Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 19., szombat 13. Vasárnap 15 órakor, Eger—Szeged Egy újabb sansz Vajon nekünk, egrieknek, mit tartogat a labdarúgó NB II. vasárnapi fordulója? Örömet, bosszúságot vagy mindkettőt, vegyítve? A városi stadionban vajon hányán lesznek kíváncsiak a találkozóra, foghíjas lesz-e a lelátó vagy többé-kevésbé megtelnek a sorok? Milyen .mérkőzést láthatunk? Futballt a javából vagy langyos, helyzetek, gólok nélküli focit? Kérdések tömkelegé, amely foglalkoztatja most a szurkolókat. Tavasszal első alkalommal lép hazai közönség elé az ESE. Az előzmények ismertek: a Volán ellen vereség, Ajkán egy vérszegény döntetlen. A játék? A fővárosban jól ment, a bányászvárosban viszont csapnivalóan sikeredett. Ezek után holnap jön az egykori NB I-es társ, az örök rivális, a Szeged. Az őszi találkozóra a Tisza partján szívesen emlékeznek. Nem is csoda, hisz 5—1-re verték az Egert. Most a visszavágó következik. Hogy lesz-e visszavágás? Kovács András vezető edző a készülődés kapcsán arról győzködött, hogy minden játékosa kettős elszántsággal készült a szegediek ellen. Fűti őket a bizonyítási vágy, tisztában vannak azzal, hogy a tét nem csupán a győzelem, hanem ennél jóval több ... Nehéz helyzetben van a tudósító. Annak a csapatnak szeretne hírverést csinálni, amelyik az utóbbi időben cseppet sem kényezteti el a szurkolóit. Én mégis megkísérlem a közönségcsalogatást. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert nem hiszem el, hogy ez a társaság csak ennyire képes. A legjobb lenne, ha ezt már most. a vasárnapi rangadón bebizonyítaná. A lelátón ülők igényesek, csak a színvonalas futball reményében hajlandók kizarándokolni a stadionba. A lelketlen, tingli-tangli játék senkit sem érdekel, ráadásul még a bosszúság is elkíséri az embert egy jó darabig. A nézők a vereséget is elviselik, ha a „mutatvány" élvezetes, küzdelmes, lendületes, netán sziporkázó volt. Ám. ha becsapják őket, azért sokáig neheztelnek. Az egriek vasárnap kapnak egy újabb sanszot, hogy a közepesnél jobb jegy kerüljön a bizonyítványukba. Reméljük, élnek ezzel a lehetőséggel! (budai) i A csapatok háza tájáról Nagyszerű rajt Diósgyőrött, meglepő pontvesztés hazai pályán a Nagykanizsa ellen. Így kezdte a tavaszi idényt a Szeged SC. Mint azt .Kutasi László szakosztály- vezető elmondta, a csapat nagy akarással készült a csorba kiküszöbölésére. Változatlanul napirenden van az erősítés — három jugoszláv labdarúgóval tárgyalnak — és továbbra is elsődleges célkitűzésük az NB I. Mivel1 Szabó és Kántor letöltötte sárga lapos büntetését, így újra szóhoz jutnak a Csapatban. Az ESE eben pályára lépő csapat: Leb oniczky — FáIngyen Az Eger Sportegyesülel csatlakozott a megyei ifjúsági és sportosztály felhívásához. igy az ESE rendezvényeit a 14 éven aluliak, a 10 éven felüli idősek és a mozgássérültek ingyen tekinthetik meg. bián, Bogdán, Szabó, Kántor — Takó, Kovács, Takács — Pillinger, Varga, Deák. Az Eger SE a héten a szokásos menetrend szerint dolgozott. Az összeállításnál továbbra sem jöhet számításba Bodolai, Szert és Méhest, viszont Simon, ha úgy adódik, csereként beállhat. Tamás még érzi az Ajkán kapott rúgást, de ennek ellenére vállalja a játékot. Vagyis a tervezett tizenegy: Szabó — Lengyel, Juhász, Fegyverneki, Jávorszky — Smuczer, Tatár, László, Lehnert — Berecz, Tamás. A cserék: Lente, Csendes, Vojtekovszki, Simon és az ifjúsági kapus Tóth F. ,Ki nyeri a színes tv-t? Mint már arról beszámoltunk az ESE Baráti Köre a holnap! találkozó szünetében színes televíziót sorsol ki a pártolótajr- sági igazolvánnyal rendelkezők között. A húzáson még azok is részt vesznek, akik a mérkőzés előtt, a stadionnál vásárolnak egész évre szóló bérletet. A szünetnek más eseménye is lesz. Ekkor adják át ugyanis az elmúlt év legjobb női, férfi sportolójának és legeredményesebb edzőjének járó díjat is. NB III, MÁTRA-CSOPORT Kiesőjelöltek ellen A labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában a 18. forduló mérkőzéseire kerül sor. A listavezető mögé felzárkózott Hatvan az utolsó előtti helyre lecsúszott Hevest fogadja, a két pont megszerzésének reményében. A nagyobb tudás és a hazai pálya előnye a Zagyva-partiak mellett szól. Űjonc csapatunk csak javuló támadójátékkal tudná nyílttá tenni az összecsapást. Mindkét együttes számára nagy a tét: a hazaiak a feljutásért. a vendégek pedig a kiesés elkerüléséért szállnak harcba. A jó pozícióban levő Bélapátfalvának esélye van arra, hogy „pontosan" térjen haza a nehéz helyzetben levő Nagybátony otthonából. Váratlan hazai pontvesztése után a Gyöngyös a sereghajtó Sajóbábony vendégeként lép pályára.* A mátraaljiaktól csak a győzelem számít elfogadható eredménynek. A jobb sorsra érdemes Recski Ércbányászhoz az alsóházból menekülni igyekvő Honvéd Papp J. SE legénysége látogat. A piros feketéknek nagyon oda kell figyelniük erre a mérkőzésre, ugyanis a katonacsapat játékosállománya alaposan megerősödött a téli szünetben, s egy esetleges újabb vereséggel nehéz helyzetbe kerülnének . .. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: Nagybátony—Bélapátfalva (2—2) X, H. Köteles SE—St. Síküveggyár (2—3) 1, Borsodi Bányász—Rorrthány (1—1) X, Hatvan—Heves (2—0) 1, Balassagyarmat—Mád (0—2) X. Sajóbábony—Gyöngyös (1—2) 2, Recsk—H. Papp J. SE (1—0) 1, Edelény—Budapesti VSC (3—6) 2. „Most Budapesten kell bizonyítanom...” Jutta Müller, Katarina Witt és aki kérdez: Peggy Fleming, a női műkorcsolyázás 1968-as olimpiai bajnoka RÖPLABDA NB I. Nem sikerült... Almásfüzitő—Eger SE 3—0 (15, 10, 11) NB I-es női röplabdamérkőzés, Almásfüzitő. V.: ifj. Kiss, Vasák. ESE: Fésűs (7), Seregi (4), Király (5), Győriné (6), dr. Sikéné (6), Nowak (6). Cs.: Dérczi (4), Jozwik (5). Edző: dr. Phan Hong Minh. A játékosok teljesítményét ezúttal Mészáros János, a TSZKER osztályvezetője osztályozta. Ma a Dunavarsánnyal mérkőznek a lányok idegenben. holnap pedig, a labdarúgómeccs után, 17 órakor búcsúzhat a körcsarnok közönsége a piros-kékektől, akik az Álba Volán ellen lépnek pályára. VÍZILABDA OB I. Folytatás: kettős fordulóval Az MNK csatározásai miatt kéthetes szünet után folytatódnak a küzdelmek a vízilabda élvonalában, méghozzá kettős fordulóval. Az egriek ma a Tungsrammal játszanak a fővárosban. Pécsik Dénes szakosztály-igazgató esélylatolgatás közben elmondta: pillanatnyilag az egyik legjobb magyar klubcsapat az ellenfél, négy válogatottal megspékelve, akiknek a semlegesítése külön feladatot jelent. Az előbb elmondottak miatt vérmes reményeik nem lehetnek Máshogy áll a helyzet a holnapi Tatabánya elleni találkozóval. Noha a Bányász sem tartozik a könnyen vehető együttesek sorába, azért itt — fegyelmezett, jó játék esetén — kinéz az egyik pont az egrieknek. A fiatal, tehetséges csatár Tóth ll. Péter mumsszal tíz napig nyomta az ágyat. Jelenleg lábadozik, de — mint a szakvezető elmondta — a következő öt mérkőzésen aligha számíthatnak rá. Boxshow Hétfőn, magyar idő szerint hajnali 4 órakor, a japán fővárosban vfvja nagy csatáját a nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnoki címért Mike Tyson és Tony Tubbs. A három hivatásos okölvívószervezet ranglistájának első helyezettje, a profi világ- bajnoki cím védője, Tyson (21) egy közös tokiói sajtótájékoztatón szűkszavúan csak így fogalmazott: „Én vagyok á legnagyobb bajnok”. Ellenfele, a 29 éves Tubbs ezt nem hagyta szó nélkül: „Azért jöttem ide. hogy megszerezzem a győzelmet, az erőnlétem fantasztikus”. A rendezők legalább 12 menetre számítanak, így taian az 55 ezer japán néző nem hiába fizette ki a borsos (25—770 dollárig terjedő) jegyárakat. Calgary csillaga a 22 esz' tendős Karl-Marx-StadiH színinövendék, Katarina Witt, akinek a női műkor' csolyázásban a norvég Sonja Hennie óta először sikerült olimpiai címét meg' védeni. — Hogyan értékeli második olimpiai győzelmét? — Nagyon büszke vagyok második olimpiai aranyér' memre — mondta, — mert rendkívül sokat készültem a téli olimpiára. — Mennyi ideig dolgozott nagy tetszést kiváltó Carmen-interpretációján? — Nagyon sokáig. Edzőmmel, Jutta Müllerrel megnéztük az operát és a filmet, aztán videón több' szőr is mindkettőt, így most tökéletesen át tudom érezni, hogyan élt és gondolkozott Carmen. Nagyon szeretem ezt a zenét. — A versenyek elején a sajtó nagyon megkritizálta a kűrruháit. Zavarta ez önt? — Egy cseppet sem. Kosz- tümömet a zenének megfelelően alakítottam ki. A műkorcsolyázás számomra elsősorban a szépség és a báj kifejeződése. Ezért a ruhának és a zenének összhangban kell lennie. — Milyen kapcsolatban volt a verseny alatt nagy riválisával? — Sokat beszélgettünk, s Debi Thomas gratulált is nekem. Ezt a tévénézők azonban nem láthatták, mert az öltözőben került rá sor. És Debi még azt is megígérte, bár nem hang' zott nagyon meggyőzően, hogy majd Budapesten re- vansot vesz. — Mit adott önnek a sport? Szombat Asztalitenisz: Női felnőtt csapatbajnokság, Gyöngyös, városi sporttelep, 8. Birkózás: Megyei úttörő szabadfogású csapatverseny, Füzesabony, Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola, 10. Kézilabda: Dobó István- és Bornemissza Gergelv-emlék- verseny, Eger, körcsarnok. 8—19 óráig. Röplabda: GYSE—RTK férfi NB Il-es mérkőzés, Gyöngyös, Vak Bottyán Szak- középiskola, lil. Sakk: Aktív sakk megyei döntő, Füzesabony, művelődési központ, 11 óra. Csapat- bajnokság, befejező forduló Gyöngyös, Építő és Szakipari Ktsz, 9. Sí: Országos sílövőbajnokság, Galyatető, 10. Tömegsport: Üszósportnap Gyöngyös, városi strandfürdő, 8—12-ig. Labdarúgás: HKVSC—Hevesi SE NB III-as mérkő— Jelentős szerepet játszott a személyiségem fejlődésében. Elsősorban a küz~ dőszellemre és az akaraterőre gondolok. Ebben a vonatkozásban rendkívül sokat köszönhetek MüHer asszonynak, aki kilencéves koromtól kezdve nemcsak a sportpályafutásomat, ha' nem személyiségemet is alakította. — Mi volt eddigi sportéletének legnagyobb élménye? — Az 1984-es szarajevói győzelem. Akkor éreztem először, mit jelent az olimpia. és hány ember figyel rám „az egész világon. — Mit jelentenek önnek az olimpiai játékok? — Az olimpiai részvétel minden sportoló legnagyobb vágya. Ami rám különösen nagy hatást gyakorolt, az az, hogy a népeket ősz' szekötő nagy találkozó nemcsak a versenypályákon zajlott. Felejthetetlen marad számomra az a barátság, összetartás és szívélyes viszony is, ami csapatunkat jellemezte. — Hogyan látja a női műkorcsolyázás fejlődését? Sportműsor zés, Selmeczi, 15. Megyei bajnokság (15): H. Gáspár SE—Sírok, szolnoki jv., Pe- tőfibánya—Paküse, Menyhárt. Apc—Poroszló, Szántó. Felszabadulási-kupa, kispályás torna, Gyöngyös, városi sporttelep, 15. Vasárnap Birkózás: Megyei úttörő A-korcsaportos szabadfogású verseny, Gyöngyös, városi sporttelep, 10.30. Kézilabda: Dobó Istvánés Bornemissza Gergely-em- lékverseny, Eger, körcsarnok, 8—15-ig. KAEV-kupa, Gyöngyös, 214-es szakmunkásképző intézet, 9—13-ig. Röplabda: Eger SE—Álba Volán NB I-es női mérkőzés. Eger, körcsarnok, Gulyás. Ferenczy, 17. Sakk: Aktív sakk megyei döntő, Füzesabony, művelődési központ, 11. — Ügy gondolom, hogy edzőm konstruktív ötleteivel és azok művészi meg' valósításával új szakaszt sikerült nyitni a sportág fejlődésében. Olyan sportolóként szeretnék megmaradni a szurkolók emlékezeté ben, aki tett valamit a női műkorcsolyázás fejlődéséért. — Mik a tervei a budapesti vb után? — Nehezemre esne a végleges búcsú a műkorcsolyázástól. Színésznő szeret' nék lenni, ám eddig a sport volt az életem. Továbbra is edzésben maradok, ha talán nem is olyan intenzíven, mint eddig. Így megőrizhetem a formámat, és remélem, hogy még néhány évig megörvendeztethetem a nézőket a jégshow-kban való fellépéseimmel. Ám előbb még Budapest vár, ott kell bizonyítanom, hogy a második olimpiai aranyérmem sem a véletlen műve volt. (A BZ am Abendból fordította: ✓ . Zahemszky László) Sí: Országos sílövőbajnokság, váltók, Galyatető, 10. Labdarúgás: Eger SE— Szeged SC NB Il-es mérkőzés. Eger, városi stadion, Plasek (Lója L., Zvolenszki), 15. Recsk—H. Papp J. SE NB III-as mérkőzés. Osvárt, 15. Megyei bajnokság (15): Nagvréde—Füzesabony, nógrádi jv., Gyöngyöshalász— Selyp, Pest m-i jv., Kompolt —Kápolna, borsodi jv., Tar- nalelesz—Tarnaörs, Birin- csik, Gyöngyösoroszi—Pé- tervására, Rideg. Eger körzeti bajnokság I. osztály (15): Egercsehi—Verpelét, Novaj —Demján, Andornaktálya— Kisnána, Egerbakta—Mátra- derecske, Balaton—Egerszó- lát, Hevesaranyos—Makiár, Felső tárkány—Istenmezeje. Gyöngyös körzeti bajnokság (15): Nagy fügéd—Csány, Vi- sonta—Heréd, Rózsaszent- márton—Atkár, Adács— Ecséd, Karácsond—Abasár, Gyöngyöstarján—Domoszló. Gyöngyöspata—Boldog, Szűcsi—Visznek. MEGYEI BAJNOKSÁG Az első rangadó A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi II. fordulójában kerül sor az idény első rangadójára: a második helyezett Honvéd Gáspár SE a kétpontos hátrányban levő Siroki Vasast fogadja. A nyitányon mindketten váratlanul csak döntetlent értek el szolidabb képességű ellenfelükkel szemben. Véleményünk szerint összecsapásukon bármilyen eredmény előfordulhat. A listavezető Petőfibányának papírforma szerint biztosra vehető győzelmi esélye van az utolsó előtti Párád ellenében. Az apciakat nagyon fűti a visz- szavágás vágya a poroszlói 0—3-ért. A Nagyréde—Füzesabony és a Tarnalelesz— Tarnaörs mérkőzéseken az eredmény alakulásában döntő lehet a hazai pálya előnye. Döntetlenhez közeli eredmény várható a Gyöngyöshalász—Selyp, a Gyöngyösoroszi—Pétervására és a Kompolt—Kápolna (ez utóbbi kettő helyezésétől függetlenül) szomszédvár rangadón. Tippjeink zárójelben az őszi eredmények: H. Gáspár SE—Sírok (0—1) X, Petőfi- bánya—Párád (1—1) 1 Apc— Poroszló (0—3) 1, Nagyréde —Füzesabony (1—2) 1, Gyöngyöshalász—Selyp (1— 1) X, Tarnalelesz—Tarnaörs (1—5) 1, Kompolt—Kápolna (1—1) X, Gyöngyösoroszi— Pétervására (1—5) X. A Hatvan és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ HATVANj Hámán Kató út 1. PÁLYÁZATOT HIRDET ABC-ÁRUHÁZ VEZETŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. Pályázati feltétel: boltvezetői, illetve ennél magasabb szakmai képzettség, illetve élelmiszer-eladói szakmunkás-bizonyítvány. Munkabér: a hatályos jogszabályok szerint, közös megegyezés alapján. A pályázatot írásban és szóban a Hatvan és Vidéke ÁFÉSZ Kereskedelmi Főosztályán Tóth András üzemág-igazgatónál lehet leadni. Érdeklődni ugyanitt a 11-122 29. telefonszámon lehet.