Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-12 / 61. szám

10. ORSZÁGRÓL—ORSZÁGRA NÉPÚJSÁG, 1988. március 12., szombat FRANCIAORSZÁG A konzervatív táborból el­sőként Chirac miniszterelnök Kormányfők párharca Ha igazak a párizsi politikai suttogások, néhány napon be­lül ki kell derülnie, hogy ki lesz az április 24-én és május 8-án esedékes francia elnökválasz­tások harmadik nagy jelöltje. Fura és különös helyzet; ez a bizonyos harmadik nagy való­színűséggel a következő hét esztendőben az államfő lehet, és mostanáig mégis bizonyta­lan a személye. Éppen a szocia­listák kiszemeltje hiányzik. Az elnök felelőssége Az elnök harcmodora vissza is üt­het ramját összehasonlítjuk, nem nagy különbséget fedezhetünk föl közöttük; mindkettő a kapi­talista szabad vállalkozás támo­gatását állította törekvéseinek a középpontjába, és mindkettő arra hivatkozik, hogy ő képvi­selné igazán az Ötödik Köztár­saságot megalapító de Gaulle tábornok eszméit. A közvéle­ménykutatások legfrissebb ki­mutatásai szerint csupán né­hány százalék választja el őket egymástól, csak az utolsó pilla­natban dőlhet el, melyikük kap közülük jogot arra, hogy a má­sodik fordulóban Mitterrand- nal megmérkőzzék. Ilyen kö­rülmények között az április 24-i első menetnek az a nagy tétje, hogy Chirac vagy Barre vérzik el, az ő párharcukat kisé­ri a legnagyobb figyelem. Taktikák és esélyek Voltaképpen maga Mitter­rand is erre játszik. Két jobbol­dali ellenfele - véli ő - kölcsönö­sen egymást gyöngíti, és ha azt állítja is, hogy becsület egyezsé­get kötött, nem osztja meg a jobboldal egységét, Chiracnak és Barre-nak más választása nincs, mint a másikat bírálni, támadni. Csakhogy ez a taktika önmagában kevés Mitterrand- nak az üdvösséghez. Éppen ké­sői harcbaszállása nem ad neki lehetőséget részletes programja meghirdetéséhez, és kérdés, elég-e csupán a nagyobb társa­dalmi egyenlőséget hirdetni. Mert a részletek még nem is­mertek, és mind jobban hangot kap az a vélemény, az alapelve­ket tekintve Mitterrand sem képvisel lényegesen más célo­kat, mint két ellenfele. A Szo­cialista Párt fölvizeződött, so­kan már az amerikai Demokra­ta Párthoz hasonlítják, balolda­li jellegének a javarészét elve­szítette. Ez egyúttal kétségeket éb­reszt Mitterrand győzelmének a bizonyosságát illetően is. Pil­lanatnyilag ő látszik a nagy esé­lyesnek, de a közhangulat akár az utolsó pillanatban is megfor­dulhat, ellenfelei a hátrányukat ledolgozhatják a közelgő két hónapban. Ez a bizonytalanság teszi igazi, mondhatni vérbeli küzdelemmé az elnökválasztási hadjáratot, amelynek az ered­ménye jelen pillanatban teljes­ségei kiszámíthatatlan. Az min­denesetre már biztos, hogy az utolsó pillanatig kétséges. Yárkonyi Tibor A rejtély valójában nem olyan titokzatos, mint amilyen­nek látszik. Senki sem fog meg­lepődni, ha Mitterrand előáll, és bejelenti indulását. Sőt, az ellenkezője volna szenzáció. Ha pedig így van, miért halo­gatja szinte az utolsó pillanatig a színvallását, miért feszíti a pattanásig az idegeket? A ma­gatartásának taktikai oka van. Mitterrand május 20-ig hivata­losan köztársasági elnök. Ez a rang méltóságot, előnyt biztosít a számára vetélytársaival szem­ben, ha viszont máris csatasor­ba lépne, ugyanolyan küzdővé válnék akárcsak konzervatív el­lenfelei. Ameddig lehet őrzi te­hát a kiváltságait. Ez a harcmodor a valóság­ban vissza is üthet. Bárhogyan alakuljanak is a közeli hetek­ben a közvéleménykutatási számoszlopok, Mitterrand-nak indulnia kell, mert ha más kép­viselné a választók előtt a szo­cialista színeket, hatalmas hát­ránnyal indulna. Nincs immár idő ’’fölépíteni” egyéb politi­kust, biztos vereség eséllyel vágna neki a küzdelemnek. Ez pedig a Szocialista Pártot lega­lább hét évre megfosztaná a ha­talom gyakorlásától. A felelős­séget a mai elnök nem vállal­hatja magára. Valószínűleg nem is kell ne­ki, mert csaknam minden elő­rejelzés őt tekinti a választások várható győztesének. A szava­zási rendszer kétfordulós. Az első menetben csaknem tucat­nyi vetélkedőre számítanak, akik között ott lesz két kommu­nista színekben föllépő is: André Lajoinie, a párt hivata­losjelöltje és Pierre Juquin, akit egységbontó törekvésekkel vá­dolva kizártak az FKP-ből. Ez a megosztás egyéb okokon kívül is valószínűleg a minimálisra csökkenti mindkettőjük lehe­tőségeit, tíz százalékon alul ma­radnak. De ugyanígy jár a többi jelölt is, hiszen a szabályok sze­rint a második fordulóban csak ketten mérkőzhetnek meg. Kö­zülük kerül ki az űj - vagy a régi - államfő. Az egyik bizonyosan Mitterrand lesz, a jobboldal ve­télkedője teljesen bizonytalan. Ők ketten vívnak párharcot. jelentkezett, a magát gaulle-is- tának valló PRP pártalakulat színeiben. Kezdetben eléggé nagy volt a hátránya, mert ké- tesztendős kormányfői tevé­kenysége kevés igazi sikert mu­tathat föl. A munkanélküliség ha nem is növekedett, nem csökkent lényegesen, és ha Franciaország általános gazda­sági helyzete rossznak nem is mondható, a megélhetési vi­szonyok nehezek. Kéthónapos választási hadjárata alatt Chi­racnak azonban sokat sikerült ledolgoznia a hátrányából, és kilátása lehet rá, ő szerez majd jogot megvívni Mitterrand-nal a második menetben. De nem sok választja el ettől a másik jobboldali politkust, Raymond Barre egykori kor­mányfőt sem, aki öt éven át volt az egykori elnök, Giscar dEsta- ing munkatársa. ő keserves, hosszú munká­val, a konzervatív koalíció má­sik nagy pártját, az UDF-et so­rakoztatta föl maga mögé, és az a szándéka, hogy győzelme ese­tén űj nagy kormányerőt teremt belőle. Ha a két konzervatív je­lölt eddig meghirdetett prog­Vetélytársak a választási pla­káton: balra Barre, jobbra Chirac. /Fotó: AP-MTI-KS/ NATO-csúcs után Se előre, se hátra A brüsszeli NATO-csúcstalálkozóról kiadott közleményt és a tagor­szágok fővárosaiban azóta megjelent állásfoglalásokat és kommentáro­kat olvasva szembetűnik: a tanácskozáson nem születtek érdemi állás- foglalások. Ám egyesek, így például a brit miniszterelnök éppen ezt tart­ják győzelemnek. Thatcher már a konferencia előtti bizalmas tanácskozásokon és a saj­tónak adott nyilatkozatokban is kiállt amellett az amerikai elgondolás mellett, hogy a múlt év decemberi ’’szovjet-amerikai megállapodás nyo­mán támadt űrt” valamivel be kell tölteni. Washingtonban és Londonban ugyanis úgy vélekednek, hogy a középhatótávolságú rakéták eltávolítása után a NATO "védtelenné” válik a Varsói Szerződéssel szemben, ezért kell új nukleáris fegyverekről gondoskodni, a régieket pedig korszerűsí­teni. Ez ugyan homlokegyenest ellentmond azoknak a nyilatkozatok­nak, amelyek a már emh'tett szovjet-amerikai egyezmény megkötése után hangzottak el, s amelyek történelmi jelentőségűnek minősítették a megállapodást. De hát úgy tűnik, hogy az amerikai és a brit fővárosban egyesek azt hiszik: az emberek emlékezete ugyanolyan rövid, mint az övék. Ez nem is csoda. Hiszen Reagan elnök, amikor Brüsszelben rákér­deztek a közlemény egyik pontjára, állítólag azt válaszolta, nem emlék­szik rá, hogy olvasta-e a dokumentumot. Az amerikai és a brit kormány nem kevesebbet akar, mint a NATO és a Varsói Szerződés között húzódó vonal közvetlen közelébe telepíteni azokat a nukleáris eszközöket, amelyek a Szovjetunió és szövetségesei hátországát fenyegetik. Szó van az atomtengeralattjárók átcsoportosítá­sáról, F-lll-es és F-116-os rakétanukleáris eszközök szállítására alkalmas harcigépek telepítéséről Nagy-Britanniába és Olaszországba. Előbbi készségét fejezte ki az új támadófegyverek befogadására, míg az olasz kormány nem tetszésének adott hangot a tervvel szemben. Ellenállást tanúsít a rendszerben lévő nukleáris fegyverek - Lance ra­kéták, atomtüzérség, atomaknák - korszerűsítésével szemben a nyugat­német kormány is. Bonnban úgy vélekednek, hogy a középhatótávolsá­gú rakéták eltávoh'tása után megnyílik az út az újabb leszerelési lépések­hez, s átfogó leszerelési programot javasolnak, amelyek kidolgozására már 1987 júniusi, Reykjavikban tartott tanácskozásukon határozatot hoztak a NATO külügyminiszterek. A leszerelés lendületének fenntartá­sát sürgette Brüsszelben Francois Mitterrand francia elnök is, míg az ugyancsak jelenlévő Jacques Chirac kormányfő az amerikai-brit állás­pontot támogatta. Ez a kétféle vélemény az egység teljes hiányát jelezte abban a francia kormányban, amely De Gaulle emlékezetes határozata és Franciaország 1967-es kivonulása óta a NATO katonai szervezetéből először küldött képviselőket a csúcstalálkozóra. A brüsszeli közleményt szóvirágok tarkítják. Egyszerre hangoztatja a keleti szomszédokkal folytatandó tárgyalások jelentőségét és a NATO katonai erejének fenntartását, mi több korszerűsítését. Ez még akkor is figyelemre méltó, ha ezúttal ebben a kérdésben sem jött létre konszen­zus. Bizonyára ezekre az ellentmondásokra is gondolt a Financial Times kommentátora, amikor úgy fogalmazott, hogy a tanácskozáson tomboló zűrzavar uralkodott. Figyelemreméltó az is, hogy Reagan elnök hazatérte után adott rádió- nyilatkozatában ismét olyan formulákkal találkozunk, amelyekről mél­tán reméltük, hogy lassan a feledés homályába merülnek. Az elnök úgy fogalmazott: ’’Itt az ideje a Varsói Szerződés bizonyos átalakításának és annak is, hogy a Szovjetunió Európában felhagyjon támadó stratégiájá­val”. Úgy látszik nem csak az elnök, tanácsadói és beszédirói is feledéke­nyek. Elfelejtették például, hogy a Varsói Szerződés 1986 júniusi buda­pesti ülésén átfogó leszerelési javaslatot terjesztett elő, amely magában foglalta a hagyományos erők és fegyverzetük csökkentését az Atlanti­óceántól az Uraiig, továbbá a harcászati nukleáris fegyverek fokozatos felszámolását, a vegyi fegyverek betiltását. A NATO van tehát lépés- kényszerben. Az a paradox helyzet állt elő, hogy e javaslatok többsége pozitív fo­gadtatásra talált a NÄTO több tagállamában. A nyugatnémet külügymi­niszter például több fórumon, így a genfi leszerelési értekezlet február eleji nyitó ülésén újólag támogatta e javaslatokat. Washington azonban egyelőre hajthatatlan. Brit támogatással időhúzásra törekszik. Egyes amerikai politikusok talán abban reménykednek, hogy Reagan idejében már nem történik semmi, az új elnök pedig, ha akarna se tehetne semmit hivatalának első éveiben. Marad tehát a mozdulatlanság és a többszóla- múság. Pedig mindnyájunknak jobb lenne, ha végre eldöntenék, mit akarnak megvalósítani hangzatos leszerelési jelszavaikból. Kanyó András NATO-had- gyakorlaton (Fotó: Time- KS/ r A Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet Eger, Lenin ut. 132-134. felvételt hirdet élelmezésvezető, szakács, konyhalány, gépiró-admi- nisztrátor, fűtő-karbantartó munkakör betöltésére. r Az Egri Háziipari Kisszövetkezet bérbe adja Eger, Vörösmarty u. 27. sz. alatt lévő öt helyiségből álló épületrészét. ÉRDEKLŐDNI LEHET: Eger, Vörös­marty u. 27. szám alatt a főkönyvelőnél. V J V J PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ! Kápolna és Vidéke ÁFÉSZ a 38/1980. Mt. sz. rendelet alapján 1988. május 1- tői 1991. május 1- ig terjedő időre szerződéses üzemeltetésre átadja a Kompolt községben üzemelő III. oszt. 5. sz. Presszót Pályázati feltételekről érdeklődni lehet személyesen ÁFÉSZ központ (kereskedelmi osztály) Kossuth u. 23. A versenytárgyalás 1988. április 15- én (péntek) délelőtt 9 órakor lesz megtartva az ÁFÉSZ központi hivatali helyiségében. A pályázatokat 1988. április 8- ig lehet Írásban beküldeni a fenti címre. Hármasverseny

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom