Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-23 / 45. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. február 23., kedd 3. Irigylem Picassót... ... Igen, határozottan irigylem, mert olyan művészi eleganciával rajzolta meg azt a „sebte” vonalakból álló bé- kegalam’bot. amit én megfeszítve sem tudnék papírra vetni. Viszont, ha életre kelthetném ezt az iránytűorrú madarat, arra kérném, próbálja megtenni azt. amit a Szent Jupát kibírt: egy szóért — mindenütt így ismerik: peace — körüljárni a világot. Hát. Paloma blanca. akkor repüljünk! Ugye, szólíthatlak Fehér Galambnak... ? Ne haragudj érte, de az egyik május elsején mintha láttalak volna, csak nem tudtam megállapítani, melyik voltál a sok közül. Talán a nagy ő... ? A vonalaid, mintha hasonlítottak volna a művész ecsetvcnásaihoz. A neved sem ismeretlen, a balatoni út mellett, úgy az M7-es fele táján, az erdőnyiladékban meghagytak egy facsokrot, három betű formálódott ki belőle: P AX . Finnországban azt mondták nekem, a szó kevés: Pax, Peace, vagy Béke — bárkinek a szájából elhangozhat. Betartani, az az igazi. Ott, ha valaki kést ajándékoz annak. akit becsül, vagy befogad a házába, a tisztelet jeléül teszi, mert óvni szeretné. A fagyos erdő törvényei miatt. . . Márpedig a törvények uralkodóak. A béke törvényei is, hiszen annyian óhajtjuk hatásukat, mint ahányan e földkerekségen élünk. Bár. nem biztos, hogy igazam van . .. Ám. szeretném hinni, hogy az utcai plakát gyermekkézzel irt mondata nem kerüli el a járókelő figyelmét: „A béke minden ember legszemélyesebb közügye.” Már csak azért sem, mert itt és most békésen sétálhat, s szem- lélgetheti ezeket a falra ragasztott nyomtatványokat. Mi több: a békeszerető ember személyében hisz abban, hogy egykoron — a szovjet—amerikai csúcstalálkozó után — a közvélemény képes hatni, s biztatást adni a leszerelésre. A magyar békemozgalom, amelynek szűkebb hazánkban is elismerendő törekvései vannak, fontosnak tartja, hogy kapcsolatot építsen ki a kis- és közepes európai országok hasonló szervezeteivel. Finn történetet említettem, íme hozzá egy adalék: ha hiszik, ha nem — tanúim vannak rá — csodálatos a testvérváros, Pori tanácsháza. De a legszebb akkor volt, amikor odaérkezvén, a bejárat felett két zászló lengett: az egyik piros-fehér-zöld színű volt. A kézfogás pedig valóban békés, pedig — távolságban — hol vagyunk egymástól. Az már nem téma sem Poriban, sem számos más testvérvárosunkban, hogy erősödtek a baráti szálak. Ez napjainkban természetes. Csak egy idézet az Országos Béketanács értékeléséből: „A magyar békemozgalom, az Országos Béketanács nemzetközi kapcsolatait az elmúlt évben is a. nyitottság, az érvelő vitára vállalkozó párbeszédkészség jellemezte . .. Azt tapasztaltuk, hogy a szovjet—amerikai tárgyalások, kapcsolatok jelen szakaszában erősödik a kölcsönös érdekeltség a földrajzi, gazdasági és katonai értelemben hasonló nagyságú európai országok társadalmi szintű kontaktusainak bővítésére, az európai identitás, a nemzeti kultúra megőrzésére, ápolására. A magyar békemozgalomnak — ha még érzékelhetőbbé kívánja tenni szerepét az európai együttműködésben — nemcsak nyitottnak kell lennie a megkeresések iránt, hanem olyan saját kezdeményezésekkel kell a kontinensen fellépnie, amelyek egyrészt kifejezik nemzeti érdekeinket, másrészt a partnerek prioritását is figyelembe veszik.” A kör— hogy eddig csak Európáról volt szó — szűknek tűnik. Hadd egészítsem hát ki egy másik adattal: „Tanúi, kezdeményezői és formálói lehettünk a helyi szintű kapcsolatok felvételének, fejlesztésének. Jó lehetőséget kínál erre a már meglévő testvérmegyei, -városi együttműködés békemozgalmi tartalommal bővítése, a turizmus. Számos béke-testvérvárosi kapcsolat létrehozására is tettek javaslatot Olaszországból, Hollandiából, Belgiumból, Japánból. Sok békeközösségben — városi, települési közigazgatási testületben is megfogalmazódik az a vélemény, hogy át kell alakítani a hagyományos kapcsolattartási formákat, s a vezetői, szakértői szintű találkozók mellett a népi diplomáciára kell alapítani a bizalomépítés, -erősítés gondolatát." Engem megfogott ez a kifejezés: „népi diplomácia”. Ugyanis, valóban szívügyemnek tartom azt, hogy a világ legkülönbözőbb részén élő emberek párbeszédet folytathassanak egymással, mert van mit megbeszélniük. Lehet eltérő a véleményük, más elképzelésük földgolyónk sorsáról, jövőjéről, a lényeg viszont egy: hogy szót váltanak róla. S itt van a fontossága például az idegen nyelv tanulásának, hogy tudjunk kommunikálni más nemzetek állampolgáraival, hiszen az utazási lehetőség ma már adott, az új útlevélrendelkezés módot nyújt arra, hogy bejárjuk a világot, tegyük fel, mint a béke civil „nagykövetei”. S ennek az országnak több mint tízmillió nagykövete van, rajtunk múlik hát. hogy miként helyeznek el, értékelnek bennünket a világban. Lehet, hogy kissé bizarr az ötlet, de én el tudom képzelni, hogy mindenki, aki a külföldet járja, vigyen magával egy meghívót Magyar- országra. Pontosabban, arra a nemzetközi tanácskozásra, amelynek — Együtt a helsinki szellem továbbviteléért címmel — hazánk ad otthont, idén ősszel. Ezzel is számot kívánunk adni arról, hogy országunkban erősödik a békevágy. hiszen felemelték a szavukat a nukleáris háború ellen az orvosok, a békére nevelnek a pedagógusok, terveznek a mérnökök, s ennek jegyében álltak rajthoz a sportolók, fogtak hangszert a közkedvelt zenészek. Emlékszem: a pusztavacsi békefesztiválon — úgy hajnal két óra körül — felhangzott egy dal. Örökre a lel- kembe livódott, hogy „Te csak várj, míg felkel majd a nap . ..” Mert ennek a napnak fel kell kelnie . .. Szilvás István Az új tanácselnök Tornateremből, sportpályáról a tanácselnöki székbe. Hosszúnak tűnik az út. Hogyan tette meg Bánki Ede? — Már korábban szó volt jelölésemről, mert általában érdekelt minden, ami közügy, ami falum sorsával ösz- szefügg. De akkor túl fiatalnak éreztem magam, s túl nagynak a felelősséget. Egy tanácselnöknek mindenre és mindenkire figyelemmel kell lennie, különben elbukik, vagy nullává lesz az emberek szemében. — Az oktatásügy és a köz- igazgatás nem ugyanaz. Jutott az eszébe? — Sokszor . .. ! S ha csak a magam feje után mennék, egy személyben próbálnék mindent csinálni, régen be- lebukok. Óvakodom is ettől! Ráadásul összehangolt, kipróbált szakmai együttes, továbbá hatékony tanácstestület élére kerültem, ami önmagában nagy szó. így legfeljebb a váratlan, a gyors döntéshozatal késztet olykor belső töprengésre. Az elnöki munka tartalmát tekintve van persze behozni- valóm, ezen azonban átlendít majd a megyei tanács személyzeti osztályának a rendszeres továbbképzése, miként a tanárkodás is folyamatos nyitottságot kívánt az embertől, ha jól akart dolgozni. — Alig egy esztendő során ki lehet tapogatni a nyomasztó gondokat, az or- voslandó 1betegségeket? — Huszonöt évig tanítottam a községben, tehát mint egyetlen ember a lakosság egészéből, tapasztalatból tudom: mi fáj, honnan merre, milyen irányba kell elmozdulnunk. Például sürgős orvoslást kívánnak útjaink, járdáink. Ugyanígy rosszul állunk ivóvíz dolgában, ezért a Bajcsy-Z&ilinsz- ky, a Móricz Zsigmond utcákra ki kell terjesztenünk a vezetékhálózatot, s a meglevő 1-es kút szintén felújításra szorul. Nem halo(Fo tó: Szabó Sándor) gathatjuk továbbá a tanács' és intézményei vagyontárgyainak megóvását, az épületek és berendezések folyamatos karbantartását. — A „tehát” annak idején nem fogadták túl lelkesen a csányiak. Az országban többfelé azóta meg is szüntették. Itt marad? Vagy eltörlik? — E kérdésben olyan döntés született, hogy a jelenlegi tervciklusban marad a településfejlesztési hozzájárulás, miután az imént említett feladatok közül néhánynak a rendezése ettől függ. De a ciklus lejárta után visszatérünk rá, s tiszta, demokratikus módon, a- lakosság egészének az állás- foglalására figyelemmel döntünk a „hogyan tovább” kérdésében. — Mint családapát, milyen gondok, tervek foglalkoztatják? — Feleségem és egyik fiam pedagógus, az idén leszerelő másik gyerek is orosz-testnevelés szakra készül. Leszámítva a mindenkit érintő, egyre nehezebb gazdasági, egzisztenciális problémákat, most majd neki szurkolunk, hogy sikerüljön a felvételije. Így lesz kerek az alma, így lesz ki igazán a családi pedagógus „négyesfogat”. Moldvay Győző KÖZELKÉP Kétszer is arany - az édesanyának „Tisztelt Mária néni! Olyan kifejezések, használatára kényszerülök köszöntő levelemben, amelyeknek ma már szokatlanok a csengésük. Nem idegen szavak pedig. Az uradalmi cseléd, a részes arató, a napszámos, a magyar falu alapszavai voltak ezek. önnek nem kell szótárt lapoznia ahhoz, hogy értse. Forgács Mária 15 évesen így keresett kenyeret .. . Nem is tudom, honnan volt erejük 8 gyerek felneveléséhez...” (Fotó: Perl Márton) E ^rzélmeket megindító. végig bensőséges és megható részlet abból a hosszú levélből való. amelyet Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka személyesen intézett özv. Budai Józsefné- hoz abból az alkalomból, hogy kitüntette őt a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával. A levelet — amelyet felolvastak —, a piros szegfűt és a kitüntetést azon az egységgyűlésen nyújtották át, amelyet ünnepélyes körülmények között rendeztek meg Hevesen, a Dózsa György egység munkásőrei. Természetesen nagy taps fogadta az aktust, sokan gratuláltak a meghatódott, örömkönnyektől fénylő szemű Mária néninek. S ebből az alkalomból „összeszaladt” a népes család, a nyolc gyerek, ugyanennyi meny és vej. 15 unoka és három dédunoka is. Egyszeriben hangos lett a mostanában leginkább csendes ház, itt Hevesen, a Gárdonyi Géza u. 3. szám alatt, ahol már rég megnyugodva, kedélyesen és mosolyogva elevenítjük fel az ünnepi forró pillanatokat, majd komolyra fordítva a szót, az okot. a múltat. Az évtizedek gyötrődéseit, az erőn feletti munkát, azt a kitartó, becsületes. szorgalmas mindennapi tevékenységet, amelynek eredményeképpen a Budai família rendesen, egészségesen. a munkára a család, a haza szeretetére. embertársainak megbecsülésére nevelte fel gyermekeit. — Mindenki aranyos volt, mert nagyon szeretnek engem a gyerekek. Ez is a legnagyobb boldogságom — mondja —. hogy hellyel kínál a takaros házban, pontosabban a konyhában, ahol meleg van. A tévé is elkerül az asztalról: esténként, főleg így télen ez az egyetlen szórakozása a ház körüli munkák mellett. Nyáron kevesebb időt szentelhet rá. meg az újságolvasásra, mert nagy a kert. Szőlőlugas is van benne. Ezt műveli. A haszna, a termés a nyugdíjkiegészítés. — Tudja, ez már nekem a második ilyen kitüntetésem — árulja el váratlanul, araikor úgy isteniigazából belejövünk a beszélgetésbe. — Két évvel ezelőtt a honvédelmi miniszter tüntetett ki. mert mind a hat fiam letöltötte a katonaidejét, sőt, Laci hivatásos is lett. Most meg azért kaptam ezt a fényes medáliát, mert négy fiam munkásőr. hatan pedig tagjai lettek a pártnak is. Laci 22, Pista és Péter 15—15. Miklós pedig tíz éve hordja az acélkék egyenruhát. Különböző parancsnoki beosztásokban tevékenykednek. illetve a legidősebb fiam. Laci a törzs munkatársa, ök is kaptak már több kitüntetést jó munkájuk elismeréseképpen. Azt is mondják: állítólag ilyen összetételben nincs még egy család az országban, amely a Munkásőrséghez tartozna. Ismerkedünk tehát a családdal. A gyerekek már megnősültek vagy férjhez mentek. Szakmát szereztek, sőt, ketten diplomát is. Sanyi tanár, a tarnamérai tsz-ben pártbizottsági titkár. Laci hivatásos, Pista villanyszerelő. Margit hivatalsegéd, Miklós kőműves, Péter bádogos. Jóska buszvezető, Gizella pedig mérlegképes könyvelő. Jól megy a soruk, nincsenek senkire sem rászorulva. Már majd minden gyereknek van autója és színes tévéje is. Háza. lakása. Pedig nem örököltek egy fillért sem. Péterék ugyan egy házat kaptak volna nemrég örökségbe, ám felajánlották a káli tanácsnak. De nekik sem kellett, olyan rossz állapotban van. A szükség erényt kovácsolt a családban. A gyerekek megtanulták a tiszteletet és a beosztást, azt, hogy nem szabad egyik napról a másikra élni. Igaz, naponta kétszer is menü volt a tej, de soha nem mentek köl- csönért a szomszédba, önállóak voltak, a boltból leginkább csak a petróleumot és a szappant vásárolták. A többit megtermelték, vagy terményért elcserélték. Pedig Mária néninek nagyon népes családban kellett naponta teríteni, mert korán meghalt az édesanyja. és két legkisebb testvéréről, öccséről és húgáról is neki kellett gondoskodni. Náluk laktak. No, és a barátok, a .játszótársak. Ha a déli harangszó ott találta őket a Budai házban, bizony azokat is meg kellett kínálnia ... — Én Hevesen születtem 1922-ben. Mi is nyolcán voltunk testvérek. Cselédesked- tek szüleim, így mint legidősebb gyerek, hamar kitanultam a spórolást — így emlékszik Budainé a régi időkre.— S az uraságtól vagy kaptunk, de legtöbbször nem, kenyeret. Dolgozni kellett, ezért csak öt és fél évet járhattam iskolába. A Krausz- tanyán 1940-ben már „egész részes” summás voltam. Nehéz munkát végeztem, zsákoltam. Kevés volt ugyanis a férfi, háborúra készült az ország. Itt ismerkedtem meg a férjemmel is, akivel 1943- ban esküdtünk meg. Pusz- tacsászon kaptunk egy kis házat bérbe, mert felvállaltuk, megdolgoztuk a kertet. — A háború után a nagy nehézségek ellenére is köny- nyebb lett a sorunk — folytatja némi révedezés után. — Mint nagycsaládosok kaptunk 600 négyszögöl telket, ezt. amelyen a ház áll. Az árát részletekben fizettük meg. Kaptunk négy hold juttatott földet is. Megműveltük. ezért hetente süthettünk kenyeret, rétest, mikor mit. Tüzelőért sem kellett adni pénzt. Kukorica- és mákszárral tüzeltünk. Azzal fűtöttük a kemencét. amely napokig megtartotta a meleget. A gyerekek mindig ricsajt csaptak, vitatkoztak azon. ki feküdjön melléje. Volt tehenünk, malacunk, szárnyasaink. Mindig • került hát főznivaló a fazékba. — Azért csak nagy bátorság volt ennyi gyereket vállalni — vetem önkéntelenül is közbe, bár mint az élet igazolta, ebben az esetben megérte az áldozatvállalás. — Mi azt mondtuk férjemmel —, sajnos, ő 1981- ben. hetvenéves korában meghalt —, hogy mindent úgy kell elfogadni. ahogy van. Jó is volt, meg rossz is. Este, amikor már végeztünk a munkával, szinte új erőre kaptam gyermekeim között. Nagyon sok örömet, vidámságot szereztek nekem. Sanyi és István ismert nevű futballisták is voltak: Sanyi gólkirály, megyei válogatott lett. később pedig járási KlSZ-titkár. így hát nem bántam meg a nagy családot, mert látom őket boldogulni. Most is hol az egyik, hol a másik, hol az egész família jön haza, és segítenek, nem hagynak magamra öreg napjaimra. Már búcsúzkodunk. amikor poharat kerítve a kezébe. a fáskamrába invitál Saját termésű borával koccintunk egyet az egészségünkre és a kitüntetéseire. Viselje büszkén sokáig Mária néni, mert igazán rászolgált erre! Fazekas István
