Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
8» NÉPÚJSÁG, 1988. február 20., szombat Hat évtizedes fogadalom A kanonok bizonyította en A díszes találkozói tablón az egri Dobó István reáliskolában 1928-ban végzett 17 növendék aláírásával megpecsételve fogadalmat tettünk, hogy minden tizedik esztendőben — először 1938-ban — találkozunk iskolánk tanévzáró ünnepélyén. A tablón szereplő 17 végzett növendék közül tizenegyen Egerben a szüléinknél laktunk, hatan pedig különböző Heves megyei községből érkezve. ..kosz- tos diákként” végezték Egerben a középiskolai tanulmányaikat. Ez a differenciálódás azonban nem jelenthetett jellemző megkülönböztetést közöttünk. Ha viszont megfigyeljük a tablón azt a három kiemelt nevet — köztük az enyémet is —. akik viselőinek tízévenként tájékoztatni kellett volna társainkat az évfordulóval kapcsolatos találkozó közeledtéről. akkor nyilvánvalónak tűnik, hogy nem véletlenül lett e célból kiválasztva egy-egy katolikus, református, illetve izraelita vallású végzett növendék, hogy ők tartsák a kapcsolatot a saját vonásaikhoz tartozó 10 katolikus, 2 református, illetve 5 izraelita volt osztálytárssal. Félreértések elkerülése céljából eleve meg szeretném jegyezni, hogy a húszas években az egri Dobó István reáliskolában nem volt érezhető a Horthy-korszak- nak az az átkos szellemi hatása, amely minden eszközt fel kívánt használni a felekezeti elkülönítés kiélezésére. Hálával gondolok vissza azokra a tanárainkra. akiktől sokat tanulhattunk. és akik részéről antiszemita jellegű megnyilatkozást — ami akkor naQV divat volt — soha nem tapasztaltunk. Az osztályban is jó kapcsolat formálódott ki a fiúk között, noha külső intézkedésekkel olyan szemlélet-kialakítást szorgalmazták, hogy a tanulókra ne az legyen jellemző, hogy milyen az egyéniségük, jellemük, tehetségük, szorgalmuk. hanem a mindenütt alkalmazandó felekezeti megjelöléssel arra törekedtek, hogy az legyen a választó- vonal közöttünk. Szerencsénkre. ez nem befolyásolta tanáraink tárgyilagosságát. különben én sem lehettem volna mind a nyolc osztályban színjeles bizonyítvánnyal az osztály legjobb tanulója. Ahogy múltak az évek. a kegyetlen Sors egyre ritkította sorainkat. Rövidesen elhunyt az egri Henkel Dezső (a tablón kijelölt református tanuló), majd Tes- sényi Pál. aki jegyző árvájaként végig az egri Jegyzői Internátus lakója volt és Szohner Lajos, egy vidéki földbirtokos fia. Fogadalmunk értelmében 1938-ban telefonáltam a tablón kijelölt másik osztálytársamnak, hogy készítsük elő a közelgő tízéves találkozót. Azt a vále'zt kaptam, hogy az akkori politikai helyzetben nem látszik időszerűnek ilven találkozó összehívása, hanem halasszuk azt el nyugodtabb időkre. (Akkor lépett életbe az első zsidótörvény.) Majd kitört a háború és tovább fogyatkoztunk... Az egri Juhász József, egy vendéglős család fia, katonaként tűnt el az orosz fronton. Ott vesztette életét munkaszolgálatosként ■az egri Holländer Sándor, egy Szent János utcai déli- gyümölcsös-kereskedő fia és Klein Árpád is, aki érettségi után tanítónak képezte át magát és a sajószentpé- teri elemi iskola tanítójaként került munkaszolgálatra az orosz frontra. Az egri Jónás László is ott lelte halálát, amikor munkaszolgálatosként rendezetlen sorokban, együtt vonult visz- sza a katonasággal a Don- kanyarból és az egyik orosz községben az egyik házból tüzelő partizánok eltévedt golyója végzett vele. 1948-ban még nem sikerült létrehoznunk a 20 éves találkozót. 1953-ban jöttünk össze először, ekkor tartottuk meg a 25 éves érettségi találkozót. Egerbe érve, az akkor még élő, kedves tanáraink a Dobó István reáliskola előtt vártak bennünket. Ott volt a 80 éves osztályfőnökünk, Czunya Sándor (aki abban az évben hunyt el), dr. Király István, volt történelemtanárunk és cserkészparancsnokunk Lemle Rezső, volt önképző- *köri tanárelnökünk, Bénáid j/ Ödön, régi matematikatanárunk. dr. Budámért (Loykó) Béla volt fizikatanárunk. (A háború után több névmagyarosítás történt, ezért zárójelben közlöm a tablón is szereplő, régi neveket.) Az osztálytársak közül rajtam kívül eljött Bárány Gyula, Balo- nyi (Prettenhoffer) Gusztáv, dr. Jáky (Czunya) Miklós, dr. Járai (Jakuboven- szky) Emil, dr. Keszthelyi (Kukely) Gusztáv és dr. Tárnái (Klein) Alajos. Dr. Nándor (Neufeld) Béla Budapestről levélben mentette ki magát, dr. Reiner Márton Amerikában folytatott orvosi praxist, dr. Bodonyi (Schweiczer) Mártont, az egykori feldebrői parasztgyereket viszont azért nem értesítették a találkozóról, mert többen elítélték a vallásos érzületüket sértő, egyes egyhá.zii személyeket fasisztáknak nyilvánító és őket elmarasztaló, népbírósági főügyészi működését. Ilyen okból történt mellőzéséről csak jóval később szereztem tudomást. E találkozón volt tanárok és diákok együtt mentünk be a régi osztályterembe, beültünk a padokba és felidéztük régi iskolai élményeinket. Ezt később egy egri cukrászdában folytattuk. A 30 éves találkozót a budai Margit-kert étteremben tartottuk. 40 éveset pedig egy budapesti Rákóczi úti vendéglőben. Ez 1968-ban történt. Közben meghalt a ■komlói dr. Nádor Béla volt osztálytársunk és tanáraink közül is már csak dr. Budaméri Béla jött el a találkozóra, ő volt a legfiatalabb tanárunk, aki a háború után még tanított a budapesti Árpád gimnáziumban, majd a Műegyetemen. Néhány éve halt meg 93 éves korában. A következő évben elhunyt a kom- polti dr. Tárnái Alajos. majd dr. Járai Béla, az ózdi tanács vb-titkáira és az ugyanott dolgozó dr. Keszthelyi Gusztáv is. 1.978-ban- lett volna esedékes az 50 éves találkozó. Akkor már csak hatan éltünk a 17 együtt végzett diákból. Sajnos, ez a találkozó elmaradt, mert nem tudtunk abban egyetérteni, hogy meg- hívjuk-e dr. Bodonyi Mártont is. Ö akikor a Hotel Intercontinental jogtanácsosa volt. Ott kerestem fel. hogy szóra bírjam a népbírósági működésével kapcsolatban. Határozottan kitartott amellett hogv könyörtelen eljárást csak fasisztákkal szemben alkalmazott, akár polgári, akar egyházi 'személyekről volt szó. Dr. Bodonyi Márton 1980. májusában súlyos betegségben meghalt. Öt követte dr. Jáky Miklós, majd 1984-ben dr. Reiner Márton, aki az amerikai Ohio állambeli Toledóban szívroham következtében hunyt el. Ott volt egy hajógyár üzemi orvosa. dr. Kozma Antal Az okos főpap, a bölcs ember élete csak látszólag volt eseménytelen. Nyitott szemmel járt a világban, a maga módján konfrontált ellenlábasaival, józan kompromisszumot kötött a más véleményt vallókkal, tanúja volt emlékezetes örömöknek és megrázó tragédiáknak. Figyelte sorstársai pályáját, bölcs elnézéssel kezelte botlásaikat, hiúságukat, pompakedvelésüket, olykor csípős, máskor elnéző iróniával értékelte. Másokhoz hasonlóan ő is gazdagodott, de soha nem szórta a pénzt. . Aztán egyszer számot vetett önmagával, tudatosult benne, hogy az emiber másokért is született, s csak akkor végzi jól a dolgát, ha a többiek javára is hoz áldozatot. így aztán elhatározta, hogy bőséges javadalmait a nincstelenek felkarolására fordítja. Már korábban is adakozott, méghozzá nem kis összegeket, de a legfontosabb lépés ezután következett. 1736. november 26-án alapítványt hozott létre, amelyről ekként tudósít a városi jegyzőkönyv: . Komáromi János kanonok ilyen vallást tett a város előtt: Tihaméron a káptalan hegyén maga készpénzén szerzett szőlejét az egri ispotálynak, vagyis abban lévő Eger városa szegényeinek adja. Annak jövedelmiből minden ispotályban lévő városi szegényeknek naponként egy-egy pol- túra fog adatni. Viszont kívánja, hogy azon ispotálybeli városi szegények minden napon délután négy órakor harangozván mindnyájan az ott levő templomba bemenjenek s térdepelvén, s arra rendelt deákos ember által mondandó litánián jelen legyenek.” Valószínűleg azért ez a ikiVjétel, mert hitt abban, hogy az efféle lelki épülés az érintettek hasznára válik. Ne rójuk meg érte, végtére is mindenkinek van- nák korlátái, s az is biztos, hogy ezek az órák is kamatoztak valamilyen formában, bár náluk sokkal többet jelentett a humanitárius alapállás, az, hogy nem hagyta magukra azokat, akik támogatásra szorultak. o A hatalomban és jólétben dúskálók — többnyire valamiféle lelkiismeretfurda- lástól vezérelve mindig a zsebükbe nyúltak — no nem túl mélyen — s juttattak némi alamizsnát a szerencsétlen sorsúnknak, a társadalom kisemmizettjeinek. A ránk maradt iratok erről az alapállásról is tudósítanak. Jelzik, hogy már a török kiűzése után létezett szegényház. A nyomorgók ügyével foglalkoznia kellett a magisztrátusnak is. Rendszeresen összeíratták a nélkülözőket, olykor a kiküldött tanácstagok még gyűjtpttek is számukra. A munkába bekapcsolódtak az illetékes fertály- mesterek, annál is inkább, mert helyismeretük irigyelni való volt. A koldulást — bármenynyire szerették volna — nem tudták megakadályozni. 1791. szeptember 16-án így fogalmaznak, kendőzés nélkül érzékeltetve a gondokat: „ ... A Jótevők esztendőnként ide alamizsnálkodni szoktak ... minden Idegeny Jövevény Koldusok, a’kik itten találtatnak, Szülött Földükre, Faluról Falura a’ Szokott írott Passus ki adásával’ S Őrizet alatt való tétellel és Utasítással Kül- dettetni Szoktak...” Az ide tévedő idegenekkel szemben helybeli sorstársaik „érdekét” védték, egyben mentesíteni akarták a lakosságot az állandó zaklatástól is. Épp ezért 1766 február 26-án közzétették: a tizedesek kötelessége a nemkívánatos személyek azonnali bejelentése, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az itteni nélkülözőket: „áz Keresztény Híveknek tehetségek Szerint táplálni Kötelességek.' Egyben arról is döntöttek, hogy a munka- képteleneket vagy az ispotályba rendelik, vagy pedig koldulásra jogosító fehér bádogHábláVal látják > el, amelyet sárga pecséttel hitelesítettek. Akadtak persze élelmesek is, akik a minden hájjal megkent mesterekkel megegyeztek, s így megszerezték a számukra nélkülözhetetlen „okmányt”. A turpisságra rájöttek, s a két bűnöst a magisztrátus elé rendelték, így intve meg őket: „ .. magokra jól vigyázzanak, Mert Ha valami pat- tanik rajtok, amagoknak tulajdonítsák azt, amit Kapnak.” Arra is ügyeltek, hogy a ;,szabadalmazottaké’ ne éljenek vissza „kivételezett” helyzetükkel. Felléptek a mértéktelenül poharaziga- tók, a részegeskedők ellen. Ti . . . Györgytől nemcsak „igazolványát” vették el, hanem büntetésből szakállat is lenyírták. Másokat áris- tonba tettek, s néhány napos fogság után eltanácsoltak a városból. A céhek is gondoltak — ebben az esetben a jószándék egyértelmű — a válságba jutottakra. A bodnárok 1703-ból keltezett szabályzatainak pótlékában a 6. pont ékként fogalmazódott: „Ha valamely Czéhbeli Mester ember meg betegedne az munkának idejin es az dolgot nem űzhetne, az
