetője széle­sebb körű ismertetést adott szűkebb hazánk vendégvá­ró értékeiről, a tervekről szólva pedig — többi kö­zött — bejelentette, hogy különösen a gyógyturizmust kívánják növelni, az eger­szalók—demjéni vízhaszno­sításra előrehaladott tár­gyalásokat folytatnak oszt­rák partnerekkel. A nemzetközi sajtó képvi­selői a továbbiakban sétát tettek a belvárosban, á helyszínen is megtekintették a nevezetességeket, orgona­hangversenyen vettek részt a bazilikában, végül felke­resték a bormúzeumot. Ünnepi nyitva tartás Napvilágot látott az üzle­tek ünnepi nyitva tartásáról szóló rendelet. Ezek szerint az élelmiszerboltok április 1-jén, pénteken a szokásos nyitva tartással üzemelnek. Április 2-án, szombaton a szokásos szombati nyitva tar­tási rend az érvényes, tehát 13 óráig állnak a vásárlók •rendelkezésére. Április 3-4- én, vasárnap és hétfőn va­lamennyi élelmiszerbolt zár­va tart, kivéve a vasárnap egyébként is . nyitva tartó egységeket. A dohány- és vi­rágboltok a szokásos vasár­napi nyitva tartás szerint üzemelnek ezen a napon. A ruházati- és iparcikk­boltok áruháza április 1-jén és 2-án a szokásos pénteki és szombati nyitva tartást alkalmazzák. Április 3-án és 4-én minden ruházati és iparcikkbolt zárva tart A vendéglátó egységek áp­rilis 2-án a szombati nyitva tartást alkalmazzák, rníg áp­rilis 3-án és 4-én egysége­sen a vasárnapi nyitva tar­tás szerint fogadják a ven­dégeket. A kijelölt vendég­látó egységek tejet, kenye­ret, péksüteményt árusíta­nak. Fiatal pedagógusok parlamentje Ma délelőtt tíz órakor ta­lálkoznak Egerben, a megyei tanács dísztermében a me­gyei közoktatási intézmé­nyekben dolgozó fiatalok küldöttei. Az ifjú pedagógu­sok parlamentjén dr- Kovács János, a megyei tanács mű­velődési , osztályvezetője mondja el kiegészítőjét a résztvevőknek előzetesen írásban elküldött beszámoló­hoz. Az ezt követő hozzá­szólások után sor kerül az 1988—90-es évekre vonatko­zó intézkedési terv megvita­tására. Megkezdődtek a társadalmi munkák (Fotó: Feri Márton) Az Egri Városi Tanács, va­lamint a Hazafias Népfront helyi bizottsága az idén is meghirdette társadalmimun- ka-akcióit. Az elsődleges dél a megyeszékhely minél szeb­bé tétele, a tél nyomainak eltüntetése, a környezet csi­nosítása. Különösen nagy szükség van ezekre a társa­dalmi munkákra manapság, amikor a tanácsi keretek egyre szűkösebbé válnak. Elsőként a középiskolások jelentkeztek, s már meg is kezdték a munkát. a mező- gazdasági szakközépiskolá­sok. A Népkert és a Rókus temető rendbetételére, virá- gosítására, takarítására vál­lalkoztak. A 3-as számú ál­talános iskolások is végez­tek már a Ráckapu téren. a Tanácsköztársaság emlék­művének megtisztításával, közvetlen környezetének rendbetételével. A kicsinyek közül többen azt vállalták, hogy iskolájuk környékét te­szik és tartják rendben. A Csepel Autó Egri Gyárában április 16-án rendeznek kom­munista műszakot, ami szin­tén hasonló városcsinosítási célt szolgál. Eger Város Tanácsa, va­lamint a Hazafias Népfront Eger Városi Bizottsága a to­vábbiakban is várja a város lakóinak. a közintézmények dolgozóinak társadalmi mun­kára való jelentkezését a megyeszékhely szebbé tétele érdekében. Nyári időszámítás, vasárnap 2 órától Március 27-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámí­tás, amikor egy órával előbb­re-"kell forgatni az időmé­rő szerkezet mutatóit. Hiva­talosan hajnali 2 órakor _ kell átállítani az órákat 3 órára. A posta óraosztályá­nak szakértői azonban már A környezetszennyezés helyzetéről Ülést tartott a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa Gubán Dezső elnök veze­tésével péntéken ülést tar­tott Egerben a Szakszerve­zetek Heves Megyei Taná­csa. Az eseményen először Fábryné Dobat flona, az SZMT titkára szólt a megye környezetszennyezési hely­zetéről, majd ajánlásokat tett e gondok megoldására. Ezután Visontai józsefné, a számvizsgáló bizottság elnö­ke ismertette a testület pénz­ügyi gazdálkodásának ta­pasztalatait, majd Farkas Sándor vezető titkár szá­molt be az SZMT két ülése között végzett murikáról. Az ülésen bejelentették, hogy a SZOT elnöksége ße- sze Ilonának, az SZMT nő­bizottsága -elnökének a szakszervezeti mozgalomban végzett eredményes tevé­kenységéért a Szakszerve­zeti Munkáért kitüntető jel­vény ezüst fokozatát ado­mányozta. fl megújuló úttörő- mozgalomról Tegnap délután Egerbe látogatott Varga László, az MSZMP KB, valamint a KISZ KB titkárságának tag­ja, a Magyar Üttörőszövetség főtitkára. Varga László, a Hámán Kató Megyei Üttörőházban úttörő tanácstagokkal és tit­károkkal beszélgetett a meg­újuló úttörőmozgalomról. Tojás- és burgonyavásár a Tszker-nél Egerben a hét végén az aláb­biak szerint alakultak a szabad­piaci árak: a tojás 2,50, a bur­gonya 18, a sárgarépa 15, a zöld­ség 18, a vöröshagyma 16, a fe­jes káposzta 12, az uborka 80. a paprika 4—20, a saláta 16, a retek 8—16, a körte 30, a zöld­hagyma 9, a paradicsom 300, a fokhagyma »0, a sóska 70, a spenót 60, a gomba 90 forintba kerül. A TSZKER standjain ol­csóbban kapható a tojás és a burgonya. .Gyöngyösön: a tojás 2,40, a burgonya 18, a sárgarépa és a zöldség 18, a vöröshagyma 15, a fejes káposzta 10, a kelkáposz­ta 16, a karalábé 20, a paradi­csom 360, a paprika 7—15, az uborka 90, a retek 16, a zöld­hagyma 8, a paraj 60, a sóska 80, a gomba 120, az alma 25. a körte 40, dióbél 240 forint. Hatvanban: a tojás 2, a bur­gonya 16, a sárgarépa 10, a zöld­ség 16, a vöröshagyma 10, a fe­jes káposzta 10% a kelkáposzta 12, a saláta 8, a karalábé 9, a paprika 7, az uborka 100, a re­tek 8, a zöldhagyma 6. a sóska 60, az alma 16, a bab 60 forintért kapható. Hevesen: a tojás 2, a burgo­nya '17, a sárgarépa 10, a zöld­ség 20, a vöröshagyma 14, a fe- jes káposzta 10, a kelkáposzta 13, a saláta és a zöldhagyma 6, a fokhagyma 80, a paraj 60, a sóska és a gomba 100, az alma 15 forint. A Zöldért árai: a tojás 2,40, a burgonya 17, a sárgarépa 10, a zöldség 18, a vöröshagyma 16, a fejes káposzta 11, a kelká­poszta 15, az uborka 100, a sa­láta 11,50. a retek 8—16, az al­ma 15, a zöldhagyma 9, a bab 60—70-forintba kerül. A hét vége asztalára sajtos, túrós derelyét ajánlunk. Hozzá­valók a tésztához: 20 deka liszt, 2 tojás, só, a töltelékhez: 20 de­ka tehéntúró, 1 tojás, só, egy csokor kapor, a tetejére 5 deka vaj, 10 deka reszelt sajt. össze­gyúrjuk a tésztához valókat, le­takarva egy óráig pihentetjük, majd késfok vastagságú lappá nyújtjuk. Egyik felére rakjuk a tölteléket, amelyet az áttört tú­róból, a tojás sárgájából, a hab­bá vert fehérjéből és a szárított kaporvagdalékból keverünk -Qsz- sze. Erre ráhajtjuk a tésztalaV üres felét. A közöket ujjunkkal összenyomkodjuk, és derelyemet- szővel kockákra vágjuk úgy, hogy minden derelye közepébe jusson töltelék. Sós vízben ki­főzzük, meleg vízben leöblítjük, és az olvasztott vajban megfor­gatjuk. Reszelt sajttal meghintve tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk! Meseerdő Az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábtago­zata legújabb produkciója a Meseerdő, az óvodásoknak ígér önfeledt szórakozást. A március tizenharmadiki bér­mutató óta csütörtöki és vasárnapi napokon várják a legkisebbeket, akik a mese­erdőben megismerkedhet­nek Tüskével, aki játszani akar, s A három kismalac­cal, ezúttal is szembekerül­nek a farkassal. A legköze­lebbi előadásra március 27- én vasárnap, délelőtt 10 órakor kerül sor Egerben, a Hámán Kató Megyei Űttö- rőházban. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSO LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskolám 3. sz. Igazgató: HORVATH JÖZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705 péntek délben megkezdték az órák átállítását a fővá­rosban. A posta Pontos idő telefonszolgálatának mag­netofonját állítják át leg­utoljára, közvetlenül a nyá­ri időszámítás kezdete előtt. A vasúti pályaudva­rokon a MÁV gondoskodik az órák igazításáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom