Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-23 / 70. szám

A HELYI KEZDEMÉNYEZÉS EREJE II falu háza Bükkszéken A kistelepülések élete egyre nehezebb, hiszen mindenre kevesebb pénz jut. Az oktatás, az egészségügy és a közművelődés mostohagyermekként épp, hogy vegetál, főleg mert kevés központi támogatást élveznek. Ahol nem akarnak teljesen lemondani a művelődésről, a kulturálódásról, ott megkeresik a le­hetőségeket, mozgósítják a belső tartalékokat. Így történt ez Bükkszéken is. Itt nem volt jelentős előrelépés a kultúrában közel húsz éven át. 1987. au­gusztus 20-án viszont megnyitotta kapuit a faluház. Hogyan sikerült e nehéz időben is új intézményt avatni, s milyen célokat tűztek ki. erre kerestük a választ ottjártunkkor. — Az egész község meg­mozdult a Rráf-féle kúria felújítására — tájékoztat Tulák Istvánná tanácselnök­asszony. — Mindenki érez­te, mennyire kellene egy olyan zug, amelyet a fia­talabbak és idősebbek ott­honuknak fogadnak el, aho­vá betérnek beszélgetni: szép környezetben társasági éle­tet élhetnek. — A gondolat milyen mó­don valósult meg? — A földig bontott régi épület helyett valamivel több, mint egy év alatt tel­jesen hasonló újat emel­tünk. Megvalósításához 2,6 millió forintra volt szük­ség: nem győztük volna, ha társadalmi munkával nem segítenek a helybeliek. Jöt­tek a KISZ-esek, általános iskolások, iparosok; bontot­tak, tetőt szedtek, építettek, takarítottak, kuhikoltak, bú­tort pakoltak stb. Közel egy­millió forint értékben já­rultak hozzá. Emellett a me­gyei és a helyi tanács támo­gatására is rászorultunk. A közös építés során is már így mindenki magáénak érezte a létesítményt. Nem csoda, hiszen mesz- sziről kiemelkedik nemes, egyszerű arányaival, fehér falaival, barna zsalugáteres ablakaival, oszlopos ámbi- tusávai az újjávarázsolt haj­lék. Belépve szinte megille- tődik az ember, az ízléses, szerves stílushűségen. A ge- rendázat egészséges fenyő­illata áthatja a termeket. A kövezettől a bútorokig minden míves, precíz. Saját környezetében sem kíván­hat senki jobbat, a boltíves átjárón belépve találkozunk Orbán Gáborral, az intéz­mény vezetőjével. — Épp a háromezer kö­tetes könyvtárat leltározom — mondja bemutatkozás he­lyett. — Kilencvenhét ta­gunk van, ez a lakosok tíz százaléka: főleg iskolások. Nagyon nagy igényt elégí­tettünk ki, amikor elindul­tunk. Főleg az ifjabbak te­kintik magukénak a kínála­tot. — Végigjárva a biblioté­kát, s a kisebb helyiségeket, a száz személyt befogadó nagytermet, megtekintve a műemlék cserépkályhát, a vendégszobát, azaz, ahogy itt nevezik. a csendes sar­kot, az az érzése az ember­nek, hogy ide nem lehet akárhogyan betérni. Szinte Az emberléptékűén helyreállított Práf-kúria fegyelmez a kulturált be­rendezkedés. Hogyan fogad­ják mindezt a betérők? — Az. hogy mindenki bár­mikor használhatja eszkö­zeinket, a színes tévétől a képmagnóig, igen vonzó le­hetőség. Mindent megkímél­nek, akár a sajátjukat. Sőt, előfordul, hogy társasjáté­kokat hoznak, s itt is hagy­ják. Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Szeren­csére a mi törzsvendégeink­nek eszük ágában sincs ki­nyitni a kocsma ajtaját. — Mennyiben számítanak az itt létrejött közösségek­re? — A tizen- és huszonéve­sekre mindig támaszkodha­tunk. Akkor is, ha szórako­zásról. s akkor is. ha komo­lyabb dolgokról van szó. A hely­beliek ötleteire számítunk — mondja Orbán Gábor, a faluház vezetője (fent) ■ér A könyv­tárban ki-ki megtalál­hatja olvasni­valóját (Fotó: Koncz János) Az egész falu megmozdult a faluház építésekor — mondja Tulák Istvánné tanácselnök Már most szóltak az ifjúsá­gi klubosaink, hogy a kör­nyezetük parkosítását, a te­reprendezést vállalják. Ök körülbelül 45—50-en tényleg mindenben a társaink. Pél­dául, amikor ősszel meg­hozták a szenet a kazán­hoz, anélkül, hogy bárki kérte volna őket. szép rend­ben lehordták a tüzelőt a pincébe. Tegnap is itt vol­tunk 11 óráig. Kifogyhatat­lanok jó kedvben, ötletben. Nagy sakkbarátok is van­nak közöttük. A közös hasz­nálatra kitett táblákról nem­hogy eltűntek volna a bá­buk. hanem még több is van. Működik még a számí­tástechnikai szakkör, nép­szerű a videós nap. Kissé viccesen azt mondhatnám, hogy a szülők még nehez­telnek is néha, mert a gye­rekek itt jobban szeretnek lenni, mint odahaza. — Elégedettek-e az eddi­giekkel, vagy van-e olyan réteg, amelyet még nem si­került megnyerniük? — Nem mondunk le a ko­rosabbakról sem. A szá­mukra nyújtott vidám ren­dezvények mellett a politi­kai ankétok, tájékoztatók is népszerűek, s azok lesznek ezután is. A Kék fényből ismert Szabó Lászlóval való találkozásra biztosan sokan emlékeznek vissza szívesen. Azt szeretnénk, ha igazán megfelelnénk a nevünknek A családi programok, a gyermekelőadások is jó szol­gálatot tehetnek. Nem nagy dolgokra gondolunk. Pusz­tán arra. hogy a község la­kóinak igényeit sikerüljön kielégítenünk. Ezért jó, ha megkeresnek bennünket ja­vaslataikkal. Az így közösen eltervezettek könnyebben megvalósíthatóak, s vonz­erejük is jóval nagyobb. Bizony, sok hasonló tele­pülésen örülnének az ilyen művelődési intézménynek! Azonban mindez nem aján­dék. Az egész falu munká­ja benne van. Jó példa ar­ra, hogy ha a saját erejé­vel tisztában van a helyi társadalom, akkor a legne­hezebbnek tűnő terveit is realizálhatja. Büszkeséget, tartást adhat ez. Másként a pénztelenség és a belenyug­vás végérvényesen elsor­vaszthatja a közéletet, a kultúrát. B_ Szabó pál BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL A nyitó hangversenyről Doráti Antal vezényelte a Budapesti Tavaszi Feszti­vál nyitóhangversenyét a Budapest Kongresszusi Köz­pontban. Közreműködött az MRT szimfonikus zenekara és énekkara. Az est két szó­listája Kovács Dénes hege­dűművész és llosfalvy Róbert operaénekes volt a műsor a 'hagyományokat is erősí­tette: Erkel Ünnepi nyitá­nya, Bartók Hegedűversenye és Kodály Psalmus Hunga- ricusa. ^ Első gondolatom szerint élménybeszámolót akartam rögzíteni arról, hogyan is tárja magát a világ elé ma a magyarság, mit tart úgy és olyan értéknek, arnely- lyel ebben a forrongó, oly­kor a lelki szakadék szélén is tántorgó világban még vallomásszerűen kiteríthet­jük érzéseinket, igazainkat a szélesebben, tágasabban értelmezett európai közös­ség előtt. Hiszen már a kül­sőségekből is kikövetkez­tethető a szándék; idegene­ket kérünk betérni hozzánk, ajánljuk a művészeti ágak sokféleségét, házigazdaként megkínáljuk vendégeinket ezzel-azzal. Az első este, az első gondolat azonban a nemzeti tudat és az embe­ri méltóság, az egyetemes és az egyéni vonásokból font koszorú. A jel, ahogyan ez a nemzet 1988-iban felmu­tatja lelkiségét. Egy kicsit a vendégeknek. de legfőképp önmagának. Erkel Ünnepi nyitánya 1887-ből, egy olyan korból, olyan korban ünnepi vissz­hang, az akkor ötvenéves Nemzeti Színház létére, tar­talmára. amikor 48 gondjait, eszméit más fogalmazványok váltották fel. De Erkel mit sem öregedett operái, a Himnusz megírása óta. Tud­ja, hogy a Hazádnak ren- dületlenül-re írott dallamot fel kell kiáltania, ott és ak­kor. az ünnep legközepén, hogy jobb módjában el ne sikkasztaná lényegi elemeit az ország és a nemzet. 1923-ban Kodály a Psal­mus Hüngaricus-szal ünne­pelteti az ötvenéves Buda­pestet. S a XVI. század ke­sergő magyarja által fordí­tott zsoltárps szöveggel megváltja, „sok nyavalyán­kat”, irgalmat, erőt, kegyel­met és még a dallamokban is elmondhatatlan más sor­sot kér ennek a tragikumot oly jól ismerő Duna-táji népnek. De a legtisztább, a leg­ünnepibb hangzat. a legfe­szesebb vallomás ezúttal Bartók Hegedűversenyéből jutott el hozzánk, gyarló maiakhoz. A nép dalaiban elmerülni tetsző rétegeit megérintve írta meg ebben a zenében a hazájától bú­csúzni készülő Bartók a ma­gányról. a hazáról, az önis­meretről és a hazaszeretetről szóló nagy gyónását. Papír­ra vetette; itthon nem is, csak 1943-ban volt módja végighallgatni ezt a meg­rendítő, nagy erejű kiáltást, ezt az idő fölé irányított üzenetet, hogy nem a perc­emberek világa a maradan­dó. Nem azért van a min­dennapi küzdelem igája a nyakunkban, hogy mindent veszni hagyjunk. S ha most azt írom: ezt az országot nemcsak a terület, nép, ha­talom alkotja, hanem azok a szellemi alkotások, ame­lyek a szépség, a tudás, a gondolat és az igazság ere­jével hatnak előre-hátra az időben, akkor csak alkalom­szerűen hivatkozom Bartók Bélára. Mi minden testi és Lelki megkínzatást kellett neki vállalnia, amikor ide­gileg is megszenvedte a hontalanságot; mégis tudta feladatát. Élményünk és megrendü­lésünk másik oka az, aho­gyan Kovács Dénes elzenél­te ezt a művet. Nem akar­juk a nagy pillanat óriási hatását közhelyekkel be­szennyezni, de megint fel­tűnt, bírálandó a minden­napok szürke és szürkítő gyakorlatát, hogy mi csak ünnepi körülményeinkben látszunk hűeknek lenni ah­hoz a nagy vonulathoz, amely legjobbjaink lelki lán­colatában végigkövethető. Zajos hétközeinkben nem tartjuk szükségesnek figyel- mezni arra a röpke érde­kek fölött feszülő világra, amely éltet és megtarthat minket. És itt van ez a Kovács Dénes! Ritkán lép a nyilvánosság elé és most a reveláció erejével hatott, ahogyan ezt a hallatlan fe­gyelmet, szilárd belső tar­tást követő lelki alkotmányt hibátlanul, fáradhatatlanul tárta hallgatósága elé. S ha llosfalvy a mű koncepció­ja szerint drámai hittel hangsúlyozta a kodályi ma­gyarságot, Kovács Dénes azt a tudatot közvetítette, amely- lyel Bartók felmagasította magában ezt a hazát. Azok ellen js, akik annyiszor ké­szek ezt megtagadni. Azo­kért is. akik a so,rs jobbra- fordulásában, hittel biza­kodnak. Négy ország is hallhatta — tévén át — ezt a vallo­mástételt. Hisszük, hogy rádöbbentek, felismerték; az emberi nagyság nincs to­rokhoz, sem határokhoz kötve. Farkas András llfci 11 "" ■■■■■ül EMBEREK VAGYUNK KÖSZÖNTŐ Kedves olvasó! Egy elgon­dolással lépünk ön elé, ne­vezetesen, hogy új, állandó rovatot indítunk lapunk ha­sábjain azzal a szándékkal, hogy a nagy, életbe vágó események mellett észrevesz- szük, meglátjuk és megír­juk életünk apróságait is, legyenek azok szépek, csú­nyák, jók, rosszak. Eddig is megírtuk ezeket, de talán nem rendszeresen. Honnan vesszük témán­kat? Indokolt a kérdés, hiszen ezentúl hetente, kimaradha- tatlanul, meghatározott na­pon és helyen kell megta- lálniok olvasóinknak a be­ígért, a megszokott és re­méljük a megkedvelt rova­tot. Könnyelműen elintézhet­nénk a kérdésre adott vá­laszt az ismert szólás-mon­dással is. amely szerint a téma az utcán hever, csu­pán érte kell nyúlni. A do­log azonban korántsem eny- nyire egyszerű, hiszen az újságírás sokkal bonyolul­tabb mesterség annál, hogy csak úgy, — boci-nesze — fel lehessen csipkedni a té­mákat. Mi komolyan gon­doljuk, és szeretnénk fele­lősséggel valóra is váltani elgondolásunkat, amely re­méljük találkozik majd az ön tetszésével. Annál is in­kább bízunk ebben, mivel a magunk mögött hagyott har­minc esztendő alatt, — régi olvasóink bizonyára emlé­keznek rá — már találkoz­hattak hasonló rovatokkal; Tollrajzok. Sorsok, dolgok, emberek. Egymás között cí­mek alatt. Valamennyi túlju­tott az óvodás korán, szer­zőik dédelgették’ gyarapítot­ták számukat, és ami a leg­fontosabb. a kedves Olvasók egy része megszokta, meg­szerette ezeket az írásokat. Erről levelek tanúskodnak. Űj idők, új célkitűzéseivel lépünk most néhány eszten­dős szünet után ismét a szín­re, nem titkolva, hogy ap­róságaink főhőse továbbra is az ember. Köré szövődnek az események, a bonyodal­mak. a mondanivalók, és ha az első látásra túl egy­szerűnek is tűnne, mi még­is úgy érezzük: bizony nagy fába vágjuk a fejszét. Az ember " változik, tele va­gyunk a mindennapok gond­jaival, amitől megsoványo- dik a verőfényes arc, és megpárásodik a tegnap még csillogó szem. Bizonyos dol­gokat csak menet közben le­het megérteni, elbírálni, és ebben a mi „apróságaink” sem kivételek, mert bonyo­lultak azok is és valóságos visszatükröződésük. hiteles bemutatásuk csakis az élet gyúródeszkáján képzelhetők el. Ha történeteink nem élet- hűek, akkor egyszerűen gyur- maemberékké válnak hő­seink, és legfeljebb rossz já­ték lenne a vállalkozás. El kell szegődnünk a gya­logos emberek mellé ah­hoz, hogy megismerhessük, dicsérhessük vagy kritizál­iwm i un—m—i™-'—— BWHIBMaBKffiWB hassuk őket, és közöttünk — személyi említés nélkül is netán önmagunkra bukkan­junk. Nem tanmeséket ta­lálunk 'ki felnőtteknek, nem is a sztorik kedvéért állít­juk színre szereplőinket, egyszerűen a cselekedeteket tesszük be a mérleg serpe­nyőjébe azért, hogy az ol­vasók fejében, szívében meg­méressenek. Nem az embert bántjuk, a hibákat mutatjuk meg, és boldogan sorjázzuk majd a jobbik énünket is. Mitől lesznek hitelesek, élethűek majdani hőseink? Amennyiben szóban vagy írásban —szokásaink sze­rint — olvasóink közük, hogy névtelen hősök ma va­lóban léteznek, és valószí­nűsíthető cselekedeteiket nem kérdőjelezik meg, úgy hite­lesek lesznek az írások, el-. lenkező esetben le kell ten­ni a tollat. Egyetlen olyan írást sem szeretnénk meg­jelentetni ebben a rovatban, amelynek elolvasása után bárki is azzal dobná félre a lapot, hogy effélék nem is léteznek a valóságban. Mindazonáltal szeretnénk messze elkerülni a tévedhe- 1 tétlenségnek még a látsza­tát is, és ha netán előfor­dulna, hogy szándékaink el- j lenére görbe tükröt tartunk olvasóink elé, kérjük jelez- i zenek nyomban és segítse­nek. Tulajdonképpen e rovat­ban önmagunk megtartó erőinek a felkutatására vál­lalkozunk nevelő és jobbí­tó szándékkal, amely ha, mint olvasmány is kikap­csolódást okoz, mégis gyű- í mölcsözik a munkánk. Manapság nehéz és bo­nyolult az . életünk, az or­szágos. a munkahelyi és a családi gondokból ki sem látszunk, gyakran vagyunk fáradtak, és kevés idő jut az olvasásra. Ha e rovat heten­te egyszer hárompercnyi időre mégis tetszésükre szol­gálna, úgy elértnek tekint­jük célunkat... Szalay István

Next

/
Oldalképek
Tartalom