Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 19., szombat MEGYEI PANORAMA 5. Rózsaszentmártoni pillanatképek Dora János műbútorasztalos csak kifogástalan munkát ad ki keze alól Lakatos Lászlóék szép kis büféjét városon is megirigyelhetnék A csípős márciusi szél tisztára söpörte a környéket, szinte hasítani lehetne az éles levegőt. Vakít a Nap, de hiába, melegíteni még nincs ereje, a mátraalji kis faluban fázósan bújnak össze a házak. Rózsaszentmárton. A kertekben még kemény a föld, de a porták előtt az aranyeső már merészen szirmot bontott. Csendes a kora délelőtt, a természet ébredezni tetszik téli álmából, jólesik mélyet szippantani a friss, ózondús légből. Szép a falu. A szélén még kicsiny házikóival, bentebb büszkén magasodó családi otthonaival. Az utcán alig néhányan, ráérősen baktatnak a boltba az emberek. Lusta macska nyújtózik a kertkapu előtt, amott egy borzas kutya vidámat vakkant. Jellegzetes falusi életkép, sokszázat találni hasonlót szerte ez „amulettnyi” hazában. Az igazi arc csak akkor búvik elő, ha közelebbről is megismerkedik az ember az itt élőkkel. Mint megtudjuk, Rózsaszentmárton a Mátraalji Szénbányák bölcsője: 1929-ben nyitották meg az első aknát, s bár a bányát a hatvanas évek végén bezárták, a település ipari jellege megmaradt. A mezőgazdaságnak napjainkra már csak nyomai maradtak, bár a múlt század végéig a fancsalnak nevezett őslakosság még földműveléssel foglalatoskodott. Ma a munkáslakta faluban 2337-en élnek. — Sokan eljárnak dolgozni a bányászatba vagy az azzal ösz- szefüggő iparba, — mondja Szi- lasi József vb-titkár. — A Tho- rez, az ecsédi külfejtés, a petőfi- bányai gépüzem nyújt munka- lehetőséget. A Budaplast itteni telephelye százhatvan helybelinek ad kenyeret, főleg nőknek. Poliészter alapanyagból gyártanak műanyag csöveket, élelmiszer- és vegyianyag csomagoló- kat. A bánya felszámolása óta, 1969-től működik az üzem, évi termelési értéke ma már eléri a 200 millió forintot. A Budapesti Asztalosipari Ktsz vállfaüzemében pedig közel hetvenen dolgoznak. Mint ipari település, Rózsaszentmárton kiemelt ellátásban részesül: hat élelmiszer-, két zöldségboltja van, s megtalálható itt három „apák boltja” is. — Csak a húsüzlettel van gondunk, — veti fel a vb-titkár. — A régi már nagyon gyér, s hiába épült meg novemberben az új, még mindig nem nyitott ki. Pedig már az ittteniek szerint is igencsak illő volna. A tanács 200 ezer forintot adott, a Heves Megyei Kiskereskedelmi Vállalat beruházásában magánszemély építtette. A háromfázisú áramot kellene bevezetni, de az ÉMÁSZ-tól még nem kaptunk választ, a kisker is húzódozik... Ott az a szép épület, kihasználatlanul. Mesterek falva — így is jellemezhetnénk Rózsaszentmár- tont. Szövetkezet, állami vállalat ide nem települ, a szolgáltatást a kisiparosok biztosítják. Négy magánkereskedő,köztük divatárús is, fodrász, kőműves, vízvezeték-szerelő s még számos szakma mestere a helybeliek szolgálatában. A takaros ház tövében ezernyi szerszámmal felszerelt műhely, Dora János műbútorasztalos birodalma: — Úgy hallottuk, akkurátus, precíz ember. Csakis kifogástalan munkát ad ki a keze alól... — Pedig már a hatvankilencedik évemet taposom, de ha nehezebben is megy, dolgozni csak szíwel-lélekkel érdemes. A fővárosban tanultam a szakmát, Molnár Imre keze alatt inaskodtam, harminchétben szabadultam fel. Utána két évig segéd voltam Lőrinciben. — Itteni születésű? — Igen, hamarosan haza is jöttem, a szüleimnek segíteni. Akkoriban még nem járta jó világ. Itt fellendülőben volt a bányászat, csillésként, asztalosként is dolgoztam. Mint házasembert vittek el katonának, négy és fél évet lehúztam, de szerencsésen megúsztam a háborút. Mióta nyugdíjas lettem, azóta itthon asztaloskodom. Most épp a tanács rendelésére készítettem a szociális otthonnak egy szép edénytartót, de magam faragtam a konyhabútorunkat is. — Sokan megkeresik ? — Ma már nem, az emberek a kisebb munkákat maguk is elvégzik, mindenki barkácsol. Meg ezek a modem bútorok mások, mint a régiek... No, azért nem unatkozom, nyulaim vannak, méheim. Jaj, azokkal meg hogy jártam. Az idén méh- mérgezés volt, nagyon megsínylették. Hiányos támogatást kaptunk az ecsédi termelőszövetkezettől... A büfében patikatisztaság, világos csempés falak, a pulton villanymelegítő, óriási kávéstermosz. Hurka, kolbász, hamburger, hot-dog — ez a módi járja a faluban is. Bár ezt a szép kis vendéglátót városon is megirigyelhetnék... — Nagy a forgalom ? — Novemberben nyitottunk, újdonságba megy még az embereknek — mondja Lakatos László, az egyik tulajdonos. — Az átutazók is csak most kezdik felfedezni. Bár most már egyre inkább betérnek ide, van aki megspórolja a főzést, el is viszik az ebédet. Ha lehet kapni, a sláger a pacal, ma kolbászos lecsót tudunk kínálni. Jönnek fejkendős öreg nénik is. Viszont szeszes italt nem árúsítunk. Ittas emberek társaságában nem esne olyan jól a falat. Egyetértünk. A betérő után folytatjuk sétánkat, odébb, a szolgáltatóház előtt jól szituált idős férfi álldogál. — Nyugdíjas bányász vagyok, harmincnyolc évet húztam le a föld alatt, — elegyedik szóba velünk Vincze Barnabás. — Lőmester voltam, hatvanhétben aztán nyugdíjba vonultam. — Olyan régen? Nem gondolná az ember... — Bizony, hetvenhat éves vagyok, még ha nem is látszik meg. Most már megengedhetem magamnak a pihenést. Kettecskén élünk a feleségemmel, egy gyerekünk van, Pesten lakik. Most kiballagtam ebben a szép időben, várom, hogy kinyisson a fodrász, nyiratkozni akarok. Vincze Barnabásnak nem kell sokáig az időt tölteni, már jön is a csinos fiatalasszony, nyitja az üzletet. Gondoljuk, mi is bekukkantunk, megnézzük, milyen is a szépség műhelye falun. — Ilyen csendes, látják, tizenegy órakor jött az első vendég, lehet, hogy kettőig senki sem nyitja az ajtót megint, — tárja szét a kezét Laczik János- né. — Megéri akkor? — Nézzék, mielőtt ezt a női- férfi fodrászatot megnyitottam, tizenhat évig Petőfibányán dolgoztam a szakmámban. Ha gyér is a forgalom, nem járnék jobban üzemi betanított munkásként sem. Keresnék háromezret, talán? — Milyen errefelé a frizura divatja? — A fiatalabb lányok nemigen jönnek, három-négy óra, míg hazaérnek a gimnáziumból, tanulni is kell. így hát a nőknél a hagyományos viseletét kell kreálnom, inkább az idősebbek kedvére valót. Betért egyikét fiatal fiú, aki ezt a hóbortos frizurát kéri. Na, ezt a fodrászok nem szeretik. A tarkón ugyanis jól fel kell nyírni, aztán sokára nő meg, addig nincs vendég, — neveti. — Majd húsvét előtt nagyobb lesz a forgalom. Nézelődünk a szép utcákon, egyre több az új ház. Az utak is rendezettek, tavaly négyet korszerűsítettek. Fejlődött a közvilágítás is, eddig 116 modem lámpatestet szereltek fel, s még száznegyvenet készülnek, több utcában. Megoldódott a község ivóvízellátása: a településfejlesztési hozzájárulásból. Mint megtudjuk, szívesen fizettek családonként 800 forintot a lakók, a falugyűlésen megegyeztek, mire fordítsák. Ebben az évben az általános iskola korszerű fűtést kap, hárommillió forintot fordít rá a tanács... Arról is hallottunk, hogy nagyon jól működő művelődési háza van Rózsaszentmárton- nak. A videósok klubjában, a fotószakkörben gyűlnek össze az emberek, az ifjabb korosztály a néptánccsoportba, a diszkóklubba jár. S megalakult a fiatal házasok klubja is. Ez már Laczik Jánosné: Hűsvét előtt csak nagyobb lesz majd a forgalom...! csak azért is érdekes, mert oly sok év után ismét divatba jött a • falusi színjátszás. A közelmúltban nagy sikerrel adták elő Móricz darabját: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Két teltházas előadást tartottak. Búcsúzóul még betérünk Kaszás Jánosék portájára, ők az egyetlenek a környéken, akik dinnyetermesztéssel foglalkoznak. Az idén az andornaktályi termelőszövetkezettel kötöttek szerződést. — A jövő héten felpakolunk, útrakelünk, a család apra- nagyja, — mondja ifj. Kaszás János. — Bezárjuk a házat, egészen szeptemberig kinn lakunk, faházban a dinnyeföldön. Tizenöt hektáron gazdálkodunk, s nem mondom, van munka bőven. Hamarosan kezdhetjük a melegtalp elkészítését, a gyepvágást, aztán következik az átrakás, az ültetés. — Nem kényelmetlen a két- laki élet? — Megszoktuk már, a család minden tagjának megvan a feladata. A két kisgyerek is jólérzi magát a friss levegőn, az idén már visszük a tízhónapos Ádá- mot is. Van kinn egy konyhakertünk is, megtermeljük, ami kell őszre, télre. A dinnyéséletnek is megvan a maga romantikája... Mikes Márta Ha beköszönt a jó idő, Kaszáséknál a család apraja-nagyja kiköltözik a dinnyeföldre Tavaszváró... Rózsaszentmártonban is... (Fotó: Perl Márton) Vincze Barnabás nyugdíjas bányász délelőttönként szívesen sétálgat a faluban Tavaszváró a mesterek falvában
